20. fejezet

- Én, de én nem lehetek az. Csak egy boszorkány vagyok képességekkel. – mondta sokkot kapva Emily.
- De te vagy az, Valdemar mondta. Én hiszek neki benned Emily, képes vagy rá. – mondtam neki őszintén.
- Akkor ti most el fogtok rabolni? – kérdezte már ijedten, felállt az ágyról és az ajtó felé hátrált. Sam kezét az ajtóra helyezte, még jobban megijesztve a lányt.
- Nem akarlak elrabolni, csak egy kirándulásra megyünk. Megmutatjuk neked milyen a világ. – mondta April terelve a témát.
- Aha, szóval világot látok? De hogyan akartok kicsempészni a városból, hiszen mindenhol őrök vannak. – mondta Emily kicsit már nyugodtabban.
- Van egy ötletem, holnap késő délutánra vállalom az őrséget Sammel. – mondta Dean tovább gondolkozva.
- Mi pedig sétálgatunk egy kicsit a városban, friss levegőre van szüksége Kathnek úgy is. – mondta April rám nézve.
- Én is veletek megyek, akkor valahogy kisurranunk a kapun, de aztán? – kérdezte Emily követve a gondolatmenetet.
- Vámpírok vagyunk, és extra képességeink vannak. Elviszünk titeket Aprillel egészen… - nem tudtam befejezni a mondatot Dean közbe vágott.
- Az én drága kicsikémig, remélem semmi baja sem lett.
- Elrejtettük az erdő közepén, nem eshet baja. – nyugtattam meg őt.
- Akkor mi most elmegyünk beszélni Valdemarral. – mondta Sam, intett Deannek, aki még egy puszit nyomott a homlokomra és elment.
- Emily, segítenél levenni a ruhámat? – kérdeztem meg tőle, közben felálltam és háttal fordultam neki. – Fordulj meg, így nem tudok segíteni. – mondta nekem, szót fogadtam ő újra mormolt valamit. Rajtam pedig újra a fekete csőfarmerom és egy lila top volt. Emily kezében egy fénycsóva helyezkedett el, amit a nyakláncom felé irányított. A fény elhalványult, mi pedig értetlenül néztünk rá, ugyan ezt végigjátszotta Aprillel.
- A nyakláncotokba helyeztem a ruhátokat, csak meg kell érintenetek és azt kívánni legyen rajtatok. Ha le akarjátok venni csak, kívánjátok azt, hogy ne legyen rajtatok. – mondta el a lényeget mosolyogva.
- Még, hogy nem te vagy az a boszi, akit keresünk? – nevettem el magam, együtt nevettünk mindhárman.
- Köszönöm, hogy bíztok bennem. – nézett ránk Emily.
- Az semmiség. – mondta April.
- Sziasztok! Csak szólni akartam, hogy holnap ne keressetek, minket szolgálatban leszünk. – nyitott be az ajtón Sam nagy vigyorral az arcán.
- Köszi, hogy szóltál. – válaszolta April, Sam elé suhant közben és kitessékelte magával az ajtón. Emily rám nézett kérdőn én vállat vontam. Mindketten nevetésben törtünk ki, mire barátnőm visszajött az ágyon fetrengtünk.
- Mi olyan vicces, én is tudhatom? – kérdezte hol rám, hol Emilyre pillantva.
- Jobb, ha nem tudod. – válaszoltam neki, de ő egy párnát vágott hozzám.
- Hé, ezt most miért kaptam? – kérdeztem meg visszadobva a párnát.
- Megérdemelted, ezt pedig te. – dobta feje Emilyt is. Egy hatalmas párna csata alakult ki köztünk. A boszorkánnyal Aprilt támadtuk egyszerre, igaz nem volt igazságos. De könyörgöm egy vámpír ellen küzdöttünk.
- Oké, oké feladom! – kiáltotta el magát vörös hajú barátnőm kezeit felemelve.
- Sikerült, győztünk! – ujjongott Em tapsolva. Egymásra néztünk és újra nevetésben törtünk ki.
- Lassan le kellene feküdnünk, aludni már hajnalodik. – ásított egyet.
- Ugye tudod, hogy mi vámpírok vagyunk és nincs szükségünk alvásra. Maximum másnaposság ellen. – vigyorogtam.
- Nem baj én lefekszem aludni, nekem szükségem van rá. – ásított még egyet. Csettintett az ujjával, mire az utcai viselet helyett egy csinos hálóingbe bújt.
- Jó éjszakát lányok! – azzal bebújt az ágyba. Közös megegyezés alapján úgy döntöttünk mi is nyugovóra térünk. April és Emily már elaludtak, nem jött álom a szememre, olyan közel vagyunk a célhoz. Meg van lassan már minden, a föld szíve… Nick vére… Emily a különleges boszorkányunk… Boldognak kellene lennem, hiszen már közel a cél, végre újra ember lehetek. Tényleg ezt akarom, ember lenni? Boldogan élni Deannel mindenféle veszély nélkül, gyerekeket szülni. Mennyire hiányzik Kelsy, nélküle furcsa minden. Igaz rövid időt töltöttünk együtt, de mindig szerettem őt. Az én kislányom marad mindig. Könnyeimet letöröltem az arcomról, másik oldalamra fordultam. Lehet ez a hely az oka mindennek, haza akarok már menni, hiányzik Dean jelenléte. Mellette mindig megnyugszom… Nagyon meg haragudnának, ha eltűnnék a másik szobába, tényleg kockára tennék mindent érte? Már nem érdekel a „küldetés” vele akarok lenni, érezni a bőre melegét, hallgatni a szívdobogását és állandó szuszogását. Igen, erre van szükségem csak rá semmi másra. Felkeltem az ágyból, nagyon halkan ki és becsuktam az ajtót. Közel van a szobájuk, de láthatatlannak kell lennem, elkezdtem koncentrálni. Az egész testem remegett, míg áttetszővé nem váltam, egybe olvadtam a sötétséggel. Megint halkan kinyitottam az ajtót és becsuktam magam mögött. Megint koncentráltam a testem apránként láthatóvá vált. Velem szemben aludt szerelmem, olyan édesen aludt. Bebújtam mellé az ágyba, ő pedig akaratlagosan átölelt. Mellkasára hajtottam a fejem és mély álomba szenderültem. Reggel korán megébredtem és átadtam magam a kényelemnek, a folytonos szívdobogása annyira megnyugtatott. Éreztem ébredezik alattam, kezeit kinyújtotta felfelé.
- Jó reggelt édesem. – suttogtam neki, nehogy Sam felkeljen.
- Jó reggel szépségem. – válaszolta reflexből, aztán tágra nyitotta szemeit.
- Kath, te mit keresel itt? Ne értsd félre jó, hogy itt vagy. – próbált magyarázkodni. Nem kellett neki számat a szájára tapasztottam ezzel megnémítva. Hosszúra nyúlt a csókunk, közben magára húzott és átölelt.
- Szóval mit keresel itt? – vigyorgott szemei csillogtak a boldogságtól.
- Nem tudtam aludni nélküled, úgy hogy átjöttem. – villantottam rá fogaim közben a pilláim rebegtettem.
- Remélem nem buktál le, mellettem már tudtál aludni? – válasz helyett hevesen bólogattam. Megfogta arcom, keményen és szenvedélyesen megcsókolt.
- Most mennem kellene. – mondtam szünetet hagyva.
- Mindjárt indulok őrjáratba, addig várj.
- Mire várjak Dean, így is veszélybe sodrom az egész akciót. – válaszoltam, de ő betapasztotta számat, mint az előbb én az övét.
- Eljössz velem és kész. – mondta, majd befogta kezével a számat.
- De hát hova? – motyogtam a kezén keresztül. Másik kezét a szája elé tette csendre intve azzal, bólintottam ő levette rólam kezét. Lepördített magáról, felkelt az ágyból és felkapott. Egyenesen a fürdőig vitt, ott letett, becsukta mögöttünk az ajtót, kulcsra zárta. Senki se zavarjon minket, egy lépés távolságot hagyva megállt előttem. Közelebb mentem hozzá, megcsókoltam. Kicsit messzebb léptem tőle és levettem a hálóingem követte a példámat levette pólóját. Ott álltunk egymással szembe, ő levette az utolsó ruharéteget magáról… az alsónadrágját. Példáját követve én is levettem a francia csipkés bugyimat. Közelebb akart jönni hozzám, de hátrálni kezdtem a zuhanykabinba. A fal előtt megálltam, hogy ő is beférjen mellém, megengedtem a meleg vizet. Jólesően hatott rám, nem sok kellett hozzá pára vett körül minket. Ő a falnak nyomott, jóleső borzongás fogott el a hideg csempének simulva. Beletúrt vizes hajamba, átkaroltam nyakát egyik kezemmel, másikkal a hajába túrtam. A szabad kezével fedetlen csípőmhez nyúlt, belém markolt. Csókcsatába kezdtünk végigtérképezve kezeinkkel egymás testét. Kicsit elhúzódtam tőle, hogy levegőt kapjon, bele néztem zöld szemeibe és ott elvesztem. Már nem számított az idő, a hely, sem a veszély, csak ő érdekelt semmi más. Egy vizes tincset félretűrtem homlokából, már mindketten csurom vizesek voltunk. Egyik lábamat felemelte csípőmagasságba, belékapaszkodtam újra folytattuk ott ahol abbahagytuk. Csókjaink egyre hevesebbek lettek még inkább, már csak az iránta érzett vágy uralkodott bennem. Voltak már elég érdekes akcióim férfiakkal, de ehhez fogható még soha nem volt. A forró vízből teljes pára lett, nem tudtam volna megmondani melyikek az izzadság cseppek a bőrömön és melyikek a pára cseppek. Az idilli együttlétünket hangos kopogtatások zavarták meg, nem akartam vele foglalkozni.
- Dean, igyekezz el fogunk késni! – kiabálta Sam a vízcsobogáson keresztül.
- Egész nap itt lennék veled, de kötelességem van. – nézett végig rajtam hatalmas vigyorral.
- Ha ennek az egésznek vége minden más lesz. – mosolyogtam rá. Gyorsan lemosakodtunk, vagyis egymást mostuk. A törölközés már egy fokkal gyorsabban ment, olyan jó vele lenni és nézni őt.
- Dean igyekezz már. – kiabált újra Sam, kinyitottuk az ajtót. Én kisétáltam egy szál törölközőben, Sam pedig tátott szájjal nézett engem.
 Szia, Sam siettünk, ahogy tudtunk. – vigyorogtam rá tejbemászó mosollyal.
- Szóval őt dugdostad előlem? – kérdezte bátyát a fiatalabbik Williams.
- Nem rejtegetett, csak élveztük az együtt töltött pillanatokat. – válaszoltam hozzásimulva szerelmemhez.
- Még egy kérdés? – kérdezte Samet, közben engem még jobban magához húzott.
- Remélem nem áztattátok el a fürdőt. – forgatta szemeit, vissza akartam szólni, de folytatta.
- Viszlát, késő délután Katherine. Csak ne szúrjátok el. – gúnyos mosollyal magára csukta a fürdő ajtót.
- Szépségem most menned kellene. Találkozunk minél hamarabb. – mondta egy csók kíséretében, aztán elindított az ajtó felé. Ahogy jöttem úgy távoztam, a szobában már fenn volt mindenki, én pedig szorosabbra húztam a törölközőt.
- Hát te hol voltál? – kérdezte April csípőre tett kézzel.
- Nem tudtam aludni, így átmentem a szomszédba. Már fürödtem is, de szerintem arra ti is rájöttetek. – mosolyogtam visszagondolva a közös fürdőzésre.
- Ugye tudod, hogy most veszélybe sodortál minket? – kérdezte, miközben én elkezdtem öltözködni.
- Igen tudom, de van elég eszem és erőm ahhoz, hogy le ne bukjak. Hahó, vámpír vagyok. – válaszoltam neki kissé gúnyosan.
- Kath, nem akarok beleszólni, de lehetnél óvatosabb is. – mondta nekem már Emily is.
- Te csak ne akarj kioktatni! – ripakodtam rá, ő pedig összerezzent.
- Katherine fejezd be ezt az egészet! Senki sem okolt téged. – kiáltott rám A, aztán hozzám vágott egy zacskó vért.
- Ezt idd meg, szükségünk lesz rá. – mondta én bólintottam és neki láttam az evésnek. Kopogásra lettünk figyelmesek, aztán egy hang szólt hozzánk.
- Hölgyeim, ha elkészültek jöjjenek az arénába. – mondta Valdemar az ajtón keresztül.
- Várj, egy pillanatot mindjárt megyünk. – kiáltottam neki.
- Fenn kell tartanunk az álcát, kimegyek és rákérdezek a sétánkra. Siessetek utánam. – suttogtam Emilynek és Aprilnek, egyszerre bólintottak. Kinyitottam az ajtót hatalmas mű vigyorral az arcomon, amiről persze ő nem tudott.
- Olyan jó, hogy találkoztunk. Beszélni akartam veled. – beszéltem hozzá nyájasan.
- Mondjad, ha már itt vagyunk.
- Inkább induljunk el. – karjába karoltam és elindultam.
- Akkor menjünk lassan, utol tudjanak érni. – nézett hátra felé.
- Ha jól tudom, az őrök nem hagyhatják el ezt a helyet őrségen kívül. – bólintott ezzel igazat adva nekem.
- Azon tanakodtam nem mehetnénk ki mégis csak egy sétára. A bezártságtól folyton rosszul leszek. Olyan, mint egy kripta, ahol hagynak kiszáradni. – szomorodtam el a mondandóm végén. Még egy könnycseppet is sikerült kicsalnom. Gyorsan letöröltem észrevehetően.
- Talán megengedhetem, valamilyen indokkal. – gondolkozott engem kémlelve.
- Tényleg? Olyan jól esne egy séta, de April is így érez, ő nem jöhet velem? – kérdeztem bűbájos hangon, kikerekedett szemekkel.
- Tudod mit, elküldelek titeket boltba gyógynövényekért. Kijelölök mellétek egy boszorkányt, aki segít. – mondta eldöntve.
- Hadd jöjjön velünk Emily, őt már ismerjük eléggé. – kérleltem rá.
- Tanoncokat nem szoktunk kiengedni, de most kivételt tehetek, miattad. – megfogta kezem és megállított. Kezével hajamat babrálta.
- Akkor ez igent jelent? – kérdeztem újra.
- Igen, de ezért sokkal jössz még. Tegnap este sem maradt időnk egymásra. – már az ajkaimat simította végig, tűrnöm kellett még.
- A bezártság az oka, azért kértem a segítséged. – vigyorogtam rá, belül már tomboltam, ellenkeztem, rúg-kapáltam ellene.
- Ha végeztetek a sétával siess vissza hozzám. – mondta rám erőszakolva magát. Már nem szóltam semmit csak bólintottam. Nem kellett több neki nedves szájával bekebelezte az enyémet, elengedett.
- Látom belőled is lehet kezes bárányt csinálni. – nevetett gúnyosan, faképnél hagyott.
- Kath, mi történt? – kérdezte barátnőm mellém érve.
- Sikerült! – erőt vettem magamon és mosolyt erőltettem arcomra.
- Sajnálom, hogy ilyen árat kell fizetned, miattam. – mondta Emily együtt érezve.
- Semmi gond tényleg. Csak egyre nehezebben viselem el a színjátékot. – húztam meg a vállam egyszerűen lerendezve a dolgokat, nincs kedvem róla beszélni.
- Inkább menjünk, ki kell tombolnom magam. – mosolyogtam már könnyebben.
- Mindent bele Kath, te vagy a gyorsabb. – kiabálta Em nekem. Tényleg jó kikapcsolni, April ellen futni nem könnyű.
- Megálljak egy kicsit, hogy utolérj? – kérdeztem barátnőm, nevetve.
- Várd ki a végét, még legyőzhetlek. – nevetett ő is mellém érve. Még jobban futottam, újra magam mögé parancsolva.
- Állj, ennyi elé! – kiabálta Valdemar. Hirtelen álltam meg, April nekem futott. Egymásra estünk, együtt nevettünk a földön.
- Hölgyeim, komolyabban, ha kérhetem. – kiabálta nekünk kedvesebben.
- Gyere, add a kezed. – mondta April kezét nyújtva. Megfogtam, együtt felálltunk, várva a következő parancsot.
- April próbáld megtámadni Ambert, Amber mindent bevethetsz sérülés nélkül. A lányok bólintottak, barátnőm elindult a szőke felé, aki tűzgömböket küldött felé.
- Katherine gyere ide. – parancsolta Valdemar.
- A te ellenfeled én leszek. Támadj meg, ahogy csak tudsz! – jeleztem, hogy megértettem a feladatot. Kora délutánig ezt csináltuk, támadtam és védekeztem.
- Mindenki állj! – kiáltotta a főnök.
- Mára ennyi elég, szépen dolgozott mindenki. Katherine tudod mi a dolgod. – nézett rám válasz helyett elindultam. Aprilre néztem ő is elindult majd egyszerre Emilyre néztünk. Ő egy szó nélkül szobánk felé vette az irányt. Vámpírgyorsasággal utána futottunk gondolatban már pakoltam.
- Akkor most mi lesz? – kérdezte félve a boszi.
- Pakold össze a legszükségesebb holmikat egy táskába, nem okozhatunk feltűnést. Csak a legszükségesebbek, ez rád is vonatkozik April. – néztem barátnőmre.
- Ha ezzel most azt akartad mondani, hogy helyetted is én rakjak el ruhát, mert te hozod a vért.. – próbálta befejezni a mondatot, de közbe szóltam.
- Tudod mire gondoltam. Remélem a fiúk magukkal vitték, ami kellhet. – gondolkodtam hangosan.
- Lányok egy valamit elfelejtettünk. A városban csak köpenyben járhatunk. – figyelmeztetett Emily minket.
- Akkor nincs más lehetőség, kézbe visszük a táskákat. – mondtam megadóan.
- Indulhatunk? – kérdeztem tőlük, magamra terítve a sötét anyagot.
- Essünk túl rajta minél előbb. – állt mellém Emily.
- Végre nyugodtan szeretnék pihenni Sammel, szóval mindent bele. – nevette el magát April. Így hárman vágtunk neki a végső küldetésnek, az utolsó hadművelet. Csak érjen véget jól, sikerülnie kell, nem hibázhatunk még egy lehetőség nincs. Az ajtó előtt Amberrel találkoztunk, nem szólt semmit tágra nyitotta az ajtót.
- Napnyugtára érjetek vissza, ez a parancs. – mondta. Egy szó nélkül tovább haladtunk.
- April, te menj Emilyvel a fűszereshez. Fenn kell tartanunk a látszatot. – mondtam nekik, de April nem mozdult.
- Te hova mész? – kérdezte.
- A fogadóba, néhány holmit ott hagytam. – mondtam.
- Még is mi az a fontos? – hallottam hangját a fejemben.
- Pár vértasakot elrejtettem azokért megyek. – küldtem vissza a választ gondolatban.
- Vigyázz magadra.
- Ti is egymásra. – azzal megszűnt a kapcsolat. A fogadó előtt megálltam, vámpírgyorsaságom bevetve felfutottam szobába. Egy kiálló deszka alatt van a tartalék, csak az ágyat kell félre tolnom. Hangos csapódással falnak ütközött, ezt persze meghallotta az öreg. Kinyitotta az ajtót lihegve állt előttem, még jó, hogy a tasakokat elraktam.
- Távozz tőlem boszorkány. – hátrálni kezdett előlem.
- Nem boszorkány vagyok, hanem a legrosszabb rémálmod. – mondtam, kinőttek a szemfogaim.
- Távozz tőlem sátán!
- Ó kérlek, annyira gonosz nem vagyok. Csak egy kicsit megkóstollak. – kihasználva a gyorsaságom elé léptem. Megfogtam a nyakánál, belemélyesztettem fogaimat. Ínycsiklandó a vére, az a fémes íz lecsöpögött egészen a gyomromba, végre valami meleg folyadék. Az összes vérétől megfosztottam, az elernyedt testet földre dobtam. Ennek a köpenynek annyi, amúgy sem tetszett, bele töröltem az utolsó vércseppeket. Minden nyomot eltűntettem, az öreget az ágyba tettem egy vágásként álcáztam harapás nyomot. Táskámat a vállamra tettem elhagyva a tett színhelyét.
- Kath hol voltál eddig? – kérdezte April leteremtő hangon.
- Hol van a köpenyed? – kérdezte Emily körbe-körbe nézelődve.
- Akadt egy kis bökkenő, de gyorsan megoldottam. – válaszoltam megnyalva a szám szélét.
- Ugye nem? – kérdezte vörös hajú barátnőm, boszorkány arca fal fehér lett eltekintve a fekete bőrétől.
- Nem dehogy is, - tagadtam le az egészet.
- Siessünk, mielőtt kiszúrnának bennünket. – mondtam a főkapu felé igyekezve. A fiúk fentről néztek minket, sajnos négyen álltak őrt, nem bukhatunk le.
- Mit keresnek itt önök? – kérdezte a kapuban álló.
- Csak erre sétálgattunk. – válaszolta Emily.
- Kérem, a templom felé korzózzanak. – intett kezével a tér felé. A magasabbik férfi elé léptem, elkezdtem hozzá beszélni és bűvölni.
- Nem láttak minket és most ki fognak engedni. – csak állt előttem egy szó nélkül.
- Kapjátok el őket, szökni próbálnak! – kiáltotta el magát. Csak ez kellett még, hátrébb ugrottam ne érjen el. Bekerítettek minket két oldalról, három ember, ha April besegít, elbánok velük. Mire megszólaltam volna barátnőm nekirontott a vele szemben álló embernek, egyetlen mozdulattal kitekerte nyakát. A másik megragadta Emily csuklóját, de a lány ellökte magától, April őt is elintézte. Rám maradt az utolsó, aki az előbb még kiabált, sajnos nagy tömeg vett minket körbe, nem fedhettem fel kilétem. Egyszerű mozdulattal lefejeltem, aminek hatására elájult és összeesett.  Távolból még három őr tűnt fel.
- April fogd Emilyt és ugorjatok. – kiáltottam. Ő egyből cselekedett, megragadta a boszorkányt, Dean mellé ugrott onnan át a falon. A katonák egyre közelebb értek hozzánk, cselekednem kellett nem tétlenkedhettem. Felugrottam Sam és Dean mellé, mindkettőt megragadtam, de Sam kirántotta kezét.
- Kettőnket nem bírsz el rendesen. Menjetek! – mondta nekem, én megadóan bólintottam és ugrottunk.
- Hol van Sam? – kérdezte April ahogy földre értünk. Nem kellett semmit mondanom, barátnőm visszaugrott falon keresztül. Mi csak hangokat hallottunk innen, de én láttam magam előtt az egészet.
- Ott vannak, kapjuk el őket. – kiáltották az őrök.
- Menj, én feltartom őket. – mondta Sam Aprilnek. Ez után April ugró alakja jelent meg a szemünk előtt, hangokat hallottam. Elkezdték kinyitni a nagykaput, egyre közelebb ért az ellenség.
- Menjünk, mielőtt elkapnak. – egy idő óta most először szólalt meg Emily. April megfogta és elindult vele, vámpírgyorsasággal futott, Deannel összekulcsoltuk kezeinket így indultunk utánuk. Az autót az erdő szélén hagytuk letakarva növényekkel el sem tudtam téveszteni az utat. Ez jelentette a szabadságunk zálogát, már nem kellett sok. Mire mi odaértünk April letakarította az autót, nem lett semmi baja. Emily tátott szájjal nézte a remekművet örültem, hogy láthatom az Impala-t fűződik hozzá egy pár élményem.
- Kicsikém ugye nincs semmi bajod. – kiáltott fel Dean körbejárva egymás után kétszer a kocsit.
- Indulnunk kellene. – mondtam szerelmemnek, hátra rám is figyel. Zsebéből előhalászta a slusszkulcsot és beültünk. A motorral nem volt semmi gond, doromboló hangon üdvözölte rég látott gazdáját. Egyenesen a reptérig hajtottunk, ott April ment előre, lerendezni a kocsi szállítását. Mi megvettük a repülőjegyeket indulásra készen vártuk a felszállást. Közben Emily levette magáról a köpenyt, így valahogy jobban nézett ki egészen hétköznapinak, kivéve a szeme, de azt eltakarta egy napszemüveggel. April egész úton egyetlen szót sem szólt, csak nézett kifelé az ablakon néha megérintette az alsóajkát. Gyorsjárattal mentünk csak pár óra volt az út, Emily végig lázban égett, most látja először a külvilágot. Dean és én egy szót sem szóltunk csak vártuk, hogy leszálljon a gép. Leszállás után Aprilhez siettem, mindenképpen tudnom kellett, hogy van.
- April, minden rendben van? – kérdeztem mellé érve.
- Igen, persze mi bajom lenne? – kérdezett vissza szomorúan.
- April, mondd el az igazat! – mondtam miközben megfogtam a kezét azzal megállítva.
- Kath ne kérd ezt tőlem. – nézett rám kék szemeivel. Minden egyes mozdulatából látszódott a fájdalom és az elkeseredettség.
- Kérlek, néha jobb, ha kibeszéled magadból. – próbáltam szóra bírni. A reptér előtt megjelent Dean az Impala-val hátul ült Emily, csak ránk vártak.
- Na, mi lesz már, még ma elindulunk? – kiabálta Dean a letekert ablakon keresztül.
- Ezt majd otthon folytatjuk. – mondtam Aprilnek, ő csak bólintott, beszálltunk a kocsiba. Egész úton beszélgettünk, Emily csodálattal figyelte a tájat, Dean pedig mindenféléről mesélt, amin jókat nevettünk.
- Otthon, édes otthon. – sóhajtottam nagyot a kocsifelhajtóhoz érve. Egyáltalán nem volt nagy ház, egy emeletes. A felső lakrészt még sosem láttam, a pince több kisebb-nagyobb részből állt, mindenféle kínzóeszközökkel, az egyes szörnyek ellen. A földszinten, ha nem csal az emlékezetem két szoba helyezkedett el, az egyik elöl a másik pincéhez közel. A nappali eléggé tágasnak mondható kényelmes fotelokkal és egy kanapéval. A konyha egyszerű hétköznapi felszerelve a legszükségesebb eszközökkel. Mindannyian kiszálltunk az autóból, Emily tátott szájjal nézte az épületet, April már az ajtóban várt ránk. Deannek nem kellett a kulccsal vesződnie az ajtó nyitva állt előttünk.
- Üdv újra itthon! – örvendezett tárt karokkal John.
- John, olyan jó újra látni. – öleltem át a legkedvesebb Williams-t.
- Téged is Kath, végre megint ragyogsz. – nevettük el magunkat. Elengedtük egymást, én félre álltam, hadd üdvözölhesse Dean is.
- A tékozló fiú hazatért? – kérdezte, de nem várt választ. 
- Jó újra látni fiam. – ölelte át idősebbik fiát vállveregetések közepette.
- Szia, apa, végre pihenőt tartasz? – kérdezte, amire nem jött válasz. Elengedték egymást John kérdőn bámult a számára ismeretlen nőkre.
- Kik az idegenek? – kérdezte mosolyogva.
- A nevem April Johnson, vámpír vagyok, mint Katherine. Mondhatni Sam fia barátnője is egyben. – az utolsó mondatot nehezen fejezte be, mellé sétáltam és megöleltem.
- Ő pedig Emily, a boszorkány, akit kerestünk. – mondta Dean a megszeppent lány helyett.
- A fiam, két vámpírnő és egy boszorkány, de hol van Sam? Ő is veletek ment nem? – kérdezte az öreg Williams összehúzva szemöldökét, amitől ráncok borították be homlokát.
- Ezt inkább majd én elmesélem apa. – mondta Dean, én pedig egy köszönöm-öt tátogtam neki.
- Csak előbb megmutatom Emilynek a szobáját. – szerelmem mosolyogva nyújtotta kezét a zavarban lévő lány felé.
- Gyere velem, beszélnünk kell! – mondtam barátnőmnek, megfogtam a kezét és leültünk a bejárati ajtó előtt. utoljára akkor ültünk így itt kint, amikor összejött Sammel.
- Kath, én nem maradhatok itt. Egész úton azon rágódtam, miért hagytam ott őt. Nélküle nekem nem megy ez az egész, magányos vagyok megint. Hiányzik, és nem tudom mitévő legyek. – bukott ki belőle egyszerre minden, megfogtam a kezét.
- Tudom most min mész keresztül, számtalanszor el kellett hagynom Deant. Egy valamit tudok, az semmi jóra sem vezet, ha kikapcsolod az érzéseidet, tapasztalat. – húztam meg a vállam mosolyogva.
- Mint barátnőd csak annyit tudok mondani, hallgass a szívedre. Mint vámpír, mire vársz, még felejtsd már el az egészet. De mivel mindkettő vagyok, így csak annyit mondok. Mindent bele kislány, remélem, hamar visszajöttök, képes vagy rá csak ne felejts el vért szerezni. – mondtam neki, mire megölelt.
- Köszönöm Kath! Add át mindenkinek, hogy nem sokára találkozunk. – bólintottam, szorosan átölelt és elszáguldozott. Bementem a házba szembenézni az én démonjaimmal….