7. fejezet

Katherine Parker

Deannel még váltottam pár szót és elbúcsúztam tőle. Samnek intettem, de el is tűntem szemben, a lemenő nappal. Nem akartam tolakodó lenni így az istálló kapu előtt vártam rájuk. Egy nagyobb istálló volt a fészkük, gondolom már lakatlan, valamilyen szinten. Az ajtó kinyílott és megláttam őket, hasonlítottak az emberekre, csak bennük megvolt az a vadság, amit én mostanában elnyomok, mert képes vagyok rá. Meglepődtek, hogy kerülök oda és támadó állásban meredtek felém. Három lány és négy fiú morgott rám.
– Hé, mielőtt letámadnátok, várjatok. A főnökötökkel akarok beszélni! – mondtam miközben felemeltem a kezeim, hogy megadom magam.
– Ki akar engem látni? Legalább egy fincsi ember? – kérdezte egy hang, mire a tulajdonosa is kilépett a sötétbe. Egy eléggé fiatalnak látszó férfi, váll felett érő fekete hajjal és vakító kék szemekkel. Ahogy rám nézett mosolya megvilágította, a teret, de bele szagolt a levegőbe és lehervadt az arcáról minden érzés.
– Hello Draken! – köszöntem neki és elé futottam vámpírgyorsasággal mire, a többiek tátott szájjal néztek.
– Katherine, hát újra találkozunk? Mi szél hozott erre? – kérdezett érdeklődve.
– A bosszú, tudod Nick nem valami jó társaság mostanában. – próbáltam elnyerni a bizalmát.
– Régen hallottam róla, de nem segíthetek neked. Már van egy fészkem. – mutatott körbe az embereken.
– Látom, de nem segítség kell, csak időre van szükségem. Egy helyre ahol elbújhatok. – hazudtam neki.
– Itt mindig lesz hely számodra. Gyere be, mindent és mindenkit be szeretnék mutatni neked. – összekulcsolta a kezeinket és maga után húzott befelé. Két vámpír becsukta az ajtót és fényt gyújtottak. Leültettek egy székre és mindenki más leült, ő pedig várt, míg elcsendesedtek.
– Gyermekeim, bemutatom nektek Katherine Pier-t! Ő egy nagyon régi ismerősöm. – kezdte, de felálltam, mellkasára tettem a kezem és bájosan ránéztem.
– Csak egy régi barát? Szerintem ennél több történt köztünk. – közbe kellett szólnom és elcsábítani.
– Bocsánat, ő itt a ti szülőanyátok, képletesen szólva. – mondta és átkarolt a derekamnál. Rám nézett, először a szemembe aztán a számat fürkészte, közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltuk egymást. Pár perc elteltével már újra többiekre néztem.
– Katherine, ő itt Chester. – mutatott egy nagyon izmos barna bőrű, szőke hajú férfire.
– William és Alexander, ők ikrek. – jelentette ki, két kézzel mutatva, a fiúkra. Két fehérbőrű fiú, de egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. Will szőkésbarna, míg Alex haja már majdnem fekete volt. Szemszínük sem egyezett kéken és zölden ragyogott nekik.
– Végül a fiúk közül, az utolsó Travis, az én jobb kezem. – mutatott egy nagyon fiatal idegenre. Ő teljesen átlagos amerikai kinézettel rendelkezett. Aztán a lányokra néztem kérdően, majd Drakenre.
– Ők pedig az én lányaim. Sophia – mutatott egy fiatal lányra, akinek vörös haja ellensúlyozta az alacsony termetét. Barna szeme pedig csillogott az éhségtől és a tenni akarástól.
– Heloise – mutatott tovább a következő lányra, ő félénken intett nekem, miközben szája mosolyra húzódott. Fekete hosszú haja, kicsit az arcába lógott, ami alól zöld szeme világított. Átlagos magasságú, de fehér bőre furcsán világított a gyertyafényben.
– Majd nem utolsó sorban Victoria. Ő volt az első, akit átváltoztattam. A halál már megérintette, de én megmentettem őt. – mondta a vámpír mosolyogva ránk. Ő volt az egyetlen, aki féltékenyen nézett rám, tudtam, milyen, ha elveszik az ember szerelmét. Victoria, olyan magasnak tűnt, mint én, szőke szög egyenes haja hullott a hátára. Kék szeme szikrákat szórt, ahogy engem kémlelt, testalkata vékony volt, de minden jól látszott. Egy férfinek maga az álomnő lehetne, de már nem.
– Most, hogy már mindenki ismeri a másikat. Draken beszélnünk kell. – fordultam felé. – Nem sokára életem, még meg akarom mutatni neked, hol tartjuk a táplálékunk. – mondta és elkezdett húzni még beljebb. Akkor megéreztem azt a finom illatot, megcsapta az orromat, tele volt vele a levegő.
– Vér! – suttogtam miközben az arcom kezdett átváltozni. A szemem alatt, az erek kitágultak és feldudorodtak, a szemfogaim megnőttek. Ha nem fogott volna meg, elfutok a másik irányba. Egy ketrecekkel és szíjakkal teli szoba tárult elém. Meg kellett kóstolnom az egyiket, de megláttam őt és minden vágyam elmúlt. Elengedtem Draken kezét és a férfi elé guggoltam, úgy vizsgáltam. Az arcuk teljesen egyforma volt, a finom kis vonásaik, eljátszottam a gondolattal vajon Dean is ilyen lesz öregkorára? Hallottam a morgásokat, ahogy próbálják visszafogni az éhségüket, majd felnéztem. A főnök vissza fogta őket, azzal, hogy kitárta kezét előttük.
– Ő az enyém! Többet senki sem érhet hozzá. – jelentettem ki fenyegető hangon.
– Ahogy szeretnéd. Viszont ők már nagyon éhesek. – intett a fejével Chester,Heloise és Sophia felé.
– A többi tiétek. – fejemmel én is intettem, hogy elengedheti őket. Heloies kitört és rá támadott egy már félig halott lányra. Másik oldalról Chester mélyesztette belé fogait. Sophia hátrébb lévő férfiből ivott nagy kortyokkal, hozzá csatlakozott Victoria, de ő már sokkal vérmesebben csinálta. Travis már lassabban ment oda egy lányhoz és finoman táplálkozott, az ikrek pedig együtt csinálták. Az ős pedig mögém állt és felsegített derekamnál fogva.
– Mielőtt jöttél gondolom táplálkoztál, azért nem kívánod most. – suttogta a fülembe, mire csak bólintottam.
– El kell mennem, fürödni megmutatod, hol van? – kérdeztem megint a csábító hangomon.
– Veled is legyek? – kérdezett vissza macsó hangon.
– Majd még meglátom. – megcsókoltam és követtem a fürdőbe. Hamar oda értünk a „büféből” vissza a hálók felé kellett menni aztán balra fordulni. Ahogy körbe néztem találtam öt zuhanyzót, de csak három előtt volt függöny. Jobbra egy másik kis beugrót pillantottam meg, gondolom ott volt a mellékhelyiség. Megpusziltam az arcát és a fülébe suttogtam:
- Köszönöm! – ő bólintott és eltűnt az ajtóban. Gyorsan elő vettem a telefonom és bepötyögtem pár sort Deannek:
„Drágám, megtaláltam az apádat! Holnap naplemente előtt találkozzunk a kapuban. Hozz nekem egy tőrt, ami a halott ember vérébe van bele mártva. Heten vannak, az ősivel együtt” - elküldtem és vártam, míg megkapta aztán kitöröltem. Gyorsan letusoltam és visszamentem az étkezőbe. Már csak Heloise-t találtam ott, aki már egy beljebb lévő lányt szívta, de már halott volt. Gyorsasággal mellé guggoltam és megpróbáltam lefejteni a hulláról sikerrel.
– Hé Heloise, nyugi állj le! Ő már meghalt, nem jön belőle több vér. Engedd el teljesen, nyugodj meg! – próbáltam segíteni. Rám nézett könnyes szemekkel.
– Megöltem megint egy embert. Mi vagyok én? Nem bírok le állni, egy szörnyeteg lettem.
– Nem muszáj annak lenned! Változtathatsz rajta. Ha Draken meg engedi, elhagyhatod a fészket. – tanácsoltam neki, mire ő látta a kiutat most először.
– Menj a többiekhez, mindjárt megyek én is. – parancsoltam neki, de ő csak nézett.
– Katherine, te akartad a mostani életed? – meglepett ezzel, de őszintén válaszoltam.
– Nekem nem volt más választásom. Ha nincs vér a szervezetemben, egy vámpír feláldoz a szertartásához. Igazából én saját magamat öltem meg, egy jobb élet reményében. Időre volt szükségem, de most már jó, kifejezetten az. – mosolyogtam rá.
– Hát én nem akartam ezt az egészet! – sírta el magát meg jobban.
– Volt egy vőlegényem, de most már többé nem láthatom. – ölelt meg, de el is engedett.
– Ha jobb életet szeretnél, én tudok segíteni, amint látod, én másfajta vámpír vagyok. Tudod, nem biztos, hogy sikerül, de egy próbát megérhet. – annyira szerettem volna, hogy sikerüljön.
– Ennek sikerülnie kell és köszönöm! – mondta és kiment. Vámpírgyorsasággal a férfi elé kerültem.
– Ébren van? – kérdeztem félve. Kinyitotta a szemét, de nem szólalt meg.
– Segíteni jöttem, a fia, Dean egy jó barátja vagyok. – suttogtam, már majdnem tátogva. – Dean, ő is itt van? – kérdezte elhaló hangon, minden erejére szüksége volt, hogy beszéljen.
– Nincs itt, viszont önnek erőre van szüksége. – felvágtam a csuklóm és elé toltam.
– Igya ezt meg, jobban lesz tőle. – kérleltem. Eltolta a kezem és megrázta a fejét.
– Kérem uram! Ettől még nem lesz vámpír. – érveltem, mire nagy keservesen ivott pár kortyot.
– John. – mondta, de nem értettem, mire céloz.
– Mi? – válaszoltam frappánsan.
– Szólítson Johnnak. – mondta kedvesebben már.
– Oké, John, de most pihenjen. – parancsoltam neki és csatlakoztam a többi vámpírhoz. Travis éppen utasításokat adott az ikreknek. Chester pedig tűkön ülve várt valamire. Sophia áhítattal nézte Travist, ahogy kivettem a gesztusaiból nagyon tetszik neki. Heloise az egyik sarokban gubbasztott magába roskadva. Már csak két ember az-az vámpír hiányzott, amikor meghallottam Victoria esengő hangját. Jobbra fordultam, ahonnan hallatszott a hang, a lány Draken csüngött és próbálta sikertelenül megcsókolni, közben a férfihez nyomta minden testrészét. Viszont ő semmire sem méltatta, valakit keresett a szemeivel. Aztán találkozott a tekintetünk, lefejtette magáról a szőkeséget és hozzám sietett.
– Már azt hittem valami bajod esett. Will, Alex és én vadászni megyünk, nincs kedved csatlakozni? – kérdezett csillogó szemekkel.
– Most inkább kihagyom, de Chesternek szerintem tetszene, vidd magaddal és tanítsd. – mondtam kedvesen, ő bólintott és körbe nézett.
– Alexander, William gyertek, indulunk és Chester te is velünk jöhetsz.
– El is tűntek az éjszakában. Travis leült egy kényelmes kanapéra Sophia pedig mellé telepedett és számomra jelentéktelen dolgokról beszélgettek.
– Most nehogy az hidd, akkora nagy szám vagy. Hallottalak beszélgetni Heloise-al, Draken ennek nem fog örülni. – mondta undokul Victoria, közben lenézően az említett lány felé pillantott, aki összerezzent még jobban.
– Nem hiszem azt és Heloise-nak kell dönteni mit, szeretne. – válaszoltam, miközben nyugtattam magam.
– Majd azt én eldöntöm neki mi a jó! – kiabált velem, miközben még közelebb jött.
– Nem! Attól, hogy teljesen bele zúgtál Drakenbe és féltékeny vagy rám, nem kell, hogy őt bántsd. – emeltem fel a hangom.
– Én jobb vagyok nálad és erősebb is. – kiabált és neki nyomott a közelebbi falnak.
– Tévedsz aranyom! Nem vagy se jobb, se erősebb! – kiáltottam el magam morogva és most már én nyomtam őt annak a falnak. Sokkot kapott és csak hörgések hagyták el a száját, mert szorítottam a nyakát egyre erősebben. Kedvem lett volna, most azonnal véget vetni ennek az egésznek, de még nem szabadott. Várnom kellett a megfelelő alkalomra, egyszerre akarok végezni mindenkivel. Csak Heloise érdemli meg az életet, ő ember akart maradni és még élhetett volna… Végül még szóltam a szöszihez pár szót.

– Egyet jegyezz meg! Velem nem jó szórakozni, jobb lesz, ha vissza fogod magad, vagy megöllek. – fenyegettem meg és vámpírgyorsasággal felállítottam Heloise-t és magammal húztam. Abban a pillanatban jöttek meg a vadászatból. Victoria a földön csúszott el, egy állványig, amiben meg tudott kapaszkodni. Heloise tátott szájjal nézett rám, a „szoba” másik végéből ahol éppen tartózkodtunk. A három vámpír szorosan fogott egy-egy embert, akik egészen kábult állapotban voltak. Draken először a lányt nézte majd engem keresett, de elébe rohantam, miután segítettem becsukni kezemmel új barátnőm száját. Akkor már Travis és Sophia is kéz a kézben csatlakoztak hozzánk. Úgy tűnik eléggé összemelegedtek, de hát szép pár. Kár, hogy mind meg fog halni hamarosan… - Itt meg mi történt? – kérdezte Draken, hozzám intézve a szavait.
– Megfenyegetett és Heloiset át akarja változtatni valami mássá. – mondta nyávogva Victoria. Közben már feltápászkodott és a haját igazgatta, mint egy igazi cicababa.
– Igen megfenyegettelek, mert te a falnak szorítottál, féltékenységedben. Heloise-al pedig azt beszélgettük, hogy én választhattam mi leszek. – javítottam ki, egy kisebb hazugság kíséretében.
– Fiúk, menjetek hátra és intézzétek el az élelmet. Travis segíts nekik, nehogy az legyen, mint múltkor. Heloise ez tényleg így volt? – kérdezte a lánytól, aki most már mellettem állt.
– Igen uram, úgy volt, ahogy Katherine mondta. Csak beszélgettünk az átváltozásról meg ilyenekről. – próbálta terelni a témát sikeresen.
– Hazudnak Draken, hazudnak mindketten! – kiabálta, kikelve magából a szőkeség.
– Csönd legyen! Két ember támasztotta alá, mi is történt igazából. Victoria ezért még számolunk, most pedig takarodj a helyedre. – kiáltott rá, pár állati morgás kíséretében a főnök.
– Heloise kérlek, menj aludni, majd még beszélünk. – mondtam neki kedvesen. Ő csak bólintott és elment a helyére, ahogy körbe néztem mindenki felszívódott. Kézen fogtam az ősit és elmentünk az elkülönített hálónkba, ami egy nagy francia ágy volt rajta fekete baldachinnal.
– Nem kell ennyire megfenyegetni. Ő csak szerelmes Draken meg kell értened. A te fajtád csak egyetlen egy embert tekint szerelmének élete végéig. – mondtam neki, de ő csak megrázta a fejét.
– Tisztában vagyok vele, de nekem nem ő a legfontosabb, hanem te. De erről többet ne beszéljünk, csak gyere, bújj hozzám. – kérlelt miközben lefeküdte az ágyba. Nem szóltam egy szót sem, befeküdtem mellé és vártam, míg elalszik. Hajnal volt, nem kellett sokat várnom, édesdeden aludt, mint akiket kiütöttek volna, az összes nap ellenes vámpír. Mielőtt találkoztam volna Deannel, Heloisehoz mentem.
– Heloise, kelj fel egy kicsit. Heloise kérlek. – próbáltam halk lenni és kicsit megráztam. Mire ő kinyitotta álmosan a szemét és rám nézett értetlenül. Felvágtam a csuklóm és elé toltam.
– Idd ezt meg, ha minden jól megy, új életet kaphatsz. – nem szólt semmit mohó kortyokkal inni kezdett belőle, lefejtettem magamról, megnyugtatva.
– Bocsánat ez kicsit fájni fog. – ő csak bólintott én pedig megharaptam, aztán kitekertem a nyakát. Ő egy néma sikollyal a földre esett össze csuklódva. Leterítettem a földre és vártam még fél órát, mire ő levegő után kapkodva kelt fel.
– Éhes vagyok! Szük-sé-gem van vér-re! – szótagolta hörögve. Elkísértem az emberekhez és az egyik lányt elé raktam.
– Mielőtt bele ennél, töröld ki az emlékeit. – bíztattam, mert láttam, ahogy az éhségtől kidüllednek az erei szeme alatt. Sikerült át változtatnom az én fajtámmá.
– Katherine, nem megy! Éreztem és hallom, ahogy lüktetnek az erei. Bele akarok kóstolni, szükségem van rá. – morogta nekem és már rá akart támadni.
– Heloise nem! Tedd túl magad a vérszomjadon és érezz! Gondolj, a vőlegényedre gondolj, arra mennyire szereted, ez éltessen! – ahogy ezeket mondtam megnyugodott, mély levegőt vett és koncentrált. Leguggolt az ijedt lány elé és elkezdett hozzá beszélni.
– Nem fogsz kiabálni és nem fog fájni. Ezt az egészet elfelejted, meg sem történt. Bocsánat! – mondta ki és a lány elismételte.
– Látod ügyes vagy, menni fog ez! Most már ehetsz belőle, csak ne sokat. – figyelmeztettem, de azért a biztonság kedvéért mellette maradtam. Amikor már nagyon elsápadtaz áldozat megszorítottam Heloise kezét, ő pár mély levegő után elengedte.
– Sikerült! Köszönöm Katherine! – kiáltotta az újdonsült vámpírlány az új fajtából és a nyakamba ugrott.
– Akkor köszönd, ha ezt túléljük. – mondtam neki, féltettem nehogy valami tragédia történjen.
– De én most kimegyek levegőzni, te addig feküdj le aludni. – kértem rá, mire ő bólintott és boldogan elfutott. Mielőtt kimentem volna Johnhoz mentem.
– Uram, ébren van? – kérdeztem mire kinyitotta a szemét és bólintott.
– Nem sokára szabad lesz, Dean és én megöljük a fészket. –közben pedig kikötöztem.
– Mindjárt önért jövök, várjon öt percet.
– Siessetek, míg alszanak és Katherine ne magázz, kérlek. – én csak bólintottam és vámpírgyorsasággal kifutottam, lassan kinyitottam majd becsuktam a barna fa kaput.