A blog első díja :D

Nagyon, nagyon köszönöm a díjat, Klaroline aranyos vagy, hogy rám gondoltál, köszönöm! 

Nos, íme, itten vannak a szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél, 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma!
3. Egy- egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról!
    Akiknek továbbadom:
Klaroline
Cleo Farelly
Véres bosszú
Aida - Petrova vérvonal

11. fejezet + extra

Katerina Paulson

Az összes ruha, amit valaha hordtam. – megpusziltam az arcát és visszaszaladtam az új szekrényemhez, alul pedig mindenféle lábbeli várt rám. Meglepetésemre pár is dobozt találtam a felső polcon. Kíváncsiságom eluralkodott rajtam levettem és belenéztem, közben a kis asztalom székére ültem. Az összes kiegészítő és ékszer benne van, még a gyűrűm is, ami szüleimtől maradt rám. Gyönyörű az összes, engem elkaptak az emlékek, ahogy felnéztem már egyedül voltam a szobában. Visszasétáltam a szekrényhez és sorra elkezdtem forgatni a ruhákat. A legelső ruhadarab, ami a kezembe került, ha nem csalt a memóriám, a XV. századból való. Egy egyszerű ruhadarab volt, mikor Nick öccsével találkoztam ezt viseltem, vagyis hasonlót. Egyszerű szabású, felső és alsó része kissé külön vált, de még nem teljesen. Hosszított denevér ujjai végén szürke színű szegély vette körül, derekát is ugyan ilyen anyag emelte ki a szoknya része bővebb, a korhoz illő szabású. Az egész ruha zöld színben pompázott, akkor annyira illet hozzám ez a viselet. A következő ruha, is abból a századból származott, pont a megismerkedésünk napján viseltem ezt. Klausnak már akkor megtetszettem, a bordó ruhámban csak úgy pompáztam. Felső dekoltázs részénél csipke díszítette, csípőtől bővült a szoknya rész ott volt rajta övszerű fehér, bordó csíkos szegély, háromszög alakban lefelé fehér réteg díszítette. A következő két században csak bujdostam Nick haragja ellen, így nem volt részem a kor legjellegzetesebb ruháit viselni. Csak pár szakadt holmi volt rajtam, de ismertem azokat a puccos barokk stílusú ruhákat, nagyobbak lettek az alsó szoknyák, egyre több réteget raktak egymásra. Egyre több virág motívum jelentkezett az egész felületen, mindent beterített. Kisebb kalapokat raktak oldalasan a fejükre, enyhe színű kis kesztyűkkel párosítva, de ezt csak a tehetősebbek tehették meg.  Nem is akartam élni igazán azokban az időkben, de mégis kaptam egy ruhát. A következő három ruha a XIX. századból voltak a kedvenceim, imádtam azt a kort. Az első megint egy zöld színű, de ez haloványabb volt, alsó szoknyák újra a régi fényükben tündököltek. A felső alatt egy fűzőt hordtam akkoriban, kissé összeszorította a bordáimat, de nem fájt. A dekoltázs jobban látszódott, rövid ujjai buggyosak voltak. Fodrok díszítették körbe alsó részt és a felsőt a dekoltázsnál. A következő egy krém és sárga színű csíkos ruha, nagy kivágással, derekánál egy barna övvel díszítve az alján egy vastagabb rész is ugyan ilyen színű. A hozzá való boleró is ugyan ilyen színekben pompázott, inkább kockásan. Hozzá egy kisebb barna kalap és hosszított fülbevaló tartozott kiegészítőként. A következő ruha ugyan olyan gyönyörű, mint az előzőek. Derekánál krémszínű vastag szalag emelte ki az alakom, ha felvettem. Viseltem már ilyet régen, a ruha alap színe kék virágminta, tetejénél csipke szegéllyel. Negyedes buggyos ujja ugyan olyan színben pompázott. Hozzá a kiegészítő egy kalap, a karimáját lila vastag szalag díszítette, hátul egy masnival. Kirívónak látszott, a piros tollal az oldalában. Viszont nekem tökéletes, mint az eddigiek. Az 1920-as éveknek külön stílusa volt rövid combközépig érőruhák, alul rojtokkal, néhol pedig flitterekkel. ennek a korszaknak a csillogás számított, kirívó akart lenni mindenki. Magas sarkú cipők, fejpántok és kalapok. Minden meg volt, szőrmés kistáskák. Hosszú lógós fülbevalók, rövidebb ballonkabátok, persze a domináns szín egyértelműen fekete, arany és ezüst volt akkoriban. Következő évtized a ’30as évek már sokkal vissza fogottabb. Egyszerűbb, letisztult formák hosszított fazon. A ruhák most már hosszabbak voltak, térd fölöttiig érőek, pántos felsőrésszel. A nagy kalap kötelezőnek számított, gyöngyből készült nyakláncok. Rövidebb vagy hosszabb kesztyűk. Kicsi, kör alakú fülbevalók, néha-néha feltűntek az egyszerűbb karkötők. Jellegzetes szín, a fekete és fehér maradt. ’40es évek divatja sokkalta nőiesebbek, színesebbek lettek a ruhák. Nyitottabb magas sarkúk, vastagabb ékszerek. A táskákat felváltották a kisebb kézitáskák és retikülök, a kedvelt motívum a masni. Rövid ruhákon is masnik díszelegtek, fodrok keresztezték egymást. Ezeket a ruhákat is imádtam az összes gyönyörű volt, minden korban vagy korszakból három ruhát kaptam legalábbis eddig. ’50es évek divatjától hányinger kerülgetett, azok a hosszú ruhák, sötétebb színek főként barna szín dominált. Alacsonyabb magas sarkúk, rövid ujjú kis feltűréssel és gallérokkal. Derék résznél ugyan olyan színű övvel párosítva. Hosszú ujjú kabátka is volt az egyik kék összeállításhoz, sötétkék hosszú szoknya derékig ért. Felülről egy világosabb kék buggyos felső tartozott hozzá. Bár az egyik ruha eléggé elnyerte a tetszésem. Pántos felsőrész, deréktól bővülő szoknyarész, fehér alapját piros virágminta kiemelte. Kiegészítő egy pár rövid rózsaszín kesztyű és egy halovány színű retikül. A ’60as, ’70es években kezdődött a hippi stílus, hála a vietnámi háborúnak. Minden a békét szimbolizálta, a régi múltból hozták elő a ma is kedvelt szimbólumot. Angolul „peace”- ként használják, mint béke. Egy kör középen elfelezve a felező vonalat is elfelezve indul ki két negyedre szabdaló vonal lefelé. Régen a keltáknál az életfát és az életet jelentette. Ők békét, szeretetet hirdették és ebben a hitben éltek, szerintük minden ember szabad lehetett. A szekrényemben három ilyen szettet találtam, két koktél ruhát és egy összeállítást. Az első ruha egy sárga pánt nélküli homokóra alakú, felülhúzott és redős egészen a derék részig. Alul pedig egy kicsit nagyobb a karimája. Hozzá egy hasonló, de kicsit sötétebb saru cipőt találtam, hajpántot és virágos kitűzőt. Egy másik pánt nélküli ugyan ebből a korból, A vonalú piros alapon fehér pöttyökkel. Alul pedig egy kis fehér átlátszó fodorral. Az összeállítás eléggé érdekesnek bizonyult, de tetszett. Hosszú denevér ujjú tunika a felsője, virág mintákkal díszített zöld alapon, kicsit a havai virágokat idézte elő, de mégis más. A nadrág hozzá bőszárú ugyan olyan virág mintákkal, a lábbeli hozzá egy magasított sarkú barna szandál. A ’80as évek divatja felszabadulást és a lázadást jelképezte. Fő színe annyira nem volt, kedvelte a rikító színeket: lila, pink és a világoszöld. Ebből a korból csak két ruhám volt, egy összeállítás és egy kisestélyi. Az egybe részes ruhám lila színben pompázott az egészet a fényes anyag tette még szebbé, egy lila topánkám van hozzá. A másik egy nagyobb kivágású csónaknyakú püspöklila felső hozzá fekete vékonyított nadrág, olyan fényes szállal, ami csillogóvá tette. Kaptam mellé egy magasabb szárú lila színű lakkcipőt. A 21. századi ruháim nem voltak annyira különbözőek egymástól farmernadrág, magas sarkú és valamilyen felső. Mégis ezek nagyon tetszettek, sőt imádtam őket, annyira eltalálta az ízlésem. Az első kollekció egy fekete csőszárú farmerből, barna magas sarkú szandálból, világoskék ujjatlan top, ami fölé tudok venni egy sötétkék atlétát. Az elhanyagolhatatlan kiegészítőként hosszabb ezüst nyaklánc, ezüstözött karkötő és egy sötétkék táska. Következő összetett hasonló fekete farmerből, fekete bokacsizmából, egy eléggé élénk lila felső hozzá egy fekete farmer kabáttal. Egyre több kiegészítőt találtam magamnak, annyira gyönyörű az összes, fekete karkötő ehhez az összeállításhoz. Az utolsó kiemelkedő is elnyerte a tetszésem, igaz a legtöbb felső színe lila, de nem bántam egyáltalán. Fekete magas sarkú szandál, sötétkék, ami feketének tűnik, felülre nagyobb V kivágású levendula atlétaszerű top, hozzá extraként egy szürke táska. Találtam még más ékszereket, kiegészítőket és ruhákat, nem is beszélve a fehér nemükről. Annyira tökéletes minden, hogy az már gyanús. Át öltöztem egy kényelmesebb ruhába, a magas sarkút át cseréltem egy topánkára és egybe részes kis koktél ruhába, indultam el felfedezni a házat. Mielőtt kiléptem az ajtón körbe néztem az új szobámban. Az ajtó mellett találtam egy kis hűtőszekrényt, kinyitottam és újra elállt a lélegzetem. Csurig van véres zacskókkal, elgondolkodtam rajta inkább maradjak a szobámban.  

11. fejezet

Katherine Parker


Hónapok teltek el és nem beszéltem vele, de nem is nagyon gondolkodtam. Csak utazgattam és szívtam az emberek vérét, másra egyik sem volt túl jó, a társaságukat untam. Egy-egy hírfoszlány alapján tudtam éppen hol vannak a Williamsek, de inkább kikerültem őket. Johnnal semmi bajom sem volt, sőt kedveltem is az öreget, fiára emlékeztetett. Sam pedig ki nem állhatott, talán mert egy szörnyeteg vagyok, vagy, mert szerettem a bátyát, ez örök rejtély lesz számomra. Dean hát róla semmit sem hallottam, állítólag letelepedett egy kis városban és csaposként dolgozik. Egyre jobban érdekelt, így mindent kiderítettem. Hagytam egy üzenetet a hangpostáján, ha fontos vagyok, neki visszahív. Így is lett, de rám is nyomta a telefont, mérges lettem rá és fel akartam tépni egy emberi torkot. Túltettem magam rajta és pár órával később egy fülkéből hívtam, megbeszéltünk mindent, de nem ilyen fogadtatásra számítottam. Egy másik lányt ölel és csókol majd helyettem, a szőkeség beviharzott hátra én pedig a látszatot követtem. Megéreztem a szagát, az a húszas évekbeli parfüm, a szőke haj és akkor megvilágosodtam. El akart tűnni gyorsan és egy utolsó csókot adott neki, mert látta, hogy nézem őket.
- Szia Rebekah, rég találkoztunk. – mondtam neki mielőtt elmehetett volna.
- Á, Katherine, hát te vagy az? Meg sem ismertelek, bocsánat, de most mennem kell. – jelentette ki.
- Üdvözlöm a bátyádat! – kiabáltam utána, becsapódott az ajtó és kettesben maradtam Deannel.
- Ti honnan ismeritek egymást Bekahval? – kérdezett egyből Dean.
- Szerintem inkább nem akarod tudni. Mi történt veled? Ez nem te vagy, én egy mindenre elszánt vadászt ismerek.
- Felejtek, vagyis akartam. Végeztem a vadászattal, nincs több démon, vámpír, szellem se semmi természetfeletti lény. – hiába mondta ezeket tudtam saját magának is hazudik.
- Ha így van, akkor miért vagy megint egy vámpírral? Ráadásul az én fajtám egyik ősijével? – kérdeztem vissza, ő pedig sokkos állapotban nézett.
- Nem Bekah csak egy ember! – próbálkozott.
- Ó jézusom, azt hittem ennél jobb vagy. Te Bekahként ismered, de az igazi neve Rebekah, Nicklaus húga, ő egy vámpír! Szerinted miért tűnik el mostanság annyiszor? Miért nem mutatta be eddig a bátyját?
- Nem, ő csak egy ember, akinek a családja más. Be fogj mutatni nekem a testvérét.
- Lehet, hogy bemutatja, és most hazudsz magadnak is, de te mondtad hiányoztam neked! Nézz a szemembe és mondd azt, hogy nem szeretsz, akkor mindent elhiszek. – mondtam neki végül utolsó ments várként.
- Katherine én… - kezdte és kilépett a pultból elém lépett. – Kath, nagyon sok mindenen mentem keresztül. – míg folytatta leült mellém és megfogta egyik kezével az arcom, másikkal pedig a kezemet összekulcsolta a sajátjával.
- Katherine én… – szemembe nézett egy darabig, csak nézett. – Szeretlek. – fejezte be a mondatot és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és visszacsókoltam, megfogtam az ingje gallérját és szorítottam. El akart engedni, de én nem hagytam neki, végre együtt lehettünk. Megcsókoltam újra, érezni akartam őt, végre újra együtt voltunk. Megfogta a kezeim és lefejtette a ruhájáról, még egy utolsó csókot lehelt az ajkaimra.
- Mutatnom kell valamit. – mondtam neki és elkezdtem húzni kifelé.
- De, nem hagyhatom itt a kávézót. Hova megyünk? – kérdezett rá.
- Csak el, gyere, sétáljunk. Csöndben egy csepp zajt se csapj! – figyelmeztettem és húztam tovább, majd megálltam előtte.
- Bízol bennem?
- Igen, mint mindig. – mondta gondolkodás nélkül, én pedig bólintottam. Megfogtam az alkarjánál és vámpírgyorsasággal futottam, egy két, sőt lehet már három hatalmas teret és utcát elhagytunk. Egészen a külvárosig rohantam, egy beugró sarok előtt álltam, a szám elé tettem az ujjam, mutatva maradjon csöndben. Elkezdtem koncentrálni egyre jobban, a testem megfeszült és remegés lett úrrá rajtam. Köd támadt körülöttem és egyre sűrűbbé változott körül ölelte Deant is. Tudtam ő nem lát engem, megfogtam a kezét tudja, itt vagyok, megszorított és közelebb jött.
- Kath, én nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – próbált rá venni az igazára.
- Sss, csak gyere utánam. – mondtam neki kedvesen és beljebb mentem a sikátorba, kissé gyengítettem a ködön, hogy lássa, amit én. Az előttünk lévő látvány számára meghökkentő és kiábrándító lehetett. Két ember feküdt vérző nyakkal a földön, egy másik sarokban pedig egy férfi térdelt védekező testtartásban. Könyörgött az előtte állónak, aki csak vigyorgott támadó állásban, nem adott menekülési lehetőséget. Bele mélyesztette a fogát szerencsétlen védtelenbe, míg mohó kortyokkal ivott láttuk az arcát. Rebekah volt az Deanre néztem ő pedig rám meredt.
- Igazad volt, meg kell ölnöm őt. – jelentette ki, gyors váltás gondoltam magamban. El akartam indulni, de inkább megállt előttem és mélyen a szemembe nézett.
- Most elmegyünk innen, mert szeretlek, és nem akarlak így látni! – mutatott Bekah felé, csak bólintottam és hagytam hadd húzzon maga után.
- Nekem vissza kell mennem oda.
- Nem! – csattant fel a hangja és megrázott.
- Vérre van szükségem. Oda kell mennem, érzem. – próbálkoztam ellen állni bántás nélkül.
- Nem mész te sehova! – emelte fel a hangját, amitől összerezzentem mindig. Mint egy kislány, aki tudja rossz fát tett a tűzre. Egy kést vett elő az övéből, megvágta magát mielőtt bármit is mondhattam volna elém tolta. Megráztam a fejem és hátrálni kezdtem, de követett és a számba nyomta kezét.
- Katherine azt kérem, igyál belőlem. – szemeim kitágultak és szívtam a vérét. Az folyadék szétrobbant számban meleg omlós nedűként hatott rám, sző vére más. Annyira intenzív és érzékiséget vált ki belőlem.
- Drágám, figyelj rám! Kérlek, engedd el a kezem. – mondta kedvesen, még jobban megszorítottam a kezét és elengedtem őt teljesen.
- Köszönöm. – mondtam neki mosolyogva és megcsókoltam. Eléggé furcsa és durva lehetett neki, a saját vérétől pirosodott a szája. Gyorsan megtöröltük a szánkat, minden nyomot eltüntetve. Visszafutottam vele a kávézóba és elköszöntem rövid időre, valahogy beszélnem kellett Rebekahval, elkértem a számát és felhívtam.
- Szia Dean! Nem sokára ott vagyok és eljátszadozhatunk. – nevetett fel kéjesen a telefon másik oldalán.
- Szia Rebekah, amint hallod nem ő vagyok. Beszélnünk kell! Gyere a kávézóval szemben lévő erdőbe. – monoton hangon beszéltem, de szívem szerint kitéptem volna a nyelvét.
- Mindjárt ott vagyok! – mondta és letette. Tényleg nem kellett sokat várnom és velem szemben állt.
- Katherine, milyen régen találkoztunk! Miben segíthetek? – kérdezősködött bűbájos hangon.
- Hagyd békén Deant és takarodja közeléből végleg! – fenyegettem, meg mint mindig most is.
- Áll az alku, de tudnod kell, isteni a vére és olyan jó az ágyban. Lehet, még egyszer utoljára megkóstolom! – nevetett fel megint, én pedig megvetve néztem végig rajta.
- Ne merészeld! Ő csak az enyém! – morogtam felé.
- Jól van már! Nem kell így mellre szívni. De Katherine drágám olyan butácska vagy. – mosolygott nagy vigyorral az arcán. Vámpírgyorsasággal előttem termett és mélyen a szemembe nézett. A háta mögül megjelent Nickaus engem vizslatott, rá pillantottam és találkozott a tekintetünk. Rá jöttem mit akartak, de csak bocsánatkérően nézett. Újra a szöszire pillantottam, hátrálni akartam, de elkapta kezeimet, nem engedett szorosan tartott. Pupillái kitágultak és elkezdett beszélni. – Visszakapod az érzéseidet, mindet, amit Nicklaus iránt éreztél. – mondta.
- Nick, úgy féltem. – oda sietett hozzám én pedig átöleltem.
- Nyugodj meg Katerina, most már itt vagy vagyok veled. – simogatta a hátam.
- Nem! – hallatszott a kiáltás valaki futott felénk, vagyis inkább a szőkeség felé. Aztán a következő pillanatban arra eszméltem egy fehér tölgy áll ki Rebekah szívéből. Egyedül álltam ott és beletelt pár másodpercbe, hogy feleszméljek. Klaus a nyakát szorította Deannek, aki próbált ellenállni és lefejteni magáról. De nem sokra ment egy eredeti vámpír ellen sokkal erősebb, mint ő. Most mit csináljak?
- Ne Nick! Elég, ne bántsd őt. – a vámpír elengedte az embert, hála a kiáltásomnak. Oda siettem a térdelő emberhez, magamhoz húztam és az ölembe fektettem.
- Nem lesz semmi baj. csitítgattam, fejét simogatva, mintha egy kisgyerek lenne.
- Kath, én… meg kellett tennem… veled akarok lenni… én, szeretlek. – össze-visszabeszélt, de értettem mire gondol. – Dean, én is szeretlek, de most nem lehetek itt. – próbáltam menekülni a helyzettől, hirtelen gondolattal felvágtam a csuklóm és a szája elé tettem. Nem vitatkozott, ivott két kortyot és eltolta magától. Felnéztem a vámpírra, gyűlölni akartam, de nem ment.
- Biztonságos helyre visszük, és mindent te fizetsz!
- Miből gondolod, hogy segítek? Miért is segítenék, hiszen most ölte meg a húgom!? – csattant fel Nick.
- Azért mert szeretsz és ő nagyon fontos nekem, nem eshet semmi baja. – vágtam vissza, majd farkas szemet néztünk egymással. Aztán felsegítettem a földről Deant, elindultam vele a városba.
- Hová akarod vinni, ő csak egy ember édesem?! – lekezelő hangon kérdezett.
- Gondolom, itt laksz a közelben, hát hozzád megyünk. Mutasd az utat! – parancsoltam rá kicsit keményen.
- Nincs ínyemre az ötleted, de túlságosan is jól ismersz édes. – nevetett fel keserűen, átvette tőlem a terhet és vámpírgyorsasággal elindultunk. Nem volt nagy a város, azt hiszem Mystery Falls a neve. A kertvárosi rész végénél jártunk, amikor megálltak. Egy hatalmas kúria látványa tárult elém, kétemeletes hatalmas épület. Az ablakai sötétfából voltak, de maga az otthon színe világos és hívogató, hátra felé még nagyobbnak tűnt. Ha jól láttam egy labirintus terült el sövényből, középen pedig egy szökőkút tette varázslatosabbá a környezetet. Kinyitotta a fekete vaskaput és egyenesen a házba mentünk az ajtó nyitva várt ránk. A belső látvány még lélegzetelállítóbb, egyenesen lehengerlő, egy hatalmas lépcsősor vezetett fel az emeletre, hátrafelé két folyosó nyílott, de jobban nem tudtam megnézni. Sietnem kellett, hogy utolérjem őket, a második emeletre mentünk, jobbra fordultunk egy kisebb folyosóra, ott két ajtó helyezkedett el egymással szemben. A baloldalit nyitotta ki és egy nagyobb lakosztályba kerültem, középen egy baldachinos ágy, világos ágyneművel, oda letette, vagyis inkább dobta Deant. Körbe néztem minden meg van, amire szüksége lehet. Egy kisebb ajtó nyitva volt, egy fürdő helyezkedett el benne.
- Köszönöm. – mondtam és megfordultam Nick felé.
- A szemközti szoba a tiedé, hasonlóan van berendezve, egy kis plusszal. – mosolygott és hagyta hadd nézzem meg.
- Az én szobám pedig onnan nyílik. – mutatott egy ajtóra a szobámba, azzal szemben fürdő szoba van, az ágyam egy nagy francia ágy baldachinnal és levendula ágyneművel. A sarokban fenyőből egy kis fésülködő asztal helyezkedett el. Nick nagyon jól ismert, mint mindig, egy szekrény várt a másik oldalon, ugyan olyan fából.
- Köszönöm, még egyszer. – mosolyogtam rá.
- Még ne köszönd, csak nyisd ki a szekrényed. – tanácsolta az említett bútordarabra mutatva. Bólintottam és kinyitottam, tátott szájjal néztem végig a ruhatáramon. Minden egyes századból és időszakból levő ruhák, amiket annyira szerettem hordani, mind ott voltak! A szemeim könnybe lábadtak és szorosan megöleltem Nicklaust.
- Köszönöm, ez tényleg gyönyörű!