10. fejezet

Dean Williams

Könnyeden csevegett a vámpírral és mikor az meg akarta csókolni végzett vele, közben én csak védekeztem. Tiszteletben tartottam a kérését, mi szerint ő akar végezni a szőkével, ez sem jelentett gondot. Ki irtottuk a fészket, mikor megjelent az a Heloise névre hallgató, Kathel mindketten nagyon boldogok voltak. De ezt az örömöt Sammy egy csapással ketté szedte, barátnőm kiborult és az öcsémnek rontott, kiabált vele és rámorgott. Próbáltam lefejteni a kis testvéremről, ő egy határozott mozdulattal falnak vágott. Mindennel tisztában voltam, de csak, mint kívülálló, éreztem még több helyből vérzek, az apró szúrásokat nyakamnál. Pár szót tudtam neki mondani semmi sem jutott eszembe csak a fájdalom. Hallottam, ahogy Sam a fejéhez vág mindenfélét, a számnál valami ízt éreztem, majd Katherine elköszönt tőle és valahogy tőlem is. Az öcsém kisegített, halott fészekből apám már sokkal jobb állapotban volt, ha nem láttam volna előtte, azt hinném makkegészséges. Ő is segíteni próbált rajtam, de megráztam a fejem, intve, hogy nincs szükségem rá. Elállították a vérzéseimet, aztán a kocsim hátsó ülésére fektettek, nem kellett sok elaludtam. A kocsim ülése helyett egy ágyban ébredtem, talán egy motelban voltam. A véres ruhák helyett teljesen tisztában voltam és olyan újnak tűnt minden így. Nyitódott az ajtó és megláttam Sammyt kezében két kávéval és egy zacskóval. Remélem pite és sajtos hamburger van benne.
- Szia Dean, gondoltam hozok neked valami ételt. – zörgette meg a zacskót, majd felém dobta.
- Meddig aludtam? – kérdeztem, de ez olyan szánalmasan hangzott, bele kuksoltam a papírba és megtaláltam, amire vágytam.
- Majdnem egy napig. – hangzott a válasz, nekem meg kajával teli szám tátva maradt. Leraktam mindent a kezemből, elő kotorásztam a telefonom és lehallgattam a hangpostám. Üres volt, Katherine nem üzent, csak eltűnt.
- Miért kellett azt csinálnod?
- Mit? Nem tudom, miről beszélsz. Apa elment vadászni, ha jól tudom vámpírok után. – próbálta terelni a témát.
- Nem apára voltam kíváncsi, miért kellett elüldözni Katherinet?
- Nem üldöztem el, csak rá világítottam a tényekre. Dean mindenkinek jobb lesz így, ő egy szörnyeteg! Te pedig vadász, ez így nem helyes ő vámpír! – próbálkozott megint.
- Sammy te is hibáztál sokat, neked is fel lehetne hozni a démon csajokat. Sőt te kétszer megtetted, nem tanultál hibából. – nem akartam újra veszekedni vele.
- De én véget vetettem az egésznek, tudom mi a kötelességem.
- Viszlát, Sam! – mondtam neki és elmentem, nem fogok vele veszekedni, az öcsém, de ezt nem értheti. Kath nagyon fontos nekem talán a családomnál is jobban, mert szeretem. Nem tudtam hova megyek nem is érdekelt, a szemem sarkából megpillantottam a kicsikémet. A kulcsom mindig a zsebemben volt, beszálltam a kocsimba és elhajtottam a legelső kávézóhoz. Már semmi sem érdekelt csak, hogy megtaláljam Katherinet.
- Szia, mit kérsz? – kérdezett egy szőke hajú lány, nagyon jól nézett ki, kék szemei csillogtak.
- Szia, egy kávét kérek és egy hamburget is, ha nem baj. – próbáltam emberien viselkedni, rá mosolyogtam.
- Mindjárt hozom és itt a kávéd. – elment hátra és nem tartott sokáig visszatért egy tányér étellel.
- Tessék, jó étvágyat! – mosolygott újra.
- Köszi. – neki álltam enni és körbenéztem olyan üres volt ez a hely.
- Mi hozott ide, ebbe a kisvárosba?
- Csak utazgatok, mint mindenki más, ahogy látom. És téged?
- Én itt élek fél éve, tetszik ez a kisváros. Semmi nyüzsgés, nincs veszély.
- Ezt már hallottam mástól is, de hát ő már elment.
- O bocsi nem tudtam, részvétem. – szomorú lett a hangja és elkomorodott.
- Jaj nem, ő nem halott. A barátnőm volt, de úgy mondd szakítottunk. Neked most van valakid, olyan szép vagy biztos foglalt is. – nem tudom miért próbálkoztam be talán, hogy eltereljem a gondolataim.
- Olyan egyedül vagyok, mint ez a hely és köszönöm a bókot. Szóval a barátnődet vagyis exedet nem is szeretted? Bocsi, hogy ilyen indriszkét vagyok, csak már is csajozol. – próbált mentegetőzni, de tudtam igaza van mindenben és nem is akartam erről beszélni.
- Szerettem őt, de miért róla beszélünk, mikor itt vagy te. Hadd halljam, mit csinálsz zárás után? – vigyorogtam megnyerő mosollyal.
- Még nincs semmi programom, ha van, kedved meghívhatsz egy sörre, úgy sincs itt rajtunk kívül senki. – vigyorgott vissza.
- Akkor egy sör rendel a szép hölgynek, hogy hívnak? – megittam a kávém és tovább néztem őt. Annyira hasonlított minden egyes szava Kath-ére, megint rá gondolok, nem hiányozhat ennyire. Majdnem megölt és mégis érzek iránta valamit.
- Bekah, hahó, itt vagy még? – legyezett előttem a kezével.
- Bocsi, csak azon gondolkodtam, hogy festenél ruha nélkül. – próbálkoztam még jobban.
- Azt még megtudhatod, de ez eléggé olcsó duma ahhoz, hogy bemássz a bugyimba. – kacsintott egyet felém.
- De pont jó, hogy el hidd én is egy felszínes segg fej vagyok, aki meg akar dönteni egy éjszaka erejéig. – a lány kikerekedett szemekkel nézett, aztán végig mért édesen.
- Szóval a benyomásom téves feléd? – kérdezett már érdeklődve és előre könyökölt, én pedig teljes belátást kaptam a dekoltázsához.
- Azt, majd derítsd ki magadtól. – a vigyorom még szélesebb lett, felálltam a székből és megindultam az ajtó felé, vártam a reakciót.
„ – Dean, Dean, te szegény elhagyott az-az álnok, öntelt szuka. Sosem fog úgy szeretni, ahogy te őt. Katherine már csak ilyen, sosem fog változni bármennyire is szeretnéd. – miközben ezeket mondta én megfordultam, hogy számon kérjem ki ő, de előttem állt.
- Ki vagy te, vagy kérdezzem inkább úgy mi vagy te? – kérdeztem tőle, de tudtam a választ.
- Ezt az egész beszélgetést, most felejtsd el. – a pupillái kitágultak és megbabonázott egy vámpír. Átrakta a nyitva táblát zárva feliratra és elkezdett hőzni maga után, az épület hátsó traktusába. Belém harapott, ez a harapás nagyon fájt és szenvedést okozott. Amikor végzett az evéssel megtörölte a száját és újra elkezdett babonázni.
- Dean Williams ezt az egész beszélgetést el felejted, és csak úgy gondolsz rám, mint egy emberre.” Leragasztotta a sebet, de csak ködös emlékeim maradtak mindenről. Szóval akkor áll még az este? – kérdezett rá még egyszer Bekah mosolyogva, fura egy emberrel beszélgetni.
- Persze, bár már eléggé későre jár. Mikor csukódsz? – kérdeztem mosolyogva.
- Percek kérdése már csak, azt hiszem végeztem is. – jelentette ki, kijött a pult mögül, kinyitottam előtte az ajtót, ő pedig bezárta az épületet.
- Gyere, menjünk fel hozzám! – fogta meg a kezem és elkezdett húzni az egyik irányba, nem ellenkeztem. Megfogtam a derekát és hagytam hadd vezessen. Nem messze a kávézótól lakott, egy kisebb kertes házba. Kinyitotta az ajtót és hagyta hadd menjek be, megálltam a nappaliban. Nem akartam pofátlan lenni, mégis csak ő hívott magához. Becsukta az ajtót és utánam jött, kicsit gyors volt gondolom sietett. Bekapcsolta a hifit és elkezdett táncolni és egy eldugott szekrényből elő vett valami erősebb alkoholt, meghúzta, majd oda nyújtotta felém.
- Bulizzunk! – kiáltotta nekem, én pedig elvettem tőle az üveget, meghúztam. Tényleg jó volt kikapcsolni és semmire sem gondolni, vagyis senkire, egyszer megtehetem. Egész éjjel iszogattunk és táncoltunk, kissé ittas állapotban megcsókoltuk egymást és lassan elkezdtünk a szobája felé lépegetni, közben megszabadultunk a ruháinktól.
„ – Legközelebb, ha újra megharaplak, nem fogsz rá emlékezni.” – mondta nekem, de már csak foszlányokra emlékszem mondandójából. Másnap reggel meztelenül ébredtem, valaki a mellkasomon feküdt.
- Jó reggelt Katherine! – próbáltam édesen kelteni, de a rajtam lévő test megmerevedett és takaróval eltakarta magát, felült az ágyban.
- Még mindig Bekah vagyok. Nem hiszem el, még mindig azt a lányt szereted? – szomorúság villant meg a szemében és lehajtotta a fejét.
- Bocsánat nem úgy gondoltam és azt sem tudom miért mondtam. Gyere ide. – felültem én is és magamhoz húztam. Felemeltem a fejét és megcsókoltam lágyan.
- Bekah, ő már a múlt csak még fáj, de idővel jobb lesz. – próbáltam jobb kedvre deríteni és sikerült is, mert mosolygott. Idővel tényleg jobb lett, nem érdekelt a vadászat sem ő, vagyis nem gondoltam rá olyan sokat. Már nem hallgattam le naponta a telefonom csak két- háromnaponta, Bekah minden időmet lefoglalta. Most először dolgozom úgy, hogy kapok is érte pénzt, olyan furcsa legtöbbször enyémek a délutánok. Mindig van valaki, néha még vadászok is beugrottak egy sörre, de apáékról sem hallottam semmit.
– Dean, Dean! Megint elbambultál? – kérdezett ma már másodszorra a szöszi.
- Bocsi, csak elgondolkodtam. Mondd, még egyszer kérlek! – mosolyogtam rá kedvesen.
- El kell mennem egy kicsit. Sietek vissza! – jelentette ki és megcsókolt, majd elindult kabátért.
- Mostanság sokat jársz el! Csak nincs valakid? – kérdeztem gyanakodva.
- Persze és éppen a pultban áll. Csak te vagy nekem, de elintéznivalóm van. – ez az utolsó szava. Eltűnt és én egyedül maradtam, ha nincs, velem csak jár az agyam. Telefonom elő vettem és lehallgattam a hangpostám, egy bejövő üzenet.
„ Szia Dean. Tudom régen beszéltünk utoljára és az elválás sem volt, annyira boldog. Tudom te túlléptél rajtam, de bajban vagyok, kellene egy kis segítség. Kérlek, hívj vissza.” Ezt nem hiszem el, pont most kellett felhívnia, amikor kezdett minden jó lenni. Annyira nem akartam és mégis hallanom kellett a hangját, hogy jól van-e. Bepötyögtem a számát és tárcsázott. A várakozás görcsöt rakott gyomromba. Már éppen le akartam rakni, amikor felvették. – Dean? – jött a kérdés telefon másik végéről, de csak kinyomtam. Nem tudtam válaszolni és nem is akartam, lenémítottam a telefonom és dolgoztam tovább. Bekah visszatért, de nem abban a ruhában, amiben elment.
- Szia, édesem! Sok vendéged volt? – kérdezte tőlem egy csók mellett.
- Szia. Nem volt senki, de te merre jártál? – kérdeztem vissza érdeklődve.
- Csak erre-arra, képzeld találkoztam a bátyámmal. Nagyon régen láttam már és beültünk egyet enni az egyik étterembe.
- Tényleg és nekem mikor mutatod be őt? Vagy ennyire titkos vagyok? – kérdeztem miközben oda mentem hozzá és átkaroltam a derekát.
- Mindennek eljön a maga ideje. Nem is vagy titkos, csak az én családom más, túl sok követelmény! – mondta nekem és megcsókolt, elkezdett rezegni a telefonom egy utcai fülke számát írta ki.
- Vedd csak fel, lehet az öcséd az. – mondta kedvesen. Bólintottam, bár tudtam, hogy nem Sammy lesz az.
- Halo?
- Hiányoztam? – kérdezett a telefon másik végéről az a bizonyos női hang. Gyors léptekkel kimentem az épület elé.
- Katherine, miért hívtál? – próbáltam gyors lenni.
- Éppen a városban jártam, gondoltam beszélgethetnénk. De még nem válaszoltál a kérdésemre. – tért vissza a témához.
- Hol és mikor? – kérdeztem inkább vissza.
- Nagyjából öt perc múlva a kávézóban ahol dolgozol, de ne legyen feltűnő.
- Várni foglak és igen. – mondtam végül, már éppen ki akartam nyomni, amikor megszólalt.
- És Dean, még mindig szeretlek. – azzal le is rakta a telefont. Visszamentem Bekahhoz.
- Na, ki volt az? – kérdezett mosolyogva.
- Igazad volt, tényleg ő volt. Találkozni akar velem, jövő héten. – hazudtam neki.
Hát akkor kénytelen leszek elengedni szabadságra. – mosolya még szélesebb lett és megcsókolt. Az ajtó kinyílt és köhögést hallottunk, Bekah elengedett és hátra sietett, én meg szemben találtam magam vele.
- Szia, mit adhatok? – kérdeztem feltűnés nélkül.
- Csak egy sört, ha lehet. – ült le a pulthoz velem szembe.
- Tessék. – raktam le elé és megérintettem a kezét.
- Dean, nekem mennem kell. – menni készült.

9. fejezet

Dean Williams

Elindultam a megadott irányba és három egyszerű ágyat találtam, benn egy-egy vámpírral. Gyorsan végeztem velük egy csepp megbánás nélkül, ők szörnyetegek! Menni akartam Kathez, amikor ordibálásra lettem figyelmes. Megszaporáztam a lépteimet, időben értem, rá akart támadni az ordítozó gép, de elvágtam a torkát. A feje pedig elgurult, élettelen teste összerogyott súlya alatt. Két vámpír jelent meg a sarkon lévő kiugróból. Az egyik, egy eléggé dekoratív nő, főleg abban a fekete csipkés melltartóban, amiből domborodtak idomai, vékony derekát hátulról takarta szőke haja, ugyan olyan csipkés francia bugyi takarta alulról. Kathnek nem tetszett, ahogy végig néztem rajta. A férfi pedig a főnök volt, Drake.
– Tudtam, hogy ő az áruló! Drake hadd öljem meg. – kérlelte a szőkeség Katherine-t méregetve.
– Ha hozzá nyúlsz, megöllek! – jelentettem ki, mire a lány hátrahőkölt és végig nézett rajtam.
– Senki sem öl meg senkit. Katherine drágám magyarázd meg mi ez az egész? Igazat mondd Victoria? – kérdezte lágyan a vámpír, én pedig összezavarodtam. Miért hívja drágámnak a barátnőmet, vajon mi történhetett köztük?
– Drake meg tudom magyarázni az egészet, ő itt Dean az én vértartályom. Belőle szoktam táplálkozni, azért van itt, mert nem bírtam tovább. A fegyver pedig azért van nála, mert megtámadta őt Travis és Sophia. – próbálta magyarázni Katherine, elhittem neki minden egyes szavát. Csak játszott velem és a véremre szomjazott. Egy balek vagyok!
– Ha tényleg csak ennivaló neked, mutasd be! – szította a feszültséget a szőke. Katherine rám nézett, majd Drakenre, de az csak bólintott. Szerelmem oda jött elém és azt tátogta sajnálom, aztán megfogta a kezem, de én elhúztam előle.
– Dean, kérlek, most ne csináld ezt. Szeretlek! – az utolsó szót csak tátogta, én pedig magamhoz húztam és felkínáltam neki a nyakam. Utáltam ezt az egészet, tudtam ő is így van, mert nem mélyesztette belém egyből a fogait. A fejemben meghallottam egy édes hangot, Kathé volt.
„ – Szerelmem, nagyon sajnálom ezt az egész helyzetet. Nem így terveztem ezt a rajtaütést, de van egy tervem. Csak beléd mélyesztem a fogam, nem fog fájni óvatos leszek. Miután elengedtelek támadd meg Victoriát, de csak akkor öld meg, ha nagyon muszáj. Én akarom elintézni, már nagyon jár neki.” Akkor éreztem meg a szúrásokat, nyakamon tényleg nem fájt, majd megéreztem a vérem illatát és a vágyat. A kezemmel beletúrtam a hajába, ő pedig azzal a kezével, ami szabad volt átpásztázta a mellkasom. Amelyik kezével a nyakam fogta, most már a hajamba túrt vele, mellkasomról a keze lejjebb vándorolt, egészen a hasam alá, alig bírtam már magammal. De akkor elengedett, a nyakamon meleg folyadék csurgott tovább, a vérem volt az. Kath indult volna, de visszarántottam és megcsókoltam. Benne volt minden vágyam iránta, az erő és akarat, amit éreztem, nem is beszélve a büszkeségről, amit ő váltott ki belőlem. Aztán elengedtük egymást és elkezdődött a harc.

Katherine Parker

Szembe találtuk magunkat Victoria-val és Drakennel, egy percig azt hittem most végünk van. Szerencsére kibeszéltem magam, de Victoria rávette a vámpírt ne higgyen csak a szavamnak. Meg kellett harapnom Deant, annyira utáltam ezt az egészet! Mielőtt megtettem volna gondolati úton elmeséltem neki a tervem. A vére teljesen más volt, mint az eddigiek, felpezsdített és szétrobbant a számban. De nem éreztem még nagyobb vérszomjat, csak vágyat iránta, megérezte és válaszolt. Így egészen forróra és intimre sikerült. Tudtam mit akarok és meg is akartam tenni, de nem itt és nem most. Elengedtem és indulni szerettem volna, de visszarántott és szenvedélyesen megcsókolt. Elengedtük egymást és vámpírgyorsasággal Drake elé kerültem, Victoria elindult Deanhez.
– Így megfelel? – kérdeztem a vámpírférfit, de figyelmemet elterelte a szőke próbálkozása.
- Victoria meg ne próbáld! – vicsorogtam rá és még mindig rá koncentráltam, de Drakent néztem.
- Igen tökéletes, bár az emberrel való kapcsolatodon finomíthatnál. A végén még féltékeny leszek rá. – nevette el magát és közelebb jött hozzám. Megfogta egyik kezével a tarkóm és meg akart csókolni, én pedig a szívébe döftem a tőröm. Kitágult szemekkel és nyitott szájjal rám hanyatlott.
- Ő nem csak egy ember! – jelentettem ki a halott vámpírnak, kihúztam belőle a végzetes fegyvert, mire ő hátra hanyatlott. Megfordultam és láttam, ahogy Dean küzd a szőke szörnyeteg ellen, de nem bántotta csak miattam.
- Tudod mit Victoria? Menj a pokolba! – fenyegettem meg újra. Elindultam felé és felvettem a földről az emberem kedvenc bárdját, megvártam a kedvező pillanatot és egy határozott mozdulattal, elmetszettem a fejét. A fiúm leszedte magáról a hullát és félre dobta. Több helyről is vérzett és olyan jó illata volt, de uralkodnom kellett magamon.
- Kath, most már vége van? – kérdezte tőlem Heloise az ajtóból.
- Igen, végre vége. Te pedig szabad vagy! – mondtam neki boldogan, mosolyra húzódott mindkettőnk szája. De ez az öröm nem tartott sokáig, Sam jelent meg Heloise mögött és hátulról szíven döfte a méretes késével, a lány arca még mindig mosolygott, de többé nem fog élni. Pedig meg volt a lehetősége az új életre.
- Ne! – ordítottam el magam, könnyeim patakokban folytak. Vámpírgyorsasággal Sammyt a falnak nyomtam és rá morogtam. Felemelte rám a szúró eszközt, de kitekertem a kezét, így kénytelen volt eldobni.
- Ő, a barátom volt! Senkit sem bántott, új életet akart! – kiabáltam az arcába. Dean próbált lefejteni az öccséről, de én ellöktem magamtól, neki vágódott a legközelebbi falnak, ez a puffanás észhez térített, vagyis inkább megcsapott a vér szaga. A földön fekvő emberhez guggoltam és elnézegettem az ételt, mennyire ismerős volt. A nyakából ömlött az-az édes, omlós meleg folyadék. Nem tudtam ellenállni meg kellett kóstolnom. A szemem alatt az erek kitágultak, mint a pupilláim is. Szemfogaim megnőttek és belemélyesztettem, csak szívtam a vérét és újra ez éltetett, a vér iránti vágyam. A háttérből hallottam egy hangot és felfigyeltem, az ő hangja volt.
- Katherine szeretlek!

Mit tettem, ezt az egyet nem akartam, pont miattunk… igaza volt Samnek egy szörnyeteg vagyok!
- Sa-sajnálom. – próbáltam kipréselni ezt a pár hangot morgás helyett.
- Nincs semmi baj. – elhaló hangon szólt hozzám, tudtam meg fog halni, ha nem segítek.
- Minden az én hibám, még helyre tudom hozni. – felvágtam a csuklóm és a szája elé tettem, utolsó erejét bevetve ivott egy kortyot.
- takarodj innen te szörnyszülött, tudom, hogy téged csak a vér éltet. Nincsenek érzéseid, csak a szomjúságod, agresszív vagy és állatias. – szíven ütött ez a pár sértés Samtől.
- Szeretem őt! – fakadtam ki, de próbáltam határozott lenni.
- De jobb lesz neki nélkülem, viszlát, Samuel Williams. Örök életem végéig szeretni fogom a bátyádat. – nem vártam, meg míg válaszol, egyszerűen csak elmentem egy szó nélkül. Fejemben hangzott minden egyes sértő szava, amit hozzám vágott. Szóba sem kellett volna állnom vele, az első találkozásunkkor. A mosolya, az igéző zöld szeme és az a megnyerő külső, ami belőle árad, volt benne valami hívogató. Nick elvesztése után most éreztem magam igazán boldognak mellette, ő megértett és tudta nem csak egy szörnyeteg vagyok.  Végem van, többet senki iránt sem fogok semmit érezni. Rájöttem félek érezni, mert ez lesz belőle… Draken szeretett, de én őt nem, csak egy barátot kerestem benne. Klaus volt életem szerelme, akármit mondott megtettem, de a húga elvette azt a részem. Sosem gyógyult be az a seb, gyűlölöm Rebekaht, minden ősit! Folytak a könnyeim és többé nem érdekelt semmi, gyorsaságomnak köszönhetően a városban voltam. Ha jól láttam Evermoon vagy valami hasonló volt a neve. Belefáradtam a járásba ezért egy padra leültem, magamba roskadva. Egy lány ült le a másik szélére, de nem érdekelte ki ül mellette vagy miért, saját magával volt elfoglalva, az idő most éppen kellemes volt. Az átlagnál kicsivel hidegebb, mint egy őszi reggel, de a párás levegőtől inkább tavaszinak mondható. Szóval elég volt egy széldzseki és egy felső felülről, alulról pedig a jól bevált farmer és egy tornacipő. Éreztem a vére folyamatos és szabályos lüktetését, kedvem támadt feltépni az ütőerét. A pad egy eldugott helyen volt, így nem kellett félnem, hogy lebukok, gyorsan közelebb ültem hozzá és belemélyesztettem a fogaimat szerencsétlen nyakába.