4. fejezet

Dean Williams

A veszekedés abba maradt, semmit sem hallottam, mintha már csak egyesül lenne valaki odaát. Az ajtóm felől kopogásra lettem figyelmes. Gyorsan el kell tüntetni az összes fegyvert. Bedobáltam mindent az ágy alá és megnyitottam, a zuhanyt. Gyorsan levetkőztem felülről, mintha fürödni készülnék. Kinyitottam az ajtót és Katherine állt velem szemben, meglepett képpel az arcán.
- Hello, miben segíthetek? Csak nem elhagyott a régi jó barátod? - kérdeztem eléggé gonosz módon.
- Csak, meg akartam veled beszélni, az egész jelenetet. - nem tudtam mire vélni az egész helyzetet, nem is beszélve a viselkedéséről.
- Hallgatlak! - morogtam.
- Bemehetek? - kérdezett rá, mire én csak bólintottam és félre álltam az ajtóból. Ő bejött én pedig becsuktam mögöttünk a szobaajtót.
- Akkor kezdj hozzá.
- Figyelj, először is nagyon sajnálom. Komolyan, ezt nem akartam, hogy lássad. Nick és én régen együtt voltunk, de most nem. Vagyis nem tudom, tudom, neked úgy tűnt együtt vagyunk.
 - Igen eléggé úgy vettem észre, olyan jól egymásra találtatok a folyosón.
- Érzek valamit iránta, de van valaki más is. Esélyt akarok adni mindkettőtöknek. - mondta szemérmesen és zavarában lehajtotta a fejét.
- Szóval akkor nekem is van esélyem nálad? - kérdeztem, mert újra hallani akartam tőle.
- Igen, mert azt hiszem, megérdemelsz ennyit. 
- Akkor, mit szeretnél tudni rólam?
- Mindent. - mondta már lelkesen. Valahogy, úgy éreztem a szavak helyett inkább, érzéseket mutatok neki. Közelebb húztam magamhoz a derekánál fogva, hogy még az a kis távolság is eltűnjön közülünk. Az állánál fogva felemeltem a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni. Nem kellett sokáig várnom egyre közelebb hajolt hozzám, hogy elérje a számat, de fél centivel előtte megállt. Éreztük egymás leheletét, pár pillanatig egyikünk sem mozdult. Megfogtam a tarkójánál és magamhoz húztam, az ő szája és az enyém is szétnyílt. A csókunk egyre hevesebb és fesztelenebb lett, nem tehettem róla, de az egyik kezemmel megfogtam a pólója alját és felfelé toltam. Egy kicsit megmozdult, hogy könnyebben hozzá férjek a felsőjéhez, másik kezemmel elengedtem a tarkóját és két kézzel vetkőztettem. Elváltak ajkaink egymástól, hogy fején s át tudjam húzni az anyagot. Lihegve néztünk egymásra, majd ő letámadta újra a szám. Nehezen, de eltoltam magamtól.
- Kath, gyönyörű vagy, de azt akarom, ismerjük meg jobban egymást. - megcsókoltam és kinyitottam az ajtót:
- Még este megkereslek. - nem szólt semmit csak kiment. Miután kiküldtem a szobából, kopogtatott és a pólóját kérte. Nem akartam bárki így lássa, ezért behúztam a szobámba. Erre ő mérges lett felhúzta magát, olyan gyönyörű volt így. Mit akarok? Most ezt komolyan megkérdezte, persze, hogy őt. Látni akartam, de ő azt mondta talán. Mennyire cseles és vonzó. Tudtam, hogy sejt valamit a munkámmal kapcsolatban. Minél előbb végzek a vámpírral, annál előbb lehetek vele, végre. Most már tényleg elindultam tusolni, gyorsan kész lettem, nem volt kedvem zuhany alatt állni órákig, főleg nem egyedül. Miután kész voltam felvettem egy másik pólót, kissé feszült, de nem érdekelt. Visszavettem a farmerom és a bőrkabátom. Neki vágtam az éjszakának, valakinek le kell győzni a szörnyeket is. A jeleket követtem és beszéltem pár emberrel. A legtöbbnek üveges tekintete volt, a kérdéseimre, nem igazán tudtak válaszolni, mintha kitörölték volna az emlékeiket. Tudomásom szerint az új vámpírok a napon is tudnak mászkálni, egy szer segítségével. Ha a sejtésem be igazolódik Kath is egy közülük, az arca néha megváltozik. Velem szembe jött egy lány éppen sírt, de a szeme üveges volt.
- Hello, honnan jöttél most? - nem akartam kerülgetni, egyből a lényegre tértem.
- A barátomtól, arról... - mondta sírva és tovább is ment, de a kezével a sikátor felé mutatott. Halk, de gyors léptekkel oda mentem, mikor már közel voltam, hallottam a fiú könyörgését. Megálltam a bejáratnál, a nő éppen eldobta a fiút, aki csak arra volt képes, hogy odébb vonszolja magát. A nő, aki egy vámpír volt, hallotta, hogy ott vagyok, kajának nézett és megfordult. Ő volt az, akiről pár perccel előbb még fantáziáltam és felém indult, fejét veszetten. Őt nem fogom bántani bármi is, ha nem is ember.
- Ne Katherine! Én vagyok az Dean! Ha megharapsz bántani foglak! - kiabáltam vele, hátha magához tér, és sikerült kizökkentetnem a morgásból. Végre valahára emberi szemekkel meredt rám, a meglepetés kölcsönösnek bizonyult. Tényleg vámpír volt és a véremre szomjazott egész lényében. Őt a vér iránti vágy éltette, soha nem is érzett emberséget. A mi kis beszélgetésünk eléggé rosszul végződött. Egymással kiabáltunk ő megsértette a kezem és én meg a nyakába vágtam a karóm. Hogy lehettem ennyire hiszékeny? Ezért nincs egy vadásznak se senkije. Ha van azzal is csak a baj van…
- A rohadt életbe! – kiáltottam el magam, miközben már majdnem a motelhoz értem kocsival. Minél előbb mindent össze kell szednem. Berontottam az ajtón egyenesen a szobámba. Az ágy alól minden egyes fegyvert elő halásztam. A táskámat is elővettem, bár az így is elől volt, mindent bele pakoltam és a könyvet, amik igazából csak jegyzetek könyv formájában. A kabátom belső zsebébe rejtettem. Még egyszer körbe néztem és mielőtt elmentem volna, írtam pár sort Kahtnek, talán megérdemli az emberi része, ha még megvan neki. Találtam egy papírt és tollat is, rákarcoltam pár sort.

„ Katherine! Tudom most haragszol rám és meg is értem. Talán látni sem akarsz már többet, főleg nem azért, mert megtudtad, hogy a fajtádra vadászom. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Én szerettem volna elmondani idővel, de erre nem volt lehetőségem. Többet már nem is lesz szerintem. Ha akarsz, megkeresel, nem leszek messze. Remélem még lesz alkalmunk találkozni, de nem úgy, mint ma este. Nagyon kedvellek, remélem, nem akarsz majd levadászni, mert én téged nem. Legközelebbi viszont látásra….

Dean”

Valahogy már nem volt itt több keresnivalóm. Mielőtt elmentem volna, leraktam a szobájába az ágyára a papirost. Beraktam a csomagom a kocsi csomagtartójába, aztán bezártam. Már indítottam a motort és elhajtottam, el a végtelenbe, jó csak a város másik felére inkább. Az első hétben folyton vándoroltam a motelek között, hátha Kath „régi jó barátja” Nick meg akar ölni, mivel teljesen biztos voltam benne, hogy ő is vámpír. Aztán meguntam az egészet és a régi motellel szemben lévőbe telepedtem le, vagyis ott voltam. Minden egyes nap keresgéltem vámpírok után, egy pár éjszaka leöltem egyet, kettőt, de eltűntek… Véres bárdom, tisztítottam, amikor zajra lettem figyelmes, valaki ki akarta nyitni az ajtót. Leraktam a kendőt és megálltam az ajtóval szemben, támadásra készen. Ahogy kinyílt az ajtó valaki beszáguldozott rajta, szó szerint. A fegyvert kivette a kezemből és eldobta messze tőlem. Még észhez sem tértem, amikor már ugyan az a valaki csókolt. Felismertem őt és a száját, visszacsókoltam, de aztán eltoltam magamtól, ő állt velem szemben csillogó szemekkel.
– Katherine! Te meg mit keresel itt? Ugye nem akarsz megölni? – reméltem azt válaszolja, hogy nem.
– Dean? Téged kerestelek és nem, nem akarlak megölni. Egészen idáig, ebben az egy hónapban Nickel voltam és hiányzott valami, vagyis valaki. Rá kellett jönnöm, hogy vele sosem leszek olyan boldog, mint mással. Még ha minden egyes nap meg kell majd küzdenem a szerelmemért vállalom ezt. – folytatni akarta, de megszakítottam a monológját.
– Vállalom a küzdelmet, mert én is szeretlek. – mondtam ki helyette.
– Dean én… - nem tudta kimondani, de nem is kellett neki. Közelebb mentem hozzá és szorosan magamhoz szorítottam.
– Köszönöm. – suttogta nekem, én pedig megcsókoltam.
– Kath, és most mi lesz? Úgy értve, hogy te vámpír vagy én meg ember és te a véremre szomjazol, akarva akaratlan. – kérdeztem tőle.
– Majd csak megoldjuk valahogy, nem akarom kiszívni a véred. Dean szeretlek! – mondta és megcsókoltuk egymást. A karjaimban tartottam végre, akit szeretek, tudom mennyire nehéz ez neki.
– Katherine, szeretnék kérni tőled valamit. – mondtam neki mikor elengedtem.
– Érted mindent megteszek, ahogy csak tudok. – válaszolta, de láttam rajta fél a kérésemtől.
– Kérlek, ne ölj több embert. Azt nem kérem, hogy szokjál le a vérről, mert az olyan lenne, mintha én nem ehetnék több sajtburgert. – mondtam neki nevetve.
– Miattad megpróbálom és igazad van, nem tudnék leszokni a vérről. – nevetett újra, megcsókoltam és ő visszacsókolt, majd eszébe jutott valami.
– Nick, teljesen elfeledkeztem róla! Dean sajnálom, de most mennem kell. Este vissza jövök és elmegyünk innen nagyon messze. – mondta, én bólintottam ő pedig megcsókolt boldogan és elfutott.