13. fejezet

Katherine Parker

Elmentem megkeresni Nicket, mivel a szobájában nem találtam, gondoltam körül nézek a házban. Az első emeletről hangokat hallottam, annak irányába futottam tovább. Az ajtó előtt megálltam, de a veszekedés mindent túlharsogott. Ezt hallottam:
- Klaus miért nem láthatom anyát, ha végre itt van? Ezért vártam rá ennyit? – kérdezte egy kisgyerek hang.
- Még nincs itt az ideje már mondtam édesem. Én is sokat vártam rá, de végre újra szeret. Hárman boldogok leszünk együtt. – próbálta megnyugtatni.
- Most végre itt van, itt az idő is! Látni akarom a mamámat! – kiabálta toporzékolva. Nem bírtam tovább kopogás nélkül berontottam a szobába.
- Nick, beszélnünk kell! – mondtam a szemébe nézve, lejjebb tévedt a tekintetem és szemben találtam magam egy gyönyörű kislánnyal.
- Szia, hát te ki vagy? – tátott szájjal nézett engem, én leguggoltam kicsit távolabb tőle.
- Kelsy, kicsit ki mennél, míg beszélek vele? – kérdezte tőle Nick, mire a lány bólintott.
- Ne kérlek hadd maradjon ő is. – kérleltem, mire a kicsi megfordult nagy mosollyal az arcán.
- Kelsy ülj le oldalra. – mondta neki, de nem mozdult csak keresztbe fonta kis kezét maga előtt.
- Valamit elfelejtettél. – válaszolta durcásan.
- Kérlek! Muszáj mindig ezt játszanod? – kérdezte feszülten. Míg Kelsy leült egy kényelmes fotelba én felálltam és a vámpír elé sétáltam, megsimítottam az arcát mosolyogva. Belecsókolt a tenyerembe és maga után húzott egy kanapéra ültünk.
- Emlékszel, mikor megismertük egymást nem meséltél a múltadról. Csak később, amikor már ugyan olyanok lettünk. Meséltél nekem a lányodról, akit elvettek tőled, többet nem láthattad. – mesélte nekem.
- Igen, mindenre emlékszem, de most miért beszélünk erről? – kérdeztem vissza, nem értettem ezzel mit akar mondani.
- Katerina, bemutatom neked Kelsyt. Amikor elmesélted, ezt a történetet, úgy döntöttem megkeresem őt. Mire visszatértem, te már elmentél, hála Rebekahnak, viszont én magammal hoztam egy meglepetést. Édesem ő a lányod, teljes neve Kelsy Paulson. – mondta a kislányra mutatva. Végig néztem Kelsyn, előre tudnom kellett volna, hiszen annyira hasonlított rám. Könnyes szemekkel nézett rám, ahogy én is ő rá.
- Hadd nézzelek, gyere ide. – intettem, ő boldogan ugrott a nyakamba, átölelt és nem engedett el. Megfogta az arcom, mosolyogtunk egymásra.
- Olyan szép vagy mami! – újra megölelt.
- Te vagy gyönyörű. Végre láthatlak téged, többet sosem válunk el! – nyomtam egy puszit a homlokára.
- Édesem most hagyjál egy kicsit magunkra Nickel, sok megbeszélni valónk van. Amint végeztem meg kereslek, és együtt töltjük a napot. Csak te meg én jó? – kérdeztem kedvesen.
- Rendben annyi mesélni valóm lesz. – ujjongva elfutott.
- Annyira köszönöm, olyan boldog vagyok. Azt hittem már soha többet nem fogom látni. – örvendeztem, de eszembe jutott valami.
- Nagyon fájt neki az átváltozás, ugye nem hagytad magára? – féltettem a gyermekem, anyai ösztönök feltámadtak bennem.
- Nem fájt neki semmi, álmában érte a halál, de mindvégig mellette voltam, egészen idáig. De miről akartál beszélni? – kérdezte miközben átölelt.
- Igazából beszélgetni szerettem volna. Rólad és rólam, a kapcsolatunkról. – kezdtem bele a beszámolóba.
- Édesem, erről még nagyon sok időnk lesz beszélni. – mondta nekem és meg akart csókolni. Elhúzódtam tőle, inkább elkezdtem beszélni.
- Klaus, én nem vagyok szerelmes beléd! Régen lehet az voltam, de most már nem. Csak hálát érzek, amiért ennyit segítettél, mellettem voltál majdnem mindig. De ez nem mehet így tovább, ha nem szeretlek, nem lehetek veled. Kelsy és én elmegyünk még ma, nem kell semmi, csak őrizd meg az emlékeidben, azt a lányt, akit szerettél. Én Katherine Parker vagyok, Katerina már nagyon régen meghalt, te őt szereted nem engem. Kérlek, ezt értsd, meg és ne keress többet. – mondtam neki végre teljesen őszintén, nem halogathattam tovább a dolgot, így is sokáig tartott.
- Katerina vagyis Katherine, kérlek, ne tedd ezt velem! Szeretlek és tudom te is engem, mi összetartozunk. – összekulcsolta kezét az enyémmel miközben könyörgött.
- Nick fejezd be! Elhagyom a várost, elutazok a lehető legtávolabb tőled. Ne, kövess! – már kiabáltam vele, de nem érdekelt.
- Az emberrel mi lesz? Ha neked nem kell, megölöm! – morgott az ajtó felé.
- Nem! Dean velem jön és alányom is! – felálltam a kanapéból és kifelé indultam.
- Élj boldogan öregedés nélkül, segíthettem volna! Hány emberbe fogsz még bele szeretni, mire rá jössz, nélkülem nem tudsz élni? – kiabálta utánam, visszafordultam. Szavaival egyszerre megbántott és felcsigázta érdeklődésem.
- Te beszélsz nekem az egyedül létről, ha én nem lennék itt, te egyedül lennél, mint a kisujjad! – fakadtam ki. - Egyik embert sem szerettem úgy, mint téged. Mégis hogyan tudnál segíteni rajtam? – hazudtam neki majd kérdeztem, miközben csábítóan felé sétáltam.
- Nick mit tudsz az öregedésről, hiszen mi halhatatlanok vagyunk. – beletúrtam a hajába és vártam a választ.
- Nem versz át ilyen könnyen az előbb kiabáltál velem, hogy már nem szeretsz. Komolyan, ne nézz ennyire ösztönlénynek. – nevette el magát.
- Ha velem maradsz, megtudod. – suttogta a fülembe.
- Nélküled is megtudom, ha van, ellenszer megszerzem. Emlékezz Katerinara, ő valaha szeretett. – megpusziltam az arcát és eltűntem megkeresni a lányom és szerelmem. Hangokat hallottam az emelet másik végéből Kelsy és Dean beszélgettek, nem akartam zavarni, inkább felmentem pakolni. Egy egész bőröndöt tele raktam ruhákkal és minden mással, ami kellett, átmentem Dean szobájába. Ott is összerámoltam, Kelsy szobája nem tudom, merre van, így azt majd rá bízom. Kistáskámat tele raktam vérrel és visszamentem a bárba. Mindenről beszámoltam neki és elmentünk arról a helyről, Kelsy említett egy nagyon erős varázslatot, amivel meg lehet szüntetni a halhatatlanságot. A hozzávalók egy részét meg tudnánk szerezni, de nem lesz egyszerű, Nicknek én, kellek nekünk pedig a vére. Deannel mindent megbeszéltünk, szeret engem, ahogy én is őt. Megkértem a lányom beszéljen Nickel, mi kell neki a vérért cserébe, rövid idő elteltével visszatért.
- Mondjad drágám, mi a baj? – kérdeztem, bár előre sejtettem.
- Nicklaus azt mondta nem ad, hacsak nem kap érte valami annyira értékeset, mint a vére. – mondta a kislány.
- Mit akar cserébe Nick, engem? – kérdeztem rá, Dean összekulcsolta kezünket és megszorította.
- Nem, azt mondta már nem kellesz neki, nagyobb vadra vadászik. Egy ember szeretője neki nem kell. Szó szerint ezt mondta, bocsi Dean. – nézett felé, bennem pedig tombolt a harag.
- Azt nem mondta mit akar? – kérdeztem rá újra.
- Nem, majd megtudjuk idővel. – jelentette ki lezárva a témát.
- Viszont van egy jó hírem. Ezt találtam! – mutatott fel egy gyűrött régi papírdarabot.
- Hadd nézzem, mi ez! – vettem el tőle.
- Ez egy térkép, valószínű arról a kőről, amit mi keresünk. – körülöttem Dean és Kelsy is helyeslően bólogatott.
- Pontosan nem tudod, merre találjuk? – kérdezte Dean a lányom.
- Egy sivatagban van, legalábbis eddig én úgy tudtam. – gondolkozott erőt véve magán.
- A papír egy szigetet ábrázol, bár lehet, egy oázisról van szó. Egy biztos héberül van rá írva az utasítás és a nevek is. – mondtam egészen bele mélyedve a cetlibe.
- Azon az átkozott vámpíron kívül ki tud még úgy? – kérdezte lekicsinylően kedvesem.
- Nem tetszik, ahogy Klausról beszélsz. – mondta válaszul Kelsy és újra bevágta a durcást, Deannek hátat fordított.
- Még mielőtt elkezdenétek, hagyjátok abba, erre semmi szükség, össze kell tartanunk. Kelsy tudom neked fontos, hiszen ő volt melletted egészen idáig, de meg kell értened Deannek is nehéz Nick mindent bevetett csak, hogy őt szeressem. – magyaráztam először a lányomnak, ő nem tűnt annyira rosszkedvűnek.
- Kérlek, ne szidd előtte így Nicket. – fordultam Dean felé, válaszul először egy fújtatást halottunk.
- Jó, bocsánatot kérek kisasszony. Nem kedvelem a drága Nicklaus Evanst, mert el akart tüntetni, még a húgát is bevetette ellenem. – fogta meg a nyakát, az utolsó pár szónál.
- Térjünk vissza inkább a tárgyhoz. – vetettem fel az ötletet, de a kisgyerek megrázta a fejét. Szembe nézett a felnőttel, miközben fogait meregette.
- Mit tettél Rebekahval? Mondd azt, hogy nem ölted meg, vagy én teszem meg veled! – fenyegetőzött.
- Én öltem meg, mikor visszaadta anyukád érzéseit Klaus iránt. Ott fekszik hamvaival az erdőben. – mutatott a kiserdő felé, itt lesokkoltam egy másodpercre.
- Elég legyen! – álltam közéjük egész testemmel.
- Te most szállj be a kocsiba! – parancsoltam szerelmemre, olyan tekintettel, hogy nem mert veszekedni.
- Te pedig kislány uralkodj, magadon vagy nagyon megjárod. Miattam próbáld megismerni és ne hidd el azt, amit Nick és Rebekah táplált belé. Próbáld meg úgy szeretni, ahogy én téged. Mindketten nagyon fontosak vagytok nekem, egyikkőtöket sem akarlak elveszíteni. – ezzel befejeztem a kis monológom és elindultam körbe, mászkálnom kell.
- Bocsáss meg mami, sajnálom nem akartam. – a hang tulajdonosa vámpírgyorsasággal átölelt és fejét a hasamba temette, leguggoltam hozzá.
- Édesem, ne sírj, nem kell. Nem haragszom rád, csak bánt, hogy nem vagytok jóban. – öleltem át én is, közben letöröltem könnyeit.
- Nem akarlak megzavarni titeket, de ha nem sietünk társaságunk lesz, akik nagyon éhesek rám. – kiabálta az impala-ból, előre mutatva. Több nem is kellett nekünk, beszállt Kelsy hátra én pedig előre Dean mellé, az anyósülésre. Bele taposott a gázba, gumik csikorgó hangot adva indultak.
- Ő küldte őket, ha nem lehetsz az övé, az enyém se legyél. – mondta az emberem.
- Tényleg ő volt mami? – kérdezte félve az igazságtól.
- Szerintem igen, ő volt az. Nem hagyom győzni, még egyszer nem! Megszerzünk minden hozzávalót és megcsináljuk a varázslatot is. – mondtam ígéretként, miközben tudtam, hogy fog végződni ez az egész hajsza.
- Akkor tud valaki héberül? – kérdezte a sofőr visszatérve ténylegesen a témához.
- Csak egy pár szót tanított nekem ő. – mondta Kelsy nem nevén nevezne azt a vámpírt.
- Én tudok, egy időben csak így kommunikálhattam a körülöttem lévőkkel.
A térkép ezt írja: „Megleld, mire nagyon vágysz, nézz mélyen a szívedbe, ott mit találsz. A darabok összeállnak, ha érzel, és veled együtt érez, minden majd meglátod. Kulcsát csak egy arra érdemes nyithatja ki, kinek a szíve tiszta és bátor ő maga”

Többit nem tudom, mert még régebbi nyelven van, az utolsó mondat így zavaros.
- Nem baj, így is jutottunk valamire. Legalább tudjuk, mit keresünk és azt is, hogy egyikünk szerezheti meg. – próbálta elemezni az emberem.
- Kels, te mit gondolsz? – kérdezte és a visszapillantóból szembe nézett vele Dean.
- Ez egy próba az biztos, amit csak egy valaki állhat ki. Ki kell mutatnunk az érzéseinket egymás iránt, bár ez lehet egy metafora is, de nem értem. – válaszolta gondolkodva.
- Én értem, szó szerint azt jelenti, a föld szívét kell keresnünk, az lesz az a kő. Most már biztos egy sivatagban lesz, vagyis oázisban. Egy érintetlen területről van szó, már hallottam róla. újságoltam boldogan nekik.
- Hol van ez a bizonyos oázis? – kérdezték egyszerre.
- Azt nem tudom pontosan, mivel ez csak legenda, vagyis úgy ismertem. – próbáltam megmagyarázni.
- Várjatok csak, azt hiszem, van valaki, aki tud segíteni. – nézett rám Dean, tudtam kire gondol, elő halásztam a farmerje zsebéből azt a kinyitható telefonját. Tárcsáztam, pár csörgés után bele szólt egy hang.
- Halo! Dean, te vagy az? Figyelj bocs, amiket mondtam a vámpír szukádról. – kezdett volna bele egy nagyon hosszú és véget nem érő monológba Sam.
- Megbocsájtok és tudom ő is neked. Segítségedre lenne szükségünk. – hadartam gyorsan, nehogy közbe szóljon.
- Katherine, te még élsz? – meglepődött hangon válaszolt, nem ezt vártam tőle.
- Igen, de ez most nem számít. Kérlek, nézz utána, melyik sivatagban van egy érintetlen terület, ahol egy oázis terül el. – próbáltam a lényegre térni.
- Oké, utána nézek. – válaszolta és még várt, mondjon-e valamit.
- Jó köszönöm, ha meg van, hívj vissza rögtön. – mondtam neki kedvesebb hangon.
- Apa üdvözöl és bocsánat. – azzal le is tette a telefont. Nem hittem a fülemnek, tényleg bocsánatot kért, Jonhnak pedig hiányzom. Mély benyomást tehettem rá, bár megmentettem, tartozik ennyivel. Talán ő nem ítél el annyira, mint a fia.
- Mit mondott? – kérdezte tőlem Dean kíváncsian.
- Bocsánatot kért, kétszer is, de megkeresi és utána visszahív. – még mindig nem tértem magamhoz.
- Ezt nem hiszem el. Nem tudom mi ütött belé, de örülök neki, hogy kibékültetek. – mosolygott kedvesen.
- Ja és John üdvözöl mindeket. – mielőtt még el nem felejtem.
- Szerintem újra vadászik, sosem tud megállni, ez az élete, anya elvesztése óta. – szomorúan mesélt.
- Anya éhes vagyok. – régóta most először szólalt meg Kelsy, ahogy hátra néztem szemeit törölgette. Gyorsan elő kotorásztam táskámból egy zacskót.
- Tessék édesem, nem tudom eddig milyen véren éltél, de most ez van. – adtam neki hátra.
- Ez hidegebb, mint amit megszoktam, de finom. Köszönöm! – mondta vigyorogva.
- Édesem spórolnunk kell a vérrel, nem tudom, meddig tartanak ki, a tartalékaink.
- Ne aggódj mami, raktam el én is, a táskámban vannak. – olyan boldog még mindig. Éppen evéshez készülődtem, mikor rezegni kezdett Dean telefonja kezemben. Rá pillantottam kijelzőre és felvettem.
- Találtam Szaharában egyet, de eléggé meredek megközelíteni. A sivatag szívében található, nem olyan nagy terület. – mesélte.
- Köszönöm Sam, ennyi éppen elég lesz. – próbáltam lerázni.
- Katherine, mire kell ez nektek? – kérdezett rá, sejtettem, hogy ez lesz.
- Jobb, ha nem tudod Sam. Köszi, a segítséged. Dean üdvözöl és Johnt is. – mondtam, terelve a témát, mielőtt újra kérdezhetett volna kinyomtam.
- Meg van hol található! Szahara közepén, pontosan a szívében. – mosolyogtam.
- Már csak egy gondunk van. – mondta gondolkodva Dean.
- Mi lenne az kedvesem? – kérdeztem érdeklődve, Kelsy tágra nyitotta szemeit úgy figyelt.
- A sivatagot egy repülővel kellene megközelíteni, hova rakjuk az én kicsikémet? – tudom, nem szabadna, de kinevettem őt. Durcásan rám nézett én pedig bocsánatkérően néztem.
- Komolyan kérdeztem, tudod milyen fontos a kocsim! – Kelsynek leesett miről beszélgetünk és ő is nevetésben tört ki.
- Tudom, a reptéren lerakjuk, ha van elég pénzünk, akkor vigyáznak rá. Megoldjuk semmi baja sem lesz. – próbáltam nyugtatni és megfogtam a hozzám közelebb eső kezét.
- De nekem nincs annyi pénzem és a kulcsot sem akarom leadni. – próbálta felhozni az ellenérveket.
- Egyikünknek van elég pénze még egy magángépre is. Ugye Kelsy? – kérdeztem hátra nézve a lányomra. Meglepődött, hogy tudok róla, de elő vette az arany bankkártyáját, Dean szája pedig tátva maradt.
- Még Klaustól kaptam ajándékba, ha szükségem lenne rá, akkor használjam.
- Ezt végszükségnek nevezzük, az biztos! – mondta Dean megkönnyebbülve.
- A legközelebbi reptér milyen messze van? – kérdeztük Kelsyvel egyszerre.
- Már nincs olyan messze, pár óra és ott vagyunk, addig aludjatok. – mondta nekünk Dean mosolyogva. Csak bólintottam és megadtam magam a fáradtságnak, hadd vigyen az álmok mezejére. 

12. fejezet

Katherine Parker

A kíváncsiság eluralkodott rajtam újra, így elindultam hangtalanul, tovább akartam menni, de nem ment. Szembe találkoztam magam vele és elöntöttek az emlékek. 

– Szia Dean! Ez annyira, de ja vu, nem gondolod? – kérdeztem rá vigyorogva.

- Szia, szépségem. Mint az első találkozásunk, első randink. Tetszett annak a napnak a vége, bár az estén nem volt olyan kellemes. – vigyorgott rám kétszáz wattos mosollyal, aminek nem tudtam ellenállni. 

- Igen, volt annál jobb esténk is, mi lenne, ha ismételnénk? Régi szép emlékek felidézése? – kérdeztem és közelebb mentem hozzá.

- Hm, nem rossz ötlet. – a derekamnál fogva magához húzott semmi sem választott el minket. 

- Tényleg ezt szeretnéd Kath? Mi van Klaussal és az iránta érzett szerelmeddel? – ezzel a kérdéssel összezavart.

- Én, nem tudom. Téged és őt is szeretem. – hajtottam le a fejem szomorúan. 

- Figyelj, most menj és derítsd, ki melyikünket szereted igazán. – megforgatott, elindított előre. 

- Köszönöm! – mondtam, oda mentem hozzá és megcsókoltam.

- Ez már hiányzott. – mosolyogtam rá és elrohantam.

Dean Williams

Az egész ott kezdődött, hogy Rebekah el akart menni valahova. De Kath megállította és elkezdett beszélgetni vele, rövidre fogták az egészet. Katherinel maradtam, csak mi ketten. Rövid idő elteltével sikerült meggyőznie, hogy Bekah vámpír. Beszélni akart vele, ezért a kis erdőben találkoztak. Féltettem Katherinet, ezért titokban követtem tisztes távolságból, mikor eléggé közel értem egy fa mögül kémleltem őket. Megláttam Nicklaust, rosszat sejtettem, biztonság kedvéért még indulás előtt eltettem azt a tőrt, Kath nálam hagyta. Akkor meghallottam Bekah szavait, elfogott az indulat és beleszúrtam azt a bizonyos fegyvert. A vámpír elkapott, nyakamat szorongatta, ha szerelmem nem kiabál, rá lehet, halott vagyok. Veszekedés hangzott fel felettem, de Kath ura a helyzetnek, egy házba vittek. Jó nagy, ahogy észrevettem, bár arra figyeltem össze ne essek, nem akartam elveszteni az eszméletem. Fél órán át pihentem, próbáltam erőhöz jutni, de lehet több is eltelt, már nem emlékszem. Valami ételre volt szükségem, ezért elindultam felfedezni az új helyet. Szemben találtam magam Katherinenel, mint az első találkozásunkkor. Beszélgettünk és azt tanácsoltam neki derítse ki az érzéseit. Akár mire is jut, én szeretni fogom, remélem, jól dönt és mellettem marad, igaz voltak és vannak nehéz helyzeteink, minden megoldható. Szeretem őt, ebben biztos vagyok, de a gyomron korgása nem hagyott gondolkodni. Jobbra fordultam és lementem a földszintre, tényleg eléggé puccos ez a hely, tele mindenféle csicsával. A lépcsőről balra és jobbra is egy-egy folyosó nyílott, az ösztöneimre hallgatva elindultam balra. Az első ajtót csukva találtam, nem volt kedvem bajlódni vele. Jobbról a következő ajtó, nyitott és villany is égett napfény helyett, beléptem és egy konyha terült el a szemem előtt. Két nagy hűtő egymás mellett, konyhapult, sütő és tűzhely, mikro és még több konyhai eszköz. Fali szekrények, polcok, ha jól láttam mindegyik tele van valami fontos eszközzel. Az első hűtőt kinyitottam, de inkább egyből be is csuktam, minden egyes polc tele pakolva véres zacskókkal. Szerencsére a másik hűtőben már rendes embernek való ételt találtam. Középen találtam egy tányért, amin egy hamburger volt, belenéztem és sajtos, pont a kedvencem. Kivettem és beraktam a mikrohullámsütőbe melegedni, annyira jól esett végre valami étel van a hasamban. Régen ettem, szóval készítettem magamnak két szendvicset. Végeztem, de semmi kedvem sincs vissza menni a szobámba. Felfedező körútra indultam a folyosó többi részén üresek voltak a szobák. Visszamentem a lépcsőig jobb oldali szárnyat átkutatva sem találtam semmi érdekeset. Csak szobák sorra egymás mellett… Az első emelet sokkal világosabbnak tűnt, persze lehet, a nagy ablakok miatt van mindez. Egy boltíves átjárón átmentem, egy nappaliba értem, hátrébb egy bár helyezkedett el, kényelmes kanapék és fotelek mind egy plazma TV felé néztek távirányító pedig a kávézóasztalon. Az első utam a pulthoz vezetett, levettem a polcról valami erősebb italt és egy pohárba töltöttem, azt az üveg helyére raktam és TV elé huppantam whiskys üveggel a kezemben. Magamhoz ragadtam a kapcsolót és egy sport csatornát kerestem, éppen amerikai foci ment. Jónak tűnt így nem kapcsoltam el, közben eléggé fogyott az italom, két másik üvegért mentem. Egy ideig ezt csináltam, de a harmadik meccs közben történt egy képszakadás… elaludtam. Arra keltem valaki rázogat, kinyitottam a szemem, de meglepetés ért, nem erre az arcra számítottam. Egy kislány nézett velem szembe barna göndör fürtjei össze visszaállnak, barna szeme csillogott, ahogy engem kémlelt.

- Szia, én Kelsy vagyok. Téged hogy hívnak? – kérdezősködött kíváncsian.

- Szia Kelsy. Az én nevem Dean. – válaszoltam neki kedvesen, egy mosoly kíséretében.

- Szóval te vagy a vadász? Máshogy képzeltelek el! – kérdezett tátott szájjal és újra végig nézett rajtam.

- Te honnan tudsz ilyeneket és mit keresel itt? – most már én is furcsán néztem vissza.

- Egy ideje itt lakom Klaus bácsival, de Rebekah néni régen volt meglátogatni. Mindenről beszámolt nekem, de anya is itt van valahol. – nézett körbe a szobában.

- Anyukád? Hány éves vagy te? – kezdtem érteni.

- Attól függ melyikre vagy kíváncsi? Az igazira vagy halálomkor mennyi idős voltam? – kérdezett vissza egy nagy mosollyal.

- Nézzük csak, először inkább a tested életkorát mondd az jobban illik az arcodhoz. Talán nem is olyan ijesztő. – próbálkoztam egy gyenge mosollyal. 

- Ha jól emlékszem öt éves lehettem. 1495-ben haltam meg, vagyis az óta élek. – mesélte az apróság múltba merengve.

- Szóval te Katherine gyereke vagy? – kérdeztem rá ténylegesen, tőle akartam hallani. 

- Nem, te butus. Az én mamám neve Katerina Paulson, az én nevem pedig Kelsy Paulson. – kihúzta magát egy önelégült mosoly kíséretében. Annyira hasonlított Kathre…

- Kelsy, bocsáss meg édesem, de változott a terv. – jött be a helyiségbe Kath, megölelte a lányát. 

- Szia, mami akkor megint el kell válnunk? – az a bánatos arc mindent felülmúlt. 

Jaj dehogy is! Csak elutazunk, egy kis időre kérlek, pakolj össze pár holmit. – mosolygott rá aztán felém fordult.

- Szia Kath, jó újra látni. – mondtam neki egy szerepet játszva.

- Beszélnünk kell, már neked is bepakoltam. – annyira jó ezt hallani. 

- Köszönöm! – magamhoz húztam és keményen megcsókoltam.

- Ugye Klaus bácsi is jön velünk? – szakított félbe minket, meg kell, mondjam a pillanatot ügyesen megfagyasztotta.

- Ezt majd még megbeszéljük, kérlek, menj pakolni. – megpuszilta a kislány homlokát, aki egyet bólintott és eltűnt. 

- Látom megismerkedtél vele, ennivaló gyerek. – mosolygott az ajtó felé.

- Pont olyan gyönyörű, mint az anyja. Kérlek, áruld el mire jutottál velünk kapcsolatban. – tértem a lényegre.

- Itt hagyjuk ezt a helyet, új életet kezdünk. – simogatta meg az arcom lágyan. 

- Mondd ki, amit érzel. Mondd ki, mit érzel irántam. – kérleltem suttogva.

- Szeretlek téged. – suttogta a fülembe, bizsergető érzést hagyva maga után. Az ajkaim megtalálták az övét, heves csatába kezdtünk egymás ellen. Karjait összekulcsolta nyakam körül én megfogtam derekát és magamhoz öleltem. Egymást akartuk, mint még soha, magamhoz akarom láncolni, ha kell az életem árán is. Köhögés szakította meg az örömünket, hang irányába fordultunk. Kelsy szemérmesen lehajtott fejjel várakozott.

- Minden kész van, indulhatunk. – nézett fel ránk félénken.

- Kérdezhetek valamit? – nem tudom kinek szánta kérdését, de válaszoltam.

- Persze, mondd csak! – hangzott egyszerre mindkettőnktől.

- Anya, ő miért jön velünk? – mutatott felém kérdő pillantások közepette.

- Mert én szeretem és ő az én párom. – az utolsó szót nagyon kereste, hiszen mit is mondhatna egy ilyen helyzetben.

- Lehetne egy másik kérdésem is? – annyira kíváncsi, bármennyi idős. Inkább nem szóltam semmit csak bólintottam.

- Tényleg annyira szereted anyát? Mindent megtennél érte? – kérdezte tőlem, megváltozott a hangja.

- Igen, mindent megtennék érte. Szeretem őt, többet nem akarom elengedni. – néztem szembe a kislánnyal.

- Akkor jó, induljunk. – mosolygott újra édesen.

- Gyere, add a kezed. – mondta Kath felém nyújtva kezét. Vámpírgyorsasággal a szobában kötöttünk ki, kezembe adott egy bőröndöt, másikat ő fogta.

- Kelsy hol van? – kérdeztem tőle, mivel sehol sem láttam.

- Kint vár ránk, elbúcsúzik Nicktől. – húzta meg a vállát mondat végén. Megfogtam a kezét és újra extrasebességre kapcsolt. Tényleg az ajtóban várt ránk, éppen szólni akartam, az autómért, nem szívesen hagynám ott. Kelsy megfogta apró kezével, azt a kezem, amiben a böröndöt tartottam. Közre fogtak és átszeltük a várost Katherine vezetésével. A kávézó előtt álltunk meg, ott parkolt az én drága kocsim, átvettem kislánytól a bőröndjét. Kulcsom már a zsebemben zörgött, előhalásztam és kinyitottam a csomagtartót. Az első felét felhajtottam, ne lássák a fegyvereket, betettem a csomagokat, Kath is berakta az övét. 

- Akkor most hova menjünk? – kérdeztem tőlük, megfordultam, hogy szembe nézhessek velük. 

- Beszélnünk kell. – jelentette ki Kelsy ránk nézve nagy szemekkel.

- Mondjad drágám. – mondta az anyja megsimítva fejét. 

- Hallgatlak! – mondtam és neki támaszkodtam a csomagtartónak.

- Még Klaus bácsitól hallottam, egy igen erős és veszélyes varázslatot, amivel meg lehet szüntetni a hallhatatlanságot. Kell hozzá egy pár dolog, nagyjából tudom mik azok. Szeretnék újra élni anyával és talán még veled is. – mondta felém mosolyogva. 

- Igazság szerint új életet akartam veletek. Szeretnék emberi életet magunknak. – mondta szerelmem rám meredve.

- Te mit gondolsz erről? – kérdezték tőlem egyszerre.

- Ez nekem még nagyon új, veled való találkozás, - mutattam a kislányra. – de egy valamit tudok. Szeretlek és veled maradok, bármi legyen. – mondtam Katherinere nézve.

- Köszönöm Dean. – oda jött hozzám és átölelt.

- Akkor hol kezdjük? – kérdeztem a feladatra koncentrálva.

- Először a hozzávalókat szerezzük meg. Egy olyan boszorkányra lesz szükségünk, aki a salemi boszorkányok leszármazottja, csak ők ennyire erősek. Egy nagyon ritka ásványkristály kell, messze innen egy sivatagban van. Vért kell szerezni a teremtőnktől, mivel miatta vagyunk hallhatatlanok, szerencsére ez megoldható. AZ utolsó hozzávaló nem fog tetszeni nektek. – itt megakadt és nem akarta folytatni.

- Mi lenne az-az utolsó, gondolom nekem nem fog tetszeni. – mondtam és Kelsyre majd Kathre néztem. 

- Tudom, mire gondolsz, de óvatosnak kell lennünk. – mondta kislányra nézve, gondolkozott tovább előre meredve.

- Kelsy mondd el hány áldozat kell? – kértem, de szerelmem megrázta a fejét, hogy ne mondjon semmit a kislány.

- Kicsi életem menj el Nicklaushoz és kérdezd meg, mit kér vérért cserébe. Siess vissza! – kérte a lányát, puszit nyomott az arcára, gyerek bólintott és eltűnt.

- Katherine Parker hány emberáldozatra lesz szükség? – felemeltem a hangom.

- És vámpír áldozat… Hét ember és hét vámpír áldozat, de Kelsynek is gyilkolnia kell embereket. – szomorúan lehajtotta a fejét. 

- Nyugodj meg drágám, hamar túl leszel ezen az egészen. – átöleltem biztosítva arról, hogy mellette vagyok. 

- Mi lesz, ha Nick engem akar? – kérdezte félve. 

- Ha téged is akar, nem engedlek. Valahogy ki kell cseleznünk, csak egy időre engednélek el, míg mi megkeressük az ellenszert. Emberként úgy sem kellenél neki. – nyugtatgattam tovább, annyira félt attól az állattól.

- Egy percet sem akarok vele lenni, Dean kérlek, ne tedd ezt velem! – arcát mellkasomba temette, vállai megremegtek.

- Én sem szeretném, de áldozatokat kell hoznunk szerelmünkért. – felemeltem fejét, hadd nézzek a szemébe.

- Katherine, ha ennek az egésznek vége minden helyre jön. – próbálkoztam, de ő csak megrázta a fejét.

- Nem, ezt még egyszer ne mondd. Semmi sem jön helyre, mindig lesznek gondok. Nekünk mindig harcolnunk kell szerelmünkért. – suttogta, már mindent feladva.

- Ha kell, életem végéig harcolok értünk! – fogtam meg a kezeit, könnyes szemekkel felnézett rám.

 - Kérdezhetek valamit? – kérdezte tőlem félénken.

- Kérdezz bármit! – válaszoltam kedvesen, reményekkel tele.

- Te szeretnéd, ha ember lennék? Akkor is szeretnél engem? – végig mellkasom bámulta.

- Édesem, mindegy vérrel táplálkozol, vagy emberi ételt eszel velem. Mindig szeretni foglak, azért aki vagy. – mutattam a mellkasára, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Van egy pár gondunk sajnos. – mondta Kelsy visszatérés képen. 

2. díjam :D

Először is szeretném megköszönni a 2453 látogatót, nagy örülök neki, hogy ennyi embert érdekel a blogom :) Köszönöm azt a 7 feliratkozót, nagyon örülök neki, hogy egyre többen olvassák :) Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyre többen lesztek! Remélem majd bloglovin is sokan feliratkoztok rá...

Most jöjjön a lényeg, amiért írtam nektek...

Először is köszönöm a második díjam Carmen-nek :)

10 dolog magadról (Írj magadról 10 dolgot!)

1. Szeretek írni.

2. Szeretek olvasni. 

3. Szeretek a barátaimmal lógni. 

4. Szeretek zenét hallgatni.

5. Nemrég érettségiztem rajzból.

6. Imádom az Odaát című sorozatot, nagy fan vagyok. :) 

7. NAGYON vegyes a zenei ízlésem.

8. Lovagolok. (illetve lovagoltam, ha a szabadidőm és lehetőségem engedte.)

9. Jensen Ackles a kedvenc színészem.

10. Nem érdekel mások véleménye.  

Kérdések (Válaszolj 10 kérdésre!)

1. Mióta írsz blogot? 2012. december 22. 

2. Kedvenc dal? Simple plan - Jet Lag

3. Kedvenc könyv? Éjszaka háza sorozat (a rabja lettem, mindenkinek csak ajánlani tudom)

4. Olvasod a blogom? Igen (bár most sajnálom, de lemaradtam)

5. Ezen kívül még van blogod? Igen, egy

6. Példakép? Szerintem anyukám és a tesóm :)

7. Miért kezdtél el írni? 2010. nyár/szeptember... :) bár akkor még csak verseket, eléggé magam alatt voltam, utána 2011. tavaszán egy rajzom miatt jött az ihlet... azóta nem tudom abbahagyni :D

8. Kedvenc sorozat? Odaát (örökké szerelmem lesz)

9. Mi szeretnél lenni? Írónő :$

10. Kedvenc blog? Nincs, túl sokat szeretek és nem tudok dönteni :)

Kérdéseim (Tegyél fel 10 kérdést!)

1. Mióta írsz blogot? 

2. Milyen sorozatokat nézel? 

3. Olvasod a blogom?

4. Szereted a Simple plan-t? 

5. Tetszik a blogom? :) 

6. Hány blogod van ezen kívül? 

7. Szeretsz írni? 

8. Mi a hobbid? 

9. Hány éves vagy? 

10. Miért kezdtél el írni?

Küld tovább 10 blognak!

1. Réka

2.Bell

3.Ivett

4.Yvonne

5.Lonzita

6.Dóra

7.Klaroline

8.Dóra

9.Rejtélyes barátság

10.Dóra

A blog első díja :D

Nagyon, nagyon köszönöm a díjat, Klaroline aranyos vagy, hogy rám gondoltál, köszönöm! 

Nos, íme, itten vannak a szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél, 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma!
3. Egy- egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról!
    Akiknek továbbadom:
Klaroline
Cleo Farelly
Véres bosszú
Aida - Petrova vérvonal

11. fejezet + extra

Katerina Paulson

Az összes ruha, amit valaha hordtam. – megpusziltam az arcát és visszaszaladtam az új szekrényemhez, alul pedig mindenféle lábbeli várt rám. Meglepetésemre pár is dobozt találtam a felső polcon. Kíváncsiságom eluralkodott rajtam levettem és belenéztem, közben a kis asztalom székére ültem. Az összes kiegészítő és ékszer benne van, még a gyűrűm is, ami szüleimtől maradt rám. Gyönyörű az összes, engem elkaptak az emlékek, ahogy felnéztem már egyedül voltam a szobában. Visszasétáltam a szekrényhez és sorra elkezdtem forgatni a ruhákat. A legelső ruhadarab, ami a kezembe került, ha nem csalt a memóriám, a XV. századból való. Egy egyszerű ruhadarab volt, mikor Nick öccsével találkoztam ezt viseltem, vagyis hasonlót. Egyszerű szabású, felső és alsó része kissé külön vált, de még nem teljesen. Hosszított denevér ujjai végén szürke színű szegély vette körül, derekát is ugyan ilyen anyag emelte ki a szoknya része bővebb, a korhoz illő szabású. Az egész ruha zöld színben pompázott, akkor annyira illet hozzám ez a viselet. A következő ruha, is abból a századból származott, pont a megismerkedésünk napján viseltem ezt. Klausnak már akkor megtetszettem, a bordó ruhámban csak úgy pompáztam. Felső dekoltázs részénél csipke díszítette, csípőtől bővült a szoknya rész ott volt rajta övszerű fehér, bordó csíkos szegély, háromszög alakban lefelé fehér réteg díszítette. A következő két században csak bujdostam Nick haragja ellen, így nem volt részem a kor legjellegzetesebb ruháit viselni. Csak pár szakadt holmi volt rajtam, de ismertem azokat a puccos barokk stílusú ruhákat, nagyobbak lettek az alsó szoknyák, egyre több réteget raktak egymásra. Egyre több virág motívum jelentkezett az egész felületen, mindent beterített. Kisebb kalapokat raktak oldalasan a fejükre, enyhe színű kis kesztyűkkel párosítva, de ezt csak a tehetősebbek tehették meg.  Nem is akartam élni igazán azokban az időkben, de mégis kaptam egy ruhát. A következő három ruha a XIX. századból voltak a kedvenceim, imádtam azt a kort. Az első megint egy zöld színű, de ez haloványabb volt, alsó szoknyák újra a régi fényükben tündököltek. A felső alatt egy fűzőt hordtam akkoriban, kissé összeszorította a bordáimat, de nem fájt. A dekoltázs jobban látszódott, rövid ujjai buggyosak voltak. Fodrok díszítették körbe alsó részt és a felsőt a dekoltázsnál. A következő egy krém és sárga színű csíkos ruha, nagy kivágással, derekánál egy barna övvel díszítve az alján egy vastagabb rész is ugyan ilyen színű. A hozzá való boleró is ugyan ilyen színekben pompázott, inkább kockásan. Hozzá egy kisebb barna kalap és hosszított fülbevaló tartozott kiegészítőként. A következő ruha ugyan olyan gyönyörű, mint az előzőek. Derekánál krémszínű vastag szalag emelte ki az alakom, ha felvettem. Viseltem már ilyet régen, a ruha alap színe kék virágminta, tetejénél csipke szegéllyel. Negyedes buggyos ujja ugyan olyan színben pompázott. Hozzá a kiegészítő egy kalap, a karimáját lila vastag szalag díszítette, hátul egy masnival. Kirívónak látszott, a piros tollal az oldalában. Viszont nekem tökéletes, mint az eddigiek. Az 1920-as éveknek külön stílusa volt rövid combközépig érőruhák, alul rojtokkal, néhol pedig flitterekkel. ennek a korszaknak a csillogás számított, kirívó akart lenni mindenki. Magas sarkú cipők, fejpántok és kalapok. Minden meg volt, szőrmés kistáskák. Hosszú lógós fülbevalók, rövidebb ballonkabátok, persze a domináns szín egyértelműen fekete, arany és ezüst volt akkoriban. Következő évtized a ’30as évek már sokkal vissza fogottabb. Egyszerűbb, letisztult formák hosszított fazon. A ruhák most már hosszabbak voltak, térd fölöttiig érőek, pántos felsőrésszel. A nagy kalap kötelezőnek számított, gyöngyből készült nyakláncok. Rövidebb vagy hosszabb kesztyűk. Kicsi, kör alakú fülbevalók, néha-néha feltűntek az egyszerűbb karkötők. Jellegzetes szín, a fekete és fehér maradt. ’40es évek divatja sokkalta nőiesebbek, színesebbek lettek a ruhák. Nyitottabb magas sarkúk, vastagabb ékszerek. A táskákat felváltották a kisebb kézitáskák és retikülök, a kedvelt motívum a masni. Rövid ruhákon is masnik díszelegtek, fodrok keresztezték egymást. Ezeket a ruhákat is imádtam az összes gyönyörű volt, minden korban vagy korszakból három ruhát kaptam legalábbis eddig. ’50es évek divatjától hányinger kerülgetett, azok a hosszú ruhák, sötétebb színek főként barna szín dominált. Alacsonyabb magas sarkúk, rövid ujjú kis feltűréssel és gallérokkal. Derék résznél ugyan olyan színű övvel párosítva. Hosszú ujjú kabátka is volt az egyik kék összeállításhoz, sötétkék hosszú szoknya derékig ért. Felülről egy világosabb kék buggyos felső tartozott hozzá. Bár az egyik ruha eléggé elnyerte a tetszésem. Pántos felsőrész, deréktól bővülő szoknyarész, fehér alapját piros virágminta kiemelte. Kiegészítő egy pár rövid rózsaszín kesztyű és egy halovány színű retikül. A ’60as, ’70es években kezdődött a hippi stílus, hála a vietnámi háborúnak. Minden a békét szimbolizálta, a régi múltból hozták elő a ma is kedvelt szimbólumot. Angolul „peace”- ként használják, mint béke. Egy kör középen elfelezve a felező vonalat is elfelezve indul ki két negyedre szabdaló vonal lefelé. Régen a keltáknál az életfát és az életet jelentette. Ők békét, szeretetet hirdették és ebben a hitben éltek, szerintük minden ember szabad lehetett. A szekrényemben három ilyen szettet találtam, két koktél ruhát és egy összeállítást. Az első ruha egy sárga pánt nélküli homokóra alakú, felülhúzott és redős egészen a derék részig. Alul pedig egy kicsit nagyobb a karimája. Hozzá egy hasonló, de kicsit sötétebb saru cipőt találtam, hajpántot és virágos kitűzőt. Egy másik pánt nélküli ugyan ebből a korból, A vonalú piros alapon fehér pöttyökkel. Alul pedig egy kis fehér átlátszó fodorral. Az összeállítás eléggé érdekesnek bizonyult, de tetszett. Hosszú denevér ujjú tunika a felsője, virág mintákkal díszített zöld alapon, kicsit a havai virágokat idézte elő, de mégis más. A nadrág hozzá bőszárú ugyan olyan virág mintákkal, a lábbeli hozzá egy magasított sarkú barna szandál. A ’80as évek divatja felszabadulást és a lázadást jelképezte. Fő színe annyira nem volt, kedvelte a rikító színeket: lila, pink és a világoszöld. Ebből a korból csak két ruhám volt, egy összeállítás és egy kisestélyi. Az egybe részes ruhám lila színben pompázott az egészet a fényes anyag tette még szebbé, egy lila topánkám van hozzá. A másik egy nagyobb kivágású csónaknyakú püspöklila felső hozzá fekete vékonyított nadrág, olyan fényes szállal, ami csillogóvá tette. Kaptam mellé egy magasabb szárú lila színű lakkcipőt. A 21. századi ruháim nem voltak annyira különbözőek egymástól farmernadrág, magas sarkú és valamilyen felső. Mégis ezek nagyon tetszettek, sőt imádtam őket, annyira eltalálta az ízlésem. Az első kollekció egy fekete csőszárú farmerből, barna magas sarkú szandálból, világoskék ujjatlan top, ami fölé tudok venni egy sötétkék atlétát. Az elhanyagolhatatlan kiegészítőként hosszabb ezüst nyaklánc, ezüstözött karkötő és egy sötétkék táska. Következő összetett hasonló fekete farmerből, fekete bokacsizmából, egy eléggé élénk lila felső hozzá egy fekete farmer kabáttal. Egyre több kiegészítőt találtam magamnak, annyira gyönyörű az összes, fekete karkötő ehhez az összeállításhoz. Az utolsó kiemelkedő is elnyerte a tetszésem, igaz a legtöbb felső színe lila, de nem bántam egyáltalán. Fekete magas sarkú szandál, sötétkék, ami feketének tűnik, felülre nagyobb V kivágású levendula atlétaszerű top, hozzá extraként egy szürke táska. Találtam még más ékszereket, kiegészítőket és ruhákat, nem is beszélve a fehér nemükről. Annyira tökéletes minden, hogy az már gyanús. Át öltöztem egy kényelmesebb ruhába, a magas sarkút át cseréltem egy topánkára és egybe részes kis koktél ruhába, indultam el felfedezni a házat. Mielőtt kiléptem az ajtón körbe néztem az új szobámban. Az ajtó mellett találtam egy kis hűtőszekrényt, kinyitottam és újra elállt a lélegzetem. Csurig van véres zacskókkal, elgondolkodtam rajta inkább maradjak a szobámban.  

11. fejezet

Katherine Parker


Hónapok teltek el és nem beszéltem vele, de nem is nagyon gondolkodtam. Csak utazgattam és szívtam az emberek vérét, másra egyik sem volt túl jó, a társaságukat untam. Egy-egy hírfoszlány alapján tudtam éppen hol vannak a Williamsek, de inkább kikerültem őket. Johnnal semmi bajom sem volt, sőt kedveltem is az öreget, fiára emlékeztetett. Sam pedig ki nem állhatott, talán mert egy szörnyeteg vagyok, vagy, mert szerettem a bátyát, ez örök rejtély lesz számomra. Dean hát róla semmit sem hallottam, állítólag letelepedett egy kis városban és csaposként dolgozik. Egyre jobban érdekelt, így mindent kiderítettem. Hagytam egy üzenetet a hangpostáján, ha fontos vagyok, neki visszahív. Így is lett, de rám is nyomta a telefont, mérges lettem rá és fel akartam tépni egy emberi torkot. Túltettem magam rajta és pár órával később egy fülkéből hívtam, megbeszéltünk mindent, de nem ilyen fogadtatásra számítottam. Egy másik lányt ölel és csókol majd helyettem, a szőkeség beviharzott hátra én pedig a látszatot követtem. Megéreztem a szagát, az a húszas évekbeli parfüm, a szőke haj és akkor megvilágosodtam. El akart tűnni gyorsan és egy utolsó csókot adott neki, mert látta, hogy nézem őket.
- Szia Rebekah, rég találkoztunk. – mondtam neki mielőtt elmehetett volna.
- Á, Katherine, hát te vagy az? Meg sem ismertelek, bocsánat, de most mennem kell. – jelentette ki.
- Üdvözlöm a bátyádat! – kiabáltam utána, becsapódott az ajtó és kettesben maradtam Deannel.
- Ti honnan ismeritek egymást Bekahval? – kérdezett egyből Dean.
- Szerintem inkább nem akarod tudni. Mi történt veled? Ez nem te vagy, én egy mindenre elszánt vadászt ismerek.
- Felejtek, vagyis akartam. Végeztem a vadászattal, nincs több démon, vámpír, szellem se semmi természetfeletti lény. – hiába mondta ezeket tudtam saját magának is hazudik.
- Ha így van, akkor miért vagy megint egy vámpírral? Ráadásul az én fajtám egyik ősijével? – kérdeztem vissza, ő pedig sokkos állapotban nézett.
- Nem Bekah csak egy ember! – próbálkozott.
- Ó jézusom, azt hittem ennél jobb vagy. Te Bekahként ismered, de az igazi neve Rebekah, Nicklaus húga, ő egy vámpír! Szerinted miért tűnik el mostanság annyiszor? Miért nem mutatta be eddig a bátyját?
- Nem, ő csak egy ember, akinek a családja más. Be fogj mutatni nekem a testvérét.
- Lehet, hogy bemutatja, és most hazudsz magadnak is, de te mondtad hiányoztam neked! Nézz a szemembe és mondd azt, hogy nem szeretsz, akkor mindent elhiszek. – mondtam neki végül utolsó ments várként.
- Katherine én… - kezdte és kilépett a pultból elém lépett. – Kath, nagyon sok mindenen mentem keresztül. – míg folytatta leült mellém és megfogta egyik kezével az arcom, másikkal pedig a kezemet összekulcsolta a sajátjával.
- Katherine én… – szemembe nézett egy darabig, csak nézett. – Szeretlek. – fejezte be a mondatot és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és visszacsókoltam, megfogtam az ingje gallérját és szorítottam. El akart engedni, de én nem hagytam neki, végre együtt lehettünk. Megcsókoltam újra, érezni akartam őt, végre újra együtt voltunk. Megfogta a kezeim és lefejtette a ruhájáról, még egy utolsó csókot lehelt az ajkaimra.
- Mutatnom kell valamit. – mondtam neki és elkezdtem húzni kifelé.
- De, nem hagyhatom itt a kávézót. Hova megyünk? – kérdezett rá.
- Csak el, gyere, sétáljunk. Csöndben egy csepp zajt se csapj! – figyelmeztettem és húztam tovább, majd megálltam előtte.
- Bízol bennem?
- Igen, mint mindig. – mondta gondolkodás nélkül, én pedig bólintottam. Megfogtam az alkarjánál és vámpírgyorsasággal futottam, egy két, sőt lehet már három hatalmas teret és utcát elhagytunk. Egészen a külvárosig rohantam, egy beugró sarok előtt álltam, a szám elé tettem az ujjam, mutatva maradjon csöndben. Elkezdtem koncentrálni egyre jobban, a testem megfeszült és remegés lett úrrá rajtam. Köd támadt körülöttem és egyre sűrűbbé változott körül ölelte Deant is. Tudtam ő nem lát engem, megfogtam a kezét tudja, itt vagyok, megszorított és közelebb jött.
- Kath, én nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – próbált rá venni az igazára.
- Sss, csak gyere utánam. – mondtam neki kedvesen és beljebb mentem a sikátorba, kissé gyengítettem a ködön, hogy lássa, amit én. Az előttünk lévő látvány számára meghökkentő és kiábrándító lehetett. Két ember feküdt vérző nyakkal a földön, egy másik sarokban pedig egy férfi térdelt védekező testtartásban. Könyörgött az előtte állónak, aki csak vigyorgott támadó állásban, nem adott menekülési lehetőséget. Bele mélyesztette a fogát szerencsétlen védtelenbe, míg mohó kortyokkal ivott láttuk az arcát. Rebekah volt az Deanre néztem ő pedig rám meredt.
- Igazad volt, meg kell ölnöm őt. – jelentette ki, gyors váltás gondoltam magamban. El akartam indulni, de inkább megállt előttem és mélyen a szemembe nézett.
- Most elmegyünk innen, mert szeretlek, és nem akarlak így látni! – mutatott Bekah felé, csak bólintottam és hagytam hadd húzzon maga után.
- Nekem vissza kell mennem oda.
- Nem! – csattant fel a hangja és megrázott.
- Vérre van szükségem. Oda kell mennem, érzem. – próbálkoztam ellen állni bántás nélkül.
- Nem mész te sehova! – emelte fel a hangját, amitől összerezzentem mindig. Mint egy kislány, aki tudja rossz fát tett a tűzre. Egy kést vett elő az övéből, megvágta magát mielőtt bármit is mondhattam volna elém tolta. Megráztam a fejem és hátrálni kezdtem, de követett és a számba nyomta kezét.
- Katherine azt kérem, igyál belőlem. – szemeim kitágultak és szívtam a vérét. Az folyadék szétrobbant számban meleg omlós nedűként hatott rám, sző vére más. Annyira intenzív és érzékiséget vált ki belőlem.
- Drágám, figyelj rám! Kérlek, engedd el a kezem. – mondta kedvesen, még jobban megszorítottam a kezét és elengedtem őt teljesen.
- Köszönöm. – mondtam neki mosolyogva és megcsókoltam. Eléggé furcsa és durva lehetett neki, a saját vérétől pirosodott a szája. Gyorsan megtöröltük a szánkat, minden nyomot eltüntetve. Visszafutottam vele a kávézóba és elköszöntem rövid időre, valahogy beszélnem kellett Rebekahval, elkértem a számát és felhívtam.
- Szia Dean! Nem sokára ott vagyok és eljátszadozhatunk. – nevetett fel kéjesen a telefon másik oldalán.
- Szia Rebekah, amint hallod nem ő vagyok. Beszélnünk kell! Gyere a kávézóval szemben lévő erdőbe. – monoton hangon beszéltem, de szívem szerint kitéptem volna a nyelvét.
- Mindjárt ott vagyok! – mondta és letette. Tényleg nem kellett sokat várnom és velem szemben állt.
- Katherine, milyen régen találkoztunk! Miben segíthetek? – kérdezősködött bűbájos hangon.
- Hagyd békén Deant és takarodja közeléből végleg! – fenyegettem, meg mint mindig most is.
- Áll az alku, de tudnod kell, isteni a vére és olyan jó az ágyban. Lehet, még egyszer utoljára megkóstolom! – nevetett fel megint, én pedig megvetve néztem végig rajta.
- Ne merészeld! Ő csak az enyém! – morogtam felé.
- Jól van már! Nem kell így mellre szívni. De Katherine drágám olyan butácska vagy. – mosolygott nagy vigyorral az arcán. Vámpírgyorsasággal előttem termett és mélyen a szemembe nézett. A háta mögül megjelent Nickaus engem vizslatott, rá pillantottam és találkozott a tekintetünk. Rá jöttem mit akartak, de csak bocsánatkérően nézett. Újra a szöszire pillantottam, hátrálni akartam, de elkapta kezeimet, nem engedett szorosan tartott. Pupillái kitágultak és elkezdett beszélni. – Visszakapod az érzéseidet, mindet, amit Nicklaus iránt éreztél. – mondta.
- Nick, úgy féltem. – oda sietett hozzám én pedig átöleltem.
- Nyugodj meg Katerina, most már itt vagy vagyok veled. – simogatta a hátam.
- Nem! – hallatszott a kiáltás valaki futott felénk, vagyis inkább a szőkeség felé. Aztán a következő pillanatban arra eszméltem egy fehér tölgy áll ki Rebekah szívéből. Egyedül álltam ott és beletelt pár másodpercbe, hogy feleszméljek. Klaus a nyakát szorította Deannek, aki próbált ellenállni és lefejteni magáról. De nem sokra ment egy eredeti vámpír ellen sokkal erősebb, mint ő. Most mit csináljak?
- Ne Nick! Elég, ne bántsd őt. – a vámpír elengedte az embert, hála a kiáltásomnak. Oda siettem a térdelő emberhez, magamhoz húztam és az ölembe fektettem.
- Nem lesz semmi baj. csitítgattam, fejét simogatva, mintha egy kisgyerek lenne.
- Kath, én… meg kellett tennem… veled akarok lenni… én, szeretlek. – össze-visszabeszélt, de értettem mire gondol. – Dean, én is szeretlek, de most nem lehetek itt. – próbáltam menekülni a helyzettől, hirtelen gondolattal felvágtam a csuklóm és a szája elé tettem. Nem vitatkozott, ivott két kortyot és eltolta magától. Felnéztem a vámpírra, gyűlölni akartam, de nem ment.
- Biztonságos helyre visszük, és mindent te fizetsz!
- Miből gondolod, hogy segítek? Miért is segítenék, hiszen most ölte meg a húgom!? – csattant fel Nick.
- Azért mert szeretsz és ő nagyon fontos nekem, nem eshet semmi baja. – vágtam vissza, majd farkas szemet néztünk egymással. Aztán felsegítettem a földről Deant, elindultam vele a városba.
- Hová akarod vinni, ő csak egy ember édesem?! – lekezelő hangon kérdezett.
- Gondolom, itt laksz a közelben, hát hozzád megyünk. Mutasd az utat! – parancsoltam rá kicsit keményen.
- Nincs ínyemre az ötleted, de túlságosan is jól ismersz édes. – nevetett fel keserűen, átvette tőlem a terhet és vámpírgyorsasággal elindultunk. Nem volt nagy a város, azt hiszem Mystery Falls a neve. A kertvárosi rész végénél jártunk, amikor megálltak. Egy hatalmas kúria látványa tárult elém, kétemeletes hatalmas épület. Az ablakai sötétfából voltak, de maga az otthon színe világos és hívogató, hátra felé még nagyobbnak tűnt. Ha jól láttam egy labirintus terült el sövényből, középen pedig egy szökőkút tette varázslatosabbá a környezetet. Kinyitotta a fekete vaskaput és egyenesen a házba mentünk az ajtó nyitva várt ránk. A belső látvány még lélegzetelállítóbb, egyenesen lehengerlő, egy hatalmas lépcsősor vezetett fel az emeletre, hátrafelé két folyosó nyílott, de jobban nem tudtam megnézni. Sietnem kellett, hogy utolérjem őket, a második emeletre mentünk, jobbra fordultunk egy kisebb folyosóra, ott két ajtó helyezkedett el egymással szemben. A baloldalit nyitotta ki és egy nagyobb lakosztályba kerültem, középen egy baldachinos ágy, világos ágyneművel, oda letette, vagyis inkább dobta Deant. Körbe néztem minden meg van, amire szüksége lehet. Egy kisebb ajtó nyitva volt, egy fürdő helyezkedett el benne.
- Köszönöm. – mondtam és megfordultam Nick felé.
- A szemközti szoba a tiedé, hasonlóan van berendezve, egy kis plusszal. – mosolygott és hagyta hadd nézzem meg.
- Az én szobám pedig onnan nyílik. – mutatott egy ajtóra a szobámba, azzal szemben fürdő szoba van, az ágyam egy nagy francia ágy baldachinnal és levendula ágyneművel. A sarokban fenyőből egy kis fésülködő asztal helyezkedett el. Nick nagyon jól ismert, mint mindig, egy szekrény várt a másik oldalon, ugyan olyan fából.
- Köszönöm, még egyszer. – mosolyogtam rá.
- Még ne köszönd, csak nyisd ki a szekrényed. – tanácsolta az említett bútordarabra mutatva. Bólintottam és kinyitottam, tátott szájjal néztem végig a ruhatáramon. Minden egyes századból és időszakból levő ruhák, amiket annyira szerettem hordani, mind ott voltak! A szemeim könnybe lábadtak és szorosan megöleltem Nicklaust.
- Köszönöm, ez tényleg gyönyörű! 

10. fejezet

Dean Williams

Könnyeden csevegett a vámpírral és mikor az meg akarta csókolni végzett vele, közben én csak védekeztem. Tiszteletben tartottam a kérését, mi szerint ő akar végezni a szőkével, ez sem jelentett gondot. Ki irtottuk a fészket, mikor megjelent az a Heloise névre hallgató, Kathel mindketten nagyon boldogok voltak. De ezt az örömöt Sammy egy csapással ketté szedte, barátnőm kiborult és az öcsémnek rontott, kiabált vele és rámorgott. Próbáltam lefejteni a kis testvéremről, ő egy határozott mozdulattal falnak vágott. Mindennel tisztában voltam, de csak, mint kívülálló, éreztem még több helyből vérzek, az apró szúrásokat nyakamnál. Pár szót tudtam neki mondani semmi sem jutott eszembe csak a fájdalom. Hallottam, ahogy Sam a fejéhez vág mindenfélét, a számnál valami ízt éreztem, majd Katherine elköszönt tőle és valahogy tőlem is. Az öcsém kisegített, halott fészekből apám már sokkal jobb állapotban volt, ha nem láttam volna előtte, azt hinném makkegészséges. Ő is segíteni próbált rajtam, de megráztam a fejem, intve, hogy nincs szükségem rá. Elállították a vérzéseimet, aztán a kocsim hátsó ülésére fektettek, nem kellett sok elaludtam. A kocsim ülése helyett egy ágyban ébredtem, talán egy motelban voltam. A véres ruhák helyett teljesen tisztában voltam és olyan újnak tűnt minden így. Nyitódott az ajtó és megláttam Sammyt kezében két kávéval és egy zacskóval. Remélem pite és sajtos hamburger van benne.
- Szia Dean, gondoltam hozok neked valami ételt. – zörgette meg a zacskót, majd felém dobta.
- Meddig aludtam? – kérdeztem, de ez olyan szánalmasan hangzott, bele kuksoltam a papírba és megtaláltam, amire vágytam.
- Majdnem egy napig. – hangzott a válasz, nekem meg kajával teli szám tátva maradt. Leraktam mindent a kezemből, elő kotorásztam a telefonom és lehallgattam a hangpostám. Üres volt, Katherine nem üzent, csak eltűnt.
- Miért kellett azt csinálnod?
- Mit? Nem tudom, miről beszélsz. Apa elment vadászni, ha jól tudom vámpírok után. – próbálta terelni a témát.
- Nem apára voltam kíváncsi, miért kellett elüldözni Katherinet?
- Nem üldöztem el, csak rá világítottam a tényekre. Dean mindenkinek jobb lesz így, ő egy szörnyeteg! Te pedig vadász, ez így nem helyes ő vámpír! – próbálkozott megint.
- Sammy te is hibáztál sokat, neked is fel lehetne hozni a démon csajokat. Sőt te kétszer megtetted, nem tanultál hibából. – nem akartam újra veszekedni vele.
- De én véget vetettem az egésznek, tudom mi a kötelességem.
- Viszlát, Sam! – mondtam neki és elmentem, nem fogok vele veszekedni, az öcsém, de ezt nem értheti. Kath nagyon fontos nekem talán a családomnál is jobban, mert szeretem. Nem tudtam hova megyek nem is érdekelt, a szemem sarkából megpillantottam a kicsikémet. A kulcsom mindig a zsebemben volt, beszálltam a kocsimba és elhajtottam a legelső kávézóhoz. Már semmi sem érdekelt csak, hogy megtaláljam Katherinet.
- Szia, mit kérsz? – kérdezett egy szőke hajú lány, nagyon jól nézett ki, kék szemei csillogtak.
- Szia, egy kávét kérek és egy hamburget is, ha nem baj. – próbáltam emberien viselkedni, rá mosolyogtam.
- Mindjárt hozom és itt a kávéd. – elment hátra és nem tartott sokáig visszatért egy tányér étellel.
- Tessék, jó étvágyat! – mosolygott újra.
- Köszi. – neki álltam enni és körbenéztem olyan üres volt ez a hely.
- Mi hozott ide, ebbe a kisvárosba?
- Csak utazgatok, mint mindenki más, ahogy látom. És téged?
- Én itt élek fél éve, tetszik ez a kisváros. Semmi nyüzsgés, nincs veszély.
- Ezt már hallottam mástól is, de hát ő már elment.
- O bocsi nem tudtam, részvétem. – szomorú lett a hangja és elkomorodott.
- Jaj nem, ő nem halott. A barátnőm volt, de úgy mondd szakítottunk. Neked most van valakid, olyan szép vagy biztos foglalt is. – nem tudom miért próbálkoztam be talán, hogy eltereljem a gondolataim.
- Olyan egyedül vagyok, mint ez a hely és köszönöm a bókot. Szóval a barátnődet vagyis exedet nem is szeretted? Bocsi, hogy ilyen indriszkét vagyok, csak már is csajozol. – próbált mentegetőzni, de tudtam igaza van mindenben és nem is akartam erről beszélni.
- Szerettem őt, de miért róla beszélünk, mikor itt vagy te. Hadd halljam, mit csinálsz zárás után? – vigyorogtam megnyerő mosollyal.
- Még nincs semmi programom, ha van, kedved meghívhatsz egy sörre, úgy sincs itt rajtunk kívül senki. – vigyorgott vissza.
- Akkor egy sör rendel a szép hölgynek, hogy hívnak? – megittam a kávém és tovább néztem őt. Annyira hasonlított minden egyes szava Kath-ére, megint rá gondolok, nem hiányozhat ennyire. Majdnem megölt és mégis érzek iránta valamit.
- Bekah, hahó, itt vagy még? – legyezett előttem a kezével.
- Bocsi, csak azon gondolkodtam, hogy festenél ruha nélkül. – próbálkoztam még jobban.
- Azt még megtudhatod, de ez eléggé olcsó duma ahhoz, hogy bemássz a bugyimba. – kacsintott egyet felém.
- De pont jó, hogy el hidd én is egy felszínes segg fej vagyok, aki meg akar dönteni egy éjszaka erejéig. – a lány kikerekedett szemekkel nézett, aztán végig mért édesen.
- Szóval a benyomásom téves feléd? – kérdezett már érdeklődve és előre könyökölt, én pedig teljes belátást kaptam a dekoltázsához.
- Azt, majd derítsd ki magadtól. – a vigyorom még szélesebb lett, felálltam a székből és megindultam az ajtó felé, vártam a reakciót.
„ – Dean, Dean, te szegény elhagyott az-az álnok, öntelt szuka. Sosem fog úgy szeretni, ahogy te őt. Katherine már csak ilyen, sosem fog változni bármennyire is szeretnéd. – miközben ezeket mondta én megfordultam, hogy számon kérjem ki ő, de előttem állt.
- Ki vagy te, vagy kérdezzem inkább úgy mi vagy te? – kérdeztem tőle, de tudtam a választ.
- Ezt az egész beszélgetést, most felejtsd el. – a pupillái kitágultak és megbabonázott egy vámpír. Átrakta a nyitva táblát zárva feliratra és elkezdett hőzni maga után, az épület hátsó traktusába. Belém harapott, ez a harapás nagyon fájt és szenvedést okozott. Amikor végzett az evéssel megtörölte a száját és újra elkezdett babonázni.
- Dean Williams ezt az egész beszélgetést el felejted, és csak úgy gondolsz rám, mint egy emberre.” Leragasztotta a sebet, de csak ködös emlékeim maradtak mindenről. Szóval akkor áll még az este? – kérdezett rá még egyszer Bekah mosolyogva, fura egy emberrel beszélgetni.
- Persze, bár már eléggé későre jár. Mikor csukódsz? – kérdeztem mosolyogva.
- Percek kérdése már csak, azt hiszem végeztem is. – jelentette ki, kijött a pult mögül, kinyitottam előtte az ajtót, ő pedig bezárta az épületet.
- Gyere, menjünk fel hozzám! – fogta meg a kezem és elkezdett húzni az egyik irányba, nem ellenkeztem. Megfogtam a derekát és hagytam hadd vezessen. Nem messze a kávézótól lakott, egy kisebb kertes házba. Kinyitotta az ajtót és hagyta hadd menjek be, megálltam a nappaliban. Nem akartam pofátlan lenni, mégis csak ő hívott magához. Becsukta az ajtót és utánam jött, kicsit gyors volt gondolom sietett. Bekapcsolta a hifit és elkezdett táncolni és egy eldugott szekrényből elő vett valami erősebb alkoholt, meghúzta, majd oda nyújtotta felém.
- Bulizzunk! – kiáltotta nekem, én pedig elvettem tőle az üveget, meghúztam. Tényleg jó volt kikapcsolni és semmire sem gondolni, vagyis senkire, egyszer megtehetem. Egész éjjel iszogattunk és táncoltunk, kissé ittas állapotban megcsókoltuk egymást és lassan elkezdtünk a szobája felé lépegetni, közben megszabadultunk a ruháinktól.
„ – Legközelebb, ha újra megharaplak, nem fogsz rá emlékezni.” – mondta nekem, de már csak foszlányokra emlékszem mondandójából. Másnap reggel meztelenül ébredtem, valaki a mellkasomon feküdt.
- Jó reggelt Katherine! – próbáltam édesen kelteni, de a rajtam lévő test megmerevedett és takaróval eltakarta magát, felült az ágyban.
- Még mindig Bekah vagyok. Nem hiszem el, még mindig azt a lányt szereted? – szomorúság villant meg a szemében és lehajtotta a fejét.
- Bocsánat nem úgy gondoltam és azt sem tudom miért mondtam. Gyere ide. – felültem én is és magamhoz húztam. Felemeltem a fejét és megcsókoltam lágyan.
- Bekah, ő már a múlt csak még fáj, de idővel jobb lesz. – próbáltam jobb kedvre deríteni és sikerült is, mert mosolygott. Idővel tényleg jobb lett, nem érdekelt a vadászat sem ő, vagyis nem gondoltam rá olyan sokat. Már nem hallgattam le naponta a telefonom csak két- háromnaponta, Bekah minden időmet lefoglalta. Most először dolgozom úgy, hogy kapok is érte pénzt, olyan furcsa legtöbbször enyémek a délutánok. Mindig van valaki, néha még vadászok is beugrottak egy sörre, de apáékról sem hallottam semmit.
– Dean, Dean! Megint elbambultál? – kérdezett ma már másodszorra a szöszi.
- Bocsi, csak elgondolkodtam. Mondd, még egyszer kérlek! – mosolyogtam rá kedvesen.
- El kell mennem egy kicsit. Sietek vissza! – jelentette ki és megcsókolt, majd elindult kabátért.
- Mostanság sokat jársz el! Csak nincs valakid? – kérdeztem gyanakodva.
- Persze és éppen a pultban áll. Csak te vagy nekem, de elintéznivalóm van. – ez az utolsó szava. Eltűnt és én egyedül maradtam, ha nincs, velem csak jár az agyam. Telefonom elő vettem és lehallgattam a hangpostám, egy bejövő üzenet.
„ Szia Dean. Tudom régen beszéltünk utoljára és az elválás sem volt, annyira boldog. Tudom te túlléptél rajtam, de bajban vagyok, kellene egy kis segítség. Kérlek, hívj vissza.” Ezt nem hiszem el, pont most kellett felhívnia, amikor kezdett minden jó lenni. Annyira nem akartam és mégis hallanom kellett a hangját, hogy jól van-e. Bepötyögtem a számát és tárcsázott. A várakozás görcsöt rakott gyomromba. Már éppen le akartam rakni, amikor felvették. – Dean? – jött a kérdés telefon másik végéről, de csak kinyomtam. Nem tudtam válaszolni és nem is akartam, lenémítottam a telefonom és dolgoztam tovább. Bekah visszatért, de nem abban a ruhában, amiben elment.
- Szia, édesem! Sok vendéged volt? – kérdezte tőlem egy csók mellett.
- Szia. Nem volt senki, de te merre jártál? – kérdeztem vissza érdeklődve.
- Csak erre-arra, képzeld találkoztam a bátyámmal. Nagyon régen láttam már és beültünk egyet enni az egyik étterembe.
- Tényleg és nekem mikor mutatod be őt? Vagy ennyire titkos vagyok? – kérdeztem miközben oda mentem hozzá és átkaroltam a derekát.
- Mindennek eljön a maga ideje. Nem is vagy titkos, csak az én családom más, túl sok követelmény! – mondta nekem és megcsókolt, elkezdett rezegni a telefonom egy utcai fülke számát írta ki.
- Vedd csak fel, lehet az öcséd az. – mondta kedvesen. Bólintottam, bár tudtam, hogy nem Sammy lesz az.
- Halo?
- Hiányoztam? – kérdezett a telefon másik végéről az a bizonyos női hang. Gyors léptekkel kimentem az épület elé.
- Katherine, miért hívtál? – próbáltam gyors lenni.
- Éppen a városban jártam, gondoltam beszélgethetnénk. De még nem válaszoltál a kérdésemre. – tért vissza a témához.
- Hol és mikor? – kérdeztem inkább vissza.
- Nagyjából öt perc múlva a kávézóban ahol dolgozol, de ne legyen feltűnő.
- Várni foglak és igen. – mondtam végül, már éppen ki akartam nyomni, amikor megszólalt.
- És Dean, még mindig szeretlek. – azzal le is rakta a telefont. Visszamentem Bekahhoz.
- Na, ki volt az? – kérdezett mosolyogva.
- Igazad volt, tényleg ő volt. Találkozni akar velem, jövő héten. – hazudtam neki.
Hát akkor kénytelen leszek elengedni szabadságra. – mosolya még szélesebb lett és megcsókolt. Az ajtó kinyílt és köhögést hallottunk, Bekah elengedett és hátra sietett, én meg szemben találtam magam vele.
- Szia, mit adhatok? – kérdeztem feltűnés nélkül.
- Csak egy sört, ha lehet. – ült le a pulthoz velem szembe.
- Tessék. – raktam le elé és megérintettem a kezét.
- Dean, nekem mennem kell. – menni készült.

9. fejezet

Dean Williams

Elindultam a megadott irányba és három egyszerű ágyat találtam, benn egy-egy vámpírral. Gyorsan végeztem velük egy csepp megbánás nélkül, ők szörnyetegek! Menni akartam Kathez, amikor ordibálásra lettem figyelmes. Megszaporáztam a lépteimet, időben értem, rá akart támadni az ordítozó gép, de elvágtam a torkát. A feje pedig elgurult, élettelen teste összerogyott súlya alatt. Két vámpír jelent meg a sarkon lévő kiugróból. Az egyik, egy eléggé dekoratív nő, főleg abban a fekete csipkés melltartóban, amiből domborodtak idomai, vékony derekát hátulról takarta szőke haja, ugyan olyan csipkés francia bugyi takarta alulról. Kathnek nem tetszett, ahogy végig néztem rajta. A férfi pedig a főnök volt, Drake.
– Tudtam, hogy ő az áruló! Drake hadd öljem meg. – kérlelte a szőkeség Katherine-t méregetve.
– Ha hozzá nyúlsz, megöllek! – jelentettem ki, mire a lány hátrahőkölt és végig nézett rajtam.
– Senki sem öl meg senkit. Katherine drágám magyarázd meg mi ez az egész? Igazat mondd Victoria? – kérdezte lágyan a vámpír, én pedig összezavarodtam. Miért hívja drágámnak a barátnőmet, vajon mi történhetett köztük?
– Drake meg tudom magyarázni az egészet, ő itt Dean az én vértartályom. Belőle szoktam táplálkozni, azért van itt, mert nem bírtam tovább. A fegyver pedig azért van nála, mert megtámadta őt Travis és Sophia. – próbálta magyarázni Katherine, elhittem neki minden egyes szavát. Csak játszott velem és a véremre szomjazott. Egy balek vagyok!
– Ha tényleg csak ennivaló neked, mutasd be! – szította a feszültséget a szőke. Katherine rám nézett, majd Drakenre, de az csak bólintott. Szerelmem oda jött elém és azt tátogta sajnálom, aztán megfogta a kezem, de én elhúztam előle.
– Dean, kérlek, most ne csináld ezt. Szeretlek! – az utolsó szót csak tátogta, én pedig magamhoz húztam és felkínáltam neki a nyakam. Utáltam ezt az egészet, tudtam ő is így van, mert nem mélyesztette belém egyből a fogait. A fejemben meghallottam egy édes hangot, Kathé volt.
„ – Szerelmem, nagyon sajnálom ezt az egész helyzetet. Nem így terveztem ezt a rajtaütést, de van egy tervem. Csak beléd mélyesztem a fogam, nem fog fájni óvatos leszek. Miután elengedtelek támadd meg Victoriát, de csak akkor öld meg, ha nagyon muszáj. Én akarom elintézni, már nagyon jár neki.” Akkor éreztem meg a szúrásokat, nyakamon tényleg nem fájt, majd megéreztem a vérem illatát és a vágyat. A kezemmel beletúrtam a hajába, ő pedig azzal a kezével, ami szabad volt átpásztázta a mellkasom. Amelyik kezével a nyakam fogta, most már a hajamba túrt vele, mellkasomról a keze lejjebb vándorolt, egészen a hasam alá, alig bírtam már magammal. De akkor elengedett, a nyakamon meleg folyadék csurgott tovább, a vérem volt az. Kath indult volna, de visszarántottam és megcsókoltam. Benne volt minden vágyam iránta, az erő és akarat, amit éreztem, nem is beszélve a büszkeségről, amit ő váltott ki belőlem. Aztán elengedtük egymást és elkezdődött a harc.

Katherine Parker

Szembe találtuk magunkat Victoria-val és Drakennel, egy percig azt hittem most végünk van. Szerencsére kibeszéltem magam, de Victoria rávette a vámpírt ne higgyen csak a szavamnak. Meg kellett harapnom Deant, annyira utáltam ezt az egészet! Mielőtt megtettem volna gondolati úton elmeséltem neki a tervem. A vére teljesen más volt, mint az eddigiek, felpezsdített és szétrobbant a számban. De nem éreztem még nagyobb vérszomjat, csak vágyat iránta, megérezte és válaszolt. Így egészen forróra és intimre sikerült. Tudtam mit akarok és meg is akartam tenni, de nem itt és nem most. Elengedtem és indulni szerettem volna, de visszarántott és szenvedélyesen megcsókolt. Elengedtük egymást és vámpírgyorsasággal Drake elé kerültem, Victoria elindult Deanhez.
– Így megfelel? – kérdeztem a vámpírférfit, de figyelmemet elterelte a szőke próbálkozása.
- Victoria meg ne próbáld! – vicsorogtam rá és még mindig rá koncentráltam, de Drakent néztem.
- Igen tökéletes, bár az emberrel való kapcsolatodon finomíthatnál. A végén még féltékeny leszek rá. – nevette el magát és közelebb jött hozzám. Megfogta egyik kezével a tarkóm és meg akart csókolni, én pedig a szívébe döftem a tőröm. Kitágult szemekkel és nyitott szájjal rám hanyatlott.
- Ő nem csak egy ember! – jelentettem ki a halott vámpírnak, kihúztam belőle a végzetes fegyvert, mire ő hátra hanyatlott. Megfordultam és láttam, ahogy Dean küzd a szőke szörnyeteg ellen, de nem bántotta csak miattam.
- Tudod mit Victoria? Menj a pokolba! – fenyegettem meg újra. Elindultam felé és felvettem a földről az emberem kedvenc bárdját, megvártam a kedvező pillanatot és egy határozott mozdulattal, elmetszettem a fejét. A fiúm leszedte magáról a hullát és félre dobta. Több helyről is vérzett és olyan jó illata volt, de uralkodnom kellett magamon.
- Kath, most már vége van? – kérdezte tőlem Heloise az ajtóból.
- Igen, végre vége. Te pedig szabad vagy! – mondtam neki boldogan, mosolyra húzódott mindkettőnk szája. De ez az öröm nem tartott sokáig, Sam jelent meg Heloise mögött és hátulról szíven döfte a méretes késével, a lány arca még mindig mosolygott, de többé nem fog élni. Pedig meg volt a lehetősége az új életre.
- Ne! – ordítottam el magam, könnyeim patakokban folytak. Vámpírgyorsasággal Sammyt a falnak nyomtam és rá morogtam. Felemelte rám a szúró eszközt, de kitekertem a kezét, így kénytelen volt eldobni.
- Ő, a barátom volt! Senkit sem bántott, új életet akart! – kiabáltam az arcába. Dean próbált lefejteni az öccséről, de én ellöktem magamtól, neki vágódott a legközelebbi falnak, ez a puffanás észhez térített, vagyis inkább megcsapott a vér szaga. A földön fekvő emberhez guggoltam és elnézegettem az ételt, mennyire ismerős volt. A nyakából ömlött az-az édes, omlós meleg folyadék. Nem tudtam ellenállni meg kellett kóstolnom. A szemem alatt az erek kitágultak, mint a pupilláim is. Szemfogaim megnőttek és belemélyesztettem, csak szívtam a vérét és újra ez éltetett, a vér iránti vágyam. A háttérből hallottam egy hangot és felfigyeltem, az ő hangja volt.
- Katherine szeretlek!

Mit tettem, ezt az egyet nem akartam, pont miattunk… igaza volt Samnek egy szörnyeteg vagyok!
- Sa-sajnálom. – próbáltam kipréselni ezt a pár hangot morgás helyett.
- Nincs semmi baj. – elhaló hangon szólt hozzám, tudtam meg fog halni, ha nem segítek.
- Minden az én hibám, még helyre tudom hozni. – felvágtam a csuklóm és a szája elé tettem, utolsó erejét bevetve ivott egy kortyot.
- takarodj innen te szörnyszülött, tudom, hogy téged csak a vér éltet. Nincsenek érzéseid, csak a szomjúságod, agresszív vagy és állatias. – szíven ütött ez a pár sértés Samtől.
- Szeretem őt! – fakadtam ki, de próbáltam határozott lenni.
- De jobb lesz neki nélkülem, viszlát, Samuel Williams. Örök életem végéig szeretni fogom a bátyádat. – nem vártam, meg míg válaszol, egyszerűen csak elmentem egy szó nélkül. Fejemben hangzott minden egyes sértő szava, amit hozzám vágott. Szóba sem kellett volna állnom vele, az első találkozásunkkor. A mosolya, az igéző zöld szeme és az a megnyerő külső, ami belőle árad, volt benne valami hívogató. Nick elvesztése után most éreztem magam igazán boldognak mellette, ő megértett és tudta nem csak egy szörnyeteg vagyok.  Végem van, többet senki iránt sem fogok semmit érezni. Rájöttem félek érezni, mert ez lesz belőle… Draken szeretett, de én őt nem, csak egy barátot kerestem benne. Klaus volt életem szerelme, akármit mondott megtettem, de a húga elvette azt a részem. Sosem gyógyult be az a seb, gyűlölöm Rebekaht, minden ősit! Folytak a könnyeim és többé nem érdekelt semmi, gyorsaságomnak köszönhetően a városban voltam. Ha jól láttam Evermoon vagy valami hasonló volt a neve. Belefáradtam a járásba ezért egy padra leültem, magamba roskadva. Egy lány ült le a másik szélére, de nem érdekelte ki ül mellette vagy miért, saját magával volt elfoglalva, az idő most éppen kellemes volt. Az átlagnál kicsivel hidegebb, mint egy őszi reggel, de a párás levegőtől inkább tavaszinak mondható. Szóval elég volt egy széldzseki és egy felső felülről, alulról pedig a jól bevált farmer és egy tornacipő. Éreztem a vére folyamatos és szabályos lüktetését, kedvem támadt feltépni az ütőerét. A pad egy eldugott helyen volt, így nem kellett félnem, hogy lebukok, gyorsan közelebb ültem hozzá és belemélyesztettem a fogaimat szerencsétlen nyakába.