16. fejezet

Dean Williams

- Dean biztos vagy ebben? – kérdezte Sam, már sokadszorra.
- Igen, hányszor mondjam még! Teljes mértékig megbízom benne.
- Láttad te is, már nem önmaga! Folyton csak ül és nézi a hullát. Ez nem normális, kiszáradásig bőgi magát, nem is beszélve a vér hiányáról. Csinálj vele valamit! – próbálkozott, ma ötödszörre ezzel a szöveggel az öcsém.
- Nem megy, nem hallgat meg! Ha Kelsy holtestéhez érek, majdnem morog is, pedig már kezd bűzleni. – mondtam, magamat sajnálva.
- Csak még egyszer próbáld meg, abba nem halsz bele. – noszogatott megint.
- Oké, csak fejezd be ezt! – már nagyon untam, nap, mint nap ezt játszottuk. Három nap telt el az óta a kirándulás után. Át mentem a másik szobába Katherinehez, ugyan úgy ült és nézte a kislányt.
- Kath, enned kellene valamit, addig vigyázok Kelsyre.
- Nem hagyom magára, Sam szerint meghalt és el akarja venni tőlem. Nem engedem neki, nem. – visszafogott morgás tört ki belőle.
- Nem fogja elvenni tőled. Édesem, egyél valamit, így ki fogsz száradni. – közben letöröltem könnyeit.
- Hozol nekem enni?- most először nézett fel rám csillogó szemekkel.
- Persze, csak ne sírj többet, ne áztasd gyönyörű arcodat. – mosolyogtam rá, tudtam benne van az én szerelmem.
- Köszönöm. – mondta és újra csak meredt előre. Kimentem a konyhaszerűségünkbe, a maradék vértasakokat oda raktam.
- Na, hogy ment? – kérdezte Sam egy sörrel a kezében.
- Nem a legjobban, elfelejtetted, hogy extra erős a hallása. Most is hallja minden egyes szavunkat. – oktattam ki az öcsém újra.
- Apa egy nap múlva visszajön, talán ő tudja, mit kell tenni. Rá jobban hallgat Kath, talán jobban is, mint rád. – nevette el magát gúnyolódva.
- Nem vicces, rám is hallgat! – fújtam fel magam. Kivettem egy sört és egy tasakot is, aztán visszamentem Kathez.
- Hoztam enni, így megihatod, nem kell elmenned mellőle.
- Köszönöm. – vette el tőlem a vértasakot, gyorsan ivott, de abbahagyta.
- Kérdezhetek valamit? – nézett fel rám újra.
- Mondjad csak, hallgatlak. – mosolyogtam bíztatóan.
- Hiszel nekem, elhiszed, hogy Kelsy ég még? – kérdezte, de nem nézett a szemembe.
- Katherine, ezt már egyszer megbeszéltük. Szerintem Kelsy él, egy másik világban, de az itteni élete megszűnt létezni. Ő meghalt vámpírként. – néztem rá, az érzések újra eluralkodtak rajtam.
- Nem, ő nem hallhatott meg! Ő az egyetlen gyermekem, nem hagyhatott el, csak alszik. – rázta a fejét, könnybe lábadtak szemei.
- Ne kérlek, ne sírj! Kelsyt még láthatod egyszer, de neked itt még dolgod van! Itt vagyok neked, látod, lélegzem. – megfogtam kezeit és a nyakamhoz tettem.
- Tudom, hogy érzed, ahogy lüktet az erem, hallod! Élő hús, vér ember, aki szeret téged. Nem hallhatsz meg vele együtt. – próbáltam rá venni, térjen észhez, más nem jutott eszembe.
- Dean nekem ez nem megy szerettem és szeretem őt. Nélküle nem bírok élni, hiába vagy itt velem az nem ugyan az. – átkarolta magát kezeivel.
- Kezdem úgy érezni meghalt bennem Katherine Pier, egy senki vagyok, minden elveszett.
- Nem, semmi sem veszett el! Te Katherine Pier vagy, az én szerelmem. Együtt meg találjuk a hallhatatlanság elleni varázslatot, bármibe kerüljön. Katherine szeretlek, gondolj erre az egyre, ez éltessen! – próbáltam utoljára még egyszer.
- Dean, ígérj meg valamit! Te sose hagyj el, abba belehalok, már így is alig élek! – suttogta a végét elhaló hangon.
- Megígérem! Sosem foglak elhagyni, ha te elhagysz megkereslek bármi áron. Kettőnkért! – lefejtettem kezeit magáról és megfogtam beszéd közben.
- Ezt még meg fogod bánni, de köszönöm, hogy mellettem állsz, ez sokat jelent. – mosolygott rám most először.
- Ez semmiség. – simogattam meg az arcát. Többet nem tehettem érte, így is alig mertem közelíteni hozzá.
- Aludnod kellene egy kicsit, mit szólsz hozzá? – kérdeztem egy hatásszünetet követően.
- Csak ha itt maradsz velem, talán megnyugszom úgy. – felfelé húzódott a szája sarka.
- Gyere! – kezeinél fogva felállítottam a székről ás a másik ágyhoz húztam. Engedelmesen leült én pedig mellé telepedtem, átöleltem két karommal.
- Köszönöm! – suttogta nekem, hátradőlt velem és megadtuk magunkat az édes semmit tevésnek.
- Dean, Dean! Ébredj, kérlek! – az ő hangjára ébredtem, most először aludtam igazán.
- Gyere, bújj ide, aludjunk még. – fogtam meg a kezét csukott szemmel pihentem tovább.
- Nem, nem akarok aludni! Kelsy eltűnt, nincs meg, valaki elvitte innen. – hisztérikussá vált a hangja, nem tudtam így reagál majd rá.
- Kath, édesem! Nem lesz semmi baj. Felkelünk és megkeressük. – próbáltam megnyugtatni.
- Igyekezz, kérlek. – mászott ki az ágyból és csak sétálgatott körbe-körbe.
- Megjött, itt van! – hangokat én is hallottam, de nem tudtam be azonosítani. Kopogás hallatszott az ajtó másik végéről, Katherine rám nézett és ajtót nyitott.
- John! – ugrott a nyakába barátnőm.
- Szia Kath. Kicsit elhúzódott a vadászat azért késtem. – mentegetőzött átölelték egymást.
- Szia, apa. – mentem közelebb hozzájuk, elengedték egymást ás rám nézett az apám.
- Jó újra látni Dean. – ölelt át engem is, ahhoz képest, ami régen történt jól fogadott. Örülök, hogy jóban vannak Kathel, de túlságosan is örült neki.
- Billy hogy van? – kérdeztük egy pillanatnyi eltéréssel egyszerre Katherinenel.
- Jobban, mint hinnétek, kicsattan az egészségtől. Üdvözöl titeket és reméli nem haragszol rá. – az utolsó szavakat barátnőmnek szánta.
- Nem tudok rá haragudni, kis mackónak néz ki. – nevetett egészen élettelien, napok óta csak sírt most meg nevet. Kezdem elveszteni a fonalat.
- Dean, elbambultál? – kérdezte tőlem mosolyogva.
- Nem, csak gondolkodtam egy pár dolgon. Szóval akkor megkeressük Kelsyt? – kérdeztem tőle terelve a témát.
- Dean, ez nem lenne túl jó ötlet szerintem. – mondta az öcsém belépve a szobába.
- Menjünk Katherine? Most te döntesz, mi legyen? – kérdeztem csak őt nézve, felé nyújtottam a kezem.
- Fiam nem kellene, igaza van az öcsédnek. – mondta John, de nem figyeltem rájuk, csak a barna szemeket néztem merően.
- Bocsássatok meg, de a lányomról van szó. Menjünk! – fogta meg a kezem, nem tudtam visszafogni a mosolyom, végre rám hallgatott. Egyházban „éltünk”, anya halála óta igazán nem volt otthonunk, de apa és Sam ezt vette miután külön váltunk. A hátsó kertbe vezettem szerelmem, tudtam mit akartak, mire készült Sam. Kelsy egy hatalmas farakás tetején feküdt.
- Miért lett oda rakva, a lányom fel fog ébredni! – nézett rám esengve.
- Kath, azt terveztük, hogy tisztességes módon búcsúzunk el tőle. Kelsy ennyit megérdemel, szeretném, ha te is elbúcsúznál tőle. – néztem hol rá, hol a rakásra, tudtam nem fog tetszeni neki, de látnia kellett.
- Mi lesz most vele, hiszen fel fog kelni. Nem fogjátok megölni! – meredten nézte a fákat.
- Csak elbúcsúzunk tőle, Kath neked is ezt kell tenned, a teste már oszlódik, kezd büdös lenni. – végül tényleg kimondtam, nem várhattam tovább.
- Mióta van ilyen szaga? Te végig tudtad, de mégsem szóltál? – kérdezte miközben tekintetét dühödten rám vetítette.
- Egy pár órája talán. Szóltam neked, csak nem hallottad meg. – bűnbánóan néztem rá. Elengedte a kezem és a rakás tetejére mászott, aztán visszafutott hozzám. A jobb kezén egy kis karkötő fityegett.
- Gyújtsad meg Sam. – mondta neki, az öcsém hátunk mögül oda ment és begyújtotta. Megvártuk, míg leégett, Kath adott egy puszit és eltűnt.

Katerina Paulson

El kellett menekülnöm újra az életem elől, nem bírom tovább. Kelsy meghalt és az én lelkemen szárad minden, elrontottam. Dean ezt nem értheti meg, neki még él a családja, csak az anyukáját vesztette el. John jobban megértett, de semelyik fájdalom sem egezhet az enyémmel. Széttört a szívem nem bírom, ki kell kapcsolnom az érzéseim, akkor talán jobb lesz. MOST! Vér, vérszagot érzek, meg kell kóstolnom. Ketten vannak, és felém jönnek. Elbújtam egy sikátor sötétjében és vártam, mint egy vadállat, aki a becserkészett vadat figyeli.
- Sziasztok! – léptem ki az árnyékból, két férfi nézett velem szembe. Nagyon hasonlítottak egymásra, talán testvérek valahogy nem érdekelt.
- Hello kislány! Mit keresel errefelé? – kérdezte a magasabbik.
- Hello szépség! Nincs szükséged két kísérőre? – kérdezte a másik is.
- Szerintem nektek segítség kellene. – mosolyogtam kedvességet színlelve.
- Segítek én neked, ha szeretnéd. Egy szavadba kerül és állok rendelkezésedre. – vigyorgott ezerrel mindkettő.
- Hogy hívnak? – kérdeztem az előbbitől.
- Jake vagyok ő pedig az ikertesóm Jim. – mutatott a testvérére. Jake a magasabbik, izomzatara nem nagyon különböztek, kigyúrt edzőterem mániás kirakatbábuk.
- Szóval Jake mit szólnál, ha közelebbről megismerkednénk? – kérdeztem közben közelebb léptem és körmöm végig húztam a mellkasán.
- Aztán pedig te jössz. – néztem kaján vigyorral Jimre. Nem kérette magát Jake felkapott az ölébe és sikátorba mentünk. Bájosan rá néztem miközben leszálltam az öléből.
- Egy hang nélkül tűröd, amit tenni fogok. – mondtam ki bűvölés közben a parancsot. Ő meredten nézett rám, de hang nem jött ki a száján, mint egy néma báb. Ez tetszett, amúgy sem szeretem, ha az étel sikoltozik. Nyakába mélyesztettem kinövő szemfogaim és szívni kezdtem ínycsiklandó vörös vérét. Finomnak éreztem minden egyes cseppjét, de nem bírta sokáig elájult. Földre dobtam az élettelen testet és a fény felé sétáltam.
- Most te jössz Jim, édes hármasra vágytam, de a testvéred hamar kidőlt. Remélem, te tovább bírod. – nevettem el magam, gondolkozás nélkül sötétségbe lépett mellém. Kezei megfogták az arcom, száját az enyémre tapasztotta, az egyik keze pólóm aljára vándorolt. Benyúlt alája és felfelé vette az irányt, melleimnél megállt. Elidőzött rajtuk, közben én közelebb mentem hozzá, kezeim megtalálták nadrágja gombját. Egy határozott mozdulattal letéptem róla, válaszként ő megmarkolta a mellem. Levegő után kapkodva engedte el a számat.
- Te aztán kemény vagy! – mondta széttépve a felsőm.
- Ez a kedvenc felsőm! Ebből elég legyen, kezdek nagyon éhes lenni. – válaszoltam neki. Belemélyesztettem keményen a fogaimat és szívni kezdtem vérét, teljesen lecsapoltam őt is. Mielőtt félre dobtam gyorsan leszedtem róla az ingét, szükségem van egy ruhadarabra a szétszakadt helyett. Kapóra jött, hogy ezt nem véreztem össze, kissé nagynak tűnt, ideiglenesen jó lesz. A lila topom cafatait elhajítottam, az ing hosszú ujját feltűrtem. Alul pedig összefogtam és csomóra kötöttem. Egyetlen szó nélkül kisétáltam rejtekhelyemről, emberien viselkedve sétálgattam újabb étel után kutatva. Rövid bolyongás után egy kivilágított parkban találtam magam, ilyenkor senki sem jár, errefelé ha jól saccolok éjfél múlt nem sokkal.
- Szia, hát te mit keresel itt ilyenkor? – kérdezte egy lány, miközben lehuppant mellém a padra. Vörös hosszú hajú és kék szemű, nagyjából olyan magas lehet, mint én. Az ízlése nagyban hasonlít az enyémhez. Fekete bokacsizma, fekete farmer, szürke felsővel és egy fekete dzsekivel.
- Jobban tennéd, ha elmennél innen, amíg megteheted. – mordultam rá.
- Te meg jobban tennéd, ha nem fenyegetőznél nekem. – vágott vissza erélyesen.
- Nem megmondtam, takarodj! – morogtam rá állatiasan.
- Ez nem a te padod, akkor vagyok itt, amikor akarok. – jelentette ki makacsul.
- Te akartad. – megfogtam a nyakánál fogva és egy sötétebb fához futottam vámpírgyorsasággal. Meglepődöttség tükröződött szemeiben, félelemnek nyomát se láttam. Ugyan olyan gyorsan, mint én az előbb, most ő ragadott nyakon. Most már ugyan olyan arcot vágtam, mint ő az imént.
- Szóval egy a fajtánk mi? – kérdeztem tőle gúnyosan.
- Sajnos igen, pedig fincsi kajára vágytam. – nézett végig rajtam orrát felhúzva.
- Szagból rá kellett volna jönnöm. – morfondíroztam.
 - Figyelj, alkut ajánlok, háromig számolok, és egyszerre elengedjük egymást. Rendben? – kérdezte tőlem.
- Egy! – válasz helyett elkezdtem számolni, ő bólintott és tovább számolt.
- Kettő, három. – egyszerre elengedtük egymás nyakát.
- A nevem April. – kezdte újra a beszélgetésünket.
- Katherine. – válaszoltam neki egyszerűen.
- Mióta vagy vámpír? – kérdezte tőlem, semmiféle közöny nélkül.
- 1492-ben lettem azzá, aki most vagyok. – mondtam unottan. – És te? – kérdeztem vissza mielőtt ő kérdezhetett volna.
- Hú, nem hittem volna, hogy találkozok olyan időssel, mint jó magam. Ha jól emlékszem 1493.-ban változtattak át. – mesélte már-már lelkesen.
- Bocs, de én erre nem érek rá, ott az áldozatom. – billentettem a fejem egy futó férfira. Nem akartam foglalkozni ezzel a fruskával, túlságosan hasonlított a régi énemre. Vámpírgyorsasággal a fickó elé futottam, ő meglepődve állt meg. Mosolyra húzódott a szája, az én mosolyom is egyre szélesebb lett. Rá akartam rontani, de a vörös elragadta előlem.
- Nem szép dolog játszani az étellel. – nevetett fel közönyösen. Beleharapott az áldozatomba és kiitta az összes vérét.
- Nézd ott a következő fincsi nasi. – biccentett fejével egy sétálgató öregemberre. Megindult felé, de mielőtt megharaphatta volna, kiragadtam kezei közül és én táplálkoztam az apóból, élettelen testét elhajítottam a fák közé.
- Akarom, amit akarok April és nem érdekel, mit kell tennem, hogy megszerezzem. Az áldozataim listája nagyon hosszú és nem okoz problémát még egy névvel kiegészíteni. – mondtam neki felszínesen és öntelten.
- Én is akarom, amit akarok, hátha tudunk segíteni egymáson. Tetszik a stílusod, sok mindenben hasonlítunk egymásra. Ha nem baj veled mennék. – vigyorgott öntelten.
- Nekem mind egy, csak ne állj az utamba. – jelentettem ki keményen és elindultam vámpírgyorsasággal, a következő városba, tényleg nem tágított mellőlem April velem jött mindenhova. Magunk után csak szenvedést és halottakat hagytunk, de élveztük. Azt hiszem kialakult köztünk egyfajta barátság, kiálltunk egymás mellett. Eljött az a nap, amikor nem gyilkoltunk csak beszélgettünk magunkról, egymásról.
- Miért vagy itt, ha van egy ember, aki vár rád? – kérdezte tőlem April még mindig értetlenül.
- Szóval még mindig nem érted, nem mehetek vissza, mert szeret engem. El kell felejtenie végleg, jobb lesz neki így, csak szenvedést okoztam eddig. – próbáltam újra megértetni vele.
- Katherine tényleg nem értelek, te tudod. Gyere, inkább menjünk enni és öldökölni egy kicsit, az jobb kedvre derítene téged is. – ajánlotta fel gonosz vigyorral az arcán.
- Menjünk! – ugrottam fel az ágyról, de mielőtt elindultunk volna a motel szobánkból szekrényemhez sétáltam.
- Nem akarok többet a férfiakról beszélni, csípjük ki magunkat és bulizzunk egy kicsit. – ráztam meg magam.
- Benne vagyok, közben tudunk enni is észrevétlenül. Nagyszerű terveid vannak Kath. – mondta April és mellém sétált. Szokásához híven egy fekete ruhát vett elő, igazán jól állt neki, az anyag rásimult vékony alkatára. Felül, szív alakú kivágással combközépig ért neki, sokat láttatott magából. Mint mindig most is kivasalta vörös haját. Az én választásom egy hasonló szabású piros mini ruhára esett, mély szív alakú dekoltázsa kiemelte adottságaimat, ennek is combközépig ért az alja.
- Kath elkérhetem a fekete hosszú szárú csizmád? – kérdezte fürdőből kiabálva barátnőm.
- Az ágyam végében találod, még jó, hogy egy a méretünk. – nevettem el magam rajta. A táskám aljából kihalásztam a piros magas sarkú lakkcipőm és csatlakoztam a fürdőbe.
- Indulhatunk az éjszakába? – kérdeztem rá, ő rám nézett és nagyokat bólogatott. Későre járt, attól függetlenül sok fiatal szórakozott klubokban, mi is így tettünk. Csak mást jelentett nekünk ez az egész színjáték. Az egyik V.I.P. –s helyre mentünk, Black Hell-nek hívták „Fekete Pokol” jól hangzott már először is. A biztonsági őrre mosolyogtunk ő pedig nyugodt szívvel beengedett minket, sosem kellett fizetnünk a belépésért.
- Na, ki legyen az első? – kérdezte A izgatottan, belém karolt úgy tipegtünk tovább a bárpult felé.
- Először iszogassunk csak, mit kérsz? – kérdeztem tőle, leültünk egymás mellé egy-egy bárszékre.
- Szia, kérek egy cherry queent és egy black heaven-t. – mosolyogtam a pincérre, aki hol engem, hol barátnőmet bámulta.
- Legyen a ház ajándéka nektek az összes ital ma. – kacsintott ránk, és készítette az italokat.
- Nézd ott a kanapénál azt a srácot. – fordult meg a székben April velem egyszerre. Megláttam őt, aki annyira tetszett neki, nem más, mint Sam Williams.
- April drágám, ha nem akarsz meghalni, akkor nem ajánlom őt. Az egyik leghíresebb vadászt szemelted ki, ő köztudottan csak úgy fogadja el a vámpírokat, ha halottak. – próbáltam jobb belátásra bírni, valahogy nem kívántam, hogy neki is legyen köze egy Williams-hez.
- Akkor őt elrakom későbbre, vadász husit nem szeretem. Viszont akivel beszélget, az a férfi se semmi. – bámulta. Szemügyre vettem a másik idegent eléggé jóképűnek tűnt, fekete öltönyt viselt, beszéde kifinomultnak bizonyult távolról. Kisfiús arcát ezer wattos mosolya még inkább előhozta, világosbarna haja és gesztenye szeme harmonizált egymással.
- Ha emberien viselkedsz, menj, csábítsd el őt. Egy próbát mindenképpen meg ér. – bíztattam, ő felhajtotta a maradék martiniját és elindult.
- Kívánj sok szerencsét! – mondta nekem fellelkesülve.
- Arra nincs szükséged, meseszép vagy. – kiáltottam utána. Megfogadta a tanácsom és csak lassan cserkészte be áldozatát.
- Egy bourbon whisky-t kérek. – szóltam a csaposnak, aki rögtön kiszolgált. Belevaló kislány April az egyszer biztos, hallásomra koncentráltam és figyeltem az eseményeket, mint egy kívülálló.
- Bocsánat a zavarásért leülhetek? – kérdezte frappánsan, persze a két férfi merően végignézett rajta.
- Nyugodtan. – mosolygott rá az öltönyös. Véletlenszerűen megbotlott a lábában és a férfi ölébe huppant. Csak én tudtam, hogy direkt csinálta, sokat tanult tőlem, eljátszotta a szende kislányt és csak utána meresztette ki fogait. Semmiféle bevezetés nélkül lekapta az idegent hevesen csókolta, majd elváltak ajkaik és a szemébe nézett.
- A nevem April. - azok a bizonyos kiskutya szemek, aminek senki se tud ellenállni.
- Kol Michael. – mutatkozott be ő is neki. Sam feszengve érezte magát és körbe nézett, pillantása megakadt rajtam. Ezer wattos mosoly kíséretében felemeltem felé a poharamat és meghúztam. Gyorsaságomat kihasználva a tömeg közepébe vetettem magam, így szem előle vesztett. Hiába keresett a bárnál… Késő kicsi Sammy, engem sose kapsz el. April és Kol jól szórakoztak egymással, egy kis idő elteltével felálltak a kanapéról. Az épület egy magán részébe mentek, ahol senki sem lát semmit. Függönyök takarják el a kíváncsi szemek elől a látnivalót, csak egy hatalmas francia ágy terül egy-egy részen. April már biztos a vérét szívja Kolnak, okos lány, hamar tanult nincs vele gond. Tömegben táncolók közül kipécéztem magamnak egy férfit.
- Szia, nem megyünk el valahova? Egy nyugodtabb helyre gondoltam. – próbálkoztam nála, végig nézett rajtam és hevesen bólogatott. Megfogtam a kezét magam után húztam egészen az előbb említett titkos helységbe. Több üres fülkét láttam, szerencsére a kedvencemet sem foglalta el senki. Vörös függönyök mindenhol, a franciaágyon lévő ágynemű is ilyen színben pompázott. Leült az ágyra én pedig mellé telepedtem, már nem bírtam belemélyesztettem fogaimat egyenesen az ütőerébe. Gyorsan végeztem vele és vártam a következő áldozatom, percek teltek el várakozással. Azt hittem áldozat után kell néznem, de egy férfi széthúzta függönyöm. A nőjét engedte előre, milyen udvarias, gondoltam magamban. A lány megijedt tőlem, a hullát az ágy alá tettem nem vette észre. Bíztatóan rá mosolyogtam és intettem jöjjön beljebb, ők egy édes hármasra számítottak, de én mást terveztem. Megbűvöltem a férfit, semmit se lásson, míg én nem akarom. Engedelmesen szolgaként csak ült és várt. Elkaptam a lányt és megcsapoltam a vére teljesen feldobott, sajnos elájult. Férfit újra megbűvöltem: - Engem hiszel a barátnődnek és engem fogsz szeretni. – mondtam neki eltökélten. Semmit se szólt engedelmes pincsi módjára, parancsra árt megint. Tudtam melyik függöny mögött találom Aprilt, az ő kedvence a fekete. Eléggé stílusosan fekete özvegynek tűnt, sok férfi bedőlt már neki.
- April mehetünk? – néztem be résnyire széthúzva a függönyt. Érdekes látvány tárult elém, barátnőm egy férfi vérét szívta, aztán félre dobta. Kol pedig csak merően bámulta Aprilt, aki megtörölte száját.
- Persze, gyere Kol most elmegyünk hozzám. – határtalan mosoly terült el az arcán. Az öltönyös felállt és ugyan úgy pincsiként követte, mint engem a megigézett férfi. Így négyen együtt elhagytuk a helyiséget, mint mindig a sikátor felöl távoztunk.
- April nem bírom hazáig, éhes vagyok. – nyavalyogtam neki, karba tett kézzel.
- Igazad van, én sem bírom tovább, de mi lenne, ha partnert cserélnénk? – kiskutya szemekkel bámult rám, közben végig nézett a vacsorámon.
- Tessék, jó szórakozást! – löktem neki a férfit, ő pedig nekem Kolt. Egyszerre beléjük haraptunk édes érzést nyújtott, az a fémes íz bizsergette minden érzékszervem. Sosem éreztem azt, mint mikor először kóstoltam Dean vérét, de ezek az emberek is megtették helyette. Nem szabad rá gondolnom megint. Még inkább áldozatomba haraptam csak a vérre gondoltam inkább. De a nyakamnál egy apró szúrást éreztem, ahogy felnéztem csak foltokat láttam és azt az égető érzést. Aprilt vettem ki a sötétből, ő is ugyan ilyen rossz állapotban volt, mint én. Az utolsó emlékem, amit láttam April összeseik a földön. Egy hang szólt valami olyasmit mondott, vagyis suttogott: - Jó éjszakát Katherine. Nem sokára találkozunk, látod mégsem menekültél meg előlem.