2015. május 9., szombat

18. fejezet

Katherine Paulson


Nem értettem Dean miért nevetett ki, féltettem a barátnőm.
- Min fogok meglepődni, nem értem. Dean kérlek, magyarázd, el mi folyik itt! – megálltam az ajtóban és a szemem előtti látvány letaglózott.  Sam a „nagy vadász” aki szívből utálja a vámpírokat, April derekát ölelte. Ezzel semmi gond sincs, ha nem vámpír lenne a barátnőm.
- Sziasztok! Jó újra látni mindenkit. – kerestem a szavakat, de nem tudtam megfogalmazni, ami bennem zajlik.
- Kath visszatért közénk! – kiáltotta hangosan Dean, átkarolva engem.
- Akkor ez kelleni fog. – dobott hozzám egy zacskó vért Sam.
- Katherine, jó újra épségben látni. – mosolyogva hozzám száguldozott April megölelt, aztán visszasuhant oda, ahonnan indult.
- Téged is April, de mesélned kell sok mindenről. – kacsintottam felé, aztán Samre néztem.
- Te sosem fogsz változni? – a kérdésemből irónia hallatszott, de tejbemászó mosolyom azt ellensúlyozta.
- Ki tudja, lehet valaki miatt én is változok. – a választ inkább Aprilnek szánta, aki csak mosolygott, mint egy kisgyerek.
- Kaphatok még két zacskót? – néztem esengve Deanre.
- Sam dobj neki még. – parancsolt öcsére, aki engedelmesen szót fogadott. Egy puszit nyomtam Dean arcára köszönet képen.
- Te velem jössz. – néztem a vörös hajú lányra. Kézen fogtam és húztam magam után kifelé, a ház előtti verandán ültünk le. Ahogy jobban megnéztem ő már ruhát cserélt, igaz a feketétől nem tágított. Az összhatás tökéletesnek bizonyult vöröses haja és égszínkék szeme kiemelte arcát. Sokkal vidámabbnak volt régen emberként, azt mesélte hiába zárkózott jellegű. Most vidámnak láttam egészen kivirult az arca és egész az lénye.
- Tessék, ezt neked hoztam, nem szeretek egyedül enni. – tettem elé két zacskó vért.
- Szóval, mit szeretnél tudni? – kérdezte közben nagy kortyokkal ittunk.
- Végül is már mindent elmeséltem az életemről. – terelte a témát két korty között.
- Ne tereld a témát, Sam és közted mi történt? – kérdeztem rá egyből.
- Igazából azt hiszem, együtt vagyunk. Már, mint azt úgy értem, hogy eléggé tetszik és szerintem neki is én. – lehajtotta a fejét, gondolkozott hogyan fogalmazzon.
- Nem akarlak elkeseríteni és örülök, hogy boldog vagy, de tényleg szeret téged? Nem akarom, hogy csalódj Samet még sosem láttam szerelmesnek lenni. Állítólag régen volt neki egy komoly kapcsolata. Feleségül akarta venni a lányt, de egy vámpír megölte, azóta utálja őket. Ezért nem értem őt. – meséltem neki, majd ki ittam a másik vértasak utolsó pár cseppjét is.
- Most már én sem értem, beszélnem kellene vele, szerinted mit csináljak? – kérdezte tőlem.
- Szerintem finoman faggasd ki a múltjáról. – tanácsoltam mosolyogva.
- Nem kell kifaggatni ha, érdekel, elmondom. – hátunk mögül Sam hangját hallottuk. April felnézett rá, én pedig arrébb csúsztam had üljenek egymás mellé.
- Szóval miért vagy velem, ha annyira utálod a vámpírokat? – kérdezte April, fel akartam állni, hogy itt hagyjam őket, de barátnőm kérlelően rám pillantott.
- Tudod nagyon sokáig gyűlöltem az összest, mert megölte az egyik azt a személyt, akit nagyon szerettem. Mikor megismertem Katherinet ugyan az-az érzés fogott el, meg akartam ölni őt. Dean miatt nem bántottam, ő ezt nem bocsájtaná meg nekem. Mikor veled találkoztam minden megváltozott. Eddig nem mondtam, de nagyon hasonlítasz rá, olyan mintha el sem vesztettem volna. Mostanra már rájöttem teljesen különböző emberek vagytok belülről. – mesélte inkább csak Aprilnek.
- Nekem most mennem kell. – álltam fel mellőlük, gyorsan bemasíroztam a házba, jobb nekik kettesben.
- Dean, merre vagy? – hangosabban kérdeztem, mire ő rám pillantott egy másik szobából kipillantva.
- Gyere, mutatni szeretnék valamit. – intett a kezével. Vámpírgyorsasággal előtte termettem és kérdőn végig mértem, mire ő elnevette magát. Durcás arcot vágtam és megfordultam miközben keresztbe fontam kezeimet magam előtt. Hátulról átölelt és elkezdte csókolgatni a nyakamat. Kezeimet szétszedte és kézen fogott, még mindig nem mozdultam meg, rám meredt és megrázta a fejét.
- Reménytelen eset vagy édesem. – lehajolt és felemelt az ölébe úgy vitt a szobába. Az ágyra tett óvatosan és mellém ült, felültem én is, egy darabig csak néztük egymást. Nem bírtam tovább rátámadtam ajkait birtokba vettem, nyakát átkarolva. Ő derekamnál fogva még közelebb húzott magához, engedelmesen hagytam irányítani.
- Kath, várj egy kicsit. – próbált eltolni magától, de az ölébe ültem.
- Dean kívánlak, ne fossz meg magadtól, szeretlek. – mondtam neki és újra csókolgatni kezdtem nyakát.
Kath én is kívánlak, nem is tudod mennyire. – megcsókolt és hátradöntött az ágyon fölém magasodva. Csókcsaták vették kezdetét, megszabadultunk egymás ruhájától, végig simítottam meztelen mellkasán, ő pedig a ruhám cipzárjával bajlódott. Segítség képen lerúgtam magas sarkúmat lábamról, aztán a nadrágját vettem le. Csókok közepette egyre kevesebb ruha fedte meztelen testünk.
- Kath biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte tőlem szerelmem, mire én heves csókkal válaszoltam, több kérdése nem volt hozzám, ránk terített egy vékony takarót…
Pár óra elteltével a meztelen mellkasán ébredtem, hátamat simogatta, mikor észrevette én sem alszom, megállt.
- Bocsáss meg, nem akartalak felkelni. – mosolygott rám gondolkodva.
- Nem keltettél fel. – mosolyogtam vissza és megcsókoltam. Felkelt mellőlem, alulról felöltözött és az íróasztalhoz ment, ott keresett valamit. Közben én felültem testemet eltakarva takaróval. Leült mellém és a kezembe nyomott egy követ. Körbe forgattam kezemben a fehérséget, gyémántként ragyogott.
- Ez a Föld szíve. – mondta nekem, elgondolkodtam rajta.
- Az nem lehet, hiszen láttam. A kezemben tartottam fekete színe volt, Kelsy halálakor fénylett. – próbáltam visszaemlékezni, de igazán nem ment.
- Édesem, tudom, erről nem szeretsz beszélni, de mikor a kislányod meghalt a kő színe átváltozott. Feláldozta magát értünk, hogy újra ember lehess, ez van a térképre is írva. – mesélte nekem nagy körvonalakban.
- Dean, én erre nem emlékszem pontosan. De hiszek neked, érzem a kristály erejét. – bíztattam, hogy semmi baj nem fogok újra összeomlani.
- Katherine azt szeretném, ha megkeresnénk azt a bizonyos boszorkányt. – a kőről rá néztem, csillogtak szemei lelkesedéstől, de én féltem.
- Dean én félek. Nem szeretnék még egy szerettem elveszíteni. Ezért nem akarom folytatni a keresést. – vallottam be az igazságot.
- Szerelmem ne aggódj, senkit sem fogsz elveszíteni, vigyázunk egymásra, hiszen egy család vagyunk. – válaszolta nekem mosollyal az arcán. Megsimította az arcom én pedig visszamosolyogtam.
- Igen egy család vagyunk. Van esélyünk a boldogságra? – kérdeztem meg egy cseppgondolkodás nélkül.
- Persze hogy van! Te és én boldogok lehetünk együtt. – fogta meg kezeimet.
- Úgy érzem ez egy lehetetlen szerelem. Folyton harcolnunk kell egymásért, mert valaki vagy valami közénk áll. – nem akartam elszakadni tőle, de annyira bizonytalan a helyzetünk, újra.
- Katherine értsd már meg! Szeretlek, nekem csak ez számít. – mondta nekem őszintén.
- Dean ha te így látod, akkor szeretném veled megkeresni a boszorkányt. – félénken megöleltem, nehogy lecsússzon takaró fedetlen testemről.
- Végre ez az én Kathem. Bár több makacskodásra számítottam. – nevetett fel nekem is nevetnem kellett tőle.
- Még várd, ki a végét lehet, visszakapod a régi Katherinet. – nyújtottam ki rá a nyelvem, mint egy kisgyerek. Válaszként megcsókolt, de el is engedett, követ vissza tette egy tartóba. Felöltöztem, míg ő keresett még valamit.
- Mit keresel Dean? – kérdeztem hátha tudok segíteni neki valamiben.
- Csak egy fiolát, amiben a teremtőd vére van. – nézett rám, majd újra az asztalon kutatott.
- Ezt keresed? – emeltem fel szekrényről azt a bizonyos üvegcsét.
- Csak hogy megvan, azt hittem elvesztettem. – elvette tőlem és a kristállyal együtt egy széfbe tette.
- Gondolom a kód titkos? – kérdeztem érdeklődve szerelmemtől.
- Igen, az majd elmondom, ha megérdemled. – nevettem fel, összeborzolta hajam miközben elment mellettem. Tudtam mire készül így megelőztem vámpírgyorsasággal elfutottam mellette, egyenesen Sam elé.
- Segítségre lenne szükségem, vagy ha nem érsz rá elég a laptopod is. – villantottam egy féloldalas mosolyt felé beszéd közben.
- April elment a kórházba nektek kajáért, addig rá érek. – mondta és leült egy asztalhoz konyhában.
- Mit kell keresni? – kérdezte miközben bekapcsolta gépét és fellépett a hálóra.
- Egy boszorkányt szeretnék megtalálni, aki valószínű nagyhatalommal rendelkezik. Szóval van egy pár furcsaságok körülötte. – próbáltam reálisan átgondolni a keresést.
- Van egy város Nyugat- Európában, ahol sokszor történnek furcsaságok, jelenségek és néha eltűnések is jelentkeznek.
- Meg jöttem! – lépett be az ajtón April, kezében egy nagy utazótáskával.
- Szia April, gyere ide találtunk valamit. – intettem neki.
- Nélkülem kezdtétek keresni a boszit? – kérdezte sértetten.
- Drágám csak most lendültünk bele, semmiről sem maradtál le. – nyomott egy puszit April arcára, mikor odahajolt hozzá.
- Ha turbékolni akartok, menjetek odébb. – löktem le a székről Samet és tovább keresgéltem a várost. - - Mivel semmi többet nem találtam a város nevén kívül, utaznunk kell. Egy kis nyaralásnak nézünk elébe. – sóhajtottam fel, miközben lecsuktam a gép tetejét.
- April, összepakolnál nekem is? – fordultam barátnőm felé, aki bólintott egyet és elfutott.
- Azt hiszem, megyek, segítek neki. – mondta Sam kacsintva, mire válaszul egy köszönömöt tátogtam.
- Dean, beszélnünk kell. – néztem rá félve.
- Akár mit mondasz, veled megyek, szükséged lehet rám. – gyorsan belevágott.
- Szükségem van rád, de élve! – fakadtam ki, őt nem akarom elveszíteni.
- Élve fogok maradni és megvédelek, amitől csak tudlak. – megfogta az arcom és mélyen a szemembe nézett, nem engedett el.
- Dean, nem akarlak elveszíteni, téged már nem. – könnyek gyűltek a szemembe, miket letörölt.
- Nem fogsz, melletted maradok az idők végezetéig. – őszinteség csillogott szeméven, a vitánk érzelmes vallomásba csúszott át.
- Készen vagytok? – kérdezte barátnőm két bőrönddel a kezében, a másikakat Sam fogta.
- Igen mehetünk. – néztem végig rajtuk és mosolyara húzódott az ajkam. A repülő út nem volt olyan hosszú, igaz éjszaka repültünk, Dean és Sam hamar bealudtak.
- Még jó, hogy most hozhattam a kicsikémet. – mondta szerelmem, mikor leszálltunk a gépről, éppen akkor szedték ki az Impaláját.
- A városba fél óra az út. – mondtam nekik, míg beszálltunk, közben Dean indított.
- Fallen Angel a neve, de sokszor olyan, mint egy középkori vár. Legalábbis ez a híresztelés járja róla. A városba szerintem nem mehetsz be kocsival. – meséltem nekik, az egyik orosz utastól hallottam még ezeket.
- Majd leparkolok vele valahol, megint el kell válnom tőle. – dörmögte Dean, néha úgy érzem, jobban szereti a kocsiját, mint engem.
- Itt állj meg! – parancsolta neki Sam egy erdő mellett mentünk el.
- Kanyarodj le és állj meg valahol. – kérleltem rá. Megtette, amire kértem az erdő út felé eső részén rejtettük el teljesen letakartuk senki se vegye észre.
- April, nem kelthetünk feltűnést. Emberi tempóban fogunk menni. – mondtam neki, mire ő dörmögött valamit. Az út mentén folytattuk utunkat egészen a városig. Kőfal választotta el a külvilágtól ezt a helyet.
- Kath, csak nekem van, de ja vu-m? – kérdezte vigyorogva barátnőm.
- Nem, de erről egy szót se! Emberi módon fogunk viselkedni. – néztem rá.
- Értem, szóval többet kell nyavalyognom. – nyújtotta ki rám a nyelvét, én pedig nevetésben törtem ki.
- Lányok, viselkedjetek rendesen. – mondta Sam, de nem törődtünk vele.
- Figyelnek minket. – egészítette ki Dean az előtte szólót, erre már abbahagytuk és figyeltünk.
- Üdvözöllek benneteket Fallen Angel-ben, méltóak vagytok a belépésre? – kérdezte egy mogorva nagydarab fickó.
- Üdv, szeretnénk körbenézni egy kicsit, ha nem baj. – mentem tovább a férfi felé. Fa kapu előttünk kinyitódott, meg vártam, míg utolérnek a többiek, együtt mentünk.
- Hölgyeim, egy pillanatra jöjjenek ide. – kérte az erőtől duzzadó nagydarab.
- Menjetek, mindjárt megyünk mi is. – intettünk barátnőmmel fiúknak.
- Nem kedveljük itt a vérszívókat. Figyelni fogunk titeket, ha bármi tiltottat tesztek vállaljátok következményét. – szigorú tekintettel meredt ránk.
- Nyugi, csak átutazóban vagyunk itt. Senkinek sem fog baja esni. – válaszolta April lekezelően.
- Ajánlom is! – morogta még utánunk. Belülről nézve sokkal szebbnek látszott a hely. Egy kastélyszerű épülettel szemben álltunk, talán az a központ, sok ember mászkál ki és be. Ahol csodáltunk az épületet, körülöttünk feltűntek kisebb nagyobb butikok. Piacféleség lehetett mivel alkudó hangokra lettem figyelmes. Azon is túl a fal mentén körbe emeletes házak helyezkedtek el, mint a középkorban.
- Keressünk valami fogadót vagy ilyesmit. – tanácsolta Dean.
- April, ugye emlékszel, hogy azt mondtam ne keltsünk feltűnést?
- Igen, miért? – kérdezett vissza.
- Akkor most fedezz, keresek valami szállóhelyet. – mondtam ő pedig bólintott. Vámpírgyorsasággal futottam az épületek között, mire találtam egy helyet. Visszaszaladtam hozzájuk és mutattam az utat nekik.
- Senki sem vett észre? – kérdeztem tőlük.
- Nem hiszem, túlságosan elfoglaltak. – válaszolta Sam, April helyett.
- Ti észrevettétek a jelet? – kérdezte Dean.
- Az alkarján egy pentagramma van. – válaszolta vörös.
- Nem volt nála fegyver, itt valami nem stimmel. – gondolkozott Sam.
- Szép napot! Miben segíthetek? – kérdezte a fogadós, mikor beléptünk az ajtón.
- Két duplaágyad szobát szeretnénk. Megoldható lenne? – kérdeztem vissza tőle, mosollyal az arcomon.
- Mindjárt megnézem. – kinyitott egy könyvecskét, abban keresett.
- Sajnálom, csak egy négyágyas szobánk van. – nézett ránk szomorúan.
- Szerintem jó lesz az is. – néztem szeretteimre, akik bólintottak.
- Akkor tessék, itt a kulcs. A 7-es szoba lesz, további szép napot. Esetleg ha lenne valami kérdésük még, itt vagyok. – kiáltott utánunk, mikor a lépcsőn mentünk fel. Becsuktam magam mögött az ajtót, rosszabbra számítottam. Egy hatalmas franciaágy helyezkedett el előttem, két ajtó nyílott egy balról, másik jobbról. Jobb oldalit kinyitottam, kisebb szoba terült el előttem. Ott is franciaágy volt, így már minden világos. Biztonság kedvéért kinyitottam a baloldali ajtót, egy fürdőszobát pillantottam meg.
- April segíts nekem kipakolni. – néztem rá.
- Dean drágám, kérlek, faggasd ki a fogadóst erről a titkos társaságról. – mentem oda hozzá és átöleltem.
- Sam, lejössz velem? – kérdezte kedvesen öccsét, aki bólintott egyet. Dean magához szorított és megcsókolt érzékien, elengedtük egymást. April mellém lépett fiúk pedig magukra hagytak. Nem telt el sok idő lentről hangokat hallottunk, csendben kiosontunk a szobából. Leültünk a lépcső legfelső fokára, onnan mindent hallottunk és láttunk, de ők minket nem. Az ital megtette hatását, megeredt az ember nyelve, először a családjáról hablatyolt össze mindenfélét. Aztán lényegesebb témára terelődött a szó. Egy titkos társaság őrzi a boszorkányok létezését. Ha jól ki vettem szavaiból imádják és védik őket, a központi várban van a székhelyük. Ott tanítják és képzik ki az őrzőket és a boszikat is, de kevesen tudnak róla. A szektába valóbekerülés pedig lehetetlen, pedig jól fizetnek érte, pár zsoldosuk mesélgetett ennek a félnótásnak illuminált állapotban. Leszáguldoztam a bárpultig előtte álltam meg, mire a férfi hátrahőkölt. Kissé leverte a víz, színe pedig a faléhoz hasonlóvá vált.
- Mi van az őrrel, aki a kapu előtt áll? Ő is a szekta egyik embere? – kérdeztem habozás nélkül.
- Ő az egyik vezetőjük, Valdemarnak hívják. Talán ő segíthet bejutást nyerni, de vannak valamilyen próbák. – félelmében csak az igazat merte mondani.
- Ennyit arról, hogy ne keltsünk feltűnést. – mondta April miután leszáguldozott utánam. A fogadós még fehérebb lett és elájult.
- Köszi April! – néztem rá szigorúan.
- Mi van? Még át sem mentem ragadozóban. – vonta meg a vállát és kisgyerek szemekkel mosolygott tovább.
- Sam, Dean valamelyikkőtök ébressze fel. El kell felejtetni vele az egész beszélgetést. – néztem fiúkra, akik együttes erővel felállították és felkeltették.
- A bejelentkezés után nem látott minket, nem beszéltünk önnel. Normális emberek vagyunk, turisták! – mondtam neki egyenesen a szemébe nézve. A megbűvölés megtette hatását semmire sem emlékezett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése