16. fejezet

Dean Williams

- Dean biztos vagy ebben? – kérdezte Sam, már sokadszorra.
- Igen, hányszor mondjam még! Teljes mértékig megbízom benne.
- Láttad te is, már nem önmaga! Folyton csak ül és nézi a hullát. Ez nem normális, kiszáradásig bőgi magát, nem is beszélve a vér hiányáról. Csinálj vele valamit! – próbálkozott, ma ötödszörre ezzel a szöveggel az öcsém.
- Nem megy, nem hallgat meg! Ha Kelsy holtestéhez érek, majdnem morog is, pedig már kezd bűzleni. – mondtam, magamat sajnálva.
- Csak még egyszer próbáld meg, abba nem halsz bele. – noszogatott megint.
- Oké, csak fejezd be ezt! – már nagyon untam, nap, mint nap ezt játszottuk. Három nap telt el az óta a kirándulás után. Át mentem a másik szobába Katherinehez, ugyan úgy ült és nézte a kislányt.
- Kath, enned kellene valamit, addig vigyázok Kelsyre.
- Nem hagyom magára, Sam szerint meghalt és el akarja venni tőlem. Nem engedem neki, nem. – visszafogott morgás tört ki belőle.
- Nem fogja elvenni tőled. Édesem, egyél valamit, így ki fogsz száradni. – közben letöröltem könnyeit.
- Hozol nekem enni?- most először nézett fel rám csillogó szemekkel.
- Persze, csak ne sírj többet, ne áztasd gyönyörű arcodat. – mosolyogtam rá, tudtam benne van az én szerelmem.
- Köszönöm. – mondta és újra csak meredt előre. Kimentem a konyhaszerűségünkbe, a maradék vértasakokat oda raktam.
- Na, hogy ment? – kérdezte Sam egy sörrel a kezében.
- Nem a legjobban, elfelejtetted, hogy extra erős a hallása. Most is hallja minden egyes szavunkat. – oktattam ki az öcsém újra.
- Apa egy nap múlva visszajön, talán ő tudja, mit kell tenni. Rá jobban hallgat Kath, talán jobban is, mint rád. – nevette el magát gúnyolódva.
- Nem vicces, rám is hallgat! – fújtam fel magam. Kivettem egy sört és egy tasakot is, aztán visszamentem Kathez.
- Hoztam enni, így megihatod, nem kell elmenned mellőle.
- Köszönöm. – vette el tőlem a vértasakot, gyorsan ivott, de abbahagyta.
- Kérdezhetek valamit? – nézett fel rám újra.
- Mondjad csak, hallgatlak. – mosolyogtam bíztatóan.
- Hiszel nekem, elhiszed, hogy Kelsy ég még? – kérdezte, de nem nézett a szemembe.
- Katherine, ezt már egyszer megbeszéltük. Szerintem Kelsy él, egy másik világban, de az itteni élete megszűnt létezni. Ő meghalt vámpírként. – néztem rá, az érzések újra eluralkodtak rajtam.
- Nem, ő nem hallhatott meg! Ő az egyetlen gyermekem, nem hagyhatott el, csak alszik. – rázta a fejét, könnybe lábadtak szemei.
- Ne kérlek, ne sírj! Kelsyt még láthatod egyszer, de neked itt még dolgod van! Itt vagyok neked, látod, lélegzem. – megfogtam kezeit és a nyakamhoz tettem.
- Tudom, hogy érzed, ahogy lüktet az erem, hallod! Élő hús, vér ember, aki szeret téged. Nem hallhatsz meg vele együtt. – próbáltam rá venni, térjen észhez, más nem jutott eszembe.
- Dean nekem ez nem megy szerettem és szeretem őt. Nélküle nem bírok élni, hiába vagy itt velem az nem ugyan az. – átkarolta magát kezeivel.
- Kezdem úgy érezni meghalt bennem Katherine Pier, egy senki vagyok, minden elveszett.
- Nem, semmi sem veszett el! Te Katherine Pier vagy, az én szerelmem. Együtt meg találjuk a hallhatatlanság elleni varázslatot, bármibe kerüljön. Katherine szeretlek, gondolj erre az egyre, ez éltessen! – próbáltam utoljára még egyszer.
- Dean, ígérj meg valamit! Te sose hagyj el, abba belehalok, már így is alig élek! – suttogta a végét elhaló hangon.
- Megígérem! Sosem foglak elhagyni, ha te elhagysz megkereslek bármi áron. Kettőnkért! – lefejtettem kezeit magáról és megfogtam beszéd közben.
- Ezt még meg fogod bánni, de köszönöm, hogy mellettem állsz, ez sokat jelent. – mosolygott rám most először.
- Ez semmiség. – simogattam meg az arcát. Többet nem tehettem érte, így is alig mertem közelíteni hozzá.
- Aludnod kellene egy kicsit, mit szólsz hozzá? – kérdeztem egy hatásszünetet követően.
- Csak ha itt maradsz velem, talán megnyugszom úgy. – felfelé húzódott a szája sarka.
- Gyere! – kezeinél fogva felállítottam a székről ás a másik ágyhoz húztam. Engedelmesen leült én pedig mellé telepedtem, átöleltem két karommal.
- Köszönöm! – suttogta nekem, hátradőlt velem és megadtuk magunkat az édes semmit tevésnek.
- Dean, Dean! Ébredj, kérlek! – az ő hangjára ébredtem, most először aludtam igazán.
- Gyere, bújj ide, aludjunk még. – fogtam meg a kezét csukott szemmel pihentem tovább.
- Nem, nem akarok aludni! Kelsy eltűnt, nincs meg, valaki elvitte innen. – hisztérikussá vált a hangja, nem tudtam így reagál majd rá.
- Kath, édesem! Nem lesz semmi baj. Felkelünk és megkeressük. – próbáltam megnyugtatni.
- Igyekezz, kérlek. – mászott ki az ágyból és csak sétálgatott körbe-körbe.
- Megjött, itt van! – hangokat én is hallottam, de nem tudtam be azonosítani. Kopogás hallatszott az ajtó másik végéről, Katherine rám nézett és ajtót nyitott.
- John! – ugrott a nyakába barátnőm.
- Szia Kath. Kicsit elhúzódott a vadászat azért késtem. – mentegetőzött átölelték egymást.
- Szia, apa. – mentem közelebb hozzájuk, elengedték egymást ás rám nézett az apám.
- Jó újra látni Dean. – ölelt át engem is, ahhoz képest, ami régen történt jól fogadott. Örülök, hogy jóban vannak Kathel, de túlságosan is örült neki.
- Billy hogy van? – kérdeztük egy pillanatnyi eltéréssel egyszerre Katherinenel.
- Jobban, mint hinnétek, kicsattan az egészségtől. Üdvözöl titeket és reméli nem haragszol rá. – az utolsó szavakat barátnőmnek szánta.
- Nem tudok rá haragudni, kis mackónak néz ki. – nevetett egészen élettelien, napok óta csak sírt most meg nevet. Kezdem elveszteni a fonalat.
- Dean, elbambultál? – kérdezte tőlem mosolyogva.
- Nem, csak gondolkodtam egy pár dolgon. Szóval akkor megkeressük Kelsyt? – kérdeztem tőle terelve a témát.
- Dean, ez nem lenne túl jó ötlet szerintem. – mondta az öcsém belépve a szobába.
- Menjünk Katherine? Most te döntesz, mi legyen? – kérdeztem csak őt nézve, felé nyújtottam a kezem.
- Fiam nem kellene, igaza van az öcsédnek. – mondta John, de nem figyeltem rájuk, csak a barna szemeket néztem merően.
- Bocsássatok meg, de a lányomról van szó. Menjünk! – fogta meg a kezem, nem tudtam visszafogni a mosolyom, végre rám hallgatott. Egyházban „éltünk”, anya halála óta igazán nem volt otthonunk, de apa és Sam ezt vette miután külön váltunk. A hátsó kertbe vezettem szerelmem, tudtam mit akartak, mire készült Sam. Kelsy egy hatalmas farakás tetején feküdt.
- Miért lett oda rakva, a lányom fel fog ébredni! – nézett rám esengve.
- Kath, azt terveztük, hogy tisztességes módon búcsúzunk el tőle. Kelsy ennyit megérdemel, szeretném, ha te is elbúcsúznál tőle. – néztem hol rá, hol a rakásra, tudtam nem fog tetszeni neki, de látnia kellett.
- Mi lesz most vele, hiszen fel fog kelni. Nem fogjátok megölni! – meredten nézte a fákat.
- Csak elbúcsúzunk tőle, Kath neked is ezt kell tenned, a teste már oszlódik, kezd büdös lenni. – végül tényleg kimondtam, nem várhattam tovább.
- Mióta van ilyen szaga? Te végig tudtad, de mégsem szóltál? – kérdezte miközben tekintetét dühödten rám vetítette.
- Egy pár órája talán. Szóltam neked, csak nem hallottad meg. – bűnbánóan néztem rá. Elengedte a kezem és a rakás tetejére mászott, aztán visszafutott hozzám. A jobb kezén egy kis karkötő fityegett.
- Gyújtsad meg Sam. – mondta neki, az öcsém hátunk mögül oda ment és begyújtotta. Megvártuk, míg leégett, Kath adott egy puszit és eltűnt.

Katerina Paulson

El kellett menekülnöm újra az életem elől, nem bírom tovább. Kelsy meghalt és az én lelkemen szárad minden, elrontottam. Dean ezt nem értheti meg, neki még él a családja, csak az anyukáját vesztette el. John jobban megértett, de semelyik fájdalom sem egezhet az enyémmel. Széttört a szívem nem bírom, ki kell kapcsolnom az érzéseim, akkor talán jobb lesz. MOST! Vér, vérszagot érzek, meg kell kóstolnom. Ketten vannak, és felém jönnek. Elbújtam egy sikátor sötétjében és vártam, mint egy vadállat, aki a becserkészett vadat figyeli.
- Sziasztok! – léptem ki az árnyékból, két férfi nézett velem szembe. Nagyon hasonlítottak egymásra, talán testvérek valahogy nem érdekelt.
- Hello kislány! Mit keresel errefelé? – kérdezte a magasabbik.
- Hello szépség! Nincs szükséged két kísérőre? – kérdezte a másik is.
- Szerintem nektek segítség kellene. – mosolyogtam kedvességet színlelve.
- Segítek én neked, ha szeretnéd. Egy szavadba kerül és állok rendelkezésedre. – vigyorgott ezerrel mindkettő.
- Hogy hívnak? – kérdeztem az előbbitől.
- Jake vagyok ő pedig az ikertesóm Jim. – mutatott a testvérére. Jake a magasabbik, izomzatara nem nagyon különböztek, kigyúrt edzőterem mániás kirakatbábuk.
- Szóval Jake mit szólnál, ha közelebbről megismerkednénk? – kérdeztem közben közelebb léptem és körmöm végig húztam a mellkasán.
- Aztán pedig te jössz. – néztem kaján vigyorral Jimre. Nem kérette magát Jake felkapott az ölébe és sikátorba mentünk. Bájosan rá néztem miközben leszálltam az öléből.
- Egy hang nélkül tűröd, amit tenni fogok. – mondtam ki bűvölés közben a parancsot. Ő meredten nézett rám, de hang nem jött ki a száján, mint egy néma báb. Ez tetszett, amúgy sem szeretem, ha az étel sikoltozik. Nyakába mélyesztettem kinövő szemfogaim és szívni kezdtem ínycsiklandó vörös vérét. Finomnak éreztem minden egyes cseppjét, de nem bírta sokáig elájult. Földre dobtam az élettelen testet és a fény felé sétáltam.
- Most te jössz Jim, édes hármasra vágytam, de a testvéred hamar kidőlt. Remélem, te tovább bírod. – nevettem el magam, gondolkozás nélkül sötétségbe lépett mellém. Kezei megfogták az arcom, száját az enyémre tapasztotta, az egyik keze pólóm aljára vándorolt. Benyúlt alája és felfelé vette az irányt, melleimnél megállt. Elidőzött rajtuk, közben én közelebb mentem hozzá, kezeim megtalálták nadrágja gombját. Egy határozott mozdulattal letéptem róla, válaszként ő megmarkolta a mellem. Levegő után kapkodva engedte el a számat.
- Te aztán kemény vagy! – mondta széttépve a felsőm.
- Ez a kedvenc felsőm! Ebből elég legyen, kezdek nagyon éhes lenni. – válaszoltam neki. Belemélyesztettem keményen a fogaimat és szívni kezdtem vérét, teljesen lecsapoltam őt is. Mielőtt félre dobtam gyorsan leszedtem róla az ingét, szükségem van egy ruhadarabra a szétszakadt helyett. Kapóra jött, hogy ezt nem véreztem össze, kissé nagynak tűnt, ideiglenesen jó lesz. A lila topom cafatait elhajítottam, az ing hosszú ujját feltűrtem. Alul pedig összefogtam és csomóra kötöttem. Egyetlen szó nélkül kisétáltam rejtekhelyemről, emberien viselkedve sétálgattam újabb étel után kutatva. Rövid bolyongás után egy kivilágított parkban találtam magam, ilyenkor senki sem jár, errefelé ha jól saccolok éjfél múlt nem sokkal.
- Szia, hát te mit keresel itt ilyenkor? – kérdezte egy lány, miközben lehuppant mellém a padra. Vörös hosszú hajú és kék szemű, nagyjából olyan magas lehet, mint én. Az ízlése nagyban hasonlít az enyémhez. Fekete bokacsizma, fekete farmer, szürke felsővel és egy fekete dzsekivel.
- Jobban tennéd, ha elmennél innen, amíg megteheted. – mordultam rá.
- Te meg jobban tennéd, ha nem fenyegetőznél nekem. – vágott vissza erélyesen.
- Nem megmondtam, takarodj! – morogtam rá állatiasan.
- Ez nem a te padod, akkor vagyok itt, amikor akarok. – jelentette ki makacsul.
- Te akartad. – megfogtam a nyakánál fogva és egy sötétebb fához futottam vámpírgyorsasággal. Meglepődöttség tükröződött szemeiben, félelemnek nyomát se láttam. Ugyan olyan gyorsan, mint én az előbb, most ő ragadott nyakon. Most már ugyan olyan arcot vágtam, mint ő az imént.
- Szóval egy a fajtánk mi? – kérdeztem tőle gúnyosan.
- Sajnos igen, pedig fincsi kajára vágytam. – nézett végig rajtam orrát felhúzva.
- Szagból rá kellett volna jönnöm. – morfondíroztam.
 - Figyelj, alkut ajánlok, háromig számolok, és egyszerre elengedjük egymást. Rendben? – kérdezte tőlem.
- Egy! – válasz helyett elkezdtem számolni, ő bólintott és tovább számolt.
- Kettő, három. – egyszerre elengedtük egymás nyakát.
- A nevem April. – kezdte újra a beszélgetésünket.
- Katherine. – válaszoltam neki egyszerűen.
- Mióta vagy vámpír? – kérdezte tőlem, semmiféle közöny nélkül.
- 1492-ben lettem azzá, aki most vagyok. – mondtam unottan. – És te? – kérdeztem vissza mielőtt ő kérdezhetett volna.
- Hú, nem hittem volna, hogy találkozok olyan időssel, mint jó magam. Ha jól emlékszem 1493.-ban változtattak át. – mesélte már-már lelkesen.
- Bocs, de én erre nem érek rá, ott az áldozatom. – billentettem a fejem egy futó férfira. Nem akartam foglalkozni ezzel a fruskával, túlságosan hasonlított a régi énemre. Vámpírgyorsasággal a fickó elé futottam, ő meglepődve állt meg. Mosolyra húzódott a szája, az én mosolyom is egyre szélesebb lett. Rá akartam rontani, de a vörös elragadta előlem.
- Nem szép dolog játszani az étellel. – nevetett fel közönyösen. Beleharapott az áldozatomba és kiitta az összes vérét.
- Nézd ott a következő fincsi nasi. – biccentett fejével egy sétálgató öregemberre. Megindult felé, de mielőtt megharaphatta volna, kiragadtam kezei közül és én táplálkoztam az apóból, élettelen testét elhajítottam a fák közé.
- Akarom, amit akarok April és nem érdekel, mit kell tennem, hogy megszerezzem. Az áldozataim listája nagyon hosszú és nem okoz problémát még egy névvel kiegészíteni. – mondtam neki felszínesen és öntelten.
- Én is akarom, amit akarok, hátha tudunk segíteni egymáson. Tetszik a stílusod, sok mindenben hasonlítunk egymásra. Ha nem baj veled mennék. – vigyorgott öntelten.
- Nekem mind egy, csak ne állj az utamba. – jelentettem ki keményen és elindultam vámpírgyorsasággal, a következő városba, tényleg nem tágított mellőlem April velem jött mindenhova. Magunk után csak szenvedést és halottakat hagytunk, de élveztük. Azt hiszem kialakult köztünk egyfajta barátság, kiálltunk egymás mellett. Eljött az a nap, amikor nem gyilkoltunk csak beszélgettünk magunkról, egymásról.
- Miért vagy itt, ha van egy ember, aki vár rád? – kérdezte tőlem April még mindig értetlenül.
- Szóval még mindig nem érted, nem mehetek vissza, mert szeret engem. El kell felejtenie végleg, jobb lesz neki így, csak szenvedést okoztam eddig. – próbáltam újra megértetni vele.
- Katherine tényleg nem értelek, te tudod. Gyere, inkább menjünk enni és öldökölni egy kicsit, az jobb kedvre derítene téged is. – ajánlotta fel gonosz vigyorral az arcán.
- Menjünk! – ugrottam fel az ágyról, de mielőtt elindultunk volna a motel szobánkból szekrényemhez sétáltam.
- Nem akarok többet a férfiakról beszélni, csípjük ki magunkat és bulizzunk egy kicsit. – ráztam meg magam.
- Benne vagyok, közben tudunk enni is észrevétlenül. Nagyszerű terveid vannak Kath. – mondta April és mellém sétált. Szokásához híven egy fekete ruhát vett elő, igazán jól állt neki, az anyag rásimult vékony alkatára. Felül, szív alakú kivágással combközépig ért neki, sokat láttatott magából. Mint mindig most is kivasalta vörös haját. Az én választásom egy hasonló szabású piros mini ruhára esett, mély szív alakú dekoltázsa kiemelte adottságaimat, ennek is combközépig ért az alja.
- Kath elkérhetem a fekete hosszú szárú csizmád? – kérdezte fürdőből kiabálva barátnőm.
- Az ágyam végében találod, még jó, hogy egy a méretünk. – nevettem el magam rajta. A táskám aljából kihalásztam a piros magas sarkú lakkcipőm és csatlakoztam a fürdőbe.
- Indulhatunk az éjszakába? – kérdeztem rá, ő rám nézett és nagyokat bólogatott. Későre járt, attól függetlenül sok fiatal szórakozott klubokban, mi is így tettünk. Csak mást jelentett nekünk ez az egész színjáték. Az egyik V.I.P. –s helyre mentünk, Black Hell-nek hívták „Fekete Pokol” jól hangzott már először is. A biztonsági őrre mosolyogtunk ő pedig nyugodt szívvel beengedett minket, sosem kellett fizetnünk a belépésért.
- Na, ki legyen az első? – kérdezte A izgatottan, belém karolt úgy tipegtünk tovább a bárpult felé.
- Először iszogassunk csak, mit kérsz? – kérdeztem tőle, leültünk egymás mellé egy-egy bárszékre.
- Szia, kérek egy cherry queent és egy black heaven-t. – mosolyogtam a pincérre, aki hol engem, hol barátnőmet bámulta.
- Legyen a ház ajándéka nektek az összes ital ma. – kacsintott ránk, és készítette az italokat.
- Nézd ott a kanapénál azt a srácot. – fordult meg a székben April velem egyszerre. Megláttam őt, aki annyira tetszett neki, nem más, mint Sam Williams.
- April drágám, ha nem akarsz meghalni, akkor nem ajánlom őt. Az egyik leghíresebb vadászt szemelted ki, ő köztudottan csak úgy fogadja el a vámpírokat, ha halottak. – próbáltam jobb belátásra bírni, valahogy nem kívántam, hogy neki is legyen köze egy Williams-hez.
- Akkor őt elrakom későbbre, vadász husit nem szeretem. Viszont akivel beszélget, az a férfi se semmi. – bámulta. Szemügyre vettem a másik idegent eléggé jóképűnek tűnt, fekete öltönyt viselt, beszéde kifinomultnak bizonyult távolról. Kisfiús arcát ezer wattos mosolya még inkább előhozta, világosbarna haja és gesztenye szeme harmonizált egymással.
- Ha emberien viselkedsz, menj, csábítsd el őt. Egy próbát mindenképpen meg ér. – bíztattam, ő felhajtotta a maradék martiniját és elindult.
- Kívánj sok szerencsét! – mondta nekem fellelkesülve.
- Arra nincs szükséged, meseszép vagy. – kiáltottam utána. Megfogadta a tanácsom és csak lassan cserkészte be áldozatát.
- Egy bourbon whisky-t kérek. – szóltam a csaposnak, aki rögtön kiszolgált. Belevaló kislány April az egyszer biztos, hallásomra koncentráltam és figyeltem az eseményeket, mint egy kívülálló.
- Bocsánat a zavarásért leülhetek? – kérdezte frappánsan, persze a két férfi merően végignézett rajta.
- Nyugodtan. – mosolygott rá az öltönyös. Véletlenszerűen megbotlott a lábában és a férfi ölébe huppant. Csak én tudtam, hogy direkt csinálta, sokat tanult tőlem, eljátszotta a szende kislányt és csak utána meresztette ki fogait. Semmiféle bevezetés nélkül lekapta az idegent hevesen csókolta, majd elváltak ajkaik és a szemébe nézett.
- A nevem April. - azok a bizonyos kiskutya szemek, aminek senki se tud ellenállni.
- Kol Michael. – mutatkozott be ő is neki. Sam feszengve érezte magát és körbe nézett, pillantása megakadt rajtam. Ezer wattos mosoly kíséretében felemeltem felé a poharamat és meghúztam. Gyorsaságomat kihasználva a tömeg közepébe vetettem magam, így szem előle vesztett. Hiába keresett a bárnál… Késő kicsi Sammy, engem sose kapsz el. April és Kol jól szórakoztak egymással, egy kis idő elteltével felálltak a kanapéról. Az épület egy magán részébe mentek, ahol senki sem lát semmit. Függönyök takarják el a kíváncsi szemek elől a látnivalót, csak egy hatalmas francia ágy terül egy-egy részen. April már biztos a vérét szívja Kolnak, okos lány, hamar tanult nincs vele gond. Tömegben táncolók közül kipécéztem magamnak egy férfit.
- Szia, nem megyünk el valahova? Egy nyugodtabb helyre gondoltam. – próbálkoztam nála, végig nézett rajtam és hevesen bólogatott. Megfogtam a kezét magam után húztam egészen az előbb említett titkos helységbe. Több üres fülkét láttam, szerencsére a kedvencemet sem foglalta el senki. Vörös függönyök mindenhol, a franciaágyon lévő ágynemű is ilyen színben pompázott. Leült az ágyra én pedig mellé telepedtem, már nem bírtam belemélyesztettem fogaimat egyenesen az ütőerébe. Gyorsan végeztem vele és vártam a következő áldozatom, percek teltek el várakozással. Azt hittem áldozat után kell néznem, de egy férfi széthúzta függönyöm. A nőjét engedte előre, milyen udvarias, gondoltam magamban. A lány megijedt tőlem, a hullát az ágy alá tettem nem vette észre. Bíztatóan rá mosolyogtam és intettem jöjjön beljebb, ők egy édes hármasra számítottak, de én mást terveztem. Megbűvöltem a férfit, semmit se lásson, míg én nem akarom. Engedelmesen szolgaként csak ült és várt. Elkaptam a lányt és megcsapoltam a vére teljesen feldobott, sajnos elájult. Férfit újra megbűvöltem: - Engem hiszel a barátnődnek és engem fogsz szeretni. – mondtam neki eltökélten. Semmit se szólt engedelmes pincsi módjára, parancsra árt megint. Tudtam melyik függöny mögött találom Aprilt, az ő kedvence a fekete. Eléggé stílusosan fekete özvegynek tűnt, sok férfi bedőlt már neki.
- April mehetünk? – néztem be résnyire széthúzva a függönyt. Érdekes látvány tárult elém, barátnőm egy férfi vérét szívta, aztán félre dobta. Kol pedig csak merően bámulta Aprilt, aki megtörölte száját.
- Persze, gyere Kol most elmegyünk hozzám. – határtalan mosoly terült el az arcán. Az öltönyös felállt és ugyan úgy pincsiként követte, mint engem a megigézett férfi. Így négyen együtt elhagytuk a helyiséget, mint mindig a sikátor felöl távoztunk.
- April nem bírom hazáig, éhes vagyok. – nyavalyogtam neki, karba tett kézzel.
- Igazad van, én sem bírom tovább, de mi lenne, ha partnert cserélnénk? – kiskutya szemekkel bámult rám, közben végig nézett a vacsorámon.
- Tessék, jó szórakozást! – löktem neki a férfit, ő pedig nekem Kolt. Egyszerre beléjük haraptunk édes érzést nyújtott, az a fémes íz bizsergette minden érzékszervem. Sosem éreztem azt, mint mikor először kóstoltam Dean vérét, de ezek az emberek is megtették helyette. Nem szabad rá gondolnom megint. Még inkább áldozatomba haraptam csak a vérre gondoltam inkább. De a nyakamnál egy apró szúrást éreztem, ahogy felnéztem csak foltokat láttam és azt az égető érzést. Aprilt vettem ki a sötétből, ő is ugyan ilyen rossz állapotban volt, mint én. Az utolsó emlékem, amit láttam April összeseik a földön. Egy hang szólt valami olyasmit mondott, vagyis suttogott: - Jó éjszakát Katherine. Nem sokára találkozunk, látod mégsem menekültél meg előlem.

15. fejezet

Katherine Parker

- Kelsy kicsim, most nagy szükségem van rád. Ne hagyd, hogy megforduljak. – mondtam a lányomnak. Megszorította kezem és tovább futottunk vámpírgyorsasággal.
- Az oázisban mindent végig kell kutatnunk. Akár egy apró kődarab is lehet. – hangosan gondolkodtam nehogy elterelődjön a figyelmem.
- Jobb lenne, ha tudnánk, hogyan néz ki az a nyavalyás kristály. – mérgelődött Kels, megmosolyogtatott ezzel egy rövid időre.
- Mi lenne, ha külön válnánk, és úgy keresnénk tovább? – ajánlottam fel, a sivatag felé nézve.
- Csak akkor, ha megígéred nem mész vissza segíteni. – nézett velem szembe, de nem tudtam válaszolni.
- Anya ő kérte menjünk, ez az ő áldozata miattunk, de főként miattad. Hát nem érted? Csak azért csinálta, mert szeret. – ezek a szavak meghatottak, igaza van. Letöröltem szemem sarkában keletkező sós vizet.
- Igazad van! Meg ígérem, nem megyek vissza és csak a föld szívét keresem. – húztam ki magam egy erőltetett mosoly keretében.
- Ez a beszéd, ha mindent átfésültél itt találkozunk. Indulj arra, én pedig a másik irányba. – mutatott Kelsy a hátam mögé, a lehető legmesszebb akar küldeni tőle. Gyorsan megtettem a tőlem telhető legtöbbet, körbe és körbe futottam. Kisebb virágokat és a természetes környezetnek megfelelően homokot és köveket találtam.
- Kelsy, te mit találtál? – kiáltottam el magam, az indulási pontra visszaérve. Előttem termett fél másodperc után.
- Nem sok mindent, pár kilométerekkel odébb van egy vízesés, de körülötte sincs semmi. Csak kövek és homok, na meg növények. – hadarta gyorsan, miket látott.
- Nézzük meg hátha a vízesés mögött van egy barlang vagy valami. Gyere! – nyújtottam felé a kezem, ő pedig megfogta és összeszorította kezeinket. A vízesés előtt álltunk meg és én is körbe néztem, hátha kifelejtett valamit. Kéz a kézben átsétáltunk a vízesés alatt egy barlang terült el, éppen ahogy gondoltam. Sötétségbe léptünk még jó, hogy kifinomult látással rendelkezünk. Egy repedésben találtam pár követ, de egyik sem az, amit kerestünk. Az egész csillogott apró vagy nagyobb kristályoktól, vajon melyik lehet az.
- Mami meg van! – mondta nekem Kelsy, hozzá futottam. Egy nagyobb repedésbe állt, nem könnyű kiszedni.
- Édesem menj hátrébb, kiszedem onnan. – parancsoltam rá, mindketten éreztük az erejét, tényleg ez a föld szíve. Elkezdtem verni körülötte a falat, kövek estek le, még inkább ütöttem. Megálltam és abbahagytam nem is nehéz. Ahogy megfogtam a súlya egy tollpihéhez hasonlított leginkább. Egy fekete színű kőnek tűnt, semmi érdekes és különleges sincs benne.
- Ki legyen a következő? – kérdezte Nick. Megfordultunk, ő pedig földre dobta fél hulla Deant Az arca teljesen feldagadt, több sebből is folyt a vére, egyik szemét résnyire ki tudta nyitni, másikkal még ez se ment.
- Dean?! Jól vagy? Tudsz mozogni? – kérdeztem messziről vizsgálva. Hogyan is lehetne jól, majdnem meghalt már most, hallom a szívverését, de nem veszthet több vért.
- Kelsy, ezt fogd meg! – dobtam oda neki a kristályt. Vámpírgyorsasággal Dean mellé kerültem, fejét a combomra tettem. Csuklómon megsértettem a bőrt és megitattam a véremmel, nem halhat meg!
- Takarodj innen! – kiáltotta a lányom.
- Nem adom! – kiáltotta újra.
- Kelsy! - fordulás közben kiáltásomból erőteljes sikoly lett. Láttam a kislányom harcolni egy ismeretlen vámpír ellen, akinek szájából vér és nyál csorgott kifelé. Teljesen állatként viselkedett, egy a másik fajtából, de hogy kerülhetett ide?
- Kelsy, dobd ide a kristályt! – mondtam neki, ő egyből cselekedett. Reméltem így magamra tudom vonni a szörnyeteg figyelmét. Kelsy beszorult egy emberi méretű réshez, csapdába esett, nem fog kijutni. A vámpír megfogta nyakánál és kiharapott belőle egy jókora darabot. De itt nem állt meg, pillanatok alatt kezébe került egy fa karó.
- Ne! – kiáltottam újra. Neki mentem teljes erővel a vadállatnak, de már későn. Szíven szúrta a lányom, én pedig teljesen összeomlottam, mellé kúsztam. Könnyeim potyogtak, elkéstem, az én hibám!
- NE sírj mami! Ennek így kellett történnie. – suttogta elhaló hangon a kislányom. Nem rég ismertem meg őt és most el kell veszítenem. Ő az utolsó reményem, most vége mindennek.
- Nézd anya! Nincs még minden veszve, a kristályt nézd. – emelte fel kis kezét, zsebemből kiszedtem a fekete követ. Elkezdett csillogni, hatalmas fényt rejtett magában. A színe apránként változott feketéből fehérre csillogó gyémánthoz hasonlít.
- Mami, mindig szeretni foglak! – suttogást hallottam csak, az a fehérség körülvette Kelsyt és felemelte.
- Ne! – megfogtam kis kezét próbáltam visszahúzni, maradjon velem.
- Mami, már nem félek, látom a fényt, szerintem ez elvisz a mennyországba. – suttogta nekem. Elengedtem őt, a fény felemelte és visszatette őt a földre mellém. Többet nem szólalt meg, ezek voltak utolsó szavai. Többet nem fog mosolyogni, most már nem élhet velem emberi életet, végleg elment. Elvették tőlem őt, az egyetlen gyermekem.
- Most meghalsz! – fenyegetőzött Nick. Mire felemeltem a fejem ő már harcolt a másik vámpírral. Haláltáncot jártak ők ketten, nem tudtam ki állt nyerésre. Csak ott ültem, ölemben lányommal csak nézni tudtam őket. Teljesen lefagytam, végem van, nincs, kiért éljek tovább. Hangtalan sikoly hagyta el ajkaim, az ismeretlen karót döfött Nick combjába, fogait pedig nyakába mélyesztette pont, mint Kelsynek. A mozgása gyors, de darabos is könnyen elleshetőek a mozdulatai. A földre estek elég közel hozzánk, letettem kislányom élettelen testét a földre. Hangtalanul Klaus mellé lopakodtam egy üres üveggel. Az ütőere feltártan várt és spriccelt belőle a vér. Nem tétováztam minden csepp értékes számomra talán feléleszthetem Kelsyt. Rázártam üvegre a dugóját éppen időben. Klaus felpattant rajta csüngő fenevaddal egyenesen a vízeséshez mentek, alatta megállt. Várakozással telt percek meghozták maguk gyümölcsét. Az a féreg vámpír égett, feljövő napfény első sugarai okozzák a vesztét. Felkelt a nap és puff hamut a hamunak, apró fekete porszemek észrevehetetlenül a sivatagban.
- Sajnálom Katerina, már nem tudtam megmenteni őt. – mondta könnyes szemekkel Klaus és elrohant. Mozdulatlanul ültem nem tudom mennyi idő után hallottam valaki szólongat.
- Kath! Katherine! Szólalj már meg kérlek! – felnéztem Dean térdelt előttem kisírt szemekkel. Dean sírt, már nem látszik annyira, főleg nem a felpuffadt arcától, azt sem tudom, hogyan kelt fel onnan.
- Dean, ne legyél szomorú. Ő nem halt meg csak alszik. – mondtam, ő csak megrázta fejét.
- Drágám, Kelsy meghalt. Kérlek, engedd el, majd én megfogom, visszavisszük. – próbált rávenni.
- Dean, merre vagytok? – kérdezte egy ismerős hang tőlünk.
- Sam? Sam tényleg te vagy az? – kérdezett vissza hangnak Dean.
- Mindjárt visszajövök édesem. – mondta nekem és megpuszilt. Nehezen felkelt mellőlem és eltűnt a vízesés mögött, hangokat hallottam. Nem tudtam kivel vagy kikel, beszélget egyszerűen nem tudtam beazonosítani a hangokat. Elhallgattak megjelent előttem Dean alakja.
- Gyere, most elmegyünk innen!
- Kelsyt nem hagyom itt, meg fog gyógyulni. Újra velem lesz! – válaszoltam neki, de ő megint megrázta a fejét.
- Sam gyere, ide kérlek. – kiáltott a vízesés mögé, mire megjelent az illető, azt hiszem.
- Ő megfogja Kelsyt, add neki! – kérlelt Dean, oda adtam neki, szerelmem pedig engem vitt ki onnan. 

14. fejezet

Dean Williams

A kocsimat reptéren fogjuk hagyni, nem akarom, hogy ellopják. De muszáj lesz, ha meg akarjuk találni a kristályt, állítólag a föld szívének hívják. A reptér parkolójában megálltam és leállítottam a motort. Katherine és Kelsy még mindig aludtak, annyira emberinek tűntek mindketten. Szerelmem arcát megsimítottam és egy lágy csókot adtam ajkaira, válaszként visszacsókolt.
- Jó reggelt szépségem, megérkeztünk. – suttogtam, nehogy felébresszem Kelst.
- Köszönöm az ébresztést. – mosolygott rám és megpuszilt. Kiszállt a kocsiból és hátra ült. Megsimogatta kislánya fejét, puszit nyomott arcára.
- Édesem ébredj megérkeztünk. – mondta halkan, mire a gyerek kinyitotta szemeit.
- Hé, kislány felkészültél a kalandra? – kérdeztem tőle vigyorral az arcomon. Megtörölgette szemeit és bólintott egyet. Semmit sem kellett mondania Kathnek, ő oda adott neki egy zacskót és szívni kezdte a táplálékot. Inkább megfordultam, még mindig furcsa látvány volt ezt nézni, így inkább nem néztem.
- Neked is van itt valami. – mondta Kath felém tartva egy papírzacskót. Nem tudom mikor ült vissza mellém, de már meg sem lepődtem. Elvettem tőle a zacskót és kivettem belőle, ami kezeim közé került. Egy sajtburger és mellette még egy pite is.
- Köszönöm, nem kellett volna. – mosolyogtam és még evés előtt megcsókoltam. Mindhárman táplálkoztunk aztán elindultunk.
- Jó napot kívánok! Miben segíthetek? – kérdezte a recepció előtt álló nő.
- Jó napot! Szeretném biztonságban tudni az autóm, míg távol leszek. Ez megoldható lenne? – kérdeztem tőle.
- Természetesen. Hány napra szeretnének elutazni? – kérdezett vissza még mindig vigyorogva, kissé már aggasztott a viselkedése.
- Három hétről lenne szó maximum. – mondta Kath, mikor én kérdőn pillantottam rá.
- Értem, szóval három hét. Mikor indulnának, hova és a kocsi kulcsát kérném. – sorolta és elkezdett adatokat írni.
- Most indulnánk, a legközelebbi géppel. mondtam pultra téve a kulcsot.
- Afrikába szeretnénk menni, az északi részébe. – mondta Kels, ő most szólalt meg először.
- Nem utolsó sorban egy nevet szeretnék és két igazolványt. – mondta a nő, gépben pötyögött valamit.
- Itt van a három igazolvány és Dean Williams az autó tulajdonosa. – mondtam neki és a nő megakadt.
- Elnézést kérek, a kislányt nem vettem észre. – belepirult zavarában.

Kelsy duzzogva keresztbe tette a kezét én pedig leguggoltam hozzá.
- Gyere, felveszlek a nyakamba, úgy talán meglátnak. – mondtam neki mosolyogva.
- Köszönöm. – csillogó szemekkel nézett és lassan a nyakamba ült, felálltam vele. Ő pedig tátott szájjal nézett körbe, aztán elnevette magát.
- Na, milyen a kilátás? – kérdeztem és fogtam a lábát le ne essen.
- Nagyon jó! – ujjongott tovább.
- Tessék, itt vannak az iratok és a jegyek is, további jó utat kívánok. – mondta a recepciós nő, átnyújtva a jegyeket. Kath átvette ás elindult előre a kapu felé.
- Édesem, raktam a táskámba egy-két zacskót, de csak akkor ihatsz, ha elmész a mellékhelyiségbe. – utasította szerelmem halkan a lánykát.
- Értem mami, de én még sosem repültem.
- Hé Kals, ne aggódj én is most repülök először. – mondtam nyugtatva mindkettőnket.
- Ne aggódjatok nem olyan rossz, észre sem veszitek, és ott leszünk. Viszont a bőröndből kivettem egy pár holmit és könnyed sivatagi ruhákat raktam be. A többit csomagtartóban hagytam. Tessék, ezt majd sivatagban hagyjátok magatokon. – adott nekünk egy-egy krémszínű kalapot. Felszálltunk és helyet foglaltunk a kijelölt széken. Kelsyt az ablakhoz ültette és lehúzta a sötítőt, beült mellé, én pedig szélén foglaltam helyet. Nem voltak sokan a gépen, de nem tetszett a várakozás.
Felszálltunk, vagyis a gép szállt fel velünk, a kislány egyből elaludt újra. Elfordultam Kath felé, ő pedig engem kémlelt mogyoróbarna szemeivel.
- Valami van rajtam, hogy ennyire nézel?
- Nincs semmi, csak köszönöm, hogy ilyen vagy. – mondta vállamra hajtva fejét.
- Semmiség, hiszen szeretlek titeket, kezdem megkedvelni Kelsyt is, aranyos kislány. – vigyorodtam el.
- Akkor is, szeretném megköszönni neked. Gyere utánam egy perc múlva. – mondta nekem és megcsókolt, majd felállt. Kinyitotta a mellékhelyiség ajtaját, rám mosolygott és eltűnt. Alig bírtam kivárni azt az egy percet, körbe néztem és utána mentem.
- Kath, most miért jöttünk ide?  - kérdeztem, de ő csak mosolygott. Ujját a szám elé tette, hogy maradjak csöndben. Kezem mellett elnyúlt és bezárta az ajtót.
- Már mondtam, meg akarom köszönni, amit értünk tettél. – mondta csintalan mosollyal az arcán. Nem hagyott szóhoz jutni megcsókolt olyan lágyan, mint mikor először éreztem ajkát az ajkaimon. Szembe nézett velem és levette dzsekijét, majd a sajátomtól is megszabadított. Ki gombolta farmerja gombját, újra rám pillantott.
- Szeretlek Dean és kívánlak. - mondta nekem.
- Katherine én is szeretlek. – megcsókoltam és lesegítettem róla pólóját. Ő is így tett, vár ő széttépte a pólómat… Mindent megadtam neki és ő nekem, amire gondoltunk és szeretettünk volna. Tényleg régen voltunk kettesben, csak ő és én. Kabátban visszaültem a helyemre, pár perccel később ő is leült csillogó szemekkel.
- Jól nézel ki, hozzám képest. - nevettem, el magam.
- Itt a pólód maradványai és egy másik jobb állapotban lévő, tessék. Bocsánat. – válaszolta nekem.
- Ezt meg hol szerezted? – kérdeztem gyors öltözködés közben.
- Az legyen az én titkom. – kacsintott egyet és elnevette magát.
- Aludnunk kellene, még vissza van két óra az útból. – mondtam neki egy ásítás közepette.
- Jó éjszakát szerelmem. – csókot adott és összekulcsolta kezünket. Belepusziltam puha hajába, vállamra tette fejét és elaludtunk.
- Szép jó estét kívánok minden utasunknak. Pár perc múlva megkezdjük a leszállást, kérem, kapcsolják be biztonsági övüket. – mondta egy női hang a fejünk felett. Nem volt kellemes erre kelni, de meg tettem, amire kért. Mellettem lévő két szék üresen hagyott, elkezdtem keresgélni őket, éppen a mosdóból siettek kifelé. Gondolom elfogyasztották az utolsó adag zacskókat is remélem, nem lesznek éhesek egy jó darabig. A gép gyorsan leszállt, a landolás során nem adódtak komplikációk.
- Gyertek, keressük meg a csomagjainkat, út közben pedig kitaláljuk hogyan tovább. –tanácsolta Kath. Elvettem a bőröndöt Kelsytől, hálásan mosolygott rám. Reptérről kiverekedtük magunkat, a legelső hotelnál kötöttünk ki. Hitelkártyát használva egy egészen óriási szobát vettünk ki, igaz csak két ágyas, de nekem tökéletesen megfelelt.
- Mikor indulunk? – kérdezte tűkön ülve Kels, ő már egyből átöltözött a repülőn.
- Várj pár percet, míg mi is elkészülünk, addig kérlek, kérdezősködj, körbe merről lehet a legkönnyebben megközelíteni az oázist. – kérlelte az anyja.
- Megint kettesben maradunk, tudod, itt van ez a nagy francia ágy, teljesen érintetlenül. – huppantam a közepébe.
- Gyere ide, adok valamit. – kérleltem tovább. Megrázta a fejét, leült az ágy szélére.
- Mit kapok? – kérdezte éberen figyelve minden mozdulatom.
- Engem! – magamra rántottam és vadul megcsókoltam újra és újra, amíg el nem fogyott a levegőm.
- Át kell öltöznünk, hiába csábító az ajánlatod most még nem lehet. Várjunk vele még pár napot, amíg meg nem lesz a föld szíve. Áll az alku? – kérdezte tőlem fölém magasodva.
- Egy feltétellel, ha még kapok egy csókot és utána tényleg magamévá tehetlek. – mosolyogtam ezer wattos vigyorral. Kinevetett, hosszan megcsókolt és eltűnt a fürdőbe. Felöltöztem, utána mentem addigra már készen állt előttem.
- Gyönyörű vagy, mint mindig. – mondtam átölelve, megpuszilt és elszáguldoztunk a hotel elé.
- Azt hittem már elhalasztjuk a túrát. – mondta kislány szemérmesen.
- Hát, ha Deanen múlik, akkor pár napig nem indulunk. – nevetett Katherine.
- Azért nem kéne mindent elárulni. – dünnyögtem nekik.
- Arról tudjuk legkönnyebben megközelíteni. – mutatott észak kelet felé.
- Sietünk? – kérdeztem tőlük, ők egymásra néztek. Két oldalról megfogták kezem és vámpírgyorsasággal futottunk az oázis felé. Hirtelen megálltunk, én csak sivatagot láttam mindenféle, homok és homok mindenhol.
- Merre tovább? – kiabáltam túl a szelet, ahogy feléjük pillantottam rosszul voltak.
- Kath mi a baj? – kérdeztem.
- A napfény túl erős. Kérlek, vedd ki táskámból az üvegem! – próbálta mutatni és mondani, de csak köhögött. Közelebb húztam magamhoz, szájához tettem az üveget és megitattam. Pár perc elteltével már jobban nézett ki, Kelsynek is adott belőle, aztán tovább indultunk. Elhaladtunk egy karaván mellett, pár kilométerrel odébb megálltunk.
- Kelsy menj vissza két emberért és egy tevét is hozz velünk! –parancsolta neki Katherine.
- Kath mit akarsz tenni? – kettesben maradtunk.
- Sajnálom Dean, élő meleg vérre van szükségünk. Nem akarok meghalni még egyszer, Kelsynek is élnie kell. – jelentette ki, bízva szerelmünkben. Visszatért a lány két férfival az egyiknél egy tevével, eléggé felszereltnek tűnt.
- Nem fogtok emlékezni semmire, csak velünk jöttök. – mondta nekik Kath, sosem láttam még bűvölni, de hatásos az biztos. Intett Kelsynek, aki beleharapott az alacsonyabbikba.
- Kelsy állj le, meg fogod ölni! – kiáltottam rá, a férfi barnás bőre fehérnek látszott. Ugyan olyan barna szemei fenn akadtak. Végre elengedte szerencsétlent, szerelmem beleharapott az érintetlen emberbe, hasonlított az előbbihez, de neki kékek a szemei.
- Ugye nem akarjátok megölni őket? – kérdeztem bizonytalanul.
- Nyugodj meg, nem fognak meghalni, ha meg látom, az oázist elküldöm őket a másik irányba. – nyugtatott meg Kath az evés után. Nem kellett sokáig várni, Kath és Kelsy egymás közt beszélgettek, de velem nem osztották meg miről van szó.
- Kelsy elengedi őket és elviszi a másik irányba. – mondta.
- Minek kellett a teve? – kérdeztem értetlenül.
- Sok vizet el tud raktározni és a táskákban vannak a víztartalékok. Hagytam nekik egy keveset, de vettem el belőle. – magyarázta nekem, mit miért csinált.
- Megvárjuk Kelsyt igaz? – kérdeztem megint, de csak egy bólintást kaptam válaszul.
- Indulhatunk tovább! – jelentette ki, a kislány. Engedelmesen előrefelé vettem az irányt, de Kath visszahúzott.
- Most mi a baj? – kérdeztem.
- Itt maradunk sötétedésig, homokvihar közeledik, mire oda érnénk, eltemetne minket. – érvelt mindkettőnknek, láttam Kelsyn nincs ínyére a várakozás. Nem volt kedvem vitatkozni, sátrat állítottam magunknak és betereltem őket. Nem tartott sokáig a vihar, de tényleg eltemetett minket, ki kellett magam ásni.
- Hello Dean! Régen találkoztunk, nem, de bár? – kérdezte egy hang mögöttem. Gyorsan megfordultam, szemben találtam magam az ördöggel.
- Nicklaus, mi hozott ide egy sivatagba? – kérdeztem, húzva az időt.
- Valakin bosszút kell állnom és te bizonyultál a legjobbnak! – nevetett fel gúnyosan.
- Készülj, most meghalsz! – kiáltotta és nekem rontott, mintha egy kőbe ütköztem volna, gyorsan mozgott. Leterített és nagy ütéseket mért rám. Egyiket sem hibázta el, nem tudtam menekülni.
- Ne! – kiáltotta el magát Kath és felénk futott.
- Menjetek, én feltartom őket! – utolsó erőmmel még oda kiáltottam neki, megadóan tovább ment, Kelsyt megfogta és eltűntek a szemem elől.

#Helyzet jelentés

Sziasztok!

1. Utólag is boldog újévet! /Jézusom, milyen régen nem írtam ide!Lassan második éve, amit nagyon röstellek... /

2. Szeretném bejelenteni, hogy befejezem ezt a blogot, így minden hónapban felteszek egy-egy fejezetet! Remélem tetszeni fog nektek a történet végkimenetele. Lesznek még csavarok benne arról kezeskedek. Folytatás vázlatban van, de nem tervezem folytatni egy jó darabig.

3. Egy új történeten töröm a fejem, ezt szeretném veletek megosztani. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, mindenképpen írjátok meg a véleményeteket.

„ A művész saját világának rabja, a maga káoszában látja a tökéletes rendet, a valósat mi elképzelt…”„ A művész saját világának rabja, a maga káoszában látja a tökéletes rendet, a valósat mi elképzelt…”

„ A gyilkos, azért öl, mert élvezi, öröme telik abban, ha láthatja áldozata vérét kibuggyanni ez katartikus boldogsággal tölti el…”

Ha érdekel a prológus, a többi novellám és verseim.

Itt. olvashatjátok őket! 

13. fejezet

Katherine Parker

Elmentem megkeresni Nicket, mivel a szobájában nem találtam, gondoltam körül nézek a házban. Az első emeletről hangokat hallottam, annak irányába futottam tovább. Az ajtó előtt megálltam, de a veszekedés mindent túlharsogott. Ezt hallottam:
- Klaus miért nem láthatom anyát, ha végre itt van? Ezért vártam rá ennyit? – kérdezte egy kisgyerek hang.
- Még nincs itt az ideje már mondtam édesem. Én is sokat vártam rá, de végre újra szeret. Hárman boldogok leszünk együtt. – próbálta megnyugtatni.
- Most végre itt van, itt az idő is! Látni akarom a mamámat! – kiabálta toporzékolva. Nem bírtam tovább kopogás nélkül berontottam a szobába.
- Nick, beszélnünk kell! – mondtam a szemébe nézve, lejjebb tévedt a tekintetem és szemben találtam magam egy gyönyörű kislánnyal.
- Szia, hát te ki vagy? – tátott szájjal nézett engem, én leguggoltam kicsit távolabb tőle.
- Kelsy, kicsit ki mennél, míg beszélek vele? – kérdezte tőle Nick, mire a lány bólintott.
- Ne kérlek hadd maradjon ő is. – kérleltem, mire a kicsi megfordult nagy mosollyal az arcán.
- Kelsy ülj le oldalra. – mondta neki, de nem mozdult csak keresztbe fonta kis kezét maga előtt.
- Valamit elfelejtettél. – válaszolta durcásan.
- Kérlek! Muszáj mindig ezt játszanod? – kérdezte feszülten. Míg Kelsy leült egy kényelmes fotelba én felálltam és a vámpír elé sétáltam, megsimítottam az arcát mosolyogva. Belecsókolt a tenyerembe és maga után húzott egy kanapéra ültünk.
- Emlékszel, mikor megismertük egymást nem meséltél a múltadról. Csak később, amikor már ugyan olyanok lettünk. Meséltél nekem a lányodról, akit elvettek tőled, többet nem láthattad. – mesélte nekem.
- Igen, mindenre emlékszem, de most miért beszélünk erről? – kérdeztem vissza, nem értettem ezzel mit akar mondani.
- Katerina, bemutatom neked Kelsyt. Amikor elmesélted, ezt a történetet, úgy döntöttem megkeresem őt. Mire visszatértem, te már elmentél, hála Rebekahnak, viszont én magammal hoztam egy meglepetést. Édesem ő a lányod, teljes neve Kelsy Paulson. – mondta a kislányra mutatva. Végig néztem Kelsyn, előre tudnom kellett volna, hiszen annyira hasonlított rám. Könnyes szemekkel nézett rám, ahogy én is ő rá.
- Hadd nézzelek, gyere ide. – intettem, ő boldogan ugrott a nyakamba, átölelt és nem engedett el. Megfogta az arcom, mosolyogtunk egymásra.
- Olyan szép vagy mami! – újra megölelt.
- Te vagy gyönyörű. Végre láthatlak téged, többet sosem válunk el! – nyomtam egy puszit a homlokára.
- Édesem most hagyjál egy kicsit magunkra Nickel, sok megbeszélni valónk van. Amint végeztem meg kereslek, és együtt töltjük a napot. Csak te meg én jó? – kérdeztem kedvesen.
- Rendben annyi mesélni valóm lesz. – ujjongva elfutott.
- Annyira köszönöm, olyan boldog vagyok. Azt hittem már soha többet nem fogom látni. – örvendeztem, de eszembe jutott valami.
- Nagyon fájt neki az átváltozás, ugye nem hagytad magára? – féltettem a gyermekem, anyai ösztönök feltámadtak bennem.
- Nem fájt neki semmi, álmában érte a halál, de mindvégig mellette voltam, egészen idáig. De miről akartál beszélni? – kérdezte miközben átölelt.
- Igazából beszélgetni szerettem volna. Rólad és rólam, a kapcsolatunkról. – kezdtem bele a beszámolóba.
- Édesem, erről még nagyon sok időnk lesz beszélni. – mondta nekem és meg akart csókolni. Elhúzódtam tőle, inkább elkezdtem beszélni.
- Klaus, én nem vagyok szerelmes beléd! Régen lehet az voltam, de most már nem. Csak hálát érzek, amiért ennyit segítettél, mellettem voltál majdnem mindig. De ez nem mehet így tovább, ha nem szeretlek, nem lehetek veled. Kelsy és én elmegyünk még ma, nem kell semmi, csak őrizd meg az emlékeidben, azt a lányt, akit szerettél. Én Katherine Parker vagyok, Katerina már nagyon régen meghalt, te őt szereted nem engem. Kérlek, ezt értsd, meg és ne keress többet. – mondtam neki végre teljesen őszintén, nem halogathattam tovább a dolgot, így is sokáig tartott.
- Katerina vagyis Katherine, kérlek, ne tedd ezt velem! Szeretlek és tudom te is engem, mi összetartozunk. – összekulcsolta kezét az enyémmel miközben könyörgött.
- Nick fejezd be! Elhagyom a várost, elutazok a lehető legtávolabb tőled. Ne, kövess! – már kiabáltam vele, de nem érdekelt.
- Az emberrel mi lesz? Ha neked nem kell, megölöm! – morgott az ajtó felé.
- Nem! Dean velem jön és alányom is! – felálltam a kanapéból és kifelé indultam.
- Élj boldogan öregedés nélkül, segíthettem volna! Hány emberbe fogsz még bele szeretni, mire rá jössz, nélkülem nem tudsz élni? – kiabálta utánam, visszafordultam. Szavaival egyszerre megbántott és felcsigázta érdeklődésem.
- Te beszélsz nekem az egyedül létről, ha én nem lennék itt, te egyedül lennél, mint a kisujjad! – fakadtam ki. - Egyik embert sem szerettem úgy, mint téged. Mégis hogyan tudnál segíteni rajtam? – hazudtam neki majd kérdeztem, miközben csábítóan felé sétáltam.
- Nick mit tudsz az öregedésről, hiszen mi halhatatlanok vagyunk. – beletúrtam a hajába és vártam a választ.
- Nem versz át ilyen könnyen az előbb kiabáltál velem, hogy már nem szeretsz. Komolyan, ne nézz ennyire ösztönlénynek. – nevette el magát.
- Ha velem maradsz, megtudod. – suttogta a fülembe.
- Nélküled is megtudom, ha van, ellenszer megszerzem. Emlékezz Katerinara, ő valaha szeretett. – megpusziltam az arcát és eltűntem megkeresni a lányom és szerelmem. Hangokat hallottam az emelet másik végéből Kelsy és Dean beszélgettek, nem akartam zavarni, inkább felmentem pakolni. Egy egész bőröndöt tele raktam ruhákkal és minden mással, ami kellett, átmentem Dean szobájába. Ott is összerámoltam, Kelsy szobája nem tudom, merre van, így azt majd rá bízom. Kistáskámat tele raktam vérrel és visszamentem a bárba. Mindenről beszámoltam neki és elmentünk arról a helyről, Kelsy említett egy nagyon erős varázslatot, amivel meg lehet szüntetni a halhatatlanságot. A hozzávalók egy részét meg tudnánk szerezni, de nem lesz egyszerű, Nicknek én, kellek nekünk pedig a vére. Deannel mindent megbeszéltünk, szeret engem, ahogy én is őt. Megkértem a lányom beszéljen Nickel, mi kell neki a vérért cserébe, rövid idő elteltével visszatért.
- Mondjad drágám, mi a baj? – kérdeztem, bár előre sejtettem.
- Nicklaus azt mondta nem ad, hacsak nem kap érte valami annyira értékeset, mint a vére. – mondta a kislány.
- Mit akar cserébe Nick, engem? – kérdeztem rá, Dean összekulcsolta kezünket és megszorította.
- Nem, azt mondta már nem kellesz neki, nagyobb vadra vadászik. Egy ember szeretője neki nem kell. Szó szerint ezt mondta, bocsi Dean. – nézett felé, bennem pedig tombolt a harag.
- Azt nem mondta mit akar? – kérdeztem rá újra.
- Nem, majd megtudjuk idővel. – jelentette ki lezárva a témát.
- Viszont van egy jó hírem. Ezt találtam! – mutatott fel egy gyűrött régi papírdarabot.
- Hadd nézzem, mi ez! – vettem el tőle.
- Ez egy térkép, valószínű arról a kőről, amit mi keresünk. – körülöttem Dean és Kelsy is helyeslően bólogatott.
- Pontosan nem tudod, merre találjuk? – kérdezte Dean a lányom.
- Egy sivatagban van, legalábbis eddig én úgy tudtam. – gondolkozott erőt véve magán.
- A papír egy szigetet ábrázol, bár lehet, egy oázisról van szó. Egy biztos héberül van rá írva az utasítás és a nevek is. – mondtam egészen bele mélyedve a cetlibe.
- Azon az átkozott vámpíron kívül ki tud még úgy? – kérdezte lekicsinylően kedvesem.
- Nem tetszik, ahogy Klausról beszélsz. – mondta válaszul Kelsy és újra bevágta a durcást, Deannek hátat fordított.
- Még mielőtt elkezdenétek, hagyjátok abba, erre semmi szükség, össze kell tartanunk. Kelsy tudom neked fontos, hiszen ő volt melletted egészen idáig, de meg kell értened Deannek is nehéz Nick mindent bevetett csak, hogy őt szeressem. – magyaráztam először a lányomnak, ő nem tűnt annyira rosszkedvűnek.
- Kérlek, ne szidd előtte így Nicket. – fordultam Dean felé, válaszul először egy fújtatást halottunk.
- Jó, bocsánatot kérek kisasszony. Nem kedvelem a drága Nicklaus Evanst, mert el akart tüntetni, még a húgát is bevetette ellenem. – fogta meg a nyakát, az utolsó pár szónál.
- Térjünk vissza inkább a tárgyhoz. – vetettem fel az ötletet, de a kisgyerek megrázta a fejét. Szembe nézett a felnőttel, miközben fogait meregette.
- Mit tettél Rebekahval? Mondd azt, hogy nem ölted meg, vagy én teszem meg veled! – fenyegetőzött.
- Én öltem meg, mikor visszaadta anyukád érzéseit Klaus iránt. Ott fekszik hamvaival az erdőben. – mutatott a kiserdő felé, itt lesokkoltam egy másodpercre.
- Elég legyen! – álltam közéjük egész testemmel.
- Te most szállj be a kocsiba! – parancsoltam szerelmemre, olyan tekintettel, hogy nem mert veszekedni.
- Te pedig kislány uralkodj, magadon vagy nagyon megjárod. Miattam próbáld megismerni és ne hidd el azt, amit Nick és Rebekah táplált belé. Próbáld meg úgy szeretni, ahogy én téged. Mindketten nagyon fontosak vagytok nekem, egyikkőtöket sem akarlak elveszíteni. – ezzel befejeztem a kis monológom és elindultam körbe, mászkálnom kell.
- Bocsáss meg mami, sajnálom nem akartam. – a hang tulajdonosa vámpírgyorsasággal átölelt és fejét a hasamba temette, leguggoltam hozzá.
- Édesem, ne sírj, nem kell. Nem haragszom rád, csak bánt, hogy nem vagytok jóban. – öleltem át én is, közben letöröltem könnyeit.
- Nem akarlak megzavarni titeket, de ha nem sietünk társaságunk lesz, akik nagyon éhesek rám. – kiabálta az impala-ból, előre mutatva. Több nem is kellett nekünk, beszállt Kelsy hátra én pedig előre Dean mellé, az anyósülésre. Bele taposott a gázba, gumik csikorgó hangot adva indultak.
- Ő küldte őket, ha nem lehetsz az övé, az enyém se legyél. – mondta az emberem.
- Tényleg ő volt mami? – kérdezte félve az igazságtól.
- Szerintem igen, ő volt az. Nem hagyom győzni, még egyszer nem! Megszerzünk minden hozzávalót és megcsináljuk a varázslatot is. – mondtam ígéretként, miközben tudtam, hogy fog végződni ez az egész hajsza.
- Akkor tud valaki héberül? – kérdezte a sofőr visszatérve ténylegesen a témához.
- Csak egy pár szót tanított nekem ő. – mondta Kelsy nem nevén nevezne azt a vámpírt.
- Én tudok, egy időben csak így kommunikálhattam a körülöttem lévőkkel.
A térkép ezt írja: „Megleld, mire nagyon vágysz, nézz mélyen a szívedbe, ott mit találsz. A darabok összeállnak, ha érzel, és veled együtt érez, minden majd meglátod. Kulcsát csak egy arra érdemes nyithatja ki, kinek a szíve tiszta és bátor ő maga”

Többit nem tudom, mert még régebbi nyelven van, az utolsó mondat így zavaros.
- Nem baj, így is jutottunk valamire. Legalább tudjuk, mit keresünk és azt is, hogy egyikünk szerezheti meg. – próbálta elemezni az emberem.
- Kels, te mit gondolsz? – kérdezte és a visszapillantóból szembe nézett vele Dean.
- Ez egy próba az biztos, amit csak egy valaki állhat ki. Ki kell mutatnunk az érzéseinket egymás iránt, bár ez lehet egy metafora is, de nem értem. – válaszolta gondolkodva.
- Én értem, szó szerint azt jelenti, a föld szívét kell keresnünk, az lesz az a kő. Most már biztos egy sivatagban lesz, vagyis oázisban. Egy érintetlen területről van szó, már hallottam róla. újságoltam boldogan nekik.
- Hol van ez a bizonyos oázis? – kérdezték egyszerre.
- Azt nem tudom pontosan, mivel ez csak legenda, vagyis úgy ismertem. – próbáltam megmagyarázni.
- Várjatok csak, azt hiszem, van valaki, aki tud segíteni. – nézett rám Dean, tudtam kire gondol, elő halásztam a farmerje zsebéből azt a kinyitható telefonját. Tárcsáztam, pár csörgés után bele szólt egy hang.
- Halo! Dean, te vagy az? Figyelj bocs, amiket mondtam a vámpír szukádról. – kezdett volna bele egy nagyon hosszú és véget nem érő monológba Sam.
- Megbocsájtok és tudom ő is neked. Segítségedre lenne szükségünk. – hadartam gyorsan, nehogy közbe szóljon.
- Katherine, te még élsz? – meglepődött hangon válaszolt, nem ezt vártam tőle.
- Igen, de ez most nem számít. Kérlek, nézz utána, melyik sivatagban van egy érintetlen terület, ahol egy oázis terül el. – próbáltam a lényegre térni.
- Oké, utána nézek. – válaszolta és még várt, mondjon-e valamit.
- Jó köszönöm, ha meg van, hívj vissza rögtön. – mondtam neki kedvesebb hangon.
- Apa üdvözöl és bocsánat. – azzal le is tette a telefont. Nem hittem a fülemnek, tényleg bocsánatot kért, Jonhnak pedig hiányzom. Mély benyomást tehettem rá, bár megmentettem, tartozik ennyivel. Talán ő nem ítél el annyira, mint a fia.
- Mit mondott? – kérdezte tőlem Dean kíváncsian.
- Bocsánatot kért, kétszer is, de megkeresi és utána visszahív. – még mindig nem tértem magamhoz.
- Ezt nem hiszem el. Nem tudom mi ütött belé, de örülök neki, hogy kibékültetek. – mosolygott kedvesen.
- Ja és John üdvözöl mindeket. – mielőtt még el nem felejtem.
- Szerintem újra vadászik, sosem tud megállni, ez az élete, anya elvesztése óta. – szomorúan mesélt.
- Anya éhes vagyok. – régóta most először szólalt meg Kelsy, ahogy hátra néztem szemeit törölgette. Gyorsan elő kotorásztam táskámból egy zacskót.
- Tessék édesem, nem tudom eddig milyen véren éltél, de most ez van. – adtam neki hátra.
- Ez hidegebb, mint amit megszoktam, de finom. Köszönöm! – mondta vigyorogva.
- Édesem spórolnunk kell a vérrel, nem tudom, meddig tartanak ki, a tartalékaink.
- Ne aggódj mami, raktam el én is, a táskámban vannak. – olyan boldog még mindig. Éppen evéshez készülődtem, mikor rezegni kezdett Dean telefonja kezemben. Rá pillantottam kijelzőre és felvettem.
- Találtam Szaharában egyet, de eléggé meredek megközelíteni. A sivatag szívében található, nem olyan nagy terület. – mesélte.
- Köszönöm Sam, ennyi éppen elég lesz. – próbáltam lerázni.
- Katherine, mire kell ez nektek? – kérdezett rá, sejtettem, hogy ez lesz.
- Jobb, ha nem tudod Sam. Köszi, a segítséged. Dean üdvözöl és Johnt is. – mondtam, terelve a témát, mielőtt újra kérdezhetett volna kinyomtam.
- Meg van hol található! Szahara közepén, pontosan a szívében. – mosolyogtam.
- Már csak egy gondunk van. – mondta gondolkodva Dean.
- Mi lenne az kedvesem? – kérdeztem érdeklődve, Kelsy tágra nyitotta szemeit úgy figyelt.
- A sivatagot egy repülővel kellene megközelíteni, hova rakjuk az én kicsikémet? – tudom, nem szabadna, de kinevettem őt. Durcásan rám nézett én pedig bocsánatkérően néztem.
- Komolyan kérdeztem, tudod milyen fontos a kocsim! – Kelsynek leesett miről beszélgetünk és ő is nevetésben tört ki.
- Tudom, a reptéren lerakjuk, ha van elég pénzünk, akkor vigyáznak rá. Megoldjuk semmi baja sem lesz. – próbáltam nyugtatni és megfogtam a hozzám közelebb eső kezét.
- De nekem nincs annyi pénzem és a kulcsot sem akarom leadni. – próbálta felhozni az ellenérveket.
- Egyikünknek van elég pénze még egy magángépre is. Ugye Kelsy? – kérdeztem hátra nézve a lányomra. Meglepődött, hogy tudok róla, de elő vette az arany bankkártyáját, Dean szája pedig tátva maradt.
- Még Klaustól kaptam ajándékba, ha szükségem lenne rá, akkor használjam.
- Ezt végszükségnek nevezzük, az biztos! – mondta Dean megkönnyebbülve.
- A legközelebbi reptér milyen messze van? – kérdeztük Kelsyvel egyszerre.
- Már nincs olyan messze, pár óra és ott vagyunk, addig aludjatok. – mondta nekünk Dean mosolyogva. Csak bólintottam és megadtam magam a fáradtságnak, hadd vigyen az álmok mezejére. 

12. fejezet

Katherine Parker

A kíváncsiság eluralkodott rajtam újra, így elindultam hangtalanul, tovább akartam menni, de nem ment. Szembe találkoztam magam vele és elöntöttek az emlékek. 

– Szia Dean! Ez annyira, de ja vu, nem gondolod? – kérdeztem rá vigyorogva.

- Szia, szépségem. Mint az első találkozásunk, első randink. Tetszett annak a napnak a vége, bár az estén nem volt olyan kellemes. – vigyorgott rám kétszáz wattos mosollyal, aminek nem tudtam ellenállni. 

- Igen, volt annál jobb esténk is, mi lenne, ha ismételnénk? Régi szép emlékek felidézése? – kérdeztem és közelebb mentem hozzá.

- Hm, nem rossz ötlet. – a derekamnál fogva magához húzott semmi sem választott el minket. 

- Tényleg ezt szeretnéd Kath? Mi van Klaussal és az iránta érzett szerelmeddel? – ezzel a kérdéssel összezavart.

- Én, nem tudom. Téged és őt is szeretem. – hajtottam le a fejem szomorúan. 

- Figyelj, most menj és derítsd, ki melyikünket szereted igazán. – megforgatott, elindított előre. 

- Köszönöm! – mondtam, oda mentem hozzá és megcsókoltam.

- Ez már hiányzott. – mosolyogtam rá és elrohantam.

Dean Williams

Az egész ott kezdődött, hogy Rebekah el akart menni valahova. De Kath megállította és elkezdett beszélgetni vele, rövidre fogták az egészet. Katherinel maradtam, csak mi ketten. Rövid idő elteltével sikerült meggyőznie, hogy Bekah vámpír. Beszélni akart vele, ezért a kis erdőben találkoztak. Féltettem Katherinet, ezért titokban követtem tisztes távolságból, mikor eléggé közel értem egy fa mögül kémleltem őket. Megláttam Nicklaust, rosszat sejtettem, biztonság kedvéért még indulás előtt eltettem azt a tőrt, Kath nálam hagyta. Akkor meghallottam Bekah szavait, elfogott az indulat és beleszúrtam azt a bizonyos fegyvert. A vámpír elkapott, nyakamat szorongatta, ha szerelmem nem kiabál, rá lehet, halott vagyok. Veszekedés hangzott fel felettem, de Kath ura a helyzetnek, egy házba vittek. Jó nagy, ahogy észrevettem, bár arra figyeltem össze ne essek, nem akartam elveszteni az eszméletem. Fél órán át pihentem, próbáltam erőhöz jutni, de lehet több is eltelt, már nem emlékszem. Valami ételre volt szükségem, ezért elindultam felfedezni az új helyet. Szemben találtam magam Katherinenel, mint az első találkozásunkkor. Beszélgettünk és azt tanácsoltam neki derítse ki az érzéseit. Akár mire is jut, én szeretni fogom, remélem, jól dönt és mellettem marad, igaz voltak és vannak nehéz helyzeteink, minden megoldható. Szeretem őt, ebben biztos vagyok, de a gyomron korgása nem hagyott gondolkodni. Jobbra fordultam és lementem a földszintre, tényleg eléggé puccos ez a hely, tele mindenféle csicsával. A lépcsőről balra és jobbra is egy-egy folyosó nyílott, az ösztöneimre hallgatva elindultam balra. Az első ajtót csukva találtam, nem volt kedvem bajlódni vele. Jobbról a következő ajtó, nyitott és villany is égett napfény helyett, beléptem és egy konyha terült el a szemem előtt. Két nagy hűtő egymás mellett, konyhapult, sütő és tűzhely, mikro és még több konyhai eszköz. Fali szekrények, polcok, ha jól láttam mindegyik tele van valami fontos eszközzel. Az első hűtőt kinyitottam, de inkább egyből be is csuktam, minden egyes polc tele pakolva véres zacskókkal. Szerencsére a másik hűtőben már rendes embernek való ételt találtam. Középen találtam egy tányért, amin egy hamburger volt, belenéztem és sajtos, pont a kedvencem. Kivettem és beraktam a mikrohullámsütőbe melegedni, annyira jól esett végre valami étel van a hasamban. Régen ettem, szóval készítettem magamnak két szendvicset. Végeztem, de semmi kedvem sincs vissza menni a szobámba. Felfedező körútra indultam a folyosó többi részén üresek voltak a szobák. Visszamentem a lépcsőig jobb oldali szárnyat átkutatva sem találtam semmi érdekeset. Csak szobák sorra egymás mellett… Az első emelet sokkal világosabbnak tűnt, persze lehet, a nagy ablakok miatt van mindez. Egy boltíves átjárón átmentem, egy nappaliba értem, hátrébb egy bár helyezkedett el, kényelmes kanapék és fotelek mind egy plazma TV felé néztek távirányító pedig a kávézóasztalon. Az első utam a pulthoz vezetett, levettem a polcról valami erősebb italt és egy pohárba töltöttem, azt az üveg helyére raktam és TV elé huppantam whiskys üveggel a kezemben. Magamhoz ragadtam a kapcsolót és egy sport csatornát kerestem, éppen amerikai foci ment. Jónak tűnt így nem kapcsoltam el, közben eléggé fogyott az italom, két másik üvegért mentem. Egy ideig ezt csináltam, de a harmadik meccs közben történt egy képszakadás… elaludtam. Arra keltem valaki rázogat, kinyitottam a szemem, de meglepetés ért, nem erre az arcra számítottam. Egy kislány nézett velem szembe barna göndör fürtjei össze visszaállnak, barna szeme csillogott, ahogy engem kémlelt.

- Szia, én Kelsy vagyok. Téged hogy hívnak? – kérdezősködött kíváncsian.

- Szia Kelsy. Az én nevem Dean. – válaszoltam neki kedvesen, egy mosoly kíséretében.

- Szóval te vagy a vadász? Máshogy képzeltelek el! – kérdezett tátott szájjal és újra végig nézett rajtam.

- Te honnan tudsz ilyeneket és mit keresel itt? – most már én is furcsán néztem vissza.

- Egy ideje itt lakom Klaus bácsival, de Rebekah néni régen volt meglátogatni. Mindenről beszámolt nekem, de anya is itt van valahol. – nézett körbe a szobában.

- Anyukád? Hány éves vagy te? – kezdtem érteni.

- Attól függ melyikre vagy kíváncsi? Az igazira vagy halálomkor mennyi idős voltam? – kérdezett vissza egy nagy mosollyal.

- Nézzük csak, először inkább a tested életkorát mondd az jobban illik az arcodhoz. Talán nem is olyan ijesztő. – próbálkoztam egy gyenge mosollyal. 

- Ha jól emlékszem öt éves lehettem. 1495-ben haltam meg, vagyis az óta élek. – mesélte az apróság múltba merengve.

- Szóval te Katherine gyereke vagy? – kérdeztem rá ténylegesen, tőle akartam hallani. 

- Nem, te butus. Az én mamám neve Katerina Paulson, az én nevem pedig Kelsy Paulson. – kihúzta magát egy önelégült mosoly kíséretében. Annyira hasonlított Kathre…

- Kelsy, bocsáss meg édesem, de változott a terv. – jött be a helyiségbe Kath, megölelte a lányát. 

- Szia, mami akkor megint el kell válnunk? – az a bánatos arc mindent felülmúlt. 

Jaj dehogy is! Csak elutazunk, egy kis időre kérlek, pakolj össze pár holmit. – mosolygott rá aztán felém fordult.

- Szia Kath, jó újra látni. – mondtam neki egy szerepet játszva.

- Beszélnünk kell, már neked is bepakoltam. – annyira jó ezt hallani. 

- Köszönöm! – magamhoz húztam és keményen megcsókoltam.

- Ugye Klaus bácsi is jön velünk? – szakított félbe minket, meg kell, mondjam a pillanatot ügyesen megfagyasztotta.

- Ezt majd még megbeszéljük, kérlek, menj pakolni. – megpuszilta a kislány homlokát, aki egyet bólintott és eltűnt. 

- Látom megismerkedtél vele, ennivaló gyerek. – mosolygott az ajtó felé.

- Pont olyan gyönyörű, mint az anyja. Kérlek, áruld el mire jutottál velünk kapcsolatban. – tértem a lényegre.

- Itt hagyjuk ezt a helyet, új életet kezdünk. – simogatta meg az arcom lágyan. 

- Mondd ki, amit érzel. Mondd ki, mit érzel irántam. – kérleltem suttogva.

- Szeretlek téged. – suttogta a fülembe, bizsergető érzést hagyva maga után. Az ajkaim megtalálták az övét, heves csatába kezdtünk egymás ellen. Karjait összekulcsolta nyakam körül én megfogtam derekát és magamhoz öleltem. Egymást akartuk, mint még soha, magamhoz akarom láncolni, ha kell az életem árán is. Köhögés szakította meg az örömünket, hang irányába fordultunk. Kelsy szemérmesen lehajtott fejjel várakozott.

- Minden kész van, indulhatunk. – nézett fel ránk félénken.

- Kérdezhetek valamit? – nem tudom kinek szánta kérdését, de válaszoltam.

- Persze, mondd csak! – hangzott egyszerre mindkettőnktől.

- Anya, ő miért jön velünk? – mutatott felém kérdő pillantások közepette.

- Mert én szeretem és ő az én párom. – az utolsó szót nagyon kereste, hiszen mit is mondhatna egy ilyen helyzetben.

- Lehetne egy másik kérdésem is? – annyira kíváncsi, bármennyi idős. Inkább nem szóltam semmit csak bólintottam.

- Tényleg annyira szereted anyát? Mindent megtennél érte? – kérdezte tőlem, megváltozott a hangja.

- Igen, mindent megtennék érte. Szeretem őt, többet nem akarom elengedni. – néztem szembe a kislánnyal.

- Akkor jó, induljunk. – mosolygott újra édesen.

- Gyere, add a kezed. – mondta Kath felém nyújtva kezét. Vámpírgyorsasággal a szobában kötöttünk ki, kezembe adott egy bőröndöt, másikat ő fogta.

- Kelsy hol van? – kérdeztem tőle, mivel sehol sem láttam.

- Kint vár ránk, elbúcsúzik Nicktől. – húzta meg a vállát mondat végén. Megfogtam a kezét és újra extrasebességre kapcsolt. Tényleg az ajtóban várt ránk, éppen szólni akartam, az autómért, nem szívesen hagynám ott. Kelsy megfogta apró kezével, azt a kezem, amiben a böröndöt tartottam. Közre fogtak és átszeltük a várost Katherine vezetésével. A kávézó előtt álltunk meg, ott parkolt az én drága kocsim, átvettem kislánytól a bőröndjét. Kulcsom már a zsebemben zörgött, előhalásztam és kinyitottam a csomagtartót. Az első felét felhajtottam, ne lássák a fegyvereket, betettem a csomagokat, Kath is berakta az övét. 

- Akkor most hova menjünk? – kérdeztem tőlük, megfordultam, hogy szembe nézhessek velük. 

- Beszélnünk kell. – jelentette ki Kelsy ránk nézve nagy szemekkel.

- Mondjad drágám. – mondta az anyja megsimítva fejét. 

- Hallgatlak! – mondtam és neki támaszkodtam a csomagtartónak.

- Még Klaus bácsitól hallottam, egy igen erős és veszélyes varázslatot, amivel meg lehet szüntetni a hallhatatlanságot. Kell hozzá egy pár dolog, nagyjából tudom mik azok. Szeretnék újra élni anyával és talán még veled is. – mondta felém mosolyogva. 

- Igazság szerint új életet akartam veletek. Szeretnék emberi életet magunknak. – mondta szerelmem rám meredve.

- Te mit gondolsz erről? – kérdezték tőlem egyszerre.

- Ez nekem még nagyon új, veled való találkozás, - mutattam a kislányra. – de egy valamit tudok. Szeretlek és veled maradok, bármi legyen. – mondtam Katherinere nézve.

- Köszönöm Dean. – oda jött hozzám és átölelt.

- Akkor hol kezdjük? – kérdeztem a feladatra koncentrálva.

- Először a hozzávalókat szerezzük meg. Egy olyan boszorkányra lesz szükségünk, aki a salemi boszorkányok leszármazottja, csak ők ennyire erősek. Egy nagyon ritka ásványkristály kell, messze innen egy sivatagban van. Vért kell szerezni a teremtőnktől, mivel miatta vagyunk hallhatatlanok, szerencsére ez megoldható. AZ utolsó hozzávaló nem fog tetszeni nektek. – itt megakadt és nem akarta folytatni.

- Mi lenne az-az utolsó, gondolom nekem nem fog tetszeni. – mondtam és Kelsyre majd Kathre néztem. 

- Tudom, mire gondolsz, de óvatosnak kell lennünk. – mondta kislányra nézve, gondolkozott tovább előre meredve.

- Kelsy mondd el hány áldozat kell? – kértem, de szerelmem megrázta a fejét, hogy ne mondjon semmit a kislány.

- Kicsi életem menj el Nicklaushoz és kérdezd meg, mit kér vérért cserébe. Siess vissza! – kérte a lányát, puszit nyomott az arcára, gyerek bólintott és eltűnt.

- Katherine Parker hány emberáldozatra lesz szükség? – felemeltem a hangom.

- És vámpír áldozat… Hét ember és hét vámpír áldozat, de Kelsynek is gyilkolnia kell embereket. – szomorúan lehajtotta a fejét. 

- Nyugodj meg drágám, hamar túl leszel ezen az egészen. – átöleltem biztosítva arról, hogy mellette vagyok. 

- Mi lesz, ha Nick engem akar? – kérdezte félve. 

- Ha téged is akar, nem engedlek. Valahogy ki kell cseleznünk, csak egy időre engednélek el, míg mi megkeressük az ellenszert. Emberként úgy sem kellenél neki. – nyugtatgattam tovább, annyira félt attól az állattól.

- Egy percet sem akarok vele lenni, Dean kérlek, ne tedd ezt velem! – arcát mellkasomba temette, vállai megremegtek.

- Én sem szeretném, de áldozatokat kell hoznunk szerelmünkért. – felemeltem fejét, hadd nézzek a szemébe.

- Katherine, ha ennek az egésznek vége minden helyre jön. – próbálkoztam, de ő csak megrázta a fejét.

- Nem, ezt még egyszer ne mondd. Semmi sem jön helyre, mindig lesznek gondok. Nekünk mindig harcolnunk kell szerelmünkért. – suttogta, már mindent feladva.

- Ha kell, életem végéig harcolok értünk! – fogtam meg a kezeit, könnyes szemekkel felnézett rám.

 - Kérdezhetek valamit? – kérdezte tőlem félénken.

- Kérdezz bármit! – válaszoltam kedvesen, reményekkel tele.

- Te szeretnéd, ha ember lennék? Akkor is szeretnél engem? – végig mellkasom bámulta.

- Édesem, mindegy vérrel táplálkozol, vagy emberi ételt eszel velem. Mindig szeretni foglak, azért aki vagy. – mutattam a mellkasára, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Van egy pár gondunk sajnos. – mondta Kelsy visszatérés képen. 

2. díjam :D

Először is szeretném megköszönni a 2453 látogatót, nagy örülök neki, hogy ennyi embert érdekel a blogom :) Köszönöm azt a 7 feliratkozót, nagyon örülök neki, hogy egyre többen olvassák :) Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyre többen lesztek! Remélem majd bloglovin is sokan feliratkoztok rá...

Most jöjjön a lényeg, amiért írtam nektek...

Először is köszönöm a második díjam Carmen-nek :)

10 dolog magadról (Írj magadról 10 dolgot!)

1. Szeretek írni.

2. Szeretek olvasni. 

3. Szeretek a barátaimmal lógni. 

4. Szeretek zenét hallgatni.

5. Nemrég érettségiztem rajzból.

6. Imádom az Odaát című sorozatot, nagy fan vagyok. :) 

7. NAGYON vegyes a zenei ízlésem.

8. Lovagolok. (illetve lovagoltam, ha a szabadidőm és lehetőségem engedte.)

9. Jensen Ackles a kedvenc színészem.

10. Nem érdekel mások véleménye.  

Kérdések (Válaszolj 10 kérdésre!)

1. Mióta írsz blogot? 2012. december 22. 

2. Kedvenc dal? Simple plan - Jet Lag

3. Kedvenc könyv? Éjszaka háza sorozat (a rabja lettem, mindenkinek csak ajánlani tudom)

4. Olvasod a blogom? Igen (bár most sajnálom, de lemaradtam)

5. Ezen kívül még van blogod? Igen, egy

6. Példakép? Szerintem anyukám és a tesóm :)

7. Miért kezdtél el írni? 2010. nyár/szeptember... :) bár akkor még csak verseket, eléggé magam alatt voltam, utána 2011. tavaszán egy rajzom miatt jött az ihlet... azóta nem tudom abbahagyni :D

8. Kedvenc sorozat? Odaát (örökké szerelmem lesz)

9. Mi szeretnél lenni? Írónő :$

10. Kedvenc blog? Nincs, túl sokat szeretek és nem tudok dönteni :)

Kérdéseim (Tegyél fel 10 kérdést!)

1. Mióta írsz blogot? 

2. Milyen sorozatokat nézel? 

3. Olvasod a blogom?

4. Szereted a Simple plan-t? 

5. Tetszik a blogom? :) 

6. Hány blogod van ezen kívül? 

7. Szeretsz írni? 

8. Mi a hobbid? 

9. Hány éves vagy? 

10. Miért kezdtél el írni?

Küld tovább 10 blognak!

1. Réka

2.Bell

3.Ivett

4.Yvonne

5.Lonzita

6.Dóra

7.Klaroline

8.Dóra

9.Rejtélyes barátság

10.Dóra