6. fejezet

Katherine Parker

Megkértem álljunk meg a kórháznál vér után pótlás miatt. Egy darabig eltartott, de megtaláltam. Siettem vissza hozzá, ahogy csak tudtam. Pár perc után megbeszéltük Las Vegasba megyünk. Kellene egy kis pénz, legalábbis szerintem. Amikor kiértünk a városból, ő is látta a fekete cabriot. Gondolom nem akart szólni, de én tudtam Rebekah az. Kell valami alibi, hogy felhívjam Nicket, nem akarok hazudni Deannek. Elővettem a telefonom és tárcsáztam. Pár csörgés után felvette mellettem a barátom pedig kérdőn nézett.
– Gondoltam, hogy nem bírod sokáig nélkülem. – hangzott köszönés helyett a mondat. – Nick merre van a húgod? – kérdeztem mire a fiúm még szomorúbb lett aztán érdeklődő. – Nem tudom. Nem beszéltem vele már egy órája. Miért? – kérdezett mintha nem tudná. – Tudom, hogy utánam küldted, hívd vissza, vagy megölöm! – fenyegettem meg és kinyomtam a telefont.
– Kath… - kezdte volna, de nem tudott mit mondani.
– Szerintem Bekah követ engem, vagyis minket.
– Az a fekete kocsi az övé? – kérdezte meg.
– Van egy olyan érzésem, igen. – próbáltam mondani még valamit, de megszólalt egy telefon. Dean elkezdte tapogatni a zsebeit, majd elővette a kinyitható telefonját. A kijelzőn egy név szerepelt „ Sammy”. Nem akartam hallgatózni, de szuper érzékeny a hallásom. Egy hasonló hangú férfi volt, talán pár évvel fiatalabb. Valami munkáról volt szó és az apjukról. Szóval Sam, Dean öccse lehet ezen, gondolkodtam, mikor felém fordult.
– Kath, nem baj, ha változtatunk kicsit az úti célon? – kérdezte aggódva.
– Nem, persze. De mi a baj? Sammy az öcséd? – kérdeztem egyszerre.
– Igen ő az öcsém, és eléggé nagy bajban van. Vagyis nem ő hanem az apám. Elvileg van egy fészek nem messze innen, akik elkapták őt. – mondta már gondolkodva.
– Fészek? Úgy érted egy vámpír fészek, még a másik fajtából? – kérdeztem már izgulva.
– Igen, a neve Draken ő volt az első, abból a fajtából. – mondta.
– Dean tudom, sok dolog szól ellenünk, de tudok segíteni! – makacskodtam.
– Ha Sam megtudja mi vagy, megöl!
– Nem tud! Viszont én meg tudom ölni Drakent, belopózok közéjük és a fészekből támadok. Én nappal is erős maradok. Hány napra van innen a hely? – kérdeztem.
– Csak három és fél óra. – mondta és még jobban a gázba taposott.
– De Kath, Sammy nem tudhatja meg mi vagy! Add a telefonod, visszahívom! – kivettem a zsebéből és tárcsáztam a számot.
– Dean hol vagy már? 
- Dean vezet, nemsokára ott vagyunk. Kath vagyok és tudok segíteni! – mondtam neki komolyan.
– Ezt majd még megbeszéljük, siessetek! – parancsolta és letette. Megittam az összes vért és elmagyaráztam Deannek miért csinálom ezt az egészet. Találkoztam Sammel nem nézett ki rosszul, de nem az én esetem. Kisfiús arcforma hosszabb barna haj és ugyan olyan barna boci szemek. A beszélgetésem vele is majdnem veszekedésbe fajult, de mellettem volt az emberem. Rávettem őt, hadd mutassam meg Samnek, mire vagyok képes. Láttam a kezében kést, de hallgatott a bátyára.
– Mielőtt még megölnél, nyugi nem harapok! – mondtam egy ezer wattos mosoly kíséretében.
– Szóval mi a terv? – kérdeztem meg gyorsan mielőtt Sam bármit mondhatott volna.
– Sam, még ezt megbeszéljük! – mondta Dean rám nézve. A kocsiba ment két térképért. – Oké itt egy rajz, a helyről. Valószínű apát itt, tartják fogva. – mutatott egy délebbi pontra, ami eléggé eldugott volt.
– Szóval innen kell kihoznom őt. – jegyeztem meg a helyet.
– Igen, csak meg ne tudják, a tervünk. – helyeselt Sam.
– Mikor induljak? – kérdeztem Deanra nézve.
– Sötétedéskor menj a kapu elé és várd ott őket. De nagyon vigyázz magadra. – mondta nekem és megcsókolt.
– Vigyázni fogok! – visszacsókoltam, de el is engedtem.
– De kérlek, adjatok nekem két napot! – néztem rá kiskutya szemekkel.
– Két nap? Minek? Ha annyira jó vagy el tudod intézni hamarabb is. – mondta az első kérdést Dean aztán Sam csipkelődése.
– Igen két nap szerelmem. Sam, azért kell két nap, mert be kell épülnöm és elnyerni Draken bizalmát. – válaszoltam nekik.
– Csak át ne állj a szörnyek mellé, hiszen te is az vagy!
– Sam fércelődése most fájt. Dean látta ez szíven ütött és megölelt, majd mérgesen az öcsére nézett.
– Sam, bármit mondasz, én hiszek benne! Beszélnünk kell drágám. – mondta nekem.
– Sam, majd még találkozunk, úgy két nap múlva. – mondtam neki és elindultam az impalához.
– Katherine ne vegyél komolyan, kedvellek ám! – kiabálta utánam Sam.
– Bocsánat, hogy az öcsém így bánik veled, majd beszélek vele.
– Most ne beszéljünk róla, veled akarok lenni. – a szája elé raktam az ujjam. Beültünk az autóba és megcsókolt, majd eldöntött az ülésekben. Visszacsókoltam és csak vele akartam lenni, tudtam mit akar, hiszen én is azt, vagyis őt. Pár óra múlva már egy pléd alatt feküdtem a meztelen mellkasán.
– Dean szeretlek. – mondtam miközben ő a hátamat simogatta.
– Én is, de nem akarom, hogy bajod essen. Mindenről értesíts majd, jó? – kérdezte tőlem. Felnéztem rá és válaszoltam.
– Megígérem, de mindent meg fogok tenni azért, hogy kihozzam apátokat és megöljem Drakent. – aztán megcsókoltam.

Dean Williams

Kath visszajött és boldogan kérdezte mehetünk, már elegem volt ebből a helyből nekem is. Mielőtt elindultunk elmesélte mi történt, megértettem és nem voltam rá mérges. De mostantól minden meg fog változni remélem, miatta nem kell lemondanom a munkámról. Kissé kiakadt a csomagtartón, de mindent megoldottam és még az ajtót is kinyitottam neki. Aztán beindítottam a motort és elindultunk kifelé a városból.
– Várj egy kicsit, álljunk meg a kórháznál! Ha azt akarod, ne emberből egyek akkor megállunk! – jelentette ki komolyan.
– Oké, ha már erre kértelek. Csak kérlek vigyázz magadra és siess. – mondtam neki kedvesen. Elfordultam a másik irányba és a kórház előtt parkoltam le. Kath amilyen gyorsan csak tudott berohant a kórházba, csak egy elmosódó csíkot láttam belőle. Már öt perce vártam rá és AC/DC-t hallgattam, hogy ne unatkozzak annyira. Nem kellett tovább üldögélnem beszállt az autóba az ölében jó pár zacskó vérrel.
– Bocsánat, de nem tudtam meddig leszünk el, fő a biztonság. Még egyszer bocsánat, hogy ennyit voltam távol, csak nem találtam a vértasakokat, úgy elrejtették. – mondta, mintha csak egy ruháról lenne szó.
– Semmi baj, akkor most már mehetünk? – a kérdésre a válasz csak bólogatás volt, így megint kérdeztem.
– Hová menjünk?
– Csak el innen jó messze, például Vegasba! Ahhoz mit szólsz? – kérdezte boldogan.
– Az eléggé messze van innen, ha többször megállunk, akkor is öt napnál több lesz. Meg neked is kell vér, ha ilyen tempóban fogyasztod. – mondtam neki, miközben ránéztem. Már a fél zacskó vért kiitta, kissé féltem.
– Nyugi, minden rendben lesz csak ma még nem ettem. – mondta és mosolygott, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre.
– Oké akkor talán kibírjuk, ha jól számolom minimum tíz nap. Így is benne vagy? – kérdeztem rá még egyszer. Rám nézett és gondolkozott, már azt hittem meg fog hátrálni, de akkor megszólalt.
– Dean, te döntöd, el mi legyen. Te vagy a sofőr, de szerintem jó időtöltés lenne, és nem kell rögtön oda mennünk. Csak utazgassunk, te meg én! – mondta nekem és a kezembe kulcsolta a sajátját.
– Akkor irány Vegas! – kiáltottam el magam, igazi férfi módjára. Kath boldogan felnevetett és már el is hagytuk a várost. Mögöttem jött egy másik kocsi, de nem akartam megrémíteni őt, ezért nem szóltam. Azt hiszem, ebből még lehet más bajunk is, de ha egy vámpír követ, akkor megölöm elsőre. Felhívta Nicket és számon kérte, a húga miatt. Az persze mindent letagadott, utána hívott Sam. Apáékkal nagy slamasztikába kerültek, a valaha látott legrégibb fészekre bukkantak. Egy vámpírfészekre. Kath meggyőzött, hogy ő is segíthessen és már beszélt is az öcsémmel. A számomra két legfontosabb lehet, megöli egymást, de nem akarom ezt. Kath feltépett egy zacskó vért és nagy kortyokkal itta. . Ő nem kéne hagyni az útra? – kérdeztem félve.
– Ha azt akarod, hogy letépjen Draken fejét, akkor nem. Erőre van szükségem, hogy nyerjek. – mondta és most már egyszerre kettő zacskóból csinálta.
– Jó, csak nehogy belém kóstolj, mert hát lehet, nem lenne jó vége.
– Nyugi arra vigyázok, ezért iszok csak zacskósat, bár már nincs sok. Egyre közelebb kerültünk az Illinois melletti kisvárosba. Ha jól tudom Moonlight-nak hívják. Remélem, a kicsikém nem szenvedi meg ezt a gyors iramot, a mindenem ez a kocsi. Az út szélén állt egy sötétkék terepjáró, apa és Sam használták ezt közösen. Az elejének támaszkodva várt minket a kis öcsém, akihez oda mentünk.
– Héj hello! Samuel Williams ő itt Katherine Parker, az én barátnőm. – mondtam egymásra mutatva.
– Szia, Sam! Olyan jól nézel ki, mint a hangod. – mondta neki Kath.
– Szia, eszméletlen jól nézel ki. – közel ment hozzá és megölelte.
– Vigyázz Sammy, mert az életem tartod a kezedben. Nehogy lecsapd a kezemről. – mondtam mosolyogva, közben Katherine visszajött mellém és átkaroltuk egymást.
– Oké, szóval Katherine, hogy tud nekünk segíteni? – kérdezte rátérve a lényegre. – Beépülök hozzájuk! Tetszeni fogok Drakennek. – mondta ki határozottan, a barátnőm.
– Nem hiszem, hogy sikerülne, csak beléd enne, aztán átváltoztatna szörnyeteggé. – válaszolta Sam. Úgy éreztem ez a beszélgetés kezd vitába torkollani.
– Sam és Kath! Fejezzétek már be! Ha bajba kerül Kath, akkor segítünk rajta. Hadd próbálja meg, szerintem jó vadász lesz belőle. – parancsoltam.
– Dean, ha annyira félted, miért akarod kockázatnak kitenni?
– Mert tudja, mire vagyok képes, veled ellentétben.
– Kath kezdett ideges lenni és támadó pozícióba lépni. Megfogtam a kezét és visszahúztam még inkább. A fejemben megszólalt a hangja.
„Hagyjad Dean, ha nagyon meg ijedne, kitörlöm az emlékeit erről.” Valahogy hittem neki, így elengedtem ő pedig a maga gyorsaságával Sam elé került.
– Erősebb vagyok még nálad is! – mondta Kath, mire Sam kezében a kés megjelent. Rám nézett, én pedig megráztam a fejem. A tervünk előre láthatólag jól fog sikerülni, csak Sam fogadta rossz néven, hogy micsoda Katherine. Az első találkozásuk nem volt túl kellemes egyikkőjüknek sem. Hajnal előtt még beszélgettünk egy keveset, tényleg féltem, de bízom benne. Felöltöztünk és csak pihentünk együtt a kocsi hátsó ülésein.
– Fél óra és nem látlak. – mondta nekem, de a hangjában tenni akarás vízhangzott.
– Két nap múlva, ha már minden rendben lesz, elmegyünk Vegasba. – próbáltam jobb kedvre deríteni.
– Csak legyünk túl mindenen. De most mennem kell. – mondta nekem. Kiszálltunk a kocsiból, adott egy csókot, intett Samnek és már el is tűnt a lemenő nap fényében.
– Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? – kérdezte tőlem, miközben felém jött.
– Szia Sammy. Nem tudom, mire gondolsz. – mondtam neki hanyagul.
– Konkrétan Katherinere gondolok. Dean, ne tévesszen meg a szexis külső, ő egy vámpír, aki bármikor képes ölni megbánás nélkül! –emelte fel a hangját.
– Nem, ő tudja magát kontrollálni. Ha egy vérengző szörny lenne, már rég feltépte volna a torkom! – mondtam emelt hangon.
– Ha mégis meg teszi, én leszek az első, aki megöli. – fenyegetett meg az öcsém.
– Szerintem inkább ne szólj semmit öcsi! Hogy is voltál te azokkal a démonokkal? Rubin és Megan. – vágtam én is a fejéhez.
– Oké én is hibáztam, de tanultam belőle. Az én kapcsolatom velük csak munka szintű volt. Nézz magadra Dean, úgy mész utána, mint egy puli kutya. Mit tett veled, megigézett vagy beléd harapott? – kérdezte még mindig rosszindulatúan.
– Egyiket sem, de mellette igazi embernek érzem magam, amíg fel nem hívtál! – már elegem volt belőle.
– Hogy tudsz ember lenni egy szörnyeteg mellett? – kérdezte, de nem fogta fel a mondandóm súlyát.
– Sammy, olyan nehéz elhinni, hogy tényleg szeretem?! – végre kimondtam az öcsém előtt is, nem fogom titkolni az érzéseimet.
– Ugyan úgy szeretem, ahogy te régen Lizát. – ez volt az utolsó löket neki, szomorúság csillant meg a szemében, majd harag.
– Egy ilyenhez ne hasonlítsd őt. Semmit sem mondhattam neki, titkolnom kellett titeket és mégis egy ocsmányság végzett vele. Elvesztettem, akkor életem szerelmét! – közelebb jött hozzám és farkasszemet néztünk, álltam a tekintetét.
– Nem akarom, hogy bántsák őt, gondolj bele Sam csak ezért, csinálja mind ezt, mert apa ott benn van. Miattunk, a családért. – próbáltam érvelni, de nem nagyon ment.
– Örülj neki, ha visszakapjuk, egy darabban apát remélem, a csajod nem eszi meg. Vége nincs több türelmem, bemostam neki egyet aztán még egyet. Ő visszaütött és elkezdtünk verekedni….