12. fejezet

Katherine Parker

A kíváncsiság eluralkodott rajtam újra, így elindultam hangtalanul, tovább akartam menni, de nem ment. Szembe találkoztam magam vele és elöntöttek az emlékek. 

– Szia Dean! Ez annyira, de ja vu, nem gondolod? – kérdeztem rá vigyorogva.

- Szia, szépségem. Mint az első találkozásunk, első randink. Tetszett annak a napnak a vége, bár az estén nem volt olyan kellemes. – vigyorgott rám kétszáz wattos mosollyal, aminek nem tudtam ellenállni. 

- Igen, volt annál jobb esténk is, mi lenne, ha ismételnénk? Régi szép emlékek felidézése? – kérdeztem és közelebb mentem hozzá.

- Hm, nem rossz ötlet. – a derekamnál fogva magához húzott semmi sem választott el minket. 

- Tényleg ezt szeretnéd Kath? Mi van Klaussal és az iránta érzett szerelmeddel? – ezzel a kérdéssel összezavart.

- Én, nem tudom. Téged és őt is szeretem. – hajtottam le a fejem szomorúan. 

- Figyelj, most menj és derítsd, ki melyikünket szereted igazán. – megforgatott, elindított előre. 

- Köszönöm! – mondtam, oda mentem hozzá és megcsókoltam.

- Ez már hiányzott. – mosolyogtam rá és elrohantam.

Dean Williams

Az egész ott kezdődött, hogy Rebekah el akart menni valahova. De Kath megállította és elkezdett beszélgetni vele, rövidre fogták az egészet. Katherinel maradtam, csak mi ketten. Rövid idő elteltével sikerült meggyőznie, hogy Bekah vámpír. Beszélni akart vele, ezért a kis erdőben találkoztak. Féltettem Katherinet, ezért titokban követtem tisztes távolságból, mikor eléggé közel értem egy fa mögül kémleltem őket. Megláttam Nicklaust, rosszat sejtettem, biztonság kedvéért még indulás előtt eltettem azt a tőrt, Kath nálam hagyta. Akkor meghallottam Bekah szavait, elfogott az indulat és beleszúrtam azt a bizonyos fegyvert. A vámpír elkapott, nyakamat szorongatta, ha szerelmem nem kiabál, rá lehet, halott vagyok. Veszekedés hangzott fel felettem, de Kath ura a helyzetnek, egy házba vittek. Jó nagy, ahogy észrevettem, bár arra figyeltem össze ne essek, nem akartam elveszteni az eszméletem. Fél órán át pihentem, próbáltam erőhöz jutni, de lehet több is eltelt, már nem emlékszem. Valami ételre volt szükségem, ezért elindultam felfedezni az új helyet. Szemben találtam magam Katherinenel, mint az első találkozásunkkor. Beszélgettünk és azt tanácsoltam neki derítse ki az érzéseit. Akár mire is jut, én szeretni fogom, remélem, jól dönt és mellettem marad, igaz voltak és vannak nehéz helyzeteink, minden megoldható. Szeretem őt, ebben biztos vagyok, de a gyomron korgása nem hagyott gondolkodni. Jobbra fordultam és lementem a földszintre, tényleg eléggé puccos ez a hely, tele mindenféle csicsával. A lépcsőről balra és jobbra is egy-egy folyosó nyílott, az ösztöneimre hallgatva elindultam balra. Az első ajtót csukva találtam, nem volt kedvem bajlódni vele. Jobbról a következő ajtó, nyitott és villany is égett napfény helyett, beléptem és egy konyha terült el a szemem előtt. Két nagy hűtő egymás mellett, konyhapult, sütő és tűzhely, mikro és még több konyhai eszköz. Fali szekrények, polcok, ha jól láttam mindegyik tele van valami fontos eszközzel. Az első hűtőt kinyitottam, de inkább egyből be is csuktam, minden egyes polc tele pakolva véres zacskókkal. Szerencsére a másik hűtőben már rendes embernek való ételt találtam. Középen találtam egy tányért, amin egy hamburger volt, belenéztem és sajtos, pont a kedvencem. Kivettem és beraktam a mikrohullámsütőbe melegedni, annyira jól esett végre valami étel van a hasamban. Régen ettem, szóval készítettem magamnak két szendvicset. Végeztem, de semmi kedvem sincs vissza menni a szobámba. Felfedező körútra indultam a folyosó többi részén üresek voltak a szobák. Visszamentem a lépcsőig jobb oldali szárnyat átkutatva sem találtam semmi érdekeset. Csak szobák sorra egymás mellett… Az első emelet sokkal világosabbnak tűnt, persze lehet, a nagy ablakok miatt van mindez. Egy boltíves átjárón átmentem, egy nappaliba értem, hátrébb egy bár helyezkedett el, kényelmes kanapék és fotelek mind egy plazma TV felé néztek távirányító pedig a kávézóasztalon. Az első utam a pulthoz vezetett, levettem a polcról valami erősebb italt és egy pohárba töltöttem, azt az üveg helyére raktam és TV elé huppantam whiskys üveggel a kezemben. Magamhoz ragadtam a kapcsolót és egy sport csatornát kerestem, éppen amerikai foci ment. Jónak tűnt így nem kapcsoltam el, közben eléggé fogyott az italom, két másik üvegért mentem. Egy ideig ezt csináltam, de a harmadik meccs közben történt egy képszakadás… elaludtam. Arra keltem valaki rázogat, kinyitottam a szemem, de meglepetés ért, nem erre az arcra számítottam. Egy kislány nézett velem szembe barna göndör fürtjei össze visszaállnak, barna szeme csillogott, ahogy engem kémlelt.

- Szia, én Kelsy vagyok. Téged hogy hívnak? – kérdezősködött kíváncsian.

- Szia Kelsy. Az én nevem Dean. – válaszoltam neki kedvesen, egy mosoly kíséretében.

- Szóval te vagy a vadász? Máshogy képzeltelek el! – kérdezett tátott szájjal és újra végig nézett rajtam.

- Te honnan tudsz ilyeneket és mit keresel itt? – most már én is furcsán néztem vissza.

- Egy ideje itt lakom Klaus bácsival, de Rebekah néni régen volt meglátogatni. Mindenről beszámolt nekem, de anya is itt van valahol. – nézett körbe a szobában.

- Anyukád? Hány éves vagy te? – kezdtem érteni.

- Attól függ melyikre vagy kíváncsi? Az igazira vagy halálomkor mennyi idős voltam? – kérdezett vissza egy nagy mosollyal.

- Nézzük csak, először inkább a tested életkorát mondd az jobban illik az arcodhoz. Talán nem is olyan ijesztő. – próbálkoztam egy gyenge mosollyal. 

- Ha jól emlékszem öt éves lehettem. 1495-ben haltam meg, vagyis az óta élek. – mesélte az apróság múltba merengve.

- Szóval te Katherine gyereke vagy? – kérdeztem rá ténylegesen, tőle akartam hallani. 

- Nem, te butus. Az én mamám neve Katerina Paulson, az én nevem pedig Kelsy Paulson. – kihúzta magát egy önelégült mosoly kíséretében. Annyira hasonlított Kathre…

- Kelsy, bocsáss meg édesem, de változott a terv. – jött be a helyiségbe Kath, megölelte a lányát. 

- Szia, mami akkor megint el kell válnunk? – az a bánatos arc mindent felülmúlt. 

Jaj dehogy is! Csak elutazunk, egy kis időre kérlek, pakolj össze pár holmit. – mosolygott rá aztán felém fordult.

- Szia Kath, jó újra látni. – mondtam neki egy szerepet játszva.

- Beszélnünk kell, már neked is bepakoltam. – annyira jó ezt hallani. 

- Köszönöm! – magamhoz húztam és keményen megcsókoltam.

- Ugye Klaus bácsi is jön velünk? – szakított félbe minket, meg kell, mondjam a pillanatot ügyesen megfagyasztotta.

- Ezt majd még megbeszéljük, kérlek, menj pakolni. – megpuszilta a kislány homlokát, aki egyet bólintott és eltűnt. 

- Látom megismerkedtél vele, ennivaló gyerek. – mosolygott az ajtó felé.

- Pont olyan gyönyörű, mint az anyja. Kérlek, áruld el mire jutottál velünk kapcsolatban. – tértem a lényegre.

- Itt hagyjuk ezt a helyet, új életet kezdünk. – simogatta meg az arcom lágyan. 

- Mondd ki, amit érzel. Mondd ki, mit érzel irántam. – kérleltem suttogva.

- Szeretlek téged. – suttogta a fülembe, bizsergető érzést hagyva maga után. Az ajkaim megtalálták az övét, heves csatába kezdtünk egymás ellen. Karjait összekulcsolta nyakam körül én megfogtam derekát és magamhoz öleltem. Egymást akartuk, mint még soha, magamhoz akarom láncolni, ha kell az életem árán is. Köhögés szakította meg az örömünket, hang irányába fordultunk. Kelsy szemérmesen lehajtott fejjel várakozott.

- Minden kész van, indulhatunk. – nézett fel ránk félénken.

- Kérdezhetek valamit? – nem tudom kinek szánta kérdését, de válaszoltam.

- Persze, mondd csak! – hangzott egyszerre mindkettőnktől.

- Anya, ő miért jön velünk? – mutatott felém kérdő pillantások közepette.

- Mert én szeretem és ő az én párom. – az utolsó szót nagyon kereste, hiszen mit is mondhatna egy ilyen helyzetben.

- Lehetne egy másik kérdésem is? – annyira kíváncsi, bármennyi idős. Inkább nem szóltam semmit csak bólintottam.

- Tényleg annyira szereted anyát? Mindent megtennél érte? – kérdezte tőlem, megváltozott a hangja.

- Igen, mindent megtennék érte. Szeretem őt, többet nem akarom elengedni. – néztem szembe a kislánnyal.

- Akkor jó, induljunk. – mosolygott újra édesen.

- Gyere, add a kezed. – mondta Kath felém nyújtva kezét. Vámpírgyorsasággal a szobában kötöttünk ki, kezembe adott egy bőröndöt, másikat ő fogta.

- Kelsy hol van? – kérdeztem tőle, mivel sehol sem láttam.

- Kint vár ránk, elbúcsúzik Nicktől. – húzta meg a vállát mondat végén. Megfogtam a kezét és újra extrasebességre kapcsolt. Tényleg az ajtóban várt ránk, éppen szólni akartam, az autómért, nem szívesen hagynám ott. Kelsy megfogta apró kezével, azt a kezem, amiben a böröndöt tartottam. Közre fogtak és átszeltük a várost Katherine vezetésével. A kávézó előtt álltunk meg, ott parkolt az én drága kocsim, átvettem kislánytól a bőröndjét. Kulcsom már a zsebemben zörgött, előhalásztam és kinyitottam a csomagtartót. Az első felét felhajtottam, ne lássák a fegyvereket, betettem a csomagokat, Kath is berakta az övét. 

- Akkor most hova menjünk? – kérdeztem tőlük, megfordultam, hogy szembe nézhessek velük. 

- Beszélnünk kell. – jelentette ki Kelsy ránk nézve nagy szemekkel.

- Mondjad drágám. – mondta az anyja megsimítva fejét. 

- Hallgatlak! – mondtam és neki támaszkodtam a csomagtartónak.

- Még Klaus bácsitól hallottam, egy igen erős és veszélyes varázslatot, amivel meg lehet szüntetni a hallhatatlanságot. Kell hozzá egy pár dolog, nagyjából tudom mik azok. Szeretnék újra élni anyával és talán még veled is. – mondta felém mosolyogva. 

- Igazság szerint új életet akartam veletek. Szeretnék emberi életet magunknak. – mondta szerelmem rám meredve.

- Te mit gondolsz erről? – kérdezték tőlem egyszerre.

- Ez nekem még nagyon új, veled való találkozás, - mutattam a kislányra. – de egy valamit tudok. Szeretlek és veled maradok, bármi legyen. – mondtam Katherinere nézve.

- Köszönöm Dean. – oda jött hozzám és átölelt.

- Akkor hol kezdjük? – kérdeztem a feladatra koncentrálva.

- Először a hozzávalókat szerezzük meg. Egy olyan boszorkányra lesz szükségünk, aki a salemi boszorkányok leszármazottja, csak ők ennyire erősek. Egy nagyon ritka ásványkristály kell, messze innen egy sivatagban van. Vért kell szerezni a teremtőnktől, mivel miatta vagyunk hallhatatlanok, szerencsére ez megoldható. AZ utolsó hozzávaló nem fog tetszeni nektek. – itt megakadt és nem akarta folytatni.

- Mi lenne az-az utolsó, gondolom nekem nem fog tetszeni. – mondtam és Kelsyre majd Kathre néztem. 

- Tudom, mire gondolsz, de óvatosnak kell lennünk. – mondta kislányra nézve, gondolkozott tovább előre meredve.

- Kelsy mondd el hány áldozat kell? – kértem, de szerelmem megrázta a fejét, hogy ne mondjon semmit a kislány.

- Kicsi életem menj el Nicklaushoz és kérdezd meg, mit kér vérért cserébe. Siess vissza! – kérte a lányát, puszit nyomott az arcára, gyerek bólintott és eltűnt.

- Katherine Parker hány emberáldozatra lesz szükség? – felemeltem a hangom.

- És vámpír áldozat… Hét ember és hét vámpír áldozat, de Kelsynek is gyilkolnia kell embereket. – szomorúan lehajtotta a fejét. 

- Nyugodj meg drágám, hamar túl leszel ezen az egészen. – átöleltem biztosítva arról, hogy mellette vagyok. 

- Mi lesz, ha Nick engem akar? – kérdezte félve. 

- Ha téged is akar, nem engedlek. Valahogy ki kell cseleznünk, csak egy időre engednélek el, míg mi megkeressük az ellenszert. Emberként úgy sem kellenél neki. – nyugtatgattam tovább, annyira félt attól az állattól.

- Egy percet sem akarok vele lenni, Dean kérlek, ne tedd ezt velem! – arcát mellkasomba temette, vállai megremegtek.

- Én sem szeretném, de áldozatokat kell hoznunk szerelmünkért. – felemeltem fejét, hadd nézzek a szemébe.

- Katherine, ha ennek az egésznek vége minden helyre jön. – próbálkoztam, de ő csak megrázta a fejét.

- Nem, ezt még egyszer ne mondd. Semmi sem jön helyre, mindig lesznek gondok. Nekünk mindig harcolnunk kell szerelmünkért. – suttogta, már mindent feladva.

- Ha kell, életem végéig harcolok értünk! – fogtam meg a kezeit, könnyes szemekkel felnézett rám.

 - Kérdezhetek valamit? – kérdezte tőlem félénken.

- Kérdezz bármit! – válaszoltam kedvesen, reményekkel tele.

- Te szeretnéd, ha ember lennék? Akkor is szeretnél engem? – végig mellkasom bámulta.

- Édesem, mindegy vérrel táplálkozol, vagy emberi ételt eszel velem. Mindig szeretni foglak, azért aki vagy. – mutattam a mellkasára, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Van egy pár gondunk sajnos. – mondta Kelsy visszatérés képen. 

2. díjam :D

Először is szeretném megköszönni a 2453 látogatót, nagy örülök neki, hogy ennyi embert érdekel a blogom :) Köszönöm azt a 7 feliratkozót, nagyon örülök neki, hogy egyre többen olvassák :) Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyre többen lesztek! Remélem majd bloglovin is sokan feliratkoztok rá...

Most jöjjön a lényeg, amiért írtam nektek...

Először is köszönöm a második díjam Carmen-nek :)

10 dolog magadról (Írj magadról 10 dolgot!)

1. Szeretek írni.

2. Szeretek olvasni. 

3. Szeretek a barátaimmal lógni. 

4. Szeretek zenét hallgatni.

5. Nemrég érettségiztem rajzból.

6. Imádom az Odaát című sorozatot, nagy fan vagyok. :) 

7. NAGYON vegyes a zenei ízlésem.

8. Lovagolok. (illetve lovagoltam, ha a szabadidőm és lehetőségem engedte.)

9. Jensen Ackles a kedvenc színészem.

10. Nem érdekel mások véleménye.  

Kérdések (Válaszolj 10 kérdésre!)

1. Mióta írsz blogot? 2012. december 22. 

2. Kedvenc dal? Simple plan - Jet Lag

3. Kedvenc könyv? Éjszaka háza sorozat (a rabja lettem, mindenkinek csak ajánlani tudom)

4. Olvasod a blogom? Igen (bár most sajnálom, de lemaradtam)

5. Ezen kívül még van blogod? Igen, egy

6. Példakép? Szerintem anyukám és a tesóm :)

7. Miért kezdtél el írni? 2010. nyár/szeptember... :) bár akkor még csak verseket, eléggé magam alatt voltam, utána 2011. tavaszán egy rajzom miatt jött az ihlet... azóta nem tudom abbahagyni :D

8. Kedvenc sorozat? Odaát (örökké szerelmem lesz)

9. Mi szeretnél lenni? Írónő :$

10. Kedvenc blog? Nincs, túl sokat szeretek és nem tudok dönteni :)

Kérdéseim (Tegyél fel 10 kérdést!)

1. Mióta írsz blogot? 

2. Milyen sorozatokat nézel? 

3. Olvasod a blogom?

4. Szereted a Simple plan-t? 

5. Tetszik a blogom? :) 

6. Hány blogod van ezen kívül? 

7. Szeretsz írni? 

8. Mi a hobbid? 

9. Hány éves vagy? 

10. Miért kezdtél el írni?

Küld tovább 10 blognak!

1. Réka

2.Bell

3.Ivett

4.Yvonne

5.Lonzita

6.Dóra

7.Klaroline

8.Dóra

9.Rejtélyes barátság

10.Dóra

A blog első díja :D

Nagyon, nagyon köszönöm a díjat, Klaroline aranyos vagy, hogy rám gondoltál, köszönöm! 

Nos, íme, itten vannak a szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél, 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma!
3. Egy- egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról!
    Akiknek továbbadom:
Klaroline
Cleo Farelly
Véres bosszú
Aida - Petrova vérvonal

11. fejezet + extra

Katerina Paulson

Az összes ruha, amit valaha hordtam. – megpusziltam az arcát és visszaszaladtam az új szekrényemhez, alul pedig mindenféle lábbeli várt rám. Meglepetésemre pár is dobozt találtam a felső polcon. Kíváncsiságom eluralkodott rajtam levettem és belenéztem, közben a kis asztalom székére ültem. Az összes kiegészítő és ékszer benne van, még a gyűrűm is, ami szüleimtől maradt rám. Gyönyörű az összes, engem elkaptak az emlékek, ahogy felnéztem már egyedül voltam a szobában. Visszasétáltam a szekrényhez és sorra elkezdtem forgatni a ruhákat. A legelső ruhadarab, ami a kezembe került, ha nem csalt a memóriám, a XV. századból való. Egy egyszerű ruhadarab volt, mikor Nick öccsével találkoztam ezt viseltem, vagyis hasonlót. Egyszerű szabású, felső és alsó része kissé külön vált, de még nem teljesen. Hosszított denevér ujjai végén szürke színű szegély vette körül, derekát is ugyan ilyen anyag emelte ki a szoknya része bővebb, a korhoz illő szabású. Az egész ruha zöld színben pompázott, akkor annyira illet hozzám ez a viselet. A következő ruha, is abból a századból származott, pont a megismerkedésünk napján viseltem ezt. Klausnak már akkor megtetszettem, a bordó ruhámban csak úgy pompáztam. Felső dekoltázs részénél csipke díszítette, csípőtől bővült a szoknya rész ott volt rajta övszerű fehér, bordó csíkos szegély, háromszög alakban lefelé fehér réteg díszítette. A következő két században csak bujdostam Nick haragja ellen, így nem volt részem a kor legjellegzetesebb ruháit viselni. Csak pár szakadt holmi volt rajtam, de ismertem azokat a puccos barokk stílusú ruhákat, nagyobbak lettek az alsó szoknyák, egyre több réteget raktak egymásra. Egyre több virág motívum jelentkezett az egész felületen, mindent beterített. Kisebb kalapokat raktak oldalasan a fejükre, enyhe színű kis kesztyűkkel párosítva, de ezt csak a tehetősebbek tehették meg.  Nem is akartam élni igazán azokban az időkben, de mégis kaptam egy ruhát. A következő három ruha a XIX. századból voltak a kedvenceim, imádtam azt a kort. Az első megint egy zöld színű, de ez haloványabb volt, alsó szoknyák újra a régi fényükben tündököltek. A felső alatt egy fűzőt hordtam akkoriban, kissé összeszorította a bordáimat, de nem fájt. A dekoltázs jobban látszódott, rövid ujjai buggyosak voltak. Fodrok díszítették körbe alsó részt és a felsőt a dekoltázsnál. A következő egy krém és sárga színű csíkos ruha, nagy kivágással, derekánál egy barna övvel díszítve az alján egy vastagabb rész is ugyan ilyen színű. A hozzá való boleró is ugyan ilyen színekben pompázott, inkább kockásan. Hozzá egy kisebb barna kalap és hosszított fülbevaló tartozott kiegészítőként. A következő ruha ugyan olyan gyönyörű, mint az előzőek. Derekánál krémszínű vastag szalag emelte ki az alakom, ha felvettem. Viseltem már ilyet régen, a ruha alap színe kék virágminta, tetejénél csipke szegéllyel. Negyedes buggyos ujja ugyan olyan színben pompázott. Hozzá a kiegészítő egy kalap, a karimáját lila vastag szalag díszítette, hátul egy masnival. Kirívónak látszott, a piros tollal az oldalában. Viszont nekem tökéletes, mint az eddigiek. Az 1920-as éveknek külön stílusa volt rövid combközépig érőruhák, alul rojtokkal, néhol pedig flitterekkel. ennek a korszaknak a csillogás számított, kirívó akart lenni mindenki. Magas sarkú cipők, fejpántok és kalapok. Minden meg volt, szőrmés kistáskák. Hosszú lógós fülbevalók, rövidebb ballonkabátok, persze a domináns szín egyértelműen fekete, arany és ezüst volt akkoriban. Következő évtized a ’30as évek már sokkal vissza fogottabb. Egyszerűbb, letisztult formák hosszított fazon. A ruhák most már hosszabbak voltak, térd fölöttiig érőek, pántos felsőrésszel. A nagy kalap kötelezőnek számított, gyöngyből készült nyakláncok. Rövidebb vagy hosszabb kesztyűk. Kicsi, kör alakú fülbevalók, néha-néha feltűntek az egyszerűbb karkötők. Jellegzetes szín, a fekete és fehér maradt. ’40es évek divatja sokkalta nőiesebbek, színesebbek lettek a ruhák. Nyitottabb magas sarkúk, vastagabb ékszerek. A táskákat felváltották a kisebb kézitáskák és retikülök, a kedvelt motívum a masni. Rövid ruhákon is masnik díszelegtek, fodrok keresztezték egymást. Ezeket a ruhákat is imádtam az összes gyönyörű volt, minden korban vagy korszakból három ruhát kaptam legalábbis eddig. ’50es évek divatjától hányinger kerülgetett, azok a hosszú ruhák, sötétebb színek főként barna szín dominált. Alacsonyabb magas sarkúk, rövid ujjú kis feltűréssel és gallérokkal. Derék résznél ugyan olyan színű övvel párosítva. Hosszú ujjú kabátka is volt az egyik kék összeállításhoz, sötétkék hosszú szoknya derékig ért. Felülről egy világosabb kék buggyos felső tartozott hozzá. Bár az egyik ruha eléggé elnyerte a tetszésem. Pántos felsőrész, deréktól bővülő szoknyarész, fehér alapját piros virágminta kiemelte. Kiegészítő egy pár rövid rózsaszín kesztyű és egy halovány színű retikül. A ’60as, ’70es években kezdődött a hippi stílus, hála a vietnámi háborúnak. Minden a békét szimbolizálta, a régi múltból hozták elő a ma is kedvelt szimbólumot. Angolul „peace”- ként használják, mint béke. Egy kör középen elfelezve a felező vonalat is elfelezve indul ki két negyedre szabdaló vonal lefelé. Régen a keltáknál az életfát és az életet jelentette. Ők békét, szeretetet hirdették és ebben a hitben éltek, szerintük minden ember szabad lehetett. A szekrényemben három ilyen szettet találtam, két koktél ruhát és egy összeállítást. Az első ruha egy sárga pánt nélküli homokóra alakú, felülhúzott és redős egészen a derék részig. Alul pedig egy kicsit nagyobb a karimája. Hozzá egy hasonló, de kicsit sötétebb saru cipőt találtam, hajpántot és virágos kitűzőt. Egy másik pánt nélküli ugyan ebből a korból, A vonalú piros alapon fehér pöttyökkel. Alul pedig egy kis fehér átlátszó fodorral. Az összeállítás eléggé érdekesnek bizonyult, de tetszett. Hosszú denevér ujjú tunika a felsője, virág mintákkal díszített zöld alapon, kicsit a havai virágokat idézte elő, de mégis más. A nadrág hozzá bőszárú ugyan olyan virág mintákkal, a lábbeli hozzá egy magasított sarkú barna szandál. A ’80as évek divatja felszabadulást és a lázadást jelképezte. Fő színe annyira nem volt, kedvelte a rikító színeket: lila, pink és a világoszöld. Ebből a korból csak két ruhám volt, egy összeállítás és egy kisestélyi. Az egybe részes ruhám lila színben pompázott az egészet a fényes anyag tette még szebbé, egy lila topánkám van hozzá. A másik egy nagyobb kivágású csónaknyakú püspöklila felső hozzá fekete vékonyított nadrág, olyan fényes szállal, ami csillogóvá tette. Kaptam mellé egy magasabb szárú lila színű lakkcipőt. A 21. századi ruháim nem voltak annyira különbözőek egymástól farmernadrág, magas sarkú és valamilyen felső. Mégis ezek nagyon tetszettek, sőt imádtam őket, annyira eltalálta az ízlésem. Az első kollekció egy fekete csőszárú farmerből, barna magas sarkú szandálból, világoskék ujjatlan top, ami fölé tudok venni egy sötétkék atlétát. Az elhanyagolhatatlan kiegészítőként hosszabb ezüst nyaklánc, ezüstözött karkötő és egy sötétkék táska. Következő összetett hasonló fekete farmerből, fekete bokacsizmából, egy eléggé élénk lila felső hozzá egy fekete farmer kabáttal. Egyre több kiegészítőt találtam magamnak, annyira gyönyörű az összes, fekete karkötő ehhez az összeállításhoz. Az utolsó kiemelkedő is elnyerte a tetszésem, igaz a legtöbb felső színe lila, de nem bántam egyáltalán. Fekete magas sarkú szandál, sötétkék, ami feketének tűnik, felülre nagyobb V kivágású levendula atlétaszerű top, hozzá extraként egy szürke táska. Találtam még más ékszereket, kiegészítőket és ruhákat, nem is beszélve a fehér nemükről. Annyira tökéletes minden, hogy az már gyanús. Át öltöztem egy kényelmesebb ruhába, a magas sarkút át cseréltem egy topánkára és egybe részes kis koktél ruhába, indultam el felfedezni a házat. Mielőtt kiléptem az ajtón körbe néztem az új szobámban. Az ajtó mellett találtam egy kis hűtőszekrényt, kinyitottam és újra elállt a lélegzetem. Csurig van véres zacskókkal, elgondolkodtam rajta inkább maradjak a szobámban.  

11. fejezet

Katherine Parker


Hónapok teltek el és nem beszéltem vele, de nem is nagyon gondolkodtam. Csak utazgattam és szívtam az emberek vérét, másra egyik sem volt túl jó, a társaságukat untam. Egy-egy hírfoszlány alapján tudtam éppen hol vannak a Williamsek, de inkább kikerültem őket. Johnnal semmi bajom sem volt, sőt kedveltem is az öreget, fiára emlékeztetett. Sam pedig ki nem állhatott, talán mert egy szörnyeteg vagyok, vagy, mert szerettem a bátyát, ez örök rejtély lesz számomra. Dean hát róla semmit sem hallottam, állítólag letelepedett egy kis városban és csaposként dolgozik. Egyre jobban érdekelt, így mindent kiderítettem. Hagytam egy üzenetet a hangpostáján, ha fontos vagyok, neki visszahív. Így is lett, de rám is nyomta a telefont, mérges lettem rá és fel akartam tépni egy emberi torkot. Túltettem magam rajta és pár órával később egy fülkéből hívtam, megbeszéltünk mindent, de nem ilyen fogadtatásra számítottam. Egy másik lányt ölel és csókol majd helyettem, a szőkeség beviharzott hátra én pedig a látszatot követtem. Megéreztem a szagát, az a húszas évekbeli parfüm, a szőke haj és akkor megvilágosodtam. El akart tűnni gyorsan és egy utolsó csókot adott neki, mert látta, hogy nézem őket.
- Szia Rebekah, rég találkoztunk. – mondtam neki mielőtt elmehetett volna.
- Á, Katherine, hát te vagy az? Meg sem ismertelek, bocsánat, de most mennem kell. – jelentette ki.
- Üdvözlöm a bátyádat! – kiabáltam utána, becsapódott az ajtó és kettesben maradtam Deannel.
- Ti honnan ismeritek egymást Bekahval? – kérdezett egyből Dean.
- Szerintem inkább nem akarod tudni. Mi történt veled? Ez nem te vagy, én egy mindenre elszánt vadászt ismerek.
- Felejtek, vagyis akartam. Végeztem a vadászattal, nincs több démon, vámpír, szellem se semmi természetfeletti lény. – hiába mondta ezeket tudtam saját magának is hazudik.
- Ha így van, akkor miért vagy megint egy vámpírral? Ráadásul az én fajtám egyik ősijével? – kérdeztem vissza, ő pedig sokkos állapotban nézett.
- Nem Bekah csak egy ember! – próbálkozott.
- Ó jézusom, azt hittem ennél jobb vagy. Te Bekahként ismered, de az igazi neve Rebekah, Nicklaus húga, ő egy vámpír! Szerinted miért tűnik el mostanság annyiszor? Miért nem mutatta be eddig a bátyját?
- Nem, ő csak egy ember, akinek a családja más. Be fogj mutatni nekem a testvérét.
- Lehet, hogy bemutatja, és most hazudsz magadnak is, de te mondtad hiányoztam neked! Nézz a szemembe és mondd azt, hogy nem szeretsz, akkor mindent elhiszek. – mondtam neki végül utolsó ments várként.
- Katherine én… - kezdte és kilépett a pultból elém lépett. – Kath, nagyon sok mindenen mentem keresztül. – míg folytatta leült mellém és megfogta egyik kezével az arcom, másikkal pedig a kezemet összekulcsolta a sajátjával.
- Katherine én… – szemembe nézett egy darabig, csak nézett. – Szeretlek. – fejezte be a mondatot és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és visszacsókoltam, megfogtam az ingje gallérját és szorítottam. El akart engedni, de én nem hagytam neki, végre együtt lehettünk. Megcsókoltam újra, érezni akartam őt, végre újra együtt voltunk. Megfogta a kezeim és lefejtette a ruhájáról, még egy utolsó csókot lehelt az ajkaimra.
- Mutatnom kell valamit. – mondtam neki és elkezdtem húzni kifelé.
- De, nem hagyhatom itt a kávézót. Hova megyünk? – kérdezett rá.
- Csak el, gyere, sétáljunk. Csöndben egy csepp zajt se csapj! – figyelmeztettem és húztam tovább, majd megálltam előtte.
- Bízol bennem?
- Igen, mint mindig. – mondta gondolkodás nélkül, én pedig bólintottam. Megfogtam az alkarjánál és vámpírgyorsasággal futottam, egy két, sőt lehet már három hatalmas teret és utcát elhagytunk. Egészen a külvárosig rohantam, egy beugró sarok előtt álltam, a szám elé tettem az ujjam, mutatva maradjon csöndben. Elkezdtem koncentrálni egyre jobban, a testem megfeszült és remegés lett úrrá rajtam. Köd támadt körülöttem és egyre sűrűbbé változott körül ölelte Deant is. Tudtam ő nem lát engem, megfogtam a kezét tudja, itt vagyok, megszorított és közelebb jött.
- Kath, én nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – próbált rá venni az igazára.
- Sss, csak gyere utánam. – mondtam neki kedvesen és beljebb mentem a sikátorba, kissé gyengítettem a ködön, hogy lássa, amit én. Az előttünk lévő látvány számára meghökkentő és kiábrándító lehetett. Két ember feküdt vérző nyakkal a földön, egy másik sarokban pedig egy férfi térdelt védekező testtartásban. Könyörgött az előtte állónak, aki csak vigyorgott támadó állásban, nem adott menekülési lehetőséget. Bele mélyesztette a fogát szerencsétlen védtelenbe, míg mohó kortyokkal ivott láttuk az arcát. Rebekah volt az Deanre néztem ő pedig rám meredt.
- Igazad volt, meg kell ölnöm őt. – jelentette ki, gyors váltás gondoltam magamban. El akartam indulni, de inkább megállt előttem és mélyen a szemembe nézett.
- Most elmegyünk innen, mert szeretlek, és nem akarlak így látni! – mutatott Bekah felé, csak bólintottam és hagytam hadd húzzon maga után.
- Nekem vissza kell mennem oda.
- Nem! – csattant fel a hangja és megrázott.
- Vérre van szükségem. Oda kell mennem, érzem. – próbálkoztam ellen állni bántás nélkül.
- Nem mész te sehova! – emelte fel a hangját, amitől összerezzentem mindig. Mint egy kislány, aki tudja rossz fát tett a tűzre. Egy kést vett elő az övéből, megvágta magát mielőtt bármit is mondhattam volna elém tolta. Megráztam a fejem és hátrálni kezdtem, de követett és a számba nyomta kezét.
- Katherine azt kérem, igyál belőlem. – szemeim kitágultak és szívtam a vérét. Az folyadék szétrobbant számban meleg omlós nedűként hatott rám, sző vére más. Annyira intenzív és érzékiséget vált ki belőlem.
- Drágám, figyelj rám! Kérlek, engedd el a kezem. – mondta kedvesen, még jobban megszorítottam a kezét és elengedtem őt teljesen.
- Köszönöm. – mondtam neki mosolyogva és megcsókoltam. Eléggé furcsa és durva lehetett neki, a saját vérétől pirosodott a szája. Gyorsan megtöröltük a szánkat, minden nyomot eltüntetve. Visszafutottam vele a kávézóba és elköszöntem rövid időre, valahogy beszélnem kellett Rebekahval, elkértem a számát és felhívtam.
- Szia Dean! Nem sokára ott vagyok és eljátszadozhatunk. – nevetett fel kéjesen a telefon másik oldalán.
- Szia Rebekah, amint hallod nem ő vagyok. Beszélnünk kell! Gyere a kávézóval szemben lévő erdőbe. – monoton hangon beszéltem, de szívem szerint kitéptem volna a nyelvét.
- Mindjárt ott vagyok! – mondta és letette. Tényleg nem kellett sokat várnom és velem szemben állt.
- Katherine, milyen régen találkoztunk! Miben segíthetek? – kérdezősködött bűbájos hangon.
- Hagyd békén Deant és takarodja közeléből végleg! – fenyegettem, meg mint mindig most is.
- Áll az alku, de tudnod kell, isteni a vére és olyan jó az ágyban. Lehet, még egyszer utoljára megkóstolom! – nevetett fel megint, én pedig megvetve néztem végig rajta.
- Ne merészeld! Ő csak az enyém! – morogtam felé.
- Jól van már! Nem kell így mellre szívni. De Katherine drágám olyan butácska vagy. – mosolygott nagy vigyorral az arcán. Vámpírgyorsasággal előttem termett és mélyen a szemembe nézett. A háta mögül megjelent Nickaus engem vizslatott, rá pillantottam és találkozott a tekintetünk. Rá jöttem mit akartak, de csak bocsánatkérően nézett. Újra a szöszire pillantottam, hátrálni akartam, de elkapta kezeimet, nem engedett szorosan tartott. Pupillái kitágultak és elkezdett beszélni. – Visszakapod az érzéseidet, mindet, amit Nicklaus iránt éreztél. – mondta.
- Nick, úgy féltem. – oda sietett hozzám én pedig átöleltem.
- Nyugodj meg Katerina, most már itt vagy vagyok veled. – simogatta a hátam.
- Nem! – hallatszott a kiáltás valaki futott felénk, vagyis inkább a szőkeség felé. Aztán a következő pillanatban arra eszméltem egy fehér tölgy áll ki Rebekah szívéből. Egyedül álltam ott és beletelt pár másodpercbe, hogy feleszméljek. Klaus a nyakát szorította Deannek, aki próbált ellenállni és lefejteni magáról. De nem sokra ment egy eredeti vámpír ellen sokkal erősebb, mint ő. Most mit csináljak?
- Ne Nick! Elég, ne bántsd őt. – a vámpír elengedte az embert, hála a kiáltásomnak. Oda siettem a térdelő emberhez, magamhoz húztam és az ölembe fektettem.
- Nem lesz semmi baj. csitítgattam, fejét simogatva, mintha egy kisgyerek lenne.
- Kath, én… meg kellett tennem… veled akarok lenni… én, szeretlek. – össze-visszabeszélt, de értettem mire gondol. – Dean, én is szeretlek, de most nem lehetek itt. – próbáltam menekülni a helyzettől, hirtelen gondolattal felvágtam a csuklóm és a szája elé tettem. Nem vitatkozott, ivott két kortyot és eltolta magától. Felnéztem a vámpírra, gyűlölni akartam, de nem ment.
- Biztonságos helyre visszük, és mindent te fizetsz!
- Miből gondolod, hogy segítek? Miért is segítenék, hiszen most ölte meg a húgom!? – csattant fel Nick.
- Azért mert szeretsz és ő nagyon fontos nekem, nem eshet semmi baja. – vágtam vissza, majd farkas szemet néztünk egymással. Aztán felsegítettem a földről Deant, elindultam vele a városba.
- Hová akarod vinni, ő csak egy ember édesem?! – lekezelő hangon kérdezett.
- Gondolom, itt laksz a közelben, hát hozzád megyünk. Mutasd az utat! – parancsoltam rá kicsit keményen.
- Nincs ínyemre az ötleted, de túlságosan is jól ismersz édes. – nevetett fel keserűen, átvette tőlem a terhet és vámpírgyorsasággal elindultunk. Nem volt nagy a város, azt hiszem Mystery Falls a neve. A kertvárosi rész végénél jártunk, amikor megálltak. Egy hatalmas kúria látványa tárult elém, kétemeletes hatalmas épület. Az ablakai sötétfából voltak, de maga az otthon színe világos és hívogató, hátra felé még nagyobbnak tűnt. Ha jól láttam egy labirintus terült el sövényből, középen pedig egy szökőkút tette varázslatosabbá a környezetet. Kinyitotta a fekete vaskaput és egyenesen a házba mentünk az ajtó nyitva várt ránk. A belső látvány még lélegzetelállítóbb, egyenesen lehengerlő, egy hatalmas lépcsősor vezetett fel az emeletre, hátrafelé két folyosó nyílott, de jobban nem tudtam megnézni. Sietnem kellett, hogy utolérjem őket, a második emeletre mentünk, jobbra fordultunk egy kisebb folyosóra, ott két ajtó helyezkedett el egymással szemben. A baloldalit nyitotta ki és egy nagyobb lakosztályba kerültem, középen egy baldachinos ágy, világos ágyneművel, oda letette, vagyis inkább dobta Deant. Körbe néztem minden meg van, amire szüksége lehet. Egy kisebb ajtó nyitva volt, egy fürdő helyezkedett el benne.
- Köszönöm. – mondtam és megfordultam Nick felé.
- A szemközti szoba a tiedé, hasonlóan van berendezve, egy kis plusszal. – mosolygott és hagyta hadd nézzem meg.
- Az én szobám pedig onnan nyílik. – mutatott egy ajtóra a szobámba, azzal szemben fürdő szoba van, az ágyam egy nagy francia ágy baldachinnal és levendula ágyneművel. A sarokban fenyőből egy kis fésülködő asztal helyezkedett el. Nick nagyon jól ismert, mint mindig, egy szekrény várt a másik oldalon, ugyan olyan fából.
- Köszönöm, még egyszer. – mosolyogtam rá.
- Még ne köszönd, csak nyisd ki a szekrényed. – tanácsolta az említett bútordarabra mutatva. Bólintottam és kinyitottam, tátott szájjal néztem végig a ruhatáramon. Minden egyes századból és időszakból levő ruhák, amiket annyira szerettem hordani, mind ott voltak! A szemeim könnybe lábadtak és szorosan megöleltem Nicklaust.
- Köszönöm, ez tényleg gyönyörű! 

10. fejezet

Dean Williams

Könnyeden csevegett a vámpírral és mikor az meg akarta csókolni végzett vele, közben én csak védekeztem. Tiszteletben tartottam a kérését, mi szerint ő akar végezni a szőkével, ez sem jelentett gondot. Ki irtottuk a fészket, mikor megjelent az a Heloise névre hallgató, Kathel mindketten nagyon boldogok voltak. De ezt az örömöt Sammy egy csapással ketté szedte, barátnőm kiborult és az öcsémnek rontott, kiabált vele és rámorgott. Próbáltam lefejteni a kis testvéremről, ő egy határozott mozdulattal falnak vágott. Mindennel tisztában voltam, de csak, mint kívülálló, éreztem még több helyből vérzek, az apró szúrásokat nyakamnál. Pár szót tudtam neki mondani semmi sem jutott eszembe csak a fájdalom. Hallottam, ahogy Sam a fejéhez vág mindenfélét, a számnál valami ízt éreztem, majd Katherine elköszönt tőle és valahogy tőlem is. Az öcsém kisegített, halott fészekből apám már sokkal jobb állapotban volt, ha nem láttam volna előtte, azt hinném makkegészséges. Ő is segíteni próbált rajtam, de megráztam a fejem, intve, hogy nincs szükségem rá. Elállították a vérzéseimet, aztán a kocsim hátsó ülésére fektettek, nem kellett sok elaludtam. A kocsim ülése helyett egy ágyban ébredtem, talán egy motelban voltam. A véres ruhák helyett teljesen tisztában voltam és olyan újnak tűnt minden így. Nyitódott az ajtó és megláttam Sammyt kezében két kávéval és egy zacskóval. Remélem pite és sajtos hamburger van benne.
- Szia Dean, gondoltam hozok neked valami ételt. – zörgette meg a zacskót, majd felém dobta.
- Meddig aludtam? – kérdeztem, de ez olyan szánalmasan hangzott, bele kuksoltam a papírba és megtaláltam, amire vágytam.
- Majdnem egy napig. – hangzott a válasz, nekem meg kajával teli szám tátva maradt. Leraktam mindent a kezemből, elő kotorásztam a telefonom és lehallgattam a hangpostám. Üres volt, Katherine nem üzent, csak eltűnt.
- Miért kellett azt csinálnod?
- Mit? Nem tudom, miről beszélsz. Apa elment vadászni, ha jól tudom vámpírok után. – próbálta terelni a témát.
- Nem apára voltam kíváncsi, miért kellett elüldözni Katherinet?
- Nem üldöztem el, csak rá világítottam a tényekre. Dean mindenkinek jobb lesz így, ő egy szörnyeteg! Te pedig vadász, ez így nem helyes ő vámpír! – próbálkozott megint.
- Sammy te is hibáztál sokat, neked is fel lehetne hozni a démon csajokat. Sőt te kétszer megtetted, nem tanultál hibából. – nem akartam újra veszekedni vele.
- De én véget vetettem az egésznek, tudom mi a kötelességem.
- Viszlát, Sam! – mondtam neki és elmentem, nem fogok vele veszekedni, az öcsém, de ezt nem értheti. Kath nagyon fontos nekem talán a családomnál is jobban, mert szeretem. Nem tudtam hova megyek nem is érdekelt, a szemem sarkából megpillantottam a kicsikémet. A kulcsom mindig a zsebemben volt, beszálltam a kocsimba és elhajtottam a legelső kávézóhoz. Már semmi sem érdekelt csak, hogy megtaláljam Katherinet.
- Szia, mit kérsz? – kérdezett egy szőke hajú lány, nagyon jól nézett ki, kék szemei csillogtak.
- Szia, egy kávét kérek és egy hamburget is, ha nem baj. – próbáltam emberien viselkedni, rá mosolyogtam.
- Mindjárt hozom és itt a kávéd. – elment hátra és nem tartott sokáig visszatért egy tányér étellel.
- Tessék, jó étvágyat! – mosolygott újra.
- Köszi. – neki álltam enni és körbenéztem olyan üres volt ez a hely.
- Mi hozott ide, ebbe a kisvárosba?
- Csak utazgatok, mint mindenki más, ahogy látom. És téged?
- Én itt élek fél éve, tetszik ez a kisváros. Semmi nyüzsgés, nincs veszély.
- Ezt már hallottam mástól is, de hát ő már elment.
- O bocsi nem tudtam, részvétem. – szomorú lett a hangja és elkomorodott.
- Jaj nem, ő nem halott. A barátnőm volt, de úgy mondd szakítottunk. Neked most van valakid, olyan szép vagy biztos foglalt is. – nem tudom miért próbálkoztam be talán, hogy eltereljem a gondolataim.
- Olyan egyedül vagyok, mint ez a hely és köszönöm a bókot. Szóval a barátnődet vagyis exedet nem is szeretted? Bocsi, hogy ilyen indriszkét vagyok, csak már is csajozol. – próbált mentegetőzni, de tudtam igaza van mindenben és nem is akartam erről beszélni.
- Szerettem őt, de miért róla beszélünk, mikor itt vagy te. Hadd halljam, mit csinálsz zárás után? – vigyorogtam megnyerő mosollyal.
- Még nincs semmi programom, ha van, kedved meghívhatsz egy sörre, úgy sincs itt rajtunk kívül senki. – vigyorgott vissza.
- Akkor egy sör rendel a szép hölgynek, hogy hívnak? – megittam a kávém és tovább néztem őt. Annyira hasonlított minden egyes szava Kath-ére, megint rá gondolok, nem hiányozhat ennyire. Majdnem megölt és mégis érzek iránta valamit.
- Bekah, hahó, itt vagy még? – legyezett előttem a kezével.
- Bocsi, csak azon gondolkodtam, hogy festenél ruha nélkül. – próbálkoztam még jobban.
- Azt még megtudhatod, de ez eléggé olcsó duma ahhoz, hogy bemássz a bugyimba. – kacsintott egyet felém.
- De pont jó, hogy el hidd én is egy felszínes segg fej vagyok, aki meg akar dönteni egy éjszaka erejéig. – a lány kikerekedett szemekkel nézett, aztán végig mért édesen.
- Szóval a benyomásom téves feléd? – kérdezett már érdeklődve és előre könyökölt, én pedig teljes belátást kaptam a dekoltázsához.
- Azt, majd derítsd ki magadtól. – a vigyorom még szélesebb lett, felálltam a székből és megindultam az ajtó felé, vártam a reakciót.
„ – Dean, Dean, te szegény elhagyott az-az álnok, öntelt szuka. Sosem fog úgy szeretni, ahogy te őt. Katherine már csak ilyen, sosem fog változni bármennyire is szeretnéd. – miközben ezeket mondta én megfordultam, hogy számon kérjem ki ő, de előttem állt.
- Ki vagy te, vagy kérdezzem inkább úgy mi vagy te? – kérdeztem tőle, de tudtam a választ.
- Ezt az egész beszélgetést, most felejtsd el. – a pupillái kitágultak és megbabonázott egy vámpír. Átrakta a nyitva táblát zárva feliratra és elkezdett hőzni maga után, az épület hátsó traktusába. Belém harapott, ez a harapás nagyon fájt és szenvedést okozott. Amikor végzett az evéssel megtörölte a száját és újra elkezdett babonázni.
- Dean Williams ezt az egész beszélgetést el felejted, és csak úgy gondolsz rám, mint egy emberre.” Leragasztotta a sebet, de csak ködös emlékeim maradtak mindenről. Szóval akkor áll még az este? – kérdezett rá még egyszer Bekah mosolyogva, fura egy emberrel beszélgetni.
- Persze, bár már eléggé későre jár. Mikor csukódsz? – kérdeztem mosolyogva.
- Percek kérdése már csak, azt hiszem végeztem is. – jelentette ki, kijött a pult mögül, kinyitottam előtte az ajtót, ő pedig bezárta az épületet.
- Gyere, menjünk fel hozzám! – fogta meg a kezem és elkezdett húzni az egyik irányba, nem ellenkeztem. Megfogtam a derekát és hagytam hadd vezessen. Nem messze a kávézótól lakott, egy kisebb kertes házba. Kinyitotta az ajtót és hagyta hadd menjek be, megálltam a nappaliban. Nem akartam pofátlan lenni, mégis csak ő hívott magához. Becsukta az ajtót és utánam jött, kicsit gyors volt gondolom sietett. Bekapcsolta a hifit és elkezdett táncolni és egy eldugott szekrényből elő vett valami erősebb alkoholt, meghúzta, majd oda nyújtotta felém.
- Bulizzunk! – kiáltotta nekem, én pedig elvettem tőle az üveget, meghúztam. Tényleg jó volt kikapcsolni és semmire sem gondolni, vagyis senkire, egyszer megtehetem. Egész éjjel iszogattunk és táncoltunk, kissé ittas állapotban megcsókoltuk egymást és lassan elkezdtünk a szobája felé lépegetni, közben megszabadultunk a ruháinktól.
„ – Legközelebb, ha újra megharaplak, nem fogsz rá emlékezni.” – mondta nekem, de már csak foszlányokra emlékszem mondandójából. Másnap reggel meztelenül ébredtem, valaki a mellkasomon feküdt.
- Jó reggelt Katherine! – próbáltam édesen kelteni, de a rajtam lévő test megmerevedett és takaróval eltakarta magát, felült az ágyban.
- Még mindig Bekah vagyok. Nem hiszem el, még mindig azt a lányt szereted? – szomorúság villant meg a szemében és lehajtotta a fejét.
- Bocsánat nem úgy gondoltam és azt sem tudom miért mondtam. Gyere ide. – felültem én is és magamhoz húztam. Felemeltem a fejét és megcsókoltam lágyan.
- Bekah, ő már a múlt csak még fáj, de idővel jobb lesz. – próbáltam jobb kedvre deríteni és sikerült is, mert mosolygott. Idővel tényleg jobb lett, nem érdekelt a vadászat sem ő, vagyis nem gondoltam rá olyan sokat. Már nem hallgattam le naponta a telefonom csak két- háromnaponta, Bekah minden időmet lefoglalta. Most először dolgozom úgy, hogy kapok is érte pénzt, olyan furcsa legtöbbször enyémek a délutánok. Mindig van valaki, néha még vadászok is beugrottak egy sörre, de apáékról sem hallottam semmit.
– Dean, Dean! Megint elbambultál? – kérdezett ma már másodszorra a szöszi.
- Bocsi, csak elgondolkodtam. Mondd, még egyszer kérlek! – mosolyogtam rá kedvesen.
- El kell mennem egy kicsit. Sietek vissza! – jelentette ki és megcsókolt, majd elindult kabátért.
- Mostanság sokat jársz el! Csak nincs valakid? – kérdeztem gyanakodva.
- Persze és éppen a pultban áll. Csak te vagy nekem, de elintéznivalóm van. – ez az utolsó szava. Eltűnt és én egyedül maradtam, ha nincs, velem csak jár az agyam. Telefonom elő vettem és lehallgattam a hangpostám, egy bejövő üzenet.
„ Szia Dean. Tudom régen beszéltünk utoljára és az elválás sem volt, annyira boldog. Tudom te túlléptél rajtam, de bajban vagyok, kellene egy kis segítség. Kérlek, hívj vissza.” Ezt nem hiszem el, pont most kellett felhívnia, amikor kezdett minden jó lenni. Annyira nem akartam és mégis hallanom kellett a hangját, hogy jól van-e. Bepötyögtem a számát és tárcsázott. A várakozás görcsöt rakott gyomromba. Már éppen le akartam rakni, amikor felvették. – Dean? – jött a kérdés telefon másik végéről, de csak kinyomtam. Nem tudtam válaszolni és nem is akartam, lenémítottam a telefonom és dolgoztam tovább. Bekah visszatért, de nem abban a ruhában, amiben elment.
- Szia, édesem! Sok vendéged volt? – kérdezte tőlem egy csók mellett.
- Szia. Nem volt senki, de te merre jártál? – kérdeztem vissza érdeklődve.
- Csak erre-arra, képzeld találkoztam a bátyámmal. Nagyon régen láttam már és beültünk egyet enni az egyik étterembe.
- Tényleg és nekem mikor mutatod be őt? Vagy ennyire titkos vagyok? – kérdeztem miközben oda mentem hozzá és átkaroltam a derekát.
- Mindennek eljön a maga ideje. Nem is vagy titkos, csak az én családom más, túl sok követelmény! – mondta nekem és megcsókolt, elkezdett rezegni a telefonom egy utcai fülke számát írta ki.
- Vedd csak fel, lehet az öcséd az. – mondta kedvesen. Bólintottam, bár tudtam, hogy nem Sammy lesz az.
- Halo?
- Hiányoztam? – kérdezett a telefon másik végéről az a bizonyos női hang. Gyors léptekkel kimentem az épület elé.
- Katherine, miért hívtál? – próbáltam gyors lenni.
- Éppen a városban jártam, gondoltam beszélgethetnénk. De még nem válaszoltál a kérdésemre. – tért vissza a témához.
- Hol és mikor? – kérdeztem inkább vissza.
- Nagyjából öt perc múlva a kávézóban ahol dolgozol, de ne legyen feltűnő.
- Várni foglak és igen. – mondtam végül, már éppen ki akartam nyomni, amikor megszólalt.
- És Dean, még mindig szeretlek. – azzal le is rakta a telefont. Visszamentem Bekahhoz.
- Na, ki volt az? – kérdezett mosolyogva.
- Igazad volt, tényleg ő volt. Találkozni akar velem, jövő héten. – hazudtam neki.
Hát akkor kénytelen leszek elengedni szabadságra. – mosolya még szélesebb lett és megcsókolt. Az ajtó kinyílt és köhögést hallottunk, Bekah elengedett és hátra sietett, én meg szemben találtam magam vele.
- Szia, mit adhatok? – kérdeztem feltűnés nélkül.
- Csak egy sört, ha lehet. – ült le a pulthoz velem szembe.
- Tessék. – raktam le elé és megérintettem a kezét.
- Dean, nekem mennem kell. – menni készült.

9. fejezet

Dean Williams

Elindultam a megadott irányba és három egyszerű ágyat találtam, benn egy-egy vámpírral. Gyorsan végeztem velük egy csepp megbánás nélkül, ők szörnyetegek! Menni akartam Kathez, amikor ordibálásra lettem figyelmes. Megszaporáztam a lépteimet, időben értem, rá akart támadni az ordítozó gép, de elvágtam a torkát. A feje pedig elgurult, élettelen teste összerogyott súlya alatt. Két vámpír jelent meg a sarkon lévő kiugróból. Az egyik, egy eléggé dekoratív nő, főleg abban a fekete csipkés melltartóban, amiből domborodtak idomai, vékony derekát hátulról takarta szőke haja, ugyan olyan csipkés francia bugyi takarta alulról. Kathnek nem tetszett, ahogy végig néztem rajta. A férfi pedig a főnök volt, Drake.
– Tudtam, hogy ő az áruló! Drake hadd öljem meg. – kérlelte a szőkeség Katherine-t méregetve.
– Ha hozzá nyúlsz, megöllek! – jelentettem ki, mire a lány hátrahőkölt és végig nézett rajtam.
– Senki sem öl meg senkit. Katherine drágám magyarázd meg mi ez az egész? Igazat mondd Victoria? – kérdezte lágyan a vámpír, én pedig összezavarodtam. Miért hívja drágámnak a barátnőmet, vajon mi történhetett köztük?
– Drake meg tudom magyarázni az egészet, ő itt Dean az én vértartályom. Belőle szoktam táplálkozni, azért van itt, mert nem bírtam tovább. A fegyver pedig azért van nála, mert megtámadta őt Travis és Sophia. – próbálta magyarázni Katherine, elhittem neki minden egyes szavát. Csak játszott velem és a véremre szomjazott. Egy balek vagyok!
– Ha tényleg csak ennivaló neked, mutasd be! – szította a feszültséget a szőke. Katherine rám nézett, majd Drakenre, de az csak bólintott. Szerelmem oda jött elém és azt tátogta sajnálom, aztán megfogta a kezem, de én elhúztam előle.
– Dean, kérlek, most ne csináld ezt. Szeretlek! – az utolsó szót csak tátogta, én pedig magamhoz húztam és felkínáltam neki a nyakam. Utáltam ezt az egészet, tudtam ő is így van, mert nem mélyesztette belém egyből a fogait. A fejemben meghallottam egy édes hangot, Kathé volt.
„ – Szerelmem, nagyon sajnálom ezt az egész helyzetet. Nem így terveztem ezt a rajtaütést, de van egy tervem. Csak beléd mélyesztem a fogam, nem fog fájni óvatos leszek. Miután elengedtelek támadd meg Victoriát, de csak akkor öld meg, ha nagyon muszáj. Én akarom elintézni, már nagyon jár neki.” Akkor éreztem meg a szúrásokat, nyakamon tényleg nem fájt, majd megéreztem a vérem illatát és a vágyat. A kezemmel beletúrtam a hajába, ő pedig azzal a kezével, ami szabad volt átpásztázta a mellkasom. Amelyik kezével a nyakam fogta, most már a hajamba túrt vele, mellkasomról a keze lejjebb vándorolt, egészen a hasam alá, alig bírtam már magammal. De akkor elengedett, a nyakamon meleg folyadék csurgott tovább, a vérem volt az. Kath indult volna, de visszarántottam és megcsókoltam. Benne volt minden vágyam iránta, az erő és akarat, amit éreztem, nem is beszélve a büszkeségről, amit ő váltott ki belőlem. Aztán elengedtük egymást és elkezdődött a harc.

Katherine Parker

Szembe találtuk magunkat Victoria-val és Drakennel, egy percig azt hittem most végünk van. Szerencsére kibeszéltem magam, de Victoria rávette a vámpírt ne higgyen csak a szavamnak. Meg kellett harapnom Deant, annyira utáltam ezt az egészet! Mielőtt megtettem volna gondolati úton elmeséltem neki a tervem. A vére teljesen más volt, mint az eddigiek, felpezsdített és szétrobbant a számban. De nem éreztem még nagyobb vérszomjat, csak vágyat iránta, megérezte és válaszolt. Így egészen forróra és intimre sikerült. Tudtam mit akarok és meg is akartam tenni, de nem itt és nem most. Elengedtem és indulni szerettem volna, de visszarántott és szenvedélyesen megcsókolt. Elengedtük egymást és vámpírgyorsasággal Drake elé kerültem, Victoria elindult Deanhez.
– Így megfelel? – kérdeztem a vámpírférfit, de figyelmemet elterelte a szőke próbálkozása.
- Victoria meg ne próbáld! – vicsorogtam rá és még mindig rá koncentráltam, de Drakent néztem.
- Igen tökéletes, bár az emberrel való kapcsolatodon finomíthatnál. A végén még féltékeny leszek rá. – nevette el magát és közelebb jött hozzám. Megfogta egyik kezével a tarkóm és meg akart csókolni, én pedig a szívébe döftem a tőröm. Kitágult szemekkel és nyitott szájjal rám hanyatlott.
- Ő nem csak egy ember! – jelentettem ki a halott vámpírnak, kihúztam belőle a végzetes fegyvert, mire ő hátra hanyatlott. Megfordultam és láttam, ahogy Dean küzd a szőke szörnyeteg ellen, de nem bántotta csak miattam.
- Tudod mit Victoria? Menj a pokolba! – fenyegettem meg újra. Elindultam felé és felvettem a földről az emberem kedvenc bárdját, megvártam a kedvező pillanatot és egy határozott mozdulattal, elmetszettem a fejét. A fiúm leszedte magáról a hullát és félre dobta. Több helyről is vérzett és olyan jó illata volt, de uralkodnom kellett magamon.
- Kath, most már vége van? – kérdezte tőlem Heloise az ajtóból.
- Igen, végre vége. Te pedig szabad vagy! – mondtam neki boldogan, mosolyra húzódott mindkettőnk szája. De ez az öröm nem tartott sokáig, Sam jelent meg Heloise mögött és hátulról szíven döfte a méretes késével, a lány arca még mindig mosolygott, de többé nem fog élni. Pedig meg volt a lehetősége az új életre.
- Ne! – ordítottam el magam, könnyeim patakokban folytak. Vámpírgyorsasággal Sammyt a falnak nyomtam és rá morogtam. Felemelte rám a szúró eszközt, de kitekertem a kezét, így kénytelen volt eldobni.
- Ő, a barátom volt! Senkit sem bántott, új életet akart! – kiabáltam az arcába. Dean próbált lefejteni az öccséről, de én ellöktem magamtól, neki vágódott a legközelebbi falnak, ez a puffanás észhez térített, vagyis inkább megcsapott a vér szaga. A földön fekvő emberhez guggoltam és elnézegettem az ételt, mennyire ismerős volt. A nyakából ömlött az-az édes, omlós meleg folyadék. Nem tudtam ellenállni meg kellett kóstolnom. A szemem alatt az erek kitágultak, mint a pupilláim is. Szemfogaim megnőttek és belemélyesztettem, csak szívtam a vérét és újra ez éltetett, a vér iránti vágyam. A háttérből hallottam egy hangot és felfigyeltem, az ő hangja volt.
- Katherine szeretlek!

Mit tettem, ezt az egyet nem akartam, pont miattunk… igaza volt Samnek egy szörnyeteg vagyok!
- Sa-sajnálom. – próbáltam kipréselni ezt a pár hangot morgás helyett.
- Nincs semmi baj. – elhaló hangon szólt hozzám, tudtam meg fog halni, ha nem segítek.
- Minden az én hibám, még helyre tudom hozni. – felvágtam a csuklóm és a szája elé tettem, utolsó erejét bevetve ivott egy kortyot.
- takarodj innen te szörnyszülött, tudom, hogy téged csak a vér éltet. Nincsenek érzéseid, csak a szomjúságod, agresszív vagy és állatias. – szíven ütött ez a pár sértés Samtől.
- Szeretem őt! – fakadtam ki, de próbáltam határozott lenni.
- De jobb lesz neki nélkülem, viszlát, Samuel Williams. Örök életem végéig szeretni fogom a bátyádat. – nem vártam, meg míg válaszol, egyszerűen csak elmentem egy szó nélkül. Fejemben hangzott minden egyes sértő szava, amit hozzám vágott. Szóba sem kellett volna állnom vele, az első találkozásunkkor. A mosolya, az igéző zöld szeme és az a megnyerő külső, ami belőle árad, volt benne valami hívogató. Nick elvesztése után most éreztem magam igazán boldognak mellette, ő megértett és tudta nem csak egy szörnyeteg vagyok.  Végem van, többet senki iránt sem fogok semmit érezni. Rájöttem félek érezni, mert ez lesz belőle… Draken szeretett, de én őt nem, csak egy barátot kerestem benne. Klaus volt életem szerelme, akármit mondott megtettem, de a húga elvette azt a részem. Sosem gyógyult be az a seb, gyűlölöm Rebekaht, minden ősit! Folytak a könnyeim és többé nem érdekelt semmi, gyorsaságomnak köszönhetően a városban voltam. Ha jól láttam Evermoon vagy valami hasonló volt a neve. Belefáradtam a járásba ezért egy padra leültem, magamba roskadva. Egy lány ült le a másik szélére, de nem érdekelte ki ül mellette vagy miért, saját magával volt elfoglalva, az idő most éppen kellemes volt. Az átlagnál kicsivel hidegebb, mint egy őszi reggel, de a párás levegőtől inkább tavaszinak mondható. Szóval elég volt egy széldzseki és egy felső felülről, alulról pedig a jól bevált farmer és egy tornacipő. Éreztem a vére folyamatos és szabályos lüktetését, kedvem támadt feltépni az ütőerét. A pad egy eldugott helyen volt, így nem kellett félnem, hogy lebukok, gyorsan közelebb ültem hozzá és belemélyesztettem a fogaimat szerencsétlen nyakába. 

8. fejezet

Dean Williams

A verekedést hamar abba hagytuk, mivel már mindketten megnyugodtunk. Beszálltunk a kocsiba és lehajtottunk egy elágazáshoz, ott lekapcsoltuk a kocsik fényszóróit és vártunk. Pár óra elteltével három vámpír tűnt fel nagy sebességgel utána pedig a főnökük, legalábbis szerintem. Nagyon nem tetszett ez az egész. Aztán a telefonom elkezdett rezegni a zsebemben, gyorsan elő vettem és megnéztem. Katherine írt sms-t, megtalálta apát és egy tőrt kért halott embervérével. Azt hiszem beszélnem, kell, Sammel nézze meg a gyászjelentéseket. De vele kell mennem és segíteni, kiásni a hullát, vért szedni tőle. Elég sok kell belőle, mert heten vannak a főnökkel együtt. Kiszálltam a kocsimból és Saméhez mentem, kopogtattam az ablakon mire ő pár perc elteltével kiszállt.
– Sammy, kell egy halott ember vére még hajnal előtt. – rám nézett, majd megfordult és kivette a laptopját az ülésről. Még jó, hogy wifi is van hozzá, gyorsan rákeresett a legközelebbi temető halálozási és temetési listájára.
– Itt van egy férfi, akit két napja temettek el.
– Az tökéletes lesz, gyere, vegyük ki az ásókat, gondolom neked nincs? – kérdeztem rá, miközben már elindultam.
– Most éppen nincs, de pár hete még volt benne. – mondta, de ahogy csomagtartóhoz értünk, kivette az eszközöket.
– Menjünk apa kocsijával, tiedé túl feltűnő. – jelentette ki és átpakolt.
– Még egy ilyen és megöllek, a kicsikémet ne szidd! – mondtam és szó nélkül beszálltam. Tényleg elég közel volt a holtak nyughelye, ha jól saccoltam két kilométerre.
– Szóval, hogy is hívják az emberünk? – rá néztem az öcsémre, aki már bőszen kereste szegény fickót.
– Will Jane. – jelentette ki, monoton hangon. Megálltam, hogy visszafojtsam a nevetésem.
– Ne már, nem elég, hogy feldobta a papucsot még ilyen nevet is adtak neki? – kérdeztem rá, két röhögési inger között.
– Nem lehet mindenki olyan szerencsés. – kereste tovább a lámpafény segítségével. Egy sírhely mellett álltam, de nem is kellett tovább keresni.
– Sam, azt hiszem megtaláltam. – ledobtam az ásókat, várakozás nélkül neki álltam. Belevájtam a talajba, mellettem megjelent Sammy alakja is, együtt csináltuk, mint régen. Egy óra elteltével az ásóm valami keményebbet talált, elsimítottam a földet és felfeszítettem a koporsó tetejét.
– Sammy kérem a késem. – parancsoltam rá, mire ő felülről leadta én pedig megvágtam a hullát.
– Az üveget is! – serényen segített egy szó nélkül. A kifolyt vért bele töltöttem az üvegcsébe feladtam neki és kimásztam a lyukból.
– Gyorsan ássuk, vissza aztán húzzunk, hamarosan itt a napfelkelte.
– Csak nem hiányzik a vérszívó csajod? – kérdezett vissza epésen.
– Sam azt hittem ezt már megbeszéltük, Kath nem táplálkozik emberekből és vissza tudja fogni magát. Szeretem és ő is engem, ezt értsd meg. – válaszoltam vissza.
- Értem én, hogy gyengéd szálak fűznek hozzá, de ő egy vámpír! Igaz tényleg gyönyörű, de a külső csak egy dolog, van-e lelke? – kérdezte rám figyelve.
– Neked lehet, hogy furcsa, de van lelke különben, hogy segítene apán? – kérdeztem én is, mire ő csak nézett, majd elkezdte visszaásni a hullánkat. Ezt egy elismerésnek vettem és mosollyal az arcomon segítettem neki ásni. Ez egészen morbidnak látszott… boldogan ások el egy halottat. A betakarással hamar megvoltunk, sokkal jobban siettem, főleg életem értelme miatt. Temetőből kifelé menet már majdnem futottam.
– Én vezetek. – kiáltottam hátra Samnek a kulcsot pedig felém dobta és szólt.
– Dean, itt a kulcs. – megfordultam elkaptam és siettem tovább. Ő is beszállt az autóba mellém, már indítottam a motort teljes gőzzel. Már a kapuban álltam kezemben egy üvegcsével, a zsebemben pedig egy nagyobb tőrrel. Tudtam, hogy jönni fog, hiszen ő kérte most találkozzunk. Éppen azon gondolkodtam, amikor egy kis nyikorgással kinyílt és becsukódott az ajtó. Ő állt velem szemben és én csak néztem, majd végre egy kis levegő sem maradt köztünk. A kezéért nyúltam és megcsókoltam azt. Ő félig érdeklődve és félig meglepődve nézett fel rám.
– Hiányoztál! – jelentette ki nekem azon az édes, lágy hangján.
– Te is nekem! – válaszoltam, az üres kezemet álla alá tettem és felfelé emeltem. Még közelebb jött hozzám bár már semmi sem választott el minket, nekem préselődött a törékeny teste, a ruháktól nem fértem hozzá még inkább. Átkarolta kezeivel a nyakam és lágyan ajkait az enyémhez tapasztotta. Visszacsókoltam és még inkább magamhoz húztam, nem akartam többé elengedni soha. Akartam őt, kívántam, hiszen hozzám tartozik és csak az enyém, mert ennek így kell lennie. De sajnos nem tartott sokáig, elhúzódott tőlem, én pedig oda adtam neki az üvegcsét.
– Azt hiszem erre szükséged lesz! – mondtam, majd hátulról kihúztam a tőrt is.
– Köszönöm, de rád is szükségem lesz. – megfogta a kezem és húzott maga után, gyorsan az üvegbe mártottam fegyvereinket és ott hagytam a kapu előtt Samnek. Együtt kinyitottuk az ajtót és bementünk a borzalmak házába. Katherine megszorította összekulcsolt kezünk, majd elengedte és vámpírsebességgel körbenézett. Megfogta a kezem és maga után húzott előre egyenesen majd jobbra egy kis ajtón át egyenesen apámhoz.
– Remélem, ki tudod vinni, jobbra aztán csak egyenesen előre. Szerintem ébren van, de segítségre van szüksége. – mondta nekem apát fürkészve.
– Köszönöm. – mondtam mire ő megrázta a fejét, bólintott és eltűnt a szemem elől.
– Apa, ha valamennyire magadnál vagy, nyisd ki a szemed. – próbálkoztam kisebb sikerrel, mert kinyitotta meglepődött szemeit.
– Dean, tényleg te vagy az? – kérdezett pár nagy pislogás kíséretében.
– Igen, de ki kell jutnunk innen. Gyere! – felsegítettem őt a földről, a felém eső kezét megfogtam, átraktam a vállam felett és együtt elindultunk az ő tempójában. Néha-néha megálltam pihenőre, alig bírta az öreg. A hosszanti folyosón mentünk, amikor egy lány állt az utamba. Morgások hangzottak fel a tüdejéből, az arca pedig megváltozott. Finom vonásai átalakultak, szeme alatt erei megdagadtak. Mélyeket lélegzett próbálta magát visszafogni sikertelenül. Időben érkezett Katherine, mert a fekete hajú ördög kóstolót akart.
– Heloise, ne akard, hogy megöljelek! Bújj el egy biztos helyre és maradj ott! – parancsolt rá, mire a Heloise nevű rögtön elment. Kivittem most már nyugodtan apát, Kath megjelent mögöttem és számomra nagyon furát tett.
– John minden rendben van? – kérdezte apámat, ő bólintott, de a lány felhasította csuklóját.
– Még egy kicsit igyál, kérlek. Teljes mértékig meg kell gyógyulnod. – próbálkozott félve az elutasítástól.
– Nem kell, már jól vagyok. – magyarázkodott az öreg, felállt lassan, de abban a pillanatban összecsuklott, ha nem fogom meg.
– John, kérlek! Ettől még nem leszel vámpír, csak teljesen meggyógyulsz. – a kezét oda tartotta elé, az idős vadász már semmit se szólt, csak ivott két kortyot.
– Köszönöm. – mondták egyszerre egymásnak, mire mindhármunk szája mosolyra húzódott. Ekkor jelent meg a távolból rohanva Sammy.
- Vidd a kocsihoz. – mondtam neki, mikor hallótávolságra került, bólintott John pedig elindult felé. Megölelték egymást, mi pedig visszamentünk a pajtába, mögöttünk a fénylő nappal.
– Tiedé az-az oldal, én pedig itt takarítok. – mondta nekem, ezen még dolgoznunk kell. Nem ő a főnök! De most az egyszer hallgattam rá. 

Katherine Parker

Olyan jó volt újra látni, mindennél jobban hiányzott. Megkaptam a tőrt és az üveget is, aztán bementünk Johnért. Olyan makacs, mint a fia túlságosan is, nem fogadja el a segítségem, csak ha könyörgök neki. De sikerült rávennem igyon még egy kicsit, aztán megjelent Sam. Biztos helyre vitte az apjukat, de mielőtt kiértünk volna Heloise megtámadta őket. Pedig elmondtam neki, hogy bújjon el, szívesen megöltem volna akkor, de kedveltem. Kiosztottam a feladatot Deannek, a fiúkat ő ölte meg, de a parancsolgatás nem tetszett neki. Az enyémek voltak a lányok és Drake… az ő Katherine voltam egykor, mert úgy kívánta az érdekem. A rózsaszín baldachint félre toltam és Sophia egyedül feküdt ott, semmi bajom sem volt veled, de gyilkolt és vámpír. Nem mintha én nem lennék az, de én más vagyok, ez így nagyon furcsán jön ki! De bántotta Johnt szóval meg kellett halnia! Mozgolódott és nyögdécselt, mint egy ember.
– Sajnálom. – suttogtam neki és egy utolsó mozdulattal szívébe döftem a fegyverem. Szerencsére halkan érte utol a halál, de a helyiség másik végéből Travis kiabálása zengett.
– Ne! Ezért meghalsz! – ordította felém futva, meg akart támadni, szerencsére Dean jött és egy határozott mozdulattal elmetszette a torkánál. Már túl késő volt…

7. fejezet

Katherine Parker

Deannel még váltottam pár szót és elbúcsúztam tőle. Samnek intettem, de el is tűntem szemben, a lemenő nappal. Nem akartam tolakodó lenni így az istálló kapu előtt vártam rájuk. Egy nagyobb istálló volt a fészkük, gondolom már lakatlan, valamilyen szinten. Az ajtó kinyílott és megláttam őket, hasonlítottak az emberekre, csak bennük megvolt az a vadság, amit én mostanában elnyomok, mert képes vagyok rá. Meglepődtek, hogy kerülök oda és támadó állásban meredtek felém. Három lány és négy fiú morgott rám.
– Hé, mielőtt letámadnátok, várjatok. A főnökötökkel akarok beszélni! – mondtam miközben felemeltem a kezeim, hogy megadom magam.
– Ki akar engem látni? Legalább egy fincsi ember? – kérdezte egy hang, mire a tulajdonosa is kilépett a sötétbe. Egy eléggé fiatalnak látszó férfi, váll felett érő fekete hajjal és vakító kék szemekkel. Ahogy rám nézett mosolya megvilágította, a teret, de bele szagolt a levegőbe és lehervadt az arcáról minden érzés.
– Hello Draken! – köszöntem neki és elé futottam vámpírgyorsasággal mire, a többiek tátott szájjal néztek.
– Katherine, hát újra találkozunk? Mi szél hozott erre? – kérdezett érdeklődve.
– A bosszú, tudod Nick nem valami jó társaság mostanában. – próbáltam elnyerni a bizalmát.
– Régen hallottam róla, de nem segíthetek neked. Már van egy fészkem. – mutatott körbe az embereken.
– Látom, de nem segítség kell, csak időre van szükségem. Egy helyre ahol elbújhatok. – hazudtam neki.
– Itt mindig lesz hely számodra. Gyere be, mindent és mindenkit be szeretnék mutatni neked. – összekulcsolta a kezeinket és maga után húzott befelé. Két vámpír becsukta az ajtót és fényt gyújtottak. Leültettek egy székre és mindenki más leült, ő pedig várt, míg elcsendesedtek.
– Gyermekeim, bemutatom nektek Katherine Pier-t! Ő egy nagyon régi ismerősöm. – kezdte, de felálltam, mellkasára tettem a kezem és bájosan ránéztem.
– Csak egy régi barát? Szerintem ennél több történt köztünk. – közbe kellett szólnom és elcsábítani.
– Bocsánat, ő itt a ti szülőanyátok, képletesen szólva. – mondta és átkarolt a derekamnál. Rám nézett, először a szemembe aztán a számat fürkészte, közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltuk egymást. Pár perc elteltével már újra többiekre néztem.
– Katherine, ő itt Chester. – mutatott egy nagyon izmos barna bőrű, szőke hajú férfire.
– William és Alexander, ők ikrek. – jelentette ki, két kézzel mutatva, a fiúkra. Két fehérbőrű fiú, de egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. Will szőkésbarna, míg Alex haja már majdnem fekete volt. Szemszínük sem egyezett kéken és zölden ragyogott nekik.
– Végül a fiúk közül, az utolsó Travis, az én jobb kezem. – mutatott egy nagyon fiatal idegenre. Ő teljesen átlagos amerikai kinézettel rendelkezett. Aztán a lányokra néztem kérdően, majd Drakenre.
– Ők pedig az én lányaim. Sophia – mutatott egy fiatal lányra, akinek vörös haja ellensúlyozta az alacsony termetét. Barna szeme pedig csillogott az éhségtől és a tenni akarástól.
– Heloise – mutatott tovább a következő lányra, ő félénken intett nekem, miközben szája mosolyra húzódott. Fekete hosszú haja, kicsit az arcába lógott, ami alól zöld szeme világított. Átlagos magasságú, de fehér bőre furcsán világított a gyertyafényben.
– Majd nem utolsó sorban Victoria. Ő volt az első, akit átváltoztattam. A halál már megérintette, de én megmentettem őt. – mondta a vámpír mosolyogva ránk. Ő volt az egyetlen, aki féltékenyen nézett rám, tudtam, milyen, ha elveszik az ember szerelmét. Victoria, olyan magasnak tűnt, mint én, szőke szög egyenes haja hullott a hátára. Kék szeme szikrákat szórt, ahogy engem kémlelt, testalkata vékony volt, de minden jól látszott. Egy férfinek maga az álomnő lehetne, de már nem.
– Most, hogy már mindenki ismeri a másikat. Draken beszélnünk kell. – fordultam felé. – Nem sokára életem, még meg akarom mutatni neked, hol tartjuk a táplálékunk. – mondta és elkezdett húzni még beljebb. Akkor megéreztem azt a finom illatot, megcsapta az orromat, tele volt vele a levegő.
– Vér! – suttogtam miközben az arcom kezdett átváltozni. A szemem alatt, az erek kitágultak és feldudorodtak, a szemfogaim megnőttek. Ha nem fogott volna meg, elfutok a másik irányba. Egy ketrecekkel és szíjakkal teli szoba tárult elém. Meg kellett kóstolnom az egyiket, de megláttam őt és minden vágyam elmúlt. Elengedtem Draken kezét és a férfi elé guggoltam, úgy vizsgáltam. Az arcuk teljesen egyforma volt, a finom kis vonásaik, eljátszottam a gondolattal vajon Dean is ilyen lesz öregkorára? Hallottam a morgásokat, ahogy próbálják visszafogni az éhségüket, majd felnéztem. A főnök vissza fogta őket, azzal, hogy kitárta kezét előttük.
– Ő az enyém! Többet senki sem érhet hozzá. – jelentettem ki fenyegető hangon.
– Ahogy szeretnéd. Viszont ők már nagyon éhesek. – intett a fejével Chester,Heloise és Sophia felé.
– A többi tiétek. – fejemmel én is intettem, hogy elengedheti őket. Heloies kitört és rá támadott egy már félig halott lányra. Másik oldalról Chester mélyesztette belé fogait. Sophia hátrébb lévő férfiből ivott nagy kortyokkal, hozzá csatlakozott Victoria, de ő már sokkal vérmesebben csinálta. Travis már lassabban ment oda egy lányhoz és finoman táplálkozott, az ikrek pedig együtt csinálták. Az ős pedig mögém állt és felsegített derekamnál fogva.
– Mielőtt jöttél gondolom táplálkoztál, azért nem kívánod most. – suttogta a fülembe, mire csak bólintottam.
– El kell mennem, fürödni megmutatod, hol van? – kérdeztem megint a csábító hangomon.
– Veled is legyek? – kérdezett vissza macsó hangon.
– Majd még meglátom. – megcsókoltam és követtem a fürdőbe. Hamar oda értünk a „büféből” vissza a hálók felé kellett menni aztán balra fordulni. Ahogy körbe néztem találtam öt zuhanyzót, de csak három előtt volt függöny. Jobbra egy másik kis beugrót pillantottam meg, gondolom ott volt a mellékhelyiség. Megpusziltam az arcát és a fülébe suttogtam:
- Köszönöm! – ő bólintott és eltűnt az ajtóban. Gyorsan elő vettem a telefonom és bepötyögtem pár sort Deannek:
„Drágám, megtaláltam az apádat! Holnap naplemente előtt találkozzunk a kapuban. Hozz nekem egy tőrt, ami a halott ember vérébe van bele mártva. Heten vannak, az ősivel együtt” - elküldtem és vártam, míg megkapta aztán kitöröltem. Gyorsan letusoltam és visszamentem az étkezőbe. Már csak Heloise-t találtam ott, aki már egy beljebb lévő lányt szívta, de már halott volt. Gyorsasággal mellé guggoltam és megpróbáltam lefejteni a hulláról sikerrel.
– Hé Heloise, nyugi állj le! Ő már meghalt, nem jön belőle több vér. Engedd el teljesen, nyugodj meg! – próbáltam segíteni. Rám nézett könnyes szemekkel.
– Megöltem megint egy embert. Mi vagyok én? Nem bírok le állni, egy szörnyeteg lettem.
– Nem muszáj annak lenned! Változtathatsz rajta. Ha Draken meg engedi, elhagyhatod a fészket. – tanácsoltam neki, mire ő látta a kiutat most először.
– Menj a többiekhez, mindjárt megyek én is. – parancsoltam neki, de ő csak nézett.
– Katherine, te akartad a mostani életed? – meglepett ezzel, de őszintén válaszoltam.
– Nekem nem volt más választásom. Ha nincs vér a szervezetemben, egy vámpír feláldoz a szertartásához. Igazából én saját magamat öltem meg, egy jobb élet reményében. Időre volt szükségem, de most már jó, kifejezetten az. – mosolyogtam rá.
– Hát én nem akartam ezt az egészet! – sírta el magát meg jobban.
– Volt egy vőlegényem, de most már többé nem láthatom. – ölelt meg, de el is engedett.
– Ha jobb életet szeretnél, én tudok segíteni, amint látod, én másfajta vámpír vagyok. Tudod, nem biztos, hogy sikerül, de egy próbát megérhet. – annyira szerettem volna, hogy sikerüljön.
– Ennek sikerülnie kell és köszönöm! – mondta és kiment. Vámpírgyorsasággal a férfi elé kerültem.
– Ébren van? – kérdeztem félve. Kinyitotta a szemét, de nem szólalt meg.
– Segíteni jöttem, a fia, Dean egy jó barátja vagyok. – suttogtam, már majdnem tátogva. – Dean, ő is itt van? – kérdezte elhaló hangon, minden erejére szüksége volt, hogy beszéljen.
– Nincs itt, viszont önnek erőre van szüksége. – felvágtam a csuklóm és elé toltam.
– Igya ezt meg, jobban lesz tőle. – kérleltem. Eltolta a kezem és megrázta a fejét.
– Kérem uram! Ettől még nem lesz vámpír. – érveltem, mire nagy keservesen ivott pár kortyot.
– John. – mondta, de nem értettem, mire céloz.
– Mi? – válaszoltam frappánsan.
– Szólítson Johnnak. – mondta kedvesebben már.
– Oké, John, de most pihenjen. – parancsoltam neki és csatlakoztam a többi vámpírhoz. Travis éppen utasításokat adott az ikreknek. Chester pedig tűkön ülve várt valamire. Sophia áhítattal nézte Travist, ahogy kivettem a gesztusaiból nagyon tetszik neki. Heloise az egyik sarokban gubbasztott magába roskadva. Már csak két ember az-az vámpír hiányzott, amikor meghallottam Victoria esengő hangját. Jobbra fordultam, ahonnan hallatszott a hang, a lány Draken csüngött és próbálta sikertelenül megcsókolni, közben a férfihez nyomta minden testrészét. Viszont ő semmire sem méltatta, valakit keresett a szemeivel. Aztán találkozott a tekintetünk, lefejtette magáról a szőkeséget és hozzám sietett.
– Már azt hittem valami bajod esett. Will, Alex és én vadászni megyünk, nincs kedved csatlakozni? – kérdezett csillogó szemekkel.
– Most inkább kihagyom, de Chesternek szerintem tetszene, vidd magaddal és tanítsd. – mondtam kedvesen, ő bólintott és körbe nézett.
– Alexander, William gyertek, indulunk és Chester te is velünk jöhetsz.
– El is tűntek az éjszakában. Travis leült egy kényelmes kanapéra Sophia pedig mellé telepedett és számomra jelentéktelen dolgokról beszélgettek.
– Most nehogy az hidd, akkora nagy szám vagy. Hallottalak beszélgetni Heloise-al, Draken ennek nem fog örülni. – mondta undokul Victoria, közben lenézően az említett lány felé pillantott, aki összerezzent még jobban.
– Nem hiszem azt és Heloise-nak kell dönteni mit, szeretne. – válaszoltam, miközben nyugtattam magam.
– Majd azt én eldöntöm neki mi a jó! – kiabált velem, miközben még közelebb jött.
– Nem! Attól, hogy teljesen bele zúgtál Drakenbe és féltékeny vagy rám, nem kell, hogy őt bántsd. – emeltem fel a hangom.
– Én jobb vagyok nálad és erősebb is. – kiabált és neki nyomott a közelebbi falnak.
– Tévedsz aranyom! Nem vagy se jobb, se erősebb! – kiáltottam el magam morogva és most már én nyomtam őt annak a falnak. Sokkot kapott és csak hörgések hagyták el a száját, mert szorítottam a nyakát egyre erősebben. Kedvem lett volna, most azonnal véget vetni ennek az egésznek, de még nem szabadott. Várnom kellett a megfelelő alkalomra, egyszerre akarok végezni mindenkivel. Csak Heloise érdemli meg az életet, ő ember akart maradni és még élhetett volna… Végül még szóltam a szöszihez pár szót.

– Egyet jegyezz meg! Velem nem jó szórakozni, jobb lesz, ha vissza fogod magad, vagy megöllek. – fenyegettem meg és vámpírgyorsasággal felállítottam Heloise-t és magammal húztam. Abban a pillanatban jöttek meg a vadászatból. Victoria a földön csúszott el, egy állványig, amiben meg tudott kapaszkodni. Heloise tátott szájjal nézett rám, a „szoba” másik végéből ahol éppen tartózkodtunk. A három vámpír szorosan fogott egy-egy embert, akik egészen kábult állapotban voltak. Draken először a lányt nézte majd engem keresett, de elébe rohantam, miután segítettem becsukni kezemmel új barátnőm száját. Akkor már Travis és Sophia is kéz a kézben csatlakoztak hozzánk. Úgy tűnik eléggé összemelegedtek, de hát szép pár. Kár, hogy mind meg fog halni hamarosan… - Itt meg mi történt? – kérdezte Draken, hozzám intézve a szavait.
– Megfenyegetett és Heloiset át akarja változtatni valami mássá. – mondta nyávogva Victoria. Közben már feltápászkodott és a haját igazgatta, mint egy igazi cicababa.
– Igen megfenyegettelek, mert te a falnak szorítottál, féltékenységedben. Heloise-al pedig azt beszélgettük, hogy én választhattam mi leszek. – javítottam ki, egy kisebb hazugság kíséretében.
– Fiúk, menjetek hátra és intézzétek el az élelmet. Travis segíts nekik, nehogy az legyen, mint múltkor. Heloise ez tényleg így volt? – kérdezte a lánytól, aki most már mellettem állt.
– Igen uram, úgy volt, ahogy Katherine mondta. Csak beszélgettünk az átváltozásról meg ilyenekről. – próbálta terelni a témát sikeresen.
– Hazudnak Draken, hazudnak mindketten! – kiabálta, kikelve magából a szőkeség.
– Csönd legyen! Két ember támasztotta alá, mi is történt igazából. Victoria ezért még számolunk, most pedig takarodj a helyedre. – kiáltott rá, pár állati morgás kíséretében a főnök.
– Heloise kérlek, menj aludni, majd még beszélünk. – mondtam neki kedvesen. Ő csak bólintott és elment a helyére, ahogy körbe néztem mindenki felszívódott. Kézen fogtam az ősit és elmentünk az elkülönített hálónkba, ami egy nagy francia ágy volt rajta fekete baldachinnal.
– Nem kell ennyire megfenyegetni. Ő csak szerelmes Draken meg kell értened. A te fajtád csak egyetlen egy embert tekint szerelmének élete végéig. – mondtam neki, de ő csak megrázta a fejét.
– Tisztában vagyok vele, de nekem nem ő a legfontosabb, hanem te. De erről többet ne beszéljünk, csak gyere, bújj hozzám. – kérlelt miközben lefeküdte az ágyba. Nem szóltam egy szót sem, befeküdtem mellé és vártam, míg elalszik. Hajnal volt, nem kellett sokat várnom, édesdeden aludt, mint akiket kiütöttek volna, az összes nap ellenes vámpír. Mielőtt találkoztam volna Deannel, Heloisehoz mentem.
– Heloise, kelj fel egy kicsit. Heloise kérlek. – próbáltam halk lenni és kicsit megráztam. Mire ő kinyitotta álmosan a szemét és rám nézett értetlenül. Felvágtam a csuklóm és elé toltam.
– Idd ezt meg, ha minden jól megy, új életet kaphatsz. – nem szólt semmit mohó kortyokkal inni kezdett belőle, lefejtettem magamról, megnyugtatva.
– Bocsánat ez kicsit fájni fog. – ő csak bólintott én pedig megharaptam, aztán kitekertem a nyakát. Ő egy néma sikollyal a földre esett össze csuklódva. Leterítettem a földre és vártam még fél órát, mire ő levegő után kapkodva kelt fel.
– Éhes vagyok! Szük-sé-gem van vér-re! – szótagolta hörögve. Elkísértem az emberekhez és az egyik lányt elé raktam.
– Mielőtt bele ennél, töröld ki az emlékeit. – bíztattam, mert láttam, ahogy az éhségtől kidüllednek az erei szeme alatt. Sikerült át változtatnom az én fajtámmá.
– Katherine, nem megy! Éreztem és hallom, ahogy lüktetnek az erei. Bele akarok kóstolni, szükségem van rá. – morogta nekem és már rá akart támadni.
– Heloise nem! Tedd túl magad a vérszomjadon és érezz! Gondolj, a vőlegényedre gondolj, arra mennyire szereted, ez éltessen! – ahogy ezeket mondtam megnyugodott, mély levegőt vett és koncentrált. Leguggolt az ijedt lány elé és elkezdett hozzá beszélni.
– Nem fogsz kiabálni és nem fog fájni. Ezt az egészet elfelejted, meg sem történt. Bocsánat! – mondta ki és a lány elismételte.
– Látod ügyes vagy, menni fog ez! Most már ehetsz belőle, csak ne sokat. – figyelmeztettem, de azért a biztonság kedvéért mellette maradtam. Amikor már nagyon elsápadtaz áldozat megszorítottam Heloise kezét, ő pár mély levegő után elengedte.
– Sikerült! Köszönöm Katherine! – kiáltotta az újdonsült vámpírlány az új fajtából és a nyakamba ugrott.
– Akkor köszönd, ha ezt túléljük. – mondtam neki, féltettem nehogy valami tragédia történjen.
– De én most kimegyek levegőzni, te addig feküdj le aludni. – kértem rá, mire ő bólintott és boldogan elfutott. Mielőtt kimentem volna Johnhoz mentem.
– Uram, ébren van? – kérdeztem mire kinyitotta a szemét és bólintott.
– Nem sokára szabad lesz, Dean és én megöljük a fészket. –közben pedig kikötöztem.
– Mindjárt önért jövök, várjon öt percet.
– Siessetek, míg alszanak és Katherine ne magázz, kérlek. – én csak bólintottam és vámpírgyorsasággal kifutottam, lassan kinyitottam majd becsuktam a barna fa kaput.