19. fejezet

Dean Williams

- Nem vagyok oda az igézésért, de ezt most jól csináltátok. – vigyorogtam rájuk.
- Mire várunk még itt? Keressük meg azt a semmire kellő embert. – pattant fel April a székből, amin ült az előbb.
- Édesem, nyugodj meg, ne húzd fel magad nagyon. – ment oda hozzá az öcsém és átölelte. Milyen nyálas lett hirtelen egy vámpír iránt, én is ilyen nyálgép lennék Kath mellett? Az ki van zárva! Temettem el magamban a kósza gondolatot.
- Okosnak kell lennünk és gondolkodni. Valdemar tudja, mik vagyunk, ezt nem lehet elfelejteni. – gondolkozott hangosan Kath, egész nap fel-le mászkált.
- Szóval nem is olyan begyöpösödött, mint hittem. – folytattam a gondolatmenetet.
- Mi lenne, ha ti őrökként akarnátok belépni velünk? – kérdezte szerelmem, ötletként feltéve.
- Én benne vagyok. – mondtam miközben megállítottam, ne mászkáljon már.
- Tőlem indulhatunk már most. – jelentette ki Sam, April pedig bólogatva megölelte.
- Induljunk, szerintem a kapunál keressük őt. – mondtam Kathel egyszerre, ő rám nézett azokkal a csillogó mogyoróbarna szemeivel, megcsókoltuk egymást. Többet nem vártunk, emberi tempóban elindultunk egészen a kapuig.
- Hé, van itt valaki? – kiáltotta el magát a kis vörös.
- Ti mit keresetek itt? – kérdezte egy elég testes fiatal férfi. Közben leugrott a kapu melletti bástyáról, meg se kottyant neki, semmi sérülést sem szenvedett. Karján megpillantottam azt a jelet, amit be jövetkor is észrevettünk a szekta emberén. Egy pentagramma benne közepén skorpióval fent és lent pedig keresztekkel.
- Valdemar-t keressük mikor bejöttünk ő volt itt. – mondtam egyenesen szemébe nézve az idegennek.
- Mit akartok tőle? – kérdezett vissza lekezelően.
- Az nem tartozik rád. – förmedte rá Katherine, mielőtt odament volna a férfihez megragadtam a csuklójánál.
- A kastélyban van, de idegeneknek tilos a belépés, szóval sok sikert hozzá. – hátat fordított nekünk gúnyos nevetéssel együtt. A fejemben éreztem motoszkálást, aztán meghallottam Katherine hangját a fejemben.
„– Édesem, April megpróbálja segítségre bírni, Samnek ő most szól. Ne aggódjatok, érti a dolgát.” – édes nevetését is hallottam. Fülemben csengett mitől a szívem hevesebben vert.
- Várjál, egy kicsit kérlek. – elindult felé April, mire a férfi megfordult.
- Még be sem mutatkoztunk egymásnak. – vigyorgott rá, pár lépés távolságot hagyva köztük. A férfi két nagyobb lépéssel átszelte a távolságot és kinyújtotta felé kezét.
- A nevem Adrian bocsánat az udvariatlanságomért, de nem szeretjük az idegeneket. Főleg nem a vérszívókat. – zavarba jött egy pillanatra, de tovább nézett ránk.
- Nem fogunk embereket enni és tényleg szeretnénk beszélni a főnököddel. – mosolygott még inkább a vöröske, közben csípőre vágta a kezét és a haját csavargatta. Tényleg érti a dolgát, csak Sam félre ne értse.
- Ha vigyázol a barátnődre, hogy ne fecsegjen tudatlanul segíthetek. – mondta az a betűs nevű fickó. Nem fogom megjegyezni a nevét, mert nem érdekel. 
- Nyugodj meg tud vigyázni magára. – válaszolta egyszerűen April.
- Akkor menjünk, ne pazaroljuk a drága időt. – ölelte át derekát. Hagyta magát a vöröske, Sam pedig szúrós szemekkel bámulta őket, mielőtt még letapizza Kath-et is magamhoz húztam. Kisebb utakon rövidítve hamar a kastély elé értünk, A kopogtatott kettőt. Egy retesz elhúzódott, két szempár nézett végig rajtunk undorodva.
- Adrian, neked nem őrködnöd kellene? – kérdezte az ember, meglepődtem a női hangon.
- Ezek hárman és ő Valdemar-al akarnak beszélni, fontos lenne. – mutatta meg a jelet miután felhúzta az ingje ujját. A nő bólintott és kitárta a fa kaput.
- Fáradjatok beljebb, én leszek a segítségetekre. – mosolygott rám és Samre. Katherinet és Aprilt viszont egy pillantásra sem méltatta.
- Valdemar éppen a kiképző teremben van egy újonccal. – nevetett kiemelve az utolsó szót. Egy folyosó végén jobbra fordultunk és egy arénában kötöttünk ki, vagyis egy nézőtér tetején.
- Hé, főnök, vendégeid jöttek. Bár szerintem a vérszívók csak inni akarnak egy kis boszorkány vért. – nevetett gúnyosan.
- Most nem érek rá Amber! – mondta és visszafordult a vele szemben állóhoz.
- Valdemar, most kell beszélnünk. – kiáltott oda neki a vöröske.
- Állítsatok le, ha valami csúnyát tennék. – suttogta Kath, aztán rám villantotta ezer wattos mosolyát. Elszáguldozott le a lépcsőn egészen Valdemar elé, megfogta nyakánál fogva és felemelte.
- Most rögtön beszélgetni fogunk madárkám. Vagy kiharapom az ütőered, igaz utálom a boszorkány vért, de veled kivételt teszek. – mosolygott rá ki villantva szemfogait.
- April, vigyél le minket. – parancsoltam az említett személynek. Ő egy szó nélkül megtette, amire kértem. Kath mellett álltunk várakozva, mit válaszol a mágus.
- Engedj el, most azonnal és talán beszélgethetünk. – hörögte válaszként a boszorkány vagy varázsló, ki minek mondja őket, nekem nagyon mindegy.
- Talán? Az nekem nem felel meg. – még inkább megszorította a nyakát. A férfi, fuldokló hangot adott ki magából, éppen szólni akartam Kathnek, hogy engedje el.
- Kérlek, engedj el és beszélünk. – hörögte nagy nehezen.
- Csak mert olyan szépen kértél. – még jobban rá szorított, majd elengedte, az ember pedig földre zuhant.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni. – fenyegetőzött két öklendezés közepette.
- Akkor tudunk beszélgetni? – kérdezte meg barátnőm újra tőle. Közben lehajolt hozzá és morgó hangot adott ki villogtatva fogait, majd újra kiegyenesedett.
- Mondjátok, mit akartok! – állt fel és leporolta magát, közben várt.
- Be szeretnénk lépni a társaságotokba. – válaszoltam, még mielőtt April vagy Kath valami frappánsat szólt volna.
- Ti mit akartok? Mos komolyan két férfi, akik elvesztették edzettségüket vadászat nélkül? Két vámpír, akiknek a sorsa nagyon hasonlít, és mégis különbözik? Tudtátok, hogy egymást tettétek tönkre? – kérdések sorát tette fel egy lány, miközben a lépcsőn sétált lefelé.
- Emily nagyon tehetséges kis boszorkány. Lát mindent, ami elmúlt és lesz, nem beszélve az erejéről, sok adottságot kapott az élettől. – mosolygott az őr, arra a mindent tudó okos tojásra. Kezét nyújtva ösztökélte jöjjön közénk. Fekete köpenyt viselt, csuklyát fejébe húzta ne látszódjon az arca.
- Üdvözöllek titeket idegenek! – mosolygott, miközben lehajtotta csuklyáját. Egy fiatal lány arcát pillantottuk meg, nem lehetett több húsznál. Csokoládébarna bőre, hozzá társult a közép barna hajszíne. Ahogy mindenki várta volna azt a bizonyos barna szempárt, csalódás következett… Szem színe eltért az átlagostól, fekete pupilláit fehér írisz vette körül, de nem ez volt az egyetlen érdekesség a lányon. Mind két kézfejét egy-egy pentagramma formájú mély heg díszítette. Már értem miért tartja olyan különlegesnek Valdemar, csak rá kell nézni…
- Biztos, hogy jól átgondoltátok ezt a lépést? – kérdezte tőlünk Valdemar.
- Szerinted ide jöttünk volna, ha nem úgy gondoljuk? – kérdezett vissza April türelmetlenül.
- Tudnotok kell, ha minket választotok, egy próbát kell kiállnotok. – beszélt, közbe a lány szemei kitágultak és csak meredten nézett előre.
- Készen állok a próbátokra. – mondta Kath.
- Ahogy én is. – kontrázott rá a kis vörös.
- Nincs más választásom. – megrántotta vállát az öcsém, belegyezően.
- Lehetne más választásod Samuel Williams. – nézett rá Emily kitisztult szemekkel.
- Mit tudsz te egyáltalán rólunk? – förmedt rá April kikelve magából, Sam megfogta kezét visszatartva.
- Sokkal több mindent, mint hiszed Maria April Johnson. – válaszolta, mire a vörös szeme elkerekedett.
- Emily elég legyen! Ne ijeszd el a vendégeinket. – fegyelmezte a férfi.
- Bocsánat mester, de ő kérdezte, csak egy egyszerű válasszal szolgáltam. – mosolygott ravaszul.
- Most menj gyermekem, szólj a tanácsnak róluk. – fejével felénk biccentett. A boszorkány válaszul bólintott, meghajolt és elfutott felfelé.
- Mikor kezdjük a próbát? – kérdeztem meg, hosszú idő után megszólalva.
- Szerintem a barátotoknak időre van szüksége. – nézett April felé, mire én is oda pillantottam. A vámpír teljesen összeroskadt Sam mellkasába fúrta a fejét, de a hüppögését így is hallottam.
- Drágám nyugodj meg, semmi baj. Ne sírj, kérlek. – mondogatta neki az öcsém.
- Hé, kislány én a helyedben megmutatnám, mire vagyok képes. – mondtam neki terelve a témát.
- April ne aggódj, minden rendben lesz. – mondta Kath és oda ment hozzá vigasztalni.
- Igazatok van, nem tunyulhatok el ennyire. Végigviszem, a próbát megmutatva ki vagyok. – megtörölte arcát beszéd közben és ránk mosolygott.
- Biztosan elkezditek? – kérdezett rá Valdemar újra.
- Ha még egyszer meg kérdezi, akkor is igen lesz a válaszunk. – válaszolta Sam.
- Nem, ha még egyszer meg kérdezi, megölöm. – mondta barátnőm ezer wattos mosoly kíséretében.
- Hát akkor kezdődjék a próbatétel! – mondta összecsapva kezeit. Hirtelen a teremben mindenhol lekapcsolódtak a lámpák és mindenhol fáklyák gyúltak meg, beterítve az arénát.
- Ellenem fogtok meg küzdeni, ha sikerül legyőznötök beléphettek. – jelentette ki, ruhájából egy erős páncélzat lett, kezében pedig megjelent egy kétkezes kard. Megindult felém, de Katherine megfogta és a pálya túloldalára röpítette, aztán utána futott. Megfogta a nyakánál, megint felemelte.
- Most megölhetlek vagy később? – kérdezte tőle érdeklődve.
- Engedj el te vérszívó. Látom, megállod a helyed, csatlakozhatsz körünkbe. – mondta neki, de nem engedte el őt Kath.
- És a többiek? – kérdezte még jobban szorítva.
- Mindenkinek egyedül kell bizonyítania. – próbált beszélni, igaz nehézkesen ment neki.
- Ha még egyszer hazudsz, megöllek ténylegesen. – fenyegette meg Katherine, de szerencsére elengedte. A férfi földre zuhant, de egyből felállt, elkezdett valamit mormolni. Újra ugyan úgy nézett ki, mint a támadás előtt.
- Ki lesz a következő? – kérdezte jelentőségteljes pillantást vetett ránk. Kath visszarohant mellém, mire Valdemar is hasonló gyorsasággal Sam felé futott. April szerelmemhez hasonlóan le akarta támadni és a pálya másik felébe dobni, kivédte a támadást. Az első suhintást kivédte az öcsém, a kis vörös a boszorkány háta mögé suhant. Valdemar nyakát fogta szorosan.
- Egy fordítás és halott vagy. Ha kell Kath helyett megteszem. – mondta az áldozatának, de az csak vigyorgott.
- Inkább csatlakozz a vámpírbarátnődhez. – mondta neki halál nyugodtan. A vöröske szót fogadott, Kath mellé sétált. Elengedtem szerelmem kezét, felkészülve a harcra.
- Kezdj hozzá, nincs kedvem várakozni. – mondtam neki hanyagul. Ő csak rám pillantott újra mormolt valamit várakozás nélkül támadásba lendült.  Megint az öcsémet támadta, aki egészen jól védekezett mindent kivédett. Katherine felé fordultam, de egy átlátszó burok választott el tőlük.
- Valdemar, nem ebben állapodtunk meg! – kiabálta April idegesen. Még nagyobb mosoly terült el az említett arcán.
- Bocsi kicsi vámpírka, nem én csinálom. – nevetett fel. Katherine és én a nézőteret kémleltük, az egyik sarokban egy lány állt. Pillantásom újra a harcra szegeztem, Sam egyre rosszabbul állt. Már kard nélkül küzdött tovább. Segítenem kell rajta, az öcsémről van szó, felvettem a kardot földről. Sam egy jól irányzott bal egyenessel megszédítette. Utána egy jobb horgot vert be neki, a férfi összegörnyedt, én pedig a kardjával belevágtam, csak a páncélját találtam el. Az ütésben elég erő van, így a földre esett, nyakához tettem a kardot.
- Nem szokásom embereket ölni, de veled kivételt tehetek, ha akarod. – mondtam neki, mire nem jött válasz. A nézőteret figyelte, mire én is oda néztem. Kath egy lányt fogott a nyakánál, kivillantva rá megnőtt fogait.
- Engedd el őket most! – kiabálta a lánynak, aki csak megrázta a fejét.
- Most el fogod őket engedni Amber! – parancsolta neki.
- Inkább ölj meg, de nem szegem meg mesteremnek tett ígéretem. – válaszolta neki, kínok között. Valdemar suttogott valamit, mire eltűnt a láthatatlan fal.
- Helyes, én is így gondoltam. – engedte el Kath Ambert, aki sírva esett össze.
- Szóval akkor most már tagok vagyunk? – kérdezte April Valdemart.
- Megmutattátok képességeiteket, méltóak vagytok.
- Emily kérlek, mutasd meg nekik a szobájukat. – nézett felfelé.
- Igen mester, gyertek utánam. Nem tudom mikor jött vissza, de gyors volt a kis okos tojás. Kath lejött hozzám kézen fogott és vámpírgyorsasággal Emily mellé értünk. Mögöttünk jöttek Sam-ék, magamhoz húztam Kathet, nem tetszett ez a hely.
- Bocsássatok meg, de nálunk külön szobákban vannak a nők és férfiak. Tudom, vagyis sejtem ez nektek furcsa érzem, mennyire kötődtök egymáshoz. – miközben beszélt elpirult.
- Sok mindenen mentünk keresztül egymásért. – mondtam neki mosolyogva.
- Itt is vagyunk, ez lesz a ti szobátok Dean és Sam. – mutatott egy ajtóra a folyosó bal oldalán.
- Ti most csak ketten lesztek. – mondta majd Kathre nézett.
- Sajnálom, de ha nem nagy baj osztoznotok kell velem a szobán. – egészítette ki a beszámolóját.
- Semmi baj, nyugi nem fogunk megenni. – mosolygott rá April.
- Menj csak be, mindjárt megyünk mi is. – mondta neki Kath. A lány csak bólintott és eltűnt az ajtó mögött.
- Megint el kell válnunk? – kérdezte tőlem Kath, átölelve nyakam.
- Nem válunk el, csak információ szerzés érdekében külön alszunk, egy ideig. – mondtam neki, miközben hátra tűrtem az egyik kósza tincsét.
- Ha nem tudok aludni, átmehetek hozzád? – kérdezett vissza csábos mosoly kíséretében.
- Szerelmem te is tudod, mennyire szeretném, de még nem lehet. – mondtam neki és megsimogattam az arcát.
- Szeretlek Dean! – mondta nekem még jobban hozzám bújva.
- Szeretlek Katherine Parker, mindörökre. – válaszoltam neki egy csók kíséretében. Teljesen magamévá tettem az ajkait, birtokba akartam venni szerelmem, de első a kötelesség. Ilyet is régen mondtam. Sam és April már elbúcsúztak egymástól, ketten maradtunk. Közelebbi falnak nyomtam Kathet, a hajába túrtam, nagyon dögös, de megállítottam önmagam és elengedtem őt.
- Jó éjszakát szerelmem. – puszit nyomtam szájára, aztán bementem ideiglenes szobámba.


Katerina Paulson

Mérgemben becsaptam magam mögött az ajtót, April és Emily tátott szájjal bámultak.
- Melyik az ágyam? – kérdeztem egy kicsit kedvesebben.
- Az ajtó felöli, gondoltam találkozni akarsz a barátoddal. – nézett rám félénken Emily.
- Köszönöm, de szerintem nem lesz rá szükség. Mostantól viselkedni fogok, mint egy úri hölgy a 19. században. – mosolyogtam elégedetten.
- Ezzel csak egy probléma van, te már akkor sem tudtál viselkedni. – nevetett April a mellettem lévő ágyra dőlve.
- Kérlek, meséljétek el nekem milyen a világ most? – kérlelt minket a fehér szemű lány.
- Miért te még sosem jártál kinn? – kérdeztem vissza tátott szájjal.
- Nem igazán, mi nem hagyhatjuk el a kastély falait. Azt mondták nagyon veszélyes a külvilág, rossz emberek felhasználhatnak. Állítólag sok ember magának akarja az erőmet. – mesélte nekünk zavarban.
- Annyi szép hely van kinn a világban, például Amerika. Mi onnan jöttünk keresni egy embert. – mesélte neki ábrándozva barátnőm.
- Kit kerestek, hátha tudok segíteni, itt mindenkit ismerek. – vidult fel egyből Emily.
- Egy boszorkányról van szó, aki nagyon erős. – mondtam közömbösen.
- Még valami információ, mert így nagyon tág a kör. – próbálkozott még tovább.
- Van, egy kristályunk azt kellene használni, egy kis vérrel. Egy vámpírból varázslat segítségével embert kellene csinálni. – világosítottam rá az igazságra.
- Nem tudom, ki bír ekkora erővel, de én állítólag a salemi boszorkányok leszármazottja vagyok. Van egy ősi legenda egy lányról, aki a jó és rossz energiákat is uralni tudja. – töprengett tovább félhangosan.
- Tudod ki az a lány? – kérdeztük egyszerre Aprillel.
- Sajnos a mester senkinek sem mondja el, de itt él köztünk, arról tudomást szereztünk már. – nézett először Aprilre majd rám.
- Beszélnünk kell Valdemarral. – emlékeztettem magam.
- Kath milyen volt a 19. század a Santos ikrekkel? – kérdezte tőlem Emily kikerekedett szemekkel.
- Furcsa egy lány vagy te, de nem bánom mesélhetek, ha annyira szeretnéd. – mosolyogtam rá igazán. Elkezdtem neki mesélni, hogy kerültem oda, mit tettem, nem is beszélve a szerelmi életemről. Nem vagyok rá büszke, de akkor két férfit szédítettem egyszerre. Ma már talán a nevüket sem tudom, vámpírrá változtattam őket, de az óta semmit sem hallottam felőlük. Gyorsan befejeztem a történetem, kihagyva részleteket.
- Kérdezhetek valamit? – néztem Emilyre gondolkodva.
- Persze, a jövőn kívül mindent elmondhatok. – nézett maga elé, hirtelen hallgatagsággal.
- Miért mondtad azt, hogy egymást tettük tönkre Aprillel? – kérdeztem meg, már fel akartam tenni ezt a kérdést.
- Ha nem tudtok, róla inkább nem mondanám el. – tért ki válasz elől.
- Emily kérlek, mondd el nekünk? – kérlelte April.
- Jó, de ne rám legyetek mérgesek. – válaszul bólogattunk, ő pedig folytatta.
- Látom mindenki múltját, akár ember, akár más teremtmény. A ti múltatokban feltűnt egy igen érdekes férfi, aki egy lányt keresett magának. Konkrétan Katherine eltűnése után, valakivel helyettesíteni akarta hiányérzetét. April tulajdonságai nagyon hasonlítottak Katherine-hez, ezért változtatta át. Az a bizonyos férfi, név szerint Nicklaus Evans. – mondta Emily, mire nekem teljesen összeállt a kép, Aprilre néztem, aki maga elé nézett erőltetetten.
- April úgy sajnálom, ha nincs Rebekah lehetne rendes életed. – kezdtem, de rám nézett ezzel belém fojtva a szót.
- Nem kell bocsánatot kérned Kath. Ha te nem lennél, most nem ismerném a boldogságot Sam mellett, nem ismerném az igazi barátságot. Kath, miattad menekültem meg, szeretem, hogy az vagyok aki. – mosolygott rám. Felálltam az ágyról, átültem az övére és megöleltem.
- Köszönjük, hogy elmondtad nekünk Emily. – mosolyogtunk rá mindketten, a baráti ölelkezés után.
- Szóra sem érdemes, most inkább aludjunk, holnap nehéz napunk lesz. – nézett ránk.
- Megint a jövőbe néztél? – válasz helyett csak bólogatást kaptam.
- Várj egy kicsit. – mondtam neki, April felállt az ágyról. Elkezdtem rendezkedni, kis éjjeli szekrényeket az ablak felé toltam, így a három ágyat egybe toltam. Egymás mellett sorakoztak a kisszekrények a legszélső ágy mellett.
- Kész is van. – mosolyogtam elégedetten.
- Ez elképesztő, milyen gyors és erős vagy. – mondta Em.
- Jól sikerült. – nézett rám A elégedetten.
- Most már aludhatunk. – bebújtam az ajtó felöli részre. Barátnőm mellém huppant, Emily is mellénk feküdt óvatosan.
- Nyugi Em, nem fogunk megenni. – nyugtattam meg újra.
- Csak zacskós véren élünk. – kontrázott rá A. Másnap reggel fitten keltünk fel, igaz torkomat mardosta az éhség. Kopogtatást hallottam, körbe néztem mindenki fent van-e és senki sem öltözik. Megbizonyosodtam róla minden rendben van, így ajtót nyitottam.
- Szia, szépségem. – mondta Dean és bejött az ajtón.
- Hello mindenkinek. Szia, gyönyörűm! – jött be utána Sam és egyből Aprilhez ment, köszöntötte egy csókkal. Dean nem habozott újra birtokba vette számat, nyelvével játékosan szétnyitotta számat, belülről feltérképezett mindent. Válaszul nyelvemmel az övét piszkáltam, de akkor kinőttek a szemfogaim. Ellöktem magamtól, mielőtt neki támadtam volna.
- Menjetek ki a szobából! – parancsolta Dean először Samre és Aprilre nézve. Barátnőm semmit sem szólt, kézen fogta szerelmét és kisétáltak az ajtón. Emily csak engem bámult tátott szájjal.
- Emily kérlek, menj ki, akkor nem esik bántódásod. Menj most! – kiáltott oda neki, mire a lány elindult.  Neki akartam menni és kiszívni lüktető vérét, de Dean az ajtó mellé nyomott a falnak.
- Zárjátok be az ajtót kívülről és senkit se engedjetek a közelbe. – parancsolta Dean mire Emily bólintott, hallottam kulccsal záródni az ajtót, miközben morgások hagyták el a számat.
- Mióta nem ittál Kath? – kérdezte tőlem kedvesen.
- Engedj el. – morogtam állatiasan.
- Gyere közelebb, óvatosan. – kérlelt rá, megfogta kezeimet és a vállára tette.
- Édesem, nyugodj meg. – tovább beszélt hozzám, magához húzott derekamnál fogva. Elkezdte csókolgatni nyakam, szabadon hagyva nyakát. Belemélyesztettem metszőfogaim nyakába és szívni kezdtem vérét.
- Ez az drágám, jól csinálod. – mondta és a hajamba túrt. Vére, mint mindig most is kábítószerként hatott rám, egyik kezemet elvettem nyakáról mellkasára tettem.
- Óvatos legyél. – visszamorogtam rá.
- Sss, szeretlek Katherine. – mondta csókolgatva a nyakam. Még egy kicsit szívtam a véréből aztán elengedtem.
- Nem vagy még szomjas? Bírom, ha kell. – mondta nekem, lovagiasan.
- Köszönöm, de nem kell. – mondtam megtörölve számat. Mielőtt visszanőttek a szemfogaim kezembe haraptam. Kezemet szájához tettem, ivásra kényszerítve.
- Dean igyál! – parancsoltam rá, ő nem szólt semmit, szófogadóan ivott pár kortyot belőlem. Megtörölte ő is a száját, csak álltunk egymással szemben. Percekkel később egy hangot hallottam fejemben. „ Most elvesztetek egymástestének elemzésében, vagy mindketten meghibbantatok? „ – kérdezte April a fejemben. Nem tehettem róla, nevetnem kellett. Visszaküldtem neki gondolati úton a választ. „ – Egyik sem. Kinyithatjátok az ajtót, már jól vagyok.”
- Min nevettél édesem? – kérdezte Dean közelebb lépve hozzám.
- Csak Aprillel kommunikáltam az előbb. – mosolyogtam rá.
- És mit, ha szabad tudnom? – kérdezte felhúzva szemöldökét.
- Csak kíváncsi volt, hogy elvesztünk egymásban vagy meghibbantunk. – nevettem el magam újra.
- Szerintem egyik sem, de az elsőben benne lennék. – magához húzott és hevesen megcsókolt. Éppen hevesebbé vált csókunk, mikor ránk nyitott April.
- Azt hiszem, majd később visszanézünk. A gyakorló pályán leszünk, jó szórakozást. – be is csukta az ajtót. Nem tehettem róla elnevettem magam, Deannal együtt nevettem.
- Akkor most mit is csináljunk? – kérdezett rá szerelmem.
- Mit szeretnél csinálni? – kérdeztem vissza mosollyal az arcomon.
- Itt ez az ágy, mi ketten vagyunk. – elkezdett az ágy felé tolni.
- Várjál egy kicsit, nem te mondtad tegnap este, hogy ki kell bírnunk egymás nélkül? – állítottam meg és szemébe néztem.
- Akkor hagyjuk az egészet. – megfordult nekem háttal. Hátulról átöleltem, közben a reakcióját figyeltem.
- Felejtsd el, amit akkor mondtam, kellesz nekem. – miközben beszélt megfordult és megfogta az arcom.
- nekem is te, de én tartom magam az egyességünkhöz. – levettem a kezét magamról. Többet nem beszélt, várt egy percet, megcsókolt keményen visszacsókoltam neki. Átkaroltam a nyakát, ő pedig felemelte a lábam, az ölében kötöttem ki. Szenvedély eluralkodott rajtunk, csókjaink elhúzódtak, már csak azt vettem észre az ágyon ülök. Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
- Dean, most nem kellene ezt csinálnunk. Tudom, hogy itt van, akit keresünk. – mondtam neki, de ő csak a nyakamat csókolgatta.
- Dean, figyelj rám egy kicsit. – próbáltam magamra vonni a figyelmét.
- Csak rád figyelek most is, szeretlek Kath. – motyogta a nyakamba, aztán folytatta.
- Dean Williams kérlek, fejezd be. Most fontosabb dolgunk van. – emeltem fel a hangom.
- Bocsáss meg édesem, csak annyira szeretlek. – mondta nekem már a szemembe nézve. Megcsókoltam egészen lágyan.
- Én is szeretlek, de most mennünk kell. – mosolyogtam rá. Felkelt rólam, felsegített és kézen fogva mentünk a többiek után.
- Na, végeztetek? – kérdezte April, mikor meglátott minket az ajtóban.
- Semmit sem csináltunk, többet nem is akarok róla beszélni. Számomra ő semmit sem jelent. – mondtam hangosan, hogy mindenki hallja a beszélgetésünket. Közben April gondolataiba küldtem egy mondatot. „ Egy szavamat se hidd el, szeretem őt. „– barátnőm rám nézett és játszotta szerepét.
- Ennyire összevesztetek, sajnálom. Biztos kibékültök. – mondtam tartva a látszatot.
- Soha többé nem fogunk kibékülni. Rá kellett jönnöm nem szeretem. – egyre hangosabban beszéltem, mint aki hiszti rohamot kapott.
- Hé, hölgyeim ezt nem itt kellene megbeszélni. Ha bármi problémája van, bármelyikjüknek a segítségükre vagyok. Most már egy család vagyunk. – mondta nekem Valdemar.
- Beszélhetnénk akkor? – kérdeztem tőle kiskutya szemekkel nézve.
- Emberek, mindenki folytassa a gyakorlást. – kiáltotta el magát Valdemar.
- Gyere, menjünk egy halkabb helyre. – megfogta a csuklóm és maga után húzott. Folyosókon bolyongtunk egészen egy nagyobb beugróig ott megállt és betolt. A bejárat előtt megállt, megint mormogott valamit és egy fal került elénk. Kezéből egy kis láng gyulladt fel, felfelé tartotta az pedig engedelmesen a plafonig cikázott.
- Mindenki előtt hazudtál vagy tényleg igazat mondtál? – kérdezte tőlem.
- Igen, teljes szívemből. – hazudtam neki.
- Ahhoz képest, hogy vérszívó vagy gyönyörű ember lennél. – elkezdett játszani a hajammal.
- Ehhez kellene segítség, újra ember akarok lenni. Egy különleges lányra van szükségem, aki varázslatot meg tudná csinálni. – őszintén mondtam neki, legalábbis ezt a részét.
- Ha tényleg ember akarsz lenni, abban segíthetek. – mondta és közelebb jött hozzám.
- Mondd meg ki az a lány, annyi elég. – válaszoltam neki.
- Ha nem bántasz, megteszem. – mondta nekem, megfogta az arcom és megcsókolt. A látszatot fenn kellett tartani ezért visszacsókoltam neki, aztán elváltunk.
- Az a lány tényleg nagyon különleges, mint te. Ma este találkozzunk a szobámban. – mondta nekem, a falat lebontotta és a fény is eltüntette. Bajban vagyok nagyon, de muszáj megtennem.
- Este találkozunk. – mondtam neki egy rövid csók kíséretében. Mint férfi nem nézett ki rosszul bronzbarna bőr, kék szemek, kigyúrt felsőtest. Egy problémám van, vele a stílusától hányingerem van, egyszerűen undorodom tőle már most. Nem tudom, hogy fogom kibírni az éjszakát vele, remélem, hamar elmondja ki az.
- Megbeszélted vele? – kérdezte tőlem April.
- Igen, de beszélnem kell veled és vele. – válaszoltam egyszerűen.
- Gyere, sétáljunk úgy is vége az edzésnek. – átkarolt barátnőm, visszaindultunk szobánkba.
- Mi történt? Kiderítetted ki az? – kérdések sorát tette fel.
- Elkezdett bókolgatni, hogy szép vagyok, aztán megcsókolt. Visszacsókoltam neki, de szerencsére bejött a tervünk. Dean nem tetszik neki, sajnos este hivatalos vagyok a szobájába, azaz az ágyába. – meséltem neki.
- Biztos vagy benne, hogy elmondja? – kérdezett rá April.
- Tudom, mit csinálok, legalábbis remélem. – mondtam neki félve. Tényleg ennyire ember akarnék lenni, hogy mindent feláldozok? Dean tudja, miért teszem, nem örült a tervemnek, de belement, egy jó ügyet szolgálunk.
- Kath beszélhetünk? – kérdezte meg Sam, mikor nyitottuk az ajtót.
- April mindjárt megyek utánad. – felé fordultam, ő csak bólintott egyet.
- Mondjad, hallgatlak. – fordultam a fiatalabbik Williams felé.
- Itt nem alkalmas, gyere be. – mondta kinyitva előttem az ajtót.
- Kath, aggódtam érted. – mondta Dean szorosan átölelve.
- Most már minden rendben csak egy éjszakát kell kibírnom vele. Ha kell, megölöm, de tudnom kell ki az. – mondtam neki kedvesen.
- Nekem most beszélnem kell Aprillel. – mondta Sam és átment a túlsó szobába.
- A színjátékot sosem kedveltem, de ez most meghozta a várt eredményt. – nézett rám mosolyt erőltetve az arcára.
- Köszönöm, hogy megértesz, most mennem kell. A végén még lebukunk. – nevetettem el magam keservesen.
- Vigyázz magadra. – mondta egy rövid csók kíséretében.
- Úgy lesz, tudod, vámpír vagyok, nem eshet bántódásom. – villantottam rá fogaim. Átmentem a mi szobánkba, ahol a többiek, tűnök ülve vártak.
- Kath már mindenhol kerestelek. – sietett hozzám Emily kétségbeesetten.
- Neked is, szia, Emily. Itt vagyok, semmi bajom. – nyugtattam meg.
- Készülnünk kell az estére, te még meg sem mondtad milyen színű legyen a ruhád. – mondta nekem hisztizve.
- Emily először is milyen ünnepségről van szó? – kérdeztem rá.
- Szerveztünk egy ünnepséget a tiszteletetekre, most először vannak vámpír tagjaink. – ujjongott nekem.
- Szóval milyen színű legyen az estélyid? – kérdezett rá újra még izgatottabban.
- Legyen a lila árnyalatai, ami a végénél átmegy kékbe. A ruhám felsőrésze legyen pánt nélküli szív alakú kivágással. Simuljon, rá az alakomra egészen a térd részig onnan pedig bővüljön. Ez megfelel nektek? – kérdeztem először Emilyre nézve, April gondolataiba merült.
- Tökéletesen fog állni rajtad. Várj, egy percet mindjárt megcsinálom. – mondta nekem. Elkezdett valamit mormolni, előttem megjelent egy felhő, ami magába kerített. Valami erő magával ragadott a semmiből egy anyag került elő, rám tekeredett. A füstfelhők eltűntek én pedig ott álltam az elképzelt ruhámban, lábamon egy lila magas sarkú cipőt viseltem.
- Most forogj meg benne, ugyan is a hátulja, fűzős lett, van egy meglepetésem neked is. – mondta Emily mire én körbepördültem. A csuklómon egy karkötőt vettem észre lila kristályberakásokkal. Nyakamban egy selyemszállal megfogott medál lógott, egy pentagramma. Középen és az öt szélén egy-egy lila kristály csillogott.
- Emily, most tényleg kitettél magadért, gyönyörűek köszönöm. – mosolyogtam rá, majd megöleltem őt.
- April, a te ruhád milyen? – kérdeztem tőle, de nem válaszolt.
- Hahó April, figyelsz te rám? – kérdeztem rá már hangosabban, kezemmel előtte legyezve.
- Bocsánat, elbambultam. Mit kérdeztél? – kérdezett vissza figyelve.
- Mutasd meg a ruhád, arra kértelek. – ismételtem el neki újra a kérdést.
- Persze, Emily rám varázsolnád újra? – kérdezte a lányra nézve. Kopogtatást hallottunk az ajtó felöl, Emily résnyire kinyitotta, hogy mi ne látszódjunk.
- Igen? – kérdezte a szemben álló személytől.
- Mennünk kellene hölgyeim. – hallottuk meg Sam hangját.
- Egy pillanat és megyünk. – válaszolt a boszorkány és becsukta az ajtót.
- Oké April most egyből megcsinálom a hajadat hozzá. – közölte vele egyből, mire barátnőm csak bólintott. Egy gyönyörű fél vállas ruhát pillantottam meg rajta. Az egyik vállát szabadon hagyta, másikat pedig egy háromnegyedes denevér ujjal eltakarta. Bal oldalt alul a ruhája fel volt slisszolva. Az egész ruha smaragdzöld színben pompázott, nyakában egy hasonló nyaklánc fityegett, mint nekem, de ez zöld színű. Hozzá passzoló karkötőt kapott ő is.
- Gyönyörűen nézel ki April. – mosolyogtam rá. Közben a haja is megváltozott kivasalt tincseiből hullámos lett, elülső szálakat hátra fogatta.
- Meseszép vagy te is Kath. – mosolygott vissza. Emily egy tükröt tartott elém, hogy megnézhessem hajkölteményem. Göndör fürtjeim coff szerűen feltűzve lobogtak lefelé, bár inkább kontyra hasonlított.
- Emily te nem készülődsz? – kérdeztem rá, mire ő csak vigyorgott, mint egy kisgyerek. Csettintett egyet a kis boszorkány és egy csodás fehér-fekete ruhakölteményben állt. Alul nagy abronccsal, felül pedig szolidabb szív alakú kivágással, mint az enyém, jobban megnézve gyöngyökkel van kirakva a felső része, derekát egy fekete szalag díszítette. Az ő nyakláncán lévő szalag fehér selyem, mint a kövek benne, kivéve a középső, az fekete színű.
- Ugye tudod, hogy nagyon jó divattervező lennél. – mondta neki April, én pedig hevesen bólogattam, remélve ezzel nem lógta ki magát a hajam.
- Köszönöm, de indulnunk kell most. – tolt kifelé minket az ajtón. Szembe találtuk magunkat Deannel és Sammel.
- Most én leszek a kísérőd. – mondta nekem Sam, nyújtva a karját. Ahogy végignéztem rajtuk eléggé fess mindkettő, de megakadt a szemem nyakkendőkön. Deanné olyan lila, mint a ruhám és nyakláncom, Samé pedig zöld, mint Aprilé. Emily rájött, hogy hazudtam neki is, ügyes kis boszorkány azt meg kell hagyni.
- Ha muszáj, akkor elfogadom. – mondtam neki belekarolva.
- April, Emily. – mondta Dean mindkét karját felajánlva lányoknak. Egy szó nélkül belékaroltak, így indultunk a nagyterembe. Emily mondta az irányt. Nagyjából száz ember nézett ránk, mikor megérkeztünk, Valdemar nagy vigyorral az arcán fogadott. A régi szokásokhoz híven meghajolt és felém nyújtotta kezét felkérve egy táncra. Illemtudóan pukedliztem kezébe tettem sajátom és elindultunk a parkett közepére. Táncba kezdtünk a lassú zenére először csak némán szótlanul.
- Szóval elmondod ki az? – kérdeztem meg egy kis idő után.
- Mindent időben megtudsz. – mosolygott közelebb húzva magához, ezzel abbahagytuk a keringőt. Elkezdte puszilgatni a nyakam alig észrevehetően. De akkor valaki megkocogtatta a hátát, oldalra fordult, így én is láttam ki az.
- Szabad egy táncra? – kérdezte Valdemart, de kezét felém nyújtotta. A férfinek beleszólása sem lehetett, én megfogtam a kezét.
- Igen, szabad lesz. – válaszoltam mosolyogva. Deannel elindultam Valdemartól távolabbi sarokba, ott kezdtünk keringőzni. Nem is tudtam, hogy tud táncolni, meg voltam győződve, hogy ilyet nem tanított nekik az apjuk.
- Köszönöm, végre elszabadultam mellőle. Nem tudom, meddig fogom bírni nélküled. – mondtam neki egy nagyot sóhajtva.
- Ki kell bírnunk szerelmem. Utána, ha minden helyre jön, magamévá teszlek. – kacsintott egy csibészes féloldalas mosoly kíséretében. Nem tudtam neki ellenállni, szerencsére megforgatott egyenesen Sam karjában álltam meg.
- Egy táncra szabad lesz, ha már a kísérőd vagyok? – kérdezte, mire csak bólintottam egyet.
- Szóval most már kibékültél velem? Nem akarsz már megölni? – kérdeztem tőle nevetve.
- Előtte sem akartalak megölni a bátyám miatt, de most már két indokom van rá. Amúgy nem vagy te olyan rossz, kissé félre ismertelek. Ezt sajnálom komolyan. – mondta nekem őszintén.
- Te sem vagy olyan rossz, kedvellek. De ha megbántod Aprilt lehet, megöllek. – villantottam ki fogaim.
- Hé nyugi nem fogom megbántani azt hiszem szeretem őt. – vigyorgott rám kedvesen.
- bocsánat, lekérhetem? – kérdezett engem barátnőm. Nem tehetek róla elnevettem magam, elengedtem Sam kezét és arrébb álltam. Ők táncba kezdtek eltűnt a külvilág körülöttük, csak ők voltak egymásnak. Valaki átölelte a derekam hátulról, reméltem Dean az. De csalódnom kellett Valdemar állt mögöttem, megfordultam és elkezdtem beszélni.
- Táncolunk vagy csak itt állunk egész este?
- Melyiket szeretnéd, én tudnék egy másikat is. – az egyik kezét lejjebb csúsztatta a fenekem felé.
- Most még táncoljunk, ne mutass rossz példát a tanítványaidnak. – elindultam a tömegbe Valdemar pulikutya módjára követett. Megfogta a kezem és táncba kezdtünk, forogtunk egészen másfajta keringőt járva. Néha felemelt, de inkább elkezdtem hozzá beszélni hátha megpuhítom.
- Szóval elmondod ki a keresett személy? – kérdeztem tőle újra.
- Pontosabban mennyire közel van? – kérdezősködtem.
- Pontosan? Végig ott volt az orrod előtt. – suttogta.
- Emily? – kérdeztem rá, de ő semmit se mondott csak megforgatott. Kipördültem egyenesen Dean karjaiba.
- Újra visszatérsz hozzám? – kérdezte tőlem nevetve. Valdemar felé pillantottam bocsánatkérően, aztán visszafordultam Dean felé.
- Sosem hagytalak el, de most táncoljunk. – kacsintottam rá.
- Megtudtad ki a keresett személy? – kérdezett rá egyből. Semmit sem szóltam csak bólintottam.
- Van egy tervem, kapj el. – mondtam neki, ki pörgetett, ahogy visszapörögtem elestem. Ő már készen tartotta a karjait, ájulást színleltem.
- Katherine, Kath, jól vagy? Kath szólalj meg! – mondogatta nekem, de fenn tartottam az álcát.
- Valaki segítsen! – kiáltotta el magát.
- Mi történt? – kérdezte April, ahogy oda ért.
- Hogyan ájult el? – kérdezte Sam mellettünk.
- Csak táncoltunk és elájult, túl meleg van itt benn. – mondta Dean, ügyesen kibeszélte.
- Vidd vissza a szobájába, ne csináljatok botrányt. Ez az este rólatok szólt. – mondta Valdmar mellénk érve. Dean karjába vett és elindultunk szobánkba. Gyorsan ment velem lehet már futott is. Beért velem az ajtón, letett az ágyamra én pedig kinyitottam a szemem.
- Köszönöm, már nem bírtam tovább. – mondtam neki mosolyogva.
- Jó színésznő lennél, az egyszer biztos. – nevetett fel ő is. Leült az ágyam mellé, kezénél fogva magamhoz húztam és megcsókoltam. Kinyitódott az ajtó és berohant rajta April, Sam és Emily.
- Látom már nagyon jól vagy. – mondta nekem April. Felültünk az ágyon mosolyogva.
- Gyertek beljebb, mesélnem kell. Megtudtam ki az. – mondtam nekik, közben közelebb bújtam Deanhez.
- Ki az, ismerem őt? – kérdezte Emily miközben leült az ágy másik szélére.
- Jobban ismered, mint azt gondolnád. – kérdőn néztek rám, így folytattam.
- Te vagy az Emily! 

18. fejezet

Katherine Paulson

Nem értettem Dean miért nevetett ki, féltettem a barátnőm.
- Min fogok meglepődni, nem értem. Dean kérlek, magyarázd, el mi folyik itt! – megálltam az ajtóban és a szemem előtti látvány letaglózott.  Sam a „nagy vadász” aki szívből utálja a vámpírokat, April derekát ölelte. Ezzel semmi gond sincs, ha nem vámpír lenne a barátnőm.
- Sziasztok! Jó újra látni mindenkit. – kerestem a szavakat, de nem tudtam megfogalmazni, ami bennem zajlik.
- Kath visszatért közénk! – kiáltotta hangosan Dean, átkarolva engem.
- Akkor ez kelleni fog. – dobott hozzám egy zacskó vért Sam.
- Katherine, jó újra épségben látni. – mosolyogva hozzám száguldozott April megölelt, aztán visszasuhant oda, ahonnan indult.
- Téged is April, de mesélned kell sok mindenről. – kacsintottam felé, aztán Samre néztem.
- Te sosem fogsz változni? – a kérdésemből irónia hallatszott, de tejbemászó mosolyom azt ellensúlyozta.
- Ki tudja, lehet valaki miatt én is változok. – a választ inkább Aprilnek szánta, aki csak mosolygott, mint egy kisgyerek.
- Kaphatok még két zacskót? – néztem esengve Deanre.
- Sam dobj neki még. – parancsolt öcsére, aki engedelmesen szót fogadott. Egy puszit nyomtam Dean arcára köszönet képen.
- Te velem jössz. – néztem a vörös hajú lányra. Kézen fogtam és húztam magam után kifelé, a ház előtti verandán ültünk le. Ahogy jobban megnéztem ő már ruhát cserélt, igaz a feketétől nem tágított. Az összhatás tökéletesnek bizonyult vöröses haja és égszínkék szeme kiemelte arcát. Sokkal vidámabbnak volt régen emberként, azt mesélte hiába zárkózott jellegű. Most vidámnak láttam egészen kivirult az arca és egész az lénye.
- Tessék, ezt neked hoztam, nem szeretek egyedül enni. – tettem elé két zacskó vért.
- Szóval, mit szeretnél tudni? – kérdezte közben nagy kortyokkal ittunk.
- Végül is már mindent elmeséltem az életemről. – terelte a témát két korty között.
- Ne tereld a témát, Sam és közted mi történt? – kérdeztem rá egyből.
- Igazából azt hiszem, együtt vagyunk. Már, mint azt úgy értem, hogy eléggé tetszik és szerintem neki is én. – lehajtotta a fejét, gondolkozott hogyan fogalmazzon.
- Nem akarlak elkeseríteni és örülök, hogy boldog vagy, de tényleg szeret téged? Nem akarom, hogy csalódj Samet még sosem láttam szerelmesnek lenni. Állítólag régen volt neki egy komoly kapcsolata. Feleségül akarta venni a lányt, de egy vámpír megölte, azóta utálja őket. Ezért nem értem őt. – meséltem neki, majd ki ittam a másik vértasak utolsó pár cseppjét is.
- Most már én sem értem, beszélnem kellene vele, szerinted mit csináljak? – kérdezte tőlem.
- Szerintem finoman faggasd ki a múltjáról. – tanácsoltam mosolyogva.
- Nem kell kifaggatni ha, érdekel, elmondom. – hátunk mögül Sam hangját hallottuk. April felnézett rá, én pedig arrébb csúsztam had üljenek egymás mellé.
- Szóval miért vagy velem, ha annyira utálod a vámpírokat? – kérdezte April, fel akartam állni, hogy itt hagyjam őket, de barátnőm kérlelően rám pillantott.
- Tudod nagyon sokáig gyűlöltem az összest, mert megölte az egyik azt a személyt, akit nagyon szerettem. Mikor megismertem Katherinet ugyan az-az érzés fogott el, meg akartam ölni őt. Dean miatt nem bántottam, ő ezt nem bocsájtaná meg nekem. Mikor veled találkoztam minden megváltozott. Eddig nem mondtam, de nagyon hasonlítasz rá, olyan mintha el sem vesztettem volna. Mostanra már rájöttem teljesen különböző emberek vagytok belülről. – mesélte inkább csak Aprilnek.
- Nekem most mennem kell. – álltam fel mellőlük, gyorsan bemasíroztam a házba, jobb nekik kettesben.
- Dean, merre vagy? – hangosabban kérdeztem, mire ő rám pillantott egy másik szobából kipillantva.
- Gyere, mutatni szeretnék valamit. – intett a kezével. Vámpírgyorsasággal előtte termettem és kérdőn végig mértem, mire ő elnevette magát. Durcás arcot vágtam és megfordultam miközben keresztbe fontam kezeimet magam előtt. Hátulról átölelt és elkezdte csókolgatni a nyakamat. Kezeimet szétszedte és kézen fogott, még mindig nem mozdultam meg, rám meredt és megrázta a fejét.
- Reménytelen eset vagy édesem. – lehajolt és felemelt az ölébe úgy vitt a szobába. Az ágyra tett óvatosan és mellém ült, felültem én is, egy darabig csak néztük egymást. Nem bírtam tovább rátámadtam ajkait birtokba vettem, nyakát átkarolva. Ő derekamnál fogva még közelebb húzott magához, engedelmesen hagytam irányítani.
- Kath, várj egy kicsit. – próbált eltolni magától, de az ölébe ültem.
- Dean kívánlak, ne fossz meg magadtól, szeretlek. – mondtam neki és újra csókolgatni kezdtem nyakát.
Kath én is kívánlak, nem is tudod mennyire. – megcsókolt és hátradöntött az ágyon fölém magasodva. Csókcsaták vették kezdetét, megszabadultunk egymás ruhájától, végig simítottam meztelen mellkasán, ő pedig a ruhám cipzárjával bajlódott. Segítség képen lerúgtam magas sarkúmat lábamról, aztán a nadrágját vettem le. Csókok közepette egyre kevesebb ruha fedte meztelen testünk.
- Kath biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte tőlem szerelmem, mire én heves csókkal válaszoltam, több kérdése nem volt hozzám, ránk terített egy vékony takarót…
Pár óra elteltével a meztelen mellkasán ébredtem, hátamat simogatta, mikor észrevette én sem alszom, megállt.
- Bocsáss meg, nem akartalak felkelni. – mosolygott rám gondolkodva.
- Nem keltettél fel. – mosolyogtam vissza és megcsókoltam. Felkelt mellőlem, alulról felöltözött és az íróasztalhoz ment, ott keresett valamit. Közben én felültem testemet eltakarva takaróval. Leült mellém és a kezembe nyomott egy követ. Körbe forgattam kezemben a fehérséget, gyémántként ragyogott.
- Ez a Föld szíve. – mondta nekem, elgondolkodtam rajta.
- Az nem lehet, hiszen láttam. A kezemben tartottam fekete színe volt, Kelsy halálakor fénylett. – próbáltam visszaemlékezni, de igazán nem ment.
- Édesem, tudom, erről nem szeretsz beszélni, de mikor a kislányod meghalt a kő színe átváltozott. Feláldozta magát értünk, hogy újra ember lehess, ez van a térképre is írva. – mesélte nekem nagy körvonalakban.
- Dean, én erre nem emlékszem pontosan. De hiszek neked, érzem a kristály erejét. – bíztattam, hogy semmi baj nem fogok újra összeomlani.
- Katherine azt szeretném, ha megkeresnénk azt a bizonyos boszorkányt. – a kőről rá néztem, csillogtak szemei lelkesedéstől, de én féltem.
- Dean én félek. Nem szeretnék még egy szerettem elveszíteni. Ezért nem akarom folytatni a keresést. – vallottam be az igazságot.
- Szerelmem ne aggódj, senkit sem fogsz elveszíteni, vigyázunk egymásra, hiszen egy család vagyunk. – válaszolta nekem mosollyal az arcán. Megsimította az arcom én pedig visszamosolyogtam.
- Igen egy család vagyunk. Van esélyünk a boldogságra? – kérdeztem meg egy cseppgondolkodás nélkül.
- Persze hogy van! Te és én boldogok lehetünk együtt. – fogta meg kezeimet.
- Úgy érzem ez egy lehetetlen szerelem. Folyton harcolnunk kell egymásért, mert valaki vagy valami közénk áll. – nem akartam elszakadni tőle, de annyira bizonytalan a helyzetünk, újra.
- Katherine értsd már meg! Szeretlek, nekem csak ez számít. – mondta nekem őszintén.
- Dean ha te így látod, akkor szeretném veled megkeresni a boszorkányt. – félénken megöleltem, nehogy lecsússzon takaró fedetlen testemről.
- Végre ez az én Kathem. Bár több makacskodásra számítottam. – nevetett fel nekem is nevetnem kellett tőle.
- Még várd, ki a végét lehet, visszakapod a régi Katherinet. – nyújtottam ki rá a nyelvem, mint egy kisgyerek. Válaszként megcsókolt, de el is engedett, követ vissza tette egy tartóba. Felöltöztem, míg ő keresett még valamit.
- Mit keresel Dean? – kérdeztem hátha tudok segíteni neki valamiben.
- Csak egy fiolát, amiben a teremtőd vére van. – nézett rám, majd újra az asztalon kutatott.
- Ezt keresed? – emeltem fel szekrényről azt a bizonyos üvegcsét.
- Csak hogy megvan, azt hittem elvesztettem. – elvette tőlem és a kristállyal együtt egy széfbe tette.
- Gondolom a kód titkos? – kérdeztem érdeklődve szerelmemtől.
- Igen, az majd elmondom, ha megérdemled. – nevettem fel, összeborzolta hajam miközben elment mellettem. Tudtam mire készül így megelőztem vámpírgyorsasággal elfutottam mellette, egyenesen Sam elé.
- Segítségre lenne szükségem, vagy ha nem érsz rá elég a laptopod is. – villantottam egy féloldalas mosolyt felé beszéd közben.
- April elment a kórházba nektek kajáért, addig rá érek. – mondta és leült egy asztalhoz konyhában.
- Mit kell keresni? – kérdezte miközben bekapcsolta gépét és fellépett a hálóra.
- Egy boszorkányt szeretnék megtalálni, aki valószínű nagyhatalommal rendelkezik. Szóval van egy pár furcsaságok körülötte. – próbáltam reálisan átgondolni a keresést.
- Van egy város Nyugat- Európában, ahol sokszor történnek furcsaságok, jelenségek és néha eltűnések is jelentkeznek.
- Meg jöttem! – lépett be az ajtón April, kezében egy nagy utazótáskával.
- Szia April, gyere ide találtunk valamit. – intettem neki.
- Nélkülem kezdtétek keresni a boszit? – kérdezte sértetten.
- Drágám csak most lendültünk bele, semmiről sem maradtál le. – nyomott egy puszit April arcára, mikor odahajolt hozzá.
- Ha turbékolni akartok, menjetek odébb. – löktem le a székről Samet és tovább keresgéltem a várost. - - Mivel semmi többet nem találtam a város nevén kívül, utaznunk kell. Egy kis nyaralásnak nézünk elébe. – sóhajtottam fel, miközben lecsuktam a gép tetejét.
- April, összepakolnál nekem is? – fordultam barátnőm felé, aki bólintott egyet és elfutott.
- Azt hiszem, megyek, segítek neki. – mondta Sam kacsintva, mire válaszul egy köszönömöt tátogtam.
- Dean, beszélnünk kell. – néztem rá félve.
- Akár mit mondasz, veled megyek, szükséged lehet rám. – gyorsan belevágott.
- Szükségem van rád, de élve! – fakadtam ki, őt nem akarom elveszíteni.
- Élve fogok maradni és megvédelek, amitől csak tudlak. – megfogta az arcom és mélyen a szemembe nézett, nem engedett el.
- Dean, nem akarlak elveszíteni, téged már nem. – könnyek gyűltek a szemembe, miket letörölt.
- Nem fogsz, melletted maradok az idők végezetéig. – őszinteség csillogott szeméven, a vitánk érzelmes vallomásba csúszott át.
- Készen vagytok? – kérdezte barátnőm két bőrönddel a kezében, a másikakat Sam fogta.
- Igen mehetünk. – néztem végig rajtuk és mosolyara húzódott az ajkam. A repülő út nem volt olyan hosszú, igaz éjszaka repültünk, Dean és Sam hamar bealudtak.
- Még jó, hogy most hozhattam a kicsikémet. – mondta szerelmem, mikor leszálltunk a gépről, éppen akkor szedték ki az Impaláját.
- A városba fél óra az út. – mondtam nekik, míg beszálltunk, közben Dean indított.
- Fallen Angel a neve, de sokszor olyan, mint egy középkori vár. Legalábbis ez a híresztelés járja róla. A városba szerintem nem mehetsz be kocsival. – meséltem nekik, az egyik orosz utastól hallottam még ezeket.
- Majd leparkolok vele valahol, megint el kell válnom tőle. – dörmögte Dean, néha úgy érzem, jobban szereti a kocsiját, mint engem.
- Itt állj meg! – parancsolta neki Sam egy erdő mellett mentünk el.
- Kanyarodj le és állj meg valahol. – kérleltem rá. Megtette, amire kértem az erdő út felé eső részén rejtettük el teljesen letakartuk senki se vegye észre.
- April, nem kelthetünk feltűnést. Emberi tempóban fogunk menni. – mondtam neki, mire ő dörmögött valamit. Az út mentén folytattuk utunkat egészen a városig. Kőfal választotta el a külvilágtól ezt a helyet.
- Kath, csak nekem van, de ja vu-m? – kérdezte vigyorogva barátnőm.
- Nem, de erről egy szót se! Emberi módon fogunk viselkedni. – néztem rá.
- Értem, szóval többet kell nyavalyognom. – nyújtotta ki rám a nyelvét, én pedig nevetésben törtem ki.
- Lányok, viselkedjetek rendesen. – mondta Sam, de nem törődtünk vele.
- Figyelnek minket. – egészítette ki Dean az előtte szólót, erre már abbahagytuk és figyeltünk.
- Üdvözöllek benneteket Fallen Angel-ben, méltóak vagytok a belépésre? – kérdezte egy mogorva nagydarab fickó.
- Üdv, szeretnénk körbenézni egy kicsit, ha nem baj. – mentem tovább a férfi felé. Fa kapu előttünk kinyitódott, meg vártam, míg utolérnek a többiek, együtt mentünk.
- Hölgyeim, egy pillanatra jöjjenek ide. – kérte az erőtől duzzadó nagydarab.
- Menjetek, mindjárt megyünk mi is. – intettünk barátnőmmel fiúknak.
- Nem kedveljük itt a vérszívókat. Figyelni fogunk titeket, ha bármi tiltottat tesztek vállaljátok következményét. – szigorú tekintettel meredt ránk.
- Nyugi, csak átutazóban vagyunk itt. Senkinek sem fog baja esni. – válaszolta April lekezelően.
- Ajánlom is! – morogta még utánunk. Belülről nézve sokkal szebbnek látszott a hely. Egy kastélyszerű épülettel szemben álltunk, talán az a központ, sok ember mászkál ki és be. Ahol csodáltunk az épületet, körülöttünk feltűntek kisebb nagyobb butikok. Piacféleség lehetett mivel alkudó hangokra lettem figyelmes. Azon is túl a fal mentén körbe emeletes házak helyezkedtek el, mint a középkorban.
- Keressünk valami fogadót vagy ilyesmit. – tanácsolta Dean.
- April, ugye emlékszel, hogy azt mondtam ne keltsünk feltűnést?
- Igen, miért? – kérdezett vissza.
- Akkor most fedezz, keresek valami szállóhelyet. – mondtam ő pedig bólintott. Vámpírgyorsasággal futottam az épületek között, mire találtam egy helyet. Visszaszaladtam hozzájuk és mutattam az utat nekik.
- Senki sem vett észre? – kérdeztem tőlük.
- Nem hiszem, túlságosan elfoglaltak. – válaszolta Sam, April helyett.
- Ti észrevettétek a jelet? – kérdezte Dean.
- Az alkarján egy pentagramma van. – válaszolta vörös.
- Nem volt nála fegyver, itt valami nem stimmel. – gondolkozott Sam.
- Szép napot! Miben segíthetek? – kérdezte a fogadós, mikor beléptünk az ajtón.
- Két duplaágyad szobát szeretnénk. Megoldható lenne? – kérdeztem vissza tőle, mosollyal az arcomon.
- Mindjárt megnézem. – kinyitott egy könyvecskét, abban keresett.
- Sajnálom, csak egy négyágyas szobánk van. – nézett ránk szomorúan.
- Szerintem jó lesz az is. – néztem szeretteimre, akik bólintottak.
- Akkor tessék, itt a kulcs. A 7-es szoba lesz, további szép napot. Esetleg ha lenne valami kérdésük még, itt vagyok. – kiáltott utánunk, mikor a lépcsőn mentünk fel. Becsuktam magam mögött az ajtót, rosszabbra számítottam. Egy hatalmas franciaágy helyezkedett el előttem, két ajtó nyílott egy balról, másik jobbról. Jobb oldalit kinyitottam, kisebb szoba terült el előttem. Ott is franciaágy volt, így már minden világos. Biztonság kedvéért kinyitottam a baloldali ajtót, egy fürdőszobát pillantottam meg.
- April segíts nekem kipakolni. – néztem rá.
- Dean drágám, kérlek, faggasd ki a fogadóst erről a titkos társaságról. – mentem oda hozzá és átöleltem.
- Sam, lejössz velem? – kérdezte kedvesen öccsét, aki bólintott egyet. Dean magához szorított és megcsókolt érzékien, elengedtük egymást. April mellém lépett fiúk pedig magukra hagytak. Nem telt el sok idő lentről hangokat hallottunk, csendben kiosontunk a szobából. Leültünk a lépcső legfelső fokára, onnan mindent hallottunk és láttunk, de ők minket nem. Az ital megtette hatását, megeredt az ember nyelve, először a családjáról hablatyolt össze mindenfélét. Aztán lényegesebb témára terelődött a szó. Egy titkos társaság őrzi a boszorkányok létezését. Ha jól ki vettem szavaiból imádják és védik őket, a központi várban van a székhelyük. Ott tanítják és képzik ki az őrzőket és a boszikat is, de kevesen tudnak róla. A szektába valóbekerülés pedig lehetetlen, pedig jól fizetnek érte, pár zsoldosuk mesélgetett ennek a félnótásnak illuminált állapotban. Leszáguldoztam a bárpultig előtte álltam meg, mire a férfi hátrahőkölt. Kissé leverte a víz, színe pedig a faléhoz hasonlóvá vált.
- Mi van az őrrel, aki a kapu előtt áll? Ő is a szekta egyik embere? – kérdeztem habozás nélkül.
- Ő az egyik vezetőjük, Valdemarnak hívják. Talán ő segíthet bejutást nyerni, de vannak valamilyen próbák. – félelmében csak az igazat merte mondani.
- Ennyit arról, hogy ne keltsünk feltűnést. – mondta April miután leszáguldozott utánam. A fogadós még fehérebb lett és elájult.
- Köszi April! – néztem rá szigorúan.
- Mi van? Még át sem mentem ragadozóban. – vonta meg a vállát és kisgyerek szemekkel mosolygott tovább.
- Sam, Dean valamelyikkőtök ébressze fel. El kell felejtetni vele az egész beszélgetést. – néztem fiúkra, akik együttes erővel felállították és felkeltették.
- A bejelentkezés után nem látott minket, nem beszéltünk önnel. Normális emberek vagyunk, turisták! – mondtam neki egyenesen a szemébe nézve. A megbűvölés megtette hatását semmire sem emlékezett.

17. fejezet

Dean Williams

- Sam biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdeztem tőle már ötödszörre.
- Ne aggódj Dean, ha ellenkezik a kis vörös barátnője, akkor egy szúrás és vége lesz. – mondta már sokadszorra.
- Inkább ne akard megölni a vöröst, Kathnek fontos lehet ha megtűri ilyen állapotban maga mellett. – próbáltam jobb belátásra bírni őt.
- Nem számít! Nézzük meg felébredt-e már. – indult el Sam a házunk pincéjébe. Kath nem tudott eddig erről a helyről, de most sokat lesz itt. Az öcsém után siettem le a lépcsőn egyenesen a fa ajtóig, egy kis ablakon benézett mi a helyzet.
- Most ébredeznek. – jelentette ki, kinyitotta és levette a lakatot ezzel kinyílott az ajtó. Nem mentünk be teljesen, csak megálltunk az ajtóban, Sam a vöröst figyelte én pedig Katherinet.
- Jó reggelt Kath, régen láttuk egymást. – mondtam neki mosolyogva.
- Ki az új barátnőd, nem akarod bemutatni. Tudjam kit ölök meg. – mondta Sam neki.
- Dean, hol vagyunk? – kérdezte rám nézve, kezeit akarta emelni, de a láncok visszafogták.
- Emlékszel még a házra, ahová hoztak minket a sivatagi kirándulásunk után? – kérdeztem vissza, ő csak bólintott, nehezére esett a beszéd is.
- Üdv a pincében, általában sosem jövünk ide csak vészhelyzetben. – próbáltam nem úgy fogalmazni, ahogy Sam magyarázta nekem.
- Mi történt, miért ég mindenem? – kérdezte feszengve.
- Billy külön gyártmánya, egy mesterséges fénynyaláb olyan, mint a napfény. Sajnos még nem árt annyira, főleg a te fajtádnak. – mesélte Sam egészen izgatottan.
- Sam, ne legyél ennyire faragatlan. Billy csak veszélyesek ellen készítette a szert. – javítottam ki az öcsémet, már nem bírtam, túlságosan elferdítette az igazságot.
- Hagyjátok már abba, szétrobban a fejem! Nem elég hogy másnapos vagyok és fáj mindenem, még a ti vitátokat is hallgatnom kell? – most először hallottam a vörös hangját, szemét ránk szegezte. A hangja és beszéde öntelten csengett ellentétben állt a külsőjével.
- April! Nekem sincs ínyemre ez a helyzet, de te se kiabálj! – csattant fel Kath hangja.
- Tudjátok mit fiúk, engedjetek el minket és nem állunk az utatokba. – alkudozott Katherine velem, de csak megráztam a fejem.
- Nem, amíg vissza nem kapcsolod az érzéseid, addig nem. – jelentettem ki komolyan.
- Sam kérlek, adj a szerből egy kicsit Aprilnek és vidd át a másik helyre. – parancsoltam az öcsémnek.
- Hagyjatok békén, ne merészeld! – kiabálta a lány, ahogy Sam közeledett hozzá. Nyakon szúrta a tűvel, egy kisebb adagot fecskendezett belé, láncait levette és az ölébe vette. Az ajtóban eltűntek jobbra fordult vele az öcsém, hallottam nyitódni, majd egy idő után záródni az ajtót. Leültem a székre ahol az előbb a vörös ült.
- Kettesben akarok veled beszélgetni, de ne aggódj a barátnődnek semmi baja sem lesz. – mondtam neki hátha megnyugszik.
- Nem akarok veled beszélni. Csak engedj el és többet látnod sem kell. – mondta nekem újra feszengve.
- Katherine értsd már meg van, aki szeret téged! Tudom te is képes vagy ezt értsd meg. – kiabáltam neki, közelebb húzódtam hozzá.
- Miért, miért szeretsz? – kérdezte tőlem.
- Mert tudom ki vagy és ismerlek. Éppen ezért azt szeretném, kapcsold vissza az érzéseidet! – próbálkoztam újra rá venni.
- Nem, túlságosan fáj érezni. – rázta meg a fejét, előre meredten.
- Kath engedd el Kelsyt, ő azt szeretné, ha boldog lennél, mint én. – annyira szerettem volna visszakapni őt.
- Nem tudom, mit szeretne! Miattam halt meg, hát nem érted? Az én hibám! – nézett szembe velem.
- Nem a te hibád, ő nem engedte, hogy meggyógyítsd. Tudta, hogy neki kell feláldoznia önmagát miattad, hogy ember lehess. – világosítottam rá az igazságra.
- Nem neki kellett volna meghalni még élhetett volna. – rázta újra a fejét.
- De most neked kell élned helyette is. Ő így szeretné, boldognak kell lenned újra.
- Dean kérlek, most hagyj magamra. Egyedül akarok lenni. – mondta nekem.
- Fél óra múlva visszajövök és megnézem, hogy vagy. – jelentettem ki, felálltam a székből és bezártam újra. Hangokat hallottam a másik „szobából”, kíváncsiságomra hagyatkozva közelebb mentem és hallgatóztam.
- Mégis mit akartok tőlem? – kérdezte a női hang.
- Én megölni, de a barátnőd ragaszkodik hozzád, szóval neki nem lenne jó, ha meghalnál. – válaszolta közönyösen Sam.
- Engedjetek el, abban semmi baj sem lenne. – makacskodott April.
- Jobb, ha itt vagy vörös. – fejezte be az öcsém eltökélten.
- A nevem April és nem vörös. - morgott rá állatiasan.
- Nem nehéz megjegyezni, de látom a te agyi kapacitásod nem ér fel idáig. – vágott vissza felszínes hangon. Nevetésben törtem ki, így sosem szólták le még az öcsémet.
- Szerintem ezt újra kellene mérlegelned. Te itt vagy megkötözve, nálam pedig van egy pár kínzó eszköz. Szóval mit mondtál az előbb? – kérdezte Sam. Ebből jól kivágta magát, kíváncsi vagyok, a kis vörös hogyan reagál.
- Hm, szóval szereted a szadomazót? Nekem nem az a kedvencem, de kipróbálhatjuk. – belevaló egy csaj az biztos.
- De tudom, nem mersz közel jönni hozzám, mert félsz tőlem. – még rá is kontrázott, szép teljesítmény.
- Ha megharapsz úgy is megöllek. Nincs más választásod, kis vörös. – mondta neki még jobban húzva az agyát. Benéztem a szóváltás közepette az ablakon. Sam közel ment Aprilhez és meglebegtette hullámos haját.
- Félsz tőlem Sam? Te a nagy vámpírvadász? Nem mersz közeledni egy vámpírhoz? – kérdések sokaságára nem jött válasz. Teljesen meglepődtem Sam viselkedésén, ha nem látom, el sem hiszem. Az én kistestvérem megcsókolt egy vámpírt, inkább nem nézem tovább ezt a jelenetet. Ebből még sok minden ki sülhet, remélem, nem ölik meg egymást. Ezen gondolkodtam miközben felmentem a konyhába enni valamit. Negyed óra elteltével Sam jelent meg a hűtőnél.
- Van még valahol vértartalék? – kérdezte, mire én furcsán néztem rá.
- Hátha visszatér a régi barátnőd, neki kelleni fog. – nem hittem neki.
- Negyed óra múlva benézek hozzá, hogy van. Azt kérte adjak neki időt, talán az segít rajta. – mondtam terelve a témát a vérről.
- Sam ide jönnél egy kicsit? – kérdezte April pince lejáróból.
- Te kiengedted őt? – kérdeztem először Samra majd a nőre néztem.
- Igen, mert megbízok benne, ahogy te is Kathben. – ez övön aluli visszavágás a részéről.
- Erről jut eszembe meg kell néznem őt. – mondtam és elmentem April mellett lefelé a pincébe. Remélem Kath nem haragszik meg, hogy előbb megyek, de nem bírom nélküle.


Katherine Parker

Dean kiment és rám zárta az ajtót, jobban tudok egyedül gondolkodni. Az érzéseim csak gátolnak mindenben, miért akarja ennyire, hogy a régi legyek? Azt mondta szeret és nem ez az igazi énem. Honnan tudhatja, ő ki vagyok valójában?
Klaust elhagytam és vele meghalt Katerina Paulson, az eredeti lány. Ha most elhagyom Deant vele együtt fog meghalni Katherine Pier….
De akkor marad valami belőlem, vagy csak egy név nélküli kárhozatra ítélt lány leszek? Nem tudom mi lesz belőlem és azt sem, hogy mi vagyok.
- Mami kérlek, figyelj rám. – Kelsy hangját hallottam, felnéztem tényleg ő az. Szellemmé változott, annyira csillogott a bőre, mint mikor a halál elragadta tőlem.
- Kelsy te hogy kerülsz ide? – nem tudtam felfogni, hogyan láthatom őt.
- Tudtam, hogy szükséged van rám. Fenn megengedték, hogy beszélgessünk egy kicsit. – mesélte mosolyogva.
- Kik engedték meg? Bántottak téged? – kérdéseket zúdítottam rá.
- Nincs sok időm, vannak olyan kérdések, amire nem válaszolhatok. Egyet tudnod kell, nagyon boldog vagyok ott. Azt szeretném, ha te is az lennél Deannel kérlek, váltsd valóra az álmunkat és legyél újra ember. – nézett rám kiskutya szemekkel, aminek nem tudtam ellenállni.
- De fáj érezni, nekem nem megy. Miattam haltál meg és ezt sosem fogom megbocsájtani magamnak. – dacosan válaszoltam.
- Nem ez nem igaz. Meg akartam halni, tudtam csak így lesz meg az áldozat. Nem te miattad volt, mami kérlek, engedj el engem. Bontsd le a falakat, amit építettél magad köré. – közelebb jött hozzám és megsimította az arcom.
- Légy boldog Deannel, ő szeret téged jobban, mint hinnéd. – vigyorgott szeretettel tele. Végem van, nem bírok tovább erős lenni, a falak, amiket magam köré építettem lebomlottak. Könnyeim folytak végig az arcomon, egyszerre sírtam és mosolyogtam.
- Szeretlek kicsi Kelsym, köszönöm neked. – hüppögések közepette éreztettem vele a szeretetem.
- Gyönyörű vagy mami. – újra megsimította az arcom, puszit nyomott rá és egy fénysugárral eltűnt.

Dean Williams

Benéztem a rácsokon keresztül, lehajtott fejjel meredt előre nagyon szomorúnak tűnt. Gyorsan kinyitottam a lakatot, feltéptem az ajtót és elé guggoltam. Sírt, könnyei potyogtak fedetlen combjára.
- Katherine, mi történt? – kérdeztem letörölve könnyeit. Felnézett rám csillogó szemekkel, kezeit felém próbálta nyújtani, de a láncok megakadályozták benne.
- Dean, láttam Kelsy szellemét. Beszélt hozzám! – mondta döbbenten, nekem is tátva maradt a szám tőle.
- Kelsy szelleme beszélt hozzád? – kérdeztem vissza nem hittem a fülemnek.
- Igen, végleg elbúcsúzott tőlem. Dean újra érzek, leborultak a falak végre minden a régi lett. – könnyei újra megeredtek csak sírt és sírt.
- Ne sírj drágám, most már vége van. – újra letöröltem könnyeit és megöletem.
- Dean köszönöm, hogy mellettem állsz. Szeretlek! – mondta nekem régóta most először, annyira boldoggá tett vele.
- Örülök, hogy visszatértél. Én is nagyon szeretlek édesem! – mondtam neki és megcsókoltam, bele tettem az összes érzésem iránta.
- Várj, egy percet mindjárt elengedlek. – mosolyogtam boldogan, elővettem zsebemből tőrt és kifeszítettem a zárját.
- Nem lenne könnyebb kulccsal? – kérdezte tőlem kissé feszülten.
- Minél előbb a karjaimba akarlak zárni. – mosolyogtam rá elégedetten.
- Dean ez így nem fog menni, hozd ide a kulcsokat. – kérlelt engem azon az édes hangján.
- Mindjárt kész vagyok! – ahogy kimondtam sikerült is kinyitnom a zárat. Gyorsan kinyitottam a másik felét is. A kezem-nyújtottam felé, felállt a segítségemmel én pedig a karjaimba zártam szorosan.
- Hiányoztál! – bukott ki belőlem.
- Te is nekem, igazán. – mosolygott rám, nem bírtam tovább ajkait birtokba vettem. Hevesen csaptam le rájuk, mire ő is válaszolt. Csókcsatánk elég hosszúra nyúlt, elváltunk egymástól, hogy levegőt tudjak venni.
- Gyere, mondjuk el a jó hírt többieknek. – mondtam és húztam magam után.
- Várj, Aprilt nem kéne kiszabadítani? – kérdezett vissza.
- Szerintem nagyon meg fogsz lepődni. – nevettem el magam tiszta tüdőből. Húztam magam után felfelé, kézen fogva mentünk újra boldogan.

16. fejezet

Dean Williams

- Dean biztos vagy ebben? – kérdezte Sam, már sokadszorra.
- Igen, hányszor mondjam még! Teljes mértékig megbízom benne.
- Láttad te is, már nem önmaga! Folyton csak ül és nézi a hullát. Ez nem normális, kiszáradásig bőgi magát, nem is beszélve a vér hiányáról. Csinálj vele valamit! – próbálkozott, ma ötödszörre ezzel a szöveggel az öcsém.
- Nem megy, nem hallgat meg! Ha Kelsy holtestéhez érek, majdnem morog is, pedig már kezd bűzleni. – mondtam, magamat sajnálva.
- Csak még egyszer próbáld meg, abba nem halsz bele. – noszogatott megint.
- Oké, csak fejezd be ezt! – már nagyon untam, nap, mint nap ezt játszottuk. Három nap telt el az óta a kirándulás után. Át mentem a másik szobába Katherinehez, ugyan úgy ült és nézte a kislányt.
- Kath, enned kellene valamit, addig vigyázok Kelsyre.
- Nem hagyom magára, Sam szerint meghalt és el akarja venni tőlem. Nem engedem neki, nem. – visszafogott morgás tört ki belőle.
- Nem fogja elvenni tőled. Édesem, egyél valamit, így ki fogsz száradni. – közben letöröltem könnyeit.
- Hozol nekem enni?- most először nézett fel rám csillogó szemekkel.
- Persze, csak ne sírj többet, ne áztasd gyönyörű arcodat. – mosolyogtam rá, tudtam benne van az én szerelmem.
- Köszönöm. – mondta és újra csak meredt előre. Kimentem a konyhaszerűségünkbe, a maradék vértasakokat oda raktam.
- Na, hogy ment? – kérdezte Sam egy sörrel a kezében.
- Nem a legjobban, elfelejtetted, hogy extra erős a hallása. Most is hallja minden egyes szavunkat. – oktattam ki az öcsém újra.
- Apa egy nap múlva visszajön, talán ő tudja, mit kell tenni. Rá jobban hallgat Kath, talán jobban is, mint rád. – nevette el magát gúnyolódva.
- Nem vicces, rám is hallgat! – fújtam fel magam. Kivettem egy sört és egy tasakot is, aztán visszamentem Kathez.
- Hoztam enni, így megihatod, nem kell elmenned mellőle.
- Köszönöm. – vette el tőlem a vértasakot, gyorsan ivott, de abbahagyta.
- Kérdezhetek valamit? – nézett fel rám újra.
- Mondjad csak, hallgatlak. – mosolyogtam bíztatóan.
- Hiszel nekem, elhiszed, hogy Kelsy ég még? – kérdezte, de nem nézett a szemembe.
- Katherine, ezt már egyszer megbeszéltük. Szerintem Kelsy él, egy másik világban, de az itteni élete megszűnt létezni. Ő meghalt vámpírként. – néztem rá, az érzések újra eluralkodtak rajtam.
- Nem, ő nem hallhatott meg! Ő az egyetlen gyermekem, nem hagyhatott el, csak alszik. – rázta a fejét, könnybe lábadtak szemei.
- Ne kérlek, ne sírj! Kelsyt még láthatod egyszer, de neked itt még dolgod van! Itt vagyok neked, látod, lélegzem. – megfogtam kezeit és a nyakamhoz tettem.
- Tudom, hogy érzed, ahogy lüktet az erem, hallod! Élő hús, vér ember, aki szeret téged. Nem hallhatsz meg vele együtt. – próbáltam rá venni, térjen észhez, más nem jutott eszembe.
- Dean nekem ez nem megy szerettem és szeretem őt. Nélküle nem bírok élni, hiába vagy itt velem az nem ugyan az. – átkarolta magát kezeivel.
- Kezdem úgy érezni meghalt bennem Katherine Pier, egy senki vagyok, minden elveszett.
- Nem, semmi sem veszett el! Te Katherine Pier vagy, az én szerelmem. Együtt meg találjuk a hallhatatlanság elleni varázslatot, bármibe kerüljön. Katherine szeretlek, gondolj erre az egyre, ez éltessen! – próbáltam utoljára még egyszer.
- Dean, ígérj meg valamit! Te sose hagyj el, abba belehalok, már így is alig élek! – suttogta a végét elhaló hangon.
- Megígérem! Sosem foglak elhagyni, ha te elhagysz megkereslek bármi áron. Kettőnkért! – lefejtettem kezeit magáról és megfogtam beszéd közben.
- Ezt még meg fogod bánni, de köszönöm, hogy mellettem állsz, ez sokat jelent. – mosolygott rám most először.
- Ez semmiség. – simogattam meg az arcát. Többet nem tehettem érte, így is alig mertem közelíteni hozzá.
- Aludnod kellene egy kicsit, mit szólsz hozzá? – kérdeztem egy hatásszünetet követően.
- Csak ha itt maradsz velem, talán megnyugszom úgy. – felfelé húzódott a szája sarka.
- Gyere! – kezeinél fogva felállítottam a székről ás a másik ágyhoz húztam. Engedelmesen leült én pedig mellé telepedtem, átöleltem két karommal.
- Köszönöm! – suttogta nekem, hátradőlt velem és megadtuk magunkat az édes semmit tevésnek.
- Dean, Dean! Ébredj, kérlek! – az ő hangjára ébredtem, most először aludtam igazán.
- Gyere, bújj ide, aludjunk még. – fogtam meg a kezét csukott szemmel pihentem tovább.
- Nem, nem akarok aludni! Kelsy eltűnt, nincs meg, valaki elvitte innen. – hisztérikussá vált a hangja, nem tudtam így reagál majd rá.
- Kath, édesem! Nem lesz semmi baj. Felkelünk és megkeressük. – próbáltam megnyugtatni.
- Igyekezz, kérlek. – mászott ki az ágyból és csak sétálgatott körbe-körbe.
- Megjött, itt van! – hangokat én is hallottam, de nem tudtam be azonosítani. Kopogás hallatszott az ajtó másik végéről, Katherine rám nézett és ajtót nyitott.
- John! – ugrott a nyakába barátnőm.
- Szia Kath. Kicsit elhúzódott a vadászat azért késtem. – mentegetőzött átölelték egymást.
- Szia, apa. – mentem közelebb hozzájuk, elengedték egymást ás rám nézett az apám.
- Jó újra látni Dean. – ölelt át engem is, ahhoz képest, ami régen történt jól fogadott. Örülök, hogy jóban vannak Kathel, de túlságosan is örült neki.
- Billy hogy van? – kérdeztük egy pillanatnyi eltéréssel egyszerre Katherinenel.
- Jobban, mint hinnétek, kicsattan az egészségtől. Üdvözöl titeket és reméli nem haragszol rá. – az utolsó szavakat barátnőmnek szánta.
- Nem tudok rá haragudni, kis mackónak néz ki. – nevetett egészen élettelien, napok óta csak sírt most meg nevet. Kezdem elveszteni a fonalat.
- Dean, elbambultál? – kérdezte tőlem mosolyogva.
- Nem, csak gondolkodtam egy pár dolgon. Szóval akkor megkeressük Kelsyt? – kérdeztem tőle terelve a témát.
- Dean, ez nem lenne túl jó ötlet szerintem. – mondta az öcsém belépve a szobába.
- Menjünk Katherine? Most te döntesz, mi legyen? – kérdeztem csak őt nézve, felé nyújtottam a kezem.
- Fiam nem kellene, igaza van az öcsédnek. – mondta John, de nem figyeltem rájuk, csak a barna szemeket néztem merően.
- Bocsássatok meg, de a lányomról van szó. Menjünk! – fogta meg a kezem, nem tudtam visszafogni a mosolyom, végre rám hallgatott. Egyházban „éltünk”, anya halála óta igazán nem volt otthonunk, de apa és Sam ezt vette miután külön váltunk. A hátsó kertbe vezettem szerelmem, tudtam mit akartak, mire készült Sam. Kelsy egy hatalmas farakás tetején feküdt.
- Miért lett oda rakva, a lányom fel fog ébredni! – nézett rám esengve.
- Kath, azt terveztük, hogy tisztességes módon búcsúzunk el tőle. Kelsy ennyit megérdemel, szeretném, ha te is elbúcsúznál tőle. – néztem hol rá, hol a rakásra, tudtam nem fog tetszeni neki, de látnia kellett.
- Mi lesz most vele, hiszen fel fog kelni. Nem fogjátok megölni! – meredten nézte a fákat.
- Csak elbúcsúzunk tőle, Kath neked is ezt kell tenned, a teste már oszlódik, kezd büdös lenni. – végül tényleg kimondtam, nem várhattam tovább.
- Mióta van ilyen szaga? Te végig tudtad, de mégsem szóltál? – kérdezte miközben tekintetét dühödten rám vetítette.
- Egy pár órája talán. Szóltam neked, csak nem hallottad meg. – bűnbánóan néztem rá. Elengedte a kezem és a rakás tetejére mászott, aztán visszafutott hozzám. A jobb kezén egy kis karkötő fityegett.
- Gyújtsad meg Sam. – mondta neki, az öcsém hátunk mögül oda ment és begyújtotta. Megvártuk, míg leégett, Kath adott egy puszit és eltűnt.

Katerina Paulson

El kellett menekülnöm újra az életem elől, nem bírom tovább. Kelsy meghalt és az én lelkemen szárad minden, elrontottam. Dean ezt nem értheti meg, neki még él a családja, csak az anyukáját vesztette el. John jobban megértett, de semelyik fájdalom sem egezhet az enyémmel. Széttört a szívem nem bírom, ki kell kapcsolnom az érzéseim, akkor talán jobb lesz. MOST! Vér, vérszagot érzek, meg kell kóstolnom. Ketten vannak, és felém jönnek. Elbújtam egy sikátor sötétjében és vártam, mint egy vadállat, aki a becserkészett vadat figyeli.
- Sziasztok! – léptem ki az árnyékból, két férfi nézett velem szembe. Nagyon hasonlítottak egymásra, talán testvérek valahogy nem érdekelt.
- Hello kislány! Mit keresel errefelé? – kérdezte a magasabbik.
- Hello szépség! Nincs szükséged két kísérőre? – kérdezte a másik is.
- Szerintem nektek segítség kellene. – mosolyogtam kedvességet színlelve.
- Segítek én neked, ha szeretnéd. Egy szavadba kerül és állok rendelkezésedre. – vigyorgott ezerrel mindkettő.
- Hogy hívnak? – kérdeztem az előbbitől.
- Jake vagyok ő pedig az ikertesóm Jim. – mutatott a testvérére. Jake a magasabbik, izomzatara nem nagyon különböztek, kigyúrt edzőterem mániás kirakatbábuk.
- Szóval Jake mit szólnál, ha közelebbről megismerkednénk? – kérdeztem közben közelebb léptem és körmöm végig húztam a mellkasán.
- Aztán pedig te jössz. – néztem kaján vigyorral Jimre. Nem kérette magát Jake felkapott az ölébe és sikátorba mentünk. Bájosan rá néztem miközben leszálltam az öléből.
- Egy hang nélkül tűröd, amit tenni fogok. – mondtam ki bűvölés közben a parancsot. Ő meredten nézett rám, de hang nem jött ki a száján, mint egy néma báb. Ez tetszett, amúgy sem szeretem, ha az étel sikoltozik. Nyakába mélyesztettem kinövő szemfogaim és szívni kezdtem ínycsiklandó vörös vérét. Finomnak éreztem minden egyes cseppjét, de nem bírta sokáig elájult. Földre dobtam az élettelen testet és a fény felé sétáltam.
- Most te jössz Jim, édes hármasra vágytam, de a testvéred hamar kidőlt. Remélem, te tovább bírod. – nevettem el magam, gondolkozás nélkül sötétségbe lépett mellém. Kezei megfogták az arcom, száját az enyémre tapasztotta, az egyik keze pólóm aljára vándorolt. Benyúlt alája és felfelé vette az irányt, melleimnél megállt. Elidőzött rajtuk, közben én közelebb mentem hozzá, kezeim megtalálták nadrágja gombját. Egy határozott mozdulattal letéptem róla, válaszként ő megmarkolta a mellem. Levegő után kapkodva engedte el a számat.
- Te aztán kemény vagy! – mondta széttépve a felsőm.
- Ez a kedvenc felsőm! Ebből elég legyen, kezdek nagyon éhes lenni. – válaszoltam neki. Belemélyesztettem keményen a fogaimat és szívni kezdtem vérét, teljesen lecsapoltam őt is. Mielőtt félre dobtam gyorsan leszedtem róla az ingét, szükségem van egy ruhadarabra a szétszakadt helyett. Kapóra jött, hogy ezt nem véreztem össze, kissé nagynak tűnt, ideiglenesen jó lesz. A lila topom cafatait elhajítottam, az ing hosszú ujját feltűrtem. Alul pedig összefogtam és csomóra kötöttem. Egyetlen szó nélkül kisétáltam rejtekhelyemről, emberien viselkedve sétálgattam újabb étel után kutatva. Rövid bolyongás után egy kivilágított parkban találtam magam, ilyenkor senki sem jár, errefelé ha jól saccolok éjfél múlt nem sokkal.
- Szia, hát te mit keresel itt ilyenkor? – kérdezte egy lány, miközben lehuppant mellém a padra. Vörös hosszú hajú és kék szemű, nagyjából olyan magas lehet, mint én. Az ízlése nagyban hasonlít az enyémhez. Fekete bokacsizma, fekete farmer, szürke felsővel és egy fekete dzsekivel.
- Jobban tennéd, ha elmennél innen, amíg megteheted. – mordultam rá.
- Te meg jobban tennéd, ha nem fenyegetőznél nekem. – vágott vissza erélyesen.
- Nem megmondtam, takarodj! – morogtam rá állatiasan.
- Ez nem a te padod, akkor vagyok itt, amikor akarok. – jelentette ki makacsul.
- Te akartad. – megfogtam a nyakánál fogva és egy sötétebb fához futottam vámpírgyorsasággal. Meglepődöttség tükröződött szemeiben, félelemnek nyomát se láttam. Ugyan olyan gyorsan, mint én az előbb, most ő ragadott nyakon. Most már ugyan olyan arcot vágtam, mint ő az imént.
- Szóval egy a fajtánk mi? – kérdeztem tőle gúnyosan.
- Sajnos igen, pedig fincsi kajára vágytam. – nézett végig rajtam orrát felhúzva.
- Szagból rá kellett volna jönnöm. – morfondíroztam.
 - Figyelj, alkut ajánlok, háromig számolok, és egyszerre elengedjük egymást. Rendben? – kérdezte tőlem.
- Egy! – válasz helyett elkezdtem számolni, ő bólintott és tovább számolt.
- Kettő, három. – egyszerre elengedtük egymás nyakát.
- A nevem April. – kezdte újra a beszélgetésünket.
- Katherine. – válaszoltam neki egyszerűen.
- Mióta vagy vámpír? – kérdezte tőlem, semmiféle közöny nélkül.
- 1492-ben lettem azzá, aki most vagyok. – mondtam unottan. – És te? – kérdeztem vissza mielőtt ő kérdezhetett volna.
- Hú, nem hittem volna, hogy találkozok olyan időssel, mint jó magam. Ha jól emlékszem 1493.-ban változtattak át. – mesélte már-már lelkesen.
- Bocs, de én erre nem érek rá, ott az áldozatom. – billentettem a fejem egy futó férfira. Nem akartam foglalkozni ezzel a fruskával, túlságosan hasonlított a régi énemre. Vámpírgyorsasággal a fickó elé futottam, ő meglepődve állt meg. Mosolyra húzódott a szája, az én mosolyom is egyre szélesebb lett. Rá akartam rontani, de a vörös elragadta előlem.
- Nem szép dolog játszani az étellel. – nevetett fel közönyösen. Beleharapott az áldozatomba és kiitta az összes vérét.
- Nézd ott a következő fincsi nasi. – biccentett fejével egy sétálgató öregemberre. Megindult felé, de mielőtt megharaphatta volna, kiragadtam kezei közül és én táplálkoztam az apóból, élettelen testét elhajítottam a fák közé.
- Akarom, amit akarok April és nem érdekel, mit kell tennem, hogy megszerezzem. Az áldozataim listája nagyon hosszú és nem okoz problémát még egy névvel kiegészíteni. – mondtam neki felszínesen és öntelten.
- Én is akarom, amit akarok, hátha tudunk segíteni egymáson. Tetszik a stílusod, sok mindenben hasonlítunk egymásra. Ha nem baj veled mennék. – vigyorgott öntelten.
- Nekem mind egy, csak ne állj az utamba. – jelentettem ki keményen és elindultam vámpírgyorsasággal, a következő városba, tényleg nem tágított mellőlem April velem jött mindenhova. Magunk után csak szenvedést és halottakat hagytunk, de élveztük. Azt hiszem kialakult köztünk egyfajta barátság, kiálltunk egymás mellett. Eljött az a nap, amikor nem gyilkoltunk csak beszélgettünk magunkról, egymásról.
- Miért vagy itt, ha van egy ember, aki vár rád? – kérdezte tőlem April még mindig értetlenül.
- Szóval még mindig nem érted, nem mehetek vissza, mert szeret engem. El kell felejtenie végleg, jobb lesz neki így, csak szenvedést okoztam eddig. – próbáltam újra megértetni vele.
- Katherine tényleg nem értelek, te tudod. Gyere, inkább menjünk enni és öldökölni egy kicsit, az jobb kedvre derítene téged is. – ajánlotta fel gonosz vigyorral az arcán.
- Menjünk! – ugrottam fel az ágyról, de mielőtt elindultunk volna a motel szobánkból szekrényemhez sétáltam.
- Nem akarok többet a férfiakról beszélni, csípjük ki magunkat és bulizzunk egy kicsit. – ráztam meg magam.
- Benne vagyok, közben tudunk enni is észrevétlenül. Nagyszerű terveid vannak Kath. – mondta April és mellém sétált. Szokásához híven egy fekete ruhát vett elő, igazán jól állt neki, az anyag rásimult vékony alkatára. Felül, szív alakú kivágással combközépig ért neki, sokat láttatott magából. Mint mindig most is kivasalta vörös haját. Az én választásom egy hasonló szabású piros mini ruhára esett, mély szív alakú dekoltázsa kiemelte adottságaimat, ennek is combközépig ért az alja.
- Kath elkérhetem a fekete hosszú szárú csizmád? – kérdezte fürdőből kiabálva barátnőm.
- Az ágyam végében találod, még jó, hogy egy a méretünk. – nevettem el magam rajta. A táskám aljából kihalásztam a piros magas sarkú lakkcipőm és csatlakoztam a fürdőbe.
- Indulhatunk az éjszakába? – kérdeztem rá, ő rám nézett és nagyokat bólogatott. Későre járt, attól függetlenül sok fiatal szórakozott klubokban, mi is így tettünk. Csak mást jelentett nekünk ez az egész színjáték. Az egyik V.I.P. –s helyre mentünk, Black Hell-nek hívták „Fekete Pokol” jól hangzott már először is. A biztonsági őrre mosolyogtunk ő pedig nyugodt szívvel beengedett minket, sosem kellett fizetnünk a belépésért.
- Na, ki legyen az első? – kérdezte A izgatottan, belém karolt úgy tipegtünk tovább a bárpult felé.
- Először iszogassunk csak, mit kérsz? – kérdeztem tőle, leültünk egymás mellé egy-egy bárszékre.
- Szia, kérek egy cherry queent és egy black heaven-t. – mosolyogtam a pincérre, aki hol engem, hol barátnőmet bámulta.
- Legyen a ház ajándéka nektek az összes ital ma. – kacsintott ránk, és készítette az italokat.
- Nézd ott a kanapénál azt a srácot. – fordult meg a székben April velem egyszerre. Megláttam őt, aki annyira tetszett neki, nem más, mint Sam Williams.
- April drágám, ha nem akarsz meghalni, akkor nem ajánlom őt. Az egyik leghíresebb vadászt szemelted ki, ő köztudottan csak úgy fogadja el a vámpírokat, ha halottak. – próbáltam jobb belátásra bírni, valahogy nem kívántam, hogy neki is legyen köze egy Williams-hez.
- Akkor őt elrakom későbbre, vadász husit nem szeretem. Viszont akivel beszélget, az a férfi se semmi. – bámulta. Szemügyre vettem a másik idegent eléggé jóképűnek tűnt, fekete öltönyt viselt, beszéde kifinomultnak bizonyult távolról. Kisfiús arcát ezer wattos mosolya még inkább előhozta, világosbarna haja és gesztenye szeme harmonizált egymással.
- Ha emberien viselkedsz, menj, csábítsd el őt. Egy próbát mindenképpen meg ér. – bíztattam, ő felhajtotta a maradék martiniját és elindult.
- Kívánj sok szerencsét! – mondta nekem fellelkesülve.
- Arra nincs szükséged, meseszép vagy. – kiáltottam utána. Megfogadta a tanácsom és csak lassan cserkészte be áldozatát.
- Egy bourbon whisky-t kérek. – szóltam a csaposnak, aki rögtön kiszolgált. Belevaló kislány April az egyszer biztos, hallásomra koncentráltam és figyeltem az eseményeket, mint egy kívülálló.
- Bocsánat a zavarásért leülhetek? – kérdezte frappánsan, persze a két férfi merően végignézett rajta.
- Nyugodtan. – mosolygott rá az öltönyös. Véletlenszerűen megbotlott a lábában és a férfi ölébe huppant. Csak én tudtam, hogy direkt csinálta, sokat tanult tőlem, eljátszotta a szende kislányt és csak utána meresztette ki fogait. Semmiféle bevezetés nélkül lekapta az idegent hevesen csókolta, majd elváltak ajkaik és a szemébe nézett.
- A nevem April. - azok a bizonyos kiskutya szemek, aminek senki se tud ellenállni.
- Kol Michael. – mutatkozott be ő is neki. Sam feszengve érezte magát és körbe nézett, pillantása megakadt rajtam. Ezer wattos mosoly kíséretében felemeltem felé a poharamat és meghúztam. Gyorsaságomat kihasználva a tömeg közepébe vetettem magam, így szem előle vesztett. Hiába keresett a bárnál… Késő kicsi Sammy, engem sose kapsz el. April és Kol jól szórakoztak egymással, egy kis idő elteltével felálltak a kanapéról. Az épület egy magán részébe mentek, ahol senki sem lát semmit. Függönyök takarják el a kíváncsi szemek elől a látnivalót, csak egy hatalmas francia ágy terül egy-egy részen. April már biztos a vérét szívja Kolnak, okos lány, hamar tanult nincs vele gond. Tömegben táncolók közül kipécéztem magamnak egy férfit.
- Szia, nem megyünk el valahova? Egy nyugodtabb helyre gondoltam. – próbálkoztam nála, végig nézett rajtam és hevesen bólogatott. Megfogtam a kezét magam után húztam egészen az előbb említett titkos helységbe. Több üres fülkét láttam, szerencsére a kedvencemet sem foglalta el senki. Vörös függönyök mindenhol, a franciaágyon lévő ágynemű is ilyen színben pompázott. Leült az ágyra én pedig mellé telepedtem, már nem bírtam belemélyesztettem fogaimat egyenesen az ütőerébe. Gyorsan végeztem vele és vártam a következő áldozatom, percek teltek el várakozással. Azt hittem áldozat után kell néznem, de egy férfi széthúzta függönyöm. A nőjét engedte előre, milyen udvarias, gondoltam magamban. A lány megijedt tőlem, a hullát az ágy alá tettem nem vette észre. Bíztatóan rá mosolyogtam és intettem jöjjön beljebb, ők egy édes hármasra számítottak, de én mást terveztem. Megbűvöltem a férfit, semmit se lásson, míg én nem akarom. Engedelmesen szolgaként csak ült és várt. Elkaptam a lányt és megcsapoltam a vére teljesen feldobott, sajnos elájult. Férfit újra megbűvöltem: - Engem hiszel a barátnődnek és engem fogsz szeretni. – mondtam neki eltökélten. Semmit se szólt engedelmes pincsi módjára, parancsra árt megint. Tudtam melyik függöny mögött találom Aprilt, az ő kedvence a fekete. Eléggé stílusosan fekete özvegynek tűnt, sok férfi bedőlt már neki.
- April mehetünk? – néztem be résnyire széthúzva a függönyt. Érdekes látvány tárult elém, barátnőm egy férfi vérét szívta, aztán félre dobta. Kol pedig csak merően bámulta Aprilt, aki megtörölte száját.
- Persze, gyere Kol most elmegyünk hozzám. – határtalan mosoly terült el az arcán. Az öltönyös felállt és ugyan úgy pincsiként követte, mint engem a megigézett férfi. Így négyen együtt elhagytuk a helyiséget, mint mindig a sikátor felöl távoztunk.
- April nem bírom hazáig, éhes vagyok. – nyavalyogtam neki, karba tett kézzel.
- Igazad van, én sem bírom tovább, de mi lenne, ha partnert cserélnénk? – kiskutya szemekkel bámult rám, közben végig nézett a vacsorámon.
- Tessék, jó szórakozást! – löktem neki a férfit, ő pedig nekem Kolt. Egyszerre beléjük haraptunk édes érzést nyújtott, az a fémes íz bizsergette minden érzékszervem. Sosem éreztem azt, mint mikor először kóstoltam Dean vérét, de ezek az emberek is megtették helyette. Nem szabad rá gondolnom megint. Még inkább áldozatomba haraptam csak a vérre gondoltam inkább. De a nyakamnál egy apró szúrást éreztem, ahogy felnéztem csak foltokat láttam és azt az égető érzést. Aprilt vettem ki a sötétből, ő is ugyan ilyen rossz állapotban volt, mint én. Az utolsó emlékem, amit láttam April összeseik a földön. Egy hang szólt valami olyasmit mondott, vagyis suttogott: - Jó éjszakát Katherine. Nem sokára találkozunk, látod mégsem menekültél meg előlem.

15. fejezet

Katherine Parker

- Kelsy kicsim, most nagy szükségem van rád. Ne hagyd, hogy megforduljak. – mondtam a lányomnak. Megszorította kezem és tovább futottunk vámpírgyorsasággal.
- Az oázisban mindent végig kell kutatnunk. Akár egy apró kődarab is lehet. – hangosan gondolkodtam nehogy elterelődjön a figyelmem.
- Jobb lenne, ha tudnánk, hogyan néz ki az a nyavalyás kristály. – mérgelődött Kels, megmosolyogtatott ezzel egy rövid időre.
- Mi lenne, ha külön válnánk, és úgy keresnénk tovább? – ajánlottam fel, a sivatag felé nézve.
- Csak akkor, ha megígéred nem mész vissza segíteni. – nézett velem szembe, de nem tudtam válaszolni.
- Anya ő kérte menjünk, ez az ő áldozata miattunk, de főként miattad. Hát nem érted? Csak azért csinálta, mert szeret. – ezek a szavak meghatottak, igaza van. Letöröltem szemem sarkában keletkező sós vizet.
- Igazad van! Meg ígérem, nem megyek vissza és csak a föld szívét keresem. – húztam ki magam egy erőltetett mosoly keretében.
- Ez a beszéd, ha mindent átfésültél itt találkozunk. Indulj arra, én pedig a másik irányba. – mutatott Kelsy a hátam mögé, a lehető legmesszebb akar küldeni tőle. Gyorsan megtettem a tőlem telhető legtöbbet, körbe és körbe futottam. Kisebb virágokat és a természetes környezetnek megfelelően homokot és köveket találtam.
- Kelsy, te mit találtál? – kiáltottam el magam, az indulási pontra visszaérve. Előttem termett fél másodperc után.
- Nem sok mindent, pár kilométerekkel odébb van egy vízesés, de körülötte sincs semmi. Csak kövek és homok, na meg növények. – hadarta gyorsan, miket látott.
- Nézzük meg hátha a vízesés mögött van egy barlang vagy valami. Gyere! – nyújtottam felé a kezem, ő pedig megfogta és összeszorította kezeinket. A vízesés előtt álltunk meg és én is körbe néztem, hátha kifelejtett valamit. Kéz a kézben átsétáltunk a vízesés alatt egy barlang terült el, éppen ahogy gondoltam. Sötétségbe léptünk még jó, hogy kifinomult látással rendelkezünk. Egy repedésben találtam pár követ, de egyik sem az, amit kerestünk. Az egész csillogott apró vagy nagyobb kristályoktól, vajon melyik lehet az.
- Mami meg van! – mondta nekem Kelsy, hozzá futottam. Egy nagyobb repedésbe állt, nem könnyű kiszedni.
- Édesem menj hátrébb, kiszedem onnan. – parancsoltam rá, mindketten éreztük az erejét, tényleg ez a föld szíve. Elkezdtem verni körülötte a falat, kövek estek le, még inkább ütöttem. Megálltam és abbahagytam nem is nehéz. Ahogy megfogtam a súlya egy tollpihéhez hasonlított leginkább. Egy fekete színű kőnek tűnt, semmi érdekes és különleges sincs benne.
- Ki legyen a következő? – kérdezte Nick. Megfordultunk, ő pedig földre dobta fél hulla Deant Az arca teljesen feldagadt, több sebből is folyt a vére, egyik szemét résnyire ki tudta nyitni, másikkal még ez se ment.
- Dean?! Jól vagy? Tudsz mozogni? – kérdeztem messziről vizsgálva. Hogyan is lehetne jól, majdnem meghalt már most, hallom a szívverését, de nem veszthet több vért.
- Kelsy, ezt fogd meg! – dobtam oda neki a kristályt. Vámpírgyorsasággal Dean mellé kerültem, fejét a combomra tettem. Csuklómon megsértettem a bőrt és megitattam a véremmel, nem halhat meg!
- Takarodj innen! – kiáltotta a lányom.
- Nem adom! – kiáltotta újra.
- Kelsy! - fordulás közben kiáltásomból erőteljes sikoly lett. Láttam a kislányom harcolni egy ismeretlen vámpír ellen, akinek szájából vér és nyál csorgott kifelé. Teljesen állatként viselkedett, egy a másik fajtából, de hogy kerülhetett ide?
- Kelsy, dobd ide a kristályt! – mondtam neki, ő egyből cselekedett. Reméltem így magamra tudom vonni a szörnyeteg figyelmét. Kelsy beszorult egy emberi méretű réshez, csapdába esett, nem fog kijutni. A vámpír megfogta nyakánál és kiharapott belőle egy jókora darabot. De itt nem állt meg, pillanatok alatt kezébe került egy fa karó.
- Ne! – kiáltottam újra. Neki mentem teljes erővel a vadállatnak, de már későn. Szíven szúrta a lányom, én pedig teljesen összeomlottam, mellé kúsztam. Könnyeim potyogtak, elkéstem, az én hibám!
- NE sírj mami! Ennek így kellett történnie. – suttogta elhaló hangon a kislányom. Nem rég ismertem meg őt és most el kell veszítenem. Ő az utolsó reményem, most vége mindennek.
- Nézd anya! Nincs még minden veszve, a kristályt nézd. – emelte fel kis kezét, zsebemből kiszedtem a fekete követ. Elkezdett csillogni, hatalmas fényt rejtett magában. A színe apránként változott feketéből fehérre csillogó gyémánthoz hasonlít.
- Mami, mindig szeretni foglak! – suttogást hallottam csak, az a fehérség körülvette Kelsyt és felemelte.
- Ne! – megfogtam kis kezét próbáltam visszahúzni, maradjon velem.
- Mami, már nem félek, látom a fényt, szerintem ez elvisz a mennyországba. – suttogta nekem. Elengedtem őt, a fény felemelte és visszatette őt a földre mellém. Többet nem szólalt meg, ezek voltak utolsó szavai. Többet nem fog mosolyogni, most már nem élhet velem emberi életet, végleg elment. Elvették tőlem őt, az egyetlen gyermekem.
- Most meghalsz! – fenyegetőzött Nick. Mire felemeltem a fejem ő már harcolt a másik vámpírral. Haláltáncot jártak ők ketten, nem tudtam ki állt nyerésre. Csak ott ültem, ölemben lányommal csak nézni tudtam őket. Teljesen lefagytam, végem van, nincs, kiért éljek tovább. Hangtalan sikoly hagyta el ajkaim, az ismeretlen karót döfött Nick combjába, fogait pedig nyakába mélyesztette pont, mint Kelsynek. A mozgása gyors, de darabos is könnyen elleshetőek a mozdulatai. A földre estek elég közel hozzánk, letettem kislányom élettelen testét a földre. Hangtalanul Klaus mellé lopakodtam egy üres üveggel. Az ütőere feltártan várt és spriccelt belőle a vér. Nem tétováztam minden csepp értékes számomra talán feléleszthetem Kelsyt. Rázártam üvegre a dugóját éppen időben. Klaus felpattant rajta csüngő fenevaddal egyenesen a vízeséshez mentek, alatta megállt. Várakozással telt percek meghozták maguk gyümölcsét. Az a féreg vámpír égett, feljövő napfény első sugarai okozzák a vesztét. Felkelt a nap és puff hamut a hamunak, apró fekete porszemek észrevehetetlenül a sivatagban.
- Sajnálom Katerina, már nem tudtam megmenteni őt. – mondta könnyes szemekkel Klaus és elrohant. Mozdulatlanul ültem nem tudom mennyi idő után hallottam valaki szólongat.
- Kath! Katherine! Szólalj már meg kérlek! – felnéztem Dean térdelt előttem kisírt szemekkel. Dean sírt, már nem látszik annyira, főleg nem a felpuffadt arcától, azt sem tudom, hogyan kelt fel onnan.
- Dean, ne legyél szomorú. Ő nem halt meg csak alszik. – mondtam, ő csak megrázta fejét.
- Drágám, Kelsy meghalt. Kérlek, engedd el, majd én megfogom, visszavisszük. – próbált rávenni.
- Dean, merre vagytok? – kérdezte egy ismerős hang tőlünk.
- Sam? Sam tényleg te vagy az? – kérdezett vissza hangnak Dean.
- Mindjárt visszajövök édesem. – mondta nekem és megpuszilt. Nehezen felkelt mellőlem és eltűnt a vízesés mögött, hangokat hallottam. Nem tudtam kivel vagy kikel, beszélget egyszerűen nem tudtam beazonosítani a hangokat. Elhallgattak megjelent előttem Dean alakja.
- Gyere, most elmegyünk innen!
- Kelsyt nem hagyom itt, meg fog gyógyulni. Újra velem lesz! – válaszoltam neki, de ő megint megrázta a fejét.
- Sam gyere, ide kérlek. – kiáltott a vízesés mögé, mire megjelent az illető, azt hiszem.
- Ő megfogja Kelsyt, add neki! – kérlelt Dean, oda adtam neki, szerelmem pedig engem vitt ki onnan. 

14. fejezet

Dean Williams

A kocsimat reptéren fogjuk hagyni, nem akarom, hogy ellopják. De muszáj lesz, ha meg akarjuk találni a kristályt, állítólag a föld szívének hívják. A reptér parkolójában megálltam és leállítottam a motort. Katherine és Kelsy még mindig aludtak, annyira emberinek tűntek mindketten. Szerelmem arcát megsimítottam és egy lágy csókot adtam ajkaira, válaszként visszacsókolt.
- Jó reggelt szépségem, megérkeztünk. – suttogtam, nehogy felébresszem Kelst.
- Köszönöm az ébresztést. – mosolygott rám és megpuszilt. Kiszállt a kocsiból és hátra ült. Megsimogatta kislánya fejét, puszit nyomott arcára.
- Édesem ébredj megérkeztünk. – mondta halkan, mire a gyerek kinyitotta szemeit.
- Hé, kislány felkészültél a kalandra? – kérdeztem tőle vigyorral az arcomon. Megtörölgette szemeit és bólintott egyet. Semmit sem kellett mondania Kathnek, ő oda adott neki egy zacskót és szívni kezdte a táplálékot. Inkább megfordultam, még mindig furcsa látvány volt ezt nézni, így inkább nem néztem.
- Neked is van itt valami. – mondta Kath felém tartva egy papírzacskót. Nem tudom mikor ült vissza mellém, de már meg sem lepődtem. Elvettem tőle a zacskót és kivettem belőle, ami kezeim közé került. Egy sajtburger és mellette még egy pite is.
- Köszönöm, nem kellett volna. – mosolyogtam és még evés előtt megcsókoltam. Mindhárman táplálkoztunk aztán elindultunk.
- Jó napot kívánok! Miben segíthetek? – kérdezte a recepció előtt álló nő.
- Jó napot! Szeretném biztonságban tudni az autóm, míg távol leszek. Ez megoldható lenne? – kérdeztem tőle.
- Természetesen. Hány napra szeretnének elutazni? – kérdezett vissza még mindig vigyorogva, kissé már aggasztott a viselkedése.
- Három hétről lenne szó maximum. – mondta Kath, mikor én kérdőn pillantottam rá.
- Értem, szóval három hét. Mikor indulnának, hova és a kocsi kulcsát kérném. – sorolta és elkezdett adatokat írni.
- Most indulnánk, a legközelebbi géppel. mondtam pultra téve a kulcsot.
- Afrikába szeretnénk menni, az északi részébe. – mondta Kels, ő most szólalt meg először.
- Nem utolsó sorban egy nevet szeretnék és két igazolványt. – mondta a nő, gépben pötyögött valamit.
- Itt van a három igazolvány és Dean Williams az autó tulajdonosa. – mondtam neki és a nő megakadt.
- Elnézést kérek, a kislányt nem vettem észre. – belepirult zavarában.

Kelsy duzzogva keresztbe tette a kezét én pedig leguggoltam hozzá.
- Gyere, felveszlek a nyakamba, úgy talán meglátnak. – mondtam neki mosolyogva.
- Köszönöm. – csillogó szemekkel nézett és lassan a nyakamba ült, felálltam vele. Ő pedig tátott szájjal nézett körbe, aztán elnevette magát.
- Na, milyen a kilátás? – kérdeztem és fogtam a lábát le ne essen.
- Nagyon jó! – ujjongott tovább.
- Tessék, itt vannak az iratok és a jegyek is, további jó utat kívánok. – mondta a recepciós nő, átnyújtva a jegyeket. Kath átvette ás elindult előre a kapu felé.
- Édesem, raktam a táskámba egy-két zacskót, de csak akkor ihatsz, ha elmész a mellékhelyiségbe. – utasította szerelmem halkan a lánykát.
- Értem mami, de én még sosem repültem.
- Hé Kals, ne aggódj én is most repülök először. – mondtam nyugtatva mindkettőnket.
- Ne aggódjatok nem olyan rossz, észre sem veszitek, és ott leszünk. Viszont a bőröndből kivettem egy pár holmit és könnyed sivatagi ruhákat raktam be. A többit csomagtartóban hagytam. Tessék, ezt majd sivatagban hagyjátok magatokon. – adott nekünk egy-egy krémszínű kalapot. Felszálltunk és helyet foglaltunk a kijelölt széken. Kelsyt az ablakhoz ültette és lehúzta a sötítőt, beült mellé, én pedig szélén foglaltam helyet. Nem voltak sokan a gépen, de nem tetszett a várakozás.
Felszálltunk, vagyis a gép szállt fel velünk, a kislány egyből elaludt újra. Elfordultam Kath felé, ő pedig engem kémlelt mogyoróbarna szemeivel.
- Valami van rajtam, hogy ennyire nézel?
- Nincs semmi, csak köszönöm, hogy ilyen vagy. – mondta vállamra hajtva fejét.
- Semmiség, hiszen szeretlek titeket, kezdem megkedvelni Kelsyt is, aranyos kislány. – vigyorodtam el.
- Akkor is, szeretném megköszönni neked. Gyere utánam egy perc múlva. – mondta nekem és megcsókolt, majd felállt. Kinyitotta a mellékhelyiség ajtaját, rám mosolygott és eltűnt. Alig bírtam kivárni azt az egy percet, körbe néztem és utána mentem.
- Kath, most miért jöttünk ide?  - kérdeztem, de ő csak mosolygott. Ujját a szám elé tette, hogy maradjak csöndben. Kezem mellett elnyúlt és bezárta az ajtót.
- Már mondtam, meg akarom köszönni, amit értünk tettél. – mondta csintalan mosollyal az arcán. Nem hagyott szóhoz jutni megcsókolt olyan lágyan, mint mikor először éreztem ajkát az ajkaimon. Szembe nézett velem és levette dzsekijét, majd a sajátomtól is megszabadított. Ki gombolta farmerja gombját, újra rám pillantott.
- Szeretlek Dean és kívánlak. - mondta nekem.
- Katherine én is szeretlek. – megcsókoltam és lesegítettem róla pólóját. Ő is így tett, vár ő széttépte a pólómat… Mindent megadtam neki és ő nekem, amire gondoltunk és szeretettünk volna. Tényleg régen voltunk kettesben, csak ő és én. Kabátban visszaültem a helyemre, pár perccel később ő is leült csillogó szemekkel.
- Jól nézel ki, hozzám képest. - nevettem, el magam.
- Itt a pólód maradványai és egy másik jobb állapotban lévő, tessék. Bocsánat. – válaszolta nekem.
- Ezt meg hol szerezted? – kérdeztem gyors öltözködés közben.
- Az legyen az én titkom. – kacsintott egyet és elnevette magát.
- Aludnunk kellene, még vissza van két óra az útból. – mondtam neki egy ásítás közepette.
- Jó éjszakát szerelmem. – csókot adott és összekulcsolta kezünket. Belepusziltam puha hajába, vállamra tette fejét és elaludtunk.
- Szép jó estét kívánok minden utasunknak. Pár perc múlva megkezdjük a leszállást, kérem, kapcsolják be biztonsági övüket. – mondta egy női hang a fejünk felett. Nem volt kellemes erre kelni, de meg tettem, amire kért. Mellettem lévő két szék üresen hagyott, elkezdtem keresgélni őket, éppen a mosdóból siettek kifelé. Gondolom elfogyasztották az utolsó adag zacskókat is remélem, nem lesznek éhesek egy jó darabig. A gép gyorsan leszállt, a landolás során nem adódtak komplikációk.
- Gyertek, keressük meg a csomagjainkat, út közben pedig kitaláljuk hogyan tovább. –tanácsolta Kath. Elvettem a bőröndöt Kelsytől, hálásan mosolygott rám. Reptérről kiverekedtük magunkat, a legelső hotelnál kötöttünk ki. Hitelkártyát használva egy egészen óriási szobát vettünk ki, igaz csak két ágyas, de nekem tökéletesen megfelelt.
- Mikor indulunk? – kérdezte tűkön ülve Kels, ő már egyből átöltözött a repülőn.
- Várj pár percet, míg mi is elkészülünk, addig kérlek, kérdezősködj, körbe merről lehet a legkönnyebben megközelíteni az oázist. – kérlelte az anyja.
- Megint kettesben maradunk, tudod, itt van ez a nagy francia ágy, teljesen érintetlenül. – huppantam a közepébe.
- Gyere ide, adok valamit. – kérleltem tovább. Megrázta a fejét, leült az ágy szélére.
- Mit kapok? – kérdezte éberen figyelve minden mozdulatom.
- Engem! – magamra rántottam és vadul megcsókoltam újra és újra, amíg el nem fogyott a levegőm.
- Át kell öltöznünk, hiába csábító az ajánlatod most még nem lehet. Várjunk vele még pár napot, amíg meg nem lesz a föld szíve. Áll az alku? – kérdezte tőlem fölém magasodva.
- Egy feltétellel, ha még kapok egy csókot és utána tényleg magamévá tehetlek. – mosolyogtam ezer wattos vigyorral. Kinevetett, hosszan megcsókolt és eltűnt a fürdőbe. Felöltöztem, utána mentem addigra már készen állt előttem.
- Gyönyörű vagy, mint mindig. – mondtam átölelve, megpuszilt és elszáguldoztunk a hotel elé.
- Azt hittem már elhalasztjuk a túrát. – mondta kislány szemérmesen.
- Hát, ha Deanen múlik, akkor pár napig nem indulunk. – nevetett Katherine.
- Azért nem kéne mindent elárulni. – dünnyögtem nekik.
- Arról tudjuk legkönnyebben megközelíteni. – mutatott észak kelet felé.
- Sietünk? – kérdeztem tőlük, ők egymásra néztek. Két oldalról megfogták kezem és vámpírgyorsasággal futottunk az oázis felé. Hirtelen megálltunk, én csak sivatagot láttam mindenféle, homok és homok mindenhol.
- Merre tovább? – kiabáltam túl a szelet, ahogy feléjük pillantottam rosszul voltak.
- Kath mi a baj? – kérdeztem.
- A napfény túl erős. Kérlek, vedd ki táskámból az üvegem! – próbálta mutatni és mondani, de csak köhögött. Közelebb húztam magamhoz, szájához tettem az üveget és megitattam. Pár perc elteltével már jobban nézett ki, Kelsynek is adott belőle, aztán tovább indultunk. Elhaladtunk egy karaván mellett, pár kilométerrel odébb megálltunk.
- Kelsy menj vissza két emberért és egy tevét is hozz velünk! –parancsolta neki Katherine.
- Kath mit akarsz tenni? – kettesben maradtunk.
- Sajnálom Dean, élő meleg vérre van szükségünk. Nem akarok meghalni még egyszer, Kelsynek is élnie kell. – jelentette ki, bízva szerelmünkben. Visszatért a lány két férfival az egyiknél egy tevével, eléggé felszereltnek tűnt.
- Nem fogtok emlékezni semmire, csak velünk jöttök. – mondta nekik Kath, sosem láttam még bűvölni, de hatásos az biztos. Intett Kelsynek, aki beleharapott az alacsonyabbikba.
- Kelsy állj le, meg fogod ölni! – kiáltottam rá, a férfi barnás bőre fehérnek látszott. Ugyan olyan barna szemei fenn akadtak. Végre elengedte szerencsétlent, szerelmem beleharapott az érintetlen emberbe, hasonlított az előbbihez, de neki kékek a szemei.
- Ugye nem akarjátok megölni őket? – kérdeztem bizonytalanul.
- Nyugodj meg, nem fognak meghalni, ha meg látom, az oázist elküldöm őket a másik irányba. – nyugtatott meg Kath az evés után. Nem kellett sokáig várni, Kath és Kelsy egymás közt beszélgettek, de velem nem osztották meg miről van szó.
- Kelsy elengedi őket és elviszi a másik irányba. – mondta.
- Minek kellett a teve? – kérdeztem értetlenül.
- Sok vizet el tud raktározni és a táskákban vannak a víztartalékok. Hagytam nekik egy keveset, de vettem el belőle. – magyarázta nekem, mit miért csinált.
- Megvárjuk Kelsyt igaz? – kérdeztem megint, de csak egy bólintást kaptam válaszul.
- Indulhatunk tovább! – jelentette ki, a kislány. Engedelmesen előrefelé vettem az irányt, de Kath visszahúzott.
- Most mi a baj? – kérdeztem.
- Itt maradunk sötétedésig, homokvihar közeledik, mire oda érnénk, eltemetne minket. – érvelt mindkettőnknek, láttam Kelsyn nincs ínyére a várakozás. Nem volt kedvem vitatkozni, sátrat állítottam magunknak és betereltem őket. Nem tartott sokáig a vihar, de tényleg eltemetett minket, ki kellett magam ásni.
- Hello Dean! Régen találkoztunk, nem, de bár? – kérdezte egy hang mögöttem. Gyorsan megfordultam, szemben találtam magam az ördöggel.
- Nicklaus, mi hozott ide egy sivatagba? – kérdeztem, húzva az időt.
- Valakin bosszút kell állnom és te bizonyultál a legjobbnak! – nevetett fel gúnyosan.
- Készülj, most meghalsz! – kiáltotta és nekem rontott, mintha egy kőbe ütköztem volna, gyorsan mozgott. Leterített és nagy ütéseket mért rám. Egyiket sem hibázta el, nem tudtam menekülni.
- Ne! – kiáltotta el magát Kath és felénk futott.
- Menjetek, én feltartom őket! – utolsó erőmmel még oda kiáltottam neki, megadóan tovább ment, Kelsyt megfogta és eltűntek a szemem elől.