3. fejezet

Katherine Parker

Megszólított erre Nick testtartása megváltozott és éreztem, ahogy megváltozik az arca. Gyorsan visszacsókoltam, nehogy megtámadja Deant. Inkább elkezdtem beszélni, nehogy a vámpír számon kérje bármiért. Bemutattam neki és egy jó barátnak hívtam. Az emberem szemében egy kis reményt láttam, a vámpíromból pedig sütött a szomorúság. Magamra haragítottam és észrevette nálam van a kulcsa. Valahogy csak annyit tudtam mondani neki, hogy sajnálom. Tényleg sajnáltam, hogy ezt látnia kellett, nem akartam megbántani, őt soha. Nick kinyitotta előttem az ajtót, de intettem neki menjen előre. Ismertem már annyira, hogy tudjam, ha én megyek elől, ő átmegy Deanhez és megöli. Vámpírgyorsasággal felkapott az ölébe és bevitt, az ajtó nagyot csattant. Lerakott az ágyra és fölém magaslott, ajkát újra a számra tapasztotta, de eltoltam magamtól.
- Beszélnünk kell! - jelentettem ki komolyan.
- Persze drágám, meg kell beszélni a jövőnket. - olyan édesen mosolygott, nekem pedig összeszorult a szívem.
- Nick, kérlek hallgass meg! Én úgy érzem ennyi év után, hogy nekünk már nincs jövőnk. Régen tényleg szerettelek, de most már nem tudom. Igazából nem tudom, mit érzek irántatok. - fejem inkább lehajtottam.
- Tudtam, ugye tetszik neked az-az ember. - felállt és már indulni akart.
- Ne! Ne merészeld Nick! Maradj itt! - kiabáltam vele, hogy végre nyugodjon meg. Vámpírgyorsasággal elé álltam, biztosítva szavaim hangsúlyáról.
- Állj félre! Téged nem akarlak bántani! - morogta nekem.
- Nem, nem állok félre. Nick téged is szeretlek, de iránta is érzek valamit. Szeretlek! Ezt értsd meg kérlek! - kiabáltam vele még mindig.
 - Katerina én örökké szeretni foglak, amíg csak élek. De ne akard, hogy osztozzak valakivel rajtad. - mondta már nyugodtan, éppen válaszolni akartam, amikor közelebb jött.
- Adok neked időt, hogy gondolkozhass, neked kell dönteni, kis vámpírom. - homlokon csókolt, majd elengedett és csak nézett.
- Köszönöm. - mondtam neki és megcsókoltam. Tudatni akartam vele, nincs minden veszve, csak tisztáznom kell pár dolgot magamban.
- De ha nem engem választasz, boldogtalan maradsz. - most megfenyegetett!? Éppen az előbb vallott szerelmet. Mire válaszolhattam volna, ő eltűnt.
- Nick! - kiabáltam még utána és átmentem Deanhez bocsánatot kérni mindenért.
Elmondtam neki mit érzek, megbeszéltünk mindent és tudni akartam mindent. Erre ő megcsókolt, ha ezt teszi persze, hogy válaszolok. Mint minden férfi ő is elfelejtett ép ésszel gondolkodni. Valahogy megszabadultunk az én felsőmtől is. Kész voltam neki oda adni magam, erre eltolt magától és azt mondja, ismerjük meg egymást jobban!? Már nem értem őt, egyszer azt mutatja, akar engem, mint nőt aztán meg kidob. Kopogtattam az ajtón, mert a pólóm nála maradt, az ajtó kinyílt.
- A felsőm? - kérdeztem, miközben a kezemet nyújtottam. Végig nézett rajtam, majd berántott a szobába... újra.... Na, jó, ha most is ki küld, megbabonázom, hogy ne tegye.
- Dean döntsd, már el mit akarsz!? - fakadt ki belőlem.
- Téged, mindenestül, de csak apránként. - mondta miközben a szemembe nézett. Megtaláltam a földön a pólóm, észrevette, hogy fel akarom venni. Gyorsan lehajolt és oda adta.
- Most van egy kis dolgom, de este látjuk egymást? - kérdezte tőlem.
- Majd meglátjuk. - felvettem a ruhám és közel mentem hozzá.
– Viszlát, talán este, Dean. - suttogtam neki és megcsókoltam lágyan. Visszamentem a szobámba, levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Felvettem egy kényelmes fekete tunikát és az elhagyhatatlan fekete csőfarmert. Most a változatosság kedvéért egy fekete magas sarkú boka csizmát vettem fel. Neki vágtam az éjszakának egy kis vérért, ember vérre volt szükségem, mert már majdnem megtámadtam Deant. Nem sokáig kellett barangolnom, megláttam két fiatalt, akik éppen egy sikátor felé mentek. Több se kellett nekem, eléjük rohantam vámpírgyorsasággal.
- Sziasztok, kérdezhetek valamit? - bájosan csevegtem.
- Persze nyugodtan. - mondta a fiú. Én a lány felé fordultam, aki félénken csak bólogatott az előbb.
- Nem láttál semmit, összevesztetek a barátoddal, így te haza mentél. Indulj! - miközben ezt mondtam meg vártam, míg halló távolságra kerül a lány és visszafordultam a fiúhoz. Az arcom megváltozott és kinőttek a szemfogaim. Neki rontottam és mohó kortyokkal táplálkoztam. Eléggé sokat ittam a véréből, amikor léptekre lettem figyelmes. Eldobtam a testet és a következő áldozatom felé fordultam, a vérszomj eluralkodott rajtam. A következő áldozatom erősnek és eléggé jóképűnek bizonyult és a vérének illata, nem is beszélve a szabályos lüktetésről. Ínycsiklandónak bizonyult, elindultam felé, de ő rám kiabált és ismerősnek tűnt. Próbáltam csak a hangra összpontosítani és sikerült! Dean állt velem szemben, ugyan olyan meglepődött volt, mint én. A pillantásom átsiklott a kezére, amiben egy karó volt. Morgás hagyta el a szám és a falnak nyomtam.
- Mi vagy te? És mit akarsz tőlem? - hörögtem két morgás között.
- Vadász, és olyanokra, mint te! Ilyen pokol járta szörnyeket gyilkolok. - mondta miközben kapkodta a levegőt.
- Vagy inkább én, öllek meg téged! Többet ne gyere a közelembe!
- Nem... foglak.. bántani. - próbálta kimondani, de a szorításom egyre csak erősödött.
- Nem akarlak megölni Katherine. Inkább elengedlek, hogy ne végezz velem.
- Késő bánat, mivel tudod, mi vagyok meg kell halnod! Főleg, hogy egész idő alatt rám vadásztál!
- Csak hiszed, én egy vámpírt kerestem, akit meg tudok ölni. Nem téged! - kiabált ő is már. Aztán mikor kizökkentem, fogta a fáját és a lábamba döfte. Előkerül valahonnan még egy a jobb kezemnél talált el. A fájdalomtól megtántorodtam és még hátrébb léptem tőle.  Nagy nehezen kihúztam először a lábamból, ezt messze hajítottam. A kezemben lévőt is kiszedtem nagy fájdalmak közepette és neki támadtam. A két fadarabbal próbáltuk egymást leszúrni, de folyton hárítások követték egymást, olyan volt mintha kardoznánk. Végre találtam rajta egy gyenge pontot, a felkarján megsértettem a bőrét. Élénk színű vér buggyant ki.
- Kath fejezd be! Nem fogom elárulni a titkod és megölni sem! Mielőtt rám támadnál, inkább menj el. - tényleg azt hiszi, ilyen könnyen feladom harc nélkül!? Amikor éppen nyerésre állok, nem fogok megfutamodni. Most már nem cicáztam vámpírgyorsasággal elé álltam és falnak nyomtam. A levegő megtelt azzal az édes illattal. Pont bele mélyesztettem volna az újra kinőtt szemfogaim, amikor a nyakamba döfte azt a fát, amivel bántani tud. Földre estem, most legyűrt a fájdalom és azt hittem itt a vég. Futó léptek majd motorzúgás volt az utolsó, amire emlékszem. Majd egy erős kéz megfogott és valami olyasmit mondott:
- Minden rendben lesz Katerina. Most már veled vagyok!

***

Amikor felébredtem, vagyis felriadtam, egy hatalmas francia ágy volt alattam. Körülöttem minden olyan álomszerűnek bizonyult. Egy-egy éjjeli szekrény volt az ágy mellett két oldalról. A szoba másik végében pedig egy óriás gardróbszekrény volt. A másik oldalt helyezkedett el egy ablak, amin fekete sötétítő függöny volt behúzva. Az ajtóban megpillantottam Nicket, ahogy nézett. Újra becsuktam a szemem és úgy hagytam, arra gondoltam, ha kinyitom a szemem, motel szobában fekszem, mellettem Deannel. De amikor kinyitottam, Nick ült az ágy szélén és aggódó szemekkel figyelt. Minden bevillant apránként, a veszekedés, majd utána lévő harcszerű valami. Aztán a fájdalom, amit a karó okozott. Közelebb húzódtam és szorosan átöleltem a megmentőm, könnyeim potyogtak.
- Köszönöm Nick. Ha te nem jössz, talán lehet meg is halok... örökre. - az utolsó szót nagyon halkan mondtam ki, bízva abban, hogy sohasem fog meg történni.
- Szóra sem érdekes. Katerina, már megmondtam szeretlek, érted még az életem is feláldoznám. Sajnos későn érkeztem és az a mocskos ember bántani tudott, de ha elkapom... - nem akartam, hogy befejezze és bántsa. Lehet, hogy ő bántott engem, de csak félre értés miatt, nem figyeltem rá eléggé.
- Ne mondj semmit, csak ígérd meg, hogy mellettem leszel. - kérleltem rá.
- Csak, miattad kedvesem. - még jobban magához húzott. Meg akartam nyugodni és érezni, hogy van, aki szeret egy olyan szörnyet, mint én. Hirtelen ötlettel, szembe fordultam vele és az ölébe ültem. Érezni akartam a testét miközben súrolja az enyémet. Követelően megcsókoltam és megszabadítottam a pólójától. Tudta mit akarok és ő sem ellenkezett. Levette az én felsőmet, aztán vámpírgyorsasággal az ágyra döntött. A csók csatánk kissé elhúzódott, de egyikünk sem bánta, régen voltunk együtt, ajkaink szétnyíltak, míg levettük egymásról a maradék ruhát. Aztán elmerültünk egymás testének elemzésében, nem tudtam megítélni hol kezdődik az ő vágya és hol ér véget az enyém kezdetével. Minden egybe fonódott, a lelkeink újra egymásra találtak... egy ideig...

***

Több mint egy hónapja, hogy itt vagyok Nickel az ő házában, vagyis azt hiszem az övé. Amióta történt a baleset ki sem enged az emberek közé, vagy zacskós vért ad, vagy néha-néha hívat embereket, akikből ehetek. Élveztem a semmit tevést, de untatott is, valami hiányzik az életemből. A vámpírom nagyon kedves tényleg szeret, de akkor miért álmodozok folyton másról. Ha ő nem tereli el a figyelmem, akkor csak Dean ját a fejemben, esténként elképzelem, mit csinál, merre van. Sőt néha még mikor együtt vagyunk, egy embert képzelek a helyébe. Rájöttem mi hiányzik, vagyis inkább ki, el kell mennem a motelba!
– Nick! – kiáltottam el magam, de nem jött válasz és nem is jelent meg az ajtóban, mint mostanság mikor meghallotta a hangom. Szóval nincs itthon, akkor most kell mennem! Vámpírgyorsasággal kiverekedtem magam a hatalmas kúriából, ahogy körbe néztem, megpillantottam egy ismerős dolgot a távolba. Egy „Üdvözöljük Hell’s-ben” feliratú táblát, ebből az irányból jöttem én is kb. két hónapja, tudtam az utat a városba. Emberi szemmel láthatatlannak tűntem, olyan gyorsan szedtem a lábam, sőt csak a régi motelszobámban álltam meg. Az ágyon egy levél volt cirádás betűkkel… Dean írt pár sort, elment innen miattam, azt hiszi, haragszom rá. Ahogy még egyszer átfutottam a sorokat rájöttem, nem akar levadászni és talán szeret. Milyen ostoba voltam, én meg akartam őt ölni… Meg kellett találnom minél előbb! Ha jól emlékszem ezzel a motellel szemben található egy másik. Valami különleges erő folytán, tudtam oda kell mennem. A pultban egy kedves idősebb férfi állt.
– Jó napot kívánok! Miben segíthetek? – kérdezte.
– Jó napot! Egy férfit keresek, aki kb. egy hónapja él az egyik szobában. Meg tudná mondani a szoba számét? – kérdeztem kedvesen, bár a szívem ezerrel vert.
– Van itt egy vendégünk, a 7-es szobában. Ha jól tudom, benn tartózkodik. – mondta gondolkodva.
– Szeretném meglepni, nem tudná oda adni a pótkulcsot? – a férfi csak bólintott és oda adta. Amilyen gyorsan csak tudtam megkerestem a szobát, persze csak emberi tempóban. Az ajtó kinyílt abban a pillanatban, amikor a kulcsot elfordítottam. Velem szemben Dean állt kezében egy bárddal. Az agyam kikapcsolt, vámpírgyorsasággal kivettem a kezéből a fegyvert, eldobtam és megcsókoltam. Miután elengedett elkezdtünk beszélgetni és bevallottuk egymásnak az érzéseinket. Aztán olyan dologra kért, amit miatta, de csakis miatta megteszek. Sajtburger… nevettem újra. Szeretem őt és örök életemre szeretni fogom, amíg csak élek, de mindenekelőtt valamit el kell intéznem. El kell mondanom mindent Nicknek, hogyan is döntöttem. Nagyon sajnálom őt, de Dean életem szerelme, elmegyünk innen nagyon messze, csak ő és én. Amíg azon gondolkodtam mit mondjak a vámpíromnak, extra sebességre váltottam és csak a ház ajtajában álltam meg Nick előtt.
– Életem, hol voltál? Aggódtam miattad! – jelentette ki és magához szorított majd megcsókolt.
- Neked is, szia! A városban voltam, beszélnünk kell! – közben elmentem mellette befelé a nappaliba.
– Ugye nem találkoztál azzal az emberrel? – nem kellett válaszolnom, hiszen tudta.
– Katerina hadd nézzelek, nem sérültél meg újra? – miközben ezt kérdezte körbe került kétszer villámgyorsasággal.
– Nem sérültem meg! Nem bántott Nick és nem is fog! – rivalltam rá.
– Többet nem mehetsz ki! – parancsolt rám. Ezen tényleg felkaptam a vizet, nem szabhatja, meg mit csinálok!
– Ide figyelj Nicklaus! Te nekem nem szabod meg, kivel, hol, mikor, mit csinálok! Lehet, hogy régen sokat jelentettél számomra, de most másképp áll a helyzet. – szólni akart, de nem hagytam neki.
– Nem, még nem fejeztem be! Most, hogy veled töltöttem ennyi időt rá kellett jönnöm szeretlek, de nem vagyok szerelmes. – még mindig kiabálva beszéltem vele, és amikor levegőt vettem megszólalt.
– Katerina fejezd be! Nem vagyok kíváncsi a hisztidre. Elegem van abból, hogy döntésképtelen vagy! Nem érdekel mire jutottál, csak az számít, szeretlek, ha kell, megbabonázlak, hogy te is engem! – kiabált és lefogott.
– Nem, nem engedem, elég volt egyszer elviselnem a kínt, amit a húgod okozott! Szerettelek, de most Deant szeretem, és ne merészeld bántani! – ez volt az utolsó, amit mondtam, mert a vitánkat megzavarta valaki.
– Hagyjad Nick semmit se változott. Ugyan az-az önimádó, embertelen lény, aki volt. – jelentette ki a hang tulajdonosa. A vámpírom megfordult és szóra nyitotta a száját, de megelőztem. A vendégét, legközelebbi falnak nyomtam.
– Valamit mindig elfelejtesz Rebekah, hiába te vagy az erősebb, én rendelkezem tőrrel azok közül, ami végezhet veled. Ha nem akarod a szívedbe, akkor fékezd a nyelved. – fenyegettem meg. Vámpírgyorsasággal megcsókoltam Nicket.
– Emlékezz így rám. – suttogtam neki és már el is tűntem.