A blog első díja :D

Nagyon, nagyon köszönöm a díjat, Klaroline aranyos vagy, hogy rám gondoltál, köszönöm! 

Nos, íme, itten vannak a szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél, 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma!
3. Egy- egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról!
    Akiknek továbbadom:
Klaroline
Cleo Farelly
Véres bosszú
Aida - Petrova vérvonal

11. fejezet + extra

Katerina Paulson

Az összes ruha, amit valaha hordtam. – megpusziltam az arcát és visszaszaladtam az új szekrényemhez, alul pedig mindenféle lábbeli várt rám. Meglepetésemre pár is dobozt találtam a felső polcon. Kíváncsiságom eluralkodott rajtam levettem és belenéztem, közben a kis asztalom székére ültem. Az összes kiegészítő és ékszer benne van, még a gyűrűm is, ami szüleimtől maradt rám. Gyönyörű az összes, engem elkaptak az emlékek, ahogy felnéztem már egyedül voltam a szobában. Visszasétáltam a szekrényhez és sorra elkezdtem forgatni a ruhákat. A legelső ruhadarab, ami a kezembe került, ha nem csalt a memóriám, a XV. századból való. Egy egyszerű ruhadarab volt, mikor Nick öccsével találkoztam ezt viseltem, vagyis hasonlót. Egyszerű szabású, felső és alsó része kissé külön vált, de még nem teljesen. Hosszított denevér ujjai végén szürke színű szegély vette körül, derekát is ugyan ilyen anyag emelte ki a szoknya része bővebb, a korhoz illő szabású. Az egész ruha zöld színben pompázott, akkor annyira illet hozzám ez a viselet. A következő ruha, is abból a századból származott, pont a megismerkedésünk napján viseltem ezt. Klausnak már akkor megtetszettem, a bordó ruhámban csak úgy pompáztam. Felső dekoltázs részénél csipke díszítette, csípőtől bővült a szoknya rész ott volt rajta övszerű fehér, bordó csíkos szegély, háromszög alakban lefelé fehér réteg díszítette. A következő két században csak bujdostam Nick haragja ellen, így nem volt részem a kor legjellegzetesebb ruháit viselni. Csak pár szakadt holmi volt rajtam, de ismertem azokat a puccos barokk stílusú ruhákat, nagyobbak lettek az alsó szoknyák, egyre több réteget raktak egymásra. Egyre több virág motívum jelentkezett az egész felületen, mindent beterített. Kisebb kalapokat raktak oldalasan a fejükre, enyhe színű kis kesztyűkkel párosítva, de ezt csak a tehetősebbek tehették meg.  Nem is akartam élni igazán azokban az időkben, de mégis kaptam egy ruhát. A következő három ruha a XIX. századból voltak a kedvenceim, imádtam azt a kort. Az első megint egy zöld színű, de ez haloványabb volt, alsó szoknyák újra a régi fényükben tündököltek. A felső alatt egy fűzőt hordtam akkoriban, kissé összeszorította a bordáimat, de nem fájt. A dekoltázs jobban látszódott, rövid ujjai buggyosak voltak. Fodrok díszítették körbe alsó részt és a felsőt a dekoltázsnál. A következő egy krém és sárga színű csíkos ruha, nagy kivágással, derekánál egy barna övvel díszítve az alján egy vastagabb rész is ugyan ilyen színű. A hozzá való boleró is ugyan ilyen színekben pompázott, inkább kockásan. Hozzá egy kisebb barna kalap és hosszított fülbevaló tartozott kiegészítőként. A következő ruha ugyan olyan gyönyörű, mint az előzőek. Derekánál krémszínű vastag szalag emelte ki az alakom, ha felvettem. Viseltem már ilyet régen, a ruha alap színe kék virágminta, tetejénél csipke szegéllyel. Negyedes buggyos ujja ugyan olyan színben pompázott. Hozzá a kiegészítő egy kalap, a karimáját lila vastag szalag díszítette, hátul egy masnival. Kirívónak látszott, a piros tollal az oldalában. Viszont nekem tökéletes, mint az eddigiek. Az 1920-as éveknek külön stílusa volt rövid combközépig érőruhák, alul rojtokkal, néhol pedig flitterekkel. ennek a korszaknak a csillogás számított, kirívó akart lenni mindenki. Magas sarkú cipők, fejpántok és kalapok. Minden meg volt, szőrmés kistáskák. Hosszú lógós fülbevalók, rövidebb ballonkabátok, persze a domináns szín egyértelműen fekete, arany és ezüst volt akkoriban. Következő évtized a ’30as évek már sokkal vissza fogottabb. Egyszerűbb, letisztult formák hosszított fazon. A ruhák most már hosszabbak voltak, térd fölöttiig érőek, pántos felsőrésszel. A nagy kalap kötelezőnek számított, gyöngyből készült nyakláncok. Rövidebb vagy hosszabb kesztyűk. Kicsi, kör alakú fülbevalók, néha-néha feltűntek az egyszerűbb karkötők. Jellegzetes szín, a fekete és fehér maradt. ’40es évek divatja sokkalta nőiesebbek, színesebbek lettek a ruhák. Nyitottabb magas sarkúk, vastagabb ékszerek. A táskákat felváltották a kisebb kézitáskák és retikülök, a kedvelt motívum a masni. Rövid ruhákon is masnik díszelegtek, fodrok keresztezték egymást. Ezeket a ruhákat is imádtam az összes gyönyörű volt, minden korban vagy korszakból három ruhát kaptam legalábbis eddig. ’50es évek divatjától hányinger kerülgetett, azok a hosszú ruhák, sötétebb színek főként barna szín dominált. Alacsonyabb magas sarkúk, rövid ujjú kis feltűréssel és gallérokkal. Derék résznél ugyan olyan színű övvel párosítva. Hosszú ujjú kabátka is volt az egyik kék összeállításhoz, sötétkék hosszú szoknya derékig ért. Felülről egy világosabb kék buggyos felső tartozott hozzá. Bár az egyik ruha eléggé elnyerte a tetszésem. Pántos felsőrész, deréktól bővülő szoknyarész, fehér alapját piros virágminta kiemelte. Kiegészítő egy pár rövid rózsaszín kesztyű és egy halovány színű retikül. A ’60as, ’70es években kezdődött a hippi stílus, hála a vietnámi háborúnak. Minden a békét szimbolizálta, a régi múltból hozták elő a ma is kedvelt szimbólumot. Angolul „peace”- ként használják, mint béke. Egy kör középen elfelezve a felező vonalat is elfelezve indul ki két negyedre szabdaló vonal lefelé. Régen a keltáknál az életfát és az életet jelentette. Ők békét, szeretetet hirdették és ebben a hitben éltek, szerintük minden ember szabad lehetett. A szekrényemben három ilyen szettet találtam, két koktél ruhát és egy összeállítást. Az első ruha egy sárga pánt nélküli homokóra alakú, felülhúzott és redős egészen a derék részig. Alul pedig egy kicsit nagyobb a karimája. Hozzá egy hasonló, de kicsit sötétebb saru cipőt találtam, hajpántot és virágos kitűzőt. Egy másik pánt nélküli ugyan ebből a korból, A vonalú piros alapon fehér pöttyökkel. Alul pedig egy kis fehér átlátszó fodorral. Az összeállítás eléggé érdekesnek bizonyult, de tetszett. Hosszú denevér ujjú tunika a felsője, virág mintákkal díszített zöld alapon, kicsit a havai virágokat idézte elő, de mégis más. A nadrág hozzá bőszárú ugyan olyan virág mintákkal, a lábbeli hozzá egy magasított sarkú barna szandál. A ’80as évek divatja felszabadulást és a lázadást jelképezte. Fő színe annyira nem volt, kedvelte a rikító színeket: lila, pink és a világoszöld. Ebből a korból csak két ruhám volt, egy összeállítás és egy kisestélyi. Az egybe részes ruhám lila színben pompázott az egészet a fényes anyag tette még szebbé, egy lila topánkám van hozzá. A másik egy nagyobb kivágású csónaknyakú püspöklila felső hozzá fekete vékonyított nadrág, olyan fényes szállal, ami csillogóvá tette. Kaptam mellé egy magasabb szárú lila színű lakkcipőt. A 21. századi ruháim nem voltak annyira különbözőek egymástól farmernadrág, magas sarkú és valamilyen felső. Mégis ezek nagyon tetszettek, sőt imádtam őket, annyira eltalálta az ízlésem. Az első kollekció egy fekete csőszárú farmerből, barna magas sarkú szandálból, világoskék ujjatlan top, ami fölé tudok venni egy sötétkék atlétát. Az elhanyagolhatatlan kiegészítőként hosszabb ezüst nyaklánc, ezüstözött karkötő és egy sötétkék táska. Következő összetett hasonló fekete farmerből, fekete bokacsizmából, egy eléggé élénk lila felső hozzá egy fekete farmer kabáttal. Egyre több kiegészítőt találtam magamnak, annyira gyönyörű az összes, fekete karkötő ehhez az összeállításhoz. Az utolsó kiemelkedő is elnyerte a tetszésem, igaz a legtöbb felső színe lila, de nem bántam egyáltalán. Fekete magas sarkú szandál, sötétkék, ami feketének tűnik, felülre nagyobb V kivágású levendula atlétaszerű top, hozzá extraként egy szürke táska. Találtam még más ékszereket, kiegészítőket és ruhákat, nem is beszélve a fehér nemükről. Annyira tökéletes minden, hogy az már gyanús. Át öltöztem egy kényelmesebb ruhába, a magas sarkút át cseréltem egy topánkára és egybe részes kis koktél ruhába, indultam el felfedezni a házat. Mielőtt kiléptem az ajtón körbe néztem az új szobámban. Az ajtó mellett találtam egy kis hűtőszekrényt, kinyitottam és újra elállt a lélegzetem. Csurig van véres zacskókkal, elgondolkodtam rajta inkább maradjak a szobámban.  

11. fejezet

Katherine Parker


Hónapok teltek el és nem beszéltem vele, de nem is nagyon gondolkodtam. Csak utazgattam és szívtam az emberek vérét, másra egyik sem volt túl jó, a társaságukat untam. Egy-egy hírfoszlány alapján tudtam éppen hol vannak a Williamsek, de inkább kikerültem őket. Johnnal semmi bajom sem volt, sőt kedveltem is az öreget, fiára emlékeztetett. Sam pedig ki nem állhatott, talán mert egy szörnyeteg vagyok, vagy, mert szerettem a bátyát, ez örök rejtély lesz számomra. Dean hát róla semmit sem hallottam, állítólag letelepedett egy kis városban és csaposként dolgozik. Egyre jobban érdekelt, így mindent kiderítettem. Hagytam egy üzenetet a hangpostáján, ha fontos vagyok, neki visszahív. Így is lett, de rám is nyomta a telefont, mérges lettem rá és fel akartam tépni egy emberi torkot. Túltettem magam rajta és pár órával később egy fülkéből hívtam, megbeszéltünk mindent, de nem ilyen fogadtatásra számítottam. Egy másik lányt ölel és csókol majd helyettem, a szőkeség beviharzott hátra én pedig a látszatot követtem. Megéreztem a szagát, az a húszas évekbeli parfüm, a szőke haj és akkor megvilágosodtam. El akart tűnni gyorsan és egy utolsó csókot adott neki, mert látta, hogy nézem őket.
- Szia Rebekah, rég találkoztunk. – mondtam neki mielőtt elmehetett volna.
- Á, Katherine, hát te vagy az? Meg sem ismertelek, bocsánat, de most mennem kell. – jelentette ki.
- Üdvözlöm a bátyádat! – kiabáltam utána, becsapódott az ajtó és kettesben maradtam Deannel.
- Ti honnan ismeritek egymást Bekahval? – kérdezett egyből Dean.
- Szerintem inkább nem akarod tudni. Mi történt veled? Ez nem te vagy, én egy mindenre elszánt vadászt ismerek.
- Felejtek, vagyis akartam. Végeztem a vadászattal, nincs több démon, vámpír, szellem se semmi természetfeletti lény. – hiába mondta ezeket tudtam saját magának is hazudik.
- Ha így van, akkor miért vagy megint egy vámpírral? Ráadásul az én fajtám egyik ősijével? – kérdeztem vissza, ő pedig sokkos állapotban nézett.
- Nem Bekah csak egy ember! – próbálkozott.
- Ó jézusom, azt hittem ennél jobb vagy. Te Bekahként ismered, de az igazi neve Rebekah, Nicklaus húga, ő egy vámpír! Szerinted miért tűnik el mostanság annyiszor? Miért nem mutatta be eddig a bátyját?
- Nem, ő csak egy ember, akinek a családja más. Be fogj mutatni nekem a testvérét.
- Lehet, hogy bemutatja, és most hazudsz magadnak is, de te mondtad hiányoztam neked! Nézz a szemembe és mondd azt, hogy nem szeretsz, akkor mindent elhiszek. – mondtam neki végül utolsó ments várként.
- Katherine én… - kezdte és kilépett a pultból elém lépett. – Kath, nagyon sok mindenen mentem keresztül. – míg folytatta leült mellém és megfogta egyik kezével az arcom, másikkal pedig a kezemet összekulcsolta a sajátjával.
- Katherine én… – szemembe nézett egy darabig, csak nézett. – Szeretlek. – fejezte be a mondatot és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és visszacsókoltam, megfogtam az ingje gallérját és szorítottam. El akart engedni, de én nem hagytam neki, végre együtt lehettünk. Megcsókoltam újra, érezni akartam őt, végre újra együtt voltunk. Megfogta a kezeim és lefejtette a ruhájáról, még egy utolsó csókot lehelt az ajkaimra.
- Mutatnom kell valamit. – mondtam neki és elkezdtem húzni kifelé.
- De, nem hagyhatom itt a kávézót. Hova megyünk? – kérdezett rá.
- Csak el, gyere, sétáljunk. Csöndben egy csepp zajt se csapj! – figyelmeztettem és húztam tovább, majd megálltam előtte.
- Bízol bennem?
- Igen, mint mindig. – mondta gondolkodás nélkül, én pedig bólintottam. Megfogtam az alkarjánál és vámpírgyorsasággal futottam, egy két, sőt lehet már három hatalmas teret és utcát elhagytunk. Egészen a külvárosig rohantam, egy beugró sarok előtt álltam, a szám elé tettem az ujjam, mutatva maradjon csöndben. Elkezdtem koncentrálni egyre jobban, a testem megfeszült és remegés lett úrrá rajtam. Köd támadt körülöttem és egyre sűrűbbé változott körül ölelte Deant is. Tudtam ő nem lát engem, megfogtam a kezét tudja, itt vagyok, megszorított és közelebb jött.
- Kath, én nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – próbált rá venni az igazára.
- Sss, csak gyere utánam. – mondtam neki kedvesen és beljebb mentem a sikátorba, kissé gyengítettem a ködön, hogy lássa, amit én. Az előttünk lévő látvány számára meghökkentő és kiábrándító lehetett. Két ember feküdt vérző nyakkal a földön, egy másik sarokban pedig egy férfi térdelt védekező testtartásban. Könyörgött az előtte állónak, aki csak vigyorgott támadó állásban, nem adott menekülési lehetőséget. Bele mélyesztette a fogát szerencsétlen védtelenbe, míg mohó kortyokkal ivott láttuk az arcát. Rebekah volt az Deanre néztem ő pedig rám meredt.
- Igazad volt, meg kell ölnöm őt. – jelentette ki, gyors váltás gondoltam magamban. El akartam indulni, de inkább megállt előttem és mélyen a szemembe nézett.
- Most elmegyünk innen, mert szeretlek, és nem akarlak így látni! – mutatott Bekah felé, csak bólintottam és hagytam hadd húzzon maga után.
- Nekem vissza kell mennem oda.
- Nem! – csattant fel a hangja és megrázott.
- Vérre van szükségem. Oda kell mennem, érzem. – próbálkoztam ellen állni bántás nélkül.
- Nem mész te sehova! – emelte fel a hangját, amitől összerezzentem mindig. Mint egy kislány, aki tudja rossz fát tett a tűzre. Egy kést vett elő az övéből, megvágta magát mielőtt bármit is mondhattam volna elém tolta. Megráztam a fejem és hátrálni kezdtem, de követett és a számba nyomta kezét.
- Katherine azt kérem, igyál belőlem. – szemeim kitágultak és szívtam a vérét. Az folyadék szétrobbant számban meleg omlós nedűként hatott rám, sző vére más. Annyira intenzív és érzékiséget vált ki belőlem.
- Drágám, figyelj rám! Kérlek, engedd el a kezem. – mondta kedvesen, még jobban megszorítottam a kezét és elengedtem őt teljesen.
- Köszönöm. – mondtam neki mosolyogva és megcsókoltam. Eléggé furcsa és durva lehetett neki, a saját vérétől pirosodott a szája. Gyorsan megtöröltük a szánkat, minden nyomot eltüntetve. Visszafutottam vele a kávézóba és elköszöntem rövid időre, valahogy beszélnem kellett Rebekahval, elkértem a számát és felhívtam.
- Szia Dean! Nem sokára ott vagyok és eljátszadozhatunk. – nevetett fel kéjesen a telefon másik oldalán.
- Szia Rebekah, amint hallod nem ő vagyok. Beszélnünk kell! Gyere a kávézóval szemben lévő erdőbe. – monoton hangon beszéltem, de szívem szerint kitéptem volna a nyelvét.
- Mindjárt ott vagyok! – mondta és letette. Tényleg nem kellett sokat várnom és velem szemben állt.
- Katherine, milyen régen találkoztunk! Miben segíthetek? – kérdezősködött bűbájos hangon.
- Hagyd békén Deant és takarodja közeléből végleg! – fenyegettem, meg mint mindig most is.
- Áll az alku, de tudnod kell, isteni a vére és olyan jó az ágyban. Lehet, még egyszer utoljára megkóstolom! – nevetett fel megint, én pedig megvetve néztem végig rajta.
- Ne merészeld! Ő csak az enyém! – morogtam felé.
- Jól van már! Nem kell így mellre szívni. De Katherine drágám olyan butácska vagy. – mosolygott nagy vigyorral az arcán. Vámpírgyorsasággal előttem termett és mélyen a szemembe nézett. A háta mögül megjelent Nickaus engem vizslatott, rá pillantottam és találkozott a tekintetünk. Rá jöttem mit akartak, de csak bocsánatkérően nézett. Újra a szöszire pillantottam, hátrálni akartam, de elkapta kezeimet, nem engedett szorosan tartott. Pupillái kitágultak és elkezdett beszélni. – Visszakapod az érzéseidet, mindet, amit Nicklaus iránt éreztél. – mondta.
- Nick, úgy féltem. – oda sietett hozzám én pedig átöleltem.
- Nyugodj meg Katerina, most már itt vagy vagyok veled. – simogatta a hátam.
- Nem! – hallatszott a kiáltás valaki futott felénk, vagyis inkább a szőkeség felé. Aztán a következő pillanatban arra eszméltem egy fehér tölgy áll ki Rebekah szívéből. Egyedül álltam ott és beletelt pár másodpercbe, hogy feleszméljek. Klaus a nyakát szorította Deannek, aki próbált ellenállni és lefejteni magáról. De nem sokra ment egy eredeti vámpír ellen sokkal erősebb, mint ő. Most mit csináljak?
- Ne Nick! Elég, ne bántsd őt. – a vámpír elengedte az embert, hála a kiáltásomnak. Oda siettem a térdelő emberhez, magamhoz húztam és az ölembe fektettem.
- Nem lesz semmi baj. csitítgattam, fejét simogatva, mintha egy kisgyerek lenne.
- Kath, én… meg kellett tennem… veled akarok lenni… én, szeretlek. – össze-visszabeszélt, de értettem mire gondol. – Dean, én is szeretlek, de most nem lehetek itt. – próbáltam menekülni a helyzettől, hirtelen gondolattal felvágtam a csuklóm és a szája elé tettem. Nem vitatkozott, ivott két kortyot és eltolta magától. Felnéztem a vámpírra, gyűlölni akartam, de nem ment.
- Biztonságos helyre visszük, és mindent te fizetsz!
- Miből gondolod, hogy segítek? Miért is segítenék, hiszen most ölte meg a húgom!? – csattant fel Nick.
- Azért mert szeretsz és ő nagyon fontos nekem, nem eshet semmi baja. – vágtam vissza, majd farkas szemet néztünk egymással. Aztán felsegítettem a földről Deant, elindultam vele a városba.
- Hová akarod vinni, ő csak egy ember édesem?! – lekezelő hangon kérdezett.
- Gondolom, itt laksz a közelben, hát hozzád megyünk. Mutasd az utat! – parancsoltam rá kicsit keményen.
- Nincs ínyemre az ötleted, de túlságosan is jól ismersz édes. – nevetett fel keserűen, átvette tőlem a terhet és vámpírgyorsasággal elindultunk. Nem volt nagy a város, azt hiszem Mystery Falls a neve. A kertvárosi rész végénél jártunk, amikor megálltak. Egy hatalmas kúria látványa tárult elém, kétemeletes hatalmas épület. Az ablakai sötétfából voltak, de maga az otthon színe világos és hívogató, hátra felé még nagyobbnak tűnt. Ha jól láttam egy labirintus terült el sövényből, középen pedig egy szökőkút tette varázslatosabbá a környezetet. Kinyitotta a fekete vaskaput és egyenesen a házba mentünk az ajtó nyitva várt ránk. A belső látvány még lélegzetelállítóbb, egyenesen lehengerlő, egy hatalmas lépcsősor vezetett fel az emeletre, hátrafelé két folyosó nyílott, de jobban nem tudtam megnézni. Sietnem kellett, hogy utolérjem őket, a második emeletre mentünk, jobbra fordultunk egy kisebb folyosóra, ott két ajtó helyezkedett el egymással szemben. A baloldalit nyitotta ki és egy nagyobb lakosztályba kerültem, középen egy baldachinos ágy, világos ágyneművel, oda letette, vagyis inkább dobta Deant. Körbe néztem minden meg van, amire szüksége lehet. Egy kisebb ajtó nyitva volt, egy fürdő helyezkedett el benne.
- Köszönöm. – mondtam és megfordultam Nick felé.
- A szemközti szoba a tiedé, hasonlóan van berendezve, egy kis plusszal. – mosolygott és hagyta hadd nézzem meg.
- Az én szobám pedig onnan nyílik. – mutatott egy ajtóra a szobámba, azzal szemben fürdő szoba van, az ágyam egy nagy francia ágy baldachinnal és levendula ágyneművel. A sarokban fenyőből egy kis fésülködő asztal helyezkedett el. Nick nagyon jól ismert, mint mindig, egy szekrény várt a másik oldalon, ugyan olyan fából.
- Köszönöm, még egyszer. – mosolyogtam rá.
- Még ne köszönd, csak nyisd ki a szekrényed. – tanácsolta az említett bútordarabra mutatva. Bólintottam és kinyitottam, tátott szájjal néztem végig a ruhatáramon. Minden egyes századból és időszakból levő ruhák, amiket annyira szerettem hordani, mind ott voltak! A szemeim könnybe lábadtak és szorosan megöleltem Nicklaust.
- Köszönöm, ez tényleg gyönyörű! 

10. fejezet

Dean Williams

Könnyeden csevegett a vámpírral és mikor az meg akarta csókolni végzett vele, közben én csak védekeztem. Tiszteletben tartottam a kérését, mi szerint ő akar végezni a szőkével, ez sem jelentett gondot. Ki irtottuk a fészket, mikor megjelent az a Heloise névre hallgató, Kathel mindketten nagyon boldogok voltak. De ezt az örömöt Sammy egy csapással ketté szedte, barátnőm kiborult és az öcsémnek rontott, kiabált vele és rámorgott. Próbáltam lefejteni a kis testvéremről, ő egy határozott mozdulattal falnak vágott. Mindennel tisztában voltam, de csak, mint kívülálló, éreztem még több helyből vérzek, az apró szúrásokat nyakamnál. Pár szót tudtam neki mondani semmi sem jutott eszembe csak a fájdalom. Hallottam, ahogy Sam a fejéhez vág mindenfélét, a számnál valami ízt éreztem, majd Katherine elköszönt tőle és valahogy tőlem is. Az öcsém kisegített, halott fészekből apám már sokkal jobb állapotban volt, ha nem láttam volna előtte, azt hinném makkegészséges. Ő is segíteni próbált rajtam, de megráztam a fejem, intve, hogy nincs szükségem rá. Elállították a vérzéseimet, aztán a kocsim hátsó ülésére fektettek, nem kellett sok elaludtam. A kocsim ülése helyett egy ágyban ébredtem, talán egy motelban voltam. A véres ruhák helyett teljesen tisztában voltam és olyan újnak tűnt minden így. Nyitódott az ajtó és megláttam Sammyt kezében két kávéval és egy zacskóval. Remélem pite és sajtos hamburger van benne.
- Szia Dean, gondoltam hozok neked valami ételt. – zörgette meg a zacskót, majd felém dobta.
- Meddig aludtam? – kérdeztem, de ez olyan szánalmasan hangzott, bele kuksoltam a papírba és megtaláltam, amire vágytam.
- Majdnem egy napig. – hangzott a válasz, nekem meg kajával teli szám tátva maradt. Leraktam mindent a kezemből, elő kotorásztam a telefonom és lehallgattam a hangpostám. Üres volt, Katherine nem üzent, csak eltűnt.
- Miért kellett azt csinálnod?
- Mit? Nem tudom, miről beszélsz. Apa elment vadászni, ha jól tudom vámpírok után. – próbálta terelni a témát.
- Nem apára voltam kíváncsi, miért kellett elüldözni Katherinet?
- Nem üldöztem el, csak rá világítottam a tényekre. Dean mindenkinek jobb lesz így, ő egy szörnyeteg! Te pedig vadász, ez így nem helyes ő vámpír! – próbálkozott megint.
- Sammy te is hibáztál sokat, neked is fel lehetne hozni a démon csajokat. Sőt te kétszer megtetted, nem tanultál hibából. – nem akartam újra veszekedni vele.
- De én véget vetettem az egésznek, tudom mi a kötelességem.
- Viszlát, Sam! – mondtam neki és elmentem, nem fogok vele veszekedni, az öcsém, de ezt nem értheti. Kath nagyon fontos nekem talán a családomnál is jobban, mert szeretem. Nem tudtam hova megyek nem is érdekelt, a szemem sarkából megpillantottam a kicsikémet. A kulcsom mindig a zsebemben volt, beszálltam a kocsimba és elhajtottam a legelső kávézóhoz. Már semmi sem érdekelt csak, hogy megtaláljam Katherinet.
- Szia, mit kérsz? – kérdezett egy szőke hajú lány, nagyon jól nézett ki, kék szemei csillogtak.
- Szia, egy kávét kérek és egy hamburget is, ha nem baj. – próbáltam emberien viselkedni, rá mosolyogtam.
- Mindjárt hozom és itt a kávéd. – elment hátra és nem tartott sokáig visszatért egy tányér étellel.
- Tessék, jó étvágyat! – mosolygott újra.
- Köszi. – neki álltam enni és körbenéztem olyan üres volt ez a hely.
- Mi hozott ide, ebbe a kisvárosba?
- Csak utazgatok, mint mindenki más, ahogy látom. És téged?
- Én itt élek fél éve, tetszik ez a kisváros. Semmi nyüzsgés, nincs veszély.
- Ezt már hallottam mástól is, de hát ő már elment.
- O bocsi nem tudtam, részvétem. – szomorú lett a hangja és elkomorodott.
- Jaj nem, ő nem halott. A barátnőm volt, de úgy mondd szakítottunk. Neked most van valakid, olyan szép vagy biztos foglalt is. – nem tudom miért próbálkoztam be talán, hogy eltereljem a gondolataim.
- Olyan egyedül vagyok, mint ez a hely és köszönöm a bókot. Szóval a barátnődet vagyis exedet nem is szeretted? Bocsi, hogy ilyen indriszkét vagyok, csak már is csajozol. – próbált mentegetőzni, de tudtam igaza van mindenben és nem is akartam erről beszélni.
- Szerettem őt, de miért róla beszélünk, mikor itt vagy te. Hadd halljam, mit csinálsz zárás után? – vigyorogtam megnyerő mosollyal.
- Még nincs semmi programom, ha van, kedved meghívhatsz egy sörre, úgy sincs itt rajtunk kívül senki. – vigyorgott vissza.
- Akkor egy sör rendel a szép hölgynek, hogy hívnak? – megittam a kávém és tovább néztem őt. Annyira hasonlított minden egyes szava Kath-ére, megint rá gondolok, nem hiányozhat ennyire. Majdnem megölt és mégis érzek iránta valamit.
- Bekah, hahó, itt vagy még? – legyezett előttem a kezével.
- Bocsi, csak azon gondolkodtam, hogy festenél ruha nélkül. – próbálkoztam még jobban.
- Azt még megtudhatod, de ez eléggé olcsó duma ahhoz, hogy bemássz a bugyimba. – kacsintott egyet felém.
- De pont jó, hogy el hidd én is egy felszínes segg fej vagyok, aki meg akar dönteni egy éjszaka erejéig. – a lány kikerekedett szemekkel nézett, aztán végig mért édesen.
- Szóval a benyomásom téves feléd? – kérdezett már érdeklődve és előre könyökölt, én pedig teljes belátást kaptam a dekoltázsához.
- Azt, majd derítsd ki magadtól. – a vigyorom még szélesebb lett, felálltam a székből és megindultam az ajtó felé, vártam a reakciót.
„ – Dean, Dean, te szegény elhagyott az-az álnok, öntelt szuka. Sosem fog úgy szeretni, ahogy te őt. Katherine már csak ilyen, sosem fog változni bármennyire is szeretnéd. – miközben ezeket mondta én megfordultam, hogy számon kérjem ki ő, de előttem állt.
- Ki vagy te, vagy kérdezzem inkább úgy mi vagy te? – kérdeztem tőle, de tudtam a választ.
- Ezt az egész beszélgetést, most felejtsd el. – a pupillái kitágultak és megbabonázott egy vámpír. Átrakta a nyitva táblát zárva feliratra és elkezdett hőzni maga után, az épület hátsó traktusába. Belém harapott, ez a harapás nagyon fájt és szenvedést okozott. Amikor végzett az evéssel megtörölte a száját és újra elkezdett babonázni.
- Dean Williams ezt az egész beszélgetést el felejted, és csak úgy gondolsz rám, mint egy emberre.” Leragasztotta a sebet, de csak ködös emlékeim maradtak mindenről. Szóval akkor áll még az este? – kérdezett rá még egyszer Bekah mosolyogva, fura egy emberrel beszélgetni.
- Persze, bár már eléggé későre jár. Mikor csukódsz? – kérdeztem mosolyogva.
- Percek kérdése már csak, azt hiszem végeztem is. – jelentette ki, kijött a pult mögül, kinyitottam előtte az ajtót, ő pedig bezárta az épületet.
- Gyere, menjünk fel hozzám! – fogta meg a kezem és elkezdett húzni az egyik irányba, nem ellenkeztem. Megfogtam a derekát és hagytam hadd vezessen. Nem messze a kávézótól lakott, egy kisebb kertes házba. Kinyitotta az ajtót és hagyta hadd menjek be, megálltam a nappaliban. Nem akartam pofátlan lenni, mégis csak ő hívott magához. Becsukta az ajtót és utánam jött, kicsit gyors volt gondolom sietett. Bekapcsolta a hifit és elkezdett táncolni és egy eldugott szekrényből elő vett valami erősebb alkoholt, meghúzta, majd oda nyújtotta felém.
- Bulizzunk! – kiáltotta nekem, én pedig elvettem tőle az üveget, meghúztam. Tényleg jó volt kikapcsolni és semmire sem gondolni, vagyis senkire, egyszer megtehetem. Egész éjjel iszogattunk és táncoltunk, kissé ittas állapotban megcsókoltuk egymást és lassan elkezdtünk a szobája felé lépegetni, közben megszabadultunk a ruháinktól.
„ – Legközelebb, ha újra megharaplak, nem fogsz rá emlékezni.” – mondta nekem, de már csak foszlányokra emlékszem mondandójából. Másnap reggel meztelenül ébredtem, valaki a mellkasomon feküdt.
- Jó reggelt Katherine! – próbáltam édesen kelteni, de a rajtam lévő test megmerevedett és takaróval eltakarta magát, felült az ágyban.
- Még mindig Bekah vagyok. Nem hiszem el, még mindig azt a lányt szereted? – szomorúság villant meg a szemében és lehajtotta a fejét.
- Bocsánat nem úgy gondoltam és azt sem tudom miért mondtam. Gyere ide. – felültem én is és magamhoz húztam. Felemeltem a fejét és megcsókoltam lágyan.
- Bekah, ő már a múlt csak még fáj, de idővel jobb lesz. – próbáltam jobb kedvre deríteni és sikerült is, mert mosolygott. Idővel tényleg jobb lett, nem érdekelt a vadászat sem ő, vagyis nem gondoltam rá olyan sokat. Már nem hallgattam le naponta a telefonom csak két- háromnaponta, Bekah minden időmet lefoglalta. Most először dolgozom úgy, hogy kapok is érte pénzt, olyan furcsa legtöbbször enyémek a délutánok. Mindig van valaki, néha még vadászok is beugrottak egy sörre, de apáékról sem hallottam semmit.
– Dean, Dean! Megint elbambultál? – kérdezett ma már másodszorra a szöszi.
- Bocsi, csak elgondolkodtam. Mondd, még egyszer kérlek! – mosolyogtam rá kedvesen.
- El kell mennem egy kicsit. Sietek vissza! – jelentette ki és megcsókolt, majd elindult kabátért.
- Mostanság sokat jársz el! Csak nincs valakid? – kérdeztem gyanakodva.
- Persze és éppen a pultban áll. Csak te vagy nekem, de elintéznivalóm van. – ez az utolsó szava. Eltűnt és én egyedül maradtam, ha nincs, velem csak jár az agyam. Telefonom elő vettem és lehallgattam a hangpostám, egy bejövő üzenet.
„ Szia Dean. Tudom régen beszéltünk utoljára és az elválás sem volt, annyira boldog. Tudom te túlléptél rajtam, de bajban vagyok, kellene egy kis segítség. Kérlek, hívj vissza.” Ezt nem hiszem el, pont most kellett felhívnia, amikor kezdett minden jó lenni. Annyira nem akartam és mégis hallanom kellett a hangját, hogy jól van-e. Bepötyögtem a számát és tárcsázott. A várakozás görcsöt rakott gyomromba. Már éppen le akartam rakni, amikor felvették. – Dean? – jött a kérdés telefon másik végéről, de csak kinyomtam. Nem tudtam válaszolni és nem is akartam, lenémítottam a telefonom és dolgoztam tovább. Bekah visszatért, de nem abban a ruhában, amiben elment.
- Szia, édesem! Sok vendéged volt? – kérdezte tőlem egy csók mellett.
- Szia. Nem volt senki, de te merre jártál? – kérdeztem vissza érdeklődve.
- Csak erre-arra, képzeld találkoztam a bátyámmal. Nagyon régen láttam már és beültünk egyet enni az egyik étterembe.
- Tényleg és nekem mikor mutatod be őt? Vagy ennyire titkos vagyok? – kérdeztem miközben oda mentem hozzá és átkaroltam a derekát.
- Mindennek eljön a maga ideje. Nem is vagy titkos, csak az én családom más, túl sok követelmény! – mondta nekem és megcsókolt, elkezdett rezegni a telefonom egy utcai fülke számát írta ki.
- Vedd csak fel, lehet az öcséd az. – mondta kedvesen. Bólintottam, bár tudtam, hogy nem Sammy lesz az.
- Halo?
- Hiányoztam? – kérdezett a telefon másik végéről az a bizonyos női hang. Gyors léptekkel kimentem az épület elé.
- Katherine, miért hívtál? – próbáltam gyors lenni.
- Éppen a városban jártam, gondoltam beszélgethetnénk. De még nem válaszoltál a kérdésemre. – tért vissza a témához.
- Hol és mikor? – kérdeztem inkább vissza.
- Nagyjából öt perc múlva a kávézóban ahol dolgozol, de ne legyen feltűnő.
- Várni foglak és igen. – mondtam végül, már éppen ki akartam nyomni, amikor megszólalt.
- És Dean, még mindig szeretlek. – azzal le is rakta a telefont. Visszamentem Bekahhoz.
- Na, ki volt az? – kérdezett mosolyogva.
- Igazad volt, tényleg ő volt. Találkozni akar velem, jövő héten. – hazudtam neki.
Hát akkor kénytelen leszek elengedni szabadságra. – mosolya még szélesebb lett és megcsókolt. Az ajtó kinyílt és köhögést hallottunk, Bekah elengedett és hátra sietett, én meg szemben találtam magam vele.
- Szia, mit adhatok? – kérdeztem feltűnés nélkül.
- Csak egy sört, ha lehet. – ült le a pulthoz velem szembe.
- Tessék. – raktam le elé és megérintettem a kezét.
- Dean, nekem mennem kell. – menni készült.

9. fejezet

Dean Williams

Elindultam a megadott irányba és három egyszerű ágyat találtam, benn egy-egy vámpírral. Gyorsan végeztem velük egy csepp megbánás nélkül, ők szörnyetegek! Menni akartam Kathez, amikor ordibálásra lettem figyelmes. Megszaporáztam a lépteimet, időben értem, rá akart támadni az ordítozó gép, de elvágtam a torkát. A feje pedig elgurult, élettelen teste összerogyott súlya alatt. Két vámpír jelent meg a sarkon lévő kiugróból. Az egyik, egy eléggé dekoratív nő, főleg abban a fekete csipkés melltartóban, amiből domborodtak idomai, vékony derekát hátulról takarta szőke haja, ugyan olyan csipkés francia bugyi takarta alulról. Kathnek nem tetszett, ahogy végig néztem rajta. A férfi pedig a főnök volt, Drake.
– Tudtam, hogy ő az áruló! Drake hadd öljem meg. – kérlelte a szőkeség Katherine-t méregetve.
– Ha hozzá nyúlsz, megöllek! – jelentettem ki, mire a lány hátrahőkölt és végig nézett rajtam.
– Senki sem öl meg senkit. Katherine drágám magyarázd meg mi ez az egész? Igazat mondd Victoria? – kérdezte lágyan a vámpír, én pedig összezavarodtam. Miért hívja drágámnak a barátnőmet, vajon mi történhetett köztük?
– Drake meg tudom magyarázni az egészet, ő itt Dean az én vértartályom. Belőle szoktam táplálkozni, azért van itt, mert nem bírtam tovább. A fegyver pedig azért van nála, mert megtámadta őt Travis és Sophia. – próbálta magyarázni Katherine, elhittem neki minden egyes szavát. Csak játszott velem és a véremre szomjazott. Egy balek vagyok!
– Ha tényleg csak ennivaló neked, mutasd be! – szította a feszültséget a szőke. Katherine rám nézett, majd Drakenre, de az csak bólintott. Szerelmem oda jött elém és azt tátogta sajnálom, aztán megfogta a kezem, de én elhúztam előle.
– Dean, kérlek, most ne csináld ezt. Szeretlek! – az utolsó szót csak tátogta, én pedig magamhoz húztam és felkínáltam neki a nyakam. Utáltam ezt az egészet, tudtam ő is így van, mert nem mélyesztette belém egyből a fogait. A fejemben meghallottam egy édes hangot, Kathé volt.
„ – Szerelmem, nagyon sajnálom ezt az egész helyzetet. Nem így terveztem ezt a rajtaütést, de van egy tervem. Csak beléd mélyesztem a fogam, nem fog fájni óvatos leszek. Miután elengedtelek támadd meg Victoriát, de csak akkor öld meg, ha nagyon muszáj. Én akarom elintézni, már nagyon jár neki.” Akkor éreztem meg a szúrásokat, nyakamon tényleg nem fájt, majd megéreztem a vérem illatát és a vágyat. A kezemmel beletúrtam a hajába, ő pedig azzal a kezével, ami szabad volt átpásztázta a mellkasom. Amelyik kezével a nyakam fogta, most már a hajamba túrt vele, mellkasomról a keze lejjebb vándorolt, egészen a hasam alá, alig bírtam már magammal. De akkor elengedett, a nyakamon meleg folyadék csurgott tovább, a vérem volt az. Kath indult volna, de visszarántottam és megcsókoltam. Benne volt minden vágyam iránta, az erő és akarat, amit éreztem, nem is beszélve a büszkeségről, amit ő váltott ki belőlem. Aztán elengedtük egymást és elkezdődött a harc.

Katherine Parker

Szembe találtuk magunkat Victoria-val és Drakennel, egy percig azt hittem most végünk van. Szerencsére kibeszéltem magam, de Victoria rávette a vámpírt ne higgyen csak a szavamnak. Meg kellett harapnom Deant, annyira utáltam ezt az egészet! Mielőtt megtettem volna gondolati úton elmeséltem neki a tervem. A vére teljesen más volt, mint az eddigiek, felpezsdített és szétrobbant a számban. De nem éreztem még nagyobb vérszomjat, csak vágyat iránta, megérezte és válaszolt. Így egészen forróra és intimre sikerült. Tudtam mit akarok és meg is akartam tenni, de nem itt és nem most. Elengedtem és indulni szerettem volna, de visszarántott és szenvedélyesen megcsókolt. Elengedtük egymást és vámpírgyorsasággal Drake elé kerültem, Victoria elindult Deanhez.
– Így megfelel? – kérdeztem a vámpírférfit, de figyelmemet elterelte a szőke próbálkozása.
- Victoria meg ne próbáld! – vicsorogtam rá és még mindig rá koncentráltam, de Drakent néztem.
- Igen tökéletes, bár az emberrel való kapcsolatodon finomíthatnál. A végén még féltékeny leszek rá. – nevette el magát és közelebb jött hozzám. Megfogta egyik kezével a tarkóm és meg akart csókolni, én pedig a szívébe döftem a tőröm. Kitágult szemekkel és nyitott szájjal rám hanyatlott.
- Ő nem csak egy ember! – jelentettem ki a halott vámpírnak, kihúztam belőle a végzetes fegyvert, mire ő hátra hanyatlott. Megfordultam és láttam, ahogy Dean küzd a szőke szörnyeteg ellen, de nem bántotta csak miattam.
- Tudod mit Victoria? Menj a pokolba! – fenyegettem meg újra. Elindultam felé és felvettem a földről az emberem kedvenc bárdját, megvártam a kedvező pillanatot és egy határozott mozdulattal, elmetszettem a fejét. A fiúm leszedte magáról a hullát és félre dobta. Több helyről is vérzett és olyan jó illata volt, de uralkodnom kellett magamon.
- Kath, most már vége van? – kérdezte tőlem Heloise az ajtóból.
- Igen, végre vége. Te pedig szabad vagy! – mondtam neki boldogan, mosolyra húzódott mindkettőnk szája. De ez az öröm nem tartott sokáig, Sam jelent meg Heloise mögött és hátulról szíven döfte a méretes késével, a lány arca még mindig mosolygott, de többé nem fog élni. Pedig meg volt a lehetősége az új életre.
- Ne! – ordítottam el magam, könnyeim patakokban folytak. Vámpírgyorsasággal Sammyt a falnak nyomtam és rá morogtam. Felemelte rám a szúró eszközt, de kitekertem a kezét, így kénytelen volt eldobni.
- Ő, a barátom volt! Senkit sem bántott, új életet akart! – kiabáltam az arcába. Dean próbált lefejteni az öccséről, de én ellöktem magamtól, neki vágódott a legközelebbi falnak, ez a puffanás észhez térített, vagyis inkább megcsapott a vér szaga. A földön fekvő emberhez guggoltam és elnézegettem az ételt, mennyire ismerős volt. A nyakából ömlött az-az édes, omlós meleg folyadék. Nem tudtam ellenállni meg kellett kóstolnom. A szemem alatt az erek kitágultak, mint a pupilláim is. Szemfogaim megnőttek és belemélyesztettem, csak szívtam a vérét és újra ez éltetett, a vér iránti vágyam. A háttérből hallottam egy hangot és felfigyeltem, az ő hangja volt.
- Katherine szeretlek!

Mit tettem, ezt az egyet nem akartam, pont miattunk… igaza volt Samnek egy szörnyeteg vagyok!
- Sa-sajnálom. – próbáltam kipréselni ezt a pár hangot morgás helyett.
- Nincs semmi baj. – elhaló hangon szólt hozzám, tudtam meg fog halni, ha nem segítek.
- Minden az én hibám, még helyre tudom hozni. – felvágtam a csuklóm és a szája elé tettem, utolsó erejét bevetve ivott egy kortyot.
- takarodj innen te szörnyszülött, tudom, hogy téged csak a vér éltet. Nincsenek érzéseid, csak a szomjúságod, agresszív vagy és állatias. – szíven ütött ez a pár sértés Samtől.
- Szeretem őt! – fakadtam ki, de próbáltam határozott lenni.
- De jobb lesz neki nélkülem, viszlát, Samuel Williams. Örök életem végéig szeretni fogom a bátyádat. – nem vártam, meg míg válaszol, egyszerűen csak elmentem egy szó nélkül. Fejemben hangzott minden egyes sértő szava, amit hozzám vágott. Szóba sem kellett volna állnom vele, az első találkozásunkkor. A mosolya, az igéző zöld szeme és az a megnyerő külső, ami belőle árad, volt benne valami hívogató. Nick elvesztése után most éreztem magam igazán boldognak mellette, ő megértett és tudta nem csak egy szörnyeteg vagyok.  Végem van, többet senki iránt sem fogok semmit érezni. Rájöttem félek érezni, mert ez lesz belőle… Draken szeretett, de én őt nem, csak egy barátot kerestem benne. Klaus volt életem szerelme, akármit mondott megtettem, de a húga elvette azt a részem. Sosem gyógyult be az a seb, gyűlölöm Rebekaht, minden ősit! Folytak a könnyeim és többé nem érdekelt semmi, gyorsaságomnak köszönhetően a városban voltam. Ha jól láttam Evermoon vagy valami hasonló volt a neve. Belefáradtam a járásba ezért egy padra leültem, magamba roskadva. Egy lány ült le a másik szélére, de nem érdekelte ki ül mellette vagy miért, saját magával volt elfoglalva, az idő most éppen kellemes volt. Az átlagnál kicsivel hidegebb, mint egy őszi reggel, de a párás levegőtől inkább tavaszinak mondható. Szóval elég volt egy széldzseki és egy felső felülről, alulról pedig a jól bevált farmer és egy tornacipő. Éreztem a vére folyamatos és szabályos lüktetését, kedvem támadt feltépni az ütőerét. A pad egy eldugott helyen volt, így nem kellett félnem, hogy lebukok, gyorsan közelebb ültem hozzá és belemélyesztettem a fogaimat szerencsétlen nyakába. 

8. fejezet

Dean Williams

A verekedést hamar abba hagytuk, mivel már mindketten megnyugodtunk. Beszálltunk a kocsiba és lehajtottunk egy elágazáshoz, ott lekapcsoltuk a kocsik fényszóróit és vártunk. Pár óra elteltével három vámpír tűnt fel nagy sebességgel utána pedig a főnökük, legalábbis szerintem. Nagyon nem tetszett ez az egész. Aztán a telefonom elkezdett rezegni a zsebemben, gyorsan elő vettem és megnéztem. Katherine írt sms-t, megtalálta apát és egy tőrt kért halott embervérével. Azt hiszem beszélnem, kell, Sammel nézze meg a gyászjelentéseket. De vele kell mennem és segíteni, kiásni a hullát, vért szedni tőle. Elég sok kell belőle, mert heten vannak a főnökkel együtt. Kiszálltam a kocsimból és Saméhez mentem, kopogtattam az ablakon mire ő pár perc elteltével kiszállt.
– Sammy, kell egy halott ember vére még hajnal előtt. – rám nézett, majd megfordult és kivette a laptopját az ülésről. Még jó, hogy wifi is van hozzá, gyorsan rákeresett a legközelebbi temető halálozási és temetési listájára.
– Itt van egy férfi, akit két napja temettek el.
– Az tökéletes lesz, gyere, vegyük ki az ásókat, gondolom neked nincs? – kérdeztem rá, miközben már elindultam.
– Most éppen nincs, de pár hete még volt benne. – mondta, de ahogy csomagtartóhoz értünk, kivette az eszközöket.
– Menjünk apa kocsijával, tiedé túl feltűnő. – jelentette ki és átpakolt.
– Még egy ilyen és megöllek, a kicsikémet ne szidd! – mondtam és szó nélkül beszálltam. Tényleg elég közel volt a holtak nyughelye, ha jól saccoltam két kilométerre.
– Szóval, hogy is hívják az emberünk? – rá néztem az öcsémre, aki már bőszen kereste szegény fickót.
– Will Jane. – jelentette ki, monoton hangon. Megálltam, hogy visszafojtsam a nevetésem.
– Ne már, nem elég, hogy feldobta a papucsot még ilyen nevet is adtak neki? – kérdeztem rá, két röhögési inger között.
– Nem lehet mindenki olyan szerencsés. – kereste tovább a lámpafény segítségével. Egy sírhely mellett álltam, de nem is kellett tovább keresni.
– Sam, azt hiszem megtaláltam. – ledobtam az ásókat, várakozás nélkül neki álltam. Belevájtam a talajba, mellettem megjelent Sammy alakja is, együtt csináltuk, mint régen. Egy óra elteltével az ásóm valami keményebbet talált, elsimítottam a földet és felfeszítettem a koporsó tetejét.
– Sammy kérem a késem. – parancsoltam rá, mire ő felülről leadta én pedig megvágtam a hullát.
– Az üveget is! – serényen segített egy szó nélkül. A kifolyt vért bele töltöttem az üvegcsébe feladtam neki és kimásztam a lyukból.
– Gyorsan ássuk, vissza aztán húzzunk, hamarosan itt a napfelkelte.
– Csak nem hiányzik a vérszívó csajod? – kérdezett vissza epésen.
– Sam azt hittem ezt már megbeszéltük, Kath nem táplálkozik emberekből és vissza tudja fogni magát. Szeretem és ő is engem, ezt értsd meg. – válaszoltam vissza.
- Értem én, hogy gyengéd szálak fűznek hozzá, de ő egy vámpír! Igaz tényleg gyönyörű, de a külső csak egy dolog, van-e lelke? – kérdezte rám figyelve.
– Neked lehet, hogy furcsa, de van lelke különben, hogy segítene apán? – kérdeztem én is, mire ő csak nézett, majd elkezdte visszaásni a hullánkat. Ezt egy elismerésnek vettem és mosollyal az arcomon segítettem neki ásni. Ez egészen morbidnak látszott… boldogan ások el egy halottat. A betakarással hamar megvoltunk, sokkal jobban siettem, főleg életem értelme miatt. Temetőből kifelé menet már majdnem futottam.
– Én vezetek. – kiáltottam hátra Samnek a kulcsot pedig felém dobta és szólt.
– Dean, itt a kulcs. – megfordultam elkaptam és siettem tovább. Ő is beszállt az autóba mellém, már indítottam a motort teljes gőzzel. Már a kapuban álltam kezemben egy üvegcsével, a zsebemben pedig egy nagyobb tőrrel. Tudtam, hogy jönni fog, hiszen ő kérte most találkozzunk. Éppen azon gondolkodtam, amikor egy kis nyikorgással kinyílt és becsukódott az ajtó. Ő állt velem szemben és én csak néztem, majd végre egy kis levegő sem maradt köztünk. A kezéért nyúltam és megcsókoltam azt. Ő félig érdeklődve és félig meglepődve nézett fel rám.
– Hiányoztál! – jelentette ki nekem azon az édes, lágy hangján.
– Te is nekem! – válaszoltam, az üres kezemet álla alá tettem és felfelé emeltem. Még közelebb jött hozzám bár már semmi sem választott el minket, nekem préselődött a törékeny teste, a ruháktól nem fértem hozzá még inkább. Átkarolta kezeivel a nyakam és lágyan ajkait az enyémhez tapasztotta. Visszacsókoltam és még inkább magamhoz húztam, nem akartam többé elengedni soha. Akartam őt, kívántam, hiszen hozzám tartozik és csak az enyém, mert ennek így kell lennie. De sajnos nem tartott sokáig, elhúzódott tőlem, én pedig oda adtam neki az üvegcsét.
– Azt hiszem erre szükséged lesz! – mondtam, majd hátulról kihúztam a tőrt is.
– Köszönöm, de rád is szükségem lesz. – megfogta a kezem és húzott maga után, gyorsan az üvegbe mártottam fegyvereinket és ott hagytam a kapu előtt Samnek. Együtt kinyitottuk az ajtót és bementünk a borzalmak házába. Katherine megszorította összekulcsolt kezünk, majd elengedte és vámpírsebességgel körbenézett. Megfogta a kezem és maga után húzott előre egyenesen majd jobbra egy kis ajtón át egyenesen apámhoz.
– Remélem, ki tudod vinni, jobbra aztán csak egyenesen előre. Szerintem ébren van, de segítségre van szüksége. – mondta nekem apát fürkészve.
– Köszönöm. – mondtam mire ő megrázta a fejét, bólintott és eltűnt a szemem elől.
– Apa, ha valamennyire magadnál vagy, nyisd ki a szemed. – próbálkoztam kisebb sikerrel, mert kinyitotta meglepődött szemeit.
– Dean, tényleg te vagy az? – kérdezett pár nagy pislogás kíséretében.
– Igen, de ki kell jutnunk innen. Gyere! – felsegítettem őt a földről, a felém eső kezét megfogtam, átraktam a vállam felett és együtt elindultunk az ő tempójában. Néha-néha megálltam pihenőre, alig bírta az öreg. A hosszanti folyosón mentünk, amikor egy lány állt az utamba. Morgások hangzottak fel a tüdejéből, az arca pedig megváltozott. Finom vonásai átalakultak, szeme alatt erei megdagadtak. Mélyeket lélegzett próbálta magát visszafogni sikertelenül. Időben érkezett Katherine, mert a fekete hajú ördög kóstolót akart.
– Heloise, ne akard, hogy megöljelek! Bújj el egy biztos helyre és maradj ott! – parancsolt rá, mire a Heloise nevű rögtön elment. Kivittem most már nyugodtan apát, Kath megjelent mögöttem és számomra nagyon furát tett.
– John minden rendben van? – kérdezte apámat, ő bólintott, de a lány felhasította csuklóját.
– Még egy kicsit igyál, kérlek. Teljes mértékig meg kell gyógyulnod. – próbálkozott félve az elutasítástól.
– Nem kell, már jól vagyok. – magyarázkodott az öreg, felállt lassan, de abban a pillanatban összecsuklott, ha nem fogom meg.
– John, kérlek! Ettől még nem leszel vámpír, csak teljesen meggyógyulsz. – a kezét oda tartotta elé, az idős vadász már semmit se szólt, csak ivott két kortyot.
– Köszönöm. – mondták egyszerre egymásnak, mire mindhármunk szája mosolyra húzódott. Ekkor jelent meg a távolból rohanva Sammy.
- Vidd a kocsihoz. – mondtam neki, mikor hallótávolságra került, bólintott John pedig elindult felé. Megölelték egymást, mi pedig visszamentünk a pajtába, mögöttünk a fénylő nappal.
– Tiedé az-az oldal, én pedig itt takarítok. – mondta nekem, ezen még dolgoznunk kell. Nem ő a főnök! De most az egyszer hallgattam rá. 

Katherine Parker

Olyan jó volt újra látni, mindennél jobban hiányzott. Megkaptam a tőrt és az üveget is, aztán bementünk Johnért. Olyan makacs, mint a fia túlságosan is, nem fogadja el a segítségem, csak ha könyörgök neki. De sikerült rávennem igyon még egy kicsit, aztán megjelent Sam. Biztos helyre vitte az apjukat, de mielőtt kiértünk volna Heloise megtámadta őket. Pedig elmondtam neki, hogy bújjon el, szívesen megöltem volna akkor, de kedveltem. Kiosztottam a feladatot Deannek, a fiúkat ő ölte meg, de a parancsolgatás nem tetszett neki. Az enyémek voltak a lányok és Drake… az ő Katherine voltam egykor, mert úgy kívánta az érdekem. A rózsaszín baldachint félre toltam és Sophia egyedül feküdt ott, semmi bajom sem volt veled, de gyilkolt és vámpír. Nem mintha én nem lennék az, de én más vagyok, ez így nagyon furcsán jön ki! De bántotta Johnt szóval meg kellett halnia! Mozgolódott és nyögdécselt, mint egy ember.
– Sajnálom. – suttogtam neki és egy utolsó mozdulattal szívébe döftem a fegyverem. Szerencsére halkan érte utol a halál, de a helyiség másik végéből Travis kiabálása zengett.
– Ne! Ezért meghalsz! – ordította felém futva, meg akart támadni, szerencsére Dean jött és egy határozott mozdulattal elmetszette a torkánál. Már túl késő volt…

7. fejezet

Katherine Parker

Deannel még váltottam pár szót és elbúcsúztam tőle. Samnek intettem, de el is tűntem szemben, a lemenő nappal. Nem akartam tolakodó lenni így az istálló kapu előtt vártam rájuk. Egy nagyobb istálló volt a fészkük, gondolom már lakatlan, valamilyen szinten. Az ajtó kinyílott és megláttam őket, hasonlítottak az emberekre, csak bennük megvolt az a vadság, amit én mostanában elnyomok, mert képes vagyok rá. Meglepődtek, hogy kerülök oda és támadó állásban meredtek felém. Három lány és négy fiú morgott rám.
– Hé, mielőtt letámadnátok, várjatok. A főnökötökkel akarok beszélni! – mondtam miközben felemeltem a kezeim, hogy megadom magam.
– Ki akar engem látni? Legalább egy fincsi ember? – kérdezte egy hang, mire a tulajdonosa is kilépett a sötétbe. Egy eléggé fiatalnak látszó férfi, váll felett érő fekete hajjal és vakító kék szemekkel. Ahogy rám nézett mosolya megvilágította, a teret, de bele szagolt a levegőbe és lehervadt az arcáról minden érzés.
– Hello Draken! – köszöntem neki és elé futottam vámpírgyorsasággal mire, a többiek tátott szájjal néztek.
– Katherine, hát újra találkozunk? Mi szél hozott erre? – kérdezett érdeklődve.
– A bosszú, tudod Nick nem valami jó társaság mostanában. – próbáltam elnyerni a bizalmát.
– Régen hallottam róla, de nem segíthetek neked. Már van egy fészkem. – mutatott körbe az embereken.
– Látom, de nem segítség kell, csak időre van szükségem. Egy helyre ahol elbújhatok. – hazudtam neki.
– Itt mindig lesz hely számodra. Gyere be, mindent és mindenkit be szeretnék mutatni neked. – összekulcsolta a kezeinket és maga után húzott befelé. Két vámpír becsukta az ajtót és fényt gyújtottak. Leültettek egy székre és mindenki más leült, ő pedig várt, míg elcsendesedtek.
– Gyermekeim, bemutatom nektek Katherine Pier-t! Ő egy nagyon régi ismerősöm. – kezdte, de felálltam, mellkasára tettem a kezem és bájosan ránéztem.
– Csak egy régi barát? Szerintem ennél több történt köztünk. – közbe kellett szólnom és elcsábítani.
– Bocsánat, ő itt a ti szülőanyátok, képletesen szólva. – mondta és átkarolt a derekamnál. Rám nézett, először a szemembe aztán a számat fürkészte, közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltuk egymást. Pár perc elteltével már újra többiekre néztem.
– Katherine, ő itt Chester. – mutatott egy nagyon izmos barna bőrű, szőke hajú férfire.
– William és Alexander, ők ikrek. – jelentette ki, két kézzel mutatva, a fiúkra. Két fehérbőrű fiú, de egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. Will szőkésbarna, míg Alex haja már majdnem fekete volt. Szemszínük sem egyezett kéken és zölden ragyogott nekik.
– Végül a fiúk közül, az utolsó Travis, az én jobb kezem. – mutatott egy nagyon fiatal idegenre. Ő teljesen átlagos amerikai kinézettel rendelkezett. Aztán a lányokra néztem kérdően, majd Drakenre.
– Ők pedig az én lányaim. Sophia – mutatott egy fiatal lányra, akinek vörös haja ellensúlyozta az alacsony termetét. Barna szeme pedig csillogott az éhségtől és a tenni akarástól.
– Heloise – mutatott tovább a következő lányra, ő félénken intett nekem, miközben szája mosolyra húzódott. Fekete hosszú haja, kicsit az arcába lógott, ami alól zöld szeme világított. Átlagos magasságú, de fehér bőre furcsán világított a gyertyafényben.
– Majd nem utolsó sorban Victoria. Ő volt az első, akit átváltoztattam. A halál már megérintette, de én megmentettem őt. – mondta a vámpír mosolyogva ránk. Ő volt az egyetlen, aki féltékenyen nézett rám, tudtam, milyen, ha elveszik az ember szerelmét. Victoria, olyan magasnak tűnt, mint én, szőke szög egyenes haja hullott a hátára. Kék szeme szikrákat szórt, ahogy engem kémlelt, testalkata vékony volt, de minden jól látszott. Egy férfinek maga az álomnő lehetne, de már nem.
– Most, hogy már mindenki ismeri a másikat. Draken beszélnünk kell. – fordultam felé. – Nem sokára életem, még meg akarom mutatni neked, hol tartjuk a táplálékunk. – mondta és elkezdett húzni még beljebb. Akkor megéreztem azt a finom illatot, megcsapta az orromat, tele volt vele a levegő.
– Vér! – suttogtam miközben az arcom kezdett átváltozni. A szemem alatt, az erek kitágultak és feldudorodtak, a szemfogaim megnőttek. Ha nem fogott volna meg, elfutok a másik irányba. Egy ketrecekkel és szíjakkal teli szoba tárult elém. Meg kellett kóstolnom az egyiket, de megláttam őt és minden vágyam elmúlt. Elengedtem Draken kezét és a férfi elé guggoltam, úgy vizsgáltam. Az arcuk teljesen egyforma volt, a finom kis vonásaik, eljátszottam a gondolattal vajon Dean is ilyen lesz öregkorára? Hallottam a morgásokat, ahogy próbálják visszafogni az éhségüket, majd felnéztem. A főnök vissza fogta őket, azzal, hogy kitárta kezét előttük.
– Ő az enyém! Többet senki sem érhet hozzá. – jelentettem ki fenyegető hangon.
– Ahogy szeretnéd. Viszont ők már nagyon éhesek. – intett a fejével Chester,Heloise és Sophia felé.
– A többi tiétek. – fejemmel én is intettem, hogy elengedheti őket. Heloies kitört és rá támadott egy már félig halott lányra. Másik oldalról Chester mélyesztette belé fogait. Sophia hátrébb lévő férfiből ivott nagy kortyokkal, hozzá csatlakozott Victoria, de ő már sokkal vérmesebben csinálta. Travis már lassabban ment oda egy lányhoz és finoman táplálkozott, az ikrek pedig együtt csinálták. Az ős pedig mögém állt és felsegített derekamnál fogva.
– Mielőtt jöttél gondolom táplálkoztál, azért nem kívánod most. – suttogta a fülembe, mire csak bólintottam.
– El kell mennem, fürödni megmutatod, hol van? – kérdeztem megint a csábító hangomon.
– Veled is legyek? – kérdezett vissza macsó hangon.
– Majd még meglátom. – megcsókoltam és követtem a fürdőbe. Hamar oda értünk a „büféből” vissza a hálók felé kellett menni aztán balra fordulni. Ahogy körbe néztem találtam öt zuhanyzót, de csak három előtt volt függöny. Jobbra egy másik kis beugrót pillantottam meg, gondolom ott volt a mellékhelyiség. Megpusziltam az arcát és a fülébe suttogtam:
- Köszönöm! – ő bólintott és eltűnt az ajtóban. Gyorsan elő vettem a telefonom és bepötyögtem pár sort Deannek:
„Drágám, megtaláltam az apádat! Holnap naplemente előtt találkozzunk a kapuban. Hozz nekem egy tőrt, ami a halott ember vérébe van bele mártva. Heten vannak, az ősivel együtt” - elküldtem és vártam, míg megkapta aztán kitöröltem. Gyorsan letusoltam és visszamentem az étkezőbe. Már csak Heloise-t találtam ott, aki már egy beljebb lévő lányt szívta, de már halott volt. Gyorsasággal mellé guggoltam és megpróbáltam lefejteni a hulláról sikerrel.
– Hé Heloise, nyugi állj le! Ő már meghalt, nem jön belőle több vér. Engedd el teljesen, nyugodj meg! – próbáltam segíteni. Rám nézett könnyes szemekkel.
– Megöltem megint egy embert. Mi vagyok én? Nem bírok le állni, egy szörnyeteg lettem.
– Nem muszáj annak lenned! Változtathatsz rajta. Ha Draken meg engedi, elhagyhatod a fészket. – tanácsoltam neki, mire ő látta a kiutat most először.
– Menj a többiekhez, mindjárt megyek én is. – parancsoltam neki, de ő csak nézett.
– Katherine, te akartad a mostani életed? – meglepett ezzel, de őszintén válaszoltam.
– Nekem nem volt más választásom. Ha nincs vér a szervezetemben, egy vámpír feláldoz a szertartásához. Igazából én saját magamat öltem meg, egy jobb élet reményében. Időre volt szükségem, de most már jó, kifejezetten az. – mosolyogtam rá.
– Hát én nem akartam ezt az egészet! – sírta el magát meg jobban.
– Volt egy vőlegényem, de most már többé nem láthatom. – ölelt meg, de el is engedett.
– Ha jobb életet szeretnél, én tudok segíteni, amint látod, én másfajta vámpír vagyok. Tudod, nem biztos, hogy sikerül, de egy próbát megérhet. – annyira szerettem volna, hogy sikerüljön.
– Ennek sikerülnie kell és köszönöm! – mondta és kiment. Vámpírgyorsasággal a férfi elé kerültem.
– Ébren van? – kérdeztem félve. Kinyitotta a szemét, de nem szólalt meg.
– Segíteni jöttem, a fia, Dean egy jó barátja vagyok. – suttogtam, már majdnem tátogva. – Dean, ő is itt van? – kérdezte elhaló hangon, minden erejére szüksége volt, hogy beszéljen.
– Nincs itt, viszont önnek erőre van szüksége. – felvágtam a csuklóm és elé toltam.
– Igya ezt meg, jobban lesz tőle. – kérleltem. Eltolta a kezem és megrázta a fejét.
– Kérem uram! Ettől még nem lesz vámpír. – érveltem, mire nagy keservesen ivott pár kortyot.
– John. – mondta, de nem értettem, mire céloz.
– Mi? – válaszoltam frappánsan.
– Szólítson Johnnak. – mondta kedvesebben már.
– Oké, John, de most pihenjen. – parancsoltam neki és csatlakoztam a többi vámpírhoz. Travis éppen utasításokat adott az ikreknek. Chester pedig tűkön ülve várt valamire. Sophia áhítattal nézte Travist, ahogy kivettem a gesztusaiból nagyon tetszik neki. Heloise az egyik sarokban gubbasztott magába roskadva. Már csak két ember az-az vámpír hiányzott, amikor meghallottam Victoria esengő hangját. Jobbra fordultam, ahonnan hallatszott a hang, a lány Draken csüngött és próbálta sikertelenül megcsókolni, közben a férfihez nyomta minden testrészét. Viszont ő semmire sem méltatta, valakit keresett a szemeivel. Aztán találkozott a tekintetünk, lefejtette magáról a szőkeséget és hozzám sietett.
– Már azt hittem valami bajod esett. Will, Alex és én vadászni megyünk, nincs kedved csatlakozni? – kérdezett csillogó szemekkel.
– Most inkább kihagyom, de Chesternek szerintem tetszene, vidd magaddal és tanítsd. – mondtam kedvesen, ő bólintott és körbe nézett.
– Alexander, William gyertek, indulunk és Chester te is velünk jöhetsz.
– El is tűntek az éjszakában. Travis leült egy kényelmes kanapéra Sophia pedig mellé telepedett és számomra jelentéktelen dolgokról beszélgettek.
– Most nehogy az hidd, akkora nagy szám vagy. Hallottalak beszélgetni Heloise-al, Draken ennek nem fog örülni. – mondta undokul Victoria, közben lenézően az említett lány felé pillantott, aki összerezzent még jobban.
– Nem hiszem azt és Heloise-nak kell dönteni mit, szeretne. – válaszoltam, miközben nyugtattam magam.
– Majd azt én eldöntöm neki mi a jó! – kiabált velem, miközben még közelebb jött.
– Nem! Attól, hogy teljesen bele zúgtál Drakenbe és féltékeny vagy rám, nem kell, hogy őt bántsd. – emeltem fel a hangom.
– Én jobb vagyok nálad és erősebb is. – kiabált és neki nyomott a közelebbi falnak.
– Tévedsz aranyom! Nem vagy se jobb, se erősebb! – kiáltottam el magam morogva és most már én nyomtam őt annak a falnak. Sokkot kapott és csak hörgések hagyták el a száját, mert szorítottam a nyakát egyre erősebben. Kedvem lett volna, most azonnal véget vetni ennek az egésznek, de még nem szabadott. Várnom kellett a megfelelő alkalomra, egyszerre akarok végezni mindenkivel. Csak Heloise érdemli meg az életet, ő ember akart maradni és még élhetett volna… Végül még szóltam a szöszihez pár szót.

– Egyet jegyezz meg! Velem nem jó szórakozni, jobb lesz, ha vissza fogod magad, vagy megöllek. – fenyegettem meg és vámpírgyorsasággal felállítottam Heloise-t és magammal húztam. Abban a pillanatban jöttek meg a vadászatból. Victoria a földön csúszott el, egy állványig, amiben meg tudott kapaszkodni. Heloise tátott szájjal nézett rám, a „szoba” másik végéből ahol éppen tartózkodtunk. A három vámpír szorosan fogott egy-egy embert, akik egészen kábult állapotban voltak. Draken először a lányt nézte majd engem keresett, de elébe rohantam, miután segítettem becsukni kezemmel új barátnőm száját. Akkor már Travis és Sophia is kéz a kézben csatlakoztak hozzánk. Úgy tűnik eléggé összemelegedtek, de hát szép pár. Kár, hogy mind meg fog halni hamarosan… - Itt meg mi történt? – kérdezte Draken, hozzám intézve a szavait.
– Megfenyegetett és Heloiset át akarja változtatni valami mássá. – mondta nyávogva Victoria. Közben már feltápászkodott és a haját igazgatta, mint egy igazi cicababa.
– Igen megfenyegettelek, mert te a falnak szorítottál, féltékenységedben. Heloise-al pedig azt beszélgettük, hogy én választhattam mi leszek. – javítottam ki, egy kisebb hazugság kíséretében.
– Fiúk, menjetek hátra és intézzétek el az élelmet. Travis segíts nekik, nehogy az legyen, mint múltkor. Heloise ez tényleg így volt? – kérdezte a lánytól, aki most már mellettem állt.
– Igen uram, úgy volt, ahogy Katherine mondta. Csak beszélgettünk az átváltozásról meg ilyenekről. – próbálta terelni a témát sikeresen.
– Hazudnak Draken, hazudnak mindketten! – kiabálta, kikelve magából a szőkeség.
– Csönd legyen! Két ember támasztotta alá, mi is történt igazából. Victoria ezért még számolunk, most pedig takarodj a helyedre. – kiáltott rá, pár állati morgás kíséretében a főnök.
– Heloise kérlek, menj aludni, majd még beszélünk. – mondtam neki kedvesen. Ő csak bólintott és elment a helyére, ahogy körbe néztem mindenki felszívódott. Kézen fogtam az ősit és elmentünk az elkülönített hálónkba, ami egy nagy francia ágy volt rajta fekete baldachinnal.
– Nem kell ennyire megfenyegetni. Ő csak szerelmes Draken meg kell értened. A te fajtád csak egyetlen egy embert tekint szerelmének élete végéig. – mondtam neki, de ő csak megrázta a fejét.
– Tisztában vagyok vele, de nekem nem ő a legfontosabb, hanem te. De erről többet ne beszéljünk, csak gyere, bújj hozzám. – kérlelt miközben lefeküdte az ágyba. Nem szóltam egy szót sem, befeküdtem mellé és vártam, míg elalszik. Hajnal volt, nem kellett sokat várnom, édesdeden aludt, mint akiket kiütöttek volna, az összes nap ellenes vámpír. Mielőtt találkoztam volna Deannel, Heloisehoz mentem.
– Heloise, kelj fel egy kicsit. Heloise kérlek. – próbáltam halk lenni és kicsit megráztam. Mire ő kinyitotta álmosan a szemét és rám nézett értetlenül. Felvágtam a csuklóm és elé toltam.
– Idd ezt meg, ha minden jól megy, új életet kaphatsz. – nem szólt semmit mohó kortyokkal inni kezdett belőle, lefejtettem magamról, megnyugtatva.
– Bocsánat ez kicsit fájni fog. – ő csak bólintott én pedig megharaptam, aztán kitekertem a nyakát. Ő egy néma sikollyal a földre esett össze csuklódva. Leterítettem a földre és vártam még fél órát, mire ő levegő után kapkodva kelt fel.
– Éhes vagyok! Szük-sé-gem van vér-re! – szótagolta hörögve. Elkísértem az emberekhez és az egyik lányt elé raktam.
– Mielőtt bele ennél, töröld ki az emlékeit. – bíztattam, mert láttam, ahogy az éhségtől kidüllednek az erei szeme alatt. Sikerült át változtatnom az én fajtámmá.
– Katherine, nem megy! Éreztem és hallom, ahogy lüktetnek az erei. Bele akarok kóstolni, szükségem van rá. – morogta nekem és már rá akart támadni.
– Heloise nem! Tedd túl magad a vérszomjadon és érezz! Gondolj, a vőlegényedre gondolj, arra mennyire szereted, ez éltessen! – ahogy ezeket mondtam megnyugodott, mély levegőt vett és koncentrált. Leguggolt az ijedt lány elé és elkezdett hozzá beszélni.
– Nem fogsz kiabálni és nem fog fájni. Ezt az egészet elfelejted, meg sem történt. Bocsánat! – mondta ki és a lány elismételte.
– Látod ügyes vagy, menni fog ez! Most már ehetsz belőle, csak ne sokat. – figyelmeztettem, de azért a biztonság kedvéért mellette maradtam. Amikor már nagyon elsápadtaz áldozat megszorítottam Heloise kezét, ő pár mély levegő után elengedte.
– Sikerült! Köszönöm Katherine! – kiáltotta az újdonsült vámpírlány az új fajtából és a nyakamba ugrott.
– Akkor köszönd, ha ezt túléljük. – mondtam neki, féltettem nehogy valami tragédia történjen.
– De én most kimegyek levegőzni, te addig feküdj le aludni. – kértem rá, mire ő bólintott és boldogan elfutott. Mielőtt kimentem volna Johnhoz mentem.
– Uram, ébren van? – kérdeztem mire kinyitotta a szemét és bólintott.
– Nem sokára szabad lesz, Dean és én megöljük a fészket. –közben pedig kikötöztem.
– Mindjárt önért jövök, várjon öt percet.
– Siessetek, míg alszanak és Katherine ne magázz, kérlek. – én csak bólintottam és vámpírgyorsasággal kifutottam, lassan kinyitottam majd becsuktam a barna fa kaput.

6. fejezet

Katherine Parker

Megkértem álljunk meg a kórháznál vér után pótlás miatt. Egy darabig eltartott, de megtaláltam. Siettem vissza hozzá, ahogy csak tudtam. Pár perc után megbeszéltük Las Vegasba megyünk. Kellene egy kis pénz, legalábbis szerintem. Amikor kiértünk a városból, ő is látta a fekete cabriot. Gondolom nem akart szólni, de én tudtam Rebekah az. Kell valami alibi, hogy felhívjam Nicket, nem akarok hazudni Deannek. Elővettem a telefonom és tárcsáztam. Pár csörgés után felvette mellettem a barátom pedig kérdőn nézett.
– Gondoltam, hogy nem bírod sokáig nélkülem. – hangzott köszönés helyett a mondat. – Nick merre van a húgod? – kérdeztem mire a fiúm még szomorúbb lett aztán érdeklődő. – Nem tudom. Nem beszéltem vele már egy órája. Miért? – kérdezett mintha nem tudná. – Tudom, hogy utánam küldted, hívd vissza, vagy megölöm! – fenyegettem meg és kinyomtam a telefont.
– Kath… - kezdte volna, de nem tudott mit mondani.
– Szerintem Bekah követ engem, vagyis minket.
– Az a fekete kocsi az övé? – kérdezte meg.
– Van egy olyan érzésem, igen. – próbáltam mondani még valamit, de megszólalt egy telefon. Dean elkezdte tapogatni a zsebeit, majd elővette a kinyitható telefonját. A kijelzőn egy név szerepelt „ Sammy”. Nem akartam hallgatózni, de szuper érzékeny a hallásom. Egy hasonló hangú férfi volt, talán pár évvel fiatalabb. Valami munkáról volt szó és az apjukról. Szóval Sam, Dean öccse lehet ezen, gondolkodtam, mikor felém fordult.
– Kath, nem baj, ha változtatunk kicsit az úti célon? – kérdezte aggódva.
– Nem, persze. De mi a baj? Sammy az öcséd? – kérdeztem egyszerre.
– Igen ő az öcsém, és eléggé nagy bajban van. Vagyis nem ő hanem az apám. Elvileg van egy fészek nem messze innen, akik elkapták őt. – mondta már gondolkodva.
– Fészek? Úgy érted egy vámpír fészek, még a másik fajtából? – kérdeztem már izgulva.
– Igen, a neve Draken ő volt az első, abból a fajtából. – mondta.
– Dean tudom, sok dolog szól ellenünk, de tudok segíteni! – makacskodtam.
– Ha Sam megtudja mi vagy, megöl!
– Nem tud! Viszont én meg tudom ölni Drakent, belopózok közéjük és a fészekből támadok. Én nappal is erős maradok. Hány napra van innen a hely? – kérdeztem.
– Csak három és fél óra. – mondta és még jobban a gázba taposott.
– De Kath, Sammy nem tudhatja meg mi vagy! Add a telefonod, visszahívom! – kivettem a zsebéből és tárcsáztam a számot.
– Dean hol vagy már? 
- Dean vezet, nemsokára ott vagyunk. Kath vagyok és tudok segíteni! – mondtam neki komolyan.
– Ezt majd még megbeszéljük, siessetek! – parancsolta és letette. Megittam az összes vért és elmagyaráztam Deannek miért csinálom ezt az egészet. Találkoztam Sammel nem nézett ki rosszul, de nem az én esetem. Kisfiús arcforma hosszabb barna haj és ugyan olyan barna boci szemek. A beszélgetésem vele is majdnem veszekedésbe fajult, de mellettem volt az emberem. Rávettem őt, hadd mutassam meg Samnek, mire vagyok képes. Láttam a kezében kést, de hallgatott a bátyára.
– Mielőtt még megölnél, nyugi nem harapok! – mondtam egy ezer wattos mosoly kíséretében.
– Szóval mi a terv? – kérdeztem meg gyorsan mielőtt Sam bármit mondhatott volna.
– Sam, még ezt megbeszéljük! – mondta Dean rám nézve. A kocsiba ment két térképért. – Oké itt egy rajz, a helyről. Valószínű apát itt, tartják fogva. – mutatott egy délebbi pontra, ami eléggé eldugott volt.
– Szóval innen kell kihoznom őt. – jegyeztem meg a helyet.
– Igen, csak meg ne tudják, a tervünk. – helyeselt Sam.
– Mikor induljak? – kérdeztem Deanra nézve.
– Sötétedéskor menj a kapu elé és várd ott őket. De nagyon vigyázz magadra. – mondta nekem és megcsókolt.
– Vigyázni fogok! – visszacsókoltam, de el is engedtem.
– De kérlek, adjatok nekem két napot! – néztem rá kiskutya szemekkel.
– Két nap? Minek? Ha annyira jó vagy el tudod intézni hamarabb is. – mondta az első kérdést Dean aztán Sam csipkelődése.
– Igen két nap szerelmem. Sam, azért kell két nap, mert be kell épülnöm és elnyerni Draken bizalmát. – válaszoltam nekik.
– Csak át ne állj a szörnyek mellé, hiszen te is az vagy!
– Sam fércelődése most fájt. Dean látta ez szíven ütött és megölelt, majd mérgesen az öcsére nézett.
– Sam, bármit mondasz, én hiszek benne! Beszélnünk kell drágám. – mondta nekem.
– Sam, majd még találkozunk, úgy két nap múlva. – mondtam neki és elindultam az impalához.
– Katherine ne vegyél komolyan, kedvellek ám! – kiabálta utánam Sam.
– Bocsánat, hogy az öcsém így bánik veled, majd beszélek vele.
– Most ne beszéljünk róla, veled akarok lenni. – a szája elé raktam az ujjam. Beültünk az autóba és megcsókolt, majd eldöntött az ülésekben. Visszacsókoltam és csak vele akartam lenni, tudtam mit akar, hiszen én is azt, vagyis őt. Pár óra múlva már egy pléd alatt feküdtem a meztelen mellkasán.
– Dean szeretlek. – mondtam miközben ő a hátamat simogatta.
– Én is, de nem akarom, hogy bajod essen. Mindenről értesíts majd, jó? – kérdezte tőlem. Felnéztem rá és válaszoltam.
– Megígérem, de mindent meg fogok tenni azért, hogy kihozzam apátokat és megöljem Drakent. – aztán megcsókoltam.

Dean Williams

Kath visszajött és boldogan kérdezte mehetünk, már elegem volt ebből a helyből nekem is. Mielőtt elindultunk elmesélte mi történt, megértettem és nem voltam rá mérges. De mostantól minden meg fog változni remélem, miatta nem kell lemondanom a munkámról. Kissé kiakadt a csomagtartón, de mindent megoldottam és még az ajtót is kinyitottam neki. Aztán beindítottam a motort és elindultunk kifelé a városból.
– Várj egy kicsit, álljunk meg a kórháznál! Ha azt akarod, ne emberből egyek akkor megállunk! – jelentette ki komolyan.
– Oké, ha már erre kértelek. Csak kérlek vigyázz magadra és siess. – mondtam neki kedvesen. Elfordultam a másik irányba és a kórház előtt parkoltam le. Kath amilyen gyorsan csak tudott berohant a kórházba, csak egy elmosódó csíkot láttam belőle. Már öt perce vártam rá és AC/DC-t hallgattam, hogy ne unatkozzak annyira. Nem kellett tovább üldögélnem beszállt az autóba az ölében jó pár zacskó vérrel.
– Bocsánat, de nem tudtam meddig leszünk el, fő a biztonság. Még egyszer bocsánat, hogy ennyit voltam távol, csak nem találtam a vértasakokat, úgy elrejtették. – mondta, mintha csak egy ruháról lenne szó.
– Semmi baj, akkor most már mehetünk? – a kérdésre a válasz csak bólogatás volt, így megint kérdeztem.
– Hová menjünk?
– Csak el innen jó messze, például Vegasba! Ahhoz mit szólsz? – kérdezte boldogan.
– Az eléggé messze van innen, ha többször megállunk, akkor is öt napnál több lesz. Meg neked is kell vér, ha ilyen tempóban fogyasztod. – mondtam neki, miközben ránéztem. Már a fél zacskó vért kiitta, kissé féltem.
– Nyugi, minden rendben lesz csak ma még nem ettem. – mondta és mosolygott, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre.
– Oké akkor talán kibírjuk, ha jól számolom minimum tíz nap. Így is benne vagy? – kérdeztem rá még egyszer. Rám nézett és gondolkozott, már azt hittem meg fog hátrálni, de akkor megszólalt.
– Dean, te döntöd, el mi legyen. Te vagy a sofőr, de szerintem jó időtöltés lenne, és nem kell rögtön oda mennünk. Csak utazgassunk, te meg én! – mondta nekem és a kezembe kulcsolta a sajátját.
– Akkor irány Vegas! – kiáltottam el magam, igazi férfi módjára. Kath boldogan felnevetett és már el is hagytuk a várost. Mögöttem jött egy másik kocsi, de nem akartam megrémíteni őt, ezért nem szóltam. Azt hiszem, ebből még lehet más bajunk is, de ha egy vámpír követ, akkor megölöm elsőre. Felhívta Nicket és számon kérte, a húga miatt. Az persze mindent letagadott, utána hívott Sam. Apáékkal nagy slamasztikába kerültek, a valaha látott legrégibb fészekre bukkantak. Egy vámpírfészekre. Kath meggyőzött, hogy ő is segíthessen és már beszélt is az öcsémmel. A számomra két legfontosabb lehet, megöli egymást, de nem akarom ezt. Kath feltépett egy zacskó vért és nagy kortyokkal itta. . Ő nem kéne hagyni az útra? – kérdeztem félve.
– Ha azt akarod, hogy letépjen Draken fejét, akkor nem. Erőre van szükségem, hogy nyerjek. – mondta és most már egyszerre kettő zacskóból csinálta.
– Jó, csak nehogy belém kóstolj, mert hát lehet, nem lenne jó vége.
– Nyugi arra vigyázok, ezért iszok csak zacskósat, bár már nincs sok. Egyre közelebb kerültünk az Illinois melletti kisvárosba. Ha jól tudom Moonlight-nak hívják. Remélem, a kicsikém nem szenvedi meg ezt a gyors iramot, a mindenem ez a kocsi. Az út szélén állt egy sötétkék terepjáró, apa és Sam használták ezt közösen. Az elejének támaszkodva várt minket a kis öcsém, akihez oda mentünk.
– Héj hello! Samuel Williams ő itt Katherine Parker, az én barátnőm. – mondtam egymásra mutatva.
– Szia, Sam! Olyan jól nézel ki, mint a hangod. – mondta neki Kath.
– Szia, eszméletlen jól nézel ki. – közel ment hozzá és megölelte.
– Vigyázz Sammy, mert az életem tartod a kezedben. Nehogy lecsapd a kezemről. – mondtam mosolyogva, közben Katherine visszajött mellém és átkaroltuk egymást.
– Oké, szóval Katherine, hogy tud nekünk segíteni? – kérdezte rátérve a lényegre. – Beépülök hozzájuk! Tetszeni fogok Drakennek. – mondta ki határozottan, a barátnőm.
– Nem hiszem, hogy sikerülne, csak beléd enne, aztán átváltoztatna szörnyeteggé. – válaszolta Sam. Úgy éreztem ez a beszélgetés kezd vitába torkollani.
– Sam és Kath! Fejezzétek már be! Ha bajba kerül Kath, akkor segítünk rajta. Hadd próbálja meg, szerintem jó vadász lesz belőle. – parancsoltam.
– Dean, ha annyira félted, miért akarod kockázatnak kitenni?
– Mert tudja, mire vagyok képes, veled ellentétben.
– Kath kezdett ideges lenni és támadó pozícióba lépni. Megfogtam a kezét és visszahúztam még inkább. A fejemben megszólalt a hangja.
„Hagyjad Dean, ha nagyon meg ijedne, kitörlöm az emlékeit erről.” Valahogy hittem neki, így elengedtem ő pedig a maga gyorsaságával Sam elé került.
– Erősebb vagyok még nálad is! – mondta Kath, mire Sam kezében a kés megjelent. Rám nézett, én pedig megráztam a fejem. A tervünk előre láthatólag jól fog sikerülni, csak Sam fogadta rossz néven, hogy micsoda Katherine. Az első találkozásuk nem volt túl kellemes egyikkőjüknek sem. Hajnal előtt még beszélgettünk egy keveset, tényleg féltem, de bízom benne. Felöltöztünk és csak pihentünk együtt a kocsi hátsó ülésein.
– Fél óra és nem látlak. – mondta nekem, de a hangjában tenni akarás vízhangzott.
– Két nap múlva, ha már minden rendben lesz, elmegyünk Vegasba. – próbáltam jobb kedvre deríteni.
– Csak legyünk túl mindenen. De most mennem kell. – mondta nekem. Kiszálltunk a kocsiból, adott egy csókot, intett Samnek és már el is tűnt a lemenő nap fényében.
– Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? – kérdezte tőlem, miközben felém jött.
– Szia Sammy. Nem tudom, mire gondolsz. – mondtam neki hanyagul.
– Konkrétan Katherinere gondolok. Dean, ne tévesszen meg a szexis külső, ő egy vámpír, aki bármikor képes ölni megbánás nélkül! –emelte fel a hangját.
– Nem, ő tudja magát kontrollálni. Ha egy vérengző szörny lenne, már rég feltépte volna a torkom! – mondtam emelt hangon.
– Ha mégis meg teszi, én leszek az első, aki megöli. – fenyegetett meg az öcsém.
– Szerintem inkább ne szólj semmit öcsi! Hogy is voltál te azokkal a démonokkal? Rubin és Megan. – vágtam én is a fejéhez.
– Oké én is hibáztam, de tanultam belőle. Az én kapcsolatom velük csak munka szintű volt. Nézz magadra Dean, úgy mész utána, mint egy puli kutya. Mit tett veled, megigézett vagy beléd harapott? – kérdezte még mindig rosszindulatúan.
– Egyiket sem, de mellette igazi embernek érzem magam, amíg fel nem hívtál! – már elegem volt belőle.
– Hogy tudsz ember lenni egy szörnyeteg mellett? – kérdezte, de nem fogta fel a mondandóm súlyát.
– Sammy, olyan nehéz elhinni, hogy tényleg szeretem?! – végre kimondtam az öcsém előtt is, nem fogom titkolni az érzéseimet.
– Ugyan úgy szeretem, ahogy te régen Lizát. – ez volt az utolsó löket neki, szomorúság csillant meg a szemében, majd harag.
– Egy ilyenhez ne hasonlítsd őt. Semmit sem mondhattam neki, titkolnom kellett titeket és mégis egy ocsmányság végzett vele. Elvesztettem, akkor életem szerelmét! – közelebb jött hozzám és farkasszemet néztünk, álltam a tekintetét.
– Nem akarom, hogy bántsák őt, gondolj bele Sam csak ezért, csinálja mind ezt, mert apa ott benn van. Miattunk, a családért. – próbáltam érvelni, de nem nagyon ment.
– Örülj neki, ha visszakapjuk, egy darabban apát remélem, a csajod nem eszi meg. Vége nincs több türelmem, bemostam neki egyet aztán még egyet. Ő visszaütött és elkezdtünk verekedni….

5. fejezet

Nicklaus Evans

Katerina megjött és számon kértem, de mindegy is volt, hiszen láttam rajta, hogy azzal volt. Elkezdtem kiabálni vele, mire ő felhúzta magát és elkezdett kiabálni. Mindent elmondott, ami eszébe jutott és nem engedte, hogy szóljak. Nekem is elegem lett, mikor levegőt vett belé fojtottam a többit, lefogtam. Megfenyegettem, de éppen akkor jött meg Rebekah és elmondta a szerelmemet megint mindennek. Megfordultam és ki akartam oktatni, de Katerina neki esett és megfenyegette, nem is tudtam van nála egy fehér tölgy karó. Még utoljára megcsókolt és eltűnt, most már végleg.
– Üdvözöllek drága húgocskám! Mi szél hozott szerény hajlékomba? – kérdeztem iróniával.
– Szia, Nick. Csak meg akartalak látogatni, de látom megzavartalak. Bocsánat… - mondta mosolyogva és lesunyta a fejét.
– Nem kell bocsánatot kérned. Egy feladatot akarok adni neked. De gyilkolnod nem szabad, vagyis csak egy valakit nem bánthatsz. – jelentettem ki komolyan.
– Hadd találjam ki Katerina -t nem bánthatom, sajnos. De kit kell megölnöm? Vagy csak figyelnem kell egy embert? – kérdezett rá konkrétan. Csak a fejemet ingattam vigyorogva.
– Drága kis testvérem, látom, te sem hazudtolod meg a családod… Tényleg a többiek, hogy vannak? – kérdeztem terelve a témát.
– Biztosan megvannak, egyikkel sem beszéltem már évek óta. Térjünk a lényegre Klaus, ha nem mondod, meg mit akarsz akkor én menetem is. – kissé hisztis volt a kicsike.
– Jól van! Nyugodj meg és hallgass végig. Katerina nem olyan, mint ahogy te hiszed. Ha megunja azt az embert vagy valami baleset történik vele, akkor visszajön hozzám. Megadom neked a lehetőséget, hogy kiszúrj Katerina-val és legyen valakid. Ha pedig nem tetszik az ember, akkor megölheted. Ha jól emlékszem Dean Williams-nek hívják. – meséltem neki, de egy fontos részletet kihagytam. Reméltem nem ismeri a Williams-eket, sem a hírüket, állítólag jó vadászok.
– Dean, eléggé érdekes neve van. Majd még meg látom, mit teszek vele.
– Jól van, de először csak kövesd őket. Van, egy olyan érzésem el akarják hagyni a várost, az emberrel megy Kath is. Rebekah úgy vigyázz, én tényleg szeretem őt. Ha más lehetőség nincs, add vissza neki az érzéseit irántam. – ez nem is parancs volt inkább már kérés.
– Jól van Nick. Te vagy az egyetlen testvérem. Mindent megteszek érted. – mondta és megölelt.
– Szia, majd még értesítelek az információkról. – mondta és elment vámpírgyorsasággal.

Katherine Parker

Visszaszaladtam a motelba ahol előzőleg laktam, gyorsan összeszedtem a holmim és átmentem Deanhez.
– Hé, szia! Készen vagy? – kérdeztem újra boldogan.
– Szia, persze! Tőlem mehetünk, de látom, már csak a kocsiba kell pakolni. – mondta vigyorogva.
– Dean mielőtt elmegyünk, és mindent újra kezdünk, el kell mondanom valamit. – mondtam és leültem az ágyra, majd megpaskoltam mellettem a helyet.
– Ha jól sejtem a vámpírról szeretnél velem beszélni. – leült, de még nem fejezte be.
 – Kath, a múltad nem érdekel és hiába az vagy ami, én, szeretlek. – mondta és megcsókolt. Ez a csók nem olyan volt, mint eddig csak megértő és szerető.
– Köszönöm. Ugye voltam Nicknél és eléggé összevesztünk. Éppen meg akart igézni, hogy csak őt szeressem, amikor betoppant a húga. Ő, mint mindig, csak elmondott mindennek, erre én a falnak nyomtam és megfenyegettem. Aztán mielőtt elmentem megcsókoltam Nicklaust. – mondtam és lesunytam a fejem.
– Ezt akartad elmondani? Kath mi még nem vagyunk együtt így nem haragszom. Mostantól új lappal indítunk, elfelejtjük a vámpírokat. Persze csak őket, olyan szinten, hogy nem foglalkozunk velük. – próbált ezzel vigasztalni.
– Még nem mondtam el mindent.
– Miről nem tudok, titokban leszbikus vagy? – kérdezte nevetve.
– Igen, vagyis nem! Mi? – kérdeztem vissza aztán rájöttem és elnevettem magam.
– Nem, nem vagyok az. Van nálam egy tőr, amit az eredetiek ellen tudok használni. Csak öt darab van belőle a világon és csak akkor használ, ha bennük hagyod. – mondtam.
– Hm, ezt tényleg nem rossz tudni. Kath akkor indulhatunk? – kérdezte tőlem, miközben felvette a táskáinkat és elindult kifelé.
– Igen, gyorsan tűnjünk el innen örökre. – mondtam és vámpírgyorsasággal mellé kerültem, majd átkaroltam a kezét. Mindig is boldogan akartam élni, kiértünk a kocsijához… hm, nem rossz. Amikor felnyitotta csomagtartót meglepődtem, telis tele volt fegyverekkel.
– Ő Dean, itt, hogy fognak elférni a cuccaink? – kérdeztem meg még mindig tátott szájjal.
– Várj egy percet és megmutatom. – lecsukott egy részt a csomagtartón és egyből, volt benne hely. Mire kimondta én is rájöttem.
– Titkos rekeszes, hogy ne vegyék észre. Bedobta az utazó táskákat és lecsukta a tetejét, az anyós üléshez jött és kinyitotta az ajtót én pedig beszálltam. Milyen udvarias… átment az ő felére és már indította a motort, amikor az utca végében megláttam Rebekaht.

4. fejezet

Dean Williams

A veszekedés abba maradt, semmit sem hallottam, mintha már csak egyesül lenne valaki odaát. Az ajtóm felől kopogásra lettem figyelmes. Gyorsan el kell tüntetni az összes fegyvert. Bedobáltam mindent az ágy alá és megnyitottam, a zuhanyt. Gyorsan levetkőztem felülről, mintha fürödni készülnék. Kinyitottam az ajtót és Katherine állt velem szemben, meglepett képpel az arcán.
- Hello, miben segíthetek? Csak nem elhagyott a régi jó barátod? - kérdeztem eléggé gonosz módon.
- Csak, meg akartam veled beszélni, az egész jelenetet. - nem tudtam mire vélni az egész helyzetet, nem is beszélve a viselkedéséről.
- Hallgatlak! - morogtam.
- Bemehetek? - kérdezett rá, mire én csak bólintottam és félre álltam az ajtóból. Ő bejött én pedig becsuktam mögöttünk a szobaajtót.
- Akkor kezdj hozzá.
- Figyelj, először is nagyon sajnálom. Komolyan, ezt nem akartam, hogy lássad. Nick és én régen együtt voltunk, de most nem. Vagyis nem tudom, tudom, neked úgy tűnt együtt vagyunk.
 - Igen eléggé úgy vettem észre, olyan jól egymásra találtatok a folyosón.
- Érzek valamit iránta, de van valaki más is. Esélyt akarok adni mindkettőtöknek. - mondta szemérmesen és zavarában lehajtotta a fejét.
- Szóval akkor nekem is van esélyem nálad? - kérdeztem, mert újra hallani akartam tőle.
- Igen, mert azt hiszem, megérdemelsz ennyit. 
- Akkor, mit szeretnél tudni rólam?
- Mindent. - mondta már lelkesen. Valahogy, úgy éreztem a szavak helyett inkább, érzéseket mutatok neki. Közelebb húztam magamhoz a derekánál fogva, hogy még az a kis távolság is eltűnjön közülünk. Az állánál fogva felemeltem a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni. Nem kellett sokáig várnom egyre közelebb hajolt hozzám, hogy elérje a számat, de fél centivel előtte megállt. Éreztük egymás leheletét, pár pillanatig egyikünk sem mozdult. Megfogtam a tarkójánál és magamhoz húztam, az ő szája és az enyém is szétnyílt. A csókunk egyre hevesebb és fesztelenebb lett, nem tehettem róla, de az egyik kezemmel megfogtam a pólója alját és felfelé toltam. Egy kicsit megmozdult, hogy könnyebben hozzá férjek a felsőjéhez, másik kezemmel elengedtem a tarkóját és két kézzel vetkőztettem. Elváltak ajkaink egymástól, hogy fején s át tudjam húzni az anyagot. Lihegve néztünk egymásra, majd ő letámadta újra a szám. Nehezen, de eltoltam magamtól.
- Kath, gyönyörű vagy, de azt akarom, ismerjük meg jobban egymást. - megcsókoltam és kinyitottam az ajtót:
- Még este megkereslek. - nem szólt semmit csak kiment. Miután kiküldtem a szobából, kopogtatott és a pólóját kérte. Nem akartam bárki így lássa, ezért behúztam a szobámba. Erre ő mérges lett felhúzta magát, olyan gyönyörű volt így. Mit akarok? Most ezt komolyan megkérdezte, persze, hogy őt. Látni akartam, de ő azt mondta talán. Mennyire cseles és vonzó. Tudtam, hogy sejt valamit a munkámmal kapcsolatban. Minél előbb végzek a vámpírral, annál előbb lehetek vele, végre. Most már tényleg elindultam tusolni, gyorsan kész lettem, nem volt kedvem zuhany alatt állni órákig, főleg nem egyedül. Miután kész voltam felvettem egy másik pólót, kissé feszült, de nem érdekelt. Visszavettem a farmerom és a bőrkabátom. Neki vágtam az éjszakának, valakinek le kell győzni a szörnyeket is. A jeleket követtem és beszéltem pár emberrel. A legtöbbnek üveges tekintete volt, a kérdéseimre, nem igazán tudtak válaszolni, mintha kitörölték volna az emlékeiket. Tudomásom szerint az új vámpírok a napon is tudnak mászkálni, egy szer segítségével. Ha a sejtésem be igazolódik Kath is egy közülük, az arca néha megváltozik. Velem szembe jött egy lány éppen sírt, de a szeme üveges volt.
- Hello, honnan jöttél most? - nem akartam kerülgetni, egyből a lényegre tértem.
- A barátomtól, arról... - mondta sírva és tovább is ment, de a kezével a sikátor felé mutatott. Halk, de gyors léptekkel oda mentem, mikor már közel voltam, hallottam a fiú könyörgését. Megálltam a bejáratnál, a nő éppen eldobta a fiút, aki csak arra volt képes, hogy odébb vonszolja magát. A nő, aki egy vámpír volt, hallotta, hogy ott vagyok, kajának nézett és megfordult. Ő volt az, akiről pár perccel előbb még fantáziáltam és felém indult, fejét veszetten. Őt nem fogom bántani bármi is, ha nem is ember.
- Ne Katherine! Én vagyok az Dean! Ha megharapsz bántani foglak! - kiabáltam vele, hátha magához tér, és sikerült kizökkentetnem a morgásból. Végre valahára emberi szemekkel meredt rám, a meglepetés kölcsönösnek bizonyult. Tényleg vámpír volt és a véremre szomjazott egész lényében. Őt a vér iránti vágy éltette, soha nem is érzett emberséget. A mi kis beszélgetésünk eléggé rosszul végződött. Egymással kiabáltunk ő megsértette a kezem és én meg a nyakába vágtam a karóm. Hogy lehettem ennyire hiszékeny? Ezért nincs egy vadásznak se senkije. Ha van azzal is csak a baj van…
- A rohadt életbe! – kiáltottam el magam, miközben már majdnem a motelhoz értem kocsival. Minél előbb mindent össze kell szednem. Berontottam az ajtón egyenesen a szobámba. Az ágy alól minden egyes fegyvert elő halásztam. A táskámat is elővettem, bár az így is elől volt, mindent bele pakoltam és a könyvet, amik igazából csak jegyzetek könyv formájában. A kabátom belső zsebébe rejtettem. Még egyszer körbe néztem és mielőtt elmentem volna, írtam pár sort Kahtnek, talán megérdemli az emberi része, ha még megvan neki. Találtam egy papírt és tollat is, rákarcoltam pár sort.

„ Katherine! Tudom most haragszol rám és meg is értem. Talán látni sem akarsz már többet, főleg nem azért, mert megtudtad, hogy a fajtádra vadászom. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Én szerettem volna elmondani idővel, de erre nem volt lehetőségem. Többet már nem is lesz szerintem. Ha akarsz, megkeresel, nem leszek messze. Remélem még lesz alkalmunk találkozni, de nem úgy, mint ma este. Nagyon kedvellek, remélem, nem akarsz majd levadászni, mert én téged nem. Legközelebbi viszont látásra….

Dean”

Valahogy már nem volt itt több keresnivalóm. Mielőtt elmentem volna, leraktam a szobájába az ágyára a papirost. Beraktam a csomagom a kocsi csomagtartójába, aztán bezártam. Már indítottam a motort és elhajtottam, el a végtelenbe, jó csak a város másik felére inkább. Az első hétben folyton vándoroltam a motelek között, hátha Kath „régi jó barátja” Nick meg akar ölni, mivel teljesen biztos voltam benne, hogy ő is vámpír. Aztán meguntam az egészet és a régi motellel szemben lévőbe telepedtem le, vagyis ott voltam. Minden egyes nap keresgéltem vámpírok után, egy pár éjszaka leöltem egyet, kettőt, de eltűntek… Véres bárdom, tisztítottam, amikor zajra lettem figyelmes, valaki ki akarta nyitni az ajtót. Leraktam a kendőt és megálltam az ajtóval szemben, támadásra készen. Ahogy kinyílt az ajtó valaki beszáguldozott rajta, szó szerint. A fegyvert kivette a kezemből és eldobta messze tőlem. Még észhez sem tértem, amikor már ugyan az a valaki csókolt. Felismertem őt és a száját, visszacsókoltam, de aztán eltoltam magamtól, ő állt velem szemben csillogó szemekkel.
– Katherine! Te meg mit keresel itt? Ugye nem akarsz megölni? – reméltem azt válaszolja, hogy nem.
– Dean? Téged kerestelek és nem, nem akarlak megölni. Egészen idáig, ebben az egy hónapban Nickel voltam és hiányzott valami, vagyis valaki. Rá kellett jönnöm, hogy vele sosem leszek olyan boldog, mint mással. Még ha minden egyes nap meg kell majd küzdenem a szerelmemért vállalom ezt. – folytatni akarta, de megszakítottam a monológját.
– Vállalom a küzdelmet, mert én is szeretlek. – mondtam ki helyette.
– Dean én… - nem tudta kimondani, de nem is kellett neki. Közelebb mentem hozzá és szorosan magamhoz szorítottam.
– Köszönöm. – suttogta nekem, én pedig megcsókoltam.
– Kath, és most mi lesz? Úgy értve, hogy te vámpír vagy én meg ember és te a véremre szomjazol, akarva akaratlan. – kérdeztem tőle.
– Majd csak megoldjuk valahogy, nem akarom kiszívni a véred. Dean szeretlek! – mondta és megcsókoltuk egymást. A karjaimban tartottam végre, akit szeretek, tudom mennyire nehéz ez neki.
– Katherine, szeretnék kérni tőled valamit. – mondtam neki mikor elengedtem.
– Érted mindent megteszek, ahogy csak tudok. – válaszolta, de láttam rajta fél a kérésemtől.
– Kérlek, ne ölj több embert. Azt nem kérem, hogy szokjál le a vérről, mert az olyan lenne, mintha én nem ehetnék több sajtburgert. – mondtam neki nevetve.
– Miattad megpróbálom és igazad van, nem tudnék leszokni a vérről. – nevetett újra, megcsókoltam és ő visszacsókolt, majd eszébe jutott valami.
– Nick, teljesen elfeledkeztem róla! Dean sajnálom, de most mennem kell. Este vissza jövök és elmegyünk innen nagyon messze. – mondta, én bólintottam ő pedig megcsókolt boldogan és elfutott.