12. fejezet

Katherine Parker

A kíváncsiság eluralkodott rajtam újra, így elindultam hangtalanul, tovább akartam menni, de nem ment. Szembe találkoztam magam vele és elöntöttek az emlékek. 

– Szia Dean! Ez annyira, de ja vu, nem gondolod? – kérdeztem rá vigyorogva.

- Szia, szépségem. Mint az első találkozásunk, első randink. Tetszett annak a napnak a vége, bár az estén nem volt olyan kellemes. – vigyorgott rám kétszáz wattos mosollyal, aminek nem tudtam ellenállni. 

- Igen, volt annál jobb esténk is, mi lenne, ha ismételnénk? Régi szép emlékek felidézése? – kérdeztem és közelebb mentem hozzá.

- Hm, nem rossz ötlet. – a derekamnál fogva magához húzott semmi sem választott el minket. 

- Tényleg ezt szeretnéd Kath? Mi van Klaussal és az iránta érzett szerelmeddel? – ezzel a kérdéssel összezavart.

- Én, nem tudom. Téged és őt is szeretem. – hajtottam le a fejem szomorúan. 

- Figyelj, most menj és derítsd, ki melyikünket szereted igazán. – megforgatott, elindított előre. 

- Köszönöm! – mondtam, oda mentem hozzá és megcsókoltam.

- Ez már hiányzott. – mosolyogtam rá és elrohantam.

Dean Williams

Az egész ott kezdődött, hogy Rebekah el akart menni valahova. De Kath megállította és elkezdett beszélgetni vele, rövidre fogták az egészet. Katherinel maradtam, csak mi ketten. Rövid idő elteltével sikerült meggyőznie, hogy Bekah vámpír. Beszélni akart vele, ezért a kis erdőben találkoztak. Féltettem Katherinet, ezért titokban követtem tisztes távolságból, mikor eléggé közel értem egy fa mögül kémleltem őket. Megláttam Nicklaust, rosszat sejtettem, biztonság kedvéért még indulás előtt eltettem azt a tőrt, Kath nálam hagyta. Akkor meghallottam Bekah szavait, elfogott az indulat és beleszúrtam azt a bizonyos fegyvert. A vámpír elkapott, nyakamat szorongatta, ha szerelmem nem kiabál, rá lehet, halott vagyok. Veszekedés hangzott fel felettem, de Kath ura a helyzetnek, egy házba vittek. Jó nagy, ahogy észrevettem, bár arra figyeltem össze ne essek, nem akartam elveszteni az eszméletem. Fél órán át pihentem, próbáltam erőhöz jutni, de lehet több is eltelt, már nem emlékszem. Valami ételre volt szükségem, ezért elindultam felfedezni az új helyet. Szemben találtam magam Katherinenel, mint az első találkozásunkkor. Beszélgettünk és azt tanácsoltam neki derítse ki az érzéseit. Akár mire is jut, én szeretni fogom, remélem, jól dönt és mellettem marad, igaz voltak és vannak nehéz helyzeteink, minden megoldható. Szeretem őt, ebben biztos vagyok, de a gyomron korgása nem hagyott gondolkodni. Jobbra fordultam és lementem a földszintre, tényleg eléggé puccos ez a hely, tele mindenféle csicsával. A lépcsőről balra és jobbra is egy-egy folyosó nyílott, az ösztöneimre hallgatva elindultam balra. Az első ajtót csukva találtam, nem volt kedvem bajlódni vele. Jobbról a következő ajtó, nyitott és villany is égett napfény helyett, beléptem és egy konyha terült el a szemem előtt. Két nagy hűtő egymás mellett, konyhapult, sütő és tűzhely, mikro és még több konyhai eszköz. Fali szekrények, polcok, ha jól láttam mindegyik tele van valami fontos eszközzel. Az első hűtőt kinyitottam, de inkább egyből be is csuktam, minden egyes polc tele pakolva véres zacskókkal. Szerencsére a másik hűtőben már rendes embernek való ételt találtam. Középen találtam egy tányért, amin egy hamburger volt, belenéztem és sajtos, pont a kedvencem. Kivettem és beraktam a mikrohullámsütőbe melegedni, annyira jól esett végre valami étel van a hasamban. Régen ettem, szóval készítettem magamnak két szendvicset. Végeztem, de semmi kedvem sincs vissza menni a szobámba. Felfedező körútra indultam a folyosó többi részén üresek voltak a szobák. Visszamentem a lépcsőig jobb oldali szárnyat átkutatva sem találtam semmi érdekeset. Csak szobák sorra egymás mellett… Az első emelet sokkal világosabbnak tűnt, persze lehet, a nagy ablakok miatt van mindez. Egy boltíves átjárón átmentem, egy nappaliba értem, hátrébb egy bár helyezkedett el, kényelmes kanapék és fotelek mind egy plazma TV felé néztek távirányító pedig a kávézóasztalon. Az első utam a pulthoz vezetett, levettem a polcról valami erősebb italt és egy pohárba töltöttem, azt az üveg helyére raktam és TV elé huppantam whiskys üveggel a kezemben. Magamhoz ragadtam a kapcsolót és egy sport csatornát kerestem, éppen amerikai foci ment. Jónak tűnt így nem kapcsoltam el, közben eléggé fogyott az italom, két másik üvegért mentem. Egy ideig ezt csináltam, de a harmadik meccs közben történt egy képszakadás… elaludtam. Arra keltem valaki rázogat, kinyitottam a szemem, de meglepetés ért, nem erre az arcra számítottam. Egy kislány nézett velem szembe barna göndör fürtjei össze visszaállnak, barna szeme csillogott, ahogy engem kémlelt.

- Szia, én Kelsy vagyok. Téged hogy hívnak? – kérdezősködött kíváncsian.

- Szia Kelsy. Az én nevem Dean. – válaszoltam neki kedvesen, egy mosoly kíséretében.

- Szóval te vagy a vadász? Máshogy képzeltelek el! – kérdezett tátott szájjal és újra végig nézett rajtam.

- Te honnan tudsz ilyeneket és mit keresel itt? – most már én is furcsán néztem vissza.

- Egy ideje itt lakom Klaus bácsival, de Rebekah néni régen volt meglátogatni. Mindenről beszámolt nekem, de anya is itt van valahol. – nézett körbe a szobában.

- Anyukád? Hány éves vagy te? – kezdtem érteni.

- Attól függ melyikre vagy kíváncsi? Az igazira vagy halálomkor mennyi idős voltam? – kérdezett vissza egy nagy mosollyal.

- Nézzük csak, először inkább a tested életkorát mondd az jobban illik az arcodhoz. Talán nem is olyan ijesztő. – próbálkoztam egy gyenge mosollyal. 

- Ha jól emlékszem öt éves lehettem. 1495-ben haltam meg, vagyis az óta élek. – mesélte az apróság múltba merengve.

- Szóval te Katherine gyereke vagy? – kérdeztem rá ténylegesen, tőle akartam hallani. 

- Nem, te butus. Az én mamám neve Katerina Paulson, az én nevem pedig Kelsy Paulson. – kihúzta magát egy önelégült mosoly kíséretében. Annyira hasonlított Kathre…

- Kelsy, bocsáss meg édesem, de változott a terv. – jött be a helyiségbe Kath, megölelte a lányát. 

- Szia, mami akkor megint el kell válnunk? – az a bánatos arc mindent felülmúlt. 

Jaj dehogy is! Csak elutazunk, egy kis időre kérlek, pakolj össze pár holmit. – mosolygott rá aztán felém fordult.

- Szia Kath, jó újra látni. – mondtam neki egy szerepet játszva.

- Beszélnünk kell, már neked is bepakoltam. – annyira jó ezt hallani. 

- Köszönöm! – magamhoz húztam és keményen megcsókoltam.

- Ugye Klaus bácsi is jön velünk? – szakított félbe minket, meg kell, mondjam a pillanatot ügyesen megfagyasztotta.

- Ezt majd még megbeszéljük, kérlek, menj pakolni. – megpuszilta a kislány homlokát, aki egyet bólintott és eltűnt. 

- Látom megismerkedtél vele, ennivaló gyerek. – mosolygott az ajtó felé.

- Pont olyan gyönyörű, mint az anyja. Kérlek, áruld el mire jutottál velünk kapcsolatban. – tértem a lényegre.

- Itt hagyjuk ezt a helyet, új életet kezdünk. – simogatta meg az arcom lágyan. 

- Mondd ki, amit érzel. Mondd ki, mit érzel irántam. – kérleltem suttogva.

- Szeretlek téged. – suttogta a fülembe, bizsergető érzést hagyva maga után. Az ajkaim megtalálták az övét, heves csatába kezdtünk egymás ellen. Karjait összekulcsolta nyakam körül én megfogtam derekát és magamhoz öleltem. Egymást akartuk, mint még soha, magamhoz akarom láncolni, ha kell az életem árán is. Köhögés szakította meg az örömünket, hang irányába fordultunk. Kelsy szemérmesen lehajtott fejjel várakozott.

- Minden kész van, indulhatunk. – nézett fel ránk félénken.

- Kérdezhetek valamit? – nem tudom kinek szánta kérdését, de válaszoltam.

- Persze, mondd csak! – hangzott egyszerre mindkettőnktől.

- Anya, ő miért jön velünk? – mutatott felém kérdő pillantások közepette.

- Mert én szeretem és ő az én párom. – az utolsó szót nagyon kereste, hiszen mit is mondhatna egy ilyen helyzetben.

- Lehetne egy másik kérdésem is? – annyira kíváncsi, bármennyi idős. Inkább nem szóltam semmit csak bólintottam.

- Tényleg annyira szereted anyát? Mindent megtennél érte? – kérdezte tőlem, megváltozott a hangja.

- Igen, mindent megtennék érte. Szeretem őt, többet nem akarom elengedni. – néztem szembe a kislánnyal.

- Akkor jó, induljunk. – mosolygott újra édesen.

- Gyere, add a kezed. – mondta Kath felém nyújtva kezét. Vámpírgyorsasággal a szobában kötöttünk ki, kezembe adott egy bőröndöt, másikat ő fogta.

- Kelsy hol van? – kérdeztem tőle, mivel sehol sem láttam.

- Kint vár ránk, elbúcsúzik Nicktől. – húzta meg a vállát mondat végén. Megfogtam a kezét és újra extrasebességre kapcsolt. Tényleg az ajtóban várt ránk, éppen szólni akartam, az autómért, nem szívesen hagynám ott. Kelsy megfogta apró kezével, azt a kezem, amiben a böröndöt tartottam. Közre fogtak és átszeltük a várost Katherine vezetésével. A kávézó előtt álltunk meg, ott parkolt az én drága kocsim, átvettem kislánytól a bőröndjét. Kulcsom már a zsebemben zörgött, előhalásztam és kinyitottam a csomagtartót. Az első felét felhajtottam, ne lássák a fegyvereket, betettem a csomagokat, Kath is berakta az övét. 

- Akkor most hova menjünk? – kérdeztem tőlük, megfordultam, hogy szembe nézhessek velük. 

- Beszélnünk kell. – jelentette ki Kelsy ránk nézve nagy szemekkel.

- Mondjad drágám. – mondta az anyja megsimítva fejét. 

- Hallgatlak! – mondtam és neki támaszkodtam a csomagtartónak.

- Még Klaus bácsitól hallottam, egy igen erős és veszélyes varázslatot, amivel meg lehet szüntetni a hallhatatlanságot. Kell hozzá egy pár dolog, nagyjából tudom mik azok. Szeretnék újra élni anyával és talán még veled is. – mondta felém mosolyogva. 

- Igazság szerint új életet akartam veletek. Szeretnék emberi életet magunknak. – mondta szerelmem rám meredve.

- Te mit gondolsz erről? – kérdezték tőlem egyszerre.

- Ez nekem még nagyon új, veled való találkozás, - mutattam a kislányra. – de egy valamit tudok. Szeretlek és veled maradok, bármi legyen. – mondtam Katherinere nézve.

- Köszönöm Dean. – oda jött hozzám és átölelt.

- Akkor hol kezdjük? – kérdeztem a feladatra koncentrálva.

- Először a hozzávalókat szerezzük meg. Egy olyan boszorkányra lesz szükségünk, aki a salemi boszorkányok leszármazottja, csak ők ennyire erősek. Egy nagyon ritka ásványkristály kell, messze innen egy sivatagban van. Vért kell szerezni a teremtőnktől, mivel miatta vagyunk hallhatatlanok, szerencsére ez megoldható. AZ utolsó hozzávaló nem fog tetszeni nektek. – itt megakadt és nem akarta folytatni.

- Mi lenne az-az utolsó, gondolom nekem nem fog tetszeni. – mondtam és Kelsyre majd Kathre néztem. 

- Tudom, mire gondolsz, de óvatosnak kell lennünk. – mondta kislányra nézve, gondolkozott tovább előre meredve.

- Kelsy mondd el hány áldozat kell? – kértem, de szerelmem megrázta a fejét, hogy ne mondjon semmit a kislány.

- Kicsi életem menj el Nicklaushoz és kérdezd meg, mit kér vérért cserébe. Siess vissza! – kérte a lányát, puszit nyomott az arcára, gyerek bólintott és eltűnt.

- Katherine Parker hány emberáldozatra lesz szükség? – felemeltem a hangom.

- És vámpír áldozat… Hét ember és hét vámpír áldozat, de Kelsynek is gyilkolnia kell embereket. – szomorúan lehajtotta a fejét. 

- Nyugodj meg drágám, hamar túl leszel ezen az egészen. – átöleltem biztosítva arról, hogy mellette vagyok. 

- Mi lesz, ha Nick engem akar? – kérdezte félve. 

- Ha téged is akar, nem engedlek. Valahogy ki kell cseleznünk, csak egy időre engednélek el, míg mi megkeressük az ellenszert. Emberként úgy sem kellenél neki. – nyugtatgattam tovább, annyira félt attól az állattól.

- Egy percet sem akarok vele lenni, Dean kérlek, ne tedd ezt velem! – arcát mellkasomba temette, vállai megremegtek.

- Én sem szeretném, de áldozatokat kell hoznunk szerelmünkért. – felemeltem fejét, hadd nézzek a szemébe.

- Katherine, ha ennek az egésznek vége minden helyre jön. – próbálkoztam, de ő csak megrázta a fejét.

- Nem, ezt még egyszer ne mondd. Semmi sem jön helyre, mindig lesznek gondok. Nekünk mindig harcolnunk kell szerelmünkért. – suttogta, már mindent feladva.

- Ha kell, életem végéig harcolok értünk! – fogtam meg a kezeit, könnyes szemekkel felnézett rám.

 - Kérdezhetek valamit? – kérdezte tőlem félénken.

- Kérdezz bármit! – válaszoltam kedvesen, reményekkel tele.

- Te szeretnéd, ha ember lennék? Akkor is szeretnél engem? – végig mellkasom bámulta.

- Édesem, mindegy vérrel táplálkozol, vagy emberi ételt eszel velem. Mindig szeretni foglak, azért aki vagy. – mutattam a mellkasára, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Van egy pár gondunk sajnos. – mondta Kelsy visszatérés képen.