7. fejezet

Katherine Parker

Deannel még váltottam pár szót és elbúcsúztam tőle. Samnek intettem, de el is tűntem szemben, a lemenő nappal. Nem akartam tolakodó lenni így az istálló kapu előtt vártam rájuk. Egy nagyobb istálló volt a fészkük, gondolom már lakatlan, valamilyen szinten. Az ajtó kinyílott és megláttam őket, hasonlítottak az emberekre, csak bennük megvolt az a vadság, amit én mostanában elnyomok, mert képes vagyok rá. Meglepődtek, hogy kerülök oda és támadó állásban meredtek felém. Három lány és négy fiú morgott rám.
– Hé, mielőtt letámadnátok, várjatok. A főnökötökkel akarok beszélni! – mondtam miközben felemeltem a kezeim, hogy megadom magam.
– Ki akar engem látni? Legalább egy fincsi ember? – kérdezte egy hang, mire a tulajdonosa is kilépett a sötétbe. Egy eléggé fiatalnak látszó férfi, váll felett érő fekete hajjal és vakító kék szemekkel. Ahogy rám nézett mosolya megvilágította, a teret, de bele szagolt a levegőbe és lehervadt az arcáról minden érzés.
– Hello Draken! – köszöntem neki és elé futottam vámpírgyorsasággal mire, a többiek tátott szájjal néztek.
– Katherine, hát újra találkozunk? Mi szél hozott erre? – kérdezett érdeklődve.
– A bosszú, tudod Nick nem valami jó társaság mostanában. – próbáltam elnyerni a bizalmát.
– Régen hallottam róla, de nem segíthetek neked. Már van egy fészkem. – mutatott körbe az embereken.
– Látom, de nem segítség kell, csak időre van szükségem. Egy helyre ahol elbújhatok. – hazudtam neki.
– Itt mindig lesz hely számodra. Gyere be, mindent és mindenkit be szeretnék mutatni neked. – összekulcsolta a kezeinket és maga után húzott befelé. Két vámpír becsukta az ajtót és fényt gyújtottak. Leültettek egy székre és mindenki más leült, ő pedig várt, míg elcsendesedtek.
– Gyermekeim, bemutatom nektek Katherine Pier-t! Ő egy nagyon régi ismerősöm. – kezdte, de felálltam, mellkasára tettem a kezem és bájosan ránéztem.
– Csak egy régi barát? Szerintem ennél több történt köztünk. – közbe kellett szólnom és elcsábítani.
– Bocsánat, ő itt a ti szülőanyátok, képletesen szólva. – mondta és átkarolt a derekamnál. Rám nézett, először a szemembe aztán a számat fürkészte, közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltuk egymást. Pár perc elteltével már újra többiekre néztem.
– Katherine, ő itt Chester. – mutatott egy nagyon izmos barna bőrű, szőke hajú férfire.
– William és Alexander, ők ikrek. – jelentette ki, két kézzel mutatva, a fiúkra. Két fehérbőrű fiú, de egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. Will szőkésbarna, míg Alex haja már majdnem fekete volt. Szemszínük sem egyezett kéken és zölden ragyogott nekik.
– Végül a fiúk közül, az utolsó Travis, az én jobb kezem. – mutatott egy nagyon fiatal idegenre. Ő teljesen átlagos amerikai kinézettel rendelkezett. Aztán a lányokra néztem kérdően, majd Drakenre.
– Ők pedig az én lányaim. Sophia – mutatott egy fiatal lányra, akinek vörös haja ellensúlyozta az alacsony termetét. Barna szeme pedig csillogott az éhségtől és a tenni akarástól.
– Heloise – mutatott tovább a következő lányra, ő félénken intett nekem, miközben szája mosolyra húzódott. Fekete hosszú haja, kicsit az arcába lógott, ami alól zöld szeme világított. Átlagos magasságú, de fehér bőre furcsán világított a gyertyafényben.
– Majd nem utolsó sorban Victoria. Ő volt az első, akit átváltoztattam. A halál már megérintette, de én megmentettem őt. – mondta a vámpír mosolyogva ránk. Ő volt az egyetlen, aki féltékenyen nézett rám, tudtam, milyen, ha elveszik az ember szerelmét. Victoria, olyan magasnak tűnt, mint én, szőke szög egyenes haja hullott a hátára. Kék szeme szikrákat szórt, ahogy engem kémlelt, testalkata vékony volt, de minden jól látszott. Egy férfinek maga az álomnő lehetne, de már nem.
– Most, hogy már mindenki ismeri a másikat. Draken beszélnünk kell. – fordultam felé. – Nem sokára életem, még meg akarom mutatni neked, hol tartjuk a táplálékunk. – mondta és elkezdett húzni még beljebb. Akkor megéreztem azt a finom illatot, megcsapta az orromat, tele volt vele a levegő.
– Vér! – suttogtam miközben az arcom kezdett átváltozni. A szemem alatt, az erek kitágultak és feldudorodtak, a szemfogaim megnőttek. Ha nem fogott volna meg, elfutok a másik irányba. Egy ketrecekkel és szíjakkal teli szoba tárult elém. Meg kellett kóstolnom az egyiket, de megláttam őt és minden vágyam elmúlt. Elengedtem Draken kezét és a férfi elé guggoltam, úgy vizsgáltam. Az arcuk teljesen egyforma volt, a finom kis vonásaik, eljátszottam a gondolattal vajon Dean is ilyen lesz öregkorára? Hallottam a morgásokat, ahogy próbálják visszafogni az éhségüket, majd felnéztem. A főnök vissza fogta őket, azzal, hogy kitárta kezét előttük.
– Ő az enyém! Többet senki sem érhet hozzá. – jelentettem ki fenyegető hangon.
– Ahogy szeretnéd. Viszont ők már nagyon éhesek. – intett a fejével Chester,Heloise és Sophia felé.
– A többi tiétek. – fejemmel én is intettem, hogy elengedheti őket. Heloies kitört és rá támadott egy már félig halott lányra. Másik oldalról Chester mélyesztette belé fogait. Sophia hátrébb lévő férfiből ivott nagy kortyokkal, hozzá csatlakozott Victoria, de ő már sokkal vérmesebben csinálta. Travis már lassabban ment oda egy lányhoz és finoman táplálkozott, az ikrek pedig együtt csinálták. Az ős pedig mögém állt és felsegített derekamnál fogva.
– Mielőtt jöttél gondolom táplálkoztál, azért nem kívánod most. – suttogta a fülembe, mire csak bólintottam.
– El kell mennem, fürödni megmutatod, hol van? – kérdeztem megint a csábító hangomon.
– Veled is legyek? – kérdezett vissza macsó hangon.
– Majd még meglátom. – megcsókoltam és követtem a fürdőbe. Hamar oda értünk a „büféből” vissza a hálók felé kellett menni aztán balra fordulni. Ahogy körbe néztem találtam öt zuhanyzót, de csak három előtt volt függöny. Jobbra egy másik kis beugrót pillantottam meg, gondolom ott volt a mellékhelyiség. Megpusziltam az arcát és a fülébe suttogtam:
- Köszönöm! – ő bólintott és eltűnt az ajtóban. Gyorsan elő vettem a telefonom és bepötyögtem pár sort Deannek:
„Drágám, megtaláltam az apádat! Holnap naplemente előtt találkozzunk a kapuban. Hozz nekem egy tőrt, ami a halott ember vérébe van bele mártva. Heten vannak, az ősivel együtt” - elküldtem és vártam, míg megkapta aztán kitöröltem. Gyorsan letusoltam és visszamentem az étkezőbe. Már csak Heloise-t találtam ott, aki már egy beljebb lévő lányt szívta, de már halott volt. Gyorsasággal mellé guggoltam és megpróbáltam lefejteni a hulláról sikerrel.
– Hé Heloise, nyugi állj le! Ő már meghalt, nem jön belőle több vér. Engedd el teljesen, nyugodj meg! – próbáltam segíteni. Rám nézett könnyes szemekkel.
– Megöltem megint egy embert. Mi vagyok én? Nem bírok le állni, egy szörnyeteg lettem.
– Nem muszáj annak lenned! Változtathatsz rajta. Ha Draken meg engedi, elhagyhatod a fészket. – tanácsoltam neki, mire ő látta a kiutat most először.
– Menj a többiekhez, mindjárt megyek én is. – parancsoltam neki, de ő csak nézett.
– Katherine, te akartad a mostani életed? – meglepett ezzel, de őszintén válaszoltam.
– Nekem nem volt más választásom. Ha nincs vér a szervezetemben, egy vámpír feláldoz a szertartásához. Igazából én saját magamat öltem meg, egy jobb élet reményében. Időre volt szükségem, de most már jó, kifejezetten az. – mosolyogtam rá.
– Hát én nem akartam ezt az egészet! – sírta el magát meg jobban.
– Volt egy vőlegényem, de most már többé nem láthatom. – ölelt meg, de el is engedett.
– Ha jobb életet szeretnél, én tudok segíteni, amint látod, én másfajta vámpír vagyok. Tudod, nem biztos, hogy sikerül, de egy próbát megérhet. – annyira szerettem volna, hogy sikerüljön.
– Ennek sikerülnie kell és köszönöm! – mondta és kiment. Vámpírgyorsasággal a férfi elé kerültem.
– Ébren van? – kérdeztem félve. Kinyitotta a szemét, de nem szólalt meg.
– Segíteni jöttem, a fia, Dean egy jó barátja vagyok. – suttogtam, már majdnem tátogva. – Dean, ő is itt van? – kérdezte elhaló hangon, minden erejére szüksége volt, hogy beszéljen.
– Nincs itt, viszont önnek erőre van szüksége. – felvágtam a csuklóm és elé toltam.
– Igya ezt meg, jobban lesz tőle. – kérleltem. Eltolta a kezem és megrázta a fejét.
– Kérem uram! Ettől még nem lesz vámpír. – érveltem, mire nagy keservesen ivott pár kortyot.
– John. – mondta, de nem értettem, mire céloz.
– Mi? – válaszoltam frappánsan.
– Szólítson Johnnak. – mondta kedvesebben már.
– Oké, John, de most pihenjen. – parancsoltam neki és csatlakoztam a többi vámpírhoz. Travis éppen utasításokat adott az ikreknek. Chester pedig tűkön ülve várt valamire. Sophia áhítattal nézte Travist, ahogy kivettem a gesztusaiból nagyon tetszik neki. Heloise az egyik sarokban gubbasztott magába roskadva. Már csak két ember az-az vámpír hiányzott, amikor meghallottam Victoria esengő hangját. Jobbra fordultam, ahonnan hallatszott a hang, a lány Draken csüngött és próbálta sikertelenül megcsókolni, közben a férfihez nyomta minden testrészét. Viszont ő semmire sem méltatta, valakit keresett a szemeivel. Aztán találkozott a tekintetünk, lefejtette magáról a szőkeséget és hozzám sietett.
– Már azt hittem valami bajod esett. Will, Alex és én vadászni megyünk, nincs kedved csatlakozni? – kérdezett csillogó szemekkel.
– Most inkább kihagyom, de Chesternek szerintem tetszene, vidd magaddal és tanítsd. – mondtam kedvesen, ő bólintott és körbe nézett.
– Alexander, William gyertek, indulunk és Chester te is velünk jöhetsz.
– El is tűntek az éjszakában. Travis leült egy kényelmes kanapéra Sophia pedig mellé telepedett és számomra jelentéktelen dolgokról beszélgettek.
– Most nehogy az hidd, akkora nagy szám vagy. Hallottalak beszélgetni Heloise-al, Draken ennek nem fog örülni. – mondta undokul Victoria, közben lenézően az említett lány felé pillantott, aki összerezzent még jobban.
– Nem hiszem azt és Heloise-nak kell dönteni mit, szeretne. – válaszoltam, miközben nyugtattam magam.
– Majd azt én eldöntöm neki mi a jó! – kiabált velem, miközben még közelebb jött.
– Nem! Attól, hogy teljesen bele zúgtál Drakenbe és féltékeny vagy rám, nem kell, hogy őt bántsd. – emeltem fel a hangom.
– Én jobb vagyok nálad és erősebb is. – kiabált és neki nyomott a közelebbi falnak.
– Tévedsz aranyom! Nem vagy se jobb, se erősebb! – kiáltottam el magam morogva és most már én nyomtam őt annak a falnak. Sokkot kapott és csak hörgések hagyták el a száját, mert szorítottam a nyakát egyre erősebben. Kedvem lett volna, most azonnal véget vetni ennek az egésznek, de még nem szabadott. Várnom kellett a megfelelő alkalomra, egyszerre akarok végezni mindenkivel. Csak Heloise érdemli meg az életet, ő ember akart maradni és még élhetett volna… Végül még szóltam a szöszihez pár szót.

– Egyet jegyezz meg! Velem nem jó szórakozni, jobb lesz, ha vissza fogod magad, vagy megöllek. – fenyegettem meg és vámpírgyorsasággal felállítottam Heloise-t és magammal húztam. Abban a pillanatban jöttek meg a vadászatból. Victoria a földön csúszott el, egy állványig, amiben meg tudott kapaszkodni. Heloise tátott szájjal nézett rám, a „szoba” másik végéből ahol éppen tartózkodtunk. A három vámpír szorosan fogott egy-egy embert, akik egészen kábult állapotban voltak. Draken először a lányt nézte majd engem keresett, de elébe rohantam, miután segítettem becsukni kezemmel új barátnőm száját. Akkor már Travis és Sophia is kéz a kézben csatlakoztak hozzánk. Úgy tűnik eléggé összemelegedtek, de hát szép pár. Kár, hogy mind meg fog halni hamarosan… - Itt meg mi történt? – kérdezte Draken, hozzám intézve a szavait.
– Megfenyegetett és Heloiset át akarja változtatni valami mássá. – mondta nyávogva Victoria. Közben már feltápászkodott és a haját igazgatta, mint egy igazi cicababa.
– Igen megfenyegettelek, mert te a falnak szorítottál, féltékenységedben. Heloise-al pedig azt beszélgettük, hogy én választhattam mi leszek. – javítottam ki, egy kisebb hazugság kíséretében.
– Fiúk, menjetek hátra és intézzétek el az élelmet. Travis segíts nekik, nehogy az legyen, mint múltkor. Heloise ez tényleg így volt? – kérdezte a lánytól, aki most már mellettem állt.
– Igen uram, úgy volt, ahogy Katherine mondta. Csak beszélgettünk az átváltozásról meg ilyenekről. – próbálta terelni a témát sikeresen.
– Hazudnak Draken, hazudnak mindketten! – kiabálta, kikelve magából a szőkeség.
– Csönd legyen! Két ember támasztotta alá, mi is történt igazából. Victoria ezért még számolunk, most pedig takarodj a helyedre. – kiáltott rá, pár állati morgás kíséretében a főnök.
– Heloise kérlek, menj aludni, majd még beszélünk. – mondtam neki kedvesen. Ő csak bólintott és elment a helyére, ahogy körbe néztem mindenki felszívódott. Kézen fogtam az ősit és elmentünk az elkülönített hálónkba, ami egy nagy francia ágy volt rajta fekete baldachinnal.
– Nem kell ennyire megfenyegetni. Ő csak szerelmes Draken meg kell értened. A te fajtád csak egyetlen egy embert tekint szerelmének élete végéig. – mondtam neki, de ő csak megrázta a fejét.
– Tisztában vagyok vele, de nekem nem ő a legfontosabb, hanem te. De erről többet ne beszéljünk, csak gyere, bújj hozzám. – kérlelt miközben lefeküdte az ágyba. Nem szóltam egy szót sem, befeküdtem mellé és vártam, míg elalszik. Hajnal volt, nem kellett sokat várnom, édesdeden aludt, mint akiket kiütöttek volna, az összes nap ellenes vámpír. Mielőtt találkoztam volna Deannel, Heloisehoz mentem.
– Heloise, kelj fel egy kicsit. Heloise kérlek. – próbáltam halk lenni és kicsit megráztam. Mire ő kinyitotta álmosan a szemét és rám nézett értetlenül. Felvágtam a csuklóm és elé toltam.
– Idd ezt meg, ha minden jól megy, új életet kaphatsz. – nem szólt semmit mohó kortyokkal inni kezdett belőle, lefejtettem magamról, megnyugtatva.
– Bocsánat ez kicsit fájni fog. – ő csak bólintott én pedig megharaptam, aztán kitekertem a nyakát. Ő egy néma sikollyal a földre esett össze csuklódva. Leterítettem a földre és vártam még fél órát, mire ő levegő után kapkodva kelt fel.
– Éhes vagyok! Szük-sé-gem van vér-re! – szótagolta hörögve. Elkísértem az emberekhez és az egyik lányt elé raktam.
– Mielőtt bele ennél, töröld ki az emlékeit. – bíztattam, mert láttam, ahogy az éhségtől kidüllednek az erei szeme alatt. Sikerült át változtatnom az én fajtámmá.
– Katherine, nem megy! Éreztem és hallom, ahogy lüktetnek az erei. Bele akarok kóstolni, szükségem van rá. – morogta nekem és már rá akart támadni.
– Heloise nem! Tedd túl magad a vérszomjadon és érezz! Gondolj, a vőlegényedre gondolj, arra mennyire szereted, ez éltessen! – ahogy ezeket mondtam megnyugodott, mély levegőt vett és koncentrált. Leguggolt az ijedt lány elé és elkezdett hozzá beszélni.
– Nem fogsz kiabálni és nem fog fájni. Ezt az egészet elfelejted, meg sem történt. Bocsánat! – mondta ki és a lány elismételte.
– Látod ügyes vagy, menni fog ez! Most már ehetsz belőle, csak ne sokat. – figyelmeztettem, de azért a biztonság kedvéért mellette maradtam. Amikor már nagyon elsápadtaz áldozat megszorítottam Heloise kezét, ő pár mély levegő után elengedte.
– Sikerült! Köszönöm Katherine! – kiáltotta az újdonsült vámpírlány az új fajtából és a nyakamba ugrott.
– Akkor köszönd, ha ezt túléljük. – mondtam neki, féltettem nehogy valami tragédia történjen.
– De én most kimegyek levegőzni, te addig feküdj le aludni. – kértem rá, mire ő bólintott és boldogan elfutott. Mielőtt kimentem volna Johnhoz mentem.
– Uram, ébren van? – kérdeztem mire kinyitotta a szemét és bólintott.
– Nem sokára szabad lesz, Dean és én megöljük a fészket. –közben pedig kikötöztem.
– Mindjárt önért jövök, várjon öt percet.
– Siessetek, míg alszanak és Katherine ne magázz, kérlek. – én csak bólintottam és vámpírgyorsasággal kifutottam, lassan kinyitottam majd becsuktam a barna fa kaput.

6. fejezet

Katherine Parker

Megkértem álljunk meg a kórháznál vér után pótlás miatt. Egy darabig eltartott, de megtaláltam. Siettem vissza hozzá, ahogy csak tudtam. Pár perc után megbeszéltük Las Vegasba megyünk. Kellene egy kis pénz, legalábbis szerintem. Amikor kiértünk a városból, ő is látta a fekete cabriot. Gondolom nem akart szólni, de én tudtam Rebekah az. Kell valami alibi, hogy felhívjam Nicket, nem akarok hazudni Deannek. Elővettem a telefonom és tárcsáztam. Pár csörgés után felvette mellettem a barátom pedig kérdőn nézett.
– Gondoltam, hogy nem bírod sokáig nélkülem. – hangzott köszönés helyett a mondat. – Nick merre van a húgod? – kérdeztem mire a fiúm még szomorúbb lett aztán érdeklődő. – Nem tudom. Nem beszéltem vele már egy órája. Miért? – kérdezett mintha nem tudná. – Tudom, hogy utánam küldted, hívd vissza, vagy megölöm! – fenyegettem meg és kinyomtam a telefont.
– Kath… - kezdte volna, de nem tudott mit mondani.
– Szerintem Bekah követ engem, vagyis minket.
– Az a fekete kocsi az övé? – kérdezte meg.
– Van egy olyan érzésem, igen. – próbáltam mondani még valamit, de megszólalt egy telefon. Dean elkezdte tapogatni a zsebeit, majd elővette a kinyitható telefonját. A kijelzőn egy név szerepelt „ Sammy”. Nem akartam hallgatózni, de szuper érzékeny a hallásom. Egy hasonló hangú férfi volt, talán pár évvel fiatalabb. Valami munkáról volt szó és az apjukról. Szóval Sam, Dean öccse lehet ezen, gondolkodtam, mikor felém fordult.
– Kath, nem baj, ha változtatunk kicsit az úti célon? – kérdezte aggódva.
– Nem, persze. De mi a baj? Sammy az öcséd? – kérdeztem egyszerre.
– Igen ő az öcsém, és eléggé nagy bajban van. Vagyis nem ő hanem az apám. Elvileg van egy fészek nem messze innen, akik elkapták őt. – mondta már gondolkodva.
– Fészek? Úgy érted egy vámpír fészek, még a másik fajtából? – kérdeztem már izgulva.
– Igen, a neve Draken ő volt az első, abból a fajtából. – mondta.
– Dean tudom, sok dolog szól ellenünk, de tudok segíteni! – makacskodtam.
– Ha Sam megtudja mi vagy, megöl!
– Nem tud! Viszont én meg tudom ölni Drakent, belopózok közéjük és a fészekből támadok. Én nappal is erős maradok. Hány napra van innen a hely? – kérdeztem.
– Csak három és fél óra. – mondta és még jobban a gázba taposott.
– De Kath, Sammy nem tudhatja meg mi vagy! Add a telefonod, visszahívom! – kivettem a zsebéből és tárcsáztam a számot.
– Dean hol vagy már? 
- Dean vezet, nemsokára ott vagyunk. Kath vagyok és tudok segíteni! – mondtam neki komolyan.
– Ezt majd még megbeszéljük, siessetek! – parancsolta és letette. Megittam az összes vért és elmagyaráztam Deannek miért csinálom ezt az egészet. Találkoztam Sammel nem nézett ki rosszul, de nem az én esetem. Kisfiús arcforma hosszabb barna haj és ugyan olyan barna boci szemek. A beszélgetésem vele is majdnem veszekedésbe fajult, de mellettem volt az emberem. Rávettem őt, hadd mutassam meg Samnek, mire vagyok képes. Láttam a kezében kést, de hallgatott a bátyára.
– Mielőtt még megölnél, nyugi nem harapok! – mondtam egy ezer wattos mosoly kíséretében.
– Szóval mi a terv? – kérdeztem meg gyorsan mielőtt Sam bármit mondhatott volna.
– Sam, még ezt megbeszéljük! – mondta Dean rám nézve. A kocsiba ment két térképért. – Oké itt egy rajz, a helyről. Valószínű apát itt, tartják fogva. – mutatott egy délebbi pontra, ami eléggé eldugott volt.
– Szóval innen kell kihoznom őt. – jegyeztem meg a helyet.
– Igen, csak meg ne tudják, a tervünk. – helyeselt Sam.
– Mikor induljak? – kérdeztem Deanra nézve.
– Sötétedéskor menj a kapu elé és várd ott őket. De nagyon vigyázz magadra. – mondta nekem és megcsókolt.
– Vigyázni fogok! – visszacsókoltam, de el is engedtem.
– De kérlek, adjatok nekem két napot! – néztem rá kiskutya szemekkel.
– Két nap? Minek? Ha annyira jó vagy el tudod intézni hamarabb is. – mondta az első kérdést Dean aztán Sam csipkelődése.
– Igen két nap szerelmem. Sam, azért kell két nap, mert be kell épülnöm és elnyerni Draken bizalmát. – válaszoltam nekik.
– Csak át ne állj a szörnyek mellé, hiszen te is az vagy!
– Sam fércelődése most fájt. Dean látta ez szíven ütött és megölelt, majd mérgesen az öcsére nézett.
– Sam, bármit mondasz, én hiszek benne! Beszélnünk kell drágám. – mondta nekem.
– Sam, majd még találkozunk, úgy két nap múlva. – mondtam neki és elindultam az impalához.
– Katherine ne vegyél komolyan, kedvellek ám! – kiabálta utánam Sam.
– Bocsánat, hogy az öcsém így bánik veled, majd beszélek vele.
– Most ne beszéljünk róla, veled akarok lenni. – a szája elé raktam az ujjam. Beültünk az autóba és megcsókolt, majd eldöntött az ülésekben. Visszacsókoltam és csak vele akartam lenni, tudtam mit akar, hiszen én is azt, vagyis őt. Pár óra múlva már egy pléd alatt feküdtem a meztelen mellkasán.
– Dean szeretlek. – mondtam miközben ő a hátamat simogatta.
– Én is, de nem akarom, hogy bajod essen. Mindenről értesíts majd, jó? – kérdezte tőlem. Felnéztem rá és válaszoltam.
– Megígérem, de mindent meg fogok tenni azért, hogy kihozzam apátokat és megöljem Drakent. – aztán megcsókoltam.

Dean Williams

Kath visszajött és boldogan kérdezte mehetünk, már elegem volt ebből a helyből nekem is. Mielőtt elindultunk elmesélte mi történt, megértettem és nem voltam rá mérges. De mostantól minden meg fog változni remélem, miatta nem kell lemondanom a munkámról. Kissé kiakadt a csomagtartón, de mindent megoldottam és még az ajtót is kinyitottam neki. Aztán beindítottam a motort és elindultunk kifelé a városból.
– Várj egy kicsit, álljunk meg a kórháznál! Ha azt akarod, ne emberből egyek akkor megállunk! – jelentette ki komolyan.
– Oké, ha már erre kértelek. Csak kérlek vigyázz magadra és siess. – mondtam neki kedvesen. Elfordultam a másik irányba és a kórház előtt parkoltam le. Kath amilyen gyorsan csak tudott berohant a kórházba, csak egy elmosódó csíkot láttam belőle. Már öt perce vártam rá és AC/DC-t hallgattam, hogy ne unatkozzak annyira. Nem kellett tovább üldögélnem beszállt az autóba az ölében jó pár zacskó vérrel.
– Bocsánat, de nem tudtam meddig leszünk el, fő a biztonság. Még egyszer bocsánat, hogy ennyit voltam távol, csak nem találtam a vértasakokat, úgy elrejtették. – mondta, mintha csak egy ruháról lenne szó.
– Semmi baj, akkor most már mehetünk? – a kérdésre a válasz csak bólogatás volt, így megint kérdeztem.
– Hová menjünk?
– Csak el innen jó messze, például Vegasba! Ahhoz mit szólsz? – kérdezte boldogan.
– Az eléggé messze van innen, ha többször megállunk, akkor is öt napnál több lesz. Meg neked is kell vér, ha ilyen tempóban fogyasztod. – mondtam neki, miközben ránéztem. Már a fél zacskó vért kiitta, kissé féltem.
– Nyugi, minden rendben lesz csak ma még nem ettem. – mondta és mosolygott, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre.
– Oké akkor talán kibírjuk, ha jól számolom minimum tíz nap. Így is benne vagy? – kérdeztem rá még egyszer. Rám nézett és gondolkozott, már azt hittem meg fog hátrálni, de akkor megszólalt.
– Dean, te döntöd, el mi legyen. Te vagy a sofőr, de szerintem jó időtöltés lenne, és nem kell rögtön oda mennünk. Csak utazgassunk, te meg én! – mondta nekem és a kezembe kulcsolta a sajátját.
– Akkor irány Vegas! – kiáltottam el magam, igazi férfi módjára. Kath boldogan felnevetett és már el is hagytuk a várost. Mögöttem jött egy másik kocsi, de nem akartam megrémíteni őt, ezért nem szóltam. Azt hiszem, ebből még lehet más bajunk is, de ha egy vámpír követ, akkor megölöm elsőre. Felhívta Nicket és számon kérte, a húga miatt. Az persze mindent letagadott, utána hívott Sam. Apáékkal nagy slamasztikába kerültek, a valaha látott legrégibb fészekre bukkantak. Egy vámpírfészekre. Kath meggyőzött, hogy ő is segíthessen és már beszélt is az öcsémmel. A számomra két legfontosabb lehet, megöli egymást, de nem akarom ezt. Kath feltépett egy zacskó vért és nagy kortyokkal itta. . Ő nem kéne hagyni az útra? – kérdeztem félve.
– Ha azt akarod, hogy letépjen Draken fejét, akkor nem. Erőre van szükségem, hogy nyerjek. – mondta és most már egyszerre kettő zacskóból csinálta.
– Jó, csak nehogy belém kóstolj, mert hát lehet, nem lenne jó vége.
– Nyugi arra vigyázok, ezért iszok csak zacskósat, bár már nincs sok. Egyre közelebb kerültünk az Illinois melletti kisvárosba. Ha jól tudom Moonlight-nak hívják. Remélem, a kicsikém nem szenvedi meg ezt a gyors iramot, a mindenem ez a kocsi. Az út szélén állt egy sötétkék terepjáró, apa és Sam használták ezt közösen. Az elejének támaszkodva várt minket a kis öcsém, akihez oda mentünk.
– Héj hello! Samuel Williams ő itt Katherine Parker, az én barátnőm. – mondtam egymásra mutatva.
– Szia, Sam! Olyan jól nézel ki, mint a hangod. – mondta neki Kath.
– Szia, eszméletlen jól nézel ki. – közel ment hozzá és megölelte.
– Vigyázz Sammy, mert az életem tartod a kezedben. Nehogy lecsapd a kezemről. – mondtam mosolyogva, közben Katherine visszajött mellém és átkaroltuk egymást.
– Oké, szóval Katherine, hogy tud nekünk segíteni? – kérdezte rátérve a lényegre. – Beépülök hozzájuk! Tetszeni fogok Drakennek. – mondta ki határozottan, a barátnőm.
– Nem hiszem, hogy sikerülne, csak beléd enne, aztán átváltoztatna szörnyeteggé. – válaszolta Sam. Úgy éreztem ez a beszélgetés kezd vitába torkollani.
– Sam és Kath! Fejezzétek már be! Ha bajba kerül Kath, akkor segítünk rajta. Hadd próbálja meg, szerintem jó vadász lesz belőle. – parancsoltam.
– Dean, ha annyira félted, miért akarod kockázatnak kitenni?
– Mert tudja, mire vagyok képes, veled ellentétben.
– Kath kezdett ideges lenni és támadó pozícióba lépni. Megfogtam a kezét és visszahúztam még inkább. A fejemben megszólalt a hangja.
„Hagyjad Dean, ha nagyon meg ijedne, kitörlöm az emlékeit erről.” Valahogy hittem neki, így elengedtem ő pedig a maga gyorsaságával Sam elé került.
– Erősebb vagyok még nálad is! – mondta Kath, mire Sam kezében a kés megjelent. Rám nézett, én pedig megráztam a fejem. A tervünk előre láthatólag jól fog sikerülni, csak Sam fogadta rossz néven, hogy micsoda Katherine. Az első találkozásuk nem volt túl kellemes egyikkőjüknek sem. Hajnal előtt még beszélgettünk egy keveset, tényleg féltem, de bízom benne. Felöltöztünk és csak pihentünk együtt a kocsi hátsó ülésein.
– Fél óra és nem látlak. – mondta nekem, de a hangjában tenni akarás vízhangzott.
– Két nap múlva, ha már minden rendben lesz, elmegyünk Vegasba. – próbáltam jobb kedvre deríteni.
– Csak legyünk túl mindenen. De most mennem kell. – mondta nekem. Kiszálltunk a kocsiból, adott egy csókot, intett Samnek és már el is tűnt a lemenő nap fényében.
– Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? – kérdezte tőlem, miközben felém jött.
– Szia Sammy. Nem tudom, mire gondolsz. – mondtam neki hanyagul.
– Konkrétan Katherinere gondolok. Dean, ne tévesszen meg a szexis külső, ő egy vámpír, aki bármikor képes ölni megbánás nélkül! –emelte fel a hangját.
– Nem, ő tudja magát kontrollálni. Ha egy vérengző szörny lenne, már rég feltépte volna a torkom! – mondtam emelt hangon.
– Ha mégis meg teszi, én leszek az első, aki megöli. – fenyegetett meg az öcsém.
– Szerintem inkább ne szólj semmit öcsi! Hogy is voltál te azokkal a démonokkal? Rubin és Megan. – vágtam én is a fejéhez.
– Oké én is hibáztam, de tanultam belőle. Az én kapcsolatom velük csak munka szintű volt. Nézz magadra Dean, úgy mész utána, mint egy puli kutya. Mit tett veled, megigézett vagy beléd harapott? – kérdezte még mindig rosszindulatúan.
– Egyiket sem, de mellette igazi embernek érzem magam, amíg fel nem hívtál! – már elegem volt belőle.
– Hogy tudsz ember lenni egy szörnyeteg mellett? – kérdezte, de nem fogta fel a mondandóm súlyát.
– Sammy, olyan nehéz elhinni, hogy tényleg szeretem?! – végre kimondtam az öcsém előtt is, nem fogom titkolni az érzéseimet.
– Ugyan úgy szeretem, ahogy te régen Lizát. – ez volt az utolsó löket neki, szomorúság csillant meg a szemében, majd harag.
– Egy ilyenhez ne hasonlítsd őt. Semmit sem mondhattam neki, titkolnom kellett titeket és mégis egy ocsmányság végzett vele. Elvesztettem, akkor életem szerelmét! – közelebb jött hozzám és farkasszemet néztünk, álltam a tekintetét.
– Nem akarom, hogy bántsák őt, gondolj bele Sam csak ezért, csinálja mind ezt, mert apa ott benn van. Miattunk, a családért. – próbáltam érvelni, de nem nagyon ment.
– Örülj neki, ha visszakapjuk, egy darabban apát remélem, a csajod nem eszi meg. Vége nincs több türelmem, bemostam neki egyet aztán még egyet. Ő visszaütött és elkezdtünk verekedni….

5. fejezet

Nicklaus Evans

Katerina megjött és számon kértem, de mindegy is volt, hiszen láttam rajta, hogy azzal volt. Elkezdtem kiabálni vele, mire ő felhúzta magát és elkezdett kiabálni. Mindent elmondott, ami eszébe jutott és nem engedte, hogy szóljak. Nekem is elegem lett, mikor levegőt vett belé fojtottam a többit, lefogtam. Megfenyegettem, de éppen akkor jött meg Rebekah és elmondta a szerelmemet megint mindennek. Megfordultam és ki akartam oktatni, de Katerina neki esett és megfenyegette, nem is tudtam van nála egy fehér tölgy karó. Még utoljára megcsókolt és eltűnt, most már végleg.
– Üdvözöllek drága húgocskám! Mi szél hozott szerény hajlékomba? – kérdeztem iróniával.
– Szia, Nick. Csak meg akartalak látogatni, de látom megzavartalak. Bocsánat… - mondta mosolyogva és lesunyta a fejét.
– Nem kell bocsánatot kérned. Egy feladatot akarok adni neked. De gyilkolnod nem szabad, vagyis csak egy valakit nem bánthatsz. – jelentettem ki komolyan.
– Hadd találjam ki Katerina -t nem bánthatom, sajnos. De kit kell megölnöm? Vagy csak figyelnem kell egy embert? – kérdezett rá konkrétan. Csak a fejemet ingattam vigyorogva.
– Drága kis testvérem, látom, te sem hazudtolod meg a családod… Tényleg a többiek, hogy vannak? – kérdeztem terelve a témát.
– Biztosan megvannak, egyikkel sem beszéltem már évek óta. Térjünk a lényegre Klaus, ha nem mondod, meg mit akarsz akkor én menetem is. – kissé hisztis volt a kicsike.
– Jól van! Nyugodj meg és hallgass végig. Katerina nem olyan, mint ahogy te hiszed. Ha megunja azt az embert vagy valami baleset történik vele, akkor visszajön hozzám. Megadom neked a lehetőséget, hogy kiszúrj Katerina-val és legyen valakid. Ha pedig nem tetszik az ember, akkor megölheted. Ha jól emlékszem Dean Williams-nek hívják. – meséltem neki, de egy fontos részletet kihagytam. Reméltem nem ismeri a Williams-eket, sem a hírüket, állítólag jó vadászok.
– Dean, eléggé érdekes neve van. Majd még meg látom, mit teszek vele.
– Jól van, de először csak kövesd őket. Van, egy olyan érzésem el akarják hagyni a várost, az emberrel megy Kath is. Rebekah úgy vigyázz, én tényleg szeretem őt. Ha más lehetőség nincs, add vissza neki az érzéseit irántam. – ez nem is parancs volt inkább már kérés.
– Jól van Nick. Te vagy az egyetlen testvérem. Mindent megteszek érted. – mondta és megölelt.
– Szia, majd még értesítelek az információkról. – mondta és elment vámpírgyorsasággal.

Katherine Parker

Visszaszaladtam a motelba ahol előzőleg laktam, gyorsan összeszedtem a holmim és átmentem Deanhez.
– Hé, szia! Készen vagy? – kérdeztem újra boldogan.
– Szia, persze! Tőlem mehetünk, de látom, már csak a kocsiba kell pakolni. – mondta vigyorogva.
– Dean mielőtt elmegyünk, és mindent újra kezdünk, el kell mondanom valamit. – mondtam és leültem az ágyra, majd megpaskoltam mellettem a helyet.
– Ha jól sejtem a vámpírról szeretnél velem beszélni. – leült, de még nem fejezte be.
 – Kath, a múltad nem érdekel és hiába az vagy ami, én, szeretlek. – mondta és megcsókolt. Ez a csók nem olyan volt, mint eddig csak megértő és szerető.
– Köszönöm. Ugye voltam Nicknél és eléggé összevesztünk. Éppen meg akart igézni, hogy csak őt szeressem, amikor betoppant a húga. Ő, mint mindig, csak elmondott mindennek, erre én a falnak nyomtam és megfenyegettem. Aztán mielőtt elmentem megcsókoltam Nicklaust. – mondtam és lesunytam a fejem.
– Ezt akartad elmondani? Kath mi még nem vagyunk együtt így nem haragszom. Mostantól új lappal indítunk, elfelejtjük a vámpírokat. Persze csak őket, olyan szinten, hogy nem foglalkozunk velük. – próbált ezzel vigasztalni.
– Még nem mondtam el mindent.
– Miről nem tudok, titokban leszbikus vagy? – kérdezte nevetve.
– Igen, vagyis nem! Mi? – kérdeztem vissza aztán rájöttem és elnevettem magam.
– Nem, nem vagyok az. Van nálam egy tőr, amit az eredetiek ellen tudok használni. Csak öt darab van belőle a világon és csak akkor használ, ha bennük hagyod. – mondtam.
– Hm, ezt tényleg nem rossz tudni. Kath akkor indulhatunk? – kérdezte tőlem, miközben felvette a táskáinkat és elindult kifelé.
– Igen, gyorsan tűnjünk el innen örökre. – mondtam és vámpírgyorsasággal mellé kerültem, majd átkaroltam a kezét. Mindig is boldogan akartam élni, kiértünk a kocsijához… hm, nem rossz. Amikor felnyitotta csomagtartót meglepődtem, telis tele volt fegyverekkel.
– Ő Dean, itt, hogy fognak elférni a cuccaink? – kérdeztem meg még mindig tátott szájjal.
– Várj egy percet és megmutatom. – lecsukott egy részt a csomagtartón és egyből, volt benne hely. Mire kimondta én is rájöttem.
– Titkos rekeszes, hogy ne vegyék észre. Bedobta az utazó táskákat és lecsukta a tetejét, az anyós üléshez jött és kinyitotta az ajtót én pedig beszálltam. Milyen udvarias… átment az ő felére és már indította a motort, amikor az utca végében megláttam Rebekaht.

4. fejezet

Dean Williams

A veszekedés abba maradt, semmit sem hallottam, mintha már csak egyesül lenne valaki odaát. Az ajtóm felől kopogásra lettem figyelmes. Gyorsan el kell tüntetni az összes fegyvert. Bedobáltam mindent az ágy alá és megnyitottam, a zuhanyt. Gyorsan levetkőztem felülről, mintha fürödni készülnék. Kinyitottam az ajtót és Katherine állt velem szemben, meglepett képpel az arcán.
- Hello, miben segíthetek? Csak nem elhagyott a régi jó barátod? - kérdeztem eléggé gonosz módon.
- Csak, meg akartam veled beszélni, az egész jelenetet. - nem tudtam mire vélni az egész helyzetet, nem is beszélve a viselkedéséről.
- Hallgatlak! - morogtam.
- Bemehetek? - kérdezett rá, mire én csak bólintottam és félre álltam az ajtóból. Ő bejött én pedig becsuktam mögöttünk a szobaajtót.
- Akkor kezdj hozzá.
- Figyelj, először is nagyon sajnálom. Komolyan, ezt nem akartam, hogy lássad. Nick és én régen együtt voltunk, de most nem. Vagyis nem tudom, tudom, neked úgy tűnt együtt vagyunk.
 - Igen eléggé úgy vettem észre, olyan jól egymásra találtatok a folyosón.
- Érzek valamit iránta, de van valaki más is. Esélyt akarok adni mindkettőtöknek. - mondta szemérmesen és zavarában lehajtotta a fejét.
- Szóval akkor nekem is van esélyem nálad? - kérdeztem, mert újra hallani akartam tőle.
- Igen, mert azt hiszem, megérdemelsz ennyit. 
- Akkor, mit szeretnél tudni rólam?
- Mindent. - mondta már lelkesen. Valahogy, úgy éreztem a szavak helyett inkább, érzéseket mutatok neki. Közelebb húztam magamhoz a derekánál fogva, hogy még az a kis távolság is eltűnjön közülünk. Az állánál fogva felemeltem a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni. Nem kellett sokáig várnom egyre közelebb hajolt hozzám, hogy elérje a számat, de fél centivel előtte megállt. Éreztük egymás leheletét, pár pillanatig egyikünk sem mozdult. Megfogtam a tarkójánál és magamhoz húztam, az ő szája és az enyém is szétnyílt. A csókunk egyre hevesebb és fesztelenebb lett, nem tehettem róla, de az egyik kezemmel megfogtam a pólója alját és felfelé toltam. Egy kicsit megmozdult, hogy könnyebben hozzá férjek a felsőjéhez, másik kezemmel elengedtem a tarkóját és két kézzel vetkőztettem. Elváltak ajkaink egymástól, hogy fején s át tudjam húzni az anyagot. Lihegve néztünk egymásra, majd ő letámadta újra a szám. Nehezen, de eltoltam magamtól.
- Kath, gyönyörű vagy, de azt akarom, ismerjük meg jobban egymást. - megcsókoltam és kinyitottam az ajtót:
- Még este megkereslek. - nem szólt semmit csak kiment. Miután kiküldtem a szobából, kopogtatott és a pólóját kérte. Nem akartam bárki így lássa, ezért behúztam a szobámba. Erre ő mérges lett felhúzta magát, olyan gyönyörű volt így. Mit akarok? Most ezt komolyan megkérdezte, persze, hogy őt. Látni akartam, de ő azt mondta talán. Mennyire cseles és vonzó. Tudtam, hogy sejt valamit a munkámmal kapcsolatban. Minél előbb végzek a vámpírral, annál előbb lehetek vele, végre. Most már tényleg elindultam tusolni, gyorsan kész lettem, nem volt kedvem zuhany alatt állni órákig, főleg nem egyedül. Miután kész voltam felvettem egy másik pólót, kissé feszült, de nem érdekelt. Visszavettem a farmerom és a bőrkabátom. Neki vágtam az éjszakának, valakinek le kell győzni a szörnyeket is. A jeleket követtem és beszéltem pár emberrel. A legtöbbnek üveges tekintete volt, a kérdéseimre, nem igazán tudtak válaszolni, mintha kitörölték volna az emlékeiket. Tudomásom szerint az új vámpírok a napon is tudnak mászkálni, egy szer segítségével. Ha a sejtésem be igazolódik Kath is egy közülük, az arca néha megváltozik. Velem szembe jött egy lány éppen sírt, de a szeme üveges volt.
- Hello, honnan jöttél most? - nem akartam kerülgetni, egyből a lényegre tértem.
- A barátomtól, arról... - mondta sírva és tovább is ment, de a kezével a sikátor felé mutatott. Halk, de gyors léptekkel oda mentem, mikor már közel voltam, hallottam a fiú könyörgését. Megálltam a bejáratnál, a nő éppen eldobta a fiút, aki csak arra volt képes, hogy odébb vonszolja magát. A nő, aki egy vámpír volt, hallotta, hogy ott vagyok, kajának nézett és megfordult. Ő volt az, akiről pár perccel előbb még fantáziáltam és felém indult, fejét veszetten. Őt nem fogom bántani bármi is, ha nem is ember.
- Ne Katherine! Én vagyok az Dean! Ha megharapsz bántani foglak! - kiabáltam vele, hátha magához tér, és sikerült kizökkentetnem a morgásból. Végre valahára emberi szemekkel meredt rám, a meglepetés kölcsönösnek bizonyult. Tényleg vámpír volt és a véremre szomjazott egész lényében. Őt a vér iránti vágy éltette, soha nem is érzett emberséget. A mi kis beszélgetésünk eléggé rosszul végződött. Egymással kiabáltunk ő megsértette a kezem és én meg a nyakába vágtam a karóm. Hogy lehettem ennyire hiszékeny? Ezért nincs egy vadásznak se senkije. Ha van azzal is csak a baj van…
- A rohadt életbe! – kiáltottam el magam, miközben már majdnem a motelhoz értem kocsival. Minél előbb mindent össze kell szednem. Berontottam az ajtón egyenesen a szobámba. Az ágy alól minden egyes fegyvert elő halásztam. A táskámat is elővettem, bár az így is elől volt, mindent bele pakoltam és a könyvet, amik igazából csak jegyzetek könyv formájában. A kabátom belső zsebébe rejtettem. Még egyszer körbe néztem és mielőtt elmentem volna, írtam pár sort Kahtnek, talán megérdemli az emberi része, ha még megvan neki. Találtam egy papírt és tollat is, rákarcoltam pár sort.

„ Katherine! Tudom most haragszol rám és meg is értem. Talán látni sem akarsz már többet, főleg nem azért, mert megtudtad, hogy a fajtádra vadászom. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Én szerettem volna elmondani idővel, de erre nem volt lehetőségem. Többet már nem is lesz szerintem. Ha akarsz, megkeresel, nem leszek messze. Remélem még lesz alkalmunk találkozni, de nem úgy, mint ma este. Nagyon kedvellek, remélem, nem akarsz majd levadászni, mert én téged nem. Legközelebbi viszont látásra….

Dean”

Valahogy már nem volt itt több keresnivalóm. Mielőtt elmentem volna, leraktam a szobájába az ágyára a papirost. Beraktam a csomagom a kocsi csomagtartójába, aztán bezártam. Már indítottam a motort és elhajtottam, el a végtelenbe, jó csak a város másik felére inkább. Az első hétben folyton vándoroltam a motelek között, hátha Kath „régi jó barátja” Nick meg akar ölni, mivel teljesen biztos voltam benne, hogy ő is vámpír. Aztán meguntam az egészet és a régi motellel szemben lévőbe telepedtem le, vagyis ott voltam. Minden egyes nap keresgéltem vámpírok után, egy pár éjszaka leöltem egyet, kettőt, de eltűntek… Véres bárdom, tisztítottam, amikor zajra lettem figyelmes, valaki ki akarta nyitni az ajtót. Leraktam a kendőt és megálltam az ajtóval szemben, támadásra készen. Ahogy kinyílt az ajtó valaki beszáguldozott rajta, szó szerint. A fegyvert kivette a kezemből és eldobta messze tőlem. Még észhez sem tértem, amikor már ugyan az a valaki csókolt. Felismertem őt és a száját, visszacsókoltam, de aztán eltoltam magamtól, ő állt velem szemben csillogó szemekkel.
– Katherine! Te meg mit keresel itt? Ugye nem akarsz megölni? – reméltem azt válaszolja, hogy nem.
– Dean? Téged kerestelek és nem, nem akarlak megölni. Egészen idáig, ebben az egy hónapban Nickel voltam és hiányzott valami, vagyis valaki. Rá kellett jönnöm, hogy vele sosem leszek olyan boldog, mint mással. Még ha minden egyes nap meg kell majd küzdenem a szerelmemért vállalom ezt. – folytatni akarta, de megszakítottam a monológját.
– Vállalom a küzdelmet, mert én is szeretlek. – mondtam ki helyette.
– Dean én… - nem tudta kimondani, de nem is kellett neki. Közelebb mentem hozzá és szorosan magamhoz szorítottam.
– Köszönöm. – suttogta nekem, én pedig megcsókoltam.
– Kath, és most mi lesz? Úgy értve, hogy te vámpír vagy én meg ember és te a véremre szomjazol, akarva akaratlan. – kérdeztem tőle.
– Majd csak megoldjuk valahogy, nem akarom kiszívni a véred. Dean szeretlek! – mondta és megcsókoltuk egymást. A karjaimban tartottam végre, akit szeretek, tudom mennyire nehéz ez neki.
– Katherine, szeretnék kérni tőled valamit. – mondtam neki mikor elengedtem.
– Érted mindent megteszek, ahogy csak tudok. – válaszolta, de láttam rajta fél a kérésemtől.
– Kérlek, ne ölj több embert. Azt nem kérem, hogy szokjál le a vérről, mert az olyan lenne, mintha én nem ehetnék több sajtburgert. – mondtam neki nevetve.
– Miattad megpróbálom és igazad van, nem tudnék leszokni a vérről. – nevetett újra, megcsókoltam és ő visszacsókolt, majd eszébe jutott valami.
– Nick, teljesen elfeledkeztem róla! Dean sajnálom, de most mennem kell. Este vissza jövök és elmegyünk innen nagyon messze. – mondta, én bólintottam ő pedig megcsókolt boldogan és elfutott.