14. fejezet

Dean Williams

A kocsimat reptéren fogjuk hagyni, nem akarom, hogy ellopják. De muszáj lesz, ha meg akarjuk találni a kristályt, állítólag a föld szívének hívják. A reptér parkolójában megálltam és leállítottam a motort. Katherine és Kelsy még mindig aludtak, annyira emberinek tűntek mindketten. Szerelmem arcát megsimítottam és egy lágy csókot adtam ajkaira, válaszként visszacsókolt.
- Jó reggelt szépségem, megérkeztünk. – suttogtam, nehogy felébresszem Kelst.
- Köszönöm az ébresztést. – mosolygott rám és megpuszilt. Kiszállt a kocsiból és hátra ült. Megsimogatta kislánya fejét, puszit nyomott arcára.
- Édesem ébredj megérkeztünk. – mondta halkan, mire a gyerek kinyitotta szemeit.
- Hé, kislány felkészültél a kalandra? – kérdeztem tőle vigyorral az arcomon. Megtörölgette szemeit és bólintott egyet. Semmit sem kellett mondania Kathnek, ő oda adott neki egy zacskót és szívni kezdte a táplálékot. Inkább megfordultam, még mindig furcsa látvány volt ezt nézni, így inkább nem néztem.
- Neked is van itt valami. – mondta Kath felém tartva egy papírzacskót. Nem tudom mikor ült vissza mellém, de már meg sem lepődtem. Elvettem tőle a zacskót és kivettem belőle, ami kezeim közé került. Egy sajtburger és mellette még egy pite is.
- Köszönöm, nem kellett volna. – mosolyogtam és még evés előtt megcsókoltam. Mindhárman táplálkoztunk aztán elindultunk.
- Jó napot kívánok! Miben segíthetek? – kérdezte a recepció előtt álló nő.
- Jó napot! Szeretném biztonságban tudni az autóm, míg távol leszek. Ez megoldható lenne? – kérdeztem tőle.
- Természetesen. Hány napra szeretnének elutazni? – kérdezett vissza még mindig vigyorogva, kissé már aggasztott a viselkedése.
- Három hétről lenne szó maximum. – mondta Kath, mikor én kérdőn pillantottam rá.
- Értem, szóval három hét. Mikor indulnának, hova és a kocsi kulcsát kérném. – sorolta és elkezdett adatokat írni.
- Most indulnánk, a legközelebbi géppel. mondtam pultra téve a kulcsot.
- Afrikába szeretnénk menni, az északi részébe. – mondta Kels, ő most szólalt meg először.
- Nem utolsó sorban egy nevet szeretnék és két igazolványt. – mondta a nő, gépben pötyögött valamit.
- Itt van a három igazolvány és Dean Williams az autó tulajdonosa. – mondtam neki és a nő megakadt.
- Elnézést kérek, a kislányt nem vettem észre. – belepirult zavarában.

Kelsy duzzogva keresztbe tette a kezét én pedig leguggoltam hozzá.
- Gyere, felveszlek a nyakamba, úgy talán meglátnak. – mondtam neki mosolyogva.
- Köszönöm. – csillogó szemekkel nézett és lassan a nyakamba ült, felálltam vele. Ő pedig tátott szájjal nézett körbe, aztán elnevette magát.
- Na, milyen a kilátás? – kérdeztem és fogtam a lábát le ne essen.
- Nagyon jó! – ujjongott tovább.
- Tessék, itt vannak az iratok és a jegyek is, további jó utat kívánok. – mondta a recepciós nő, átnyújtva a jegyeket. Kath átvette ás elindult előre a kapu felé.
- Édesem, raktam a táskámba egy-két zacskót, de csak akkor ihatsz, ha elmész a mellékhelyiségbe. – utasította szerelmem halkan a lánykát.
- Értem mami, de én még sosem repültem.
- Hé Kals, ne aggódj én is most repülök először. – mondtam nyugtatva mindkettőnket.
- Ne aggódjatok nem olyan rossz, észre sem veszitek, és ott leszünk. Viszont a bőröndből kivettem egy pár holmit és könnyed sivatagi ruhákat raktam be. A többit csomagtartóban hagytam. Tessék, ezt majd sivatagban hagyjátok magatokon. – adott nekünk egy-egy krémszínű kalapot. Felszálltunk és helyet foglaltunk a kijelölt széken. Kelsyt az ablakhoz ültette és lehúzta a sötítőt, beült mellé, én pedig szélén foglaltam helyet. Nem voltak sokan a gépen, de nem tetszett a várakozás.
Felszálltunk, vagyis a gép szállt fel velünk, a kislány egyből elaludt újra. Elfordultam Kath felé, ő pedig engem kémlelt mogyoróbarna szemeivel.
- Valami van rajtam, hogy ennyire nézel?
- Nincs semmi, csak köszönöm, hogy ilyen vagy. – mondta vállamra hajtva fejét.
- Semmiség, hiszen szeretlek titeket, kezdem megkedvelni Kelsyt is, aranyos kislány. – vigyorodtam el.
- Akkor is, szeretném megköszönni neked. Gyere utánam egy perc múlva. – mondta nekem és megcsókolt, majd felállt. Kinyitotta a mellékhelyiség ajtaját, rám mosolygott és eltűnt. Alig bírtam kivárni azt az egy percet, körbe néztem és utána mentem.
- Kath, most miért jöttünk ide?  - kérdeztem, de ő csak mosolygott. Ujját a szám elé tette, hogy maradjak csöndben. Kezem mellett elnyúlt és bezárta az ajtót.
- Már mondtam, meg akarom köszönni, amit értünk tettél. – mondta csintalan mosollyal az arcán. Nem hagyott szóhoz jutni megcsókolt olyan lágyan, mint mikor először éreztem ajkát az ajkaimon. Szembe nézett velem és levette dzsekijét, majd a sajátomtól is megszabadított. Ki gombolta farmerja gombját, újra rám pillantott.
- Szeretlek Dean és kívánlak. - mondta nekem.
- Katherine én is szeretlek. – megcsókoltam és lesegítettem róla pólóját. Ő is így tett, vár ő széttépte a pólómat… Mindent megadtam neki és ő nekem, amire gondoltunk és szeretettünk volna. Tényleg régen voltunk kettesben, csak ő és én. Kabátban visszaültem a helyemre, pár perccel később ő is leült csillogó szemekkel.
- Jól nézel ki, hozzám képest. - nevettem, el magam.
- Itt a pólód maradványai és egy másik jobb állapotban lévő, tessék. Bocsánat. – válaszolta nekem.
- Ezt meg hol szerezted? – kérdeztem gyors öltözködés közben.
- Az legyen az én titkom. – kacsintott egyet és elnevette magát.
- Aludnunk kellene, még vissza van két óra az útból. – mondtam neki egy ásítás közepette.
- Jó éjszakát szerelmem. – csókot adott és összekulcsolta kezünket. Belepusziltam puha hajába, vállamra tette fejét és elaludtunk.
- Szép jó estét kívánok minden utasunknak. Pár perc múlva megkezdjük a leszállást, kérem, kapcsolják be biztonsági övüket. – mondta egy női hang a fejünk felett. Nem volt kellemes erre kelni, de meg tettem, amire kért. Mellettem lévő két szék üresen hagyott, elkezdtem keresgélni őket, éppen a mosdóból siettek kifelé. Gondolom elfogyasztották az utolsó adag zacskókat is remélem, nem lesznek éhesek egy jó darabig. A gép gyorsan leszállt, a landolás során nem adódtak komplikációk.
- Gyertek, keressük meg a csomagjainkat, út közben pedig kitaláljuk hogyan tovább. –tanácsolta Kath. Elvettem a bőröndöt Kelsytől, hálásan mosolygott rám. Reptérről kiverekedtük magunkat, a legelső hotelnál kötöttünk ki. Hitelkártyát használva egy egészen óriási szobát vettünk ki, igaz csak két ágyas, de nekem tökéletesen megfelelt.
- Mikor indulunk? – kérdezte tűkön ülve Kels, ő már egyből átöltözött a repülőn.
- Várj pár percet, míg mi is elkészülünk, addig kérlek, kérdezősködj, körbe merről lehet a legkönnyebben megközelíteni az oázist. – kérlelte az anyja.
- Megint kettesben maradunk, tudod, itt van ez a nagy francia ágy, teljesen érintetlenül. – huppantam a közepébe.
- Gyere ide, adok valamit. – kérleltem tovább. Megrázta a fejét, leült az ágy szélére.
- Mit kapok? – kérdezte éberen figyelve minden mozdulatom.
- Engem! – magamra rántottam és vadul megcsókoltam újra és újra, amíg el nem fogyott a levegőm.
- Át kell öltöznünk, hiába csábító az ajánlatod most még nem lehet. Várjunk vele még pár napot, amíg meg nem lesz a föld szíve. Áll az alku? – kérdezte tőlem fölém magasodva.
- Egy feltétellel, ha még kapok egy csókot és utána tényleg magamévá tehetlek. – mosolyogtam ezer wattos vigyorral. Kinevetett, hosszan megcsókolt és eltűnt a fürdőbe. Felöltöztem, utána mentem addigra már készen állt előttem.
- Gyönyörű vagy, mint mindig. – mondtam átölelve, megpuszilt és elszáguldoztunk a hotel elé.
- Azt hittem már elhalasztjuk a túrát. – mondta kislány szemérmesen.
- Hát, ha Deanen múlik, akkor pár napig nem indulunk. – nevetett Katherine.
- Azért nem kéne mindent elárulni. – dünnyögtem nekik.
- Arról tudjuk legkönnyebben megközelíteni. – mutatott észak kelet felé.
- Sietünk? – kérdeztem tőlük, ők egymásra néztek. Két oldalról megfogták kezem és vámpírgyorsasággal futottunk az oázis felé. Hirtelen megálltunk, én csak sivatagot láttam mindenféle, homok és homok mindenhol.
- Merre tovább? – kiabáltam túl a szelet, ahogy feléjük pillantottam rosszul voltak.
- Kath mi a baj? – kérdeztem.
- A napfény túl erős. Kérlek, vedd ki táskámból az üvegem! – próbálta mutatni és mondani, de csak köhögött. Közelebb húztam magamhoz, szájához tettem az üveget és megitattam. Pár perc elteltével már jobban nézett ki, Kelsynek is adott belőle, aztán tovább indultunk. Elhaladtunk egy karaván mellett, pár kilométerrel odébb megálltunk.
- Kelsy menj vissza két emberért és egy tevét is hozz velünk! –parancsolta neki Katherine.
- Kath mit akarsz tenni? – kettesben maradtunk.
- Sajnálom Dean, élő meleg vérre van szükségünk. Nem akarok meghalni még egyszer, Kelsynek is élnie kell. – jelentette ki, bízva szerelmünkben. Visszatért a lány két férfival az egyiknél egy tevével, eléggé felszereltnek tűnt.
- Nem fogtok emlékezni semmire, csak velünk jöttök. – mondta nekik Kath, sosem láttam még bűvölni, de hatásos az biztos. Intett Kelsynek, aki beleharapott az alacsonyabbikba.
- Kelsy állj le, meg fogod ölni! – kiáltottam rá, a férfi barnás bőre fehérnek látszott. Ugyan olyan barna szemei fenn akadtak. Végre elengedte szerencsétlent, szerelmem beleharapott az érintetlen emberbe, hasonlított az előbbihez, de neki kékek a szemei.
- Ugye nem akarjátok megölni őket? – kérdeztem bizonytalanul.
- Nyugodj meg, nem fognak meghalni, ha meg látom, az oázist elküldöm őket a másik irányba. – nyugtatott meg Kath az evés után. Nem kellett sokáig várni, Kath és Kelsy egymás közt beszélgettek, de velem nem osztották meg miről van szó.
- Kelsy elengedi őket és elviszi a másik irányba. – mondta.
- Minek kellett a teve? – kérdeztem értetlenül.
- Sok vizet el tud raktározni és a táskákban vannak a víztartalékok. Hagytam nekik egy keveset, de vettem el belőle. – magyarázta nekem, mit miért csinált.
- Megvárjuk Kelsyt igaz? – kérdeztem megint, de csak egy bólintást kaptam válaszul.
- Indulhatunk tovább! – jelentette ki, a kislány. Engedelmesen előrefelé vettem az irányt, de Kath visszahúzott.
- Most mi a baj? – kérdeztem.
- Itt maradunk sötétedésig, homokvihar közeledik, mire oda érnénk, eltemetne minket. – érvelt mindkettőnknek, láttam Kelsyn nincs ínyére a várakozás. Nem volt kedvem vitatkozni, sátrat állítottam magunknak és betereltem őket. Nem tartott sokáig a vihar, de tényleg eltemetett minket, ki kellett magam ásni.
- Hello Dean! Régen találkoztunk, nem, de bár? – kérdezte egy hang mögöttem. Gyorsan megfordultam, szemben találtam magam az ördöggel.
- Nicklaus, mi hozott ide egy sivatagba? – kérdeztem, húzva az időt.
- Valakin bosszút kell állnom és te bizonyultál a legjobbnak! – nevetett fel gúnyosan.
- Készülj, most meghalsz! – kiáltotta és nekem rontott, mintha egy kőbe ütköztem volna, gyorsan mozgott. Leterített és nagy ütéseket mért rám. Egyiket sem hibázta el, nem tudtam menekülni.
- Ne! – kiáltotta el magát Kath és felénk futott.
- Menjetek, én feltartom őket! – utolsó erőmmel még oda kiáltottam neki, megadóan tovább ment, Kelsyt megfogta és eltűntek a szemem elől.

#Helyzet jelentés

Sziasztok!

1. Utólag is boldog újévet! /Jézusom, milyen régen nem írtam ide!Lassan második éve, amit nagyon röstellek... /

2. Szeretném bejelenteni, hogy befejezem ezt a blogot, így minden hónapban felteszek egy-egy fejezetet! Remélem tetszeni fog nektek a történet végkimenetele. Lesznek még csavarok benne arról kezeskedek. Folytatás vázlatban van, de nem tervezem folytatni egy jó darabig.

3. Egy új történeten töröm a fejem, ezt szeretném veletek megosztani. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, mindenképpen írjátok meg a véleményeteket.

„ A művész saját világának rabja, a maga káoszában látja a tökéletes rendet, a valósat mi elképzelt…”„ A művész saját világának rabja, a maga káoszában látja a tökéletes rendet, a valósat mi elképzelt…”

„ A gyilkos, azért öl, mert élvezi, öröme telik abban, ha láthatja áldozata vérét kibuggyanni ez katartikus boldogsággal tölti el…”

Ha érdekel a prológus, a többi novellám és verseim.

Itt. olvashatjátok őket!