Prológus

April Johnson

A nevem Maria April Johnson egy jómódú család egyetlen gyermekeként láttam meg a napvilágot. Az 1475-ös évek Angliájában, Londonban mindig éreztem más vagyok, mint a többiek. Lehet a hajszínem miatt tűntem ki annyira, körülöttem senki sem volt vörös. Göndör loknijaim kiemelték szemem kék színét, átlagos a magasságom. Mint akkor az összes hajadon én is vékony voltam. De ennek már nagyon sok éve, még 1493-ban találkoztam egy idegen férfival, aki folyton körülöttem legyeskedett. Gazdag, jó képű és eltökélt volt, csak egy valamit nem tudtam róla. Nem ember volt, hanem vámpír, ő változtatott át engem is. Társat keresett magának, de én megijedtem új énemtől és elbujdostam. Újjászületésem után megváltoztam, a kedves és jószívű lányból egy önző, felszínes lány lett. Aki ha valamit akar azt meg is kapja minden áron. A kapcsolatteremtéssel sosem volt bajom, ezt ki is használom sokszor. Több évnyi bujdosás után hazatértem, de hiába a teremtőm lemészárolta a családom, egyedül maradtam. Nem rég találkoztam egy lánnyal Katherine Parker a neve, vámpír, mint én, nagyon hasonlítunk egymásra. Mellé társultam és igazi barátnők lettünk, mindenre képesek vagyunk egymásért. Ő lett az én tanárom megtanított nagyon sok mindenre, az embereket, hogy tudom kihasználni. De akkor megláttam őt, az egyetlen embert, aki vámpírrá változásom óta elindított valamit bennem. Sam Williams egy vadász, akinek testvére Kath szerelme, milyen furcsa egybeesés. Az a hír járja róla, hogy a legkegyetlenebb senkit sem kímél, de velem kivételt tett. Már az elejétől kezdve másképp nézett rám, nem tekintett szörnyetegnek. A társam lett, én az övé igaz eléggé kezdetleges a mi kapcsolatunk, de szeretem őt. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy megmentem. Tudom azt kérte hagyjam ott azon a helyen, de nem megy. Nélküle nem tudok úgy élni, az érzéseim irányítanak. Olyan érdekes az ember, hiába meghaltam mégis élek jobban, mint bármikor. Katherine megértette mit szeretnék, ezért futok most vámpírgyorsasággal egyenesen a reptérre. A recepciós pult előtt álltam meg, mire a nő ijedtében hátrébb lépett.
- Jó estét! Miben segíthetek önnek? – kérdezte mosolyt erőltetve az arcára.
- Önnek is! Egy repülőjegyet szeretnék Fallen Angel nevű városba. Nagyon fontos lenne még ma oda jutnom. – hadartam neki, mindenen túl akarok jutni gyorsan.
- Sajnálom, de oda nem megy gép, csak a mellette lévő városba.
- Az tökéletes lesz! – vágtam a szavába.
- Sajnálom még egyszer, de arra a gépre két órát kell várnia. – válaszolta a számítógépet figyelve.
- Nem kaphatok egy kis gépet? Megfizetném, kérem! – próbáltam siettetni az ügy érdekében.
- Van egy pilótánk, aki most ért vissza fél órája, van két óra kiállása. Ha ő vállalja kaphat egy kisgépet! – nézte a számítógépét, aztán tárcsázott egy számot. Pár perc beszélgetés után lerakta a telefont és rám nézett.
- Kapok egy gépet vagy sem? – kérdeztem türelmetlenül.
- Örömmel jelentem be, hogy ha vár negyed órát a pilótánk elviszi.
- Annyit talán még kibírok. – válaszoltam, aztán leültem egy fotelba. A percek éveknek tűntek, olyan lassan mentek folyton az órát néztem.
- Hölgyem, fáradjon a hármas számú terminál felé. Ott fogja várni a pilóta, jó utat kívánok! – mosolygott a nő.
- Köszönöm! – elsiettem az adott irányba.
- Igen engem kell elvinnie abba a városba, nem érdekel, a formaság siessünk! – mondtam neki, lehet, most egy felszínes gazdag libának néz, de az időm vészesen fogyatkozott.
- Értem kisasszony. – kezét a homlokához rakta lábait összezárta, mintha tisztelegne. Normál körülmények között viccesnek találtam volna, sőt lehet nevetek is, de most nem. Kedvessége nem érdekelt csak a célt láttam magam előtt. Próbált beszélgetni velem, de két megválaszolatlan kérdés után rájött hiába. Tudni akarta miért ilyen sürgős oda mennem és mit keresek ott. Majd azt taglalta egy kérdésben, hogy hajadon vagyok, és ha igen van-e valakim. Nem válaszoltam, hiszen még magam sem tudom, még él-e az a valaki, akinek szívem oda adtam.
- Elnézést hölgyem, mindjárt megérkeztünk. Kérem, kapcsolja be az övét. – mondta a férfi, csak bólintottam és tettem, amire kért. Ennyire elkalandoztak volna a gondolataim, már is itt lennénk. De hiszen minimum két óra az út! Szép landolást hajtott végre azt meg kell hagyni, kifizettem az összeget mellé jó sok borravalót adtam neki. A reptérről kiérve ismertem az utat már kétszer megjártam igaz Dean Impala-jával, de tudtam merre tartok. A kapu előtt nem sokkal megálltam gondolkodnom kellett, csak egy jól kitervelt tervvel szabadíthatom ki. Esetleg, ha láthatatlanul besurranok a városba, onnan észrevétlenül be a templomnak kinéző titkos szekta főhadiszállására. Ott pedig keresgélhetem Samet, talán egy börtönféleségben tartják fogva. Ez lesz az, csak jó sok vérre van szükségem és egy kis gyakorlásra. Megittam négy zacskó vért, úgy saccoltam ennyi elég lesz. Az erdő árnyékosabb felére sétáltam egy fa töve mögé rejtőztem. Elkezdtem koncentrálni, egyre inkább csak koncentráltam, de semmi sem történt. Kathnek az olyan könnyen megy, csak nem lehet olyan nehéz. Újra neki vágtam, még erősebben koncentráltam, mint eddig egy kis remegés ment végig a hajam körül. De semmi több! Kath hogyan csinálná? Kérdeztem magamtól, de jó már magamban beszélek! Tudom már meg van, ha kitisztítom a gondolataim, megnyugszom és csak ezt a pici célt nézem, akkor menni fog! Nem gondolkodtam, kiürítettem a gondolataimat mély levegővétel és kifúj. Koncentráltam egyre jobban és éreztem azt a remegést, fejem tetejétől egészen a lábam ujjáig. Sikerült végre, mit kezdek, a táskámmal azt nem láthatják meg. Legjobb lesz, ha itt hagyom biztonságban. Vámpírgyorsasággal a fa kapu felé rohantam, tovább fel a falon futottam egészen a bástyáig ott hangtalanul megálltam. Éppen egy őr állt előttem, ha jól emlékszem Ambernek hívják a lányt. Szerencsére ő nem lát engem, egy kisebb ugrással földre értem, előttem emberek mászkáltak a piactéren. Mindenkinek sietős dolga akadt, egy őr ment az épülethez kapóra jön nekem. Kinyitódott az ajtó, gyorsaságom kihasználva beslisszoltam mellettük. Eddig minden rendben ment, de most jön a neheze, meg kell találnom Samet feltűnés nélkül. A nyugati szárnyat teljesen átfésültem töviről hegyire, de nyomát sem találtam. Mi keleten voltunk elszállásolva, ott a gyakorló pálya is, két égtáj maradt hátra. Annyira elmerültem gondolataimban, hogy nem vettem észre a velem szembejövőt. Összeütköztünk egyenesen a földre esve, a koncentrációm szertefoszlott az esés következtében. Valdemar próbált felkelni velem szemben, életnagyságban.
- Csak, hogy újra találkozunk! Most megfizetsz mindenért. – fenyegetőzött és elkapta a csuklóm.  Nagyon erősen szorította már mindkettőt, esélyem sincs menekülni.
- Engedj el, te vadállat! – kiáltoztam mind hiába.
- Szerintem kettőnk közül te vagy az állat. Megöltétek három emberem és egy védtelen városi polgárt. Nem is beszélve arról, hogy elloptátok a legtehetségesebb boszorkányom! – sorolta ellenem a vádakat.
- Tudod, mi jár ezért? – kérdezte, de nem hagyta, hogy válaszoljak. A kétségbeesés ellenére próbáltam magam újra láthatatlanná tenni, de nem sikerült. Minél előbb ki kell találnom valamit, hogy megszabaduljak tőle. Hirtelen kinőttek a szemfogaim és a kezébe mélyesztettem azokat. Pár kortyot ittam belőle, de valami maró dolog égette a torkom, öklendeznem kellett, szabályosan fuldokoltam.
- A boszorkányok vére mérgező a vámpírok számára, főleg ha több bennük a mágia. – suttogta a fülembe, aztán hangosan felnevetett.
Azt hiszem, most nagy bajban vagyok…

20. fejezet

- Én, de én nem lehetek az. Csak egy boszorkány vagyok képességekkel. – mondta sokkot kapva Emily.
- De te vagy az, Valdemar mondta. Én hiszek neki benned Emily, képes vagy rá. – mondtam neki őszintén.
- Akkor ti most el fogtok rabolni? – kérdezte már ijedten, felállt az ágyról és az ajtó felé hátrált. Sam kezét az ajtóra helyezte, még jobban megijesztve a lányt.
- Nem akarlak elrabolni, csak egy kirándulásra megyünk. Megmutatjuk neked milyen a világ. – mondta April terelve a témát.
- Aha, szóval világot látok? De hogyan akartok kicsempészni a városból, hiszen mindenhol őrök vannak. – mondta Emily kicsit már nyugodtabban.
- Van egy ötletem, holnap késő délutánra vállalom az őrséget Sammel. – mondta Dean tovább gondolkozva.
- Mi pedig sétálgatunk egy kicsit a városban, friss levegőre van szüksége Kathnek úgy is. – mondta April rám nézve.
- Én is veletek megyek, akkor valahogy kisurranunk a kapun, de aztán? – kérdezte Emily követve a gondolatmenetet.
- Vámpírok vagyunk, és extra képességeink vannak. Elviszünk titeket Aprillel egészen… - nem tudtam befejezni a mondatot Dean közbe vágott.
- Az én drága kicsikémig, remélem semmi baja sem lett.
- Elrejtettük az erdő közepén, nem eshet baja. – nyugtattam meg őt.
- Akkor mi most elmegyünk beszélni Valdemarral. – mondta Sam, intett Deannek, aki még egy puszit nyomott a homlokomra és elment.
- Emily, segítenél levenni a ruhámat? – kérdeztem meg tőle, közben felálltam és háttal fordultam neki. – Fordulj meg, így nem tudok segíteni. – mondta nekem, szót fogadtam ő újra mormolt valamit. Rajtam pedig újra a fekete csőfarmerom és egy lila top volt. Emily kezében egy fénycsóva helyezkedett el, amit a nyakláncom felé irányított. A fény elhalványult, mi pedig értetlenül néztünk rá, ugyan ezt végigjátszotta Aprillel.
- A nyakláncotokba helyeztem a ruhátokat, csak meg kell érintenetek és azt kívánni legyen rajtatok. Ha le akarjátok venni csak, kívánjátok azt, hogy ne legyen rajtatok. – mondta el a lényeget mosolyogva.
- Még, hogy nem te vagy az a boszi, akit keresünk? – nevettem el magam, együtt nevettünk mindhárman.
- Köszönöm, hogy bíztok bennem. – nézett ránk Emily.
- Az semmiség. – mondta April.
- Sziasztok! Csak szólni akartam, hogy holnap ne keressetek, minket szolgálatban leszünk. – nyitott be az ajtón Sam nagy vigyorral az arcán.
- Köszi, hogy szóltál. – válaszolta April, Sam elé suhant közben és kitessékelte magával az ajtón. Emily rám nézett kérdőn én vállat vontam. Mindketten nevetésben törtünk ki, mire barátnőm visszajött az ágyon fetrengtünk.
- Mi olyan vicces, én is tudhatom? – kérdezte hol rám, hol Emilyre pillantva.
- Jobb, ha nem tudod. – válaszoltam neki, de ő egy párnát vágott hozzám.
- Hé, ezt most miért kaptam? – kérdeztem meg visszadobva a párnát.
- Megérdemelted, ezt pedig te. – dobta feje Emilyt is. Egy hatalmas párna csata alakult ki köztünk. A boszorkánnyal Aprilt támadtuk egyszerre, igaz nem volt igazságos. De könyörgöm egy vámpír ellen küzdöttünk.
- Oké, oké feladom! – kiáltotta el magát vörös hajú barátnőm kezeit felemelve.
- Sikerült, győztünk! – ujjongott Em tapsolva. Egymásra néztünk és újra nevetésben törtünk ki.
- Lassan le kellene feküdnünk, aludni már hajnalodik. – ásított egyet.
- Ugye tudod, hogy mi vámpírok vagyunk és nincs szükségünk alvásra. Maximum másnaposság ellen. – vigyorogtam.
- Nem baj én lefekszem aludni, nekem szükségem van rá. – ásított még egyet. Csettintett az ujjával, mire az utcai viselet helyett egy csinos hálóingbe bújt.
- Jó éjszakát lányok! – azzal bebújt az ágyba. Közös megegyezés alapján úgy döntöttünk mi is nyugovóra térünk. April és Emily már elaludtak, nem jött álom a szememre, olyan közel vagyunk a célhoz. Meg van lassan már minden, a föld szíve… Nick vére… Emily a különleges boszorkányunk… Boldognak kellene lennem, hiszen már közel a cél, végre újra ember lehetek. Tényleg ezt akarom, ember lenni? Boldogan élni Deannel mindenféle veszély nélkül, gyerekeket szülni. Mennyire hiányzik Kelsy, nélküle furcsa minden. Igaz rövid időt töltöttünk együtt, de mindig szerettem őt. Az én kislányom marad mindig. Könnyeimet letöröltem az arcomról, másik oldalamra fordultam. Lehet ez a hely az oka mindennek, haza akarok már menni, hiányzik Dean jelenléte. Mellette mindig megnyugszom… Nagyon meg haragudnának, ha eltűnnék a másik szobába, tényleg kockára tennék mindent érte? Már nem érdekel a „küldetés” vele akarok lenni, érezni a bőre melegét, hallgatni a szívdobogását és állandó szuszogását. Igen, erre van szükségem csak rá semmi másra. Felkeltem az ágyból, nagyon halkan ki és becsuktam az ajtót. Közel van a szobájuk, de láthatatlannak kell lennem, elkezdtem koncentrálni. Az egész testem remegett, míg áttetszővé nem váltam, egybe olvadtam a sötétséggel. Megint halkan kinyitottam az ajtót és becsuktam magam mögött. Megint koncentráltam a testem apránként láthatóvá vált. Velem szemben aludt szerelmem, olyan édesen aludt. Bebújtam mellé az ágyba, ő pedig akaratlagosan átölelt. Mellkasára hajtottam a fejem és mély álomba szenderültem. Reggel korán megébredtem és átadtam magam a kényelemnek, a folytonos szívdobogása annyira megnyugtatott. Éreztem ébredezik alattam, kezeit kinyújtotta felfelé.
- Jó reggelt édesem. – suttogtam neki, nehogy Sam felkeljen.
- Jó reggel szépségem. – válaszolta reflexből, aztán tágra nyitotta szemeit.
- Kath, te mit keresel itt? Ne értsd félre jó, hogy itt vagy. – próbált magyarázkodni. Nem kellett neki számat a szájára tapasztottam ezzel megnémítva. Hosszúra nyúlt a csókunk, közben magára húzott és átölelt.
- Szóval mit keresel itt? – vigyorgott szemei csillogtak a boldogságtól.
- Nem tudtam aludni nélküled, úgy hogy átjöttem. – villantottam rá fogaim közben a pilláim rebegtettem.
- Remélem nem buktál le, mellettem már tudtál aludni? – válasz helyett hevesen bólogattam. Megfogta arcom, keményen és szenvedélyesen megcsókolt.
- Most mennem kellene. – mondtam szünetet hagyva.
- Mindjárt indulok őrjáratba, addig várj.
- Mire várjak Dean, így is veszélybe sodrom az egész akciót. – válaszoltam, de ő betapasztotta számat, mint az előbb én az övét.
- Eljössz velem és kész. – mondta, majd befogta kezével a számat.
- De hát hova? – motyogtam a kezén keresztül. Másik kezét a szája elé tette csendre intve azzal, bólintottam ő levette rólam kezét. Lepördített magáról, felkelt az ágyból és felkapott. Egyenesen a fürdőig vitt, ott letett, becsukta mögöttünk az ajtót, kulcsra zárta. Senki se zavarjon minket, egy lépés távolságot hagyva megállt előttem. Közelebb mentem hozzá, megcsókoltam. Kicsit messzebb léptem tőle és levettem a hálóingem követte a példámat levette pólóját. Ott álltunk egymással szembe, ő levette az utolsó ruharéteget magáról… az alsónadrágját. Példáját követve én is levettem a francia csipkés bugyimat. Közelebb akart jönni hozzám, de hátrálni kezdtem a zuhanykabinba. A fal előtt megálltam, hogy ő is beférjen mellém, megengedtem a meleg vizet. Jólesően hatott rám, nem sok kellett hozzá pára vett körül minket. Ő a falnak nyomott, jóleső borzongás fogott el a hideg csempének simulva. Beletúrt vizes hajamba, átkaroltam nyakát egyik kezemmel, másikkal a hajába túrtam. A szabad kezével fedetlen csípőmhez nyúlt, belém markolt. Csókcsatába kezdtünk végigtérképezve kezeinkkel egymás testét. Kicsit elhúzódtam tőle, hogy levegőt kapjon, bele néztem zöld szemeibe és ott elvesztem. Már nem számított az idő, a hely, sem a veszély, csak ő érdekelt semmi más. Egy vizes tincset félretűrtem homlokából, már mindketten csurom vizesek voltunk. Egyik lábamat felemelte csípőmagasságba, belékapaszkodtam újra folytattuk ott ahol abbahagytuk. Csókjaink egyre hevesebbek lettek még inkább, már csak az iránta érzett vágy uralkodott bennem. Voltak már elég érdekes akcióim férfiakkal, de ehhez fogható még soha nem volt. A forró vízből teljes pára lett, nem tudtam volna megmondani melyikek az izzadság cseppek a bőrömön és melyikek a pára cseppek. Az idilli együttlétünket hangos kopogtatások zavarták meg, nem akartam vele foglalkozni.
- Dean, igyekezz el fogunk késni! – kiabálta Sam a vízcsobogáson keresztül.
- Egész nap itt lennék veled, de kötelességem van. – nézett végig rajtam hatalmas vigyorral.
- Ha ennek az egésznek vége minden más lesz. – mosolyogtam rá. Gyorsan lemosakodtunk, vagyis egymást mostuk. A törölközés már egy fokkal gyorsabban ment, olyan jó vele lenni és nézni őt.
- Dean igyekezz már. – kiabált újra Sam, kinyitottuk az ajtót. Én kisétáltam egy szál törölközőben, Sam pedig tátott szájjal nézett engem.
 Szia, Sam siettünk, ahogy tudtunk. – vigyorogtam rá tejbemászó mosollyal.
- Szóval őt dugdostad előlem? – kérdezte bátyát a fiatalabbik Williams.
- Nem rejtegetett, csak élveztük az együtt töltött pillanatokat. – válaszoltam hozzásimulva szerelmemhez.
- Még egy kérdés? – kérdezte Samet, közben engem még jobban magához húzott.
- Remélem nem áztattátok el a fürdőt. – forgatta szemeit, vissza akartam szólni, de folytatta.
- Viszlát, késő délután Katherine. Csak ne szúrjátok el. – gúnyos mosollyal magára csukta a fürdő ajtót.
- Szépségem most menned kellene. Találkozunk minél hamarabb. – mondta egy csók kíséretében, aztán elindított az ajtó felé. Ahogy jöttem úgy távoztam, a szobában már fenn volt mindenki, én pedig szorosabbra húztam a törölközőt.
- Hát te hol voltál? – kérdezte April csípőre tett kézzel.
- Nem tudtam aludni, így átmentem a szomszédba. Már fürödtem is, de szerintem arra ti is rájöttetek. – mosolyogtam visszagondolva a közös fürdőzésre.
- Ugye tudod, hogy most veszélybe sodortál minket? – kérdezte, miközben én elkezdtem öltözködni.
- Igen tudom, de van elég eszem és erőm ahhoz, hogy le ne bukjak. Hahó, vámpír vagyok. – válaszoltam neki kissé gúnyosan.
- Kath, nem akarok beleszólni, de lehetnél óvatosabb is. – mondta nekem már Emily is.
- Te csak ne akarj kioktatni! – ripakodtam rá, ő pedig összerezzent.
- Katherine fejezd be ezt az egészet! Senki sem okolt téged. – kiáltott rám A, aztán hozzám vágott egy zacskó vért.
- Ezt idd meg, szükségünk lesz rá. – mondta én bólintottam és neki láttam az evésnek. Kopogásra lettünk figyelmesek, aztán egy hang szólt hozzánk.
- Hölgyeim, ha elkészültek jöjjenek az arénába. – mondta Valdemar az ajtón keresztül.
- Várj, egy pillanatot mindjárt megyünk. – kiáltottam neki.
- Fenn kell tartanunk az álcát, kimegyek és rákérdezek a sétánkra. Siessetek utánam. – suttogtam Emilynek és Aprilnek, egyszerre bólintottak. Kinyitottam az ajtót hatalmas mű vigyorral az arcomon, amiről persze ő nem tudott.
- Olyan jó, hogy találkoztunk. Beszélni akartam veled. – beszéltem hozzá nyájasan.
- Mondjad, ha már itt vagyunk.
- Inkább induljunk el. – karjába karoltam és elindultam.
- Akkor menjünk lassan, utol tudjanak érni. – nézett hátra felé.
- Ha jól tudom, az őrök nem hagyhatják el ezt a helyet őrségen kívül. – bólintott ezzel igazat adva nekem.
- Azon tanakodtam nem mehetnénk ki mégis csak egy sétára. A bezártságtól folyton rosszul leszek. Olyan, mint egy kripta, ahol hagynak kiszáradni. – szomorodtam el a mondandóm végén. Még egy könnycseppet is sikerült kicsalnom. Gyorsan letöröltem észrevehetően.
- Talán megengedhetem, valamilyen indokkal. – gondolkozott engem kémlelve.
- Tényleg? Olyan jól esne egy séta, de April is így érez, ő nem jöhet velem? – kérdeztem bűbájos hangon, kikerekedett szemekkel.
- Tudod mit, elküldelek titeket boltba gyógynövényekért. Kijelölök mellétek egy boszorkányt, aki segít. – mondta eldöntve.
- Hadd jöjjön velünk Emily, őt már ismerjük eléggé. – kérleltem rá.
- Tanoncokat nem szoktunk kiengedni, de most kivételt tehetek, miattad. – megfogta kezem és megállított. Kezével hajamat babrálta.
- Akkor ez igent jelent? – kérdeztem újra.
- Igen, de ezért sokkal jössz még. Tegnap este sem maradt időnk egymásra. – már az ajkaimat simította végig, tűrnöm kellett még.
- A bezártság az oka, azért kértem a segítséged. – vigyorogtam rá, belül már tomboltam, ellenkeztem, rúg-kapáltam ellene.
- Ha végeztetek a sétával siess vissza hozzám. – mondta rám erőszakolva magát. Már nem szóltam semmit csak bólintottam. Nem kellett több neki nedves szájával bekebelezte az enyémet, elengedett.
- Látom belőled is lehet kezes bárányt csinálni. – nevetett gúnyosan, faképnél hagyott.
- Kath, mi történt? – kérdezte barátnőm mellém érve.
- Sikerült! – erőt vettem magamon és mosolyt erőltettem arcomra.
- Sajnálom, hogy ilyen árat kell fizetned, miattam. – mondta Emily együtt érezve.
- Semmi gond tényleg. Csak egyre nehezebben viselem el a színjátékot. – húztam meg a vállam egyszerűen lerendezve a dolgokat, nincs kedvem róla beszélni.
- Inkább menjünk, ki kell tombolnom magam. – mosolyogtam már könnyebben.
- Mindent bele Kath, te vagy a gyorsabb. – kiabálta Em nekem. Tényleg jó kikapcsolni, April ellen futni nem könnyű.
- Megálljak egy kicsit, hogy utolérj? – kérdeztem barátnőm, nevetve.
- Várd ki a végét, még legyőzhetlek. – nevetett ő is mellém érve. Még jobban futottam, újra magam mögé parancsolva.
- Állj, ennyi elé! – kiabálta Valdemar. Hirtelen álltam meg, April nekem futott. Egymásra estünk, együtt nevettünk a földön.
- Hölgyeim, komolyabban, ha kérhetem. – kiabálta nekünk kedvesebben.
- Gyere, add a kezed. – mondta April kezét nyújtva. Megfogtam, együtt felálltunk, várva a következő parancsot.
- April próbáld megtámadni Ambert, Amber mindent bevethetsz sérülés nélkül. A lányok bólintottak, barátnőm elindult a szőke felé, aki tűzgömböket küldött felé.
- Katherine gyere ide. – parancsolta Valdemar.
- A te ellenfeled én leszek. Támadj meg, ahogy csak tudsz! – jeleztem, hogy megértettem a feladatot. Kora délutánig ezt csináltuk, támadtam és védekeztem.
- Mindenki állj! – kiáltotta a főnök.
- Mára ennyi elég, szépen dolgozott mindenki. Katherine tudod mi a dolgod. – nézett rám válasz helyett elindultam. Aprilre néztem ő is elindult majd egyszerre Emilyre néztünk. Ő egy szó nélkül szobánk felé vette az irányt. Vámpírgyorsasággal utána futottunk gondolatban már pakoltam.
- Akkor most mi lesz? – kérdezte félve a boszi.
- Pakold össze a legszükségesebb holmikat egy táskába, nem okozhatunk feltűnést. Csak a legszükségesebbek, ez rád is vonatkozik April. – néztem barátnőmre.
- Ha ezzel most azt akartad mondani, hogy helyetted is én rakjak el ruhát, mert te hozod a vért.. – próbálta befejezni a mondatot, de közbe szóltam.
- Tudod mire gondoltam. Remélem a fiúk magukkal vitték, ami kellhet. – gondolkodtam hangosan.
- Lányok egy valamit elfelejtettünk. A városban csak köpenyben járhatunk. – figyelmeztetett Emily minket.
- Akkor nincs más lehetőség, kézbe visszük a táskákat. – mondtam megadóan.
- Indulhatunk? – kérdeztem tőlük, magamra terítve a sötét anyagot.
- Essünk túl rajta minél előbb. – állt mellém Emily.
- Végre nyugodtan szeretnék pihenni Sammel, szóval mindent bele. – nevette el magát April. Így hárman vágtunk neki a végső küldetésnek, az utolsó hadművelet. Csak érjen véget jól, sikerülnie kell, nem hibázhatunk még egy lehetőség nincs. Az ajtó előtt Amberrel találkoztunk, nem szólt semmit tágra nyitotta az ajtót.
- Napnyugtára érjetek vissza, ez a parancs. – mondta. Egy szó nélkül tovább haladtunk.
- April, te menj Emilyvel a fűszereshez. Fenn kell tartanunk a látszatot. – mondtam nekik, de April nem mozdult.
- Te hova mész? – kérdezte.
- A fogadóba, néhány holmit ott hagytam. – mondtam.
- Még is mi az a fontos? – hallottam hangját a fejemben.
- Pár vértasakot elrejtettem azokért megyek. – küldtem vissza a választ gondolatban.
- Vigyázz magadra.
- Ti is egymásra. – azzal megszűnt a kapcsolat. A fogadó előtt megálltam, vámpírgyorsaságom bevetve felfutottam szobába. Egy kiálló deszka alatt van a tartalék, csak az ágyat kell félre tolnom. Hangos csapódással falnak ütközött, ezt persze meghallotta az öreg. Kinyitotta az ajtót lihegve állt előttem, még jó, hogy a tasakokat elraktam.
- Távozz tőlem boszorkány. – hátrálni kezdett előlem.
- Nem boszorkány vagyok, hanem a legrosszabb rémálmod. – mondtam, kinőttek a szemfogaim.
- Távozz tőlem sátán!
- Ó kérlek, annyira gonosz nem vagyok. Csak egy kicsit megkóstollak. – kihasználva a gyorsaságom elé léptem. Megfogtam a nyakánál, belemélyesztettem fogaimat. Ínycsiklandó a vére, az a fémes íz lecsöpögött egészen a gyomromba, végre valami meleg folyadék. Az összes vérétől megfosztottam, az elernyedt testet földre dobtam. Ennek a köpenynek annyi, amúgy sem tetszett, bele töröltem az utolsó vércseppeket. Minden nyomot eltűntettem, az öreget az ágyba tettem egy vágásként álcáztam harapás nyomot. Táskámat a vállamra tettem elhagyva a tett színhelyét.
- Kath hol voltál eddig? – kérdezte April leteremtő hangon.
- Hol van a köpenyed? – kérdezte Emily körbe-körbe nézelődve.
- Akadt egy kis bökkenő, de gyorsan megoldottam. – válaszoltam megnyalva a szám szélét.
- Ugye nem? – kérdezte vörös hajú barátnőm, boszorkány arca fal fehér lett eltekintve a fekete bőrétől.
- Nem dehogy is, - tagadtam le az egészet.
- Siessünk, mielőtt kiszúrnának bennünket. – mondtam a főkapu felé igyekezve. A fiúk fentről néztek minket, sajnos négyen álltak őrt, nem bukhatunk le.
- Mit keresnek itt önök? – kérdezte a kapuban álló.
- Csak erre sétálgattunk. – válaszolta Emily.
- Kérem, a templom felé korzózzanak. – intett kezével a tér felé. A magasabbik férfi elé léptem, elkezdtem hozzá beszélni és bűvölni.
- Nem láttak minket és most ki fognak engedni. – csak állt előttem egy szó nélkül.
- Kapjátok el őket, szökni próbálnak! – kiáltotta el magát. Csak ez kellett még, hátrébb ugrottam ne érjen el. Bekerítettek minket két oldalról, három ember, ha April besegít, elbánok velük. Mire megszólaltam volna barátnőm nekirontott a vele szemben álló embernek, egyetlen mozdulattal kitekerte nyakát. A másik megragadta Emily csuklóját, de a lány ellökte magától, April őt is elintézte. Rám maradt az utolsó, aki az előbb még kiabált, sajnos nagy tömeg vett minket körbe, nem fedhettem fel kilétem. Egyszerű mozdulattal lefejeltem, aminek hatására elájult és összeesett.  Távolból még három őr tűnt fel.
- April fogd Emilyt és ugorjatok. – kiáltottam. Ő egyből cselekedett, megragadta a boszorkányt, Dean mellé ugrott onnan át a falon. A katonák egyre közelebb értek hozzánk, cselekednem kellett nem tétlenkedhettem. Felugrottam Sam és Dean mellé, mindkettőt megragadtam, de Sam kirántotta kezét.
- Kettőnket nem bírsz el rendesen. Menjetek! – mondta nekem, én megadóan bólintottam és ugrottunk.
- Hol van Sam? – kérdezte April ahogy földre értünk. Nem kellett semmit mondanom, barátnőm visszaugrott falon keresztül. Mi csak hangokat hallottunk innen, de én láttam magam előtt az egészet.
- Ott vannak, kapjuk el őket. – kiáltották az őrök.
- Menj, én feltartom őket. – mondta Sam Aprilnek. Ez után April ugró alakja jelent meg a szemünk előtt, hangokat hallottam. Elkezdték kinyitni a nagykaput, egyre közelebb ért az ellenség.
- Menjünk, mielőtt elkapnak. – egy idő óta most először szólalt meg Emily. April megfogta és elindult vele, vámpírgyorsasággal futott, Deannel összekulcsoltuk kezeinket így indultunk utánuk. Az autót az erdő szélén hagytuk letakarva növényekkel el sem tudtam téveszteni az utat. Ez jelentette a szabadságunk zálogát, már nem kellett sok. Mire mi odaértünk April letakarította az autót, nem lett semmi baja. Emily tátott szájjal nézte a remekművet örültem, hogy láthatom az Impala-t fűződik hozzá egy pár élményem.
- Kicsikém ugye nincs semmi bajod. – kiáltott fel Dean körbejárva egymás után kétszer a kocsit.
- Indulnunk kellene. – mondtam szerelmemnek, hátra rám is figyel. Zsebéből előhalászta a slusszkulcsot és beültünk. A motorral nem volt semmi gond, doromboló hangon üdvözölte rég látott gazdáját. Egyenesen a reptérig hajtottunk, ott April ment előre, lerendezni a kocsi szállítását. Mi megvettük a repülőjegyeket indulásra készen vártuk a felszállást. Közben Emily levette magáról a köpenyt, így valahogy jobban nézett ki egészen hétköznapinak, kivéve a szeme, de azt eltakarta egy napszemüveggel. April egész úton egyetlen szót sem szólt, csak nézett kifelé az ablakon néha megérintette az alsóajkát. Gyorsjárattal mentünk csak pár óra volt az út, Emily végig lázban égett, most látja először a külvilágot. Dean és én egy szót sem szóltunk csak vártuk, hogy leszálljon a gép. Leszállás után Aprilhez siettem, mindenképpen tudnom kellett, hogy van.
- April, minden rendben van? – kérdeztem mellé érve.
- Igen, persze mi bajom lenne? – kérdezett vissza szomorúan.
- April, mondd el az igazat! – mondtam miközben megfogtam a kezét azzal megállítva.
- Kath ne kérd ezt tőlem. – nézett rám kék szemeivel. Minden egyes mozdulatából látszódott a fájdalom és az elkeseredettség.
- Kérlek, néha jobb, ha kibeszéled magadból. – próbáltam szóra bírni. A reptér előtt megjelent Dean az Impala-val hátul ült Emily, csak ránk vártak.
- Na, mi lesz már, még ma elindulunk? – kiabálta Dean a letekert ablakon keresztül.
- Ezt majd otthon folytatjuk. – mondtam Aprilnek, ő csak bólintott, beszálltunk a kocsiba. Egész úton beszélgettünk, Emily csodálattal figyelte a tájat, Dean pedig mindenféléről mesélt, amin jókat nevettünk.
- Otthon, édes otthon. – sóhajtottam nagyot a kocsifelhajtóhoz érve. Egyáltalán nem volt nagy ház, egy emeletes. A felső lakrészt még sosem láttam, a pince több kisebb-nagyobb részből állt, mindenféle kínzóeszközökkel, az egyes szörnyek ellen. A földszinten, ha nem csal az emlékezetem két szoba helyezkedett el, az egyik elöl a másik pincéhez közel. A nappali eléggé tágasnak mondható kényelmes fotelokkal és egy kanapéval. A konyha egyszerű hétköznapi felszerelve a legszükségesebb eszközökkel. Mindannyian kiszálltunk az autóból, Emily tátott szájjal nézte az épületet, April már az ajtóban várt ránk. Deannek nem kellett a kulccsal vesződnie az ajtó nyitva állt előttünk.
- Üdv újra itthon! – örvendezett tárt karokkal John.
- John, olyan jó újra látni. – öleltem át a legkedvesebb Williams-t.
- Téged is Kath, végre megint ragyogsz. – nevettük el magunkat. Elengedtük egymást, én félre álltam, hadd üdvözölhesse Dean is.
- A tékozló fiú hazatért? – kérdezte, de nem várt választ. 
- Jó újra látni fiam. – ölelte át idősebbik fiát vállveregetések közepette.
- Szia, apa, végre pihenőt tartasz? – kérdezte, amire nem jött válasz. Elengedték egymást John kérdőn bámult a számára ismeretlen nőkre.
- Kik az idegenek? – kérdezte mosolyogva.
- A nevem April Johnson, vámpír vagyok, mint Katherine. Mondhatni Sam fia barátnője is egyben. – az utolsó mondatot nehezen fejezte be, mellé sétáltam és megöleltem.
- Ő pedig Emily, a boszorkány, akit kerestünk. – mondta Dean a megszeppent lány helyett.
- A fiam, két vámpírnő és egy boszorkány, de hol van Sam? Ő is veletek ment nem? – kérdezte az öreg Williams összehúzva szemöldökét, amitől ráncok borították be homlokát.
- Ezt inkább majd én elmesélem apa. – mondta Dean, én pedig egy köszönöm-öt tátogtam neki.
- Csak előbb megmutatom Emilynek a szobáját. – szerelmem mosolyogva nyújtotta kezét a zavarban lévő lány felé.
- Gyere velem, beszélnünk kell! – mondtam barátnőmnek, megfogtam a kezét és leültünk a bejárati ajtó előtt. utoljára akkor ültünk így itt kint, amikor összejött Sammel.
- Kath, én nem maradhatok itt. Egész úton azon rágódtam, miért hagytam ott őt. Nélküle nekem nem megy ez az egész, magányos vagyok megint. Hiányzik, és nem tudom mitévő legyek. – bukott ki belőle egyszerre minden, megfogtam a kezét.
- Tudom most min mész keresztül, számtalanszor el kellett hagynom Deant. Egy valamit tudok, az semmi jóra sem vezet, ha kikapcsolod az érzéseidet, tapasztalat. – húztam meg a vállam mosolyogva.
- Mint barátnőd csak annyit tudok mondani, hallgass a szívedre. Mint vámpír, mire vársz, még felejtsd már el az egészet. De mivel mindkettő vagyok, így csak annyit mondok. Mindent bele kislány, remélem, hamar visszajöttök, képes vagy rá csak ne felejts el vért szerezni. – mondtam neki, mire megölelt.
- Köszönöm Kath! Add át mindenkinek, hogy nem sokára találkozunk. – bólintottam, szorosan átölelt és elszáguldozott. Bementem a házba szembenézni az én démonjaimmal….

19. fejezet

Dean Williams

- Nem vagyok oda az igézésért, de ezt most jól csináltátok. – vigyorogtam rájuk.
- Mire várunk még itt? Keressük meg azt a semmire kellő embert. – pattant fel April a székből, amin ült az előbb.
- Édesem, nyugodj meg, ne húzd fel magad nagyon. – ment oda hozzá az öcsém és átölelte. Milyen nyálas lett hirtelen egy vámpír iránt, én is ilyen nyálgép lennék Kath mellett? Az ki van zárva! Temettem el magamban a kósza gondolatot.
- Okosnak kell lennünk és gondolkodni. Valdemar tudja, mik vagyunk, ezt nem lehet elfelejteni. – gondolkozott hangosan Kath, egész nap fel-le mászkált.
- Szóval nem is olyan begyöpösödött, mint hittem. – folytattam a gondolatmenetet.
- Mi lenne, ha ti őrökként akarnátok belépni velünk? – kérdezte szerelmem, ötletként feltéve.
- Én benne vagyok. – mondtam miközben megállítottam, ne mászkáljon már.
- Tőlem indulhatunk már most. – jelentette ki Sam, April pedig bólogatva megölelte.
- Induljunk, szerintem a kapunál keressük őt. – mondtam Kathel egyszerre, ő rám nézett azokkal a csillogó mogyoróbarna szemeivel, megcsókoltuk egymást. Többet nem vártunk, emberi tempóban elindultunk egészen a kapuig.
- Hé, van itt valaki? – kiáltotta el magát a kis vörös.
- Ti mit keresetek itt? – kérdezte egy elég testes fiatal férfi. Közben leugrott a kapu melletti bástyáról, meg se kottyant neki, semmi sérülést sem szenvedett. Karján megpillantottam azt a jelet, amit be jövetkor is észrevettünk a szekta emberén. Egy pentagramma benne közepén skorpióval fent és lent pedig keresztekkel.
- Valdemar-t keressük mikor bejöttünk ő volt itt. – mondtam egyenesen szemébe nézve az idegennek.
- Mit akartok tőle? – kérdezett vissza lekezelően.
- Az nem tartozik rád. – förmedte rá Katherine, mielőtt odament volna a férfihez megragadtam a csuklójánál.
- A kastélyban van, de idegeneknek tilos a belépés, szóval sok sikert hozzá. – hátat fordított nekünk gúnyos nevetéssel együtt. A fejemben éreztem motoszkálást, aztán meghallottam Katherine hangját a fejemben.
„– Édesem, April megpróbálja segítségre bírni, Samnek ő most szól. Ne aggódjatok, érti a dolgát.” – édes nevetését is hallottam. Fülemben csengett mitől a szívem hevesebben vert.
- Várjál, egy kicsit kérlek. – elindult felé April, mire a férfi megfordult.
- Még be sem mutatkoztunk egymásnak. – vigyorgott rá, pár lépés távolságot hagyva köztük. A férfi két nagyobb lépéssel átszelte a távolságot és kinyújtotta felé kezét.
- A nevem Adrian bocsánat az udvariatlanságomért, de nem szeretjük az idegeneket. Főleg nem a vérszívókat. – zavarba jött egy pillanatra, de tovább nézett ránk.
- Nem fogunk embereket enni és tényleg szeretnénk beszélni a főnököddel. – mosolygott még inkább a vöröske, közben csípőre vágta a kezét és a haját csavargatta. Tényleg érti a dolgát, csak Sam félre ne értse.
- Ha vigyázol a barátnődre, hogy ne fecsegjen tudatlanul segíthetek. – mondta az a betűs nevű fickó. Nem fogom megjegyezni a nevét, mert nem érdekel. 
- Nyugodj meg tud vigyázni magára. – válaszolta egyszerűen April.
- Akkor menjünk, ne pazaroljuk a drága időt. – ölelte át derekát. Hagyta magát a vöröske, Sam pedig szúrós szemekkel bámulta őket, mielőtt még letapizza Kath-et is magamhoz húztam. Kisebb utakon rövidítve hamar a kastély elé értünk, A kopogtatott kettőt. Egy retesz elhúzódott, két szempár nézett végig rajtunk undorodva.
- Adrian, neked nem őrködnöd kellene? – kérdezte az ember, meglepődtem a női hangon.
- Ezek hárman és ő Valdemar-al akarnak beszélni, fontos lenne. – mutatta meg a jelet miután felhúzta az ingje ujját. A nő bólintott és kitárta a fa kaput.
- Fáradjatok beljebb, én leszek a segítségetekre. – mosolygott rám és Samre. Katherinet és Aprilt viszont egy pillantásra sem méltatta.
- Valdemar éppen a kiképző teremben van egy újonccal. – nevetett kiemelve az utolsó szót. Egy folyosó végén jobbra fordultunk és egy arénában kötöttünk ki, vagyis egy nézőtér tetején.
- Hé, főnök, vendégeid jöttek. Bár szerintem a vérszívók csak inni akarnak egy kis boszorkány vért. – nevetett gúnyosan.
- Most nem érek rá Amber! – mondta és visszafordult a vele szemben állóhoz.
- Valdemar, most kell beszélnünk. – kiáltott oda neki a vöröske.
- Állítsatok le, ha valami csúnyát tennék. – suttogta Kath, aztán rám villantotta ezer wattos mosolyát. Elszáguldozott le a lépcsőn egészen Valdemar elé, megfogta nyakánál fogva és felemelte.
- Most rögtön beszélgetni fogunk madárkám. Vagy kiharapom az ütőered, igaz utálom a boszorkány vért, de veled kivételt teszek. – mosolygott rá ki villantva szemfogait.
- April, vigyél le minket. – parancsoltam az említett személynek. Ő egy szó nélkül megtette, amire kértem. Kath mellett álltunk várakozva, mit válaszol a mágus.
- Engedj el, most azonnal és talán beszélgethetünk. – hörögte válaszként a boszorkány vagy varázsló, ki minek mondja őket, nekem nagyon mindegy.
- Talán? Az nekem nem felel meg. – még inkább megszorította a nyakát. A férfi, fuldokló hangot adott ki magából, éppen szólni akartam Kathnek, hogy engedje el.
- Kérlek, engedj el és beszélünk. – hörögte nagy nehezen.
- Csak mert olyan szépen kértél. – még jobban rá szorított, majd elengedte, az ember pedig földre zuhant.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni. – fenyegetőzött két öklendezés közepette.
- Akkor tudunk beszélgetni? – kérdezte meg barátnőm újra tőle. Közben lehajolt hozzá és morgó hangot adott ki villogtatva fogait, majd újra kiegyenesedett.
- Mondjátok, mit akartok! – állt fel és leporolta magát, közben várt.
- Be szeretnénk lépni a társaságotokba. – válaszoltam, még mielőtt April vagy Kath valami frappánsat szólt volna.
- Ti mit akartok? Mos komolyan két férfi, akik elvesztették edzettségüket vadászat nélkül? Két vámpír, akiknek a sorsa nagyon hasonlít, és mégis különbözik? Tudtátok, hogy egymást tettétek tönkre? – kérdések sorát tette fel egy lány, miközben a lépcsőn sétált lefelé.
- Emily nagyon tehetséges kis boszorkány. Lát mindent, ami elmúlt és lesz, nem beszélve az erejéről, sok adottságot kapott az élettől. – mosolygott az őr, arra a mindent tudó okos tojásra. Kezét nyújtva ösztökélte jöjjön közénk. Fekete köpenyt viselt, csuklyát fejébe húzta ne látszódjon az arca.
- Üdvözöllek titeket idegenek! – mosolygott, miközben lehajtotta csuklyáját. Egy fiatal lány arcát pillantottuk meg, nem lehetett több húsznál. Csokoládébarna bőre, hozzá társult a közép barna hajszíne. Ahogy mindenki várta volna azt a bizonyos barna szempárt, csalódás következett… Szem színe eltért az átlagostól, fekete pupilláit fehér írisz vette körül, de nem ez volt az egyetlen érdekesség a lányon. Mind két kézfejét egy-egy pentagramma formájú mély heg díszítette. Már értem miért tartja olyan különlegesnek Valdemar, csak rá kell nézni…
- Biztos, hogy jól átgondoltátok ezt a lépést? – kérdezte tőlünk Valdemar.
- Szerinted ide jöttünk volna, ha nem úgy gondoljuk? – kérdezett vissza April türelmetlenül.
- Tudnotok kell, ha minket választotok, egy próbát kell kiállnotok. – beszélt, közbe a lány szemei kitágultak és csak meredten nézett előre.
- Készen állok a próbátokra. – mondta Kath.
- Ahogy én is. – kontrázott rá a kis vörös.
- Nincs más választásom. – megrántotta vállát az öcsém, belegyezően.
- Lehetne más választásod Samuel Williams. – nézett rá Emily kitisztult szemekkel.
- Mit tudsz te egyáltalán rólunk? – förmedt rá April kikelve magából, Sam megfogta kezét visszatartva.
- Sokkal több mindent, mint hiszed Maria April Johnson. – válaszolta, mire a vörös szeme elkerekedett.
- Emily elég legyen! Ne ijeszd el a vendégeinket. – fegyelmezte a férfi.
- Bocsánat mester, de ő kérdezte, csak egy egyszerű válasszal szolgáltam. – mosolygott ravaszul.
- Most menj gyermekem, szólj a tanácsnak róluk. – fejével felénk biccentett. A boszorkány válaszul bólintott, meghajolt és elfutott felfelé.
- Mikor kezdjük a próbát? – kérdeztem meg, hosszú idő után megszólalva.
- Szerintem a barátotoknak időre van szüksége. – nézett April felé, mire én is oda pillantottam. A vámpír teljesen összeroskadt Sam mellkasába fúrta a fejét, de a hüppögését így is hallottam.
- Drágám nyugodj meg, semmi baj. Ne sírj, kérlek. – mondogatta neki az öcsém.
- Hé, kislány én a helyedben megmutatnám, mire vagyok képes. – mondtam neki terelve a témát.
- April ne aggódj, minden rendben lesz. – mondta Kath és oda ment hozzá vigasztalni.
- Igazatok van, nem tunyulhatok el ennyire. Végigviszem, a próbát megmutatva ki vagyok. – megtörölte arcát beszéd közben és ránk mosolygott.
- Biztosan elkezditek? – kérdezett rá Valdemar újra.
- Ha még egyszer meg kérdezi, akkor is igen lesz a válaszunk. – válaszolta Sam.
- Nem, ha még egyszer meg kérdezi, megölöm. – mondta barátnőm ezer wattos mosoly kíséretében.
- Hát akkor kezdődjék a próbatétel! – mondta összecsapva kezeit. Hirtelen a teremben mindenhol lekapcsolódtak a lámpák és mindenhol fáklyák gyúltak meg, beterítve az arénát.
- Ellenem fogtok meg küzdeni, ha sikerül legyőznötök beléphettek. – jelentette ki, ruhájából egy erős páncélzat lett, kezében pedig megjelent egy kétkezes kard. Megindult felém, de Katherine megfogta és a pálya túloldalára röpítette, aztán utána futott. Megfogta a nyakánál, megint felemelte.
- Most megölhetlek vagy később? – kérdezte tőle érdeklődve.
- Engedj el te vérszívó. Látom, megállod a helyed, csatlakozhatsz körünkbe. – mondta neki, de nem engedte el őt Kath.
- És a többiek? – kérdezte még jobban szorítva.
- Mindenkinek egyedül kell bizonyítania. – próbált beszélni, igaz nehézkesen ment neki.
- Ha még egyszer hazudsz, megöllek ténylegesen. – fenyegette meg Katherine, de szerencsére elengedte. A férfi földre zuhant, de egyből felállt, elkezdett valamit mormolni. Újra ugyan úgy nézett ki, mint a támadás előtt.
- Ki lesz a következő? – kérdezte jelentőségteljes pillantást vetett ránk. Kath visszarohant mellém, mire Valdemar is hasonló gyorsasággal Sam felé futott. April szerelmemhez hasonlóan le akarta támadni és a pálya másik felébe dobni, kivédte a támadást. Az első suhintást kivédte az öcsém, a kis vörös a boszorkány háta mögé suhant. Valdemar nyakát fogta szorosan.
- Egy fordítás és halott vagy. Ha kell Kath helyett megteszem. – mondta az áldozatának, de az csak vigyorgott.
- Inkább csatlakozz a vámpírbarátnődhez. – mondta neki halál nyugodtan. A vöröske szót fogadott, Kath mellé sétált. Elengedtem szerelmem kezét, felkészülve a harcra.
- Kezdj hozzá, nincs kedvem várakozni. – mondtam neki hanyagul. Ő csak rám pillantott újra mormolt valamit várakozás nélkül támadásba lendült.  Megint az öcsémet támadta, aki egészen jól védekezett mindent kivédett. Katherine felé fordultam, de egy átlátszó burok választott el tőlük.
- Valdemar, nem ebben állapodtunk meg! – kiabálta April idegesen. Még nagyobb mosoly terült el az említett arcán.
- Bocsi kicsi vámpírka, nem én csinálom. – nevetett fel. Katherine és én a nézőteret kémleltük, az egyik sarokban egy lány állt. Pillantásom újra a harcra szegeztem, Sam egyre rosszabbul állt. Már kard nélkül küzdött tovább. Segítenem kell rajta, az öcsémről van szó, felvettem a kardot földről. Sam egy jól irányzott bal egyenessel megszédítette. Utána egy jobb horgot vert be neki, a férfi összegörnyedt, én pedig a kardjával belevágtam, csak a páncélját találtam el. Az ütésben elég erő van, így a földre esett, nyakához tettem a kardot.
- Nem szokásom embereket ölni, de veled kivételt tehetek, ha akarod. – mondtam neki, mire nem jött válasz. A nézőteret figyelte, mire én is oda néztem. Kath egy lányt fogott a nyakánál, kivillantva rá megnőtt fogait.
- Engedd el őket most! – kiabálta a lánynak, aki csak megrázta a fejét.
- Most el fogod őket engedni Amber! – parancsolta neki.
- Inkább ölj meg, de nem szegem meg mesteremnek tett ígéretem. – válaszolta neki, kínok között. Valdemar suttogott valamit, mire eltűnt a láthatatlan fal.
- Helyes, én is így gondoltam. – engedte el Kath Ambert, aki sírva esett össze.
- Szóval akkor most már tagok vagyunk? – kérdezte April Valdemart.
- Megmutattátok képességeiteket, méltóak vagytok.
- Emily kérlek, mutasd meg nekik a szobájukat. – nézett felfelé.
- Igen mester, gyertek utánam. Nem tudom mikor jött vissza, de gyors volt a kis okos tojás. Kath lejött hozzám kézen fogott és vámpírgyorsasággal Emily mellé értünk. Mögöttünk jöttek Sam-ék, magamhoz húztam Kathet, nem tetszett ez a hely.
- Bocsássatok meg, de nálunk külön szobákban vannak a nők és férfiak. Tudom, vagyis sejtem ez nektek furcsa érzem, mennyire kötődtök egymáshoz. – miközben beszélt elpirult.
- Sok mindenen mentünk keresztül egymásért. – mondtam neki mosolyogva.
- Itt is vagyunk, ez lesz a ti szobátok Dean és Sam. – mutatott egy ajtóra a folyosó bal oldalán.
- Ti most csak ketten lesztek. – mondta majd Kathre nézett.
- Sajnálom, de ha nem nagy baj osztoznotok kell velem a szobán. – egészítette ki a beszámolóját.
- Semmi baj, nyugi nem fogunk megenni. – mosolygott rá April.
- Menj csak be, mindjárt megyünk mi is. – mondta neki Kath. A lány csak bólintott és eltűnt az ajtó mögött.
- Megint el kell válnunk? – kérdezte tőlem Kath, átölelve nyakam.
- Nem válunk el, csak információ szerzés érdekében külön alszunk, egy ideig. – mondtam neki, miközben hátra tűrtem az egyik kósza tincsét.
- Ha nem tudok aludni, átmehetek hozzád? – kérdezett vissza csábos mosoly kíséretében.
- Szerelmem te is tudod, mennyire szeretném, de még nem lehet. – mondtam neki és megsimogattam az arcát.
- Szeretlek Dean! – mondta nekem még jobban hozzám bújva.
- Szeretlek Katherine Parker, mindörökre. – válaszoltam neki egy csók kíséretében. Teljesen magamévá tettem az ajkait, birtokba akartam venni szerelmem, de első a kötelesség. Ilyet is régen mondtam. Sam és April már elbúcsúztak egymástól, ketten maradtunk. Közelebbi falnak nyomtam Kathet, a hajába túrtam, nagyon dögös, de megállítottam önmagam és elengedtem őt.
- Jó éjszakát szerelmem. – puszit nyomtam szájára, aztán bementem ideiglenes szobámba.


Katerina Paulson

Mérgemben becsaptam magam mögött az ajtót, April és Emily tátott szájjal bámultak.
- Melyik az ágyam? – kérdeztem egy kicsit kedvesebben.
- Az ajtó felöli, gondoltam találkozni akarsz a barátoddal. – nézett rám félénken Emily.
- Köszönöm, de szerintem nem lesz rá szükség. Mostantól viselkedni fogok, mint egy úri hölgy a 19. században. – mosolyogtam elégedetten.
- Ezzel csak egy probléma van, te már akkor sem tudtál viselkedni. – nevetett April a mellettem lévő ágyra dőlve.
- Kérlek, meséljétek el nekem milyen a világ most? – kérlelt minket a fehér szemű lány.
- Miért te még sosem jártál kinn? – kérdeztem vissza tátott szájjal.
- Nem igazán, mi nem hagyhatjuk el a kastély falait. Azt mondták nagyon veszélyes a külvilág, rossz emberek felhasználhatnak. Állítólag sok ember magának akarja az erőmet. – mesélte nekünk zavarban.
- Annyi szép hely van kinn a világban, például Amerika. Mi onnan jöttünk keresni egy embert. – mesélte neki ábrándozva barátnőm.
- Kit kerestek, hátha tudok segíteni, itt mindenkit ismerek. – vidult fel egyből Emily.
- Egy boszorkányról van szó, aki nagyon erős. – mondtam közömbösen.
- Még valami információ, mert így nagyon tág a kör. – próbálkozott még tovább.
- Van, egy kristályunk azt kellene használni, egy kis vérrel. Egy vámpírból varázslat segítségével embert kellene csinálni. – világosítottam rá az igazságra.
- Nem tudom, ki bír ekkora erővel, de én állítólag a salemi boszorkányok leszármazottja vagyok. Van egy ősi legenda egy lányról, aki a jó és rossz energiákat is uralni tudja. – töprengett tovább félhangosan.
- Tudod ki az a lány? – kérdeztük egyszerre Aprillel.
- Sajnos a mester senkinek sem mondja el, de itt él köztünk, arról tudomást szereztünk már. – nézett először Aprilre majd rám.
- Beszélnünk kell Valdemarral. – emlékeztettem magam.
- Kath milyen volt a 19. század a Santos ikrekkel? – kérdezte tőlem Emily kikerekedett szemekkel.
- Furcsa egy lány vagy te, de nem bánom mesélhetek, ha annyira szeretnéd. – mosolyogtam rá igazán. Elkezdtem neki mesélni, hogy kerültem oda, mit tettem, nem is beszélve a szerelmi életemről. Nem vagyok rá büszke, de akkor két férfit szédítettem egyszerre. Ma már talán a nevüket sem tudom, vámpírrá változtattam őket, de az óta semmit sem hallottam felőlük. Gyorsan befejeztem a történetem, kihagyva részleteket.
- Kérdezhetek valamit? – néztem Emilyre gondolkodva.
- Persze, a jövőn kívül mindent elmondhatok. – nézett maga elé, hirtelen hallgatagsággal.
- Miért mondtad azt, hogy egymást tettük tönkre Aprillel? – kérdeztem meg, már fel akartam tenni ezt a kérdést.
- Ha nem tudtok, róla inkább nem mondanám el. – tért ki válasz elől.
- Emily kérlek, mondd el nekünk? – kérlelte April.
- Jó, de ne rám legyetek mérgesek. – válaszul bólogattunk, ő pedig folytatta.
- Látom mindenki múltját, akár ember, akár más teremtmény. A ti múltatokban feltűnt egy igen érdekes férfi, aki egy lányt keresett magának. Konkrétan Katherine eltűnése után, valakivel helyettesíteni akarta hiányérzetét. April tulajdonságai nagyon hasonlítottak Katherine-hez, ezért változtatta át. Az a bizonyos férfi, név szerint Nicklaus Evans. – mondta Emily, mire nekem teljesen összeállt a kép, Aprilre néztem, aki maga elé nézett erőltetetten.
- April úgy sajnálom, ha nincs Rebekah lehetne rendes életed. – kezdtem, de rám nézett ezzel belém fojtva a szót.
- Nem kell bocsánatot kérned Kath. Ha te nem lennél, most nem ismerném a boldogságot Sam mellett, nem ismerném az igazi barátságot. Kath, miattad menekültem meg, szeretem, hogy az vagyok aki. – mosolygott rám. Felálltam az ágyról, átültem az övére és megöleltem.
- Köszönjük, hogy elmondtad nekünk Emily. – mosolyogtunk rá mindketten, a baráti ölelkezés után.
- Szóra sem érdemes, most inkább aludjunk, holnap nehéz napunk lesz. – nézett ránk.
- Megint a jövőbe néztél? – válasz helyett csak bólogatást kaptam.
- Várj egy kicsit. – mondtam neki, April felállt az ágyról. Elkezdtem rendezkedni, kis éjjeli szekrényeket az ablak felé toltam, így a három ágyat egybe toltam. Egymás mellett sorakoztak a kisszekrények a legszélső ágy mellett.
- Kész is van. – mosolyogtam elégedetten.
- Ez elképesztő, milyen gyors és erős vagy. – mondta Em.
- Jól sikerült. – nézett rám A elégedetten.
- Most már aludhatunk. – bebújtam az ajtó felöli részre. Barátnőm mellém huppant, Emily is mellénk feküdt óvatosan.
- Nyugi Em, nem fogunk megenni. – nyugtattam meg újra.
- Csak zacskós véren élünk. – kontrázott rá A. Másnap reggel fitten keltünk fel, igaz torkomat mardosta az éhség. Kopogtatást hallottam, körbe néztem mindenki fent van-e és senki sem öltözik. Megbizonyosodtam róla minden rendben van, így ajtót nyitottam.
- Szia, szépségem. – mondta Dean és bejött az ajtón.
- Hello mindenkinek. Szia, gyönyörűm! – jött be utána Sam és egyből Aprilhez ment, köszöntötte egy csókkal. Dean nem habozott újra birtokba vette számat, nyelvével játékosan szétnyitotta számat, belülről feltérképezett mindent. Válaszul nyelvemmel az övét piszkáltam, de akkor kinőttek a szemfogaim. Ellöktem magamtól, mielőtt neki támadtam volna.
- Menjetek ki a szobából! – parancsolta Dean először Samre és Aprilre nézve. Barátnőm semmit sem szólt, kézen fogta szerelmét és kisétáltak az ajtón. Emily csak engem bámult tátott szájjal.
- Emily kérlek, menj ki, akkor nem esik bántódásod. Menj most! – kiáltott oda neki, mire a lány elindult.  Neki akartam menni és kiszívni lüktető vérét, de Dean az ajtó mellé nyomott a falnak.
- Zárjátok be az ajtót kívülről és senkit se engedjetek a közelbe. – parancsolta Dean mire Emily bólintott, hallottam kulccsal záródni az ajtót, miközben morgások hagyták el a számat.
- Mióta nem ittál Kath? – kérdezte tőlem kedvesen.
- Engedj el. – morogtam állatiasan.
- Gyere közelebb, óvatosan. – kérlelt rá, megfogta kezeimet és a vállára tette.
- Édesem, nyugodj meg. – tovább beszélt hozzám, magához húzott derekamnál fogva. Elkezdte csókolgatni nyakam, szabadon hagyva nyakát. Belemélyesztettem metszőfogaim nyakába és szívni kezdtem vérét.
- Ez az drágám, jól csinálod. – mondta és a hajamba túrt. Vére, mint mindig most is kábítószerként hatott rám, egyik kezemet elvettem nyakáról mellkasára tettem.
- Óvatos legyél. – visszamorogtam rá.
- Sss, szeretlek Katherine. – mondta csókolgatva a nyakam. Még egy kicsit szívtam a véréből aztán elengedtem.
- Nem vagy még szomjas? Bírom, ha kell. – mondta nekem, lovagiasan.
- Köszönöm, de nem kell. – mondtam megtörölve számat. Mielőtt visszanőttek a szemfogaim kezembe haraptam. Kezemet szájához tettem, ivásra kényszerítve.
- Dean igyál! – parancsoltam rá, ő nem szólt semmit, szófogadóan ivott pár kortyot belőlem. Megtörölte ő is a száját, csak álltunk egymással szemben. Percekkel később egy hangot hallottam fejemben. „ Most elvesztetek egymástestének elemzésében, vagy mindketten meghibbantatok? „ – kérdezte April a fejemben. Nem tehettem róla, nevetnem kellett. Visszaküldtem neki gondolati úton a választ. „ – Egyik sem. Kinyithatjátok az ajtót, már jól vagyok.”
- Min nevettél édesem? – kérdezte Dean közelebb lépve hozzám.
- Csak Aprillel kommunikáltam az előbb. – mosolyogtam rá.
- És mit, ha szabad tudnom? – kérdezte felhúzva szemöldökét.
- Csak kíváncsi volt, hogy elvesztünk egymásban vagy meghibbantunk. – nevettem el magam újra.
- Szerintem egyik sem, de az elsőben benne lennék. – magához húzott és hevesen megcsókolt. Éppen hevesebbé vált csókunk, mikor ránk nyitott April.
- Azt hiszem, majd később visszanézünk. A gyakorló pályán leszünk, jó szórakozást. – be is csukta az ajtót. Nem tehettem róla elnevettem magam, Deannal együtt nevettem.
- Akkor most mit is csináljunk? – kérdezett rá szerelmem.
- Mit szeretnél csinálni? – kérdeztem vissza mosollyal az arcomon.
- Itt ez az ágy, mi ketten vagyunk. – elkezdett az ágy felé tolni.
- Várjál egy kicsit, nem te mondtad tegnap este, hogy ki kell bírnunk egymás nélkül? – állítottam meg és szemébe néztem.
- Akkor hagyjuk az egészet. – megfordult nekem háttal. Hátulról átöleltem, közben a reakcióját figyeltem.
- Felejtsd el, amit akkor mondtam, kellesz nekem. – miközben beszélt megfordult és megfogta az arcom.
- nekem is te, de én tartom magam az egyességünkhöz. – levettem a kezét magamról. Többet nem beszélt, várt egy percet, megcsókolt keményen visszacsókoltam neki. Átkaroltam a nyakát, ő pedig felemelte a lábam, az ölében kötöttem ki. Szenvedély eluralkodott rajtunk, csókjaink elhúzódtak, már csak azt vettem észre az ágyon ülök. Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
- Dean, most nem kellene ezt csinálnunk. Tudom, hogy itt van, akit keresünk. – mondtam neki, de ő csak a nyakamat csókolgatta.
- Dean, figyelj rám egy kicsit. – próbáltam magamra vonni a figyelmét.
- Csak rád figyelek most is, szeretlek Kath. – motyogta a nyakamba, aztán folytatta.
- Dean Williams kérlek, fejezd be. Most fontosabb dolgunk van. – emeltem fel a hangom.
- Bocsáss meg édesem, csak annyira szeretlek. – mondta nekem már a szemembe nézve. Megcsókoltam egészen lágyan.
- Én is szeretlek, de most mennünk kell. – mosolyogtam rá. Felkelt rólam, felsegített és kézen fogva mentünk a többiek után.
- Na, végeztetek? – kérdezte April, mikor meglátott minket az ajtóban.
- Semmit sem csináltunk, többet nem is akarok róla beszélni. Számomra ő semmit sem jelent. – mondtam hangosan, hogy mindenki hallja a beszélgetésünket. Közben April gondolataiba küldtem egy mondatot. „ Egy szavamat se hidd el, szeretem őt. „– barátnőm rám nézett és játszotta szerepét.
- Ennyire összevesztetek, sajnálom. Biztos kibékültök. – mondtam tartva a látszatot.
- Soha többé nem fogunk kibékülni. Rá kellett jönnöm nem szeretem. – egyre hangosabban beszéltem, mint aki hiszti rohamot kapott.
- Hé, hölgyeim ezt nem itt kellene megbeszélni. Ha bármi problémája van, bármelyikjüknek a segítségükre vagyok. Most már egy család vagyunk. – mondta nekem Valdemar.
- Beszélhetnénk akkor? – kérdeztem tőle kiskutya szemekkel nézve.
- Emberek, mindenki folytassa a gyakorlást. – kiáltotta el magát Valdemar.
- Gyere, menjünk egy halkabb helyre. – megfogta a csuklóm és maga után húzott. Folyosókon bolyongtunk egészen egy nagyobb beugróig ott megállt és betolt. A bejárat előtt megállt, megint mormogott valamit és egy fal került elénk. Kezéből egy kis láng gyulladt fel, felfelé tartotta az pedig engedelmesen a plafonig cikázott.
- Mindenki előtt hazudtál vagy tényleg igazat mondtál? – kérdezte tőlem.
- Igen, teljes szívemből. – hazudtam neki.
- Ahhoz képest, hogy vérszívó vagy gyönyörű ember lennél. – elkezdett játszani a hajammal.
- Ehhez kellene segítség, újra ember akarok lenni. Egy különleges lányra van szükségem, aki varázslatot meg tudná csinálni. – őszintén mondtam neki, legalábbis ezt a részét.
- Ha tényleg ember akarsz lenni, abban segíthetek. – mondta és közelebb jött hozzám.
- Mondd meg ki az a lány, annyi elég. – válaszoltam neki.
- Ha nem bántasz, megteszem. – mondta nekem, megfogta az arcom és megcsókolt. A látszatot fenn kellett tartani ezért visszacsókoltam neki, aztán elváltunk.
- Az a lány tényleg nagyon különleges, mint te. Ma este találkozzunk a szobámban. – mondta nekem, a falat lebontotta és a fény is eltüntette. Bajban vagyok nagyon, de muszáj megtennem.
- Este találkozunk. – mondtam neki egy rövid csók kíséretében. Mint férfi nem nézett ki rosszul bronzbarna bőr, kék szemek, kigyúrt felsőtest. Egy problémám van, vele a stílusától hányingerem van, egyszerűen undorodom tőle már most. Nem tudom, hogy fogom kibírni az éjszakát vele, remélem, hamar elmondja ki az.
- Megbeszélted vele? – kérdezte tőlem April.
- Igen, de beszélnem kell veled és vele. – válaszoltam egyszerűen.
- Gyere, sétáljunk úgy is vége az edzésnek. – átkarolt barátnőm, visszaindultunk szobánkba.
- Mi történt? Kiderítetted ki az? – kérdések sorát tette fel.
- Elkezdett bókolgatni, hogy szép vagyok, aztán megcsókolt. Visszacsókoltam neki, de szerencsére bejött a tervünk. Dean nem tetszik neki, sajnos este hivatalos vagyok a szobájába, azaz az ágyába. – meséltem neki.
- Biztos vagy benne, hogy elmondja? – kérdezett rá April.
- Tudom, mit csinálok, legalábbis remélem. – mondtam neki félve. Tényleg ennyire ember akarnék lenni, hogy mindent feláldozok? Dean tudja, miért teszem, nem örült a tervemnek, de belement, egy jó ügyet szolgálunk.
- Kath beszélhetünk? – kérdezte meg Sam, mikor nyitottuk az ajtót.
- April mindjárt megyek utánad. – felé fordultam, ő csak bólintott egyet.
- Mondjad, hallgatlak. – fordultam a fiatalabbik Williams felé.
- Itt nem alkalmas, gyere be. – mondta kinyitva előttem az ajtót.
- Kath, aggódtam érted. – mondta Dean szorosan átölelve.
- Most már minden rendben csak egy éjszakát kell kibírnom vele. Ha kell, megölöm, de tudnom kell ki az. – mondtam neki kedvesen.
- Nekem most beszélnem kell Aprillel. – mondta Sam és átment a túlsó szobába.
- A színjátékot sosem kedveltem, de ez most meghozta a várt eredményt. – nézett rám mosolyt erőltetve az arcára.
- Köszönöm, hogy megértesz, most mennem kell. A végén még lebukunk. – nevetettem el magam keservesen.
- Vigyázz magadra. – mondta egy rövid csók kíséretében.
- Úgy lesz, tudod, vámpír vagyok, nem eshet bántódásom. – villantottam rá fogaim. Átmentem a mi szobánkba, ahol a többiek, tűnök ülve vártak.
- Kath már mindenhol kerestelek. – sietett hozzám Emily kétségbeesetten.
- Neked is, szia, Emily. Itt vagyok, semmi bajom. – nyugtattam meg.
- Készülnünk kell az estére, te még meg sem mondtad milyen színű legyen a ruhád. – mondta nekem hisztizve.
- Emily először is milyen ünnepségről van szó? – kérdeztem rá.
- Szerveztünk egy ünnepséget a tiszteletetekre, most először vannak vámpír tagjaink. – ujjongott nekem.
- Szóval milyen színű legyen az estélyid? – kérdezett rá újra még izgatottabban.
- Legyen a lila árnyalatai, ami a végénél átmegy kékbe. A ruhám felsőrésze legyen pánt nélküli szív alakú kivágással. Simuljon, rá az alakomra egészen a térd részig onnan pedig bővüljön. Ez megfelel nektek? – kérdeztem először Emilyre nézve, April gondolataiba merült.
- Tökéletesen fog állni rajtad. Várj, egy percet mindjárt megcsinálom. – mondta nekem. Elkezdett valamit mormolni, előttem megjelent egy felhő, ami magába kerített. Valami erő magával ragadott a semmiből egy anyag került elő, rám tekeredett. A füstfelhők eltűntek én pedig ott álltam az elképzelt ruhámban, lábamon egy lila magas sarkú cipőt viseltem.
- Most forogj meg benne, ugyan is a hátulja, fűzős lett, van egy meglepetésem neked is. – mondta Emily mire én körbepördültem. A csuklómon egy karkötőt vettem észre lila kristályberakásokkal. Nyakamban egy selyemszállal megfogott medál lógott, egy pentagramma. Középen és az öt szélén egy-egy lila kristály csillogott.
- Emily, most tényleg kitettél magadért, gyönyörűek köszönöm. – mosolyogtam rá, majd megöleltem őt.
- April, a te ruhád milyen? – kérdeztem tőle, de nem válaszolt.
- Hahó April, figyelsz te rám? – kérdeztem rá már hangosabban, kezemmel előtte legyezve.
- Bocsánat, elbambultam. Mit kérdeztél? – kérdezett vissza figyelve.
- Mutasd meg a ruhád, arra kértelek. – ismételtem el neki újra a kérdést.
- Persze, Emily rám varázsolnád újra? – kérdezte a lányra nézve. Kopogtatást hallottunk az ajtó felöl, Emily résnyire kinyitotta, hogy mi ne látszódjunk.
- Igen? – kérdezte a szemben álló személytől.
- Mennünk kellene hölgyeim. – hallottuk meg Sam hangját.
- Egy pillanat és megyünk. – válaszolt a boszorkány és becsukta az ajtót.
- Oké April most egyből megcsinálom a hajadat hozzá. – közölte vele egyből, mire barátnőm csak bólintott. Egy gyönyörű fél vállas ruhát pillantottam meg rajta. Az egyik vállát szabadon hagyta, másikat pedig egy háromnegyedes denevér ujjal eltakarta. Bal oldalt alul a ruhája fel volt slisszolva. Az egész ruha smaragdzöld színben pompázott, nyakában egy hasonló nyaklánc fityegett, mint nekem, de ez zöld színű. Hozzá passzoló karkötőt kapott ő is.
- Gyönyörűen nézel ki April. – mosolyogtam rá. Közben a haja is megváltozott kivasalt tincseiből hullámos lett, elülső szálakat hátra fogatta.
- Meseszép vagy te is Kath. – mosolygott vissza. Emily egy tükröt tartott elém, hogy megnézhessem hajkölteményem. Göndör fürtjeim coff szerűen feltűzve lobogtak lefelé, bár inkább kontyra hasonlított.
- Emily te nem készülődsz? – kérdeztem rá, mire ő csak vigyorgott, mint egy kisgyerek. Csettintett egyet a kis boszorkány és egy csodás fehér-fekete ruhakölteményben állt. Alul nagy abronccsal, felül pedig szolidabb szív alakú kivágással, mint az enyém, jobban megnézve gyöngyökkel van kirakva a felső része, derekát egy fekete szalag díszítette. Az ő nyakláncán lévő szalag fehér selyem, mint a kövek benne, kivéve a középső, az fekete színű.
- Ugye tudod, hogy nagyon jó divattervező lennél. – mondta neki April, én pedig hevesen bólogattam, remélve ezzel nem lógta ki magát a hajam.
- Köszönöm, de indulnunk kell most. – tolt kifelé minket az ajtón. Szembe találtuk magunkat Deannel és Sammel.
- Most én leszek a kísérőd. – mondta nekem Sam, nyújtva a karját. Ahogy végignéztem rajtuk eléggé fess mindkettő, de megakadt a szemem nyakkendőkön. Deanné olyan lila, mint a ruhám és nyakláncom, Samé pedig zöld, mint Aprilé. Emily rájött, hogy hazudtam neki is, ügyes kis boszorkány azt meg kell hagyni.
- Ha muszáj, akkor elfogadom. – mondtam neki belekarolva.
- April, Emily. – mondta Dean mindkét karját felajánlva lányoknak. Egy szó nélkül belékaroltak, így indultunk a nagyterembe. Emily mondta az irányt. Nagyjából száz ember nézett ránk, mikor megérkeztünk, Valdemar nagy vigyorral az arcán fogadott. A régi szokásokhoz híven meghajolt és felém nyújtotta kezét felkérve egy táncra. Illemtudóan pukedliztem kezébe tettem sajátom és elindultunk a parkett közepére. Táncba kezdtünk a lassú zenére először csak némán szótlanul.
- Szóval elmondod ki az? – kérdeztem meg egy kis idő után.
- Mindent időben megtudsz. – mosolygott közelebb húzva magához, ezzel abbahagytuk a keringőt. Elkezdte puszilgatni a nyakam alig észrevehetően. De akkor valaki megkocogtatta a hátát, oldalra fordult, így én is láttam ki az.
- Szabad egy táncra? – kérdezte Valdemart, de kezét felém nyújtotta. A férfinek beleszólása sem lehetett, én megfogtam a kezét.
- Igen, szabad lesz. – válaszoltam mosolyogva. Deannel elindultam Valdemartól távolabbi sarokba, ott kezdtünk keringőzni. Nem is tudtam, hogy tud táncolni, meg voltam győződve, hogy ilyet nem tanított nekik az apjuk.
- Köszönöm, végre elszabadultam mellőle. Nem tudom, meddig fogom bírni nélküled. – mondtam neki egy nagyot sóhajtva.
- Ki kell bírnunk szerelmem. Utána, ha minden helyre jön, magamévá teszlek. – kacsintott egy csibészes féloldalas mosoly kíséretében. Nem tudtam neki ellenállni, szerencsére megforgatott egyenesen Sam karjában álltam meg.
- Egy táncra szabad lesz, ha már a kísérőd vagyok? – kérdezte, mire csak bólintottam egyet.
- Szóval most már kibékültél velem? Nem akarsz már megölni? – kérdeztem tőle nevetve.
- Előtte sem akartalak megölni a bátyám miatt, de most már két indokom van rá. Amúgy nem vagy te olyan rossz, kissé félre ismertelek. Ezt sajnálom komolyan. – mondta nekem őszintén.
- Te sem vagy olyan rossz, kedvellek. De ha megbántod Aprilt lehet, megöllek. – villantottam ki fogaim.
- Hé nyugi nem fogom megbántani azt hiszem szeretem őt. – vigyorgott rám kedvesen.
- bocsánat, lekérhetem? – kérdezett engem barátnőm. Nem tehetek róla elnevettem magam, elengedtem Sam kezét és arrébb álltam. Ők táncba kezdtek eltűnt a külvilág körülöttük, csak ők voltak egymásnak. Valaki átölelte a derekam hátulról, reméltem Dean az. De csalódnom kellett Valdemar állt mögöttem, megfordultam és elkezdtem beszélni.
- Táncolunk vagy csak itt állunk egész este?
- Melyiket szeretnéd, én tudnék egy másikat is. – az egyik kezét lejjebb csúsztatta a fenekem felé.
- Most még táncoljunk, ne mutass rossz példát a tanítványaidnak. – elindultam a tömegbe Valdemar pulikutya módjára követett. Megfogta a kezem és táncba kezdtünk, forogtunk egészen másfajta keringőt járva. Néha felemelt, de inkább elkezdtem hozzá beszélni hátha megpuhítom.
- Szóval elmondod ki a keresett személy? – kérdeztem tőle újra.
- Pontosabban mennyire közel van? – kérdezősködtem.
- Pontosan? Végig ott volt az orrod előtt. – suttogta.
- Emily? – kérdeztem rá, de ő semmit se mondott csak megforgatott. Kipördültem egyenesen Dean karjaiba.
- Újra visszatérsz hozzám? – kérdezte tőlem nevetve. Valdemar felé pillantottam bocsánatkérően, aztán visszafordultam Dean felé.
- Sosem hagytalak el, de most táncoljunk. – kacsintottam rá.
- Megtudtad ki a keresett személy? – kérdezett rá egyből. Semmit sem szóltam csak bólintottam.
- Van egy tervem, kapj el. – mondtam neki, ki pörgetett, ahogy visszapörögtem elestem. Ő már készen tartotta a karjait, ájulást színleltem.
- Katherine, Kath, jól vagy? Kath szólalj meg! – mondogatta nekem, de fenn tartottam az álcát.
- Valaki segítsen! – kiáltotta el magát.
- Mi történt? – kérdezte April, ahogy oda ért.
- Hogyan ájult el? – kérdezte Sam mellettünk.
- Csak táncoltunk és elájult, túl meleg van itt benn. – mondta Dean, ügyesen kibeszélte.
- Vidd vissza a szobájába, ne csináljatok botrányt. Ez az este rólatok szólt. – mondta Valdmar mellénk érve. Dean karjába vett és elindultunk szobánkba. Gyorsan ment velem lehet már futott is. Beért velem az ajtón, letett az ágyamra én pedig kinyitottam a szemem.
- Köszönöm, már nem bírtam tovább. – mondtam neki mosolyogva.
- Jó színésznő lennél, az egyszer biztos. – nevetett fel ő is. Leült az ágyam mellé, kezénél fogva magamhoz húztam és megcsókoltam. Kinyitódott az ajtó és berohant rajta April, Sam és Emily.
- Látom már nagyon jól vagy. – mondta nekem April. Felültünk az ágyon mosolyogva.
- Gyertek beljebb, mesélnem kell. Megtudtam ki az. – mondtam nekik, közben közelebb bújtam Deanhez.
- Ki az, ismerem őt? – kérdezte Emily miközben leült az ágy másik szélére.
- Jobban ismered, mint azt gondolnád. – kérdőn néztek rám, így folytattam.
- Te vagy az Emily! 

18. fejezet

Katherine Paulson

Nem értettem Dean miért nevetett ki, féltettem a barátnőm.
- Min fogok meglepődni, nem értem. Dean kérlek, magyarázd, el mi folyik itt! – megálltam az ajtóban és a szemem előtti látvány letaglózott.  Sam a „nagy vadász” aki szívből utálja a vámpírokat, April derekát ölelte. Ezzel semmi gond sincs, ha nem vámpír lenne a barátnőm.
- Sziasztok! Jó újra látni mindenkit. – kerestem a szavakat, de nem tudtam megfogalmazni, ami bennem zajlik.
- Kath visszatért közénk! – kiáltotta hangosan Dean, átkarolva engem.
- Akkor ez kelleni fog. – dobott hozzám egy zacskó vért Sam.
- Katherine, jó újra épségben látni. – mosolyogva hozzám száguldozott April megölelt, aztán visszasuhant oda, ahonnan indult.
- Téged is April, de mesélned kell sok mindenről. – kacsintottam felé, aztán Samre néztem.
- Te sosem fogsz változni? – a kérdésemből irónia hallatszott, de tejbemászó mosolyom azt ellensúlyozta.
- Ki tudja, lehet valaki miatt én is változok. – a választ inkább Aprilnek szánta, aki csak mosolygott, mint egy kisgyerek.
- Kaphatok még két zacskót? – néztem esengve Deanre.
- Sam dobj neki még. – parancsolt öcsére, aki engedelmesen szót fogadott. Egy puszit nyomtam Dean arcára köszönet képen.
- Te velem jössz. – néztem a vörös hajú lányra. Kézen fogtam és húztam magam után kifelé, a ház előtti verandán ültünk le. Ahogy jobban megnéztem ő már ruhát cserélt, igaz a feketétől nem tágított. Az összhatás tökéletesnek bizonyult vöröses haja és égszínkék szeme kiemelte arcát. Sokkal vidámabbnak volt régen emberként, azt mesélte hiába zárkózott jellegű. Most vidámnak láttam egészen kivirult az arca és egész az lénye.
- Tessék, ezt neked hoztam, nem szeretek egyedül enni. – tettem elé két zacskó vért.
- Szóval, mit szeretnél tudni? – kérdezte közben nagy kortyokkal ittunk.
- Végül is már mindent elmeséltem az életemről. – terelte a témát két korty között.
- Ne tereld a témát, Sam és közted mi történt? – kérdeztem rá egyből.
- Igazából azt hiszem, együtt vagyunk. Már, mint azt úgy értem, hogy eléggé tetszik és szerintem neki is én. – lehajtotta a fejét, gondolkozott hogyan fogalmazzon.
- Nem akarlak elkeseríteni és örülök, hogy boldog vagy, de tényleg szeret téged? Nem akarom, hogy csalódj Samet még sosem láttam szerelmesnek lenni. Állítólag régen volt neki egy komoly kapcsolata. Feleségül akarta venni a lányt, de egy vámpír megölte, azóta utálja őket. Ezért nem értem őt. – meséltem neki, majd ki ittam a másik vértasak utolsó pár cseppjét is.
- Most már én sem értem, beszélnem kellene vele, szerinted mit csináljak? – kérdezte tőlem.
- Szerintem finoman faggasd ki a múltjáról. – tanácsoltam mosolyogva.
- Nem kell kifaggatni ha, érdekel, elmondom. – hátunk mögül Sam hangját hallottuk. April felnézett rá, én pedig arrébb csúsztam had üljenek egymás mellé.
- Szóval miért vagy velem, ha annyira utálod a vámpírokat? – kérdezte April, fel akartam állni, hogy itt hagyjam őket, de barátnőm kérlelően rám pillantott.
- Tudod nagyon sokáig gyűlöltem az összest, mert megölte az egyik azt a személyt, akit nagyon szerettem. Mikor megismertem Katherinet ugyan az-az érzés fogott el, meg akartam ölni őt. Dean miatt nem bántottam, ő ezt nem bocsájtaná meg nekem. Mikor veled találkoztam minden megváltozott. Eddig nem mondtam, de nagyon hasonlítasz rá, olyan mintha el sem vesztettem volna. Mostanra már rájöttem teljesen különböző emberek vagytok belülről. – mesélte inkább csak Aprilnek.
- Nekem most mennem kell. – álltam fel mellőlük, gyorsan bemasíroztam a házba, jobb nekik kettesben.
- Dean, merre vagy? – hangosabban kérdeztem, mire ő rám pillantott egy másik szobából kipillantva.
- Gyere, mutatni szeretnék valamit. – intett a kezével. Vámpírgyorsasággal előtte termettem és kérdőn végig mértem, mire ő elnevette magát. Durcás arcot vágtam és megfordultam miközben keresztbe fontam kezeimet magam előtt. Hátulról átölelt és elkezdte csókolgatni a nyakamat. Kezeimet szétszedte és kézen fogott, még mindig nem mozdultam meg, rám meredt és megrázta a fejét.
- Reménytelen eset vagy édesem. – lehajolt és felemelt az ölébe úgy vitt a szobába. Az ágyra tett óvatosan és mellém ült, felültem én is, egy darabig csak néztük egymást. Nem bírtam tovább rátámadtam ajkait birtokba vettem, nyakát átkarolva. Ő derekamnál fogva még közelebb húzott magához, engedelmesen hagytam irányítani.
- Kath, várj egy kicsit. – próbált eltolni magától, de az ölébe ültem.
- Dean kívánlak, ne fossz meg magadtól, szeretlek. – mondtam neki és újra csókolgatni kezdtem nyakát.
Kath én is kívánlak, nem is tudod mennyire. – megcsókolt és hátradöntött az ágyon fölém magasodva. Csókcsaták vették kezdetét, megszabadultunk egymás ruhájától, végig simítottam meztelen mellkasán, ő pedig a ruhám cipzárjával bajlódott. Segítség képen lerúgtam magas sarkúmat lábamról, aztán a nadrágját vettem le. Csókok közepette egyre kevesebb ruha fedte meztelen testünk.
- Kath biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte tőlem szerelmem, mire én heves csókkal válaszoltam, több kérdése nem volt hozzám, ránk terített egy vékony takarót…
Pár óra elteltével a meztelen mellkasán ébredtem, hátamat simogatta, mikor észrevette én sem alszom, megállt.
- Bocsáss meg, nem akartalak felkelni. – mosolygott rám gondolkodva.
- Nem keltettél fel. – mosolyogtam vissza és megcsókoltam. Felkelt mellőlem, alulról felöltözött és az íróasztalhoz ment, ott keresett valamit. Közben én felültem testemet eltakarva takaróval. Leült mellém és a kezembe nyomott egy követ. Körbe forgattam kezemben a fehérséget, gyémántként ragyogott.
- Ez a Föld szíve. – mondta nekem, elgondolkodtam rajta.
- Az nem lehet, hiszen láttam. A kezemben tartottam fekete színe volt, Kelsy halálakor fénylett. – próbáltam visszaemlékezni, de igazán nem ment.
- Édesem, tudom, erről nem szeretsz beszélni, de mikor a kislányod meghalt a kő színe átváltozott. Feláldozta magát értünk, hogy újra ember lehess, ez van a térképre is írva. – mesélte nekem nagy körvonalakban.
- Dean, én erre nem emlékszem pontosan. De hiszek neked, érzem a kristály erejét. – bíztattam, hogy semmi baj nem fogok újra összeomlani.
- Katherine azt szeretném, ha megkeresnénk azt a bizonyos boszorkányt. – a kőről rá néztem, csillogtak szemei lelkesedéstől, de én féltem.
- Dean én félek. Nem szeretnék még egy szerettem elveszíteni. Ezért nem akarom folytatni a keresést. – vallottam be az igazságot.
- Szerelmem ne aggódj, senkit sem fogsz elveszíteni, vigyázunk egymásra, hiszen egy család vagyunk. – válaszolta nekem mosollyal az arcán. Megsimította az arcom én pedig visszamosolyogtam.
- Igen egy család vagyunk. Van esélyünk a boldogságra? – kérdeztem meg egy cseppgondolkodás nélkül.
- Persze hogy van! Te és én boldogok lehetünk együtt. – fogta meg kezeimet.
- Úgy érzem ez egy lehetetlen szerelem. Folyton harcolnunk kell egymásért, mert valaki vagy valami közénk áll. – nem akartam elszakadni tőle, de annyira bizonytalan a helyzetünk, újra.
- Katherine értsd már meg! Szeretlek, nekem csak ez számít. – mondta nekem őszintén.
- Dean ha te így látod, akkor szeretném veled megkeresni a boszorkányt. – félénken megöleltem, nehogy lecsússzon takaró fedetlen testemről.
- Végre ez az én Kathem. Bár több makacskodásra számítottam. – nevetett fel nekem is nevetnem kellett tőle.
- Még várd, ki a végét lehet, visszakapod a régi Katherinet. – nyújtottam ki rá a nyelvem, mint egy kisgyerek. Válaszként megcsókolt, de el is engedett, követ vissza tette egy tartóba. Felöltöztem, míg ő keresett még valamit.
- Mit keresel Dean? – kérdeztem hátha tudok segíteni neki valamiben.
- Csak egy fiolát, amiben a teremtőd vére van. – nézett rám, majd újra az asztalon kutatott.
- Ezt keresed? – emeltem fel szekrényről azt a bizonyos üvegcsét.
- Csak hogy megvan, azt hittem elvesztettem. – elvette tőlem és a kristállyal együtt egy széfbe tette.
- Gondolom a kód titkos? – kérdeztem érdeklődve szerelmemtől.
- Igen, az majd elmondom, ha megérdemled. – nevettem fel, összeborzolta hajam miközben elment mellettem. Tudtam mire készül így megelőztem vámpírgyorsasággal elfutottam mellette, egyenesen Sam elé.
- Segítségre lenne szükségem, vagy ha nem érsz rá elég a laptopod is. – villantottam egy féloldalas mosolyt felé beszéd közben.
- April elment a kórházba nektek kajáért, addig rá érek. – mondta és leült egy asztalhoz konyhában.
- Mit kell keresni? – kérdezte miközben bekapcsolta gépét és fellépett a hálóra.
- Egy boszorkányt szeretnék megtalálni, aki valószínű nagyhatalommal rendelkezik. Szóval van egy pár furcsaságok körülötte. – próbáltam reálisan átgondolni a keresést.
- Van egy város Nyugat- Európában, ahol sokszor történnek furcsaságok, jelenségek és néha eltűnések is jelentkeznek.
- Meg jöttem! – lépett be az ajtón April, kezében egy nagy utazótáskával.
- Szia April, gyere ide találtunk valamit. – intettem neki.
- Nélkülem kezdtétek keresni a boszit? – kérdezte sértetten.
- Drágám csak most lendültünk bele, semmiről sem maradtál le. – nyomott egy puszit April arcára, mikor odahajolt hozzá.
- Ha turbékolni akartok, menjetek odébb. – löktem le a székről Samet és tovább keresgéltem a várost. - - Mivel semmi többet nem találtam a város nevén kívül, utaznunk kell. Egy kis nyaralásnak nézünk elébe. – sóhajtottam fel, miközben lecsuktam a gép tetejét.
- April, összepakolnál nekem is? – fordultam barátnőm felé, aki bólintott egyet és elfutott.
- Azt hiszem, megyek, segítek neki. – mondta Sam kacsintva, mire válaszul egy köszönömöt tátogtam.
- Dean, beszélnünk kell. – néztem rá félve.
- Akár mit mondasz, veled megyek, szükséged lehet rám. – gyorsan belevágott.
- Szükségem van rád, de élve! – fakadtam ki, őt nem akarom elveszíteni.
- Élve fogok maradni és megvédelek, amitől csak tudlak. – megfogta az arcom és mélyen a szemembe nézett, nem engedett el.
- Dean, nem akarlak elveszíteni, téged már nem. – könnyek gyűltek a szemembe, miket letörölt.
- Nem fogsz, melletted maradok az idők végezetéig. – őszinteség csillogott szeméven, a vitánk érzelmes vallomásba csúszott át.
- Készen vagytok? – kérdezte barátnőm két bőrönddel a kezében, a másikakat Sam fogta.
- Igen mehetünk. – néztem végig rajtuk és mosolyara húzódott az ajkam. A repülő út nem volt olyan hosszú, igaz éjszaka repültünk, Dean és Sam hamar bealudtak.
- Még jó, hogy most hozhattam a kicsikémet. – mondta szerelmem, mikor leszálltunk a gépről, éppen akkor szedték ki az Impaláját.
- A városba fél óra az út. – mondtam nekik, míg beszálltunk, közben Dean indított.
- Fallen Angel a neve, de sokszor olyan, mint egy középkori vár. Legalábbis ez a híresztelés járja róla. A városba szerintem nem mehetsz be kocsival. – meséltem nekik, az egyik orosz utastól hallottam még ezeket.
- Majd leparkolok vele valahol, megint el kell válnom tőle. – dörmögte Dean, néha úgy érzem, jobban szereti a kocsiját, mint engem.
- Itt állj meg! – parancsolta neki Sam egy erdő mellett mentünk el.
- Kanyarodj le és állj meg valahol. – kérleltem rá. Megtette, amire kértem az erdő út felé eső részén rejtettük el teljesen letakartuk senki se vegye észre.
- April, nem kelthetünk feltűnést. Emberi tempóban fogunk menni. – mondtam neki, mire ő dörmögött valamit. Az út mentén folytattuk utunkat egészen a városig. Kőfal választotta el a külvilágtól ezt a helyet.
- Kath, csak nekem van, de ja vu-m? – kérdezte vigyorogva barátnőm.
- Nem, de erről egy szót se! Emberi módon fogunk viselkedni. – néztem rá.
- Értem, szóval többet kell nyavalyognom. – nyújtotta ki rám a nyelvét, én pedig nevetésben törtem ki.
- Lányok, viselkedjetek rendesen. – mondta Sam, de nem törődtünk vele.
- Figyelnek minket. – egészítette ki Dean az előtte szólót, erre már abbahagytuk és figyeltünk.
- Üdvözöllek benneteket Fallen Angel-ben, méltóak vagytok a belépésre? – kérdezte egy mogorva nagydarab fickó.
- Üdv, szeretnénk körbenézni egy kicsit, ha nem baj. – mentem tovább a férfi felé. Fa kapu előttünk kinyitódott, meg vártam, míg utolérnek a többiek, együtt mentünk.
- Hölgyeim, egy pillanatra jöjjenek ide. – kérte az erőtől duzzadó nagydarab.
- Menjetek, mindjárt megyünk mi is. – intettünk barátnőmmel fiúknak.
- Nem kedveljük itt a vérszívókat. Figyelni fogunk titeket, ha bármi tiltottat tesztek vállaljátok következményét. – szigorú tekintettel meredt ránk.
- Nyugi, csak átutazóban vagyunk itt. Senkinek sem fog baja esni. – válaszolta April lekezelően.
- Ajánlom is! – morogta még utánunk. Belülről nézve sokkal szebbnek látszott a hely. Egy kastélyszerű épülettel szemben álltunk, talán az a központ, sok ember mászkál ki és be. Ahol csodáltunk az épületet, körülöttünk feltűntek kisebb nagyobb butikok. Piacféleség lehetett mivel alkudó hangokra lettem figyelmes. Azon is túl a fal mentén körbe emeletes házak helyezkedtek el, mint a középkorban.
- Keressünk valami fogadót vagy ilyesmit. – tanácsolta Dean.
- April, ugye emlékszel, hogy azt mondtam ne keltsünk feltűnést?
- Igen, miért? – kérdezett vissza.
- Akkor most fedezz, keresek valami szállóhelyet. – mondtam ő pedig bólintott. Vámpírgyorsasággal futottam az épületek között, mire találtam egy helyet. Visszaszaladtam hozzájuk és mutattam az utat nekik.
- Senki sem vett észre? – kérdeztem tőlük.
- Nem hiszem, túlságosan elfoglaltak. – válaszolta Sam, April helyett.
- Ti észrevettétek a jelet? – kérdezte Dean.
- Az alkarján egy pentagramma van. – válaszolta vörös.
- Nem volt nála fegyver, itt valami nem stimmel. – gondolkozott Sam.
- Szép napot! Miben segíthetek? – kérdezte a fogadós, mikor beléptünk az ajtón.
- Két duplaágyad szobát szeretnénk. Megoldható lenne? – kérdeztem vissza tőle, mosollyal az arcomon.
- Mindjárt megnézem. – kinyitott egy könyvecskét, abban keresett.
- Sajnálom, csak egy négyágyas szobánk van. – nézett ránk szomorúan.
- Szerintem jó lesz az is. – néztem szeretteimre, akik bólintottak.
- Akkor tessék, itt a kulcs. A 7-es szoba lesz, további szép napot. Esetleg ha lenne valami kérdésük még, itt vagyok. – kiáltott utánunk, mikor a lépcsőn mentünk fel. Becsuktam magam mögött az ajtót, rosszabbra számítottam. Egy hatalmas franciaágy helyezkedett el előttem, két ajtó nyílott egy balról, másik jobbról. Jobb oldalit kinyitottam, kisebb szoba terült el előttem. Ott is franciaágy volt, így már minden világos. Biztonság kedvéért kinyitottam a baloldali ajtót, egy fürdőszobát pillantottam meg.
- April segíts nekem kipakolni. – néztem rá.
- Dean drágám, kérlek, faggasd ki a fogadóst erről a titkos társaságról. – mentem oda hozzá és átöleltem.
- Sam, lejössz velem? – kérdezte kedvesen öccsét, aki bólintott egyet. Dean magához szorított és megcsókolt érzékien, elengedtük egymást. April mellém lépett fiúk pedig magukra hagytak. Nem telt el sok idő lentről hangokat hallottunk, csendben kiosontunk a szobából. Leültünk a lépcső legfelső fokára, onnan mindent hallottunk és láttunk, de ők minket nem. Az ital megtette hatását, megeredt az ember nyelve, először a családjáról hablatyolt össze mindenfélét. Aztán lényegesebb témára terelődött a szó. Egy titkos társaság őrzi a boszorkányok létezését. Ha jól ki vettem szavaiból imádják és védik őket, a központi várban van a székhelyük. Ott tanítják és képzik ki az őrzőket és a boszikat is, de kevesen tudnak róla. A szektába valóbekerülés pedig lehetetlen, pedig jól fizetnek érte, pár zsoldosuk mesélgetett ennek a félnótásnak illuminált állapotban. Leszáguldoztam a bárpultig előtte álltam meg, mire a férfi hátrahőkölt. Kissé leverte a víz, színe pedig a faléhoz hasonlóvá vált.
- Mi van az őrrel, aki a kapu előtt áll? Ő is a szekta egyik embere? – kérdeztem habozás nélkül.
- Ő az egyik vezetőjük, Valdemarnak hívják. Talán ő segíthet bejutást nyerni, de vannak valamilyen próbák. – félelmében csak az igazat merte mondani.
- Ennyit arról, hogy ne keltsünk feltűnést. – mondta April miután leszáguldozott utánam. A fogadós még fehérebb lett és elájult.
- Köszi April! – néztem rá szigorúan.
- Mi van? Még át sem mentem ragadozóban. – vonta meg a vállát és kisgyerek szemekkel mosolygott tovább.
- Sam, Dean valamelyikkőtök ébressze fel. El kell felejtetni vele az egész beszélgetést. – néztem fiúkra, akik együttes erővel felállították és felkeltették.
- A bejelentkezés után nem látott minket, nem beszéltünk önnel. Normális emberek vagyunk, turisták! – mondtam neki egyenesen a szemébe nézve. A megbűvölés megtette hatását semmire sem emlékezett.

17. fejezet

Dean Williams

- Sam biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdeztem tőle már ötödszörre.
- Ne aggódj Dean, ha ellenkezik a kis vörös barátnője, akkor egy szúrás és vége lesz. – mondta már sokadszorra.
- Inkább ne akard megölni a vöröst, Kathnek fontos lehet ha megtűri ilyen állapotban maga mellett. – próbáltam jobb belátásra bírni őt.
- Nem számít! Nézzük meg felébredt-e már. – indult el Sam a házunk pincéjébe. Kath nem tudott eddig erről a helyről, de most sokat lesz itt. Az öcsém után siettem le a lépcsőn egyenesen a fa ajtóig, egy kis ablakon benézett mi a helyzet.
- Most ébredeznek. – jelentette ki, kinyitotta és levette a lakatot ezzel kinyílott az ajtó. Nem mentünk be teljesen, csak megálltunk az ajtóban, Sam a vöröst figyelte én pedig Katherinet.
- Jó reggelt Kath, régen láttuk egymást. – mondtam neki mosolyogva.
- Ki az új barátnőd, nem akarod bemutatni. Tudjam kit ölök meg. – mondta Sam neki.
- Dean, hol vagyunk? – kérdezte rám nézve, kezeit akarta emelni, de a láncok visszafogták.
- Emlékszel még a házra, ahová hoztak minket a sivatagi kirándulásunk után? – kérdeztem vissza, ő csak bólintott, nehezére esett a beszéd is.
- Üdv a pincében, általában sosem jövünk ide csak vészhelyzetben. – próbáltam nem úgy fogalmazni, ahogy Sam magyarázta nekem.
- Mi történt, miért ég mindenem? – kérdezte feszengve.
- Billy külön gyártmánya, egy mesterséges fénynyaláb olyan, mint a napfény. Sajnos még nem árt annyira, főleg a te fajtádnak. – mesélte Sam egészen izgatottan.
- Sam, ne legyél ennyire faragatlan. Billy csak veszélyesek ellen készítette a szert. – javítottam ki az öcsémet, már nem bírtam, túlságosan elferdítette az igazságot.
- Hagyjátok már abba, szétrobban a fejem! Nem elég hogy másnapos vagyok és fáj mindenem, még a ti vitátokat is hallgatnom kell? – most először hallottam a vörös hangját, szemét ránk szegezte. A hangja és beszéde öntelten csengett ellentétben állt a külsőjével.
- April! Nekem sincs ínyemre ez a helyzet, de te se kiabálj! – csattant fel Kath hangja.
- Tudjátok mit fiúk, engedjetek el minket és nem állunk az utatokba. – alkudozott Katherine velem, de csak megráztam a fejem.
- Nem, amíg vissza nem kapcsolod az érzéseid, addig nem. – jelentettem ki komolyan.
- Sam kérlek, adj a szerből egy kicsit Aprilnek és vidd át a másik helyre. – parancsoltam az öcsémnek.
- Hagyjatok békén, ne merészeld! – kiabálta a lány, ahogy Sam közeledett hozzá. Nyakon szúrta a tűvel, egy kisebb adagot fecskendezett belé, láncait levette és az ölébe vette. Az ajtóban eltűntek jobbra fordult vele az öcsém, hallottam nyitódni, majd egy idő után záródni az ajtót. Leültem a székre ahol az előbb a vörös ült.
- Kettesben akarok veled beszélgetni, de ne aggódj a barátnődnek semmi baja sem lesz. – mondtam neki hátha megnyugszik.
- Nem akarok veled beszélni. Csak engedj el és többet látnod sem kell. – mondta nekem újra feszengve.
- Katherine értsd már meg van, aki szeret téged! Tudom te is képes vagy ezt értsd meg. – kiabáltam neki, közelebb húzódtam hozzá.
- Miért, miért szeretsz? – kérdezte tőlem.
- Mert tudom ki vagy és ismerlek. Éppen ezért azt szeretném, kapcsold vissza az érzéseidet! – próbálkoztam újra rá venni.
- Nem, túlságosan fáj érezni. – rázta meg a fejét, előre meredten.
- Kath engedd el Kelsyt, ő azt szeretné, ha boldog lennél, mint én. – annyira szerettem volna visszakapni őt.
- Nem tudom, mit szeretne! Miattam halt meg, hát nem érted? Az én hibám! – nézett szembe velem.
- Nem a te hibád, ő nem engedte, hogy meggyógyítsd. Tudta, hogy neki kell feláldoznia önmagát miattad, hogy ember lehess. – világosítottam rá az igazságra.
- Nem neki kellett volna meghalni még élhetett volna. – rázta újra a fejét.
- De most neked kell élned helyette is. Ő így szeretné, boldognak kell lenned újra.
- Dean kérlek, most hagyj magamra. Egyedül akarok lenni. – mondta nekem.
- Fél óra múlva visszajövök és megnézem, hogy vagy. – jelentettem ki, felálltam a székből és bezártam újra. Hangokat hallottam a másik „szobából”, kíváncsiságomra hagyatkozva közelebb mentem és hallgatóztam.
- Mégis mit akartok tőlem? – kérdezte a női hang.
- Én megölni, de a barátnőd ragaszkodik hozzád, szóval neki nem lenne jó, ha meghalnál. – válaszolta közönyösen Sam.
- Engedjetek el, abban semmi baj sem lenne. – makacskodott April.
- Jobb, ha itt vagy vörös. – fejezte be az öcsém eltökélten.
- A nevem April és nem vörös. - morgott rá állatiasan.
- Nem nehéz megjegyezni, de látom a te agyi kapacitásod nem ér fel idáig. – vágott vissza felszínes hangon. Nevetésben törtem ki, így sosem szólták le még az öcsémet.
- Szerintem ezt újra kellene mérlegelned. Te itt vagy megkötözve, nálam pedig van egy pár kínzó eszköz. Szóval mit mondtál az előbb? – kérdezte Sam. Ebből jól kivágta magát, kíváncsi vagyok, a kis vörös hogyan reagál.
- Hm, szóval szereted a szadomazót? Nekem nem az a kedvencem, de kipróbálhatjuk. – belevaló egy csaj az biztos.
- De tudom, nem mersz közel jönni hozzám, mert félsz tőlem. – még rá is kontrázott, szép teljesítmény.
- Ha megharapsz úgy is megöllek. Nincs más választásod, kis vörös. – mondta neki még jobban húzva az agyát. Benéztem a szóváltás közepette az ablakon. Sam közel ment Aprilhez és meglebegtette hullámos haját.
- Félsz tőlem Sam? Te a nagy vámpírvadász? Nem mersz közeledni egy vámpírhoz? – kérdések sokaságára nem jött válasz. Teljesen meglepődtem Sam viselkedésén, ha nem látom, el sem hiszem. Az én kistestvérem megcsókolt egy vámpírt, inkább nem nézem tovább ezt a jelenetet. Ebből még sok minden ki sülhet, remélem, nem ölik meg egymást. Ezen gondolkodtam miközben felmentem a konyhába enni valamit. Negyed óra elteltével Sam jelent meg a hűtőnél.
- Van még valahol vértartalék? – kérdezte, mire én furcsán néztem rá.
- Hátha visszatér a régi barátnőd, neki kelleni fog. – nem hittem neki.
- Negyed óra múlva benézek hozzá, hogy van. Azt kérte adjak neki időt, talán az segít rajta. – mondtam terelve a témát a vérről.
- Sam ide jönnél egy kicsit? – kérdezte April pince lejáróból.
- Te kiengedted őt? – kérdeztem először Samra majd a nőre néztem.
- Igen, mert megbízok benne, ahogy te is Kathben. – ez övön aluli visszavágás a részéről.
- Erről jut eszembe meg kell néznem őt. – mondtam és elmentem April mellett lefelé a pincébe. Remélem Kath nem haragszik meg, hogy előbb megyek, de nem bírom nélküle.


Katherine Parker

Dean kiment és rám zárta az ajtót, jobban tudok egyedül gondolkodni. Az érzéseim csak gátolnak mindenben, miért akarja ennyire, hogy a régi legyek? Azt mondta szeret és nem ez az igazi énem. Honnan tudhatja, ő ki vagyok valójában?
Klaust elhagytam és vele meghalt Katerina Paulson, az eredeti lány. Ha most elhagyom Deant vele együtt fog meghalni Katherine Pier….
De akkor marad valami belőlem, vagy csak egy név nélküli kárhozatra ítélt lány leszek? Nem tudom mi lesz belőlem és azt sem, hogy mi vagyok.
- Mami kérlek, figyelj rám. – Kelsy hangját hallottam, felnéztem tényleg ő az. Szellemmé változott, annyira csillogott a bőre, mint mikor a halál elragadta tőlem.
- Kelsy te hogy kerülsz ide? – nem tudtam felfogni, hogyan láthatom őt.
- Tudtam, hogy szükséged van rám. Fenn megengedték, hogy beszélgessünk egy kicsit. – mesélte mosolyogva.
- Kik engedték meg? Bántottak téged? – kérdéseket zúdítottam rá.
- Nincs sok időm, vannak olyan kérdések, amire nem válaszolhatok. Egyet tudnod kell, nagyon boldog vagyok ott. Azt szeretném, ha te is az lennél Deannel kérlek, váltsd valóra az álmunkat és legyél újra ember. – nézett rám kiskutya szemekkel, aminek nem tudtam ellenállni.
- De fáj érezni, nekem nem megy. Miattam haltál meg és ezt sosem fogom megbocsájtani magamnak. – dacosan válaszoltam.
- Nem ez nem igaz. Meg akartam halni, tudtam csak így lesz meg az áldozat. Nem te miattad volt, mami kérlek, engedj el engem. Bontsd le a falakat, amit építettél magad köré. – közelebb jött hozzám és megsimította az arcom.
- Légy boldog Deannel, ő szeret téged jobban, mint hinnéd. – vigyorgott szeretettel tele. Végem van, nem bírok tovább erős lenni, a falak, amiket magam köré építettem lebomlottak. Könnyeim folytak végig az arcomon, egyszerre sírtam és mosolyogtam.
- Szeretlek kicsi Kelsym, köszönöm neked. – hüppögések közepette éreztettem vele a szeretetem.
- Gyönyörű vagy mami. – újra megsimította az arcom, puszit nyomott rá és egy fénysugárral eltűnt.

Dean Williams

Benéztem a rácsokon keresztül, lehajtott fejjel meredt előre nagyon szomorúnak tűnt. Gyorsan kinyitottam a lakatot, feltéptem az ajtót és elé guggoltam. Sírt, könnyei potyogtak fedetlen combjára.
- Katherine, mi történt? – kérdeztem letörölve könnyeit. Felnézett rám csillogó szemekkel, kezeit felém próbálta nyújtani, de a láncok megakadályozták benne.
- Dean, láttam Kelsy szellemét. Beszélt hozzám! – mondta döbbenten, nekem is tátva maradt a szám tőle.
- Kelsy szelleme beszélt hozzád? – kérdeztem vissza nem hittem a fülemnek.
- Igen, végleg elbúcsúzott tőlem. Dean újra érzek, leborultak a falak végre minden a régi lett. – könnyei újra megeredtek csak sírt és sírt.
- Ne sírj drágám, most már vége van. – újra letöröltem könnyeit és megöletem.
- Dean köszönöm, hogy mellettem állsz. Szeretlek! – mondta nekem régóta most először, annyira boldoggá tett vele.
- Örülök, hogy visszatértél. Én is nagyon szeretlek édesem! – mondtam neki és megcsókoltam, bele tettem az összes érzésem iránta.
- Várj, egy percet mindjárt elengedlek. – mosolyogtam boldogan, elővettem zsebemből tőrt és kifeszítettem a zárját.
- Nem lenne könnyebb kulccsal? – kérdezte tőlem kissé feszülten.
- Minél előbb a karjaimba akarlak zárni. – mosolyogtam rá elégedetten.
- Dean ez így nem fog menni, hozd ide a kulcsokat. – kérlelt engem azon az édes hangján.
- Mindjárt kész vagyok! – ahogy kimondtam sikerült is kinyitnom a zárat. Gyorsan kinyitottam a másik felét is. A kezem-nyújtottam felé, felállt a segítségemmel én pedig a karjaimba zártam szorosan.
- Hiányoztál! – bukott ki belőlem.
- Te is nekem, igazán. – mosolygott rám, nem bírtam tovább ajkait birtokba vettem. Hevesen csaptam le rájuk, mire ő is válaszolt. Csókcsatánk elég hosszúra nyúlt, elváltunk egymástól, hogy levegőt tudjak venni.
- Gyere, mondjuk el a jó hírt többieknek. – mondtam és húztam magam után.
- Várj, Aprilt nem kéne kiszabadítani? – kérdezett vissza.
- Szerintem nagyon meg fogsz lepődni. – nevettem el magam tiszta tüdőből. Húztam magam után felfelé, kézen fogva mentünk újra boldogan.