![Lehetetlen szerelem [Befejezett]](http://4.bp.blogspot.com/-rug1tJrxsWY/UsXtHbsDK4I/AAAAAAAAASU/L-lcIkTvhAE/s1600/lehetetlenszerelemfejl%25C3%25A9c02.png)
- Nem vagyok oda az igézésért, de ezt most jól csináltátok. – vigyorogtam rájuk.
- Mire várunk még itt? Keressük meg azt a semmire kellő embert. – pattant fel April a székből, amin ült az előbb.
- Édesem, nyugodj meg, ne húzd fel magad nagyon. – ment oda hozzá az öcsém és átölelte. Milyen nyálas lett hirtelen egy vámpír iránt, én is ilyen nyálgép lennék Kath mellett? Az ki van zárva! Temettem el magamban a kósza gondolatot.
- Okosnak kell lennünk és gondolkodni. Valdemar tudja, mik vagyunk, ezt nem lehet elfelejteni. – gondolkozott hangosan Kath, egész nap fel-le mászkált.
- Szóval nem is olyan begyöpösödött, mint hittem. – folytattam a gondolatmenetet.
- Mi lenne, ha ti őrökként akarnátok belépni velünk? – kérdezte szerelmem, ötletként feltéve.
- Én benne vagyok. – mondtam miközben megállítottam, ne mászkáljon már.
- Tőlem indulhatunk már most. – jelentette ki Sam, April pedig bólogatva megölelte.
- Induljunk, szerintem a kapunál keressük őt. – mondtam Kathel egyszerre, ő rám nézett azokkal a csillogó mogyoróbarna szemeivel, megcsókoltuk egymást. Többet nem vártunk, emberi tempóban elindultunk egészen a kapuig.
- Hé, van itt valaki? – kiáltotta el magát a kis vörös.
- Ti mit keresetek itt? – kérdezte egy elég testes fiatal férfi. Közben leugrott a kapu melletti bástyáról, meg se kottyant neki, semmi sérülést sem szenvedett. Karján megpillantottam azt a jelet, amit be jövetkor is észrevettünk a szekta emberén. Egy pentagramma benne közepén skorpióval fent és lent pedig keresztekkel.
- Valdemar-t keressük mikor bejöttünk ő volt itt. – mondtam egyenesen szemébe nézve az idegennek.
- Mit akartok tőle? – kérdezett vissza lekezelően.
- Az nem tartozik rád. – förmedte rá Katherine, mielőtt odament volna a férfihez megragadtam a csuklójánál.
- A kastélyban van, de idegeneknek tilos a belépés, szóval sok sikert hozzá. – hátat fordított nekünk gúnyos nevetéssel együtt. A fejemben éreztem motoszkálást, aztán meghallottam Katherine hangját a fejemben.
„– Édesem, April megpróbálja segítségre bírni, Samnek ő most szól. Ne aggódjatok, érti a dolgát.” – édes nevetését is hallottam. Fülemben csengett mitől a szívem hevesebben vert.
- Várjál, egy kicsit kérlek. – elindult felé April, mire a férfi megfordult.
- Még be sem mutatkoztunk egymásnak. – vigyorgott rá, pár lépés távolságot hagyva köztük. A férfi két nagyobb lépéssel átszelte a távolságot és kinyújtotta felé kezét.
- A nevem Adrian bocsánat az udvariatlanságomért, de nem szeretjük az idegeneket. Főleg nem a vérszívókat. – zavarba jött egy pillanatra, de tovább nézett ránk.
- Nem fogunk embereket enni és tényleg szeretnénk beszélni a főnököddel. – mosolygott még inkább a vöröske, közben csípőre vágta a kezét és a haját csavargatta. Tényleg érti a dolgát, csak Sam félre ne értse.
- Ha vigyázol a barátnődre, hogy ne fecsegjen tudatlanul segíthetek. – mondta az a betűs nevű fickó. Nem fogom megjegyezni a nevét, mert nem érdekel.
- Nyugodj meg tud vigyázni magára. – válaszolta egyszerűen April.
- Akkor menjünk, ne pazaroljuk a drága időt. – ölelte át derekát. Hagyta magát a vöröske, Sam pedig szúrós szemekkel bámulta őket, mielőtt még letapizza Kath-et is magamhoz húztam. Kisebb utakon rövidítve hamar a kastély elé értünk, A kopogtatott kettőt. Egy retesz elhúzódott, két szempár nézett végig rajtunk undorodva.
- Adrian, neked nem őrködnöd kellene? – kérdezte az ember, meglepődtem a női hangon.
- Ezek hárman és ő Valdemar-al akarnak beszélni, fontos lenne. – mutatta meg a jelet miután felhúzta az ingje ujját. A nő bólintott és kitárta a fa kaput.
- Fáradjatok beljebb, én leszek a segítségetekre. – mosolygott rám és Samre. Katherinet és Aprilt viszont egy pillantásra sem méltatta.
- Valdemar éppen a kiképző teremben van egy újonccal. – nevetett kiemelve az utolsó szót. Egy folyosó végén jobbra fordultunk és egy arénában kötöttünk ki, vagyis egy nézőtér tetején.
- Hé, főnök, vendégeid jöttek. Bár szerintem a vérszívók csak inni akarnak egy kis boszorkány vért. – nevetett gúnyosan.
- Most nem érek rá Amber! – mondta és visszafordult a vele szemben állóhoz.
- Valdemar, most kell beszélnünk. – kiáltott oda neki a vöröske.
- Állítsatok le, ha valami csúnyát tennék. – suttogta Kath, aztán rám villantotta ezer wattos mosolyát. Elszáguldozott le a lépcsőn egészen Valdemar elé, megfogta nyakánál fogva és felemelte.
- Most rögtön beszélgetni fogunk madárkám. Vagy kiharapom az ütőered, igaz utálom a boszorkány vért, de veled kivételt teszek. – mosolygott rá ki villantva szemfogait.
- April, vigyél le minket. – parancsoltam az említett személynek. Ő egy szó nélkül megtette, amire kértem. Kath mellett álltunk várakozva, mit válaszol a mágus.
- Engedj el, most azonnal és talán beszélgethetünk. – hörögte válaszként a boszorkány vagy varázsló, ki minek mondja őket, nekem nagyon mindegy.
- Talán? Az nekem nem felel meg. – még inkább megszorította a nyakát. A férfi, fuldokló hangot adott ki magából, éppen szólni akartam Kathnek, hogy engedje el.
- Kérlek, engedj el és beszélünk. – hörögte nagy nehezen.
- Csak mert olyan szépen kértél. – még jobban rá szorított, majd elengedte, az ember pedig földre zuhant.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni. – fenyegetőzött két öklendezés közepette.
- Akkor tudunk beszélgetni? – kérdezte meg barátnőm újra tőle. Közben lehajolt hozzá és morgó hangot adott ki villogtatva fogait, majd újra kiegyenesedett.
- Mondjátok, mit akartok! – állt fel és leporolta magát, közben várt.
- Be szeretnénk lépni a társaságotokba. – válaszoltam, még mielőtt April vagy Kath valami frappánsat szólt volna.
- Ti mit akartok? Mos komolyan két férfi, akik elvesztették edzettségüket vadászat nélkül? Két vámpír, akiknek a sorsa nagyon hasonlít, és mégis különbözik? Tudtátok, hogy egymást tettétek tönkre? – kérdések sorát tette fel egy lány, miközben a lépcsőn sétált lefelé.
- Emily nagyon tehetséges kis boszorkány. Lát mindent, ami elmúlt és lesz, nem beszélve az erejéről, sok adottságot kapott az élettől. – mosolygott az őr, arra a mindent tudó okos tojásra. Kezét nyújtva ösztökélte jöjjön közénk. Fekete köpenyt viselt, csuklyát fejébe húzta ne látszódjon az arca.
- Üdvözöllek titeket idegenek! – mosolygott, miközben lehajtotta csuklyáját. Egy fiatal lány arcát pillantottuk meg, nem lehetett több húsznál. Csokoládébarna bőre, hozzá társult a közép barna hajszíne. Ahogy mindenki várta volna azt a bizonyos barna szempárt, csalódás következett… Szem színe eltért az átlagostól, fekete pupilláit fehér írisz vette körül, de nem ez volt az egyetlen érdekesség a lányon. Mind két kézfejét egy-egy pentagramma formájú mély heg díszítette. Már értem miért tartja olyan különlegesnek Valdemar, csak rá kell nézni…
- Biztos, hogy jól átgondoltátok ezt a lépést? – kérdezte tőlünk Valdemar.
- Szerinted ide jöttünk volna, ha nem úgy gondoljuk? – kérdezett vissza April türelmetlenül.
- Tudnotok kell, ha minket választotok, egy próbát kell kiállnotok. – beszélt, közbe a lány szemei kitágultak és csak meredten nézett előre.
- Készen állok a próbátokra. – mondta Kath.
- Ahogy én is. – kontrázott rá a kis vörös.
- Nincs más választásom. – megrántotta vállát az öcsém, belegyezően.
- Lehetne más választásod Samuel Williams. – nézett rá Emily kitisztult szemekkel.
- Mit tudsz te egyáltalán rólunk? – förmedt rá April kikelve magából, Sam megfogta kezét visszatartva.
- Sokkal több mindent, mint hiszed Maria April Johnson. – válaszolta, mire a vörös szeme elkerekedett.
- Emily elég legyen! Ne ijeszd el a vendégeinket. – fegyelmezte a férfi.
- Bocsánat mester, de ő kérdezte, csak egy egyszerű válasszal szolgáltam. – mosolygott ravaszul.
- Most menj gyermekem, szólj a tanácsnak róluk. – fejével felénk biccentett. A boszorkány válaszul bólintott, meghajolt és elfutott felfelé.
- Mikor kezdjük a próbát? – kérdeztem meg, hosszú idő után megszólalva.
- Szerintem a barátotoknak időre van szüksége. – nézett April felé, mire én is oda pillantottam. A vámpír teljesen összeroskadt Sam mellkasába fúrta a fejét, de a hüppögését így is hallottam.
- Drágám nyugodj meg, semmi baj. Ne sírj, kérlek. – mondogatta neki az öcsém.
- Hé, kislány én a helyedben megmutatnám, mire vagyok képes. – mondtam neki terelve a témát.
- April ne aggódj, minden rendben lesz. – mondta Kath és oda ment hozzá vigasztalni.
- Igazatok van, nem tunyulhatok el ennyire. Végigviszem, a próbát megmutatva ki vagyok. – megtörölte arcát beszéd közben és ránk mosolygott.
- Biztosan elkezditek? – kérdezett rá Valdemar újra.
- Ha még egyszer meg kérdezi, akkor is igen lesz a válaszunk. – válaszolta Sam.
- Nem, ha még egyszer meg kérdezi, megölöm. – mondta barátnőm ezer wattos mosoly kíséretében.
- Hát akkor kezdődjék a próbatétel! – mondta összecsapva kezeit. Hirtelen a teremben mindenhol lekapcsolódtak a lámpák és mindenhol fáklyák gyúltak meg, beterítve az arénát.
- Ellenem fogtok meg küzdeni, ha sikerül legyőznötök beléphettek. – jelentette ki, ruhájából egy erős páncélzat lett, kezében pedig megjelent egy kétkezes kard. Megindult felém, de Katherine megfogta és a pálya túloldalára röpítette, aztán utána futott. Megfogta a nyakánál, megint felemelte.
- Most megölhetlek vagy később? – kérdezte tőle érdeklődve.
- Engedj el te vérszívó. Látom, megállod a helyed, csatlakozhatsz körünkbe. – mondta neki, de nem engedte el őt Kath.
- És a többiek? – kérdezte még jobban szorítva.
- Mindenkinek egyedül kell bizonyítania. – próbált beszélni, igaz nehézkesen ment neki.
- Ha még egyszer hazudsz, megöllek ténylegesen. – fenyegette meg Katherine, de szerencsére elengedte. A férfi földre zuhant, de egyből felállt, elkezdett valamit mormolni. Újra ugyan úgy nézett ki, mint a támadás előtt.
- Ki lesz a következő? – kérdezte jelentőségteljes pillantást vetett ránk. Kath visszarohant mellém, mire Valdemar is hasonló gyorsasággal Sam felé futott. April szerelmemhez hasonlóan le akarta támadni és a pálya másik felébe dobni, kivédte a támadást. Az első suhintást kivédte az öcsém, a kis vörös a boszorkány háta mögé suhant. Valdemar nyakát fogta szorosan.
- Egy fordítás és halott vagy. Ha kell Kath helyett megteszem. – mondta az áldozatának, de az csak vigyorgott.
- Inkább csatlakozz a vámpírbarátnődhez. – mondta neki halál nyugodtan. A vöröske szót fogadott, Kath mellé sétált. Elengedtem szerelmem kezét, felkészülve a harcra.
- Kezdj hozzá, nincs kedvem várakozni. – mondtam neki hanyagul. Ő csak rám pillantott újra mormolt valamit várakozás nélkül támadásba lendült. Megint az öcsémet támadta, aki egészen jól védekezett mindent kivédett. Katherine felé fordultam, de egy átlátszó burok választott el tőlük.
- Valdemar, nem ebben állapodtunk meg! – kiabálta April idegesen. Még nagyobb mosoly terült el az említett arcán.
- Bocsi kicsi vámpírka, nem én csinálom. – nevetett fel. Katherine és én a nézőteret kémleltük, az egyik sarokban egy lány állt. Pillantásom újra a harcra szegeztem, Sam egyre rosszabbul állt. Már kard nélkül küzdött tovább. Segítenem kell rajta, az öcsémről van szó, felvettem a kardot földről. Sam egy jól irányzott bal egyenessel megszédítette. Utána egy jobb horgot vert be neki, a férfi összegörnyedt, én pedig a kardjával belevágtam, csak a páncélját találtam el. Az ütésben elég erő van, így a földre esett, nyakához tettem a kardot.
- Nem szokásom embereket ölni, de veled kivételt tehetek, ha akarod. – mondtam neki, mire nem jött válasz. A nézőteret figyelte, mire én is oda néztem. Kath egy lányt fogott a nyakánál, kivillantva rá megnőtt fogait.
- Engedd el őket most! – kiabálta a lánynak, aki csak megrázta a fejét.
- Most el fogod őket engedni Amber! – parancsolta neki.
- Inkább ölj meg, de nem szegem meg mesteremnek tett ígéretem. – válaszolta neki, kínok között. Valdemar suttogott valamit, mire eltűnt a láthatatlan fal.
- Helyes, én is így gondoltam. – engedte el Kath Ambert, aki sírva esett össze.
- Szóval akkor most már tagok vagyunk? – kérdezte April Valdemart.
- Megmutattátok képességeiteket, méltóak vagytok.
- Emily kérlek, mutasd meg nekik a szobájukat. – nézett felfelé.
- Igen mester, gyertek utánam. Nem tudom mikor jött vissza, de gyors volt a kis okos tojás. Kath lejött hozzám kézen fogott és vámpírgyorsasággal Emily mellé értünk. Mögöttünk jöttek Sam-ék, magamhoz húztam Kathet, nem tetszett ez a hely.
- Bocsássatok meg, de nálunk külön szobákban vannak a nők és férfiak. Tudom, vagyis sejtem ez nektek furcsa érzem, mennyire kötődtök egymáshoz. – miközben beszélt elpirult.
- Sok mindenen mentünk keresztül egymásért. – mondtam neki mosolyogva.
- Itt is vagyunk, ez lesz a ti szobátok Dean és Sam. – mutatott egy ajtóra a folyosó bal oldalán.
- Ti most csak ketten lesztek. – mondta majd Kathre nézett.
- Sajnálom, de ha nem nagy baj osztoznotok kell velem a szobán. – egészítette ki a beszámolóját.
- Semmi baj, nyugi nem fogunk megenni. – mosolygott rá April.
- Menj csak be, mindjárt megyünk mi is. – mondta neki Kath. A lány csak bólintott és eltűnt az ajtó mögött.
- Megint el kell válnunk? – kérdezte tőlem Kath, átölelve nyakam.
- Nem válunk el, csak információ szerzés érdekében külön alszunk, egy ideig. – mondtam neki, miközben hátra tűrtem az egyik kósza tincsét.
- Ha nem tudok aludni, átmehetek hozzád? – kérdezett vissza csábos mosoly kíséretében.
- Szerelmem te is tudod, mennyire szeretném, de még nem lehet. – mondtam neki és megsimogattam az arcát.
- Szeretlek Dean! – mondta nekem még jobban hozzám bújva.
- Szeretlek Katherine Parker, mindörökre. – válaszoltam neki egy csók kíséretében. Teljesen magamévá tettem az ajkait, birtokba akartam venni szerelmem, de első a kötelesség. Ilyet is régen mondtam. Sam és April már elbúcsúztak egymástól, ketten maradtunk. Közelebbi falnak nyomtam Kathet, a hajába túrtam, nagyon dögös, de megállítottam önmagam és elengedtem őt.
- Jó éjszakát szerelmem. – puszit nyomtam szájára, aztán bementem ideiglenes szobámba.
Katerina Paulson
Mérgemben becsaptam magam mögött az ajtót, April és
Emily tátott szájjal bámultak.
- Melyik az ágyam? – kérdeztem egy kicsit kedvesebben.
- Az ajtó felöli, gondoltam találkozni akarsz a barátoddal. – nézett rám félénken Emily.
- Köszönöm, de szerintem nem lesz rá szükség. Mostantól viselkedni fogok, mint egy úri hölgy a 19. században. – mosolyogtam elégedetten.
- Ezzel csak egy probléma van, te már akkor sem tudtál viselkedni. – nevetett April a mellettem lévő ágyra dőlve.
- Kérlek, meséljétek el nekem milyen a világ most? – kérlelt minket a fehér szemű lány.
- Miért te még sosem jártál kinn? – kérdeztem vissza tátott szájjal.
- Nem igazán, mi nem hagyhatjuk el a kastély falait. Azt mondták nagyon veszélyes a külvilág, rossz emberek felhasználhatnak. Állítólag sok ember magának akarja az erőmet. – mesélte nekünk zavarban.
- Annyi szép hely van kinn a világban, például Amerika. Mi onnan jöttünk keresni egy embert. – mesélte neki ábrándozva barátnőm.
- Kit kerestek, hátha tudok segíteni, itt mindenkit ismerek. – vidult fel egyből Emily.
- Egy boszorkányról van szó, aki nagyon erős. – mondtam közömbösen.
- Még valami információ, mert így nagyon tág a kör. – próbálkozott még tovább.
- Van, egy kristályunk azt kellene használni, egy kis vérrel. Egy vámpírból varázslat segítségével embert kellene csinálni. – világosítottam rá az igazságra.
- Nem tudom, ki bír ekkora erővel, de én állítólag a salemi boszorkányok leszármazottja vagyok. Van egy ősi legenda egy lányról, aki a jó és rossz energiákat is uralni tudja. – töprengett tovább félhangosan.
- Tudod ki az a lány? – kérdeztük egyszerre Aprillel.
- Sajnos a mester senkinek sem mondja el, de itt él köztünk, arról tudomást szereztünk már. – nézett először Aprilre majd rám.
- Beszélnünk kell Valdemarral. – emlékeztettem magam.
- Kath milyen volt a 19. század a Santos ikrekkel? – kérdezte tőlem Emily kikerekedett szemekkel.
- Furcsa egy lány vagy te, de nem bánom mesélhetek, ha annyira szeretnéd. – mosolyogtam rá igazán. Elkezdtem neki mesélni, hogy kerültem oda, mit tettem, nem is beszélve a szerelmi életemről. Nem vagyok rá büszke, de akkor két férfit szédítettem egyszerre. Ma már talán a nevüket sem tudom, vámpírrá változtattam őket, de az óta semmit sem hallottam felőlük. Gyorsan befejeztem a történetem, kihagyva részleteket.
- Kérdezhetek valamit? – néztem Emilyre gondolkodva.
- Persze, a jövőn kívül mindent elmondhatok. – nézett maga elé, hirtelen hallgatagsággal.
- Miért mondtad azt, hogy egymást tettük tönkre Aprillel? – kérdeztem meg, már fel akartam tenni ezt a kérdést.
- Ha nem tudtok, róla inkább nem mondanám el. – tért ki válasz elől.
- Emily kérlek, mondd el nekünk? – kérlelte April.
- Jó, de ne rám legyetek mérgesek. – válaszul bólogattunk, ő pedig folytatta.
- Látom mindenki múltját, akár ember, akár más teremtmény. A ti múltatokban feltűnt egy igen érdekes férfi, aki egy lányt keresett magának. Konkrétan Katherine eltűnése után, valakivel helyettesíteni akarta hiányérzetét. April tulajdonságai nagyon hasonlítottak Katherine-hez, ezért változtatta át. Az a bizonyos férfi, név szerint Nicklaus Evans. – mondta Emily, mire nekem teljesen összeállt a kép, Aprilre néztem, aki maga elé nézett erőltetetten.
- April úgy sajnálom, ha nincs Rebekah lehetne rendes életed. – kezdtem, de rám nézett ezzel belém fojtva a szót.
- Nem kell bocsánatot kérned Kath. Ha te nem lennél, most nem ismerném a boldogságot Sam mellett, nem ismerném az igazi barátságot. Kath, miattad menekültem meg, szeretem, hogy az vagyok aki. – mosolygott rám. Felálltam az ágyról, átültem az övére és megöleltem.
- Köszönjük, hogy elmondtad nekünk Emily. – mosolyogtunk rá mindketten, a baráti ölelkezés után.
- Szóra sem érdemes, most inkább aludjunk, holnap nehéz napunk lesz. – nézett ránk.
- Megint a jövőbe néztél? – válasz helyett csak bólogatást kaptam.
- Várj egy kicsit. – mondtam neki, April felállt az ágyról. Elkezdtem rendezkedni, kis éjjeli szekrényeket az ablak felé toltam, így a három ágyat egybe toltam. Egymás mellett sorakoztak a kisszekrények a legszélső ágy mellett.
- Kész is van. – mosolyogtam elégedetten.
- Ez elképesztő, milyen gyors és erős vagy. – mondta Em.
- Jól sikerült. – nézett rám A elégedetten.
- Most már aludhatunk. – bebújtam az ajtó felöli részre. Barátnőm mellém huppant, Emily is mellénk feküdt óvatosan.
- Nyugi Em, nem fogunk megenni. – nyugtattam meg újra.
- Csak zacskós véren élünk. – kontrázott rá A. Másnap reggel fitten keltünk fel, igaz torkomat mardosta az éhség. Kopogtatást hallottam, körbe néztem mindenki fent van-e és senki sem öltözik. Megbizonyosodtam róla minden rendben van, így ajtót nyitottam.
- Szia, szépségem. – mondta Dean és bejött az ajtón.
- Hello mindenkinek. Szia, gyönyörűm! – jött be utána Sam és egyből Aprilhez ment, köszöntötte egy csókkal. Dean nem habozott újra birtokba vette számat, nyelvével játékosan szétnyitotta számat, belülről feltérképezett mindent. Válaszul nyelvemmel az övét piszkáltam, de akkor kinőttek a szemfogaim. Ellöktem magamtól, mielőtt neki támadtam volna.
- Menjetek ki a szobából! – parancsolta Dean először Samre és Aprilre nézve. Barátnőm semmit sem szólt, kézen fogta szerelmét és kisétáltak az ajtón. Emily csak engem bámult tátott szájjal.
- Emily kérlek, menj ki, akkor nem esik bántódásod. Menj most! – kiáltott oda neki, mire a lány elindult. Neki akartam menni és kiszívni lüktető vérét, de Dean az ajtó mellé nyomott a falnak.
- Zárjátok be az ajtót kívülről és senkit se engedjetek a közelbe. – parancsolta Dean mire Emily bólintott, hallottam kulccsal záródni az ajtót, miközben morgások hagyták el a számat.
- Mióta nem ittál Kath? – kérdezte tőlem kedvesen.
- Engedj el. – morogtam állatiasan.
- Gyere közelebb, óvatosan. – kérlelt rá, megfogta kezeimet és a vállára tette.
- Édesem, nyugodj meg. – tovább beszélt hozzám, magához húzott derekamnál fogva. Elkezdte csókolgatni nyakam, szabadon hagyva nyakát. Belemélyesztettem metszőfogaim nyakába és szívni kezdtem vérét.
- Ez az drágám, jól csinálod. – mondta és a hajamba túrt. Vére, mint mindig most is kábítószerként hatott rám, egyik kezemet elvettem nyakáról mellkasára tettem.
- Óvatos legyél. – visszamorogtam rá.
- Sss, szeretlek Katherine. – mondta csókolgatva a nyakam. Még egy kicsit szívtam a véréből aztán elengedtem.
- Nem vagy még szomjas? Bírom, ha kell. – mondta nekem, lovagiasan.
- Köszönöm, de nem kell. – mondtam megtörölve számat. Mielőtt visszanőttek a szemfogaim kezembe haraptam. Kezemet szájához tettem, ivásra kényszerítve.
- Dean igyál! – parancsoltam rá, ő nem szólt semmit, szófogadóan ivott pár kortyot belőlem. Megtörölte ő is a száját, csak álltunk egymással szemben. Percekkel később egy hangot hallottam fejemben. „ Most elvesztetek egymástestének elemzésében, vagy mindketten meghibbantatok? „ – kérdezte April a fejemben. Nem tehettem róla, nevetnem kellett. Visszaküldtem neki gondolati úton a választ. „ – Egyik sem. Kinyithatjátok az ajtót, már jól vagyok.”
- Min nevettél édesem? – kérdezte Dean közelebb lépve hozzám.
- Csak Aprillel kommunikáltam az előbb. – mosolyogtam rá.
- És mit, ha szabad tudnom? – kérdezte felhúzva szemöldökét.
- Csak kíváncsi volt, hogy elvesztünk egymásban vagy meghibbantunk. – nevettem el magam újra.
- Szerintem egyik sem, de az elsőben benne lennék. – magához húzott és hevesen megcsókolt. Éppen hevesebbé vált csókunk, mikor ránk nyitott April.
- Azt hiszem, majd később visszanézünk. A gyakorló pályán leszünk, jó szórakozást. – be is csukta az ajtót. Nem tehettem róla elnevettem magam, Deannal együtt nevettem.
- Akkor most mit is csináljunk? – kérdezett rá szerelmem.
- Mit szeretnél csinálni? – kérdeztem vissza mosollyal az arcomon.
- Itt ez az ágy, mi ketten vagyunk. – elkezdett az ágy felé tolni.
- Várjál egy kicsit, nem te mondtad tegnap este, hogy ki kell bírnunk egymás nélkül? – állítottam meg és szemébe néztem.
- Akkor hagyjuk az egészet. – megfordult nekem háttal. Hátulról átöleltem, közben a reakcióját figyeltem.
- Felejtsd el, amit akkor mondtam, kellesz nekem. – miközben beszélt megfordult és megfogta az arcom.
- nekem is te, de én tartom magam az egyességünkhöz. – levettem a kezét magamról. Többet nem beszélt, várt egy percet, megcsókolt keményen visszacsókoltam neki. Átkaroltam a nyakát, ő pedig felemelte a lábam, az ölében kötöttem ki. Szenvedély eluralkodott rajtunk, csókjaink elhúzódtak, már csak azt vettem észre az ágyon ülök. Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
- Dean, most nem kellene ezt csinálnunk. Tudom, hogy itt van, akit keresünk. – mondtam neki, de ő csak a nyakamat csókolgatta.
- Dean, figyelj rám egy kicsit. – próbáltam magamra vonni a figyelmét.
- Csak rád figyelek most is, szeretlek Kath. – motyogta a nyakamba, aztán folytatta.
- Dean Williams kérlek, fejezd be. Most fontosabb dolgunk van. – emeltem fel a hangom.
- Bocsáss meg édesem, csak annyira szeretlek. – mondta nekem már a szemembe nézve. Megcsókoltam egészen lágyan.
- Én is szeretlek, de most mennünk kell. – mosolyogtam rá. Felkelt rólam, felsegített és kézen fogva mentünk a többiek után.
- Na, végeztetek? – kérdezte April, mikor meglátott minket az ajtóban.
- Semmit sem csináltunk, többet nem is akarok róla beszélni. Számomra ő semmit sem jelent. – mondtam hangosan, hogy mindenki hallja a beszélgetésünket. Közben April gondolataiba küldtem egy mondatot. „ Egy szavamat se hidd el, szeretem őt. „– barátnőm rám nézett és játszotta szerepét.
- Ennyire összevesztetek, sajnálom. Biztos kibékültök. – mondtam tartva a látszatot.
- Soha többé nem fogunk kibékülni. Rá kellett jönnöm nem szeretem. – egyre hangosabban beszéltem, mint aki hiszti rohamot kapott.
- Hé, hölgyeim ezt nem itt kellene megbeszélni. Ha bármi problémája van, bármelyikjüknek a segítségükre vagyok. Most már egy család vagyunk. – mondta nekem Valdemar.
- Beszélhetnénk akkor? – kérdeztem tőle kiskutya szemekkel nézve.
- Emberek, mindenki folytassa a gyakorlást. – kiáltotta el magát Valdemar.
- Gyere, menjünk egy halkabb helyre. – megfogta a csuklóm és maga után húzott. Folyosókon bolyongtunk egészen egy nagyobb beugróig ott megállt és betolt. A bejárat előtt megállt, megint mormogott valamit és egy fal került elénk. Kezéből egy kis láng gyulladt fel, felfelé tartotta az pedig engedelmesen a plafonig cikázott.
- Mindenki előtt hazudtál vagy tényleg igazat mondtál? – kérdezte tőlem.
- Igen, teljes szívemből. – hazudtam neki.
- Ahhoz képest, hogy vérszívó vagy gyönyörű ember lennél. – elkezdett játszani a hajammal.
- Ehhez kellene segítség, újra ember akarok lenni. Egy különleges lányra van szükségem, aki varázslatot meg tudná csinálni. – őszintén mondtam neki, legalábbis ezt a részét.
- Ha tényleg ember akarsz lenni, abban segíthetek. – mondta és közelebb jött hozzám.
- Mondd meg ki az a lány, annyi elég. – válaszoltam neki.
- Ha nem bántasz, megteszem. – mondta nekem, megfogta az arcom és megcsókolt. A látszatot fenn kellett tartani ezért visszacsókoltam neki, aztán elváltunk.
- Az a lány tényleg nagyon különleges, mint te. Ma este találkozzunk a szobámban. – mondta nekem, a falat lebontotta és a fény is eltüntette. Bajban vagyok nagyon, de muszáj megtennem.
- Este találkozunk. – mondtam neki egy rövid csók kíséretében. Mint férfi nem nézett ki rosszul bronzbarna bőr, kék szemek, kigyúrt felsőtest. Egy problémám van, vele a stílusától hányingerem van, egyszerűen undorodom tőle már most. Nem tudom, hogy fogom kibírni az éjszakát vele, remélem, hamar elmondja ki az.
- Megbeszélted vele? – kérdezte tőlem April.
- Igen, de beszélnem kell veled és vele. – válaszoltam egyszerűen.
- Gyere, sétáljunk úgy is vége az edzésnek. – átkarolt barátnőm, visszaindultunk szobánkba.
- Mi történt? Kiderítetted ki az? – kérdések sorát tette fel.
- Elkezdett bókolgatni, hogy szép vagyok, aztán megcsókolt. Visszacsókoltam neki, de szerencsére bejött a tervünk. Dean nem tetszik neki, sajnos este hivatalos vagyok a szobájába, azaz az ágyába. – meséltem neki.
- Biztos vagy benne, hogy elmondja? – kérdezett rá April.
- Tudom, mit csinálok, legalábbis remélem. – mondtam neki félve. Tényleg ennyire ember akarnék lenni, hogy mindent feláldozok? Dean tudja, miért teszem, nem örült a tervemnek, de belement, egy jó ügyet szolgálunk.
- Kath beszélhetünk? – kérdezte meg Sam, mikor nyitottuk az ajtót.
- April mindjárt megyek utánad. – felé fordultam, ő csak bólintott egyet.
- Mondjad, hallgatlak. – fordultam a fiatalabbik Williams felé.
- Itt nem alkalmas, gyere be. – mondta kinyitva előttem az ajtót.
- Kath, aggódtam érted. – mondta Dean szorosan átölelve.
- Most már minden rendben csak egy éjszakát kell kibírnom vele. Ha kell, megölöm, de tudnom kell ki az. – mondtam neki kedvesen.
- Nekem most beszélnem kell Aprillel. – mondta Sam és átment a túlsó szobába.
- A színjátékot sosem kedveltem, de ez most meghozta a várt eredményt. – nézett rám mosolyt erőltetve az arcára.
- Köszönöm, hogy megértesz, most mennem kell. A végén még lebukunk. – nevetettem el magam keservesen.
- Vigyázz magadra. – mondta egy rövid csók kíséretében.
- Úgy lesz, tudod, vámpír vagyok, nem eshet bántódásom. – villantottam rá fogaim. Átmentem a mi szobánkba, ahol a többiek, tűnök ülve vártak.
- Kath már mindenhol kerestelek. – sietett hozzám Emily kétségbeesetten.
- Neked is, szia, Emily. Itt vagyok, semmi bajom. – nyugtattam meg.
- Készülnünk kell az estére, te még meg sem mondtad milyen színű legyen a ruhád. – mondta nekem hisztizve.
- Emily először is milyen ünnepségről van szó? – kérdeztem rá.
- Szerveztünk egy ünnepséget a tiszteletetekre, most először vannak vámpír tagjaink. – ujjongott nekem.
- Szóval milyen színű legyen az estélyid? – kérdezett rá újra még izgatottabban.
- Legyen a lila árnyalatai, ami a végénél átmegy kékbe. A ruhám felsőrésze legyen pánt nélküli szív alakú kivágással. Simuljon, rá az alakomra egészen a térd részig onnan pedig bővüljön. Ez megfelel nektek? – kérdeztem először Emilyre nézve, April gondolataiba merült.
- Tökéletesen fog állni rajtad. Várj, egy percet mindjárt megcsinálom. – mondta nekem. Elkezdett valamit mormolni, előttem megjelent egy felhő, ami magába kerített. Valami erő magával ragadott a semmiből egy anyag került elő, rám tekeredett. A füstfelhők eltűntek én pedig ott álltam az elképzelt ruhámban, lábamon egy lila magas sarkú cipőt viseltem.
- Most forogj meg benne, ugyan is a hátulja, fűzős lett, van egy meglepetésem neked is. – mondta Emily mire én körbepördültem. A csuklómon egy karkötőt vettem észre lila kristályberakásokkal. Nyakamban egy selyemszállal megfogott medál lógott, egy pentagramma. Középen és az öt szélén egy-egy lila kristály csillogott.
- Emily, most tényleg kitettél magadért, gyönyörűek köszönöm. – mosolyogtam rá, majd megöleltem őt.
- April, a te ruhád milyen? – kérdeztem tőle, de nem válaszolt.
- Hahó April, figyelsz te rám? – kérdeztem rá már hangosabban, kezemmel előtte legyezve.
- Bocsánat, elbambultam. Mit kérdeztél? – kérdezett vissza figyelve.
- Mutasd meg a ruhád, arra kértelek. – ismételtem el neki újra a kérdést.
- Persze, Emily rám varázsolnád újra? – kérdezte a lányra nézve. Kopogtatást hallottunk az ajtó felöl, Emily résnyire kinyitotta, hogy mi ne látszódjunk.
- Igen? – kérdezte a szemben álló személytől.
- Mennünk kellene hölgyeim. – hallottuk meg Sam hangját.
- Egy pillanat és megyünk. – válaszolt a boszorkány és becsukta az ajtót.
- Oké April most egyből megcsinálom a hajadat hozzá. – közölte vele egyből, mire barátnőm csak bólintott. Egy gyönyörű fél vállas ruhát pillantottam meg rajta. Az egyik vállát szabadon hagyta, másikat pedig egy háromnegyedes denevér ujjal eltakarta. Bal oldalt alul a ruhája fel volt slisszolva. Az egész ruha smaragdzöld színben pompázott, nyakában egy hasonló nyaklánc fityegett, mint nekem, de ez zöld színű. Hozzá passzoló karkötőt kapott ő is.
- Gyönyörűen nézel ki April. – mosolyogtam rá. Közben a haja is megváltozott kivasalt tincseiből hullámos lett, elülső szálakat hátra fogatta.
- Meseszép vagy te is Kath. – mosolygott vissza. Emily egy tükröt tartott elém, hogy megnézhessem hajkölteményem. Göndör fürtjeim coff szerűen feltűzve lobogtak lefelé, bár inkább kontyra hasonlított.
- Emily te nem készülődsz? – kérdeztem rá, mire ő csak vigyorgott, mint egy kisgyerek. Csettintett egyet a kis boszorkány és egy csodás fehér-fekete ruhakölteményben állt. Alul nagy abronccsal, felül pedig szolidabb szív alakú kivágással, mint az enyém, jobban megnézve gyöngyökkel van kirakva a felső része, derekát egy fekete szalag díszítette. Az ő nyakláncán lévő szalag fehér selyem, mint a kövek benne, kivéve a középső, az fekete színű.
- Ugye tudod, hogy nagyon jó divattervező lennél. – mondta neki April, én pedig hevesen bólogattam, remélve ezzel nem lógta ki magát a hajam.
- Köszönöm, de indulnunk kell most. – tolt kifelé minket az ajtón. Szembe találtuk magunkat Deannel és Sammel.
- Most én leszek a kísérőd. – mondta nekem Sam, nyújtva a karját. Ahogy végignéztem rajtuk eléggé fess mindkettő, de megakadt a szemem nyakkendőkön. Deanné olyan lila, mint a ruhám és nyakláncom, Samé pedig zöld, mint Aprilé. Emily rájött, hogy hazudtam neki is, ügyes kis boszorkány azt meg kell hagyni.
- Ha muszáj, akkor elfogadom. – mondtam neki belekarolva.
- April, Emily. – mondta Dean mindkét karját felajánlva lányoknak. Egy szó nélkül belékaroltak, így indultunk a nagyterembe. Emily mondta az irányt. Nagyjából száz ember nézett ránk, mikor megérkeztünk, Valdemar nagy vigyorral az arcán fogadott. A régi szokásokhoz híven meghajolt és felém nyújtotta kezét felkérve egy táncra. Illemtudóan pukedliztem kezébe tettem sajátom és elindultunk a parkett közepére. Táncba kezdtünk a lassú zenére először csak némán szótlanul.
- Szóval elmondod ki az? – kérdeztem meg egy kis idő után.
- Mindent időben megtudsz. – mosolygott közelebb húzva magához, ezzel abbahagytuk a keringőt. Elkezdte puszilgatni a nyakam alig észrevehetően. De akkor valaki megkocogtatta a hátát, oldalra fordult, így én is láttam ki az.
- Szabad egy táncra? – kérdezte Valdemart, de kezét felém nyújtotta. A férfinek beleszólása sem lehetett, én megfogtam a kezét.
- Igen, szabad lesz. – válaszoltam mosolyogva. Deannel elindultam Valdemartól távolabbi sarokba, ott kezdtünk keringőzni. Nem is tudtam, hogy tud táncolni, meg voltam győződve, hogy ilyet nem tanított nekik az apjuk.
- Köszönöm, végre elszabadultam mellőle. Nem tudom, meddig fogom bírni nélküled. – mondtam neki egy nagyot sóhajtva.
- Ki kell bírnunk szerelmem. Utána, ha minden helyre jön, magamévá teszlek. – kacsintott egy csibészes féloldalas mosoly kíséretében. Nem tudtam neki ellenállni, szerencsére megforgatott egyenesen Sam karjában álltam meg.
- Egy táncra szabad lesz, ha már a kísérőd vagyok? – kérdezte, mire csak bólintottam egyet.
- Szóval most már kibékültél velem? Nem akarsz már megölni? – kérdeztem tőle nevetve.
- Előtte sem akartalak megölni a bátyám miatt, de most már két indokom van rá. Amúgy nem vagy te olyan rossz, kissé félre ismertelek. Ezt sajnálom komolyan. – mondta nekem őszintén.
- Te sem vagy olyan rossz, kedvellek. De ha megbántod Aprilt lehet, megöllek. – villantottam ki fogaim.
- Hé nyugi nem fogom megbántani azt hiszem szeretem őt. – vigyorgott rám kedvesen.
- bocsánat, lekérhetem? – kérdezett engem barátnőm. Nem tehetek róla elnevettem magam, elengedtem Sam kezét és arrébb álltam. Ők táncba kezdtek eltűnt a külvilág körülöttük, csak ők voltak egymásnak. Valaki átölelte a derekam hátulról, reméltem Dean az. De csalódnom kellett Valdemar állt mögöttem, megfordultam és elkezdtem beszélni.
- Táncolunk vagy csak itt állunk egész este?
- Melyiket szeretnéd, én tudnék egy másikat is. – az egyik kezét lejjebb csúsztatta a fenekem felé.
- Most még táncoljunk, ne mutass rossz példát a tanítványaidnak. – elindultam a tömegbe Valdemar pulikutya módjára követett. Megfogta a kezem és táncba kezdtünk, forogtunk egészen másfajta keringőt járva. Néha felemelt, de inkább elkezdtem hozzá beszélni hátha megpuhítom.
- Szóval elmondod ki a keresett személy? – kérdeztem tőle újra.
- Pontosabban mennyire közel van? – kérdezősködtem.
- Pontosan? Végig ott volt az orrod előtt. – suttogta.
- Emily? – kérdeztem rá, de ő semmit se mondott csak megforgatott. Kipördültem egyenesen Dean karjaiba.
- Újra visszatérsz hozzám? – kérdezte tőlem nevetve. Valdemar felé pillantottam bocsánatkérően, aztán visszafordultam Dean felé.
- Sosem hagytalak el, de most táncoljunk. – kacsintottam rá.
- Megtudtad ki a keresett személy? – kérdezett rá egyből. Semmit sem szóltam csak bólintottam.
- Van egy tervem, kapj el. – mondtam neki, ki pörgetett, ahogy visszapörögtem elestem. Ő már készen tartotta a karjait, ájulást színleltem.
- Katherine, Kath, jól vagy? Kath szólalj meg! – mondogatta nekem, de fenn tartottam az álcát.
- Valaki segítsen! – kiáltotta el magát.
- Mi történt? – kérdezte April, ahogy oda ért.
- Hogyan ájult el? – kérdezte Sam mellettünk.
- Csak táncoltunk és elájult, túl meleg van itt benn. – mondta Dean, ügyesen kibeszélte.
- Vidd vissza a szobájába, ne csináljatok botrányt. Ez az este rólatok szólt. – mondta Valdmar mellénk érve. Dean karjába vett és elindultunk szobánkba. Gyorsan ment velem lehet már futott is. Beért velem az ajtón, letett az ágyamra én pedig kinyitottam a szemem.
- Köszönöm, már nem bírtam tovább. – mondtam neki mosolyogva.
- Jó színésznő lennél, az egyszer biztos. – nevetett fel ő is. Leült az ágyam mellé, kezénél fogva magamhoz húztam és megcsókoltam. Kinyitódott az ajtó és berohant rajta April, Sam és Emily.
- Látom már nagyon jól vagy. – mondta nekem April. Felültünk az ágyon mosolyogva.
- Gyertek beljebb, mesélnem kell. Megtudtam ki az. – mondtam nekik, közben közelebb bújtam Deanhez.
- Ki az, ismerem őt? – kérdezte Emily miközben leült az ágy másik szélére.
- Jobban ismered, mint azt gondolnád. – kérdőn néztek rám, így folytattam.
- Te vagy az Emily!
- Melyik az ágyam? – kérdeztem egy kicsit kedvesebben.
- Az ajtó felöli, gondoltam találkozni akarsz a barátoddal. – nézett rám félénken Emily.
- Köszönöm, de szerintem nem lesz rá szükség. Mostantól viselkedni fogok, mint egy úri hölgy a 19. században. – mosolyogtam elégedetten.
- Ezzel csak egy probléma van, te már akkor sem tudtál viselkedni. – nevetett April a mellettem lévő ágyra dőlve.
- Kérlek, meséljétek el nekem milyen a világ most? – kérlelt minket a fehér szemű lány.
- Miért te még sosem jártál kinn? – kérdeztem vissza tátott szájjal.
- Nem igazán, mi nem hagyhatjuk el a kastély falait. Azt mondták nagyon veszélyes a külvilág, rossz emberek felhasználhatnak. Állítólag sok ember magának akarja az erőmet. – mesélte nekünk zavarban.
- Annyi szép hely van kinn a világban, például Amerika. Mi onnan jöttünk keresni egy embert. – mesélte neki ábrándozva barátnőm.
- Kit kerestek, hátha tudok segíteni, itt mindenkit ismerek. – vidult fel egyből Emily.
- Egy boszorkányról van szó, aki nagyon erős. – mondtam közömbösen.
- Még valami információ, mert így nagyon tág a kör. – próbálkozott még tovább.
- Van, egy kristályunk azt kellene használni, egy kis vérrel. Egy vámpírból varázslat segítségével embert kellene csinálni. – világosítottam rá az igazságra.
- Nem tudom, ki bír ekkora erővel, de én állítólag a salemi boszorkányok leszármazottja vagyok. Van egy ősi legenda egy lányról, aki a jó és rossz energiákat is uralni tudja. – töprengett tovább félhangosan.
- Tudod ki az a lány? – kérdeztük egyszerre Aprillel.
- Sajnos a mester senkinek sem mondja el, de itt él köztünk, arról tudomást szereztünk már. – nézett először Aprilre majd rám.
- Beszélnünk kell Valdemarral. – emlékeztettem magam.
- Kath milyen volt a 19. század a Santos ikrekkel? – kérdezte tőlem Emily kikerekedett szemekkel.
- Furcsa egy lány vagy te, de nem bánom mesélhetek, ha annyira szeretnéd. – mosolyogtam rá igazán. Elkezdtem neki mesélni, hogy kerültem oda, mit tettem, nem is beszélve a szerelmi életemről. Nem vagyok rá büszke, de akkor két férfit szédítettem egyszerre. Ma már talán a nevüket sem tudom, vámpírrá változtattam őket, de az óta semmit sem hallottam felőlük. Gyorsan befejeztem a történetem, kihagyva részleteket.
- Kérdezhetek valamit? – néztem Emilyre gondolkodva.
- Persze, a jövőn kívül mindent elmondhatok. – nézett maga elé, hirtelen hallgatagsággal.
- Miért mondtad azt, hogy egymást tettük tönkre Aprillel? – kérdeztem meg, már fel akartam tenni ezt a kérdést.
- Ha nem tudtok, róla inkább nem mondanám el. – tért ki válasz elől.
- Emily kérlek, mondd el nekünk? – kérlelte April.
- Jó, de ne rám legyetek mérgesek. – válaszul bólogattunk, ő pedig folytatta.
- Látom mindenki múltját, akár ember, akár más teremtmény. A ti múltatokban feltűnt egy igen érdekes férfi, aki egy lányt keresett magának. Konkrétan Katherine eltűnése után, valakivel helyettesíteni akarta hiányérzetét. April tulajdonságai nagyon hasonlítottak Katherine-hez, ezért változtatta át. Az a bizonyos férfi, név szerint Nicklaus Evans. – mondta Emily, mire nekem teljesen összeállt a kép, Aprilre néztem, aki maga elé nézett erőltetetten.
- April úgy sajnálom, ha nincs Rebekah lehetne rendes életed. – kezdtem, de rám nézett ezzel belém fojtva a szót.
- Nem kell bocsánatot kérned Kath. Ha te nem lennél, most nem ismerném a boldogságot Sam mellett, nem ismerném az igazi barátságot. Kath, miattad menekültem meg, szeretem, hogy az vagyok aki. – mosolygott rám. Felálltam az ágyról, átültem az övére és megöleltem.
- Köszönjük, hogy elmondtad nekünk Emily. – mosolyogtunk rá mindketten, a baráti ölelkezés után.
- Szóra sem érdemes, most inkább aludjunk, holnap nehéz napunk lesz. – nézett ránk.
- Megint a jövőbe néztél? – válasz helyett csak bólogatást kaptam.
- Várj egy kicsit. – mondtam neki, April felállt az ágyról. Elkezdtem rendezkedni, kis éjjeli szekrényeket az ablak felé toltam, így a három ágyat egybe toltam. Egymás mellett sorakoztak a kisszekrények a legszélső ágy mellett.
- Kész is van. – mosolyogtam elégedetten.
- Ez elképesztő, milyen gyors és erős vagy. – mondta Em.
- Jól sikerült. – nézett rám A elégedetten.
- Most már aludhatunk. – bebújtam az ajtó felöli részre. Barátnőm mellém huppant, Emily is mellénk feküdt óvatosan.
- Nyugi Em, nem fogunk megenni. – nyugtattam meg újra.
- Csak zacskós véren élünk. – kontrázott rá A. Másnap reggel fitten keltünk fel, igaz torkomat mardosta az éhség. Kopogtatást hallottam, körbe néztem mindenki fent van-e és senki sem öltözik. Megbizonyosodtam róla minden rendben van, így ajtót nyitottam.
- Szia, szépségem. – mondta Dean és bejött az ajtón.
- Hello mindenkinek. Szia, gyönyörűm! – jött be utána Sam és egyből Aprilhez ment, köszöntötte egy csókkal. Dean nem habozott újra birtokba vette számat, nyelvével játékosan szétnyitotta számat, belülről feltérképezett mindent. Válaszul nyelvemmel az övét piszkáltam, de akkor kinőttek a szemfogaim. Ellöktem magamtól, mielőtt neki támadtam volna.
- Menjetek ki a szobából! – parancsolta Dean először Samre és Aprilre nézve. Barátnőm semmit sem szólt, kézen fogta szerelmét és kisétáltak az ajtón. Emily csak engem bámult tátott szájjal.
- Emily kérlek, menj ki, akkor nem esik bántódásod. Menj most! – kiáltott oda neki, mire a lány elindult. Neki akartam menni és kiszívni lüktető vérét, de Dean az ajtó mellé nyomott a falnak.
- Zárjátok be az ajtót kívülről és senkit se engedjetek a közelbe. – parancsolta Dean mire Emily bólintott, hallottam kulccsal záródni az ajtót, miközben morgások hagyták el a számat.
- Mióta nem ittál Kath? – kérdezte tőlem kedvesen.
- Engedj el. – morogtam állatiasan.
- Gyere közelebb, óvatosan. – kérlelt rá, megfogta kezeimet és a vállára tette.
- Édesem, nyugodj meg. – tovább beszélt hozzám, magához húzott derekamnál fogva. Elkezdte csókolgatni nyakam, szabadon hagyva nyakát. Belemélyesztettem metszőfogaim nyakába és szívni kezdtem vérét.
- Ez az drágám, jól csinálod. – mondta és a hajamba túrt. Vére, mint mindig most is kábítószerként hatott rám, egyik kezemet elvettem nyakáról mellkasára tettem.
- Óvatos legyél. – visszamorogtam rá.
- Sss, szeretlek Katherine. – mondta csókolgatva a nyakam. Még egy kicsit szívtam a véréből aztán elengedtem.
- Nem vagy még szomjas? Bírom, ha kell. – mondta nekem, lovagiasan.
- Köszönöm, de nem kell. – mondtam megtörölve számat. Mielőtt visszanőttek a szemfogaim kezembe haraptam. Kezemet szájához tettem, ivásra kényszerítve.
- Dean igyál! – parancsoltam rá, ő nem szólt semmit, szófogadóan ivott pár kortyot belőlem. Megtörölte ő is a száját, csak álltunk egymással szemben. Percekkel később egy hangot hallottam fejemben. „ Most elvesztetek egymástestének elemzésében, vagy mindketten meghibbantatok? „ – kérdezte April a fejemben. Nem tehettem róla, nevetnem kellett. Visszaküldtem neki gondolati úton a választ. „ – Egyik sem. Kinyithatjátok az ajtót, már jól vagyok.”
- Min nevettél édesem? – kérdezte Dean közelebb lépve hozzám.
- Csak Aprillel kommunikáltam az előbb. – mosolyogtam rá.
- És mit, ha szabad tudnom? – kérdezte felhúzva szemöldökét.
- Csak kíváncsi volt, hogy elvesztünk egymásban vagy meghibbantunk. – nevettem el magam újra.
- Szerintem egyik sem, de az elsőben benne lennék. – magához húzott és hevesen megcsókolt. Éppen hevesebbé vált csókunk, mikor ránk nyitott April.
- Azt hiszem, majd később visszanézünk. A gyakorló pályán leszünk, jó szórakozást. – be is csukta az ajtót. Nem tehettem róla elnevettem magam, Deannal együtt nevettem.
- Akkor most mit is csináljunk? – kérdezett rá szerelmem.
- Mit szeretnél csinálni? – kérdeztem vissza mosollyal az arcomon.
- Itt ez az ágy, mi ketten vagyunk. – elkezdett az ágy felé tolni.
- Várjál egy kicsit, nem te mondtad tegnap este, hogy ki kell bírnunk egymás nélkül? – állítottam meg és szemébe néztem.
- Akkor hagyjuk az egészet. – megfordult nekem háttal. Hátulról átöleltem, közben a reakcióját figyeltem.
- Felejtsd el, amit akkor mondtam, kellesz nekem. – miközben beszélt megfordult és megfogta az arcom.
- nekem is te, de én tartom magam az egyességünkhöz. – levettem a kezét magamról. Többet nem beszélt, várt egy percet, megcsókolt keményen visszacsókoltam neki. Átkaroltam a nyakát, ő pedig felemelte a lábam, az ölében kötöttem ki. Szenvedély eluralkodott rajtunk, csókjaink elhúzódtak, már csak azt vettem észre az ágyon ülök. Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
- Dean, most nem kellene ezt csinálnunk. Tudom, hogy itt van, akit keresünk. – mondtam neki, de ő csak a nyakamat csókolgatta.
- Dean, figyelj rám egy kicsit. – próbáltam magamra vonni a figyelmét.
- Csak rád figyelek most is, szeretlek Kath. – motyogta a nyakamba, aztán folytatta.
- Dean Williams kérlek, fejezd be. Most fontosabb dolgunk van. – emeltem fel a hangom.
- Bocsáss meg édesem, csak annyira szeretlek. – mondta nekem már a szemembe nézve. Megcsókoltam egészen lágyan.
- Én is szeretlek, de most mennünk kell. – mosolyogtam rá. Felkelt rólam, felsegített és kézen fogva mentünk a többiek után.
- Na, végeztetek? – kérdezte April, mikor meglátott minket az ajtóban.
- Semmit sem csináltunk, többet nem is akarok róla beszélni. Számomra ő semmit sem jelent. – mondtam hangosan, hogy mindenki hallja a beszélgetésünket. Közben April gondolataiba küldtem egy mondatot. „ Egy szavamat se hidd el, szeretem őt. „– barátnőm rám nézett és játszotta szerepét.
- Ennyire összevesztetek, sajnálom. Biztos kibékültök. – mondtam tartva a látszatot.
- Soha többé nem fogunk kibékülni. Rá kellett jönnöm nem szeretem. – egyre hangosabban beszéltem, mint aki hiszti rohamot kapott.
- Hé, hölgyeim ezt nem itt kellene megbeszélni. Ha bármi problémája van, bármelyikjüknek a segítségükre vagyok. Most már egy család vagyunk. – mondta nekem Valdemar.
- Beszélhetnénk akkor? – kérdeztem tőle kiskutya szemekkel nézve.
- Emberek, mindenki folytassa a gyakorlást. – kiáltotta el magát Valdemar.
- Gyere, menjünk egy halkabb helyre. – megfogta a csuklóm és maga után húzott. Folyosókon bolyongtunk egészen egy nagyobb beugróig ott megállt és betolt. A bejárat előtt megállt, megint mormogott valamit és egy fal került elénk. Kezéből egy kis láng gyulladt fel, felfelé tartotta az pedig engedelmesen a plafonig cikázott.
- Mindenki előtt hazudtál vagy tényleg igazat mondtál? – kérdezte tőlem.
- Igen, teljes szívemből. – hazudtam neki.
- Ahhoz képest, hogy vérszívó vagy gyönyörű ember lennél. – elkezdett játszani a hajammal.
- Ehhez kellene segítség, újra ember akarok lenni. Egy különleges lányra van szükségem, aki varázslatot meg tudná csinálni. – őszintén mondtam neki, legalábbis ezt a részét.
- Ha tényleg ember akarsz lenni, abban segíthetek. – mondta és közelebb jött hozzám.
- Mondd meg ki az a lány, annyi elég. – válaszoltam neki.
- Ha nem bántasz, megteszem. – mondta nekem, megfogta az arcom és megcsókolt. A látszatot fenn kellett tartani ezért visszacsókoltam neki, aztán elváltunk.
- Az a lány tényleg nagyon különleges, mint te. Ma este találkozzunk a szobámban. – mondta nekem, a falat lebontotta és a fény is eltüntette. Bajban vagyok nagyon, de muszáj megtennem.
- Este találkozunk. – mondtam neki egy rövid csók kíséretében. Mint férfi nem nézett ki rosszul bronzbarna bőr, kék szemek, kigyúrt felsőtest. Egy problémám van, vele a stílusától hányingerem van, egyszerűen undorodom tőle már most. Nem tudom, hogy fogom kibírni az éjszakát vele, remélem, hamar elmondja ki az.
- Megbeszélted vele? – kérdezte tőlem April.
- Igen, de beszélnem kell veled és vele. – válaszoltam egyszerűen.
- Gyere, sétáljunk úgy is vége az edzésnek. – átkarolt barátnőm, visszaindultunk szobánkba.
- Mi történt? Kiderítetted ki az? – kérdések sorát tette fel.
- Elkezdett bókolgatni, hogy szép vagyok, aztán megcsókolt. Visszacsókoltam neki, de szerencsére bejött a tervünk. Dean nem tetszik neki, sajnos este hivatalos vagyok a szobájába, azaz az ágyába. – meséltem neki.
- Biztos vagy benne, hogy elmondja? – kérdezett rá April.
- Tudom, mit csinálok, legalábbis remélem. – mondtam neki félve. Tényleg ennyire ember akarnék lenni, hogy mindent feláldozok? Dean tudja, miért teszem, nem örült a tervemnek, de belement, egy jó ügyet szolgálunk.
- Kath beszélhetünk? – kérdezte meg Sam, mikor nyitottuk az ajtót.
- April mindjárt megyek utánad. – felé fordultam, ő csak bólintott egyet.
- Mondjad, hallgatlak. – fordultam a fiatalabbik Williams felé.
- Itt nem alkalmas, gyere be. – mondta kinyitva előttem az ajtót.
- Kath, aggódtam érted. – mondta Dean szorosan átölelve.
- Most már minden rendben csak egy éjszakát kell kibírnom vele. Ha kell, megölöm, de tudnom kell ki az. – mondtam neki kedvesen.
- Nekem most beszélnem kell Aprillel. – mondta Sam és átment a túlsó szobába.
- A színjátékot sosem kedveltem, de ez most meghozta a várt eredményt. – nézett rám mosolyt erőltetve az arcára.
- Köszönöm, hogy megértesz, most mennem kell. A végén még lebukunk. – nevetettem el magam keservesen.
- Vigyázz magadra. – mondta egy rövid csók kíséretében.
- Úgy lesz, tudod, vámpír vagyok, nem eshet bántódásom. – villantottam rá fogaim. Átmentem a mi szobánkba, ahol a többiek, tűnök ülve vártak.
- Kath már mindenhol kerestelek. – sietett hozzám Emily kétségbeesetten.
- Neked is, szia, Emily. Itt vagyok, semmi bajom. – nyugtattam meg.
- Készülnünk kell az estére, te még meg sem mondtad milyen színű legyen a ruhád. – mondta nekem hisztizve.
- Emily először is milyen ünnepségről van szó? – kérdeztem rá.
- Szerveztünk egy ünnepséget a tiszteletetekre, most először vannak vámpír tagjaink. – ujjongott nekem.
- Szóval milyen színű legyen az estélyid? – kérdezett rá újra még izgatottabban.
- Legyen a lila árnyalatai, ami a végénél átmegy kékbe. A ruhám felsőrésze legyen pánt nélküli szív alakú kivágással. Simuljon, rá az alakomra egészen a térd részig onnan pedig bővüljön. Ez megfelel nektek? – kérdeztem először Emilyre nézve, April gondolataiba merült.
- Tökéletesen fog állni rajtad. Várj, egy percet mindjárt megcsinálom. – mondta nekem. Elkezdett valamit mormolni, előttem megjelent egy felhő, ami magába kerített. Valami erő magával ragadott a semmiből egy anyag került elő, rám tekeredett. A füstfelhők eltűntek én pedig ott álltam az elképzelt ruhámban, lábamon egy lila magas sarkú cipőt viseltem.
- Most forogj meg benne, ugyan is a hátulja, fűzős lett, van egy meglepetésem neked is. – mondta Emily mire én körbepördültem. A csuklómon egy karkötőt vettem észre lila kristályberakásokkal. Nyakamban egy selyemszállal megfogott medál lógott, egy pentagramma. Középen és az öt szélén egy-egy lila kristály csillogott.
- Emily, most tényleg kitettél magadért, gyönyörűek köszönöm. – mosolyogtam rá, majd megöleltem őt.
- April, a te ruhád milyen? – kérdeztem tőle, de nem válaszolt.
- Hahó April, figyelsz te rám? – kérdeztem rá már hangosabban, kezemmel előtte legyezve.
- Bocsánat, elbambultam. Mit kérdeztél? – kérdezett vissza figyelve.
- Mutasd meg a ruhád, arra kértelek. – ismételtem el neki újra a kérdést.
- Persze, Emily rám varázsolnád újra? – kérdezte a lányra nézve. Kopogtatást hallottunk az ajtó felöl, Emily résnyire kinyitotta, hogy mi ne látszódjunk.
- Igen? – kérdezte a szemben álló személytől.
- Mennünk kellene hölgyeim. – hallottuk meg Sam hangját.
- Egy pillanat és megyünk. – válaszolt a boszorkány és becsukta az ajtót.
- Oké April most egyből megcsinálom a hajadat hozzá. – közölte vele egyből, mire barátnőm csak bólintott. Egy gyönyörű fél vállas ruhát pillantottam meg rajta. Az egyik vállát szabadon hagyta, másikat pedig egy háromnegyedes denevér ujjal eltakarta. Bal oldalt alul a ruhája fel volt slisszolva. Az egész ruha smaragdzöld színben pompázott, nyakában egy hasonló nyaklánc fityegett, mint nekem, de ez zöld színű. Hozzá passzoló karkötőt kapott ő is.
- Gyönyörűen nézel ki April. – mosolyogtam rá. Közben a haja is megváltozott kivasalt tincseiből hullámos lett, elülső szálakat hátra fogatta.
- Meseszép vagy te is Kath. – mosolygott vissza. Emily egy tükröt tartott elém, hogy megnézhessem hajkölteményem. Göndör fürtjeim coff szerűen feltűzve lobogtak lefelé, bár inkább kontyra hasonlított.
- Emily te nem készülődsz? – kérdeztem rá, mire ő csak vigyorgott, mint egy kisgyerek. Csettintett egyet a kis boszorkány és egy csodás fehér-fekete ruhakölteményben állt. Alul nagy abronccsal, felül pedig szolidabb szív alakú kivágással, mint az enyém, jobban megnézve gyöngyökkel van kirakva a felső része, derekát egy fekete szalag díszítette. Az ő nyakláncán lévő szalag fehér selyem, mint a kövek benne, kivéve a középső, az fekete színű.
- Ugye tudod, hogy nagyon jó divattervező lennél. – mondta neki April, én pedig hevesen bólogattam, remélve ezzel nem lógta ki magát a hajam.
- Köszönöm, de indulnunk kell most. – tolt kifelé minket az ajtón. Szembe találtuk magunkat Deannel és Sammel.
- Most én leszek a kísérőd. – mondta nekem Sam, nyújtva a karját. Ahogy végignéztem rajtuk eléggé fess mindkettő, de megakadt a szemem nyakkendőkön. Deanné olyan lila, mint a ruhám és nyakláncom, Samé pedig zöld, mint Aprilé. Emily rájött, hogy hazudtam neki is, ügyes kis boszorkány azt meg kell hagyni.
- Ha muszáj, akkor elfogadom. – mondtam neki belekarolva.
- April, Emily. – mondta Dean mindkét karját felajánlva lányoknak. Egy szó nélkül belékaroltak, így indultunk a nagyterembe. Emily mondta az irányt. Nagyjából száz ember nézett ránk, mikor megérkeztünk, Valdemar nagy vigyorral az arcán fogadott. A régi szokásokhoz híven meghajolt és felém nyújtotta kezét felkérve egy táncra. Illemtudóan pukedliztem kezébe tettem sajátom és elindultunk a parkett közepére. Táncba kezdtünk a lassú zenére először csak némán szótlanul.
- Szóval elmondod ki az? – kérdeztem meg egy kis idő után.
- Mindent időben megtudsz. – mosolygott közelebb húzva magához, ezzel abbahagytuk a keringőt. Elkezdte puszilgatni a nyakam alig észrevehetően. De akkor valaki megkocogtatta a hátát, oldalra fordult, így én is láttam ki az.
- Szabad egy táncra? – kérdezte Valdemart, de kezét felém nyújtotta. A férfinek beleszólása sem lehetett, én megfogtam a kezét.
- Igen, szabad lesz. – válaszoltam mosolyogva. Deannel elindultam Valdemartól távolabbi sarokba, ott kezdtünk keringőzni. Nem is tudtam, hogy tud táncolni, meg voltam győződve, hogy ilyet nem tanított nekik az apjuk.
- Köszönöm, végre elszabadultam mellőle. Nem tudom, meddig fogom bírni nélküled. – mondtam neki egy nagyot sóhajtva.
- Ki kell bírnunk szerelmem. Utána, ha minden helyre jön, magamévá teszlek. – kacsintott egy csibészes féloldalas mosoly kíséretében. Nem tudtam neki ellenállni, szerencsére megforgatott egyenesen Sam karjában álltam meg.
- Egy táncra szabad lesz, ha már a kísérőd vagyok? – kérdezte, mire csak bólintottam egyet.
- Szóval most már kibékültél velem? Nem akarsz már megölni? – kérdeztem tőle nevetve.
- Előtte sem akartalak megölni a bátyám miatt, de most már két indokom van rá. Amúgy nem vagy te olyan rossz, kissé félre ismertelek. Ezt sajnálom komolyan. – mondta nekem őszintén.
- Te sem vagy olyan rossz, kedvellek. De ha megbántod Aprilt lehet, megöllek. – villantottam ki fogaim.
- Hé nyugi nem fogom megbántani azt hiszem szeretem őt. – vigyorgott rám kedvesen.
- bocsánat, lekérhetem? – kérdezett engem barátnőm. Nem tehetek róla elnevettem magam, elengedtem Sam kezét és arrébb álltam. Ők táncba kezdtek eltűnt a külvilág körülöttük, csak ők voltak egymásnak. Valaki átölelte a derekam hátulról, reméltem Dean az. De csalódnom kellett Valdemar állt mögöttem, megfordultam és elkezdtem beszélni.
- Táncolunk vagy csak itt állunk egész este?
- Melyiket szeretnéd, én tudnék egy másikat is. – az egyik kezét lejjebb csúsztatta a fenekem felé.
- Most még táncoljunk, ne mutass rossz példát a tanítványaidnak. – elindultam a tömegbe Valdemar pulikutya módjára követett. Megfogta a kezem és táncba kezdtünk, forogtunk egészen másfajta keringőt járva. Néha felemelt, de inkább elkezdtem hozzá beszélni hátha megpuhítom.
- Szóval elmondod ki a keresett személy? – kérdeztem tőle újra.
- Pontosabban mennyire közel van? – kérdezősködtem.
- Pontosan? Végig ott volt az orrod előtt. – suttogta.
- Emily? – kérdeztem rá, de ő semmit se mondott csak megforgatott. Kipördültem egyenesen Dean karjaiba.
- Újra visszatérsz hozzám? – kérdezte tőlem nevetve. Valdemar felé pillantottam bocsánatkérően, aztán visszafordultam Dean felé.
- Sosem hagytalak el, de most táncoljunk. – kacsintottam rá.
- Megtudtad ki a keresett személy? – kérdezett rá egyből. Semmit sem szóltam csak bólintottam.
- Van egy tervem, kapj el. – mondtam neki, ki pörgetett, ahogy visszapörögtem elestem. Ő már készen tartotta a karjait, ájulást színleltem.
- Katherine, Kath, jól vagy? Kath szólalj meg! – mondogatta nekem, de fenn tartottam az álcát.
- Valaki segítsen! – kiáltotta el magát.
- Mi történt? – kérdezte April, ahogy oda ért.
- Hogyan ájult el? – kérdezte Sam mellettünk.
- Csak táncoltunk és elájult, túl meleg van itt benn. – mondta Dean, ügyesen kibeszélte.
- Vidd vissza a szobájába, ne csináljatok botrányt. Ez az este rólatok szólt. – mondta Valdmar mellénk érve. Dean karjába vett és elindultunk szobánkba. Gyorsan ment velem lehet már futott is. Beért velem az ajtón, letett az ágyamra én pedig kinyitottam a szemem.
- Köszönöm, már nem bírtam tovább. – mondtam neki mosolyogva.
- Jó színésznő lennél, az egyszer biztos. – nevetett fel ő is. Leült az ágyam mellé, kezénél fogva magamhoz húztam és megcsókoltam. Kinyitódott az ajtó és berohant rajta April, Sam és Emily.
- Látom már nagyon jól vagy. – mondta nekem April. Felültünk az ágyon mosolyogva.
- Gyertek beljebb, mesélnem kell. Megtudtam ki az. – mondtam nekik, közben közelebb bújtam Deanhez.
- Ki az, ismerem őt? – kérdezte Emily miközben leült az ágy másik szélére.
- Jobban ismered, mint azt gondolnád. – kérdőn néztek rám, így folytattam.
- Te vagy az Emily!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése